2015. augusztus 21., péntek

A teljes értékű presbitérium

 
A teljes értékű presbitérium

(részlet Csiha Kálmán: Gyülekezetépítés c. munkájából)

A teljes értékű presbitériumnak kettős feladata van:

1. Olyannak kell lennie, mint a hadseregben a vezérkarnak. A vezérkari tisztek mindig többet tudnak, mint a közlegények. Ők tudják, hol a leggyengébb a frontvonal, hol kell védekezni, hol kell támadni. Ők rendelkeznek a legjobb terepismerettel, ők készítik a haditervet, ők mérik fel az erőforrások hatékonyságát, a tartalékok erejét, ők jelölik ki a megvalósítandó célt. Szakemberek, akik értenek a dolgukhoz. – A mi presbitereink többsége nem ilyen. Ezért képezni kell őket. Az Erdélyi Református Egyházban köteles a lelkipásztor minden évben legalább hat presbiteri órát tartani, amikor a presbiterekkel – akik szintén kötelesek azokon megjelenni – szakszerűen megbeszélik a presbiteri szolgálat kérdéseit. A presbiternek tisztában kell lennie az egyházi törvényekkel, a presbiterek jogaival és kötelességeivel, a gyülekezet történetével, az alapvető hitbeli kérdésekkel stb. Ha egy presbiterünk olyan családot látogat meg, ahova történetesen éppen egy jehovista tért be, és a világ végének idejéről kívánja meggyőzni a családot. Ha a mi presbiterünk nem tud érvelni a Biblia Igéjével, akkor mit fog mondani az a család, amikor elmentek a látogatók? Nem azt-e, hogy a jehovista asszonynak volt igaza, mert idézett a Bibliából, de az itt lévő presbiter még válaszolni sem tudott? És milyen tekintélye lesz annak a presbiternek, aki csak tudatlanságát bizonyította be a vitában? És végül, milyen kétely támad a család szívében az Egyház által hirdetett Evangélium felől?

Ezért a gyülekezet vezérkarának, a presbitériumnak komoly kiképzésre van szüksége. Ettől a kiképzéstől nem szabad megijedni, és nem szabad elijeszteni a presbitereket. Először is, a fentiek szerint meg kell indokolni a szükségességét. Aztán el kell mondani, hogy mindenki hozza magával az íróeszközét és a Bibliáját. A presbiteri óra előfohásszal, énekkel, rövid imádsággal kezdődjék, utána rögtön a tárgyra kell térni.

Ha tévtanításokról van szó, nem a szekták tanítását kell részletesen ismertetni, hanem a döntő kérdésekben a Szentírás tanítását, végül egy erre vonatkozó Igét a Bibliában aláhúzatni, és a Biblia utolsó vagy erre a célra felragasztott pótlapjára beírni. Például: Világ vége, utolsó ítélet dátuma: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül” (Mt 24,36). A világ végét számítgatóknak akkor fel lehet tenni a kérdést: ha még az angyalok sem tudják, te honnan tudod? Nem kell sok Igét megtanulni. De azt a keveset tudni kell, azzal együtt, hogy hol van megírva.

