2016. október 22., szombat

Ahogy én látom - 1956 60. évfordulóján


Sass Kálmán mártírlelkipásztor, Krisztus tanúja volt és maradt. Nemcsak meghalt Krisztusáért, nemzetéért, hanem érte is élt. Mindhalálig tartó hűsége túléli halálát, mártírhalála pecsételte életét maradandó értékké, számunkra életútja, halála példamutatás és útmutatás.

Az ő mártíriuma emelte be Érmihályfalvát, a református hitvalló helytállást, a református lelkipásztori mivoltot magyar nemzetünk történelmébe, 1956 történeti emlékezetébe.

1956 a nemzeti érzületű magyarok antikommunista forradalma és szabadságharca volt. A magyar lélekből feltört a kiáltás: ELÉG! Elég a szovjet típusú marxista szemléletű társadalmi rendszerből! Elég az embertelenségből, a megalázásból, a rablásból, a hazugságból, az istentelenségből! Elég a magyar lélektől és élettől idegen, ránkerőszakolt és kikényszerített életvitelből! Elég a vörös diktatúrából!

1956 magyar kiáltása a kommunista torzulások ellen elhallatszott a trianoni határokon kívülre is. A Partiumban és Erdélyben visszhangra talált a kiáltás, nem csak a kisebbséggé degradált magyarok, hanem az erdélyi románok lelkében is. A ma már részben kutatható román belügyi, minisztertanácsi és pártdokumentumok tükrében kijelenthető, hogy Románia egész területén együttéreztek a magyarokkal és a magyarországi forradalommal.

1956 érdeme – örök érdeme – az, hogy a Nyugat által Szovjetuniónak felosztott keleti Európa népeinek és a kommunista vezetés alá hajtott országok népeinek elfojtott kiáltását merte hangosan, ha kellett fegyverrel, messze kiáltani. 1956-ban a magyarok az akkori egyik legerősebb birodalom vörös diktatúrája ellen emelte fel szavát! Ez a kiáltás, a magyar szó 1956-ban, ha nem is változtatta meg alapvetően a szovjet kommunista típusú rendszer struktúráját, de működtetése, annak stílusa kénytelen volt mássá, „puhábbá” lenni. 1956 kikezdte a rendíthetetlennek, a legerősebbnek tűnő kommunista rendszert, mind Magyarországon, mind Szovjetunióban, mind a szovjet típusú országokban. 1956 volt az első lépés a kommunizmus gyengítésében, megsemmisítésében Kelet-Európában.

1920 után, a Trianonban megszületett békediktátum és a párizsi békedöntés után, különösen a magyar határ mentén, megerősítik a román titkosrendőrség munkáját, mivel a románok féltek attól, hogy a zsákmányként megszerzett Erdélyt újra elveszítik, és Erdélyt visszacsatolják majd az ezeréves történelmi Magyarországhoz. Sass Kálmán mártíriuma a román állam Erdélyt-féltő nemzetpolitikájának megtorlásból és megfélemlítésből fakadó, tragédiához és mártírhalálhoz vezető következménye. Miután Magyarországon elkezdik megtorolni az 1956-os antikommunista forradalmat és szabadságharcot, itt Romániában is elkezdik a magyarellenes intézkedés-sorozatot, A MAGYAR OKTÓBER, 1956, ürügyet szolgáltat ahhoz, hogy a magyarságot kiírtsák, megfélemlítsék, elhallgattassák, elüldözzék.

Sass Kálmán református lelkipásztorként már Mezőtelegden is a román titkosszolgálat által megfigyelt és meghurcolt személy volt (1931-36 között), 1936-tól pedig Érmihályfalván, az Érmellék központi településén hurcolják meg több ízben is. A hétpecsétes titkos dossziékból lassan-lassan kiderül, hogy 1918 után több mint 120 000 (!!!) román állampolgárt figyelt meg a Sziguránca ill. Szekuritáté, volt román arisztokrata családokat, erdélyi szászokat, svábokat, szerbeket és persze magyarokat, melyek közül sokan kerültek kényszerlakhelyekre, munkatáborokba, börtönökbe, azaz aki kommunista-ellenes volt, a halálba küldték.

