2017. december 3., vasárnap

Én is szeretek alkotni III.




November 28-án, kedden került megrendezésre harmadik alkalommal az „Én is szeretek alkotni” névre hallgató foglalkoztató program a helyi fogyatékkal élők részére az ÉRDA szervezésében.

A foglalkozást Balla Júlia diakónusnő a napi ige felolvasásával kezdte, amelyben arra tevődött a hangsúly, hogy úgy lássuk egymást, ahogy Isten lát bennünket. 


A délutáni órák alatt a forró tea, és a friss pogácsa mellett megosztottuk egymással, hogyan is telnek mindennapjaink, s hogy hogyan érkeztünk oda fizikaivalamint lelki értelemben véve. Arra derült fény, hogy mindenki nagy örömmel várta az egymással való találkozást. A délután folyamán adventi koszorút készítettünk örömmel válogattunk a díszgömbök, tobozok, és egyéb varázslatos dekorációs elemek közül. Ezt követően dekupázs technikával dolgozva dekoráltunk üveget, amibe ha mécsest teszünk, szépen világit. A következőképpen történik a folyamat: például egy lehetőleg kis üveget fehér festékkel vonunk be, majd miután az megszáradt, felhasználjuk egy szép mintás szalvéta felső rétegét, óvatosan körbevonva ragasztóval úgy, hogy lehetőleg ne maradjon alatta levegő. Majd képek készültek kis csapatunkról és a munkáinkról. A dolgos órák néhány versem felolvasásával zárultak.
 

Hálás köszönet a csodás délutánért Balla Júlia csoportvezetőnek. Reméljük, karácsony előtt még találkozhatunk. 

Serbán Sára Edina, Kiskereki
az ÉRDA fogyatékkal élők csoportjának tagja





Köszönjük az Irisz Ház pályázati lehetőségét és anyagi támogatását, valamint a HEKS és az Ausztriai Diakónia támogatását!


A megvetett szabadság


Úgy adta a sors, hogy test által nem lehetek szabad,
s valószínű hogy egész életemben ez így is marad.
Kipróbáltam azt is mi az a megfelelési kényszer,
megmondom nektek nem is egyszer kétszer.

Lógok eleget anyám csuklóján,
de sosem róttam fel Istennek, hogy ez túlzó ár.
Amit akkor mért rám mikor a levegőt kapkodtam,
s ezzel egy remélhetőleg teljes létért harcoltam.

Parányi testem alig volt két kiló,
a szüleim meg tán sírva nézték ahogy a cső a számból kilóg.
Létemnek első nagy csatáját bíz csúfosan elvesztettem,
s végül oxigénhiányt szenvedtem,
ám sorsomért senkivel sem perlekedtem.

S az meg végképp nem jutott eszembe, hogy Jézust megtagadjam,
éveken át tartó hűségemért cserébe nagy jutalmat kaptam.
Egy tollat mely egyedül az ő igazát veti papírra,
amint tudjátok néha nevetve néha sírva.

Ezt a tollat csakis az Úr kezeli,
az eszem helyett bele inkább a szívemet teszi.
Kérem senki ne értsen félre,
de ez azt jelenti, hogy a szabályok előtt nem borulok térdre,
Közben persze cselekszem a nagyokra felnézve.

Én nem akarok senkit megbotránkoztatni,
csak a szívemet hagynám szabadon repülni.
Felmenni annak egyetlen Urához,
s újra leszáll remélve, hogy valami szépet hoz.
Most már ugye végképp mindenki érti,
miért nem akarok korlátok között írni?


Serbán Sára Edina