2017. december 16., szombat

Jankafalviak a Reformáció nyomában Magyarországon



Miután július havában Jankafalváról a reformáció erdélyi, fontosabb helyszíneit kerestük fel, augusztus 19-én újra útra keltünk 45-en, hogy ez alkalommal Magyarországon fedezzük fel a Reformáció jelesebb központjait. Így történt, hogy a határátlépés után Sárospataknak vettük az irányt, s igen korán, 10 óra tájban már le is parkoltunk a híres Rákóczi-vár mellett. Itt először a várudvart tekintettük meg, majd a híres Lórántffy-loggián sétálhattunk fel a Rákóczi kiállításra, innen pedig a Vörös toronyba léphettünk be. Itt sok meglepetés várt bennünket, legelőször is az, hogy bezárták utánunk az ajtót, így néhány késlekedő a csapatból kívül rekedt, mint a tíz szűz példázatában. Elsőként az alagsort tekintettük meg, ahol az élelmet tárolták egykor, valamint a falban lévő szűk járatokat is kipróbáltuk. Innen már felfele haladtunk szintről szintre új és érdekes dolgokat tudva meg a várról és Rákócziakról, köszönhetően a nagyon élvezetes idegenvezetésnek. Legfelül a fejedelmi terembe léphettünk, Lórántffy hálófülkéjét is megnézhettük, végül pedig a bástya tetejéről a csodálatos tájban gyönyörködhettünk. 
 


A várból a szintén híres Református Kollégiumba buszoztunk át, ahol a könyvtárat, majd az állandó kiállítást tekintettük meg. A sok jövés-menés közben jól esett megpihenni az iskola udvarán lévő öreg fák alatt. Különleges érzés volt abban a várban járni, mely Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony kedvelt vára volt, ahol öreg Rákóczi György volt a vár ura, látni azt a fejedelmi széket, melyben II. Rákóczi Ferenc ült az általa összehívott országgyűlésen, vagy éppen azokat az ódon lépcsőket koptatni, melyen annyi híres diák lépkedett az évszázadok során.





A múltban való barangolást egy kicsit megszakítottuk, hogy a szellemi táplálkozás után, a testnek is megadjuk, ami neki jár. Így történt, hogy a Huszár Panzió teraszán egy kicsit megpihentünk, miközben egy nagyon finom ebédet fogyasztottunk el, s a nagy melegben ásványvízzel és hűsítővel frissíthettük magunkat. Sőt, aki akart, az ebéd mellé egy kis finom tokaji nedűt is kóstolhatott, ha már Tokaj vidékén jártunk. Az étterem tulajdonosa, mikor megtudta, hogy Erdélyből érkeztünk, akkor egy üveg tokaji borral megajándékozta a csapatot, melyet Újkenyér alkalmával az úrasztalára tettünk, hogy mindenki részesülhessen belőle. 




A kellemes ebéd után kanyargós, hegyi utakon Göncre érkeztünk, hogy megtekintsük azt a helyet, ahol Károli Gáspár magyarra fordította a Szentírást. A szépen felújított templom és a Biblia-kiállítás megtekintése után átsiettünk Vizsolyra, hogy még zárás előtt itt is bejuthassunk a templomba. 
 


 
Szerencsére sikerült, sőt a Református Betlehemben oly kedvesen fogadtak bennünket, hogy a tárlatvezetés jóval túlnyúlt a nyitvatartási időn. Önkéntes vezetőnk már az udvaron belekezdett a hely bemutatásába, majd a templomban a régi freskók s idők tárultak fel előttünk, de számunkra a legkedvesebb mégis a Vizsolyi Biblia volt, melyet üvegbura alatt megtekinthettünk. Az idegenvezetés végén hosszú taps volt a hálánk kifejezője, s teljesen lelkileg áthatva zenget ajkunkról a zsoltár. Még arra is volt idő, hogy a kisebbek kipróbálják a Károli idejében történt nyomtatást. 




Már igen fáradtan indultunk hazafele, s esteledett is lassan, de Tokajon egy fél órácskára még csak megálltunk, ki egy fagylaltra, ki egy kis szuvenír beszerzésére. Innen már sötétben haladt velünk hazafelé a busz, s bizony éjfél is elmúlt mire hazaérkeztünk. S bár hosszú és fárasztó napunk volt, sőt egy kissé kánikula is, de egy élményekben dús kirándulással és sok szép dologgal gazdagodtunk. 

A Jóistennek soha nem tudjuk megköszönni, hogy e jeles évben kicsiny gyülekezetünknek ilyen nagy lehetőséget ajándékozott, s hálásak vagyunk a Reformáció Emlékbizottságának is a támogatásért, mely szintén lehetővé tette e csodás utazásunkat! 
 
Jakó Sándor Zsigmond