2017. október 27., péntek

Akadálymentes istentisztelet és kirándulás Nagyváradon



Október 8-án került sor az akadálymentes istentiszteletre a Nagyvárad-csillagvárosi református templomban, és az azt követő kirándulásra fogyatékkal élő sortársainkkal.

Tíz vendég érkezett hozzánk Sepsiszentgyörgyről, akikkel a nyár folyamán együtt táborozhattunk. A prédikációt a Sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakónia Alapítvány elnöke Makkai Péter tartotta. Beszéde a tékozló fiú történetére alapult. Sor került Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése című festményében rejlő három titok megfejtésére. 


Az első titok a fiú hátát simogató két kéz közötti különbség. A bal kéz a gondoskodó anyai kezet ábrázolja, míg a jobb az apai kezet.

Mivel a szóban forgó mű a festő életének utolsó műve volt, a második talány megoldása arra adott választ, hogy ő maga a képen a tékozló fiú szerepét töltötte be.

A harmadik kérdés az volt: kicsoda Jézus az adott művön. A válasz az értünk aggódó kegyelmes Atya. Az eseményen fellépett a sepsiszentgyörgyi Írisz Band, akik dalokat adtak elő. Az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány és a Méhecske Műhely tagjai közösen elénekeltük Az Úr csodásan működik kezdetű dicséretet.

A Szentgyörgyről érkező Éva néni, az Írisz Band szólistája megható imában fohászkodott a betegekért és a magyarságunkért. Majd egy hozzám közel álló, gyerekkori barátommal történt baleset kapcsán tettem tanúbizonyságot a Krisztusba vetett hitemről a gyülekezet színe előtt. A történet tanulsága az, hogy Isten nem hagy el minket soha és nem azért tesz minket próbára, hogy megleckéztessen, hanem hogy megerősítse a hitünket, a reménytelenség idején pedig mindig velünk van és támogat minket. 


Az istentisztelet responsorikus imádsággal zárult. Annak végeztével pedig a nagyváradi Méhecske Műhely termékeit lehetett megvásárolni, akik aznap szintén velünk voltak. 


Csapatunk útja ezután a Garasos hídhoz vezetett melynek történetéről Szilágyi Hajnalka Aurelia tartott egy rövid előadást. Ezt követően utunk Lorántffy Zsuzsanna szobrához vezetett, róla Jakob Gabriella mesélt nekünk. Majd következett a finom ebéd melyet Jakab István tanúbizonyságával nyitott meg, s amelynek lényege, hogy szeressük egymást még ebben a rohanó világban is, hiszen Isten maga a szeretet. 


Végezetül pedig meglátogattuk a nagyváradi várat, melyről Bara Tünde, a nagyváradi Méhecske Műhely vezetője tartott beszámolót. A várban éppen a Nagyváradi Ősz nevű rendezvénysorozat zajlott, amelybe mi is bekapcsolódtunk egy rövid időre egy zenés-táncos mulatságba. Mindannyiunk nevében elmondhatom kitűnően éreztük magunkat.

Hálás köszönet a csodás napért Balla Júliának és Bara Tündének.

Köszönet a kiskereki polgármester úr, Nyíri Sándor támogatásáért, aki lehetővé tette a kiscsoport egy részének az utazást Váradra.

Serbán Sára Edina, Kiskereki 
az ÉRDA fogyatékkal élők csoportjának tagja

2017. október 26., csütörtök

Debreceni teológusok az Érmelléken

Partiumi körúton a Debreceni Református Hittudományi Egyetem IV. éves évfolyama 

 

Egy rég megálmodott kirándulás valósulhatott meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem IV. éves hallgatóival október 7-8-án. Hosszú hónapok óta terveztük már Partium egyes nevezetességeinek a meglátogatását és ezen a szép októberi hétvégén végre létrejött.

Egy teológusnak sok otthona van. Otthona a kollégium, otthona a legációs hely, otthona az egyetemi közösség. Partiumra is mindig úgy gondolt az évfolyam, mint egyik otthonára, és úgy is érkezett meg mintha hazaérkezett volna. Nem csak mert többen vagyunk az évfolyamból itthoniak, hanem mert azokra a helyekre látogattunk el, ahol otthon érezhette magát a kultúrában, a református hagyományokban, a gyülekezet vendégszeretetében az is aki esetleg még nem járt ezen a térségen.

A bőség zavarában és az idő szűke miatt egy sokkal nagyobb körút helyszíneit kellett lefaragnunk a számunkra legfontosabbakra, hogy ezeket érdemben meg tudjuk ismerni.

Az első állomás szombat reggel Érmindszent volt, Ady Endre szülőházának a meglátogatása. Mintha tér és idő találkozott volna az alacsony ház szobáiban. Ady, mint hajdani diákja az ország egyik legnevesebb iskolájának, a Debreceni Kollégiumnak, a falak között, a híres nagykönyvtárban hagyta szellemiségét, és mi, jelenlegi hallgatók pedig visszavittük szülőházába a Kollégium jelenlegi szellemiségét, ami alapjaiban azóta sem változott, hanem igyekszik őrizni azokat az értékeket, amik bár ősiek, de ma is élők, építenek és nevelnek. Itt a tárlatvezetés által megismerhettük az Ady család egész életútját. Egy családi ház egész könyvek tartalmat tudja elmesélni a falakon lógó fényképekkel, személyes tárgyakkal, kordokumentumokkal.

A második állomás Nagyvárad volt. Itt idegenvezetés által főleg a református helyszínekre tettük a hangsúlyt. Fő állomás volt az Ady Endre Múzeum, ahol egy előadást hallgathattunk a múzeum igazgatójától, ami Ady nagyváradi életét mutatta be, melybe beletartozott a megfeszített munka úgy a Nyugat szerkesztésében, mint a Holnaposok között végzett elhivatott munkájában, de az előadásban megvilágításra került Ady emberi oldala is, aki nagy kanállal falta az élet minden területét. A múzeumban megtekinthettük Ady íróasztalát, a munkájához használt eszközeit, de egy ideiglenes kiállítást is, ami Ady szerelmeinek, főleg színésznőknek a személyes holmija, mint egy finom selyemkesztyű, egy kalap, vagy egy fehérnemű. Ismét egy helyszín, ahol egy helyen láthattuk Ady munkájának a gyümölcseit és magánéletének titkait. 
 

