2015. szeptember 22., kedd

"Bis!" (anekdota)


Mátyás király Czinkotán járt. A borissza kántor a templom előtt az iskolás gyerekek kórusával valami üdvözlő éneket énekeltetett, mire a király az olaszoknál a színházakban a repetálást (Da capo!) jelentő máig szokásos deák módon odaszólt:

– „Bis!”

A kántor nem tudott deákul, zavartan körülnézett, mire az egyik udvari ember odasúgott neki:

– „Mégegyszer!”

Megrepetáltatta az éneket a kántor, mire Mátyás király egy körmöczi aranyat nyomott kántor uram markába.

Ez odatartotta a másik tenyerét is, mondván:

– „Bis!”

2015. szeptember 17., csütörtök

"Tejnek eledelével..."


„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” (Kodály Zoltán)

A napokban történt, hogy egyik este legkisebb (11 éves) gyermekünk, késleltetve, tologatva a lefekvés idejét azzal állt elő, hogy az iskolában egyik osztálytársa rendszerint (és kissé erőszakosan) az okostelefonján mindig ugyanazt a zenét hallgattatja a többiekkel, amelyet a „gyüliben” is hallgatnak, énekelnek. Amikor a mi sajátosan „réti és csillagocskás” környezetünkben, vallás- és kultúr-szocializálódott gyermekünkre konkrétan rákérdeztem, hogy miről is van szó, csak annyit mondott, hogy olyan furcsa zenéről, amelyet mi nem szoktunk énekelni. Ekkor már jobban ráfigyeltem, és kértem, hogy mutassa már meg, hogy kiről, miről van szó. Bekapcsolta a vallásos videoklipet, amely mellett az állt: Pintér Béla – Menő az autód.

Megnéztem, meghallgattam – és bár a művész nevét korábban már hallottam –, számomra teljesen ismeretlen volt ez a „szakrális performance”. Nem álltam meg, hogy néhány kollégámat ne hívjam fel és megkérdezzem, hogy ismerik-e ezt? A válasz teljes természetességgel hangzott: „Hol élsz Józsi? Manapság ez nagyon menő, sőt, nagyon sok helyen, még a református gyülekezetekben is »nyomatják ezerrel«” – hangzott a viszonylag egybecsengő válasz.

Bevallom, kicsit restelltem magam, hogy egy ilyen korszerű és közismert jelenségről lemaradtam, és nem tartom a lépést a korral. Ekkor eszembe jutottak korábbi kritikus hangok, mondván, hogy azért van baj az ifikkel, mert nem azt adják neki, ami kell, ami ma megszólítja őket. Újra meghallgattam a produkciót és még néhány másikat. A zene és a biblikus énekszöveg részletes és holisztikus értelmezgetése kapcsán az egyik anyaországi baloldali, kereskedelmi televíziós csatorna szombat esti-éjszakai „énekes-zenés produkciójá”-nak analógiája rémlett fel előttem. Nos, távol áll tőlem bármely megbántás szándéka – és egészséges értelembe vett szabadelvűségembe akár bele is férne a jelenség tolerálása, – de fájdalmasan mart lelkembe a gondolatok és a kérdések sokasága. Vajon az űrt, amelyet több oknál fogva számtalan esetben sem tudunk tartalommal meg- és kitölteni, valóban az ilyesfajta „műfajnak” (?!) kell kiszolgáltatnunk? Hitünknek kisdedeit, cselédeit valóban ezzel a „korszerű gyorséttermi, édes-savanyú énekes-zenés szubkultúrával” kell etetnünk?

Tudjuk, hosszútávon a nem megfelelő táplálkozás következtében a testiek bizony torzulásokat szenvedhetnek, de a szellemiek és a lelkiek terén sem történik ez másként (nem csak az egészséges ének- és zenekultúránk alakulása és fejlődése, de hitvallásos biblicitásunk állandó reformációja helyett előbb-utóbb a deformációján fogunk sóhajtozni, sopánkodni). Tudom én jól, hogy hitünk kemény eledelét, az ének és zene összefüggéseiben is csak az arra érettek veszik magukhoz, de szilárd meggyőződésem, hogy a tejnek eledele is csak minőség lehet. A „leócsított” harmóniájú, és nem egy esetben szűklátókörűen sarkított, sánta vagy félbiblicitás nem egyenlő a fiatalos, modern stílussal.

