2015. december 29., kedd

"Szabad-e bejönni ide betlehemmel?" - Margittai betlehemezők


Sok-sok évtizeddel ezelőtt a karácsonyi előkészület idejében még tájainkon is vidám betlehemezők jártak házról házra, hogy zengő énekükkel, tréfás beszédükkel a közelgő ünnep üzenetére irányítsák az emberek figyelmét.

A karácsonyi misztériumjátékot feltehetően hozzánk a X. századtól betelepülő szerzetesrendek honosították meg. A krónikások feljegyzései szerint 1416- ban Luxemburgi Zsigmond udvarában is jártak betlehemezők és jó kedvre derítették a királyt.

A magyar betlehemesek egyik megható sajátja, hogy szegény pásztorok szemén keresztül bontakozik ki előttünk Jézus születésének ígérete. A magyar puszta lett a betlehemi táj, ahol a pásztorok tanyáztak. Hozzájuk mentek az angyali seregek és az ő Megváltójuk születését hirdették nekik. . . Személyessé, magyarrá vált a karácsonyi evangélium.

Tájainkon lassan feledésbe merült e szép népszokás gyakorlása. Egy-egy iskolai előadás alkalmával még megelevenednek ugyan a pásztorok, feltűnik a szálláskereső szent család alakja, hódolnak még a háromkirályok, de az utcán már ritkán lehet betlehemezőkkel találkozni.

Ezért is jelentkezett nagy örömmel a margittai Horváth János Elméleti Líceum tanulóiból alakult Betlehemi Csillagok csapata az idén immár negyedik alkalommal az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány SzékelyKapuk - Betlehemezés nemzetközi versenyére, amelynek célja a betlehemezés hagyományának felelevenítése és ápolása. E határokon átívelő betlehemes programba az idén már 3000 gyermek jelentkezett Kárpát-medence szerte. 


A mi, VII-X. osztályosokból álló 23 fős csapatunk már október folyamán összeállt, és nagy lelkesedéssel kezdte próbálni a betlehemes játékot.

Az évek óta betlehemezők magabiztossága, fegyelmezettsége, bátor kiállása a kezdőknek is lendületet adott. Decemberre összeért az előadás.

A gyermekek aktívan vettek részt a jelmezek elkészítésében, a hangszeres kíséret és a pásztortánc koreográfiájának összeállításában. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyermekek igazán magukénak érezték ezt a tevékenységet. A próbák alatt vidám, együtt gondolkodó, egymást segítő közösségé formálódtak.

A versenykiírás szellemében boldogan vállaltuk, hogy műsorunkat saját környezetünkben minél több helyen bemutatjuk.

Jártunk óvodákban, kisiskolásoknál Margittán és a környező településeken: Érbogyoszlóban, Magyarkécen, Monospetriben. Székelyhídra is eljutottunk.

Köszöntöttünk polgármesteri hivatalokban, idősek otthonában, kisipari szövetkezetben, gyárakban, üzletben, szavalóversenyen, karácsonyi vásárban.

Felgyorsult, értékvesztett, mindenből kiábrándult világunkban igyekeztünk rámutatni karácsony valódi csodájára: a Szabadító eljövetelére.

Tettük mindezt őseink ajkán fakadt szép, ízes szóval, Istent dicsérő szép énekekkel.

Mindnyájan felemelő élményekkel gazdagodtunk. Bizonyítsa ezt néhány csapattag vallomása:

„ A betlehemezést másoknak is ajánlani fogom. Biztosra veszem, hogy jövőre is jelentkezni fogok, és egyre több barátomat, ismerősömet fogom arra buzdítani, hogy ő is jelentkezzen. Igaz, még csak most lett vége az idei betlehemezésnek, de én már várom a jövő évit is.” ( Sisz Nikolett, VIII. oszt.)

„Az idén azért jelentkeztem betlehemezni, mert ki akartam próbálni. Nagyon tetszett és jó volt, hogy olyan sok helyre elmehettünk és mindenhol szeretettel fogadtak minket. Remélem, hogy jövőre is részt vehetek benne!” ( Kővári Krisztián, VII. oszt.)

Istennek legyen hála a közösen átélt szép élményekért!
Bordás Mária

2015. december 21., hétfő

Ifjúsági csendesnap Székelyhídon

Háború és Béke

Gyülekezetünk nagy lendülettel halad az ifjúsági munka területén. Ennek eredményeként szerveztük meg első csendesnapunkat november 21.-én, amely mintegy próbája volt a dec.-5-i körzeti alkalmunknak. A környező települések ifjúsági csoportjait hívtuk meg, amelyek szép számban képviseltették magukat, így megközelítően százan voltunk.

Egy kis reggelivel fogadtuk az érkezőket. Majd a templomban kezdtük a napot énekléssel és egy áhítattal, mely az adventi elcsendesedésre buzdított bennünket. Az ige után teret kapott a játék is, hogy jobban megismerjék egymást a fiatalok.


Vendég előadónk Kánya Zsolt Attila, kémeri református lelkész, egyházkerületi ifjúsági referens volt, aki egyben a zenei szolgálatot is vállalta ifjúságával.

A nap témája kimondottan aktuális, hiszen - Háború és Béke – címmel hallhattunk előadást.


Kiindulás volt a Biblia, majd a történelmen és a jelenkoron keresztül érkeztünk el a saját családi harcainkhoz. Ki kellett mondani, hogy legtöbbször mi magunk vagyunk az okai a családi konfliktusoknak. Azzal az üzenettel távozhattunk, hogy most az adventi időszakban ne a háború, hanem a béke képviselői legyünk otthonainkban.


Az előadást énektanulás követte, és tombola. Ajándék könyveket, golyóstollakat, jegyzetfüzeteket és igés kártyákat sorsoltunk ki a résztvevők között. A nagy izgalmak után pedig közösen ebédeltünk meg. A kémeriektől elbúcsúztunk, de mi folytattuk a napot csoportbeszélgetéssel, lehetőséget adva arra, hogy a fiatalok megosszák egymással véleményüket és tapasztalataikat a témával kapcsolatban. A csoportokat nem lelkészek, hanem ifjaink vezették, hiszen célunk, hogy minél inkább részt tudjanak venni a szolgálatban. 