 
Fontos állomás volt még a Nagyvárad Olaszi Református Egyházközség, mint a legrégebbi református templom a városban. Itt is tárlatvezetést kaptunk a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ Múzeum termében, ahol megtekinthettük a fejedelemasszony eszmei értékű kézimunkáit, többek között a nagyváradi bibliát, sajátosan partiumi mennyezet kazettákat, ősi egyházi kegytárgyakat, illetve magát a templom történetét és különlegességeit is megismertük.

Mindezek mellett jelentős állomás volt még a Nagyváradi Vár, a Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium, ezzel egybekötve az Újvárosi templom, valamint a nagyváradi neológ zsinagóga. Ezek voltak azok a nagyváradi helyszínek, amiket egy fél nap alatt módunkban állt megtekinteni a teljesség igénye nélkül. A hosszú és tartalmas nap után otthonos szálláshelyül a Székelyhidi Ifjúsági Központ szolgált. 


A partiumi kirándulás részét képezte a vasárnapi kiszállás melynek helyszíne az Értarcsai Egyházközség volt. A kiszállásnak ősi hagyománya van már a Debreceni Kollégium életében, amikor a diákok a Kollégium jellegzetes öltözékében a tógában jelennek meg egy gyülekezet istentiszteletén és szolgálnak közösen, felosztva a liturgia részeit egymás között. Nagy öröm számunkra minden ilyen alkalom, amikor új református gyülekezeteket ismerhetünk meg és bepillantást nyerhetünk egy közösség életébe, ismerhetjük meg annak szokásait, hagyományait, templomait, lelkipásztorait, hívő tagjait. Felbecsülhetetlen élmény megtapasztalni, hogy nem csak anyanyelvünk közös határontúliakkal, hanem hitünk is, hiszen egy az a Lélek amely mindannyiunkban lakozik és munkálkodik. 


Ilyen szeretettel fogadott bennünket az értarcsai gyülekezet is, akik heteket készülve várták ezt a különleges alkalmat, mely első volt a gyülekezet életében. Az Igét Dr. Kókai Nagy Viktor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Tanára és egyben a negyed évfolyam évfolyamfelelőse hirdette az 1Kor 10,1-22 alapján. Az istentisztelet után az Értarcsai Egyházközség szeretetvendégségre várta az évfolyamot illetve a gyülekezet presbitériumát.

Istennek adunk hálát, hogy megvalósulhatott ez a tartalmas hétvége, ezúton is megköszönve mindazoknak a támogatását, akik hozzájárultak bárminemű segítségükkel ehhez a hétvégéhez. Istené a dicsőség, hogy még egy otthonnal gazdagodott a Debreceni Református Hittudományi Egyetem IV. éves évfolyama!

Kabai Kitty, Értarcsa
IV. éves teológus

Kézműves délután Értarcsán


Kézműves délutánra várták az értarcsai gyerekeket és édesanyákat október 20-án a református Tóth István Gyülekezeti Házhoz.

Petőfi Sándor egyik nagyon ismert az "Itt van az ősz, itt van újra, / S szép, mint mindig, énnekem. / Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem." versrészletével hívogatták a résztvevőket erre az alkalomra, hogy néhány órát az őszi természet adta szépségekből, levelekből és termésekből készítsenek állatkákat és díszeket. 


A kézműves délután egy kezdeményezés arra, hogy néhanapján édesanyák és gyerekek időt szánva a közös szórakozásra együtt készítsenek dolgokat, amikor háttérbe szorítva a nagyvilág zaját, az otthoni gondoktól megszabadulva egymásra figyeljenek. 


Jó lehetőség volt ez nemcsak a beszélgetésre, de arra is, hogy rácsodálkozzunk, mennyei édes Atyánk mekkora odafigyeléssel alkotta meg világunkat, benne rengeteg természeti szépséget bízva ránk, a kérdés csak az, mi mennyire vesszük ezt észre? "Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál." (Zsolt 8,4)
 
Szöveg és kép: 
Gecse Éva Malvin


Porrá égett álmok - porból való feltámadás


A jobbágyfalvi kórussal immár három éve vagyunk nagyon jó, szinte testvéri jellegű barátságban. Hol mi, hol ők hívnak bennünket vendégszerepelni. Nagyon jól érezzük magunkat együtt, igazán megszerettük egymást. A tavasszal szörnyű hírt kaptunk. 2017. március 25-re virradóra leégett a Nyárádmente egyik legkedveltebb pihenőhelye, a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégház kempingje. Az üdülőhely tulajdonosa a jobbágyfalvi kórus egyik tagja Szász Csaba Levente. Nekünk nagyon kedves ez a hely, hiszen mi is voltunk már itt elszállásolva a kórussal, gyülekezeti tagokkal. A már említett Tündér Ilona kempinget közel húsz év kétkezi munkával építette Szász Csaba és felesége Kinga, a család mindenét feláldozta, hogy álmát megvalósítsa. Vasárnap hajnalban szinte minden a tűz martalékává vált, a befejezéshez közelálló szálláshelyektől a lakószobáig minden hamuvá, korommá lett. A tűzkárosult család megsegítésére gyűjtési kampány indult. Az isteni gondviselés megindította az emberi szíveket, már másnap szóltak a telefonok, érkeztek a bátorító szavak, ígéretek, felajánlások. Mi is, bihardiószegi reformátusok pénzadománnyal támogattuk a családot. Azóta is folyik a munka, épülnek a falak, a tető, s ahol néhány hónapja a rosszakarat vagy a természet pusztított, ott ismét diadalmaskodott az élet. Nem elpusztult, elhagyatott tanya lett a Tündér Ilona, hanem újra hangos, újra olyan hely, ahová visszajárnak a turisták, táborozók, kulturális csoportok. 