Óvodai zenepedagógus barátom szokta rendesen idézni Kodály Zoltánnak a címben megfogalmazott, a zenére és énekre vonatkoztatott képes hasonlatát, amely bizonyítja ma is figyelmeztető üzenetet felvetett kérdésüket illetően is. Nem kellene megvárni azt, ameddig elfogy a levegő. Sőt, ha ma azt érezzük, hogy nagyon hiányzik a tiszta levegő, akkor a magunk helyén tegyünk érte felelősen. Ma még csak ott tartunk, hogy rohamosan szennyeződik (és én ebben semmiképpen sem rossz vagy tudatos szándékot feltételezek, csak hozzá nem értő felkészületlenséget, esetleg igénytelenséget, elfáradtságból táplálkozó kényelmességet, amely inkább álélményt nyújtó, mélységet és magasságot mellőző és talán függést is okozó, de csak felületi érzelmi kielégülést ad).

Ezek után joggal merülhet fel a kérdés: lehetne-e másmilyen az éneklés, zenés gyakorlatunk, művelődésünk? Tény, hogy a korszellem rányomja bélyegét Anyaszentegyházunk minden szegmensére, és ez alól témánk sem kivétel. Pál szavaival reánk nézve is ébresztően hatnak, amikor azt hangsúlyozza a Rómaiaknak, hogy ne az adott világkorszakhoz igazodjanak, sorakozzanak fel, hanem merjenek szembeúszni az árral. Reformátor eleink példája is azt mutatja, hogy okos, logikus istentiszteletettel, az Istent a hozzá méltó igényes és minőségi (meg)tiszteléssel lehet dicsőíteni, áldani, magasztalni. Ez pedig Németh Lászlót parafrazálva legtöbbször a „minőség forradalmát” kell hogy jelentse, amely számtalanszor azt kéri tőlünk, merjünk szembeúszni az árral. Még akkor is, ha esetleg a felsőbbrendűség elitista vádjával illetnek majd.

Gyülekeztünk énekvezére, kántor-karnagya mondta ezzel a zenével kapcsolatban, hogy a mai „sztárok” által ontott „dallamok”, háromakkordos nóták elég rövid életűek, és pillanatok alatt feledésbe merülnek, legfeljebb addig tartanak, amíg az illető ki nem dobja a következő slágerét. Ezekkel szemben a zsoltárok mindig időszerűek, sőt az elmúlt századokban született zsoltárparafrázisok, népdalzsoltárok valamint hungarikák mind veretes dallamokra íródtak. A korábbi idők embere a saját dallamait magától értetődő természetességgel alkalmazta, hol templomi, hol fonóházi szövegekre. Ezek a dallamok bebizonyították, hogy időtállóak.

A felelősségünk mérhetetlenül nagy. Nem én írom le először azt, hogy fiatal századunkban az információrobbanás és -dömping korszakában nem a ráció fog domináns hatást gyakorolni Istennek a felpörgő, kitikkadó és elfáradó ember-gyemekére, hanem az érzelem, a lelkiség. Ebben pedig a zenének és az éneknek kulcsszerepe lesz. A zene és a vele kézenfogva járó éneklés egészséges evangelizáció munkájának sok esetben első számú igehirdető-angyalává válik.

Végezetre nem az következik, hogy meg akartam mondani a „tutit”. Nem, és esetleg, ha valakit meg is bántottam volna az előbbiekben leírottak során, akkor azt megkövetem. Ám nem tehetek másként, és nem hallgathatok, mert másként gondolom és látom ezeket az összefüggéseket, illetve mindezeknek holnapi következményeit.

Pálfi József lp.
egyetemi tanár

2015. szeptember 15., kedd

A leivott árenda (anekdota)



A bíró egy vagyontalannak adta ki a falu korcsmáját, a többi elöljárók híre és tudta nélkül.

A gyűlésen szemére is lobbantják, hogyan tudta neki adni, mikor annál a községnek semmi biztosítéka nincs.