A megfigyeltek nyilvántartásába először azért került 27 évesen Sass Kálmán Mezőtelegden, mert az volt ellene a vád, hogy „kommunista tevékenységet folytatott”. Két cigány tanúskodása alapján a román csendőrség azzal vádolta meg, hogy istentiszteleten izgatja a szegényeket a vagyonosok ellen. A járási főszolgabíró bizonyítékok hiányában felmentette Sass Kálmánt. Saját vallomása alapján „bűne” az volt, hogy a püspökségnek írt jelentésében leírta, hogy szolgálati helyén a szovjet kommunista propaganda hatására egyre többen hitetlenekké váltak, elfordultak az egyháztól. Mezőtelegden is lelkiismeretesen, lelkesen, kitartóan végezte lelkipásztori munkáját. Csak jót tett, CSAK A DOLGÁT TETTE, hisz renoválta a műemlék-templomot, megalapította a Nőszövetséget, a Leányegyletet, bibliaköröket, megerősítette az egyházfegyelmet, az ifjúságot testileg-lelkileg nevelte, a hívek közötti széthúzást simította, monográfiát írt, kátét írt, gróf Zichy Jenő könyv- és levéltárát tanulmányozta, néprajzi és szórványkutatást végzett.

1939-től ÉRMIHÁLYFALVÁN szinte hajsza kezdődött el ellene. A VÁD ellene már az volt, hogy tagja a titkos, Magyarországról indult ún. Rongyosgárdának, az „erdélyi felszabadító mozgalom”-nak, a Szekuritaté szerint a román állam ellen szervezkedett, robbantásokat akart végrehajtani. Sass Kálmánt kitoloncolták Magyarországra, másfél hónapig Budapesten élt a Palace szállóban, majd Túrkevén szolgált – vele együtt 1939. dec. 21-én még 8 református és 15 római kat. lelkészt toloncoltak ki Romániából.

A Bécsi döntés jóvoltából, 1940. szept. 4-én tért vissza Érmihályfalvára, Magyarországról ismét magyar hazába. A „MAGYAR VILÁGBAN”, 1944 tavaszáig Érmellék magyar spiritus rectora volt, hisz saját határmenti, 25 hektáros Barantó tanyáján és Érmihályfalván az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tevékenységének vezetője. Megfordul itt magyar miniszter, államtitkár, így többek között a későbbi 1956 szereplői is, mint Tildy Zoltán, Nagy Ferenc. A debreceni dr. Erdős Károly professzorral, Révész Imre püspökkel szoros kapcsolatot tartott – még az egyháztörténeti tanszékre is hívták tanári munka végzésére. Ekkor még intenzívebben ápolja a levélkapcsolatot svájci „fogadott szüleivel”, Welti konzullal és feleségével, akikkel 1929-31 között ösztöndíjas diákként ismerkedett meg. Ahogyan akkor sem, úgy bő egy évtized után sem akart Svájcban élni és szolgálni, de Debrecenben sem vállalta el a tanári munkát. VALLOTTA, hogy minden tehetségével és erejével szülőföldjén élő magyarokat kell szolgálnia, hiába kecsegtették őt külföldre vagy a Tiszántúl központjába.

Másik „nagy bűne” az volt, hogy önerőből létrehozta 1942-ben az Érmihályfalvai Állami Koedukációs Gimnáziumot, az egyetlen középfokú iskolát Érmelléken, Nagyvárad és Nagykároly között, a tíz érmelléki nagyközség tehetséges gyermekeit ide gyűjtötte össze, még ingyen kollégiumot is biztosított nekik.

„Bűne” volt az is, hogy Barantó tanyáján a nagy létszámú érmihályfalvai zsidóságot bújtatta, mentette a deportálástól, a gettóba hurcolástól 1944 márciusától. SAJNOS az 1958-as koncepciós perben antiszemitizmussal is vádolták, őt és az ún. Érmihályfalvai Csoport további harminc tagját is – alaptalanul.

„További bűne” volt a Maléter Pállal való ismeretsége. Maléter Pál 1944. május 2-án szovjet hadifogságba esett. Amikor arról értesült, hogy Magyarország kilép a háborúból, vállalta, hogy partizánként harcol tovább. Egy ilyen partizánakció során esett ejtőernyőjével Érmihályfalva határára 1944. szept. 17-én. A megszálló német és magyar csapat gránáttüzében csak ő maradt életben, súlyos sérülések ellenére. Életbenmaradását Sass Kálmánnak és a lakosság hű és titkos gondoskodásának, a szovjetek gyors megérkezésének köszönhette. Az elesett 14 partizánt, köztük két orosz katonát, Sass Kálmán temette el, az anyakönyvből a halottak nevét valaki gondosan kitépte, eltüntette… Maléter Pál két köszönő levelet is írt Sass Kálmánnak, amely 1947-ben megmentette őt további börtönbüntetéstől, ám 1957-ben terhelő bizonyítéknak számított.

