2017. december 16., szombat

Érmelléki Bibliaismereti Vetélkedő

November 11-én a XI. Bibliaismereti Vetélkedőre került sor az Érmelléken. Az idei esztendőben Jankafalva vállalta a házigazda szerepét. 


Már reggel korán megélénkült a református templom környéke, hiszen a nőszövetség tagjai serényen készítették a finom étkeket az érkezők számára. Először a DicsÉr csapata érkezett meg, s kezdte el a technikai dolgok beszerelését, hogy mire elkezdődik a verseny, minden készen álljon. Ők többségében Érszőllősről érkeztek, és a zenei jó hangulatért, a dicsőítésért feleltek ezen a napon. 


Lassan a reggeli fellegek tovalebbentek, a versenyző csapatok pedig megérkeztek Érszőllősről, Szalacsról, Magyarkéczről, Vedresábrányból, Nagykágyáról és természetesen a házigazda Jankafalváról is. A vetélkedő énekléssel, ismerkedéssel és áhítattal kezdődött. Az áhítatot Bán Alpár, megyei ifjúsági előadó tartotta az ApCsel 4,12 alapján, kiemelve, hogy ne a világ mondja meg nekünk, hogy mi a jó, mert sokszor becsap bennünket, hanem higgyük el Istennek, hogy nekünk a legjobb Krisztus, akiről a reformátorok is bizonyságot tettek. 


Még egy kis éneklés után el is kezdődött a verseny. Összesen 40 kérdésre kellett választ adjanak a négyfős csapatok. Az idei anyag a Reformáció 500. évéhez kapcsolódott, s így az öt Sola-t kidomborító bibliai részekből kellett felkészüljenek a versenyzők. Az első 20 kérdés után egy kis szünet következet, mely alatt szendvicsek, kalácsok, tea és kávé várta a templomtorony alatt a résztvevőket, a zsűrit pedig a javítandó tesztlapok. Majd a második kérdéssor kitöltése után ismét folytatódott a javítás, s míg a zsűritagok dolgoztak, addig a fiatalokat a nőszövetség tagjai asztalhoz ültették, s finom bográcsossal és fánkkal kínálták meg őket. 


Ebéd után elérkezett a várva várt eredményhirdetés is. A hat csapat közül Szalacs (Kuzmányi Csaba, Szántó Amarilisz, Szántó Judith, Szegedi Dávid) várhatta ezt a legnyugodtabban, hiszen ők már a tavalyi, kerületi első helyükkel biztosították a továbbjutást, s rajtuk kívül még egy csapat mehetett tovább Érmellékről. S bár megtehették volna, mégsem vették lazán a versenyt, hiszen ők lettek az első helyezettek, utánuk Érszőllős (Coznici Teodóra, Murvai Sándor, Pápai Natália, Somogyi Izabella) állhatott fel a képzeletbeli dobogó második fokára, s ezáltal ő lett a másik továbbjutó, míg Nagykágyáé (Deák Izabella, Hamza Kriszta, Horváth Inci, Paul Katinka) lett a harmadik hely. Vedresábrány (Kiss Imola, Kovács Éva Mária, Nagy Anikó, Zétényi Zsuzsa) egy hajszállal maradt le a dobogóról, Magyarkécz (Balogh Elisa, Balogh Johanna, Juhász Julianna, Mezei Ágnes) és Jankafalva (Kandó Gyöngyi, Kovács József, Tóth Éva, Szalai Zsolt) újonc csapatai pedig az 5. és 6. helyen osztozhattak. Bán Alpár tiszteletes, főszervező a CE szövetség jóvoltából mindenkinek értékes könyveket és az emlékévhez kapcsolódó szép okleveleket és emléklapokat adott át. A fődíj ingyenes táborozási jegy volt a jövő évi egyházmegyei lesi táborra, melynek a szalacsiak örvendhettek. A házigazda lelkész elmondta, hogy akármilyen helyezést is értek el, legyenek büszkék a fiatalok arra, hogy ezen a versenyen itt voltak, mert ők ápolták leghűebben a reformátorok örökségét, hiszen kezükbe vették a Bibliát, forgatták azt, ezért minden bizonnyal büszkék lennének rájuk a reformátor elődök is. 
 