– Ne gondoljanak vele; tudom én, mit cselekszem. Ha látom, hogy rosszul megy az üzlete, reá eresztem a kántort, az hitelbe leissza az árendát, én pedig a kántori fizetéséből levonom a summát, és megvan az árenda. 

 

2015. szeptember 13., vasárnap

Csokalyiak kirándulása Kassán


Szeptember első szombatján kora reggel ismét felbolydult a református templom előtti tér Csokalyon, hiszen közel ötven ember indult el Kassára kirándulni. Délelőtt 11 órára érkeztünk meg a szlovákiai városba, ahol borongós, esős idő fogadott bennünket. Hála Istennek ez senkinek nem szegte kedvét, előkerültek az esőkabátok és esernyők, és nekikezdtünk a főtér feltérképezésének. Az első megálló a város címerénél volt, majd a Szent Mihály-kápolnát és a Szent Erzsébet-dómot látogattuk meg. Ez utóbbi épületet Európa egyik legszebb székesegyházaként tartják számon, és itt helyezték 1906-ban örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmet, édesanyját, Zrínyi Ilonát és idősebbik fiát, Rákóczi Józsefet is. Az ő kriptájukban a Himnusz eléneklése után koszorút is elhelyezett kis csoportunk. Néhány bátor jelentkező a székesegyház egyik látogatható tornyába is felmerészkedett, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. 


Utunk a Miklós-börtön felé vezetett tovább, de útközben még meghallgattuk a színház melletti szökőkútnál a harangjátékot, megnéztük az Immaculata szoborcsoportot, valamint a Koldus-házat. Következő hosszabb megállónk a Rodostói háznál volt. Ez annak a háznak az utánzata, ahol II. Rákóczi Ferenc 1720 és 1735 között, száműzetése idején élt. Az épület Rákóczi-emlékhelyként működik, hiszen az itt berendezett állandó kiállítás magába foglal rengeteg korabeli fegyvert, eredeti ruházatot, bútorokat, festményeket, valamint a rodostói épület néhány elemét is, amelyet sikerült Kassára szállítani a törökországi épület megsemmisülése előtt. Az emlékhely udvarán található II. Rákóczi Ferenc szobra is, ahol szintén elhelyeztük az emlékezés koszorúját. Ez után sétáltunk át a Miklós-börtönbe. Ez az épület a 17. századtól a 19. századig börtönként és kínzókamraként működött, valamint a hóhér lakása is itt volt. A valamikori börtön ma kiállítóterem, a középkori büntetőjog és bíróság, a várostörténet, a kézművesség és kereskedelem tematikus kiállításaival. 


A néhány órás városnézés után szabadprogram következett. Ekkorra már a nap is kisütött és a fáradt, elázott csapat végre megpihenhetett egy kicsit. A délutáni órákban vettünk búcsút Kassától, de kirándulásunk itt még nem ért végett. A hazaút során megálltunk néhány órára Tokajon is.

A csoport valamivel éjfél előtt érkezett haza, Csokalyra, kicsit fáradtan ugyan, de ismét emlékekkel és élményekkel gazdagodva. Istennek legyen hála a közösen eltöltött szép napért!


Forró Emese

2015. szeptember 8., kedd

Gyermek-evangelizáló hét Értarcsán

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Mt 5,16 


Az idei gyermek-evangelizáló hét témája a KOEN alapítvány munkatársainak terve alapján a „Ragyogj, Csillag!” címet kapta. Napjainkban, amikor egyre többet halljuk a „ragyogó” kifejezést a különböző médiák által sulykolt kontextusokban, mint pl. „ragyogó megjelenés”, „ragyogó haj”, „ragyogó smink”, valljuk be, hívő emberekként sem a keresztyén értékekre asszociálunk először, hanem inkább a feltűnősködésre, villogásra, emiatt a szó keresztyén körökben már-már negatív értelmet kap.