Szeptember 30-án a Szász család a részben újraépített Tündér Ilona Völgyben rendezett ünnepség keretében köszönte meg mindenkinek a sok segítséget, adományokat, a biztató szavakat. Erre az ünnepségre kórusunk is kapott meghívást, íly módon megköszönve a bihardiószegi reformátusok segítségét. A rendezvényt a helyi katolikus plébános és unitárius lelkész, valamint Bara László református tiszteletes úr kezdték, kérve Isten áldását e helyre. Ezután kulturális műsorok következtek, melyen mi is részt vettünk. Kórusunkkal egyházi és magyarságunkat erősítő énekekkel tettük szebbé ez alkalmat. Hallhattunk német és magyar népdalokat a Kakasdi énekkar előadásában, magyar nótákat és könnyűzenei dalokat is a helyi tehetségek műsorában. A szórakoztató programok után Szász Csaba Levente tulajdonos megható beszédében elmondta, hogy „sohase kételkedjünk a magyar emberekben, mert amikor bajban vagy, nagyon sokan segítő kezet nyújtanak. Nem is szabad mondani, hogy irigyek vagyunk, amikor ennyi jó ember jön segíteni rajtad. Isten áldja a segíteni akaró embereket!”

A gyönyörű napfényes tájat lassan beárnyékolták a fák lombjai és a meleget felváltotta a nekünk még nagyon szokatlan hideg. Mindenki elfoglalta szállását és felkészültünk a fagyos éjszakára. A faházikó, amikben aludtunk, elég hamar lehűlt, de szerencsére túléltük és reggel újult erővel, felkészülve a hosszú útra hazafelé újra köszönthettük egymást. A finom reggeli elfogyasztása után elbúcsúztunk a házigazdáktól, Csabától és Kingától. Nagy örömünkre a tiszteletes úr egy rövid szovátai kirándulást is betervezett. Lehetőségünk volt megnézni és körbejárni a Medve-tavat. Gyönyörű környéken sétálhattunk, beszívván magunkba a friss erdei levegőt. Kár lett volna kihagyni. Elindulásunk előtt alkalmunk volt sétálni és ajándéktárgyakat vásárolni Szováta utcáin.

Útban hazafelé megálltunk Körösfőn, majd közösen meguzsonnáztunk a Királyhágón. Jó volt együtt tölteni ezt a néhány napot, köszönjük a lehetőséget e csodás kirándulásra. Isten áldása legyen a vendéglátók és mindnyájunk életén.


Ghitea Angéla
Bihardiószeg

Aradi főhajtás a vértanúk előtt


Október 14-én 5 település gyermekei és felnőtt kísérői indultak útra Aradra, hogy tiszteletüket tegyék a 48-as hősök előtt. Nagyváradon volt a találkozási pont, itt gyűlt össze a 110 résztvevő Poklostelekről, Szentjobbról, Bihardiószegről, Jankafalváról és Hajdúnánásról. Innen konvojban indultunk el úti célunk felé, azaz Aradra. 


Ujj János nyugalmazott történelem tanár várt bennünket a Szabadság-szobornál. Itt néhány érdekességet mondott el a szoborról, pl. hogy csak 2004 óta csodálható meg e régi magyar alkotás, 1925 óta ugyanis az aradi vár fogságában “raboskodott”. E helyen a hajdúnánási, szentjobbi, valamint a bihardiószegi csoport ünnepi szavalatait, énekeit hallgathattuk meg, s e csoportok koszorúzása után a Himnuszt énekeltük el közösen. A tanár úr végig vezetett a városon, jártunk a Szabadság téren, ahol 1848-ban felolvasták a 12 pontot és Petőfi versét, ahol egykor állt a Szabadság-szobor is, azaz Hungária és társai. Itt láthattuk a színházat és az egykori Rozsnyai patikát, mely ma is patikaként működik, alapítójáról pedig megtudtuk, hogy ő volt a drazsé feltalálója, azaz kinines cukorkát állított elő, hogy a lázcsillapítót a gyerekek is örömmel bevegyék. Majd a Magyar Királyi Főgimnáziumot láttuk kívülről, melyet a kiegyezés után építettek, átsétálva a Maroson láttuk annak a hídnak a faoszlopait is, melyről a vértanúk kivégzését nézték 1849-ben néhányan. Átérve a híd túlsó oldalára láthattuk az aradi vár főbejáratát, melyen át kihozták a halálra ítélteket, de a várba nem mehettünk be, mert az katonai terület manapság is. Néhány méter megtétele után megláthattuk a kivégzőhelyet, mely csak az 1930-as években lett felfedezve, amikor a Maros nagy áradása után a gátépítéshez földmunkálatokat végeztek. Sétánk végén megérkeztünk a vértanúk emlékművéhez, melyet kivégzésük emlékére állítottak 1881-ben, igaz egy kissé távolabb, mint ahol az eset történt, mert már nem volt, aki pontosan tudta a vesztőhely hollétét. 1974 óta azonban a 13 aradi vértanúból 11 földi maradványa ez emlékmű alatt pihen. Itt a poklostelki és jankafalvi gyerekek közös műsorát hallgathattuk meg, majd koszorúzás után a Szózat, a Himnusz és a Székely himnusz sorai csendültek fel. 


Az elfáradt csapatokat a buszok visszavitték a belvárosba. A Belvárosi Református Templomban jól esett leülni, s e pihenő közben meghallgathattuk Baracsi Levente tiszteletes úr bemutatóját a városról és a gyülekezetről. Bizony szomorúsággal töltött el bennünket hallani arról, hogy a reformáció után még virágzó református magyarság mára kb. 5000 főre csökkent egész Arad megyében, egyrészt régen a török pusztítás, másrészt a trianoni béke hatásaként. Megtudtuk, hogy a templom 1847-ben épült, s a 48-as forradalomban még kórházként is működött, hogy papja volt az, aki Kazincy Lajost lelkigondozta kivégzése előtt, sőt még Horthy Miklós is itt esküdött örök hűséget 1901-ben, de még ekkor nem volt kormányzó. Szomorú volt hallani azt is, hogy csak Aradon 70 magyar szobor, emléktábla és alkotás tűnt el Trianon után, s hogy manapság is szüntelenül fogyunk e vidéken, de jó volt látni és hallani, hogy ma is vannak, akik a magyarság ügyéért kiállnak, a közösséget építik szolgálatukkal. 



