2015. április 29., szerda

Gerzsenyi Sándor: Zsoltáros köszöntő (Lelkészbeiktatásra)



Gerzsenyi Sándor  

Zsoltáros köszöntő

Az Úr legyen megőrző Pásztorod!
Nem látsz hiányt soha, míg őt szolgálod.
Kik benne bíznak, mind-mind boldogok!
Ő legyen néked üdvöd, boldogságod!

Ha szomorú lesz szíved, ő bezörget
Hozzád, és megújítja hitedet.
Megsokasítja elfogyó erődet;
Az Igazság szent ösvényén vezet.

Ő akkor is oltalmad, őriződ,
Ha rádborulna a Halál árnyéka…
Élj igaz szívvel Istened előtt;
A hűségben csak így lehetsz te példa.

Csordultig lesz a szíved boldogsággal,
Hisz égi irgalom, jóság vezet.
Az Úr házában lelked égbe szárnyal…
Örökké őrzi, áldja éltedet.

Nádudvari Nagy János: Biztató köszöntés (Lelkészbeiktatásra)


 
Nádudvari Nagy János

Biztató köszöntés

(Lelkészbeiktatásra) 

Hogyha küld az Úr, menni kell!
Nem Jónásként megfutamodni.
És ha nehéz is új őrhelyen
a nagy munkának nekifogni
mindent vállaló hittel,
ahogy azt az őseink tették:
mert csoda csak akkor történik,
s nincs hátrálás, lehetetlenség.

Sátán lelke akárhogy támad,
hogy megingasson és kedvet szegjen,
hisz a kihűlő szívek többé
nem lobognak már melegebben
lassanként ürülő templomban,
hova nem jönnek csak a vének;
mert ifjak ajkán már ritkán zendül
régi zsoltár, templomi ének.

Az Igét mégis hirdetni kell!
Széledő nyájat összeszedni,
a messze elbarangolókat
a jó Pásztorhoz visszavezetni,
ki az örök lét ajándékával
várja a hozzá térő embert,
s ráderíti a végső napon
a feltámadást fénylő reggelt.

Téged e helyre azért küldött,
hogy ezt hirdesd e széledő népnek,
mert minden elmúlik: csak az Ige
marad meg végső menedéknek!
Csak Jézus megváltó szeretete,
e mindent megbocsátó jóság,
ami, ha szívünk átragyogja:
úgy megszépül e zord valóság...

Küldött az Úr és ide jöttél
szavának engedelmeskedve.
A hit hatalmas paizsával
és kardjával felfegyverkezve.
Ő áldja meg minden munkádat
gazdagon a Szentlélek által,
e világon a legszentebb tett:
a lélekmentés diadalával.


Pecsét a szíven

Pecsét a szíven


„Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, 
mintegy pecsétet a te karodra; 
mert erős a szeretet, mint a halál.” 
(Énekek éneke 8,6)

Bokor Károly barátomnak


Érmelléki csokor édesanyám emlékére
Gavrucza Tibor olajfestménye

Régi emlék borong bennem, azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Tíz éves forma emberke voltam, amikor először Magyarországra mehettünk. 1956-ot írtak, de még nem volt ünnep, nyár volt. Felejthetetlen élményt jelentett Budapest, a Balaton, Székesfehérvár, ahol nagybátyámék éltek. Nagynéném a tömbházlakásban számomra a szőnyegen rögtönzött kényelmes fekvőhelyet, aludni mégsem tudtam, mert rettenetes fogfájás tartott ébren. Anyukám mellém feküdt, és átölelve virrasztott velem. Ölelésén éreztem, mennyire szeret, akkor azt szipogtam hálásan: anyukám, soha nem felejtem el ezt neked.

Ellobbant a nyár, teltek az évek, már konfirmáltam is, ami valamikor a nagykorúság kezdetét jelentette. A nagyváradi nőszövetség, amelynek édesanyám is tagja volt, „Aki tud, az nyer” címen vetélkedőt szervezett. Anyukám nekem is hozott egy űrlapot, amit játszi könnyedséggel kitöltöttünk. A nyeremény egy egyhetes országos kirándulás volt autóbusszal, két nap a Fekete-tenger partján. A nyertesek listáján én csak saját nevemet kerestem, és meg is találtam. Édesanyám biztosan figyelmesebben olvasta végig, vagy tudott valamit, mert egyszer megkérdezte: Tibike, nem adod át a nyereményedet? – Én nyertem! – hangzott a kemény, ellentmondást nem tűrő válasz. Több szó a dologról nem esett. Még az elindulás után sem tűnt különösnek, hogy csupán három férfi volt a nyertes csoportban, az autóbuszsofőr, a nőszövetség elnökének a férje és én, mert ahol ilyen kevesen voltak a teremtés koronái, ott én is oda számítottam magam. Akkor azt sem vettem tudomásul, hogy a társaság inkább anyámnak való lett volna, mint nekem. A kirándulás szép volt. Gyönyörű helyeken jártunk: Kolozsváron, Tordán, Segesváron, Nagyszeben, Brassó után jött a legnagyobb élmény a Fekete-tenger. Izgatottan lépdeltem a sima homokon, a semmiben, míg egyszercsak a lábamnál hullámzott a tenger.