Egy hívő fiatal nem villog, nem akar külsőségekkel kitűnni, sőt legtöbbször azt a tanácsot kapja, akár közvetetten, akár közvetlenül egy-egy tapasztaltabb hívő embertől, hogy húzza meg magát, legyen csendes, fogadjon el mindent a környezetében úgy, ahogy van. Persze, ezek mind jóindulatú tanácsok, mégis, meggyőződésem, hogy sok fiatal számára emiatt is „rémisztőek” a keresztyén mércék. Az önmegvalósítás és önmegismerés időszakában azt mondani egy fiatalnak, hogy fel kell adnia a „saját” gondolatait, elképzeléseit egészen taszítóan is hathat. De akkor mit tud jelenteni egy hívő gyerek/fiatal számára egy közösségben egyszerre a legalázatosabbnak, legtoleránsabbnak és ugyanakkor a legfeltűnőbbnek, legragyogóbbnak lenni? Amikor az emberi elme azonnal ellentmondást észlel, és a pedagógiai módszerek is semmitmondónak hatnak, Krisztus rávezet a tökéletes életvitelre. Ezt kínálja már a legkisebb követőinek is. Ő azt tanítja, hogy lehetsz „sztár”! a bátorságban, a felelősségvállalásban, a bölcsességben; légy te a legjobb a háládatosságban! Lehetséges, hogy egy kisgyerek megtérjen, és elfogadja Jézust Urának, és mindezt felvállalja társai előtt? ÉS úgy, hogy közben ne érezze magát hátrányos helyzetben, vagy elnyomva? Igen! Ezt bizonyította a Vakációs Bibliahét is!


Talán a kisebbek még jobban is értik, mit kíván tőlük Jézus, nem bonyolódnak mély elmélkedésekbe és hitetlenkedésbe. Értik, hogy mi a feladatuk, egyáltalán elhiszik, hogy feladatuk van ebben a világban, hogy többre hivatottak, mint gondolták volna, hogy azért annyira különbözőek, mert Krisztusnak mindannyiukkal terve van, mert Ő különleges képességekkel ajándékozhat meg bárkit. Az Ő követése vidám és izgalommal teli, ahol nem a személyiségek elnyomásáról van szó, hanem épp ellenkezőleg, minden kreativitásra és bátorságra szükség van. És mind erre ki lehetne jobb példa, mint Eszter? Az augusztus utolsó hetében megrendezésre került Vakációs Bibliahetünkön az ő izgalmas történetét követhettük napról-napra.


Az első nap témája az engedelmesség volt. A gyerekek megérthették, hogy a legkisebb és legnagyobb tettek véghezviteléhez is elsősorban engedelmességre van szükség. Engedelmesség nélkül már az első lépésnél biztos a bukás, aztán jön a kiábrándultság, és az ember legszívesebben máris feladná. Ha tudom, hogy Istenre kell hallgatnom, a legtermészetesebb hogy fejet hajtok Ő akarata előtt.


A második nap középpontjában a felelősségvállalás állt. Igazán felnőttes téma. De Eszter esete rádöbbent, hogy a felelősségvállalás az élet minden időszakában nagy feladat, mindig ugyan olyan bátorságot és Isten iránti bizalmat igényel akár kicsik, akár nagyok nehézségeivel kell szembenéznünk.


Harmadik napi témánk a bölcsesség volt. Legjobban azokat az embereket szeretjük, akiken látszik, gondolkodnak, mielőtt cselekszenek, megfontoltak. Mégis a gondolkodás vajon elég-e a bölcsességhez? Bölcsességet csak Isten adhat.


Negyedik napi témánk, az önazonosság elmélyítése volt talán a legnagyobb kihívás, nem csak a résztvevők korosztályát tekintve, hanem abban a tudatban, hogy jelenkori társadalmunk egyik legnagyobb problémájával szembesülünk. Ott tartunk, hogy mindannyiunk szűkebb vagy tágabb ismerősi körében vannak személyek, akik akár tudatában vannak akár nem, gondokkal küzdenek önazonosság terén. Mély lélektani dolog szembenézni saját személyiségünkkel, egyesek úgy élik le egész életüket, hogy egyszer sem tudják ezt megtenni, másoknak szakemberhez kell fordulniuk segítségért, mert ha nem Jézus Krisztus kereszthalálának tükrében tekintünk saját magunkra is, minden bizonnyal hamar kiábrándulunk. Ezt próbáltuk átadni gyülekezetünk gyermekeinek is: amit Jézus rád bízott, azért bátran kiállhatsz, tedd, amit tenned kell, tudd, hogy ki vagy!