A templomban Csillikné Szólláth Julianna ünnepélyesen is bejelentette a Barátság program hetedik évkezdését, melynek témája az 1848-49-es szabadságharc és a hazaszeretet lesz. Nem véletlen volt ez az aradi kirándulás sem, hiszen jövőre a szabadságharc 170. jubileumát ünnepeljük, s éppen ezért kezdtük itt Aradon e jeles évet, az újabb közös programot. Hisszük, hogy e kirándulás által, az ott járt gyermekek számára október 6 és a 13 aradi vértanú nemcsak egy dátum és egy névsor lesz, hisszük, hogy a helyszínek múltja, történelme megragadta a gyerekek szívét, megéreztek valamit a hősök lelkének erejéből. Mi felnőttek pedig e kis aradi séta során megfogalmaztuk azt a gondolatot, hogy Trianonban nemcsak földet és embereket veszítettünk, hanem múltunkat is jócskán megcsonkították, de rajtunk múlik, hogy magyar népünk történelmét, büszke, dicső múltját és értékeit gyermekeink megismerjék, hogy ne sikerüljön azoknak gonosz terve, akik el szeretnének tüntetni bennünket a Kárpát-medencéből. Ezen az aradi kiránduláson is bebizonyosodott, hogy rengeteg kincsünk, rengeteg értékünk van, nem szégyen a magyar néphez tartozni, sőt…

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor




Főhajtás Bocskai István szobra előtt


Október 15-én, vasárnap a délelőtti istentisztelet keretében került sor a Bocskai István vezette szabadságharc első győzelmének (1604. október 15.) 413. évfordulója alakalmából megrendezett megemlékezésre. Jakó Sándor Zsigmond tiszteletes úr hirdette Isten igéjét az 1Tim 6,12 vers alapján. Prédikációjában elmondta, hogy mi, reformátusok nagyon sokat köszönhetünk Bocskai Istvánnak. 1606-ban megkötötte a bécsi békét, melynek köszönhetően a császári udvar biztosította a szabad vallásgyakorlatot a magyar protestánsok számára.

Párhuzamot vonva Pál apostol és Bocskai István élete között, ezen a vasárnap délelőttön az ige minket is harcra hív „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattattál...” Valóban fegyverbe kell öltöznünk, de milyen fegyverbe? Itt nem kardot vagy puskát kell előrántanunk, hanem más fegyvernek kell csillognia rajtunk, mégpedig Isten fegyverének. Pál szemében a keresztyén, mint katona jelenik meg, aki kész a harcra és a szenvedésre. Nekünk is harcolnunk kell a gonosz, a Sátán ellen. A harcunk a bűnbánás kell legyen „ne viggy minket kísértésbe” – ezért kell mi szüntelenül imádkozzunk. Az „ó emberrel” kell felvegyük a harcot, megpróbálván a gonoszt teljesen kiírtani, kiiktatni magunkból, de ehhez felkészültnek, elszántnak és tettrekésznek kell lennünk. 


Mit jelent felkészültnek lenni – imádkozó életet kell folytatni, ehhez oda kell tenni a jó cselekedeteket: Imádkozzál és dolgozzál ez afelkészült ember jelmondata.

Másik ismertetőjel az elszántság, vagyis mindig kell engedelmeskedjünk Urunknak. Ha mi nem Krisztus szavának engedelmeskedünk, akkor hűtlenekké válunk.

Harmadszor fontos, hogy tettrekészek legyünk. A mai világunkban úgy testileg, mint sajnos lelkileg nagyon elkényelmesedtünk. Már nem harcolunk, nem törjük magunkat, nem igyekszünk azért, hogy elnyerjük Isten országát. Az a katona, aki nem veszi elő a kardot az az első csatánál életét veszti. A lélek kardja a mi tarsolyunkban kell legyen, ami nem más, mint a Biblia. Isten egy hatalmas ajándékot kínál fel az emberiségnek ingyen, az Ő kegyelmét és mégis sokan elmennek mellette, nem kell nekik. Ragadd meg és vedd magadhoz az örök életet. Ne legyünk restek, hanem szüntelenül hallgassuk meg Isten igéjét. 



A megemlékezés a templomkertben folytatódott. A gyönyörű napsütéses délelőttön a gyülekezet jelenlétében koszorúztuk meg a nagy fejedelem, Bocskai István mellszobrát. Koszorúztak: a Bihardiószegi Református Egyház, a Lórántffy Zsuzsanna Református Nőszövetség, a Bihardiószegi Bóné András Kurucezred, a Bihardiószegi Gróf Szechenyi István Huszárszázad és a Zichy Gazdakör.

Ghitea Angéla

2017. október 12., csütörtök

Őszi lelkészértekezlet Jankafalván



Október havában, egy csodás őszi napfényes reggelen gyülekeztek össze az Érmelléki Református Egyházmegye lelkipásztorai az őszi lelkészértekezletre, amelynek helyszíne ezúttal Jankafalva volt.

Szeretetetteljes fogadtatásban volt részünk, hiszen már érkezéskor finomságokkal várt bennünket a jankafalvi gyülekezet.A testi felfrissülés és táplálék után következett a lelki felüdülés. Az értekezleten Bodnár Lajos éradonyi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét Máté evangéliumának 5 fejezetéből a 9-12. verseket választva alapigeként. A boldogmondások alapján pedig igyekezett szólni számunkra a boldogsáról. Hogy, mikor, mitől teljesedhet be az életünkben? Mikor boldog az ember? S azért, hogy jobban érzékeljük ezért szólt a boldogtalanságról is, ami valaminek a hiányában lelhető fel. 


Igehirdetésében több alkalommal is utalt a napokban tartandó megemlékezésre, az aradi tizenhárom vértanúra, akik életüket adták, azért hogy a békességen munkálkodjanak. S ennek a harcnak kapcsán beszélt a békességről, amelyről azt mondja Jézus Krisztus, hogy boldogok a békességre igyekezők, mert övék a mennyek országa. De mi is az igazi békesség, miként van jelen az életünkben? Milyen sokszor megtörténik, hogy papíron békességben élünk, azonban mégsem ez jellemez minket.

