2015. december 16., szerda

Pro Ecclesia-díjas a Szolnokházi Református Egyházközség

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2015. december 4-én megtartott közgyűlésén adták át az egyházkerület Pro Eccleasia díját az Érmelléki Református Egyházmegyébe tartozó Szolnokházi Református Egyházközség részére. 
 

Laudáció

Egy nagyon kicsi gyülekezet számára nem sok lehetőség marad: az önsajnálat és a reménytelenség börtönébe temetkezik, vagy mindent megtesz az életben maradásért. A két választási lehetőség közül az utóbbi győzött. Szolnokháza maroknyi református népét az élni-akarás és tenni-akarás jellemezte. A templom 1977-ben épült fel régi anyagok felhasználásával, a dombok között rejtőzködő falucska központjában. Tornya ekkor még nem volt, csak egy kis harangláb.

Nehéz évtizedek után a közösség aranykorát 1994-től élte hatékony lelki élettel rendelkezve, templomtornyot építve és több mint száz lelket számlálva. Nagy álmuk volt irodát, lelkészlakást építeni. Lelkészek jöttek-mentek, sokan szolgáltak be a gyülekezetbe, 15 év alatt 17-en adták a kilincset egymásnak.

Állandó lelkésze 2009-től van Illyés Zsuzsanna személyében. A lelkésznő reménységgel és lendülettel kezdett hozzá szolgálatához ezzel a jelmondattal: „Kérem, ne írják le a kicsiket, a gyengéket! Mi még vagyunk és reménykedünk!”

Isten kegyelméből és akaratából 2009 nyarán az egyházközség gyülekezeti ház építésébe kezdett. Hitbeli lépés volt, hiszen anyagiak nem igazán álltak rendelkezésre, de vállalták az erő feletti munkát és terhet. A gondviselő Atya segítségével csodálatos utat jártak be, mindenben megtapasztalták az Ő gondoskodását. Karácsonyra gyönyörű sötétpiros cseréppel befedve ékeskedett az új épület. Három év leforgása alatt készült el az „Irgalmas Samaritánus” Gyülekezeti Ház. Segítséget kértek és kaptak a gyülekezet tagjaitól, az egyházmegye jószívű gyülekezeteitől, a Bihar Megyei Tanácstól, az érszőllősi polgármestertől és hollandiai testvérektől. A nagy álom megvalósult, az első csoda megtörtént. A könnyen befűthető gyülekezeti ház igen nagy segítséget jelentett a hosszú utat megtevő gyülekezeti tagok számára.

Egy év tusakodás után végül a presbitérium úgy döntött, hogy az Úr házát fel kell újítani, mert jelenlegi állapotában nem méltó Hozzá. Szolnokháza református népe ismét nagy fába vágta fejszéjét. Az első lépéshez mindig bátorság szükséges, a többihez pedig kitartás. A vasárnapi istentiszteleteken minden alkalommal elhangzott, hogy Isten tekintsen le a gyülekezetre és ajándékozza meg mindazzal, amire akarata szerint szüksége van. Kitartóan és rendszeresen könyörögtek. Az első nagy hittapasztalat és bizonyosság az volt, hogy Isten meghallgatja a buzgó ember könyörgését.

A felújítás három év leforgása alatt készült el. Első lépés a templomhajó és a torony újrafedése volt. A második év eredménye lett a villanyhálózat cseréje, a föld kihordása, majd feltöltése kaviccsal. Talán legszomorúbb ábrázatát a templombelső akkor mutatta, amikor semmi nem maradt benne, látható volt a nádas mennyezet, a lecsupaszított fal. Lelkileg is megterhelő volt mindezt feldolgozni és elhordozni.

Az ablakok cseréje, a mennyezet és a fal vakolása következett. Időközben még egy be nem tervezett beruházás is megvalósult, a harang villamosítása négyezer lej értékben. A harmadik évben elkészült az új bejárati ajtó, a padlózat, a kultikus tér burkolása, a teljes bútorzat (padok, szószék, úrasztala, mózesszék), valamint felszerelték a világító testeket. Mindezekhez még kocsibejáró is készült új kapuval együtt. 


Szolnokháza mint az érmelléki egyházmegye legkisebb egyházközsége a maga 38 lélekszámával ismert települése lett nem csak az Érmelléknek, hanem a szilágysomlyói és a bihari egyházmegyének is. Esperesi engedéllyel és felhatalmazással jutott el a gyülekezet lelkésze az őt elkísérő gyülekezeti tagokkal nagyon sok helyre igei szolgálattal és kéréssel. Nagyon jó volt megízlelni a segítő szándékot és szeretetet. Néhány gyülekezet többször is gyűjtött, háromszor, vagy még négyszer is az évek során. Megtapasztalható volt Pál apostol szava: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” 


A legnehezebb az utolsó száz lépés megtétele volt. Meghatározó segítséget nyújtottak ekkor a hollandiai testvérek úgy, hogy konkrétan nem kért tőlük a gyülekezet. Felső indíttatásra történt mindez. Isten kegyelméből és akaratából sikerült befejezni a templombelső felújítását, megvalósult a második nagy csoda. 2015. október 18-án hálaadó ünnepi istentiszteletre került sor a szolnokházi református templomban.

Felépült, megszépült valami külsőleg, ez nem kis dolog, de még nagyobb hála és köszönet illeti az Urat a belső lelki változásért, megújulásért. Megtanultak adakozni a kis közösségnek a tagjai, hét esztendő alatt a tőlük beérkező adomány 30 százalékát tette ki a teljes beruházásnak, ami 60 000 lej volt. Kapni jó, de adni még jobb. Örömmel a szívükben gyűjtöttek ők maguk is a segítséget kérőknek itt és a határ túloldalán élő rászorultaknak. Két imádságra összekulcsolt kéz, két hal és öt kenyér ennyire gyümölcsöző tud lenni. A kevés Jézus Krisztus által így meg tud szaporodni. Hiszed-é? Egyedül Istené a dicsőség!