A beszélgetések után csoportjátékkal folytattuk a napot, hogy a jókedv se maradjon el. A nap zárásaként Bán Alpár nagykágyai és Illyés Tamás érszőllősi tiszteletes urak vezetésével dicsértük a mi Urunkat a templomban. Rákosi Jenő esperes úr engedte útnak testvéreinket, biztosítva őket afelől, hogy nem ez volt az utolsó székelyhídi csendesnap.


Nagy hálaadással köszönjük meg Istenünknek, hogy megsegített bennünket, hogy küldött sok segítő kezet, akik főztek, takarítottak, vagy akármilyen módon részt vettek a nap megszervezésében. Isten áldása legyen életünkön, soha nem felejtve Urunk szavát:

„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5,9).

Bozsoky Jonathán
segédlelkész

Kárpát-medencei imanap Székelyhídon

Kárpát-medencei imanap

2015. december 6, Székelyhíd


A lelki egység a Kárpát-medencei reformátusok között sohasem szűnt meg, hiszen az elszakadt részegyházak továbbra is egy gyökérből táplálkoztak. Ezt a lelki egységet az a bizonyos 2004. december 5-ei népszavazás sem bontotta meg. Erre egy bizonyíték az is, hogy létezik ez a Kárpát-medencei imanap, amikor egymásért imádkozunk. Lelki egységünket legjobban a közös imában tudjuk kifejezni. A közös imádság olyan erőforrás, amelyben egymás hite által épülhetünk.

Szükségünk van egymásra, hiszen ez a XXI. század komoly próbatétel elé állít mindnyájunkat. Különösen gondolunk most a kárpátaljai testvéreinkre, akik nehéz megpróbáltatásokban vannak. Hisszük és valljuk, hogy az egyház Ura nem feledkezik meg szenvedő testvéreinkről, és a megoldás a mi Urunkban, Jézus Krisztusban van, aki megszabadít bennünket. Ez a reménység éltet és tart meg a hitben és az egységben is. 


E Kárpát-medencei imanap megtartásához csatlakozott a székelyhídi református nőszövetség is, 2015. december 6-án, vasárnap délután. A környékbeli nőszövetségek közül Jankafalva, Bihardiószeg, Csokaly, Nagykágya, Asszonyvására és Érkeserű fogadták el meghívásunkat és imádkoztak együtt velünk. 
 

Egy erős hitű, pogány asszonyról (Máté 15,21-28), valamint a hitében megingó Jairusról szólt az Igehirdetés, akik beteg gyermekük állapotát vitték Krisztus elé. Az imádkozás rendjén - melyet a nőtestvérek mondtak el -, közösen vittük az Úr elé az édesanyákat, gyermekeket, fiatalokat, időseket, munkásokat, munkanélkülieket és az egész magyar nemzetet, bízva abban, hogy imánk meghallgatásra talál. Az Istentiszteletet a "Híd-építők" szolgálata tette színessé és teljessé. 


A templomi együttlét után a gyülekezeti terembe vonultunk át, ahol Rákosi Hajnalka tiszteletes asszony köszöntötte a nőtestvéreket és bemutatta a szerbiai gyülekezetek és az ottani nőszövetségek életét, ugyanis ez évben ők állították össze az imanap programját. Kivetítőn láthattuk a szerbiai reformátusok hatalmas templomait, de fájó szívvel hallgattuk, ahogy az apadásról és szórványosodásról panaszkodnak. 


Énektanulás, beszélgetés és szeretetvendégség után Szabó Tünde érolaszi nőtestvérünk mutatta be hogyan lehet elkészíteni - nagy türelemmel és szakértelemmel - egy cukor-virágot.

Köszönjük a szép délutánt és hisszük, hogy aki ide szánta idejét, örömmel és hálával tért haza hajlékába.

Rákosi Jenő

2015. december 16., szerda

Pro Ecclesia-díjas az Érszőllősi Református Egyházközség

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2015. december 4-én megtartott közgyűlésén adták át az egyházkerület Pro Eccleasia díját az Érmelléki Református Egyházmegyébe tartozó Érszőllősi  Református Egyházközség részére. 

Laudáció


Érdekes, különleges ízvilág az Érszőllősi gyülekezet. Mint amikor a kávét narancslével iszod. Nem vagy hozzászokva, de jó. Nagyon jó. Egy kicsit Érmellék, egy kicsit Szilágyság, jó, érett harmóniában. A szilágysági vidékek „testesebb” lelkisége ötvöződik az érmelléki részek csendesebb szerénységével. Ettől izgalmas, különleges Érszőllős.

No, meg attól, hogy Isten Szentlelke végigfújt ezen az alig félezer emberen és olyat tett velük, amit kevés református gyülekezettel: önállóságra nevelte őket. Megtanította őket arra, hogy tagjaiban él és nem vergődik az egyház, hogy a Krisztus-test nem egy mozgássérült, béna, vegetatív állapotban nyomorgó tetszhalott, amit szociális-munkás lelkészek ápolnak mint végstádiumos betegeket az elfekvőben. Megtanulták, hogy ha Krisztusban maradnak akkor Krisztus Őbennük, ennek pedig komoly következményei vannak.

 
Mi pedig, akik szemlélői lehettünk mindennek, ezekkel a következményekkel számolhattunk Érszőllősön.

Alig valamivel a politikai fordulat után néhány hitre jutott fiatal komoly lelkesedéssel fellendíti az ifúsági munkát. Elég volt nekik a Legfelülről érkező noszogatás: elmentek, s tanítvánnyá tettek, ha nem is minden népet, de sokakat. Nagyszabású ifjúsági találkozókat szerveztek, szolgáltak a vasárnapi istentiszteleteken, betegeket, időseket látogattak. Elkezdték a gyermekmunkát, úttörő munkásai lettek az azóta oly népszerűvé vált vakációs bibliaheteknek.