Nem kell félnünk az egyházszervezeti kérdések megbeszélésétől sem. Létezik olyan, hála Istennek, elenyésző, szégyenletes lelkipásztori vélemény is, hogy nem kell túlságosan felnyitni a presbiterek szemét, mert akkor vissza fognak élni a tudásukkal, és magukhoz fogják majd ragadni a hatalmat. Sajnos, arra is van példa, hogy éppen a törvények ismerete hiányában nem szolgálni, hanem törvénytelen eszközökkel uralkodni akarnak. Ez azonban éppen ott történik meg, ahol a lelkipásztor nem nevelte és nem képezte őket. Magától értetődő gondolat az, hogy a presbiterek a lelkipásztor első, közvetlen munkatársai. Ahogyan azonban a lelkipásztorok részéről is merülhetnek fel téves gondolatok – ki tudja milyen régi, keserű tapasztalatok alapján –, a presbiterek és gondnokok is téves hagyományokat ápolhatnak. Egyszer egy gondnok azt kérdezte tőlem: De hiszen a gondnoknak nem az a feladata, hogy védje a presbitériumot a lelkipásztorral szemben? — És ez a gondnok nem volt rosszindulatú ember. Neki valahol, valamikor így mondták, ő ezt a szellemi örökséget kapta. De az a gondnok, aki látja a lelkipásztor hűséges munkáját, vagy akit már vallásórán, a konfirmációi előkészítőn, az ifjúsági órákon úgy neveltem, hogy lássa a gyülekezeti élet lényegét és célját, az már hűséges munkatársam lesz. A lelkipásztor-ellenesség legtöbbször ott jelentkezik a presbitériumban, ahol a lelkipásztor nem nyit, nem nevel, nem tanít. nem kéri ki a presbitérium véleményét, hanem csak uralkodni akar. Előfordul az is, hogy a lelkipásztor teljes jóindulattal, nagy erőbevetéssel jó ötleteket valósít meg, de a presbitérium kizárásával. Ez is ellenérzést szül. Ott a presbiterek nem segítő munkatársak, hanem csak kerékkötők lesznek. Makkai Sándor egyenesen azt mondja a személyes lelkigondozás tanában, hogy jó, ha a megvalósítandó ötleteket a lelkipásztor úgy tünteti fel, mintha azok nem a saját elgondolásai, hanem valamelyik presbiter vagy a presbitérium már azelőtt kifejezett óhajai lettek volna.

Ezért a presbiteri órák anyagát kell képezze a presbiterek lelki arcának formálása is. A személyeskedő, óember fitogtatásából származó magatartási formákat azelőtt kell megbeszélni és kifigurázni a presbiteri órán, mielőtt előjöttek volna a gyűléseken. Öntudatosítani kell a magam példamutatásával is, hogy nem az a fontos, amit én mondtam, hanem az a követendő, ami esetleg jobb az én elgondolásomnál is. Rá kell nevelnünk a presbitereket és önmagunkat is a személyes hiúság leépítésére, Krisztus szolgálatának önzetlen elvállalására.

Teret kell hagyni a presbitérium érdeklődésének is. Még a diktatúra idején foglalkoztunk azzal, hogy miképpen kell viselkednie, beszélnie egy presbiternek, ha oda lép be, ahol éppen egy haldokló vagy öntudatlan beteg fekszik. Akkor tudtuk meg az orvosi tájékoztatásból, hogy bár mi azt gondoljuk, hogy a kómában lévő nem hall semmit, a beteg legtöbbször mindent ért, s ilyenkor nem hiányzik neki, hogy az ágya mellett a leendő temetéséről beszéljünk. E helyett inkább egy biztató Igét kell mondanunk. Presbiterek kérték a gyermeknevelés, a konfirmandusokkal való foglalkozás megbeszélését is. Több alkalommal foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel, és sokszor jó, a gyakorlatban is megvalósítható elgondolásokhoz jutottunk.

2. Egy másik kép szerint, a presbitérium a gyülekezet idegrendszere. Az a szerepe, mint az idegszálaknak a testben. Az idegszálak az egész testet behálózzák, és segítségükkel az érrendszeren át a táplálék az egész testbe eljut. Az ember az idegszálak segítségével fogja fel a környezet hatásait, és azokkal reagál rájuk. Ha a kezem hozzáér a forró kályhához, azonnal elrántom, hogy meg ne égjen. Ha az idegszálak nem működnek, nem hozzák az információt, és nem közvetítik a reflex parancsát, nem rántom el, elég a kezem. Az életem az érző és irányító idegek működésétől függ. A gyülekezet élete is a gyülekezet egész testét behálózó presbiteri szolgálattól függ.