2017. október 6., péntek

Gálospetriek történelmi időutazása


Augusztus 16-án mi, gálospetri reformátusok és nemcsak, a már szokásossá vált gyülekezeti kirándulásra indultunk. Úticélként a magyarság történelmének meghatározó jelentőséggel bíró emlékhelyét, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot szemeltük ki, melynek megtekintését sokan régi vágyuk beteljesüléseként éltek meg.

Az indulás korai időpontjának ellenére mindenki, a legfiatalabb 3 évestől a legidősebb 84 éves jelentkezőig is idejében elfoglalta helyét az autóbuszban.

Balla Sándor tiszteletes úr rövid hálaadó és oltalomkérő imája után nekivágtunk a hosszú útnak. Mint tapasztalt határátlépők, senki sem felejtette otthon a személyi igazolványát, így gond nélkül átjutottunk Magyarországra. Elhagyva Debrecent kitárult előttünk az Alföld lapos tája. Átkelve a Körösön és a Tiszán többórás, kalandosnak is mondható utazás után Magyarország egyik legnagyobb tájvédelmi területén haladtunk keresztül. A Tisza szabályozása után megmaradt holtágak vize által táplált területet nádasok, füzesek és rétek teszik rendkívül változatossá.

Megérkezve Ópusztaszerre, a már Anonymus krónikájából is ismert, első országgyűlés feltételezett helyszínére, izgatottan léptünk be az emlékpark kapuján. A Látogatóközpontban kért és kapott eligazítás után könnyen megtaláltuk a Rotundát, a Feszty-körkép otthonául szolgáló épületet. Rövid várakozás után kitárult előttünk az az „időkapu” mely mögött a kanyargó lépcsőfokokon lépdelve évszázadokat haladtunk vissza a történelemben, mígnem ott találtuk magunkat a Feszty Árpád és 11 festőtársa által alkotott, a magyarok bejövetelét ábrázoló, monumentális panorámakép előtt, azzal a különleges érzéssel, mintha odacseppentünk volna a Vereckei-hágó közepére. Átszellemülve pásztázta szemünk a valósághű tájat és azokat a megfestett történelmi pillanatokat, amikor honfoglaló őseink, Árpád vezetésével birtokba veszik a Kárpát-medencét. A 120 méter hosszú és 15 méter magas festmény gyönyörű tájképe, a mozgalmas jelenetek több mint 2000 alakja, a vászonnal összehangolt terepasztal és a különleges hangeffektusok olyan érzetet keltettek, mintha mi magunk is az események részesei lennénk.

Úgy éreztük, a kiszabott fél óra kevés egy ilyen látvány alapos, teljes átélésére, de így is örökre szóló élménnyé vált.

Maradva az épületben az ott lévő kiállításokat nézhettük meg, több időt töltve a történelmi személyek viaszfiguráival és a Promenádon, amely a Monarchia fénykorának nagy és kisvárosi utcarészleteit mutatja be. Itt már felszabadultan pózolt mindenki Mátyás király terített asztala előtt, bohócával, a harcosokkal vagy akár Galeotto Marzioval, az igazságos király bölcs mondásainak, cselekedeteinek lejegyzőjével.

Kiszabadulva a Rotunda misztikus világából, kisebb csoportokra oszolva ki céltudatosan, ki felfedező kíváncsisággal indult neki az 50 hektáros, több napra is elegendő látnivalót kínáló parknak. Megálltunk többek között a honfoglalás 1000 éves évfordulójára épült Árpád-emlékműnél és az azt körülvevő, történelmünk legkiemelkedőbb alakjainak emléket állító szoborparknál. Útba ejtettük a Nomád Parkot, a Romkertet, de a lovasok csatabemutatójára is többen voltak kíváncsiak. Érdekes helyszín volt a Skanzen is, ahol a 19 épületegyüttes által az ország különböző tájegységeinek építészetét, életmódját mutatják be.

Délután mintegy jelre hallgatva mindenki a kijárat előtti padokon összegyűlve pihente ki magát, majd egy közös kép készítése után útnak indultunk úti célunk következő helyszíne felé, Gyulára. A busz ablakán keresztül nézelődve érdeklődéssel figyeltük az egyes feltételezések szerint már a török korban kialakult, magyar jellegzetességnek is titulált tanyavilág fák között meghúzódó, már romos, de több esetben karbantartott és lakott épületeit. 

Gyulára érve, még épp a jegypénztár zárása előtt sikerült a várat „lerohanni”, mely a város legrégibb épített öröksége. Megtudtuk, hogy a több mint 600 éves vár a valamikori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus, síkvidéki téglavára. A 16. század második felében Eger és Szigetvár mellett Magyarország három legerősebb végvárának egyike volt. Bejárva a szépen karbantartott várat és berendezett termeit, majd kitekintve a várfalról, látva a nap hanyatló voltát, úgy véltük, ideje hazaindulni.

Átlépve a szalontai határátkelőn, már teljes sötétedésben értünk Nagyváradra, majd kis pihenő után haza.

Végig az utunkon egyik ámulatból a másikba esve, kattogtak a fényképezőgépek, megörökítve mindazt a látnivalót, amit e csodálatos történelmi időutazás tartogatott számunkra.

Köszönet illeti Balla tiszteletes urat és kedves feleségét az útitervért és a szervezésért, ugyanakkor hálatelt szívvel köszönjük Kegyelmes Atyánknak utunk során végig megtapasztalt, felénk áradó, gondviselő jóságát! Övé legyen mindezért a dicsőség!

Nagy Béla,
református gyülekezeti tag