1994-ben nagy lépést tesznek előre anyagiakban is: önerőből felvállalják egy új lelkészi lakásnak a felépítését. Nincs hiány lelkesedésből, adakozókedvből, a kétkezi munka vállalásából sem. Egy szűk évtized kell csupán, s a kétszintes épület alsó szintje lakhatóvá válik. Épp akkor, amikor addigi lelkésze, Székely Lajos, 22 . évi kitartó munka után nyugalomba vonul, s a gyülekezetnek új pásztor után kell néznie.

Választásuk Illyés Tamásra esik, aki akkoriban a kismajtényi gyülekezetnek a lelkésze volt. Feleségével, Zsuzsannával, aki szintén lelkész, 2003. okt.1-én érkeznek meg a gyülekezetbe. Tamás személyében a szilágysági ízek erősödnek a közösségben, Zsuzsa asszony a kárpátaljai erős lelkiséget hozza magával, s együtt nagy lendülettel vetik bele magukat a gyülekezet lelki-szellemi-anyagi megerősítésébe. 


Ahol van szolgálatkészség, ott van megbizatás is: aki a kevesen hű, arra egyre többet bízhatnak. Ezzel az egyre többel néz szembe Érszőllős a máig ívelő időszakban: 2007-re a tempolmbelső újul meg teljesen, legnagyobb részben gyülekezeti adományokból. Aztán felfigyelnek az itt folyó munkára a szociális érzékenységű holland testvérek is, s társul szegődnek a szerteágazó munkába: ennek eredményeként a régi, már használaton kívüli parókia belső felújítása kezdődik el, amelyben szociális konyha kap helyet ebédlővel és mellékhelyiségekkel. S mivel nem család az, ahol az öregeknek nincs már becsülete, s feléjük nem árad szeretet, ezért ezen a konyhán azóta főleg nekik főznek önkéntes asszonyok aztán azt szeretetbe csomagolják, s elviszik nekik egy héten egyszer. De nemcsak a legidősebb nemzedék áll a gondoskodás előterében: továbbra is nagyon fontosak a fiatalok, mint a jövő pillérei: a külső támogatásnak ők is haszonélvezői lesznek: megújul az ifjúsági és vasárnap iskolai terem is. Egyre jobb, otthonosabb környezet veszi körül a gyülekezetet. Otthon épül a családnak. Idővel lesz központi fűtés is, a templomban is, kívül-belül elkészülnek az épületek: hőszigetelés, külső vakolás, új kerítés, díszkert, minden elkészül, amire szükség van. 2013-ban aztán az új külsőben mutatkozó régi parókiát Reménység Háza-ként avatják fel: tudják, hiszik ugyanis: jövőjüknek „jó reménysége lészen.” Jer 31,15. Az Úr pedig küldi az áldást és az életet.

Az új testben pedig újul a lélek is: a vasárnapi rendes istentiszteletek mellett lendületes a hétköznapok istenimádata is: ifjúsági bibliaórák, vasárnapi iskolai foglalkozások, gyermekklubok, 4 körzetes, 20-30 fős házibibliaórák tarkítják a gyülekezet lelki életét. Ezek mellett pedig bőséges az alkalmi rendezvények száma is: nyáron gyermekbibliahét, gyülekezeti gyermektábor a lesi tónál, régen konfirmáltak találkozója, őszi hálaadó istentisztelet, adventi evangelizációs hét, egyetemes imahét. Éhen nem marad a nyáj. 


A zenei élet is igencsak jól működik Érszőllősön: kórusa jövőre ünnepli fennállásának 20-ik évfordulóját, az egyházmegyei legjobban hangzó énekkara, rendszeresen szolgálnak a gyülekezetben és szívesen vállalnak kiszállásokat is. 10 éve van furulyaoktatás is a gyerekeknek, néhány éve pedig gyermekkórus is alakult. Az ifjak missziós szolgálatokat is vállalnak, havonta egy vasárnap délután a lelkésszel időseket és betegeket látogatnak.

A gyülekezet elkötelezte magát a külmisszió támogatására is: a hatékony belmisszió szinte természetes hozadéka szokott ez lenni. Az érszőllősiek 6 éve támogatják a nepáli missziót. Példaértékű egyébként is a gyülekezet adakozókészsége, ami a misszió mellett a rászorulók iránt mutatkozik meg (csak az idén több mint 53 000 lej perselyes és rendkívüli adomány érkezett).

S a dolgok megírásának itt nincs vége: hisszük, hogy az Úr ebben az iránta oly engedelmes, szép közösségben jövőt és életet ád. Mert ami itt épült, általa, Őbenne és Reá nézve épült.

Szívem minden szeretetével, s a zsoltáros szavaival dicsérem érszőllősi testvéreim áldozatos munkáját: „Laudate omnes gentes, laudate Dominum!” Vagyis: „Dicsérjétek az URat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart. Dicsérjétek az URat!” Zsolt 117, 1-2

Hálás a szívem, hogy Érszőllős ebben a dicsőítő munkában oly példásan és értékesen vállalja részét. Ezt látva teljes meggyőződéssel ajánlom, javaslom a Pro Ecclesia-díj odaítélését ennek a közösségnek.

Pro Ecclesia-díjas a Szolnokházi Református Egyházközség

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2015. december 4-én megtartott közgyűlésén adták át az egyházkerület Pro Eccleasia díját az Érmelléki Református Egyházmegyébe tartozó Szolnokházi Református Egyházközség részére. 
 

Laudáció

Egy nagyon kicsi gyülekezet számára nem sok lehetőség marad: az önsajnálat és a reménytelenség börtönébe temetkezik, vagy mindent megtesz az életben maradásért. A két választási lehetőség közül az utóbbi győzött. Szolnokháza maroknyi református népét az élni-akarás és tenni-akarás jellemezte. A templom 1977-ben épült fel régi anyagok felhasználásával, a dombok között rejtőzködő falucska központjában. Tornya ekkor még nem volt, csak egy kis harangláb.

