2017. február 28., kedd

Imahét Érmihályfalván


„Bizony, bizony mondom néktek, aki nem születik víztől és Lélektől, nem láthatja meg az Isten országát… szükség néktek újonnan születnetek.” (Jn 3,3.7)




Ez az igevers számunka sokatmondó, hisz nem csak imahéten, hanem a 2017. januári közgyűlésen is elhangzott az érmihályfalvai templomban, mint gyülekezetünk Reformáció évének vezérigéje. 





A honfoglaláskor Turul nemzetsége lakta be ezt az érmelléki települést, 1270-ben említették először írásos dokumentumban Nagymihályfalvát. A mostani templom-domb már akkor is templom-domb volt, hisz 1284-ből való az akkori templom leírása is. Alapos kutatások szerint csak magyar lakosság élt a reformáció terjedésekor és 1542-ben, 475 éve, minden itt élő magyar az evangélium szerint reformált hitet kezdte el vallani. A közel 750 éves magyar szellemiséghez és a 450 éves református gyökerekhez illeszkedett az idei imahét is. 


Német protestáns testvéreink programja értünk szólt és minket szólított meg, hogy lelkiekben a Lélek által újjászülessünk és meglássuk újra nem csak a kézzel csinált templomot, hanem Isten országát is. Újra nekünk szólt az Ige, hogy ne csak meglássuk új szívvel Isten munkáját értünk, bennünk és közöttünk, hanem azért is, hogy Isten munkatársaiként és kiválasztott tanítványaiként építsük is az Ő országát, mindnyájunk mindenki felé vállalja fel és végezze az Isten megbékélésről szóló örömhír továbbítását. 


Köszönet a szervezőknek azért, hogy a reformáció évfordulóján Károlyi Gáspár bibliafordító szűkebb és tágabb szülőhelyéről érkezett lelkipásztorok és népes énekkarok hirdették az Igét prózában, versben, kórusénekben. Gyönyörködhettünk a helyi énekkarok, fiatalok szolgálatában is, igazi családként voltunk együtt február első hetében. 


Remélem az idén a továbbiakban is, alkalomról alkalomra megtapasztaljuk, mint Krisztus református gyülekezete, hogy az Ige által formálódunk az Isten képviseletére, hogy a békesség forrása Isten maga, aki Krisztus által megbékélt velünk és 500 év után is meg akar szentelni minket, megbékéltet minket egymással, hogy ezért is egyedül Istené legyen a dicsőség. Még kedvesebb és sokatmondóbb lett számomra köszönésünk „Békesség Istentől”, ezután még tudatosabban köszönök ezzel az ősi erdélyi szókapcsolattal.

Vagyon Ilona, 
nőszövetségi titkár