2016. augusztus 29., hétfő

Konfirmandus találkozó Érszőllősön


Június 12-én újra megszerveztük a régen konfirmáltak találkozóját az érszőllősi református gyülekezetben. Négy évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára a sorozatot, hogy minden évben legyen a visszatérés, a hazatérés, az emlékezés és a hálaadás alkalma azoknak, akik ebben a templomban tettek konfirmációi fogadalmat.

Az idén jubiláló konfirmandusok több évtizeddel ezelőtt ünnepi ruhában, jól felkészülve, de minden bizonnyal izgatottan tettek bizonyságot hitükről. Az emlékezés napján ugyanaz az izgalom érződött a hajdan konfirmáltak szívében, ugyanakkor az öröm, a találkozás öröme is, hiszen ki helyből, ki távolabbról érkezett erre az ünnepségre. Voltak, akik már nem lehettek jelen, ki betegség, ki más okok miatt, de voltak, akik azért nem lehettek már közöttünk, mert a Teremtő magához szólitotta őket.


Illyés Tamás-Zoltán a gyülekezet lelkipásztora az 1Mózes 13, 1-4 versei alapján hirdette Isten igéjét. Igehirdetésében rámutatott arra, hogy mennyire fontos mérföldkő az oltárépités, ahogy ezt Ábrahám életében is láthatjuk. Hitben megharcolt döntéseket kell meghoznunk. A konfirmandusok most visszatértek oda ahol először épitettek oltárt szívükban az Úrnak, ahol kimondták, hogy Jézus Krisztus követői lesznek. Ennek a nagyon fontos döntésnek nem mindig érezzük a sulyát.

40 és több mint 40 év telt el azóta, mióta oltárt építettek, annyi mint egy pusztai vándorlás. Annyi minden volt ebben a pusztában, oázis, megpróbáltatás, de ott volt Isten megtartó szeretete is. A lelkész arra buzdította a jelenlévőket, hogy vegyék számba Isten áldásait, ajándékait, mert azok mind az ő szeretetének a jelei. Emlékeztessük magunkat Isten jótéteményeire és hívjuk segítségül az Úr nevét, mert ez több mint egy felkiáltás, ez belekapaszkodás az ő ígéreteibe. Visszanézve sokan mondhatták el őszinte bűnbánattal, hogy nem mindig kérdezték meg az Urat, de az Úr hűséges maradt és nem vonta vissza az ő elhívását.


Az ünnepi istentisztelet keretében a gyülekezet kórusa két énekkel köszöntötte a meghívottakat, utána mindenki kapott egy emléklapot és egy szál rózsát, amelyet az egyházközség lelkipásztora valamint főgondnoka, Beke László nyújtott át. Az istentisztelet után szeretetvendégségre hívtuk a jubilálókat családtagjaikkal együtt. Megható volt az újbóli találkozás azokkal, akik fiatal koruk óta nem élnek a faluban, és mégis olyan érzés az egymást rég nem látottak találkozása, mintha az elválás csak tegnap történt volna. 

Istené legyen a dicsőség ezért a szép és áldott alkalomért. Végezetül az 5Mózes 8.2 versével szeretném zárni.” Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”

Jolta Melinda, presbiter