Nehéz évtizedek után a közösség aranykorát 1994-től élte hatékony lelki élettel rendelkezve, templomtornyot építve és több mint száz lelket számlálva. Nagy álmuk volt irodát, lelkészlakást építeni. Lelkészek jöttek-mentek, sokan szolgáltak be a gyülekezetbe, 15 év alatt 17-en adták a kilincset egymásnak.

Állandó lelkésze 2009-től van Illyés Zsuzsanna személyében. A lelkésznő reménységgel és lendülettel kezdett hozzá szolgálatához ezzel a jelmondattal: „Kérem, ne írják le a kicsiket, a gyengéket! Mi még vagyunk és reménykedünk!”

Isten kegyelméből és akaratából 2009 nyarán az egyházközség gyülekezeti ház építésébe kezdett. Hitbeli lépés volt, hiszen anyagiak nem igazán álltak rendelkezésre, de vállalták az erő feletti munkát és terhet. A gondviselő Atya segítségével csodálatos utat jártak be, mindenben megtapasztalták az Ő gondoskodását. Karácsonyra gyönyörű sötétpiros cseréppel befedve ékeskedett az új épület. Három év leforgása alatt készült el az „Irgalmas Samaritánus” Gyülekezeti Ház. Segítséget kértek és kaptak a gyülekezet tagjaitól, az egyházmegye jószívű gyülekezeteitől, a Bihar Megyei Tanácstól, az érszőllősi polgármestertől és hollandiai testvérektől. A nagy álom megvalósult, az első csoda megtörtént. A könnyen befűthető gyülekezeti ház igen nagy segítséget jelentett a hosszú utat megtevő gyülekezeti tagok számára.

Egy év tusakodás után végül a presbitérium úgy döntött, hogy az Úr házát fel kell újítani, mert jelenlegi állapotában nem méltó Hozzá. Szolnokháza református népe ismét nagy fába vágta fejszéjét. Az első lépéshez mindig bátorság szükséges, a többihez pedig kitartás. A vasárnapi istentiszteleteken minden alkalommal elhangzott, hogy Isten tekintsen le a gyülekezetre és ajándékozza meg mindazzal, amire akarata szerint szüksége van. Kitartóan és rendszeresen könyörögtek. Az első nagy hittapasztalat és bizonyosság az volt, hogy Isten meghallgatja a buzgó ember könyörgését.

A felújítás három év leforgása alatt készült el. Első lépés a templomhajó és a torony újrafedése volt. A második év eredménye lett a villanyhálózat cseréje, a föld kihordása, majd feltöltése kaviccsal. Talán legszomorúbb ábrázatát a templombelső akkor mutatta, amikor semmi nem maradt benne, látható volt a nádas mennyezet, a lecsupaszított fal. Lelkileg is megterhelő volt mindezt feldolgozni és elhordozni.

Az ablakok cseréje, a mennyezet és a fal vakolása következett. Időközben még egy be nem tervezett beruházás is megvalósult, a harang villamosítása négyezer lej értékben. A harmadik évben elkészült az új bejárati ajtó, a padlózat, a kultikus tér burkolása, a teljes bútorzat (padok, szószék, úrasztala, mózesszék), valamint felszerelték a világító testeket. Mindezekhez még kocsibejáró is készült új kapuval együtt. 


Szolnokháza mint az érmelléki egyházmegye legkisebb egyházközsége a maga 38 lélekszámával ismert települése lett nem csak az Érmelléknek, hanem a szilágysomlyói és a bihari egyházmegyének is. Esperesi engedéllyel és felhatalmazással jutott el a gyülekezet lelkésze az őt elkísérő gyülekezeti tagokkal nagyon sok helyre igei szolgálattal és kéréssel. Nagyon jó volt megízlelni a segítő szándékot és szeretetet. Néhány gyülekezet többször is gyűjtött, háromszor, vagy még négyszer is az évek során. Megtapasztalható volt Pál apostol szava: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” 


A legnehezebb az utolsó száz lépés megtétele volt. Meghatározó segítséget nyújtottak ekkor a hollandiai testvérek úgy, hogy konkrétan nem kért tőlük a gyülekezet. Felső indíttatásra történt mindez. Isten kegyelméből és akaratából sikerült befejezni a templombelső felújítását, megvalósult a második nagy csoda. 2015. október 18-án hálaadó ünnepi istentiszteletre került sor a szolnokházi református templomban.

Felépült, megszépült valami külsőleg, ez nem kis dolog, de még nagyobb hála és köszönet illeti az Urat a belső lelki változásért, megújulásért. Megtanultak adakozni a kis közösségnek a tagjai, hét esztendő alatt a tőlük beérkező adomány 30 százalékát tette ki a teljes beruházásnak, ami 60 000 lej volt. Kapni jó, de adni még jobb. Örömmel a szívükben gyűjtöttek ők maguk is a segítséget kérőknek itt és a határ túloldalán élő rászorultaknak. Két imádságra összekulcsolt kéz, két hal és öt kenyér ennyire gyümölcsöző tud lenni. A kevés Jézus Krisztus által így meg tud szaporodni. Hiszed-é? Egyedül Istené a dicsőség!

2015. december 10., csütörtök

Az anyós a Bibliában (anekdota)



A  Bibliáról beszélnek egy társaságban.

– Sajátságos, hogy a Biblia sehol sem tesz említést az anyósokról – jegyzi meg a víg kedélyű háziasszony.

– Dehogy nem! – felel egy fiatal pap. – Hát ugyan kire vonatkoznék, ha nem az anyósokra, bölcs Salamon példabeszédek könyve 6. részének 14. verse: „Mindenképen való álnokság vagyon az ő szívében, forral minden gonoszt szüntelen, és háborúságot indít.” 