„Bűne” még, hogy 1947-ben az óromániai éhség miatt öt román gyermeket fogadott be családjába, így megmentette őket az éhhaláltól – sajnos ebből a mentő szeretetből is vádat csináltak a román hatóságok, az egyik kedvenc kislány azt vallotta ellene, hogy el akarta őket magyarosítani.

1947-ig, internálásáig, lelkesen megalapította és támogatta a Magyar Népi Szövetség nevű „demokratikus baloldali” pártot, ám amikor rádöbbent, hogy a szövetség nem „magyarbarát”, ahogyan azt ígérte dr. Petru Groza, hanem a leereszkedett vasfüggöny érdekeit fogja képviselni és valójában a Román Kommunista Párt fiókszervezete, kilépett abból, tovább nem szolgálta érdekeit. 1947 júliusában ezért tartóztatják le, ám nem marad börtönben, mert a már említett két levél Maléter Páltól bizonyítja a szovjetekhez való jóindulatát, a magyar partizánokkal való együttműködését.

A Szekuritáté abszurd vádak gyártásában előljárt. A legsúlyosabb és legvalótlanabb vád az volt, hogy kém volt, Budapesten a horthysta kémszolgálat beszervezte és 1940 után rendszeresen „Turul” fedőnéven titkosan és titkos információkat jelentett. A kémkedést aköré a tény köré építették fel, hogy Sass Kálmán a dúsgazdag paraguayi tiszteletbeli svájci konzullal, Heinrich Weltivel levelezett, aki Sass Kálmánt fogadott fiának nevezte, miután 1930-ban feleségét, Berta Weltit kimentette a Genfi-tóból. Az „imperialista rádió” hallgatása is, a román vádhatóság szerint, a kémkedést és Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásának szándékát szolgálta.

ÉRMIHÁLYFALVÁRÓL 1957. február 17-én éjjel hurcolták el végleg a szekusok. Az egyre bekeményedő román kommunista diktatúra koncepciós perben hamis tanúzás és vádak alapján mondta ki rá 1958. okt. 6-án (!!!) a halálos ítéletet, Nagyváradon, bűne: hazaárulás bűncselekménye (Wass Albertet is hazaárulónak hozta ki a román bíróság). Azóta sem vonták vissza a vádat, az ítéletet sem semmisítették meg. A halálbüntetést 1958. dec. 2-án (!!!) hajtották végre Szamosújváron. Sírhelyét mai napig nem tudja pontosan még a család sem, minden nyomot el akartak és akarnak tüntetni… Emlékezetét azonban nem tüntethették el pribékek és gonoszok, mert a mi szívünkben él, emléktáblák, emlékhelyek jelölik azokat a nyomokat, amelyeket maga után hagyott hitvalló magyar mártírlelkipásztorként!

Balaskó Vilmos szemtanúja volt 1946-tól életének és a halált váró börtön-létnek. Tisztelet jár Sass Kálmánnak, aki „Érmellék szegény Messiása”-ként, mártírként élt és halt egy keresztyénellenes és a krisztusit üldöző világban. Vádlottként az utolsó szó jogán – egyedüliként vádlott-társai között – visszautasította az ellene felhozott vádakat, több mint másféléves vallatása során senkit nem árult el, noha iszonyatos szadista kínzásokon, testi-lelki megnyomorításokon ment keresztül. Sokáig nem tett és írt alá beismerő vallomást, sokáig nem törték meg. Csak akkor tudták megtörni, amikor kezeit lábával összekötötték és addig verték talpát, míg el nem ájult, vagy amikor a KGB által használt hallucinogén szerrel „kezelték”. Örökké példa marad abban is, hogy hogyan készült tudatosan a halálra, a mártírhalálra. Az október 6-i ítélethirdetés után cellájában társaival, a szintén kivégzett dr. Hollós István tanárral és a halálraítélt (majd ezt az ítéletet életfogytiglanra változtatták) Balaskó Vilmos lelkipásztor-vallástanárral egy darab puliszkával és vízzel naponta úrvacsoráztak, együtt imádkoztak, egymást lélekben erősítve várták haláluk pillanatát. Mindhárman Krisztus nyomában Urunk testi-lelki szenvedéseinek részeseivé váltak hitük és hűségük miatt, betölt rajtuk Krisztus Urunk tanítása:

„…és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöcökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok… Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is, és megölnek némelyeket közületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. De fejeteknek egy hajszála sem vész el. A TI BÉKETŰRÉSETEK ÁLTAL NYERITEK MEG LELKETEKET.” Lk 21,12‑19.

Emléke áldott, tanúsága útmutatás a XXI. század Európájában!

Érmihályfalva, 2016. okt. 22.

Balázsné Kiss Csilla,
lelkipásztor