2015. augusztus 3., hétfő

A nagy király jön... (anekdota)


Ez még az ezernyolcszáznyolcvanas években történt.

Karcag református eklézsiájának egyik legfőbb támasza a Király család volt. A jómódú redemptus család bőven adakozott templomra, iskolára. Király Pál nagytermészetű, de igen vidám és gavallér ember volt. A papokkal tegező, baráti viszonyba volt, és sok jó bort megiszogattak együtt.

Nem tudom már, hogy micsodán, de egyszer úgy összeszólalkoztak, hogy Pali bácsi kirúgta a széket maga alól, és kirohant a paplakból. Megfogadta, hogy nemcsak oda, de a templomba sem teszi be többé a lábát.

De nemcsak ő maradt el, hanem a támogatás is. Ez pedig érzékenyen érintette az egyházat. A presbiterek mindent elkövettek, hogy Király Pált és az esperest megbékítsék. Végre sikerült, az öreg megígérte, hogy pünkösdkor megjelenik, és úrvacsorát vesz.

Akkor még az iskolások énekeltek a karzaton, fontosabb volt, mint az orgona. Amikor Király Pali bácsi gyönyörű hímzett subájában megjelent az ajtóban, mindenki hátra fordult, s a kórus pedig éppen akkor kezdett rá a pünkösdi énekre:

– „A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna!”

Na több sem kellett Pali bácsinak. Azt hitte, őt csúfolják. Akkorát fordult, hogy elkerekedett a nehéz suba alja, és kirohant. Többet se látták a templomban.