Aztán a következő boldogmondás alapján tovább folytatta felytegetését, amely szerint, boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Mit jelent az igazság? Azt, hogy igaz vagyok, hogy igazként viselkedek, Jézushoz igazodok. Fontos dolog, hogy életünkkel rámutassunk arra, aki maga az igazság. De vajon mai világunkban érdemes igaznak lenni? Érdemes Krisztus követőnek lenni? Amikor üldözés és szenvedés vár az emberre?

S ezekre a kérdésekre megkaphattuk a választ, hogy igenis érdemes, akkor ha valóban mindezeket Krisztusért vállalja az ember. Mert azok, akik mindezeket elszenvedik, bőséges jutalomban részesülnek. Nem elég csupán emlékezni a múltra, szükség van arra hogy mi magunk is küzdjünk, harcoljunk, a hitnek a fegyvereivel a jelen helyzetnek megfelelően.

Ezt kell tenni mindenkor, s akkor valóban a háborúság közepette is békességünk lehet, nem saját erőnkből, hanem Krisztus által. 


Az igehirdetést követően Kovács Gyula, lelkészértekezleti elnök köszöntötte a résztvevő lelkipásztorokat, valamint a meghívott előadót, nagytiszteletű Derencsényi Istvánt, Debrecen Kossuth utcai gyülekezet lelkipásztorát, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjét. A lelkipásztorok köszöntésében Dániel próféta könyvéből olvasta Isten igéjét a 4-edik fejezet 31-dik versét. Hangsúlyozza, hogy a reformáció 500-dik esztendejében tartozunk azzal, hogy kellő módon emlékezzünk. S az előadás által lelkipásztori közösségünkben szeretnénk megadni a kellő tiszteletet a reformátori tanításnak, a reformátori örökségnek.

Derencsényi István lelkipásztor előadása következett, amely címe: A reformátori solusok. Az előadó elmondta, hogy a téma meghatározó a reformátori tanításban. A 4 illetve 5 „soluson” áll vagy bukik egyházunk teológiája. Luther Márton, akkor, amikor a német bibliafordítását készítette, akkor a Római levél fordításakor betoldotta a 3,28-ba az egyedül szócskát, amely az eredeti görög szövegben nem szerepel. Azonban ezáltal a szócska által hangsúlyozni akarta azt a felfedezést, amely számára nagyon lényeges volt. 


De miért van 4 illetve 5 solus, ha az egyedüliről beszélünk? Tulajdonképpen ezek a solusok egyet jelentenek, kizárólagosságot. De nem szabad úgy érteni, hogy egymást kiegészítik. Úgy lehet elképzelni, mint egy nyakéket, amelyen drága kövek vannak. Ezek a drága kövek pedig egyenként is nagyon értékesek, egyenként is nagyon sokat érnek. A solusok nem kiegészítik egymást, hanem egyenként is nagyon értékesek, nagyon fontosak, s mindegyik olyan alaptételt mond ki, amely helyreteszi azokat a félreértéseket, amelyek kialakultak a reformációt megelőző időszakban.

Végül az előadó egyenként beszélt a solusokról, a Sola Scripturaról, Sola fidéről, Sola gratiaról, Solus Cristusról. S mindegyik solusnál kiemelte, hogy ezek a tételek, ezek a tanítások, mivel szemben alakultak ki. Bibliai igékre hivatkozva fejtette ki, hogy miért egyedül a Szentírás, a Szentírás és a tradíciókkal szemben, miért egyedül a hit, a hit és a jó cselekedetekkel szemben, miért a kegyelem, a kegyelem és a jó cselekedetekkel szemben, miért egyedül Krisztus, Krisztus és a szentekkel szemben.

Minden solus egy irányba mutat, az Isten irányába, akiről azt mondja Kálvin: A teremtett világ Isten dicsőségének színhelye, minden őróla beszél, ezért minden dicsőség egyedül őt illeti, s így hangozhatott el az utolsó, ötödik sola: Soli Deo Gloria.

Az előadást követően egy kötetlen beszélgetés alakult ki, amely alkalmával a lelkipásztorok, kérdéseiket, meglátásaikat osztották meg egymással, s érezte mindenki, hogy miként épülünk egymás hite által.

Kovács Gyula ezt követően szeretettel köszöntötte az egyházmegye lelkipásztorai nevében Tokár Sándort és Imolát, akik a csokalyi egyházközségbe érkeztek, valamint két hatodéves teológiai hallgatót Péter Tibor Leventét és Oláh Krisztiánt, akik ebben az évben a margittai és a székelyhídi gyülekezetekben szolgálnak.

Rákosi Jenő esperes is köszöntötte a lelkipásztorokat, köszönetet mondott mindazoknak, akik vele együtt részt vettek Kolozsváron, a reformációi ünnepen. A tartalmas napunkat követően újabb finomságokat készített a jankafalvi gyülekezet, amelyet közösen fogyasztottunk el. Hálás szívvel köszönjük a szervezőknek, hogy minden körülményt megteremtettek a számunkra, az előadónak, hogy tartalommal töltötte meg találkozónkat, de elsősorban a mindenható Istennek köszönjük a reformátori tanítás által: Soli Deo Gloria, Egyedül Istené a dicsőség.


Botos Júlia
lelkipásztor

2017. október 6., péntek

Szeretet mint végrendelet (áhítat)

Textus: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,34-35)

Kedves Testvérek!

Többször is olvastam és hallottam prédikációkban a felolvasott igeszakaszról, hogy Jézus végrendeleteként említik a missziói parancs mellett. Végrendelet, de nem abban az értelemben, amit mi hétköznapi módon értünk alatta, mintha Jézus nem ugyan úgy élne tovább, azután is hogy felmegy az Atyához, hanem úgy, hogy innentől a tanítványok fogják Jézust képviselni az emberek között, és ebben Jézus konkrét útmutatást ad nekik. Ő tanítványainak adta ezeket a parancsolatokat, mégis mi is azt érezzük nekünk is ez a feladatunk, tőlünk is ezt várja el.

Bár a missziói parancs Jézus feltámadása után, míg a felolvasott Ige keresztrefeszítése előtt hangzott el, mégis közös bennük, hogy mindkettő a jövőre vonatkozik, arra a földi időszakra, amikor Jézus már nincs a Földön emberi testében.