I. hely: Szalacs
 

II. hely: Érszőllős
 

III. hely: Nagykágya

Áldással és énekléssel ért véget a rendezvény, majd ki örömtelibben, ki egy kicsit csalódottabban indult hazafelé. Köszönjük a Reformáció Emlékbizottságnak a versenyzők vendégül látásában nyújtott segítséget. Soli Deo Gloria! 
 
Jakó Sándor Zsigmond
 

 IV. hely: Vedresábrány


V. hely: Magyarkécz
 

VI. hely: Jankafalva


Jankafalviak a Reformáció nyomában Magyarországon



Miután július havában Jankafalváról a reformáció erdélyi, fontosabb helyszíneit kerestük fel, augusztus 19-én újra útra keltünk 45-en, hogy ez alkalommal Magyarországon fedezzük fel a Reformáció jelesebb központjait. Így történt, hogy a határátlépés után Sárospataknak vettük az irányt, s igen korán, 10 óra tájban már le is parkoltunk a híres Rákóczi-vár mellett. Itt először a várudvart tekintettük meg, majd a híres Lórántffy-loggián sétálhattunk fel a Rákóczi kiállításra, innen pedig a Vörös toronyba léphettünk be. Itt sok meglepetés várt bennünket, legelőször is az, hogy bezárták utánunk az ajtót, így néhány késlekedő a csapatból kívül rekedt, mint a tíz szűz példázatában. Elsőként az alagsort tekintettük meg, ahol az élelmet tárolták egykor, valamint a falban lévő szűk járatokat is kipróbáltuk. Innen már felfele haladtunk szintről szintre új és érdekes dolgokat tudva meg a várról és Rákócziakról, köszönhetően a nagyon élvezetes idegenvezetésnek. Legfelül a fejedelmi terembe léphettünk, Lórántffy hálófülkéjét is megnézhettük, végül pedig a bástya tetejéről a csodálatos tájban gyönyörködhettünk. 
 


A várból a szintén híres Református Kollégiumba buszoztunk át, ahol a könyvtárat, majd az állandó kiállítást tekintettük meg. A sok jövés-menés közben jól esett megpihenni az iskola udvarán lévő öreg fák alatt. Különleges érzés volt abban a várban járni, mely Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony kedvelt vára volt, ahol öreg Rákóczi György volt a vár ura, látni azt a fejedelmi széket, melyben II. Rákóczi Ferenc ült az általa összehívott országgyűlésen, vagy éppen azokat az ódon lépcsőket koptatni, melyen annyi híres diák lépkedett az évszázadok során.





A múltban való barangolást egy kicsit megszakítottuk, hogy a szellemi táplálkozás után, a testnek is megadjuk, ami neki jár. Így történt, hogy a Huszár Panzió teraszán egy kicsit megpihentünk, miközben egy nagyon finom ebédet fogyasztottunk el, s a nagy melegben ásványvízzel és hűsítővel frissíthettük magunkat. Sőt, aki akart, az ebéd mellé egy kis finom tokaji nedűt is kóstolhatott, ha már Tokaj vidékén jártunk. Az étterem tulajdonosa, mikor megtudta, hogy Erdélyből érkeztünk, akkor egy üveg tokaji borral megajándékozta a csapatot, melyet Újkenyér alkalmával az úrasztalára tettünk, hogy mindenki részesülhessen belőle. 




A kellemes ebéd után kanyargós, hegyi utakon Göncre érkeztünk, hogy megtekintsük azt a helyet, ahol Károli Gáspár magyarra fordította a Szentírást. A szépen felújított templom és a Biblia-kiállítás megtekintése után átsiettünk Vizsolyra, hogy még zárás előtt itt is bejuthassunk a templomba. 
 