2015. december 9., szerda

IX. Bibliaismereti Vetélkedő - Egyházkerületi szakasz



A Bibliaismereti Vetélkedő és az Egyetemi Gyülekezet molinói

November 21-én, Magyarkécen, került megrendezésre a Bibliaismereti Vetélkedő egyházkerületi szakasza, amelyen nyolc egyházmegye, kilenc gyülekezete képviseltette magát, név szerint: Nagybányai (Szinérváralja) Szatmári (Mikola) Nagykárolyi (Érendréd) Érmelléki (Érszőllős és Magyarkéc), Bihari (Hodos) Temesvári (Temesvár–Belváros) Szilágysomlyói (Kraszna) Zilahi (Désháza). 


Magyarkéc már több alkalommal otthont adott a rendezvénynek, így a lelkes és alapos szervezés idén is színessé tette a rendezvényt.

Az érkező csapatokat a házigazdák terített asztallal várták, majd a gyülekezet Élő Kövek nevű együttese kíséretével ifjúsági énekeket énekeltünk.

Ezt követően Mike Pál magyarkéci lelkipásztor és Bán Alpár érmelléki ifjúsági előadó köszöntötte az egybegyűlteket, majd Ráksi Lajos, a Partiumi Keresztyén Egyetem lelkipásztora tartott áhítatot. 

I. hely: Magyarkéc

Egy újabb éneklést követően a résztvevők megkapták az erre az alkalomra készített pólókat és névjegykártyákat, majd kezdetét vette az 50 kérdésből álló vetélkedő, amit félidőnél egy szünet szakított meg, melyben az Élő Kövekkel énekelhettünk együtt, gyümölcs, majd Ráksi Lajos egyetemi lelkipásztor bemutatta a Partiumi Keresztyén Egyetemet a jelenlévő fiataloknak.

A folytatásban, a kérdések elhangzása után a zsűri tagjai elkezdték a javítást, a versenyzők számára pedig különdíjas játék következett, ahol nem csak tudás, hanem a gyorsaság is számított.

Bár mindenik csapat helyesen oldotta meg a feladványt, ez a leggyorsabban a magyarkécieknek sikerült, így ők könyvjutalomban részesültek. 

II. hely: Kraszna

Az ebédet követően a jelenlévők az Élő Kövek koncertjének aktív részeseként énekelhettek, majd eredményhirdetés következett.

Ez alkalommal a magyarkéciek csapatának sikerült megszerezni az első helyezést, kevéssel lemaradva tőlük, másodikak lettek a krasznaiak, nyomukban pedig a harmadik helyezést az érszőllősiek csapata érte el. 

III. hely: Érszőllős

A dobogósok és minden résztvevő könyvjutalomban részesült.

Csodálatos volt látni, hogy a fiatalok mennyi időt és energiát szántak rá arra, hogy ilyen színvonalasan felkészüljenek erre a vetélkedőre.

És bár verseny volt, mégis úgy érzem, hogy mindannyian nyertek, hiszen Isten Igéjével gazdagodhattak.

Gratulálunk nekik!


Bán Alpár
érmelléki ifjúsági előadó

IX. Bibliaismereti Vetélkedő - Egyházmegyei szakasz


Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a Bibliaismereti Vetélkedő, amelyre most is kiválóan felkészült csapatok jelentkeztek. 

 
I. hely: Magyarkéc
 
Az egyházmegyei szakasz október 17-én volt megtartva Érbogyoszlón, amelyen tíz gyülekezet csapata képviseltette magát, név szerint: Érogyoszló, Érszőllős, Jankafalva, Magyarkéc, Margitta, Nagykágya, Szalacs, Székelyhíd, Tóti és Vedresábrány. 
 
 
II. hely: Érszőllős

A nyitó áhítat után az Élő Kövek együttessel énekelhettünk dicsőítő énekeket, majd kezdetét vette a vetélkedő, amelyen a négyfős csapatok a Lukács Evangéliumából feltett kérdésekre kellett válaszoljanak. 

 
III. hely: Margitta

A vetélkedő után a házigazdák finom ebéddel vendégelték meg a résztvevőket és kísérőiket, majd az eredményhirdetés következett: I. helyezést ért el Magyarkéc, II. helyezést Érszőllős és III. helyezést Margitta csapata, így idén az Érmelléki Egyházkerületet két csapat is képviselhette az egyházkerületi szakaszon, ugyanis a magyarkéciek mellett a tavalyi első helyezett érszőllősiek hivatalból részt vehettek a megmérettetésen.

Bán Alpár
érmelléki ifjúsági előadó

Székelyhídi Csendesnap



A Székelyhídi Református Egyházközség idén november 21-én rendezett Ifjúsági Csendesnapot, melyre az esős őszi időjárás ellenére mintegy 35 fiatal gyűlt össze.

Egy nagyon izgalmas témát választottak a szervezők erre a napra, mégpedig a bizalmat. Úgy hiszem, hogy minden ember életében fontos szerepet tölt be a bizalom, hiszen erre alapozva épülnek fel kapcsolataink. A tinik számára éppen ezért égetően fontos ez a kérdés, hiszen nap mint nap azzal szembesülnek, hogy csalódnak másokban, magukban és még Istenben is. Eljutnak arra a pontra, hogy nem érdemes bízni. Mit mond Isten a bizalomról? Erről hallhattunk az áhítatban melyet Bozsoky Jonathán székelyhídi segédlelkész tartott, tolmácsolva Isten parancsát minékünk: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsid 10,35). 


