2015. december 9., szerda

IX. Bibliaismereti Vetélkedő - Egyházmegyei szakasz


Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a Bibliaismereti Vetélkedő, amelyre most is kiválóan felkészült csapatok jelentkeztek. 

 
I. hely: Magyarkéc
 
Az egyházmegyei szakasz október 17-én volt megtartva Érbogyoszlón, amelyen tíz gyülekezet csapata képviseltette magát, név szerint: Érogyoszló, Érszőllős, Jankafalva, Magyarkéc, Margitta, Nagykágya, Szalacs, Székelyhíd, Tóti és Vedresábrány. 
 
 
II. hely: Érszőllős

A nyitó áhítat után az Élő Kövek együttessel énekelhettünk dicsőítő énekeket, majd kezdetét vette a vetélkedő, amelyen a négyfős csapatok a Lukács Evangéliumából feltett kérdésekre kellett válaszoljanak. 

 
III. hely: Margitta

A vetélkedő után a házigazdák finom ebéddel vendégelték meg a résztvevőket és kísérőiket, majd az eredményhirdetés következett: I. helyezést ért el Magyarkéc, II. helyezést Érszőllős és III. helyezést Margitta csapata, így idén az Érmelléki Egyházkerületet két csapat is képviselhette az egyházkerületi szakaszon, ugyanis a magyarkéciek mellett a tavalyi első helyezett érszőllősiek hivatalból részt vehettek a megmérettetésen.

Bán Alpár
érmelléki ifjúsági előadó