 
Szerencsére sikerült, sőt a Református Betlehemben oly kedvesen fogadtak bennünket, hogy a tárlatvezetés jóval túlnyúlt a nyitvatartási időn. Önkéntes vezetőnk már az udvaron belekezdett a hely bemutatásába, majd a templomban a régi freskók s idők tárultak fel előttünk, de számunkra a legkedvesebb mégis a Vizsolyi Biblia volt, melyet üvegbura alatt megtekinthettünk. Az idegenvezetés végén hosszú taps volt a hálánk kifejezője, s teljesen lelkileg áthatva zenget ajkunkról a zsoltár. Még arra is volt idő, hogy a kisebbek kipróbálják a Károli idejében történt nyomtatást. 




Már igen fáradtan indultunk hazafele, s esteledett is lassan, de Tokajon egy fél órácskára még csak megálltunk, ki egy fagylaltra, ki egy kis szuvenír beszerzésére. Innen már sötétben haladt velünk hazafelé a busz, s bizony éjfél is elmúlt mire hazaérkeztünk. S bár hosszú és fárasztó napunk volt, sőt egy kissé kánikula is, de egy élményekben dús kirándulással és sok szép dologgal gazdagodtunk. 

A Jóistennek soha nem tudjuk megköszönni, hogy e jeles évben kicsiny gyülekezetünknek ilyen nagy lehetőséget ajándékozott, s hálásak vagyunk a Reformáció Emlékbizottságának is a támogatásért, mely szintén lehetővé tette e csodás utazásunkat! 
 
Jakó Sándor Zsigmond

Jankafalvi Diakóniai nap már 5 éve


November 9-én ünnepeltük idős testvéreinkkel az úgynevezett Diakóniai nap 5 éves évfordulóját és a Reformáció 500. évét. 2012 novemberében 8-an gyűltünk össze a jankafalvi gyülekezeti teremben, hogy elkezdjük ezt az alkalmat. A példát a bihardiószegi gyülekezettől vettük, ahol már évek óta működött ez az alkalom. A diakóniai nap havonta egyszer van, amikor is összehívjuk az időseket (természetesen nemcsak ők jöhetnek), akik pedig nem tudnak eljönni, azokat gépkocsival elszállítjuk. Ezek az alkalmak énekléssel kezdődnek, majd igehirdetéssel, imádkozással folytatódnak. Újabb éneklések, születésnaposok és névnaposok köszöntése, versek, gondolatok és imádságok egymással való megosztása következik, majd szeretetvendégséggel zárul az alkalom egy szerény ebéd formájában.

Eleinte vegyes érzésekkel fogadták ez új közösségi alkalmat a gyülekezet tagjai, de lassan rájöttek igazi értékére, mely egyrészt az igei táplálkozás lehetősége, másfelől a találkozás, a közösség örömének megélése időseink számára. Így mára már 15-en gyűlünk össze minden hónap második csütörtökén. 


A mostani alkalom is beszélgetéssel, énekléssel indult, majd Mt 3,1-12 alapján igehirdetésre került sor, mely során a reformációt elindító Luther Márton alakja és Krisztusra mutatása került előtérbe. Szintén a jubileumi ünnephez kapcsolódóan úrvacsorázás is volt, majd egy kicsit visszatekintettünk a múltba az öt év alatt készült képeket nézegetve. Az ünnepeltek köszöntése, éneklés és versek színesítették a napot, majd a Luther filmből néztünk jeleneteket meg. Mielőtt az ebédnek nekiláttunk volna, megérkezett a meglepetés is, egy szép torta, rajta az ötödik évet jelző számmal. A tortából mindenki részesült az ebéd végén, sőt azokra is gondoltunk, akik ezen a napon nem tudtak eljönni, vagy már régóta nem tudnak részt venni a diakóniai napon csak lélekben, mert erejük, egészségük már nem engedi, és nekik is küldtünk egy-egy szeletet. A testi táplálék mellé pedig egy-egy imádságoskönyv és könyvjelző is adatott, mert nemcsak test, hanem lélek is alkotja az embert. Áldott alkalom volt ez a mostani is, s reméljük még sokáig folytatódnak is ezek a találkozások Isten segedelme által. 