Ezt követően énekekkel dicsértük a mi Urunkat, majd egy szünet erejéig mindenki meglátogathatta a Teaházat, ahol a résztvevőket palacsinta, forró csoki, és tea várta. Egy nagyon személyes, de ugyanakkor sok kérdést felvető előadást hallhattunk a házigazda Rákosi Jenő esperes úrtól. Elmondása szerint mindhárom alapvető kapcsolatunkban megtalálható a bizalom. Az Istennel, embertársainkkal, önmagunkkal. Isten bízott az emberben reá bízta a világot, reá bízta a másik embert. Vajon mit kezdünk ezzel a bizalommal? A szerelem mindent legyőz? Mit kezdjünk a bizalmatlansággal? Isten azt kéri tőlünk, hogy ne az ismereteinkre, tapasztalatainkra, hanem egyedül Őreá támaszkodjunk. Ehhez hasonló gondolatokról, kérdésekről beszélgettünk kiscsoportokban, ahol egymás hite által épülhettünk. A lelki táplálék után következett a várva várt ebéd, amelyben megízlelhettük a szorgos asszonykezek odaadó munkáját. Testiekben és lelkiekben is megelégedve különböző csapatjátékokban próbálhattuk ki magunkat, valamint láthatatlan színház is várta az érdeklődőket. A napot közös énekléssel zártuk a templomban, valamint néhány gondolatot hallhattunk tiszteletes úrtól, melyet szívünkben hordozva újból és újból megerősítjük az Istenbe vetett bizodalmunkat. 


Mindenki nevében mondhatom, hogy egy áldott napot tölthettünk Isten és egymás közösségében. Köszönjünk szépen mindenkinek a segítségét, aki szolgálatával vagy imádságával hozzájárult ehhez az alkalomhoz.

Törő Attila, 
III. éves teológiai hallgató

Járjatok méltóan az Úrhoz! - gyülekezeti tisztújítások Székelyhídon


A presbitert és a diakónust Jézus hívta el szolgálni, akik Krisztus ajándékai a gyülekezetnek (Ef 4,11). A tisztségviselők gyülekezettel való kapcsolata különleges: nekik kell táplálniuk és vezetniük a közösséget. Az 1Tessalonika 5,12-14-ben ezt olvassuk: „kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással békességben. Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, bíztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.” Ilyenek Krisztus szolgái.

Kitüntetett és különleges a helyzetük: hiszen egész életükben Krisztus eszközeiként kell munkálkodniuk. Úgy kell szolgálniuk a gyülekezet tagjait, hogy azok Krisztushoz, a jó pásztorhoz találjanak, aki állandóan gondoskodik a nyájáról. A szolgálóknak tehát a jó Pásztor nevében kell táplálni és vezetni a bárányokat (mint a gyülekezet tagjait). Ez az isteni megbízatás különböző feladatokkal jár: a tisztségviselők feladata, hogy a rendszeresen fölkeressék a gyülekezet tagjait, az ő megbízatásuk a gyülekezet tagjainak vigasztalása, tanítása és rendreutasítása, valamint, hogy mind anyagi, mind lelki szempontból szolgálniuk kell a gyülekezetet.

Az idei tisztújításokat követően, november 1-én került sor Székelyhídon a gondnokok, presbiterek, pótpresbiterek és diakónusok fogadalomtételére. Rákosi Jenő lelkipásztor a Kolossébeliekhez írt levél 1,10 verse alapján hirdette Isten Igéjét, kihangsúlyozva és világossá téve, hogy mit jelent az Úrhoz méltóan járni (új fordítás szerint: az Úrhoz méltóan élni).

A fogadalomtételt megelőző tanítás alapját ezen Ige második része képezte, mely arra szólította fel az Úrasztalát körülvevőket, hogy: teremjenek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjenek Isten ismeretében.

Az Úr szőlősébe állók, Huszár Pál: „A presbiter” című könyvét vehették át a lelkipásztortól valamint egy Bibliajelzőt, melyen Keresztelő János ismert vallomása állt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30). Isten segítsen, hogy így tudjunk vallani és cselekedni mindannyian!

Új dolognak számított a gyülekezet életében, hogy a gondnokok és presbiterek mellett két diakónus is „szolgálatba állt”, vállalva, hogy a szegények, betegek és támaszra szorulók felkarolásában segítenek.

A fogadalomtételt követően a Székelyhídi Református Egyházközség „Híd-építők” ifjúsági kórusa szolgált, amely énekek által buzdította a tisztségviselőket a szolgálat hűséges elvégzésére.

Az Istentiszteletet követően, szeretetvendégség keretében az egész gyülekezetnek lehetősége volt áldást kérni az új vezetők szolgálatára.

Az új presbitérium névsora: főgondnok: Mészáros János; gondnokok: Marczin Imre és Kincses Balázs; presbiterek: Balogh Katalin, Bede László, Beke János, Braun Márton, Darabont László, Fele László, Hasznosi Sándor, Kákes Sándor, Kerekes Lajos, Kéri Gáspár, Kovács Károly, Madarász László, Menyhárt Imre, Mikó Adelina, Nagy Attila, ifj. Németh János, Oláh Emil, Pap László, Pálfi József, Perecsényi Judit és Péter-Pakó Andrea; pótpresbiterek: id. Boros István, Czapp István, Magyari Attila és id. Ruszt Kálmán; diakónusok: Balázs Mária-Magdolna és Darabont Angéla.

A leköszönő presbitereknek ez úton is hálás szívvel köszönjük hűséges szolgálatait, az új tisztségviselők életére pedig Isten áldását kérjük!

„...éljetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedetekkel, és növekedjetek Isten ismeretében.” (Kol 1,10).

Rákosi Jenő,
lelkész-esperes

2015. november 26., csütörtök

Belzebub, az ördögök óbestere (anekdota)

  
A Károli Gáspár bibliafordítása, az úgynevezett „kálvinista Biblia” Belzebubot, a fő-főördögöt „az ördögök Óbestere” néven nevezi.

Egy öreg napoleonkori magyar óbester („Oberster” vagyis „ezeres Kapitány”, azaz ezredes), aki régen várta, hogy generálissá lépjen elő, így szól:

– Tizenöt éve nem voltam templomban, már akkor is óbester volt az a Belzebub, most látom, hogy a másvilágon sincs különb, mint mi nálunk. 