Záró napi témánk a háládatosság volt. Az egyik legfontosabb mozzanat, mégis ezt hagyjuk ki talán a legtöbbször. Egy-egy nagy megpróbáltatás előtt megígérjük Istennek, hogy engedelmeskedni fogunk, vállaljuk majd a felelősséget, bölcsességért könyörgünk, mégis amikor Isten célba vezet, elfelejtünk hálát adni. Szinte már közhelyes a probléma, de ennyi hálátlanság után még van bátorságunk újabb kérésekkel Isten színe elé állni?


A szombatot különböző szabadtéri játékokkal, valamint a vasárnapi „Szülők délutánjára” elkészített szolgálat elpróbálásával töltöttük. Emellett egész héten a bibliai történet elmélyítésére felhasználtuk a minden napra kijelölt kreatív jeleneteket, kézimunkáztunk, énekeltünk, játszottunk.


A vasárnapi „Szülők délutánján” az Igét Gáspár Orsolya érbogyoszlói teológiai hallgató hirdette az Eszter 6, 1-10 igeversek alapján. Az igehirdetést követően a 40 fős gyereksereg bizonyságtételére került sor a szülők nagy örömére. Az istentisztelet szeretetvendégséggel zárult az egész gyülekezetet számára.


Isten kegyelméből és szeretetéből egy újabb áldott és tartalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Köszönet a gyülekezet tagjainak a bőséges felajánlásokért, amivel a hét minden napján megvendégelhettük a gyerekeket, valamint az ifiseknek, hogy napról-napra jó kedvel és felelősséggel segédkeztek.  



Kabai Kitti, teológiai hallgató
Értarcsa 
 

2015. szeptember 4., péntek

A hiba (anekdota)



Tanító: – Milyen a papotok?

Kántor: – Jó ember volna, csak ne lenne olyan mérges kártyázás közben.


Egyházmegyei tábor



Ebben az évben is megrendezésre került az egyházmegyei ifjúsági tábor Bán Alpár tiszteletes úr és felesége szervezésében. Nem sok jóra számítottunk, hiszen kevés idő volt a szervezésre, kevés a jelentkezésre, és végül kevesen is jelentkeztek. Aztán azok közül, akik jelentkeztek, visszamondták néhányan, lehet, hogy megnézték az előrejelzést, hiszen egész héten szakadt az eső, csak akkor sütött ki a nap, amikor elindultunk szombaton haza.

Ebben a táborban igazán megtapasztaltuk Isten kegyelmét és áldását, amely mindig bőségesen elég. Mivel kevesen voltunk, olyan 30 személy, nagyon családias volt a hangulat. Többször előfordult, hogy rossz idő miatt inkább bezsúfolódtunk egy szobába, és egymás hegyén-hátán dicsőítettük a mi Urunkat. Az időjárás miatt szinte miénk volt az egész strand, így csend és béke honolt mindenütt. A játékok és a kézművesség pedig, mind egy-egy tető alatt folyt le.

A hét témája a „család” volt, az ősatyák történeteit tanulmányozva jutottunk el a mindennapi élet problémáihoz és kérdéseihez. Hiszen kit ne érdekelne, hogy mit tanít a Biblia a szexualitásról, a párkapcsolatról, a családon belüli viszonyokról, vagy épp a testvérekről. Előadóink: Bán Alpár tiszteletes úr, Orosz Márta és Botos Júlia tiszteletes asszonyok. Ezekhez a témákhoz próbáltuk igazítani a reggeli és esti áhítatokat is. Az előadásokat csoportbeszélgetések követték, amelyekben az előadás fényében a fiatalok megoszthatták a saját kérdéseiket, tapasztalataikat, tanulságaikat. 


Ezek a csoportok külön családokká váltak a hét folyamán, hiszen mindennap játékokban mérhették össze kreativitásukat, kitartásukat, gyorsaságukat. Pattanásig nagy volt a feszültség s végül a beszédes nevű „legjobbak” csapat nyerte meg összesítésben a vetélkedőket.

A tábor különlegessége volt, hogy angyal-bárány játékot is játszottunk, amely lényege, hogy húzás által mindenki kapott egy bárányt, akiről a hét folyamán gondoskodnia kellett, egy-egy meglepetéssel, de úgy hogy közbe ne fedje fel kilétét. Az utolsó este pedig a tábor megszavazta a legügyesebb angyalt.