Köszönjük a Reformáció Emlékbizottságnak, hogy ünnepségünket támogatta, s a holland testvéreinknek is, akik által ezen alkalmak elindultak és fenntarttatnak.

Jakó Sándor Zsigmond,
jankafalvi lelkipásztor

Események Jankafalván a Reformáció havában

Október hónapja nekünk, protestánsoknak általában is különös jelentőséggel bír, hiszen a hagyomány szerint e hónap 31-én tűzte ki Luther Márton a 95 tételét, mellyel elindította a Reformációt, de az idei esztendőben még nagyobb jelentőséget kapott, az 500. kerek évfordulónak köszönhetően. S mint a legtöbb gyülekezet, mi is igyekeztünk ezt a hónapot is, ahogy az egész évet, különböző programokkal emlékezetessé és lelkiekben építővé tenni, a „megszokott” ünnepek mellett e jeles évfordulót is szem előtt tartani. Így történt, hogy kicsiny gyülekezetünk életében az egész hónap ünnepléssel és rendezvényekkel telt meg.

Október 8-án templomunkban is megemlékeztünk az aradi vértanukról. Istentiszteletünk keretében kiskonfirmándusaink szavalatokból és a 13 tábornok utolsó mondataiból összeállított műsorát hallgathattuk meg, majd kint az 1848-49-es kopjafánál az emlékezés koszorúját helyeztük el. 





Október 10-én gyülekezetünk adott helyt az érmelléki, őszi lelkészértekezletnek. Isten igéjét ezen az alkalmon Bodnár Lajos éradonyi lelkipásztor hirdette, majd Kovács Gyula lelkészértekezleti elnök köszöntötte a több mint 30 egybegyűlt lelkipásztort és lelkésznőt, majd átadta a szót Derencsényi Istvánnak, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjének. 


Az előadó sorra vette a reformátori solusokat, s azokat figyelmet lekötően el is magyarázta. Kihangsúlyozta, hogy a reformátorok számára a Solus Christus volt a legfontosabb hitvallás, mert egyedül a Krisztusban cselekedett az Isten a mi bűneink elmosatására, egyedül Őfelőle érthető és értelmezhető a Szentírás. A reformátorok az „és”-eket elvetették és az „egyedül” szóra tették a hangsúlyt. A Reformáció 500-al kapcsolatban pedig azt mondta az előadó, hogy az ösztönzés kell, hogy legyen számunkra, mégpedig arra, hogy a hitvalló családok megjelenjenek a társadalomban, főleg most amikor két világvallás találkozik Európában. Fel kell tegyük magunknak a kérdést, hogy mennyire érték számunkra a mi Krisztus hitünk? Ha pedig érték, akkor ne szégyelljük azt, éljük meg a családban, a munkahelyen, az iskolában, a hétköznapi életünkben, ne csak a templom falai között. 


Az előadás végén a házigazda lelkész egy kis ajándékkal köszönte meg az előadónak a tartalmas szellemi táplálékot, s elmondta, hogy neki külön öröm, hogy a reformátori solusokról esett szó az előtt a szószék előtt, melyre fel van vésve Soli Deo Gloria! 


Az összejövetelt a gyülekezeti házban gazdagon terített asztal mellett zárták a lelkészek, melyért köszönet a jankafalvi nőszövetségnek. 


Október 14-én gyülekezetünkből 18 gyermek és 3 felnőtt kísérő vett részt a hajdúnánási tanárnők szervezésében megtartott aradi kiránduláson, ahol az események helyszínén járva emlékezhettünk a 48-as szabadságharc hőseire. 



Október 22-én az istentisztelet keretében mi is megemlékeztünk az 1956-os forradalomról, annak véres leszámolásáról és megtorlásáról.