Mint ahogy az események sorrendjében is a felolvasott Ige hangzott el hamarabb, és majd csak később a missziói parancs, úgy van egy lelki sorrend is a két végrendelet között. Érdekes ugyanis, hogy Jézus új parancsolatként határozza meg a szeretet parancsát. Ha valami nem tűnik újnak, akkor az a szeretet parancsolata, hiszen már Mózes harmadik könyvében is arra hívja Isten a népet, hogy úgy szeressék még a közöttük élő jövevényeket is, mint magukat, emlékezve arra, hogy ők is jövevények voltak Egyiptomban. Majd a Hegyi Beszédben is Jézus az ellenség szeretetére hívja a hallgatóságot. Önmagában a szeretet, mint Isten parancsa, és mint hozzá kapcsolódó érték a Szentírás egyik korában sem volt idegen. Mégis oka van, hogy Jézus új parancsolatként említi a szeretetet.

A felolvasott Igét megelőzi az a rész, amikor Jézus együtt van tanítványaival és kiderül, hogy Júdás fogja őt elárulni. Ennek kapcsán szól megdicsőüléséről és arról, hogy már csak kis ideig lesz velük, mert a szenvedés útjára senki nem kísérheti el, ezt egyedül járja végig, de végrendeletét tanítványaira hagyja. Új parancsolatról beszél tehát Jézus, mert megdicsőülésével, a világ megváltásával egy új korszak kezdődik. Ez az új szeretet nem új etikai mércét jelent, hanem ez maga a Krisztusban hívő tanítványok gyülekezetének törvénye, ismertető jele: „arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (34. v.) Az egymáshoz való viszony rendezett példájaként pedig önmagát állítja. Azért új, mert ettől a ponttól kezdve a szeretet egy életen át tartó gyakorlat, nem pedig empátia, mint a jövevények szeretete. Új, mert Tőle ered, az Ő Lelke által leszünk képesek rá. Azzal, hogy Jézus önmagát állítja az új szeretet példájaként egyértelműen kijelenti, hogy a Krisztushoz tartozóknak nem lehet semmilyen feltétele a szeretetben. Ez az új szeretet tanít meg az emberi együttélés titkára.

Új, mert annak az új világnak, és az új világ polgárainak a jele, ami történetileg még eljövendő, de lényegileg már megvalósulhat, ha mi, akik kaptuk megtartjuk. Ennek a szeretetnek a gyakorlása itt a földön valósággá teszi a láthatatlan és fölfoghatatlan üdvösséget. Új, mert Krisztus váltságmunkája óta olyan új generációk támadnak, akik szerethetnek azon az alapon, ami a kereszten történt. Ez a lehetőség a mennyből jött a földre. Azt mondja a prédikátor „nincs új a nap alatt”, ez igaz, de csak ránk, emberekre, és nem Isten hatalmas tetteire nézve. Most új szeretet támad a nap alatt, mert Krisztus azért jött a világba, hogy szeressen minket mindhalálig. Ezért tudják azok az emberek is szeretni egymást, akik nemrég még versengtek az első helyért, emberek, akik a mennyek országában a legnagyobbak akartak lenni, emberek, akik Krisztus szeretete által, bár meghalnak, de íme élnek, akik bár bűnösök, de íme tiszták, akik természetükből adódóan önzőek, de a lehetetlen lehetségessé válik Isten által, mert szeretni fogják egymást. Új dolog támad a földön, az a Szeretet, amely meghalt a világért. A szeretetnek olyan forrása ez, amely időt és teret felölelve kifogyhatatlanul táplál.

De hogy kapcsolódik mindez a másik végrendelethez, a missziói parancshoz? Úgy, hogy az új szeretetparancsolat az előfeltétel. Csak úgy válhatunk tanítványokká és csak úgy keresztelhetünk, ha előbb úgy szeretjük egymást, ahogy Krisztus szeretett. Ha Krisztus szeretetének a jele rajtunk van abban, hogy egymást szeretjük már félig teljesítettük a missziói parancsot. Legyen így!


Kabai Kitty, 
IV. éves teológus

Tizenöt év áldása Jankafalván


Szeptember 24-én ünnepre hívta a jankafalvi templom harangja a falu lakóit, ugyanis ezen a vasárnapon került sor a templom 15 éves fennállásának megünneplésére. Igaz, 2002-ben augusztus havában volt a szentelés, de Rijssen-i testvérgyülekezetünk kérésére szeptemberre halasztottuk az ünnepet, hogy ők is velünk együtt lehessenek. Így történt, hogy Hollandiából egy igen szép számú küldöttség – 25 fő – érkezett az ünnepi napra. 
 

 Gyülekezetünk egész héten lelkesen készült a vendégek fogadására. Ráadásul az ünnepre való készülés közben az is kiderült, hogy nemcsak a templom 15 éves, hanem a testvérgyülekezeti kapcsolatunk is velük, így kettős ünnep kerekedett. Bár ők a szentelésre (2002-ben) nem tudtak elérkezni, de később, ősszel felkeresték a jankafalvi gyülekezetet, és azóta is hathatósan támogatják gyülekezetünk anyagi fejlődését. Ahogy az istentiszteleten elhangzott: a templom megszületéséhez kellettek bábák, s azok áldozatos munkája, de ahogy egy gyermeknek nem elég megszületnie, hanem fel is kell nevelni azt, ugyanúgy e gyülekezetnek is szüksége volt növelő, gondoskodó szülőkre, s ezek között van a Rijssen-i testvérgyülekezet. 



11 órakor vette kezdetét a hálaadó istentisztelet, melyre szép számban érkeztek a helyi gyülekezet tagjai, és a kisjankai valamint hollandiai vendégekkel meg is telt a templom. Az ünnepi ige a Zsolt 84,1-5-ből szólt, az őszi sátoros ünnepre íródott énekből. A zsoltáros templom utáni vágya égett 1991-ben a jankai lakosokban és presbiterekben, mikor is elhatározták a templom építését, s minden bizonnyal ugyanaz az öröm is töltötte el 15 évvel ezelőtt a szívüket, mint amit a zarándok érzett, amikor vágya teljesült, s beléphetett az Úr templomába. Milyen áldás volt ez a zsoltáros számára egykor, ugyanúgy milyen áldás, hogy volt egy lelkész-esperes, aki felvállalta az építkezés nehézségeit, milyen áldás volt a sok adakozás vagy pályázati lehetőség, s milyen áldás a holland testvérek segítő jobbja most is. A madarak otthonra lelnek az Úr oltárainál – mondja a zsoltáros, ugyanígy nekünk is otthonunknak kell éreznünk ezt a templomot, s tisztán kell megőriznünk, azaz a világi dolgokat és bűnöket kívül kell hagyjuk – hangzott el a prédikációban, mely azzal zárult, hogy boldognak mond az Ige, boldogok lehetünk, hogy az Isten házában ünnepelhetünk ma. 