2015. november 16., hétfő

A lelkipásztori élet mélységei - Lelkészértekezlet Érmihályfalván




Idei utolsó értekezletét tartotta meg az Érmelléki Református Egyházmegye Lelkészértekezlete november 10-én az érmihályfalvi Sass Kálmán Emlékteremben. 


Az októberi nemzeti és egyházi ünnepek utáni időszak, Sass Kálmán emlékének ápolása szinte magától kínálta a helyszínt, és mintha az érmihályfalvi templomdomb is ősszel volna a leghangulatosabb. Amilyen szép és tágas a fás, ligetes templomkert, annyi munka is van vele az őszi lombhulláskor: érkezésünkre a harangozó már összegyűjtötte és elszállította az avart. A templomkerti emlékművek nemzeti zászlaja és nemzeti szalagos koszorúi mellett a toronyablakba kitűzött magyar zászlót is mintha a mi tiszteletünkre „felejtették” volna kinn… 


A negyedévi lelkészértekezletek egy-egy előadás köré szerveződnek, részei a lelkészek továbbképzésének, egyúttal helyet adnak a havi közigazgatási gyűlésnek is, és, akárcsak ez utóbbiak is, igei áhítattal kezdődnek. 


Árus László hegyközszentmiklósi lelkész a Bírák könyve 17. fejezete alapján tartotta meg bevezető áhítatát: „Vala pedig egy férfiú Efraimnak hegyéről való, kinek neve Míka vala; És monda az ő anyjának: Az az ezerszáz ezüst, mely tőled elvétetett, és a mely miatt te átkozódál, és füleimbe is mondtad, ímé az az ezüst én nálam van, én vettem el azt. És monda az ő anyja: Légy megáldva, fiam, az Úrtól! És visszaadta az ezerszáz ezüstpénzt az ő anyjának. És monda az ő anyja: Szentelve szentelem e pénzt az Úrnak az én kezeimből fiaimért, hogy egy faragott és öntött bálvány készíttessék abból, azért most visszaadom azt tenéked. De ő megint visszaadá a pénzt anyjának, és vőn az ő anyja kétszáz ezüstpénzt, és odaadá azt az ötvösnek, és az készített abból egy faragott és öntött bálványt. Ez azután a Míka házában volt. És a férfiúnak, Míkának volt egy temploma, és készített efódot és terafimot, és felszentele az ő fiai közül egyet, és ez lőn néki papja. Ebben az időben nem volt király Izráelben, hanem kiki azt cselekedte, a mit jónak látott. Vala pedig egy ifjú, Júdának Bethleheméből, a Júda nemzetségéből való, ki Lévita vala, és ott tartózkodott vala. És elméne ez a férfiú Júdának Bethlehem városából, hogy ott tartózkodjék, a hol helyet talál. Így jött az Efraim hegyére, Míka házához, vándorlása közben. És monda néki Míka: Honnan jössz? És monda: Lévita vagyok Júdának Bethleheméből, és járok s kelek, hogy hol találnék helyet. És monda néki Míka: Maradj nálam, és légy nékem atyám és papom, és én adok néked esztendőnként tíz ezüstpénzt és egy öltöző ruhát és eledelt. És a Lévita beszegődött. És tetszék a Lévitának, hogy megmaradjon annál a férfiúnál; és olyan lőn néki az az ifjú, mint egyik az ő fiai közül. És felszentelte Míka a Lévitát; így lett papjává az ifjú, és maradt Míka házánál. És monda Míka: Most tudom, hogy jól fog velem tenni az Úr, mert e Lévita lett papom.” (Bír 17,1‑13) 


Izráelben nem volt király, mindenki azt tette, amit akart – és ez a helyzet más, mai nemzetekre, országokra is vonatkozik. A történetbeli Míka ellopta anyja ezerszáz ezüstpénzét, aki, miután észrevette ezt, átkozódik. Mi is, ha valami kár ér bennünket, szitkozódunk. Ha valami nyomtalanul vagy törvénytelenül eltűnik, akárcsak Erdély erdői és altalajkincse, túl későn vesszük észre és bánkódunk miatta. Míka talán az átkozódás hatására adja vissza az ezüstpénzeket, remélve a megbocsátást, ahogyan a tolvaj reméli a büntetés elengedését vagy csökkentését, ha visszaszolgáltatja, amit eltulajdonított. Az átok után érdekes módon áldás következik az anya részéről. Nincs ez másként a mai keresztyének esetében sem, akiknek szájából áldás és átok is jön ki, márpedig Jakab apostol megfogalmazása szerint ugyanaz a forrás nem kellene egyszerre édes és keserű vizet árasszon magából.

Hálaáldozatképpen, sajnos, inkább helyett, bálványt akar készíttetni a visszakapott pénzből, így az anya visszaadja fiának a pénzt, aki nem fogadja el, végül az anya egy kisebb összeget lefogva készítteti el a „faragott és öntött bálványt”.

De itt nem csupán a faragott istenkép második parancsolat általi tiltását szegték meg, hanem a familiarizmus bűnébe is estek: Míka fiai közül papot szentel, holott csak áronita lehetett volna pap Izráelben.

Nem feltétlenül bálványokat építünk ma is, de az egyre szaporodó templomokat vajon be fogja-e lakni az utókor egy fél évszázad múlva? Intő példák számunkra a Cleveland-i magyarok templomai, imaházai, amiket vagy már korábban eladtak más felekezeteknek, vagy mára üresen állnak. Bálványnak nevezhetjük viszont a saját képünkre faragott isteneket, a kitalált istenképeket, amikor az „istengyártó” ember bár vallja, hogy hisz Istenben, de… az ő istene más: ilyen vagy olyan…

A familiarizmus pedig nem csak a közéletben, de az egyházban is fel-felüti a fejét. Ahogyan Míka fia „bálványpapnak” szegődik, a múlt rendszerben is így szegődtek „békepapnak” a hatalmat kiszolgáló papok.

Egy másik törvénytelenséggel is találkozunk e történetben, hiszen a lévita, bár nem lehetett volna pap, elfogadja a papi szolgálatot.