Október 27-én a VII. Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjel programba mi is bekapcsolódtunk. A bűnbánati istentiszteletet követően 12 fiatallal Nagykágyára utaztunk át, hogy az ottani ifisekkel közösen megtartsuk az imaéjjelt. Bán Alpár tiszteletes, mint házigazda fogadott bennünket, valamint Benedek Balázs Budapestről érkezett vendég, aki a Márk drámáról beszélt, és azért jött, hogy szereplőket keressen e különleges előadáshoz. Az ismerkedés után az imádságágról hallottunk bölcs gondolatokat a tiszteletes úrtól, majd a templom falán körbe kifüggesztett képek segítségével elgondolkodhattunk az imádság lényegéről, a helyes imádkozásról. De nemcsak beszéltünk az imádságról, hanem gyakoroltuk is magunkért, egy másik személyért és sokakért is imádkozva.

Az est folyamán beszélgetésekre, játékra és finom szendvicsek elfogyasztására is alkalom adódott. Végül éjfélkor közösen úrvacsoráztunk, majd közös fotózkodás után hazaindultunk. Köszönjük a nagykágyai ikéseknek a vendégül látást és Bán Alpárnak a szervezést. 



Október 29-én gyülekezetünkben is megünnepeltük a Reformáció 500. évét. Ezen ünnepi alkalommal Isten igéjét Nt. Csűry István püspök úr hirdette Ez. 12,1-7 alapján. 
 


Ez egy félelmetes Ige – mondta az igehirdető –, hogyan lesz ünnepi üzenete? Majd csodálatosan kifejtette ez Ige lelki, ünnepi ajándékát: Ezékiel kora és korunk közt sok a hasonlóság, van fülük, van szemük az embereknek, de nem akarnak hallani és látni, megszakítottak Istennel minden kapcsolatot. A mai világ megpróbál magától élni, aztán a bajban Isten okolja. Ahogy Ezékielnek, úgy nekünk is jelnek, csodajelnek kell legyünk, s hordoznunk kell a batyut, a szenvedést, a feladatokat, de úgy, hogy tudjuk, nekünk van egy többletünk: Isten velünk van. A talán, véletlen szavaknak nincs helye a keresztyén szótárunkban, tegyük félre a kételkedéseket, legyen hitbizonyosságunk: Isten szeret! A Reformációt akkor ünnepeljük igazán, mikor úgy kezdjük el az újabb 500 évet, hogy valljuk Isten meg akar újítani és erősíteni minket. Ilyen hitű emberek tudnak még több reménységet adni, mert Isten kezében a jó mindig meg tud sokszorozódni. 



Az igehirdetés után a házgazda lelkész köszöntötte a püspök urat és kedves feleségét, valamint a rossz idő ellenére is szép számban megjelent gyülekezetet, s egy szerény ajándékot is átnyújtott a szolgálatot tevő püspöknek. 



Ezt követően a gyülekezet az úrvacsora jegyeit vette magához úgy, ahogy Krisztus meghagyta, s ahogy a reformáció révén a keresztyének újra élnek vele 500 év óta, azaz két szín alatt. 


A sákramentummal való élés után a Jankafalvi Furulyacsoport műsora emelte az ünnep fényét, majd a zuhogó esőben is megtörtént annak az almafának az elültetése a püspök úr által, mely emléket állít a templom udvarán a Reformáció jubileumi évének. 




Végül a bejáratnál a Kálvin János emléktábla megkoszorúzása, a Furulyacsoport újabb szolgálata és a Himnusz zárta az ünnepséget. 



A kinti zord idő miatt a templomba szorult az ünneplő gyülekezet, itt szolgálták fel a nőszövetség tagjai a finom kalácsot és forró teát a résztvevőknek, így lelki és testi táplálékkal térhettek haza a hívek.

E gazdag és színes reformációi hónapért és a jubileum méltó megünnepléséért köszönet a Reformáció Emlékbizottságnak és minden gyülekezeti tagnak, aki részt vállalt az ünnepségek szervezésében és létrejöttében, de mindenekfelett hála legyen mindenért a mi megtartó Istenünknek!

Jakó Sándor Zsigmond, 
jankafalvi lelkipásztor