Az ünneplés a vendégek köszöntésével folytatódott, mely ünnepi beszédben nem történt meg a 15 év munkálatainak, épüléseinek felsorolása, hiszen erről a 15 évről legtöbbet a tele templom mondta el, hogy együtt lehettünk egymással és holland testvéreinkkel. A vendéggyülekezet részéről Herman Broeze, a csoport vezetője köszöntötte az ünneplőket, mely beszédet Füzesi Laura tolmácsolta magyarul a jelenlévőknek. Broeze úr ugyanakkor a rijsseniek ajándékát is átadta, egy faliórát, melyen a Rijssen-i templom képe látható, azzal a magyarázattal, hogy bár az idő telik, eltelt 15 év, de e testvéri kapcsolat megmaradt és marad a két gyülekezet között. Beszéde után a holland vendégek gyönyörű énekszóval köszöntötték az egybegyűlteket, majd a jankafalvi ifjak és kiskátésok közös műsora repített vissza bennünket az időben, hiszen jeleneteik által felidézhettük a régi, 1696-ban elpusztult templom ismert történeteit, s az új templom építésének és szentelésének közelmúltban történt eseményeit is. A templomi ünnepség zárása a közös úrvacsoravétel volt, mely által kézelfogatóvá vált az az igei motto, melyre épül a gyülekezetek közti kapcsolat: Egyek vagyunk a Krisztusban.


Az ünnepség végül a templomkertben folytatódott és ért véget, egy húsvéti rozmaring fajtájú almafa közös ültetésével, ezzel is a Reformáció 500. éve előtt tisztelegve.(Mivelhogy Luther Márton mondta: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”) S miközben folyt a faültetés, éppen annak a Hám Etelka tanító néninek szólt az emlékharang, akitől elindult a templomépítés gondolata, s aki oly sokat munkálkodott annak megvalósulásáért. (Márpedig hiszem, hogy véletlenek nincsenek.) 


Az ünneplőket végül terített asztal várta, rajta finom bográcsos és kalács, köszönhetően azoknak, akik az ünneplés helyett az üst mellett végeztek szolgálatot. A késő délutánba átfolyó ebédnél jóízű beszélgetések zajlottak, majd egy kis testmozgás is következett: volt, aki a templom udvarán labdázgatott a helyi fiatalokkal, s volt, aki egy kis falusétára indult a jankafalvi gyerekekkel. Ifj. Tóth Géza testvérünk lovas fogatával egy kis sétakocsikázásra vitte holland vendégeinket, ezzel is színesítve a napot, végül pedig az estét a Heit pincészetben tölthették a hozzánk látogatók, ahol az Érmellék borait és szőlészetét ismerhették meg közelebbről.

Ez a 15 esztendő sok áldásban részesítette gyülekezetünket, s az áldást az ünnepen is magunkon érezhettük, hiszen egy esős szombat után, vasárnap már nem esett az eső, sőt a templomból kivonuló seregre még a nap is rámosolygott. Hála legyen Istennek e szép napért, köszönet a jankai híveknek, s mindenkinek a segítségért, adakozásért, köszönet a Reformáció Emlékbizottságának az ünnep támogatásáért. Öröm volt együtt lenni, hálaadással ünnepelni!

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor

A nyár gyümölcsei Jankafalván

A nyár gyümölcsei…


Mielőtt bárki megijedne, hogy ez a cikk valamiféle kertészeti, vagy mezőgazdasági témát boncolgat, azelőtt szeretném megnyugtatni az olvasót, hogy nem így lesz, merthogy a cím folytatása ez lehetne: …a jankafalvi ifjúság életében.

Így, ősszel kimenve a kertbe, reánk mosolyognak a nyári nap által megérlelt piros almák, sárga körték, fekete szőlőszemek, s folytathatnánk még a sort. Igen, ezek még a nyár gyümölcsei, hiszen annak frissítő esőjét, forró napsütését, boldog ízét és zamatát zárták magukba.

De nemcsak a kertben találjuk a nyár gyümölcseit, hanem a lelki ligetünkben is, az emlékeink között is, hiszen Jankafalván sok szép gyümölcsöt érlelt be a hátunk mögött maradt nyár. Mind kezdete, mind vége igen sok eseménnyel gazdagította gyülekezetünk ifjabb tagjait.

Megpróbálom most röviden ezeket felsorolni, egy keveset el is mondva róluk, de azért igyekszem, nem visszaélni a kedves olvasó türelmével.


Június 4-én immár harmadik alkalommal ünnepeltük meg a Gyereknapot. Először a hagyományos futó- és bicikliversenyeket tartottuk meg, majd aszfaltrajz-verseny következett.

Egy kis uzsonnázás után a csapatvetélkedők zajlottak (zsákbanfutás, különböző vizes játékok és célbadobások), majd a Nőszövetség által készített öhön elfogyasztása és a nap zárásaként díjkiosztás töltötte meg a késő délutánig tartó eseményt.

Vendégünk is volt Fekete Katalin személyében, aki Káttya bohócként érkezett, s lufifigurákkal és arcfestéssel is kedveskedett a gyerekeknek.


Június 10-én gyülekeztünk gyermekei is részt vettek a Bihardiószegen megrendezett Barátságnapon, mely idén már a hatodik volt.

Ez a nap Csűry István püspök úr nyitóáhítatával kezdődött, majd az öt településről érkezett gyerekeket összevegyítve hét csapatot alkottak a hajdúnánási tanárnők.

A gyerekeknek 7 állomáson kellett bizonyítniuk, hogy az eltelt egy esztendő alatt Arany Jánosról mi mindent tanultak meg. Ez a nap is közös étkezéssel és jutalomosztással zárult.