A hét folyamán meglátogatott bennünket a félegyházi ifi, és előadásukban egy mélyen megérintő pantomim előadást láthattunk arról, hogy mikre képesek az emberi kezek, és arról hogy mire képes az Isten szeretete.

Táborunkat istentisztelettel zártuk, Jakó Sándor tiszteletes úr szolgált közöttünk, akinek mindig is szívügye volt a tábor. 


Éneklések, előadások, áhítatok, beszélgetések alkalmával megtapasztaltuk a 133. zsoltár igazságát, amely akár egész hetünk mottójává válhatott volna …Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!.. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. Talán épp ezért maradtak volna a fiatalok még egy hetet, s ha egy kicsit őszinte akarok lenni, akkor a szervezők is.

Hála legyen az Úrnak és reméljük, hogy jövőre több fiatal kap majd kedvet, imádkozzunk, hogy Isten Lelke indítsa a szíveket, hogy ezáltal is erősödjön az ifjúsági munka az Érmelléken.

Bozsoky Jonathán
székelyhídi segédlelkész

2015. szeptember 2., szerda

Vakációs Bibliahét Nagykágyán

Július 6–12. között került megrendezésre Nagykágyán a Vakációs Gyermek-bibliahét, amelynek alkalmait a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nyári Gyermekmissziós Programja alapján szervezték meg. 


Hétfőtől péntekig harmincöt-negyven gyermek vett részt a reggel kilenctől délig tartott foglalkozásokon. A bibliahét témája ezúttal a kapcsolatok voltak, ahogy a program címe is jelezte: Életterem – hol Istennel élet terem, vagyis kapcsolat a szülőkkel, a családdal, a közvetlen környezettel, a barátokkal és nem utolsó sorban Istennel.

Reggelente tornával indult a nap, majd közös éneklés után a fiatalok egy rövid színdarabban bemutatták az aznapi bibliai történetet és felvezették a nap témáját. A történet elmélyítését követően énektanulás, közös játékok és a témához kapcsolódó kézimunka elkészítése volt a program. 


Első nap Anna és Sámuel története alapján (1Sám 1,1–28) a gyerekek arra figyelhettek, hogy milyen fontos a szülői háttér és hálásak lehetünk akkor, ha család adatott számunkra. A második nap Mária és Márta története (Lk 10,38–42), illetve a testvérek közötti kapcsolat fontossága került feldolgozásra. A következő nap a gutaütött meggyógyításáról hallhattak a gyerekek (Lk 5,17–26), amely révén világossá vált, hogy akkor segíthetünk igazán barátainkon, ha a hitben kitartóak vagyunk. Másnap a Nagy vacsora példázata következett (Lk 14,16–24) és arra figyelmeztetett, hogy az Istennel való kapcsolat gyakran csak a kifogásaink miatt nem jön létre. Az utolsó nap bibliai története a tékozló fiú példázata volt (Lk 15,11–24), amely arra tanított, hogy Isten kész bennünket visszafogadni, de ahhoz nekünk el kell indulni a felé vezető úton.

A bibliahét megszervezésében nagy segítség volt Balla Frigyes vallástanár, aki tapasztalatával és kitartó szolgálatával vett részt az alkalmakon. Bán Imola a kézműves foglalkozásokat szervezte. 


Külön örömöt jelentett számomra, hogy a gyülekezetünk fiataljai aktívan bekapcsolódtak a programok szervezésébe, levezetésébe. Úgy érzem, hogy nem csupán a gyermekeknek jelentett áldást ez az alkalom, hanem a fiatalok és mindannyiunk számára is. 


A vasárnapi istentisztelet keretében a gyerekek néhány ének és a megtanult aranymondások bemutatásával örvendeztették meg a gyülekezetet Hálásak vagyunk Istennek ezért a hétért, a gyermekekért, hogy együtt tapasztalhattuk meg az Ő szeretetét. 


A bibliahetet követően a fiatalok közreműködésével elindíthattuk a gyülekezeti vallásórát a kisiskolások számára. Reméljük, hogy a hétről hétre való találkozások mindannyiunkat közelebb visznek Istenünkhöz.

Bán Alpár, lelkipásztor