Évek múlva, lassacskán világosodott az elmém: vajon azt a kirándulást valóban én nyertem? Már nem voltam benne olyan biztos, mint amikor még „őszinte ember voltam”. Az is eszembe jutott évek múltán, hogy csupán néhány esztendő múlva elfelejtettem a székesfehérvári hálás ígéretemet is: „anyukám, soha nem felejtem el ezt neked”.

Azóta Európa sok szép részén megfordultam. Szentpéterváron nagy pelyhekbe hullt nyakamba a hó, láthattam Párizst, Bruxelles-t, Moszkvát és Skóciát – nem tudom én, hogy mi okból, szeretem, de szeretem. Barátaim vannak szerte a világban, farkával intett felém az Atlanti óceánból a bálna, és édesanyám, aki az Értől indult el, soha nem látta a tengert.

A legnagyobb fájdalom, hogy már nincs, akinek mondanom, amit annyiszor elmondtam – bocsánatot kérek, anyukám.

Gavrucza Tibor

2015. április 24., péntek

Istenhez forduló szülő (anyák napi prédikáció)

 
Istenhez forduló szülő

(anyák napi prédikáció)

„Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.” (Jób 1,1‑5)

Anyák napja környékén, amikor a gyermekek hálával tekintenek szüleikre, a szülők pedig az Istentől ajándékba kapott gyermekeikért adnak hálát, talán minden gyülekezetben, családban elhangzik, hogy a családi élet hatalmas erőforrás, hogy a boldog gyermekkor, a melegszívű, szerető otthon pótolhatatlan minden ember számára.

Az igazán nagy kérdés mégis az, hogy milyen családban kapnak ma gyermekeink pótolhatatlan erőforrást? Minden bizonnyal csak azokban a családokban, ahol a zsoltáros szavát komolyan veszik az édesapák, hogy „az Úrnak öröksége: a fiak”, és ahol „az anyaméh gyümölcsét” jutalomnak tekintik az édesanyák. Ott, ahol az Istennel való élő kapcsolat folyamatosan megvan, ahol tisztában vannak vele, hogy „az Úr áldása az, ami meggazdagít” (Péld 10,22).

Jób egy ilyen édesapa volt, akinek példájából ma is minden szülő bátran tanulhat. Jóbról azt olvassuk, hogy feddhetetlen, becsületes, istenfélő, bűngyűlölő ember volt, akit az Isten megjutalmazott tíz gyermekkel, és mindenféle földi gazdagsággal, ami széppé, jóvá és boldoggá tette életét!

Ma nagyon sok házaspár talán csak megmosolyogja ennek az embernek az Istentől való megjutalmazását, hiszen a sok gyermeket ma már csak kevesen tartják jutalomnak! Sokkal inkább szeretnének a házastársak minden földi gazdagságot, anyagi értéket, biztonságot. Talán nem véletlenül vált szállóigévé fiatal házasok között, hogy „előbb a kocsi, aztán a kicsi”: De vajon nem lehet-e, hogy emberi hitetlenségünk Istentől való elfordulásunk büntetéseként nem érkezik Isten áldásából a kicsi, hiába van már kocsi?! Vajon megértjük-e, hogy nem az emberi szorgalom által lesz sikeres az életünk, hanem a megáldott szorgalom az, ami előrébb viszi életünket. Hogy a gyermek olyan, mint egy „kis örökség”, mely biztosítja a jövőt, s a vagyonnál is többet ér a család, melyen Isten áldása van.

Jób igen gondos családapa volt a történet szerint. Tudta összetartásra, szeretetre, megbecsülésre nevelni gyermekeit. Azt olvassuk: „fiai eljártak egymáshoz” – tudtak együtt ünnepelni, szeretetközösségben lenni. Nem volt köztük széthúzás, vita, pereskedés, békétlenség, akkor sem, amikor már elmentek a szülői háztól!

Talán nagyot sóhajtva és szívfájdalommal kérdezzük ma, látva gyermekeink szeretetlenségét, hogy hogyan csinálta ezt Jób, hogyan nevelte őket, hogy ilyen áldott, jó gyermekek lettek. A Szentírás nem titkolja el előttünk a megoldást. Jób példás szőlői szeretetének a titka abban rejlett, hogy Istenhez forduló apa volt: olyan, aki korrekt, nem jár görbe utakon, akit az emberek tisztességesnek és becsületesnek ismertek meg, akit Isten szeretete és félelme jellemzett, aki óvatosan kerülte mindazt, amit Isten tilt, és igyekezett megtartani mindazt, amit Isten követésre méltónak nevezett. Azt mondhatnánk, hogy szilárd hite és példamutatása által nevelte tisztességes életre gyermekeit.

Gondosan vigyázott arra, hogy gyermekei ne távolodjanak el Istentől. Azt olvassuk, hogy amikor a vendégség napjai sorra lejártak, elküldött Jób az ő gyermekeiért, „és megszentelte őket”, vagyis az áldozatra alkalmassá tette őket, felkészíti őket az istentiszteletre. Jób olyan apa, aki nem éri be azzal, hogy az asztalnál rászól gyermekeire: Imádkozzatok! – hanem velük imádkozik ő maga is. Jób még azért is áldozatot mutatott be hetenként Istennek, hogy gyermekeinek rejtett gondolataiért is bocsánatot szerezzen. Olyan féltőn szerető apa, aki nem csak a saját bűneire gondol, hanem a gyermekeit is félti: „mindnyájuk száma szerint égőáldozatokat áldozott”, tehát nem csak általában könyörgött, hanem egyenként, mindenikükért.

A mosatni anyák napján, amikor hálásan gondolunk vissza azokra az édesanyákra és nagymamákra, akik összekulcsolt kézzel imában hordozták egykor a mi gyermeki életünket, azokra az édesapákra és nagyapákra, akik atyai szigorral, de végtelen szeretettel a szívükben Isten útjára vezettek, meg kell kérdeznünk önmagunktól, van-e a mi gyermekeink előtt a mi életünkben olyan követendő példa, melyet látva biztonságban érzik magukat?

Vajon sikerül-e nekünk, mai szülőknek kifejleszteni gyermekeinkben a jellemesség, az önfegyelem, az igazság iránti elkötelezettség, a munkaerkölcsbe vetett hit, és az Isten iránti megingathatatlan szeretet szilárdságát? Gyermekeink, akik sóvárogva vágynak szüleik figyelmére és törődésére, megkapják-e tőlünk mindezt, vagy mindennapi boldogulásuk fontosabb náluk?

Ne feledjük, csak akkor leszünk képesek felelősségteljes és tisztességes férfiakat és érett nőket nevelni gyermekeinkből, ha mi szülőként a helyünkön vagyunk– Isten és gyermekeink közelében!

Az Úr adjon nekünk ehhez bölcsességet, hitet, szeretetet, türelmet és kitartást naponta. Ámen.

Orosziné Zih Magda
lelkipásztor, Érkeserű

Isten küldönce (anekdota)


Egy öreg koldust egy dúsgazdag kereskedő éveken át lelketlen szavakkal utasított el, és soha sem adott neki egy fillért sem. Egy alkalommal a kereskedő megkérdezte, hogyan van, hogy nem szégyenít magát hozzá, jönni. Az öreg koldus e szavakkal mentegetődzött:

– A jó Isten adományait azért juttatja a vagyonosoknak, hogy ezek a vagyonból a szegényeket részesítsék. Bennünket, szegényeket, az Isten küld, hogy mint az ő küldöttjei inkasszáljuk a vagyonosoktól azt a vagyonrészt, melyet az Isten részünkre a vagyonosnál elhelyezett, és ezért mi, koldusok, az Isten nevében kéregetünk. Ha a vagyonos rút szavakkal, gorombán elutasít, mi ezért nem neheztelhetünk, mert mi a történtet csak bejelentjük küldőnknek, és a jó Isten dolga, hogy intézkedjék. Ettől kezdve soha üres kézzel nem távozott az öreg koldus a kereskedőtől.


2015. április 22., szerda

A nadrág veszedelme (anekdota)


Egyházfi: – Boros uram, attól tartok, hogy előbb-utóbb elveszti kelmed a nadrágját!

Boros: – Aztán mért veszteném el?

Egyházfi: – Mert krajcár helyett mindig egy-egy nadrággombot dob a perselybe.

2015. április 20., hétfő

Könyvajánló: Hetedhét Ösvény


Hover Zsolt, margittai születésű, magyargyerőmonostori református lelkész „Hetedhét Ösvény” című legendás kalandregényének bemutatóját tartották meg a margittai Polgármesteri Hivatal dísztermében április 10-én.

A református szellemiséggel íródott regényből visszaköszönnek a magyar történelem és a keresztény szentek életének mozzanatai, legendáink részletei, az erdélyi nép hiedelmei, és népmeséink világa is.

A főhős Nemere, akinek az a feladata, hogy megőrizze a Menny-Követ, amely ezer évig óvta meg a sötét teremtményektől Jótengritet, a fény hazáját. Az ereklyét ellopják, ezért Nemere és társai a hét alvilágot veszik a nyakukba, hogy visszaszerezzék a követ.

A hét világ, illetve az országok lakói olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, ami a hét főbűn jellemzője. Természetesen nem egy dogmatikai írásról van szó, a mű nem ragaszkodik mereven a vallásos elképzelésekhez. A regény a szórakoztatás mellett a magyar hiedelemvilágot is igyekszik népszerűsíteni. A stílus bár hasonlít a manapság oly divatos fantasy regényekhez, itt nem orkok vagy entek a főszereplők, hanem garabonciások, táltosok, koboldok és lidércek.

A könyv Margittán az RMDSZ-székház könyvesboltjában vásárolható meg.

(Ér TV / hetedhetosveny.wordpress.com)

Könyvajánló: Református zenei kalendárium 2015


Második évfolyamához érkezett a Református Zenei Kalendárium.

A színes, képes kiadvány zenei események beszámolóit, az egyházmegyékben zajlott zenei események tudósításait, évfordulós megemlékezéseket tartalmaz.

Hasznos olvasnivalót kínál szakmai írásokkal, interjúkkal, konferenciák beszámolóival itthonról és az anyaországból.

A Gyülekezeti énekiskola című fejezetben kottaajánlóval, énektanítási tervvel, himnológiai írásokkal szeretnénk segíteni a gyülekezetekben folyó zenei munkát, gyermekektől egészen a felnőtt kórusokig.

Szeretettel ajánljuk mindazoknak, akik egyházzenével foglalkoznak vagy a gyülekezetek zenei életébe kívánnak betekintést nyerni.

Megvásárolható az esperesi hivatalokban vagy megrendelhető közvetlenül az o.otilia@yahoo.com címen vagy a 0740-454-965-ös telefonszámon.

Orosz Otília Valéria,
egyházkerületi zenei előadó

(facebook.com/harangszo)

2015. április 18., szombat

Református Érmellék 2015/4

 
Megjelent a Református Érmellék 2015. áprilisi száma.
Megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban.
A tartalomból:

Olvasmányok
  • Istenhez forduló szülő (anyák napi prédikáció)
  • Édesanya-nyelvünk (anyák napi versek)
  • Csiha Kálmán: Isten ösvényein. A Heidelbergi Káté gyakorlati magyarázata. 20. rész
  • Egyházi anekdoták
  • Gondolatok a vallásoktatás jelenéről és jövőjéről
Közlemények
  • Közlemény az iskolai vallásoktatás kérvényezésének tárgyában
  • Felhívás (Kárpátalja)
  • Felvételi tájékoztató (PKE - diakónia szak)
Gyülekezeti hírek
  • Imahét és hálaadás Papfalván
  • Lelkészértekezlet Poklostelken

2015. április 17., péntek

A legátus és a bíró (anekdota)


Egymás mellett ültek a legátus és a városbíró. Prédikáció alatt a templomokban hosszú póznára akasztott perselyeket szokás nyújtogatni, miket a hívek padhosszant kezelnek végig, önkénytes adományaikat helypénz címe alatt belerakva, általános szokás szerint egy krajcárt.

Amint közelgett a persely, a bíró kivett egy rézgarasost, s kitette maga elé. A legátus egy kétgarasost tett ki.

A bíró erre nemes vetélkedésből kitett még egy ezüst ötöst. A legátus kitett egy tízest.

A bíró haragosan nyúlt zsebébe, s elővőn egy ezüst húszast.

A legátus kitett hármat.

A bíró erre dühbe jött, s kivágott egy koronás tallért, s amint jött a persely, belecsördíté mind, amit maga elé rakott.

A legátus pedig szépen visszatette zsebébe a húszast is, meg a tízest is, s odaadá a két garast.


A nagylelkű mecénás (anekdota)


Egy Pápay Sámuel nyelvészprofesszorról fennmaradt anekdota mint az Akadémia egyik mecénásáról emlékezik meg.

Nagylelkű adományával még a fukar Kopácsy József veszprémi püspököt is megadóztatta a következőképpen:

Amikor Széchenyi felszólalására kezdték lerakni a Magyar Tudós Társaság alapjait, és megindult az önkéntes adományok gyűjtése, Kopácsy püspök, a későbbi hercegprímás is hozzájárult az alapokhoz ezer pengő forinttal. Tőle ugyan – mint nagy úrtól – nem sok pénz, de azért szép összeg volt az akkor. Negyven-ötven hold földnek az ára.

Pápay Sámuel sem maradt ki az adományozók sorából. Háromévi jövedelmét, kerek ezer forintot ajánlott fel a nemes célra. El is küldte ily tartalmú levelét és az első részletet Kopácsynak, mint különben jó barátjának, s megkérte, jelentse be az ő adományát is.

A gyűjtőív akkor éppen a főlovászmesternél, gróf Várkonyi Amadé Antalnál volt. Személyesen ment hozzá Kopácsy püspök Pápay Sámuel ezerforintos levelével.

A kancellista beírta Pápay Sámuel nevét s a felajánlott összeget, mégpedig közvetlenül Kopácsy püspök neve s pénzösszege mellé. Ezer forint egyik is, másik is.

Nézi a főlovászmester a két nevet és a két összeget egymás mellett. Mosolyogva szól a püspökhöz:

– Furcsa, hogy te is, domine illustrissime, csak akkora summával vagy beírva, mint ez a pápai fiskális. Mit szólnak az emberek, ha így egymás mellett látják a neveteket?

– Igaz, igaz, domine excellentissime, hát légy kegyes az én nevem máshova írni.

– Nem lehet! Az aláírási íven nem szabad változtatni. Hanem hát a te neved után még egy ezer pengőt írok, legyen kétszer annyi, mint a fiskálisé.

A püspök nem tudta, mit tegyen, de azután csak jó képet vágott a dologhoz:

– Adta fiskálisa! Behajtotta rajtam az adót, pedig nem is volnék vele köteles!

Elővette az újabb ezer forintot, s átadta szépen. így aztán az ő nevét fényesebb összeggel: kétezer forinttal lehetett becikkelyezni a törvénytárba. 

2015. április 14., kedd

Nagypénteki passió Érkeserűben


Különleges nagypénteki istentiszteletre került sor idén az érkeserűi református gyülekezetben. Húsvétra készülve minden évben elhangzik ugyan nagyhéten a Jézus szenvedésének története, - ám az idén kínálkozott a lehetőség, hogy az értarcsai gyülekezetet és annak dalárdáját meghívva, Oroszi Kálmán beszolgáló lelkipásztor vezetésével, az ünnepre a két gyülekezet tagjai kicsit másképpen készüljenek, - de ritkán van arra lehetőség, hogy a gyülekezet tagjai nagyobb számban vegyenek részt aktívan az istentiszteleten még személyesebbé téve azt. Pedig az Ige minden esetben nekünk szól személyesen, és rajtunk keresztül is szól másokhoz. Ezt az üzenetet próbáltuk közel vinni gyülekezeti tagjainkhoz, hogy a húsvétot várva személyes találkozásukat segítsük elő a megfeszített és feltámadott Úrral.


Isten áldásában bízva, már hetekkel korábban összeállítottuk a passió rendjét. Készültünk rá mindkét gyülekezetben, hogy a helyünkön vállalt szolgálat által mások is közelebb kerülhessenek nagypénteken a Krisztus keresztjéhez. Minden templomba érkező gyülekezeti tag kézbe kapta az istentiszteleti rendet, mely ez alkalommal nélkülözött minden megszokott formaságot, és az igehirdetés szolgálatát is, mégis állíthatjuk, hogy teljes és lelket formáló istentisztelet volt a mienk. A Lukács evangéliuma szerinti szenvedéstörténetet részekre bontva Oroszi Magda lelkipásztor olvasta fel, váltakozva az értarcsai dalárda ifjúsági énekeivel, a helyi felnőtt kórus, valamint az ifjak által elmondott, a témához illő gondosan kiválasztott és szépen előadott szavalataival. Jézus halálának hírét hallgatva, a tarcsai dalárda énekbiztatására: „Csend van bennem…” lehetőségünk volt az elcsendesedésre, imádkozásra, majd gyülekezeti énekkel válaszoltunk az Igére, szívből énekelve: Itt van szívem, neked adom Uram! 
 

Az értarcsai gyülekezet tagjainak istentisztelet végén megköszöntük, hogy elfogadták meghívásunkat, és szolgálatukkal erősítették hitünket. Vendégeink a napi üzenethez illeszkedő ajándékot vehettek át tőlünk, egy-egy fából készült plakettet, melyen az érkeserűi templom, és a nap vezérigéje olvasható: „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, kik megtartatunk Istennek ereje.” (1Kor.1,18)


Az istentiszteletet követően a mintegy 110 jelenlévővel együtt közös szeretetvendégségen vettünk részt a gyülekezeti teremben, ahol a nőszövetségi tagok által sütött kemencés kalács és pogácsa elfogyasztása közben lehetőség nyílt az ismerkedésre, kötetlen beszélgetésre.


Isten iránti hálával mondhatjuk, jó volt az Igére figyelve elcsendesedni, Krisztus keresztje alatt beismerni és kimondani: mindez miattunk, helyettünk és érettünk történt! Jó volt egymás hite által épülni, a keresztre figyelve már nagypénteken boldogan kimondani, hogy: „Feltámasztatott a mi megigazulásunkért!”


Hittel valljuk: Krisztus feltámadott és él, tapasztaltuk az erejét, Vele töltöttük ezt az áldott alkalmat. Legyen érte Istené a dicsőség. 
 


Oroszi Magda
érkeserűi lelkipásztor

2015. április 13., hétfő

Édesanya-nyelvünk - Horváth István: Anyanyelvemben őrizlek téged

 
Horváth István

Anyanyelvemben őrizlek téged

Anyám a hangod nem hallom többet.
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled tanultam.
Anyám vagy! Most már csak szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfojthatná fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi "Vénanyót".
Nem kell előtted pirulnunk, Anyám,
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.


Édesanya-nyelvünk - Urbán János: Anyanyelvem



Urbán János

Anyanyelvem

Anyámnak anyja adott ízes igét,
Csengjen dallamosan az érces szó,
így csókolta meleg szívébe szívét
Vígan a köszöntő, búsan a búcsúzó.

Ismerős ős ajkával nekem hozta
A századok mesélő kincsét anyám.
Legyek halk őseim énekes utóda,
S nyíljon szép magyar szóra a szám.

Áldott ajkamról fölröppen azóta
A hajnalt ébresztő, az esti altató,
Ősbékéről a népek testvércsókja,
Harcban a jelszó, békességben a jó.

Lázadó szívemből új vágyak kelnek,
Buzdító, nyugtató szép szavú hősök
S ölelkeznek kincsén az anyanyelvnek,
Mint fegyvereikkel a harcoló ősök.

Anyámat anyja, engem anyám tanított
Dalos, harcos, édes magyar nyelvre,
Megölelem versben a jóságos tanítót,
Ki féltett szívét csókolta szívembe.

Édesanya-nyelvünk - Anyám



Anyám

Anyám könnye fürösztgetett
Ha az élet beszennyezett.
Az öröme napsugár volt,
Rajta volt az egész égbolt.
Az ő nyelve, anyanyelvem,
Az én élő örökségem,
Édesanyám, én szeretlek,
S ma is szívből köszöntelek.


Imahét és hálaadás Papfalván


Március 8‑15. között számos eseménynek adott otthont a Papfalvi Református Egyházközség. Az egész hetet átfogta az ökumenikus imahét, amelynek témája a János evangéliuma 4. fejezete alapján az élő víz volt.


Március 8-án a lányokat és asszonyokat egy-egy szál virággal köszöntöttük, amelyeket a lelkipásztor gyermekei, Kincső és Kristóf készítettek nagy odafigyeléssel. A hurkapálcikákra ragasztott színes papírlapok már a tavaszt idézték, mely nemcsak a természetet, hanem a szívünket is felmelengette.


Az imahét nyitó istentiszteletén Erős‑Joó Béla helybeli lelkipásztor hirdette az igét. Jézus elindult Isten akarata szerint észak felé, Samáriába. Ő nem kell kikerülje a tisztátalan vidéket, mert Ő nem mocskolódik be, hanem megtisztít sokakat. Minket sem kerül el: találkozni akar velünk. Nem töri ránk az ajtót, nem is robog át gyorsvonatként a településünkön, hanem vár ránk. Éljünk hát ezzel az áldott találkozási lehetőséggel!

Hétfőn Bán Alpár nagykágyai lelkész prédikációjában rámutatott az ember Jézusra, aki elfáradt utazóként érkezett Samáriába, Sikár vidékére. Szomjas emberként a Jákób kútjához ült. Várta az asszonyt, ahogy vár minket is, hogy ne csak hallgatói, hanem részesei legyünk ennek a történetnek!


Kedden Botos Júlia vedresábrányi lelkész hirdette a Krisztus evangéliumát. Végre a samáriai asszony is megérkezett a Jákób kútjához, ahol Jézus ült. Neki még mások a motivációi, nem keresi Jézust, csak vizet akar, de az Úr keresi őt: megszólítja, terelgeti a gondolatait a múló élettől az örökélet felé. Jézus jól ismeri az asszonyt, és mégis szereti! Így tesz velünk is. Ne takargassuk hát bűneinket, hanem kérjük, hogy tisztítson meg minket!


Szerdán Kánya Zsolt‑Attila kémeri lelkipásztor adta át az aznapi lelki táplálékot. Jézus akar találkozni velünk, ő keres minket, ő vár ránk a forrásnál. Hitet fakaszt az asszonyban, aki változni kezd. Beszélgetésük végén már nem csak elméletileg hisz, hanem hitből fakadóan cselekszik: engedelmeskedik Jézusnak. Történt-e már ilyen változás bennünk az elmúlt napok igehallgatása nyomán? – tette fel a kérdést a lelkész.


Fábián Tibor szentjobbi lelkipásztor a samáriai asszony nyomán minket is elvezetett a nincseinktől a Krisztusban nyert kincseinkig: addig a mennyei örökségig, vagyonig, amit a Vagyok tár fel előttünk. Jézus a kútnál ülve rádöbbent minket arra, hogy nekünk van szükségünk rá, mi kell kérjük tőle az élő vizet, és nem fordítva. Néha azt hisszük, Isten már minden nagy tettét elvégezte a múltban, pedig Jézus, aki közel jött hozzánk, nagyobb Jákóbnál is, és hatalmasan cselekszik.


Pénteki igehirdetőnk Jónás Sándor bályoki lelkipásztor volt. Előbb Réti szórványgyülekezetében foglalta össze az imahét fő mondanivalóját az ott egybegyűlteknek, aztán Papfalván tárta elénk a 6. nap üzenetét. Az asszonyhoz hasonlóan sokszor mi sem tudjuk megfogalmazni, mire is van szükségünk, ám Jézus éppen azért keres minket, mert tudja, hogy szükségünk van rá. Élni kell az Isten kínálta lehetőséggel, ne kössünk alkut a bűneinkkel! Fel kell ismernünk: szükségünk van a változásra, de be kell ismernünk: magunktól nem tudunk változtatni, megváltásra szorulunk. Jézus ezért jött, hogy megtisztítson minket bűneinktől.


Szombaton Petrucz János kiskereki lelkész hirdette az igét. Isten az ő igéjével akart vizet fakasztani választott népének a pusztaságban, Mózes azonban a botjával csapott a kősziklára. Mi minek adunk teret: az indulatainknak, vagy az Igének és a Szentléleknek? Mennyei Atyánk azt akarja ma is, hogy hittel kérjünk tőle, és így öröm, hálaadás és Isten dicsőítése töltse be életünket. 
 

Vasárnap délután Erős‑Joó Enikő poklostelki lelkész szólt az ünneplőkhöz. A samáriai asszony Jézus Krisztust hirdeti, nem önmagát prédikálja. Hitből fakadó bizonyságtétele hiteles a sikáriak előtt, ezért már nem a múltját hánytorgatják, hanem elmennek vele Jézushoz. Igaz hitből fakad-e mindaz, amit mondunk? Az asszony szavára sok sikári ember elindult Jézushoz, de nem mindenki, ő azonban nem felejtett el visszamenni a Messiáshoz. Hozzá csak vinni lehet másokat, küldeni nem.

Vendégeink élő vizet hoztak nekünk, mi pedig egy-egy igés csészével ajándékoztuk meg őket. Az igehirdetéseket követően estéről estére a gyülekezeti tagjaink szolgálatai következtek. Presbiter asszonyaink verseket olvastak fel, a gyerekek pedig szavaltak és énekeltek.

Papfalvi templomunk sokáig csendesen várta a híveket istentiszteletre, ám 2014 végén elektronikus harangozórendszert telepítettünk a toronyba, és a belső térben hangosítást szereltünk fel, mely orgonazene mp3 formátumban való való lejátszására is alkalmas. A vasárnap délutáni istentiszteleten ezért adtunk hálát Istennek. E nap már orgonazenés kísérettel énekelhetett a papfalvi gyülekezet. Megindító volt, hogy végre így énekelhettük el a Szózatot és a Himnuszt.


Március 15-ei megemlékezésünket a margittai Horváth János Elméleti Líceum zenetanára, Puskás Miklós, és két diákja, Fekete Anita és Fazakas Mónika zenés műsora tette még emelkedettebbé. A történelmi visszaemlékezést presbiterünk, Berki Mária ny. tanítónő állította össze. Dr. Kékedi Judit, a papfalvi Szociális-Egészségügyi Központ igazgatója, a helybeli érdekvédelmi szervezet elnöke is megosztotta ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel.


Ünnepi együttlétünket szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zártuk, így testileg-lelkileg feltöltődve térhettünk haza a templomból. Isten töltse be mindazokat, akik szomjazták az ő élő vizét, és részt vettek istentiszteleteinken, hogy meg tudják azt osztani minden szomjazóval, és áldja meg mindazokat, akik szolgálatukkal vagy adományukkal hozzájárultak az imahét megrendezéséhez!


Erős‑Joó Béla
papfalvi lelkipásztor

2015. április 4., szombat

Áldott húsvéti ünnepet!


Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden keresztyén testvérünknek!

„Isten minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.” (Ef 2,5-7)

(A képen a magyarkéci református templom úrasztala látható.)

2015. április 1., szerda

Március 15-i megemlékezés Asszonyvásárán


Ebben az esztendőben is megemlékeztünk templomi ünnepség keretén belül az 1848 márciusi eseményekről. Az igei szolgálatot Szerencsi Erika ,a magyarországi Kokad lelkipásztornője végezte Márk evangéliumának második fejezetéből, az 1 – 12. versek , a gutaütött beteg története alapján.


Az igehirdetés során megemlítette, hogy az elmúlt héten a gyülekezetben megtartották az egyetemes imahetet, melynek vezérfonalát a szamáriai asszony története alkotta. Prédikációjában rávilágított arra a tényre, hogy amint ez a lelkileg beteg asszony a Jézussal való találkozás alkalmával gyógyult meg – jutott hitre, úgy ahogyan a négy ember által, a ház tetején vágott nyíláson Jézushoz leeresztett béna is a Jézussal való találkozással gyógyult meg.

Az őshazából kiindulva, magyar népünk is a keresztyén hitre jutva maradhatott meg immár 1100 esztendő óta, itt a Kárpát-medencében. Isten különös kegyelme volt sokat próbált magyar népünkkel, amikor már 1590-ben kezébe kerülhetett a magyarra fordított teljes Szentírás amelyből erőt, vigasztalást és bátorítást nyerhetett a sokszor sanyarú évtizedek, évszázadok ideje alatt.

Istennek legyen hála, hogy a mi kezünkben is ott lehetett, lehet. Naponként olvashatjuk eligazításul minden helyzetben és mindennapi lelki táplálékul.

Ezt tehetjük és tesszük most is, Március 15.-i nemzeti ünnepünkön…de legyen eligazodás, bátorítás és reménység „globális” világunk megtévesztő, félrevezető helyzeteiben is. Legyen ez így népünk-nemzetünk és Anyaszentegyházunk közösségében is, valamint más népekkel való békés együttélésünkben is mindenkor.


A szószéki szolgálat után Székely István lelkipásztor szeretettel és tisztelettel köszöntötte a megjelenteket, a vendég lelkipásztornőt, a vele érkezett kokadi testvéreket, a polgármestert, alpolgármestert, az iskola holland vendégeit, pedagógusokat tanulókat, vendégeket, jelenlevő gyülekezeti tagokat.

Ezután következett a templomi ünnepély keretében az asszonyvásárai óvodások, kisiskolások műsora, szavalatokkal, mondókákkal és énekszámokkal. Köszönet a felkészítésért az óvónőknek és a tanítónőknek.

A kicsik után következett a kiskereki és asszonyvásárai V-VIII. osztályok műsora. A nívós előadásra való felkészítésért köszönet jár Kurucz Boglárka magyar tanárnőnek.


A templomi ünnepély folytatásaként következett a megemlékezés a templomkertben felállított Kuthi Sándor lelkész-esperes kopjafája előtt.


Nyíri Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, elmondta beszédében hogy nemcsak azok váltak hősökké a forradalom idején akik kardot rántottak és részt vettek a harcokban, hanem azok is akik segítették a harcolókat élelemmel, fegyverrel, ruhával, akik amikor szükség volt bújtatták a menekülőket, vállalva az esetleges megtorlást is.

Méltatta a Márciusi ifjúság forradalmárainak bátor, diadalmas véres vagy sokszor vérnélküli tetteit. Mindezeket példa gyanánt állította a mai kor ifjúsága elé.

Ezután következett az emlékoszlop ünnepélyes és tiszteletteljes megkoszorúzása.

Először a polgármester Nyíri Sándor és Erdei Ida Elvira asszonyvásárai RMDSz elnöknő helyezte el a megemlékezés koszorúját.


Ezután Székely István helybéli és Szerencsi Erika kokadi lelkipásztorok helyeztek el koszorút és hajtottak fejet az emlékhely előtt.


Végezetül Nemzeti Imádságunk eléneklésével zárult a 2015 március 15.-ei megemlékezés



Asszonyvására, 2015 márciusa.

Székely István
lelkipásztor