2017. március 13., hétfő

Vendégek a micskei Sámuel Bentlakásban


Mindig öröm számunkra, amikor vendégek érkeznek hozzánk… A gyerekek, ha tudnak arról, hogy valaki meglátogat bennünket, boldogan várják az érkezőket. Rendet raknak a szobáikban, naponta többször is, próbálnak jobban viselkedni, mint máskor, azon gondolkodnak, milyen ajándékot készítsenek a vendégek részére, s eltűnődnek azon, vajon ők kapnak-e majd ajándékot?! Ilyenkor ünnepi hangulat uralkodik az egész házban, hiszen minden látogatás fényt visz Bentlakásunk megszokott rendjébe, életébe.

Így volt ez idén januárban is, amikor, Istennek hála, több látogatónak is örvendezhettünk a hónap folyamán. Meglepetés volt számomra, mikor egyik nap felhívott a szilágybagosi református lelkész, Nagy Tibor, és mondta, hogy szeretnének meglátogatni bennünket néhány gyülekezeti tag kíséretében. Látogatásuk alkalmával nem jöttek üres kézzel, hiszen ajándékokat kaptunk tőlük mind a gyerekek részére, mind pedig a Bentlakásnak hoztak különböző használati eszközöket, háztartási gépeket, amit azóta használunk is mindennap.

Köszönjük ezúton is önzetlen segítségüket, Isten áldja meg mind a lelkészházaspárt, mind pedig a gyülekezet tagjait, hogy ebben az évben a Sámuel Bentlakás gyermekeire gondoltak akkor, amikor segíteni, támogatni akartak. 


Ugyancsak január folyamán az Érmelléki Egyházmegye diakónusa, Balla Júlia is ellátogatott újra hozzánk. Köszönjük neki, hogy sokat gondol gyermekeinkre, hiszen most is ajándékkal jött, minden gyerek számára hozott egy-egy kis csomagot, amelyek a kiosztás után nagy örömmel ki is lettek bontogatva.

Bentlakásunk ajtaja a jövőben is mindig nyitva áll, a látogatókat pedig továbbra is szívesen fogadjuk és várjuk! 
 
Bertalan Csilla, igazgató