2016. május 16., hétfő

Emléktáblát avattak Szentjobbon

Harmincöt évvel ezelőtt nagy munkába fogtak a szentjobbi reformátusok, új parókiát építésébe kezdtek 1981 tavaszán, amely aztán augusztusra már tető alá is került. Az építkezést az akkori szentjobbi lelkész, Gellért Gyula vezette, először ketten-hárman, majd egyre többen csatlakoztak az új lelkészlakás felépítéséhez. 
 

A 35 évvel ezelőtti parókiaépítésre emlékeztek pünkösd másodnapján a szentjobbi reformátusok. Ez alkalomból Gellért Gyula, egykori lelkészük hirdette a pünkösdi evangéliumot. Igehirdetésében rámutatott, hogy Isten szavát a templomon kívül is hirdetnünk kell. Ne legyen híg, érték nélküli beszéd a hétköznapi magatartásunk, mert boldog az az élet, amely szívében magával viszi az Úr örömüzenetét. 


A megemlékezés az ünnepi istentisztelet után a parókia épülete előtt vette kezdetét. Megszoktuk, hogy csak többszáz éves eseményekre tekintünk vissza, mutatott rá Fábián Tibor jelenlegi szentjobbi lelkész. Hozzátette: méltó a tisztelgő emlékezésre a 35 évvel ezelőtti összefogás is, az akkori lelkipásztor bátorsága, aki nemcsak szóval, de kétkezi munkával is a munka élére állt. Addig érdemes emlékezzünk, míg az akkori küzdők, az akkori egyházépítők még köztünk vannak, és élő szóval is felidézhetik az egykori eseményeket, milyen volt a nyolcvanas évek elején, szegénység és elnyomás között egyházat építeni. A 35 évvel ezelőtti parókiaépítés fő tanulságaként kiemelte: a gyülekezet, a faluközösség, de tulajdonképpen a teljes nemzet is csak akkor tudott nagyot alkotni, amikor egyként összefogott. Szétforgácsolódva nem lehet alkotni, de igazából teljes életet élni sem. Ha együtt akarunk valamit, képesek lehetünk a hegyeket is megmozgatni. 


Gellért Gyula szubjektív visszaemlékezésében felelevenítette az építkezés folyamatát, élményeit, emlékezetes eseményeket. Többek között azt, hogy volt amikor kettesben rakták az egyik szomszéd asszonnyal a cementzsákokat, máskor pedig negyvenen is összegyűltek az építkezés során. Az építkezésben részt vevő brigád is igyekezett haladni, hogy őszre beköltözhessen a lelkész a parókiára. Gellért Gyula azt is hangsúlyozta, hogy nagy szegénység jellemezte a hitből építkező közösséget, sokszor egy szál deszkára sem futotta, ezért a lelkészlakás befejezése után még évekig tartottak a belső munkálatok. Azokban az években is kicsi gyülekezetnek számított a szentjobbi, alig kétszáz lélekkel. Csakúgy, mint ma. Mégis, amikor kellett, a helyi reformátusok megmutatták elkötelezettségüket egyházuk iránt. 


 
 
A beszédek után László Attila szentjobbi gondnok és Gellért Gyula leleplezték az emléktáblát, amely a 35 évvel ezelőtti építőknek állít emléket, hálát adva Isten vezetéséért. A bensőséges együttlét szeretetvendégséggel, a régi idők felelevenítésével ért véget több olyan egyháztag társaságában, akik maguk is részt vettek a parókiaépítésben.

F. T. 
 
Fotó: Richard Otília