Június 16-án a frissen konfirmáltaknak szerveztünk Zsebike-avatót. Minden évben más elnevezést kapnak a „kicsik”, így idén törpikések lettek. Ennek megfelelően a beavató próbatételei is törpösek voltak.

Először is hupikékké festettük őket, majd különböző ügyességi játékokkal (gyufáskatulya célba juttatása krumpli lóbálással, bátorságpróba, lufiborotválás, tojásdobálás, egy perc és nyersz játékok) mértük össze az újak és az „öregek” tudását.

Utolsó próba a joghurtetetés volt bekötött szemmel, ezt követte az ünnepélyes törpeskü-tétel, majd jókedvű beszélgetéssel zárult a nap a terített asztal mellett.


Mára már hagyománnyá vált gyülekezetünkben, hogy még mielőtt elbocsátanánk a gyerekeket a nagy nyári vakációra, azelőtt egy egész napos úgynevezett záróvallásórát tartunk számukra. Erre most június 17-én került sor.

Sajnos az esős idő miatt kevesebben voltunk, mint az elmúlt esztendőkben, de jól éreztük magunkat. Különböző csapatvetélkedők és vidám játékok tarkították a napot.

A Nőszövetség most is aktív volt, hiszen szendviccsel és finom fánkkal látta el a gyermekeket.

A nap végén nemcsak a csapatok jutalmazása, hanem a vallásórákra legtöbbet járó gyermekek megajándékozása is megtörtént.


Június 25-30. között zajlott Hármaspatakon a Barátságtábor, melyet a hajdúnánási tanárnők szerveztek, s házigazdája dr. Reisinger János irodalomtörténész volt. Ide a vallásórákra legtöbbet járó gyermekeink juthattak el, jutalomképpen.

A hét folyamán Arany János életével (vasárnap szalontai kirándulással kezdték a tábort), verseivel ismerkedhettek meg, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, ezen kívül túráztak, kézműveskedtek és a reform konyhával ismerkedtek, bár ez utóbbit nem díjazták.

Sajnos a csütörtök délutáni, hatalmas jégeső komoly károkat okozott az épületekben, így a tervezettnél egy nappal hamarabb véget ért ez a tábor.


Augusztus 12-én egy elmaradt kirándulást pótoltunk.

A tavalyi évben a vallásórákra legtöbbet járó gyerekeknek meg lett ígérve, hogy Nagyváradra kirándulunk, ám különböző okok miatt ez nem valósult meg, egészen mostanáig.

Ám ezen a szombaton útnak indultunk 13 gyerekkel. Először a Gyerekvárost rohamoztuk meg, majd az Állatkertet látogattuk meg, végül pedig egy jóízű pizzázással zártuk a napot.


Augusztus 13-15. között, kihasználva a hosszú hétvégét, az ikésekkel Feketeerdőre utaztunk, s itt egy rövid tábort szerveztünk. A tábor célja az volt, hogy a vakációs bibliahétre készüljünk, de a munka mellett jutott idő a pihenésre, túrázásra, focizásra is. Egy kicsit hűvösek voltak az éjszakák a sátrakban, de a tábortűz mellett fel lehetett melegedni, s itt mindig jó beszélgetések, éneklések kerekedtek, sőt hullócsillagokat is láthattunk az augusztusi éjszakában. Hétfőn a tiszteletes asszony és Boglárka is meglátogatott bennünket, s a bográcsos készítésében nagy segítségünkre voltak. A 14 ifjú csak azt sajnálta, hogy hamar véget ért ez a tábor, de mivel szerda reggel pár embernek már dolgozni kellett menni, ezért kedden este hazaindultunk.


Augusztus 28. és szeptember 2. között 13 fiatal és két felnőtt kísérő részt vett a Határtalanul Cserkésztáborban, melynek helyszíne Nagykovácsi volt, Budapest mellett. Gyülekezetünk ifjai immár harmadik éve vehetnek részt ebben a táborban, mely számunkra hatalmas lehetőség és egyben ajándék is. Mindamellett, hogy egy hét színes tábori program vár rájuk, még lehetőségük van olyan helyekre is eljutni, mint a Parlament, Margitsziget, Budai Vár, múzeumok, fürdő, kalandpark. Köszönet ezért Veress Jankának, aki kapcsolatai révén az idén is elintézte, hogy részt vehessünk ebben a nagyszerű táborban.


Közben itthon, az itthon maradt ifjak segítségével a vakációs bibliahetet tartottuk. Az idén a Reformáció 500. jubileumához kapcsolódott a téma: Isten éltessen! Minden nap Dulcsessza cukrász műhelyében jártunk, s láttuk, ahogy az 5 emeletes torta elkészül, sőt minden nap jeles vendégek is érkeztek Károli, Luther, Kálvin, Dévai Bíró Mátyás és Szikszai György személyében. Ezen kívül bibliai történeteket, igéket, énekeket tanultunk, különböző szülinaphoz kapcsolódó apróságokat készítettünk – egy nap még süteményt is –, valamint sokat játszottunk. Közel 30 gyerek látogatott el minden nap a bibliahétre. Asszonyainkat is dicséret illeti, hiszen minden napra finom ételeket készítettek, hol szendvicset, hol lángost, máskor pizzát, süteményeket. Szabó Melinda tanárnőnek köszönhetően szombatra a hungarocell torta átvarázsolódott, és ehető, finom ötemeletes tortává változott, melyet a táborból hazaérkezők is megkóstolhattak. Az itthon maradt ifjakat is dicséret illeti, hiszen az egész hét előadásaiban és szervezésében sokat fáradoztak. Végül vasárnap az istentiszteleten előadtuk az énekeket, aranymondásokat és történeteket, amiket a hét folyamán együtt tanultunk.


Nos, nagyon röviden ez volt a nyár termése Jankafalván. Hiszem, hogy szép és emlékezetes nyár maradt ez a gyermekek számára ebben a jeles, jubileumi évben. Köszönet minden segítő kéznek, a Reformáció Emlékbizottság és mindenki más támogatásának, és hála legyen az Istennek ezért a gazdagon megáldott nyárért.

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor