2015. február 14., szombat

A légy (anekdota)

Id. Nagy Gézát (1887–1971), a Kolozsvári Református Teológia egyháztörténelem tanárát, felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű tudáskincséért, puritán keresztyén életéért, segítőkész jóságáért mélyen tisztelte és becsülte a teológus ifjúság. Történelemszemléletében jelentős helyet és szerepet tulajdonított az írott forrásoknak. Ezért a régi okmányokat fölöttébb nagy becsben tartotta. Tudós, levéltáros barátjától, Kelemen Lajostól régi okmányokat kölcsönzött, és azokat másoltatta azokkal a hallgatókkal, akik érdeklődést tanúsítottak az okmányok világa iránt.

Egy ilyen okmánymásolási szemináriumi órán a másodéves hallgatók egy csoportja a szektákkal kapcsolatosan néhány kérdést intézett a kifogyhatatlan türelmű professzorhoz. Főleg az a kérdés foglalkoztatta e hallgatókat, hogy Isten, az egyház Ura miiért engedi meg a szekták keletkezését, létezését, lelkeket és családokat megnyomorító tevékenységét. Id. Nagy Géza nagytiszteletű úr e kérdésre így válaszolt:

- Megkezdődött az aratás. A kánikula valóságos tüzes kemencévé változtatta a határt, a falut, a házakat. Eljött a vasárnap. Sándor gazda megborotválkozott, megtisztálkodott, ünneplőbe öltözött, ahogy illik, és azzal a szándékkal ment el a vecsernyére, hogy a templom mennyei hímességében szundikál egy kicsit. De ez nem sikerült. Ezért igen idegesen ment ki a templomból.

– Komám-uram, kérdezte legjobb komája –, ma miért olyan ideges?

– Nézze, komám-uram – válaszolt ingerülten Sándor gazda–, ez a hőség szinte kibírhatatlan. Eljöttem az áldott templomba, hogy amíg a tiszteletes úr a prédikációban bejárja Mezopotámiát és Egyiptomot, addig én egy kicsit szundikálok, s mire visszatér a tiszteletes úr a babiloni fogságból Jeruzsálembe, szépen felüdülve felébredek. De nem lehetett szunyókálni, mert egy pimasz légy az orrom hegyére telepedett. Odaütöttem. Nem találtam el. Akkor a fülem cimpájára ült és ott zümmögött. Egy percig sem hagyott nyugton, egy percre sem tudtam lehunyni a szemem. – S nagy mérgesen legyintve, Sándor gazda bosszúsan elballagott.

– Lássák, kérem – vonta le a tanulságot a professzor –, ez a pimasz légy a szekta, s azért van, hogy az egyház nem aludjék az önelégültség puha párnáin.

[Nagy László: Eljön az idő… = És vidámítsd meg az én szívemet. Anekdoták-életképek. Kolozsvár 1996. 81–82. l.]