Míka bebiztosítva ézi magát: „Most tudom, hogy jól fog velem tenni az Úr…” De vajon lopás, familiarizmus és törvénytelenség révén jó dolgunk lesz? Ne essünk se Míka, se anyjának vagy a lévitának a hibájába, ne gyártsunk „kisisteneket”, egyedül az igaz Királynak engedelmeskedjünk, akkor is tartsuk be a törvényt, ha nincs király. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ne csak háborogjunk a törvénytelenség miatt, hanem tegyünk is ellene.

Rákosi Jenő esperes köszöntötte a megjelent lelkészeket; a Királyhágómelléki Református Egyházkerület küldötteit: Dénes István generális direktort és Vinczéné Pálfi Judit misszió előadó tanácsost; Bogdán Szabolcs krasznai lelkipásztort, az értekezlet meghívott előadóját. 


Kovács Gyula lelkészértekezleti elnök a 38. zsoltár utolsó két versével köszöntötte a jelenlévőket: „Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt 38,22‑23)

A házigazdák nevében Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez, reményét fejezte ki, hogy az érmihályfalvi Sass Kálmán emlékterem méltó hely a lelkészértekezlet megtartására, hiszen Isten éltető levegőjéhez, oxigénjéhez juthatunk az evangélium által, a mártír lelkész példája révén, a templomdomb levegője és az istendicséret, az éneklés által is.

A lelkésznő kitért arra is, hogy 10 évvel ezelőtt 1956 ötvenedik évfordulóján épp a Sass Kálmán által épített és felújított iskolaépületekben indította újra a Presbitérium a felekezeti óvodát és osztályokat, ám az államosítás megismétlődött: 2015-ben politikai jószándék és támogatás hiányában szüneteltetésre kényszerítették a Presbitériumot a refomátus óvodai és elemi osztályok működését illetően. 


A Pop György kántor vezette Musica Sacra kórus két énekkel köszöntötte az értekezletet: Claudin de Sermisy: Jöjj, fáradt szív, valamint Kapi Gyula: Mint kőszál a tengerben című kórusművével.

Az elhangzandó előadás témájához illeszkedő volt az első kórusmű: „Jöjj, fáradt szív, ki megváltásra vársz, / Jézushoz jöjj, új életet találsz! / Ő néked békét ad, mert megbocsát! / Eltörli mind a bűnt, Ő nem ítél. / Hűsége téged végig elkísér.” Az októberi nemzeti ünnepek jegyében pedig különösen aktuálisan szólt az ének: „Mint kőszál a tengerben, áll Sionunk vára, / Századoknak ködén át napfény süt ormára. / Hányszor tört rá ellenség, hányszor várták végét, / Ámde az Úr vele volt, nem hagyta el népét, / Nem hagyta el népét. // Hála neked, nagy Isten, te vagy erős várunk, / Veled vészben, viharban rendületlen állunk. / Szolgaságból kihozád néped szabadságra, / Szent igéddel vezetted Krisztus országába, / Krisztus országába.” 


Bogdán Szabolcs krasznai lelkész A lelkipásztori élet mélységei című, életközeli, a lelkészi élet mindennapjaiból merített előadása olyan igazságokat mondott ki, amit sokszor csak egy külsős, egy vendég mond ki még egy lelkészi közösségben is.

A lelkészi élet mélységeinek, válságainak, a kiégésnek típusait a Bibliából hozta fel az előadó: a mózesi „küldj mást!” – „Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz” (2Móz 4,13); az illési „elegem van!” – „Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet…” (1Kir 19,4); a jeremiási „rászedtél, Uram!” – „Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél!” (Jer 20,7); a páli tövis – „Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez [a tövis] tőlem” (2Kor 12,8).

A kimerültség érzése, a kedvtelenség, az elzárkózás, a türelmetlenség lelki beszélgetésekkor, a minden hiábavaló érzése, az alkalmatlanság érzése, és nem utolsó sorban a bűnök súlya könnyen eluralhatják a lelkipásztort is, különösen, ha nem beszél ezekről senkinek, ha az önmagáról alkotott hamis képzet szerint úgy gondolkodik, hogy nem, lehet gyenge. Mindez kiüresedéshez, túlterheltséghez, védekező mechanizmusokhoz, pótcselekvésekhez, „paposkodáshoz”, összeroppanáshoz, kiégéshez vezethet. A lelkipásztori lelkületet két véglet is jellemezheti: vagy fásult és közönyös, vagy öntelt és „tökéletes” lesz a lelkész.

Mindez megelőzhető, ha hitelesen hirdetjük az evangéliumot, azt tesszük, amit Krisztus akar, amire elhívott, ha egyáltalán Ő hívott el bennünket.

Mi taszíthatja a mélybe a lelkipásztort?

1. eredménytelenség, ha „nem fogtunk semmit” – „evezz a mélyre”;
2. pofonok, akadékoskodók – „tartsd oda a másik orcádat is”;
3. bűneink, a lelki közösség hiánya – „valljátok meg bűneiteket egymásnak”;
4. hitetlenség, kishitűség – van-e új életed?;
5. család, megélhetés, anyagi bizonytalanság;
6. lelkészi közösség hiánya;
7. stressz, félelem, aggódás, bizonytalanság.

A lelkész életében és szolgálatában is vannak tehát mélységek, de kivezető utak is.

Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40,29‑31) – ezt a bibliai igét kötötte végezetül az előadó mindnyájunk szívére. 


A rövid imával kezdődő és közös imával záródó előadás mellől nem maradt el a beszélgetés sem. A lelkészi közösség azt is elhatározta, hogy az egyházmegyében az imaközösséget újból meghonosítják lelkészi bibliaórák révén, hiszen az adminisztrációs gyűlések és lelkészértekezletek előtti áhítatok és beszélgetések nem tudják ezt az igényt teljesen kielégíteni, már csak időhiány miatt sem. 

Külön színfolt volt az egyházmegyei értekezleten egyházkerületünk küldötteinek gesztusértékű és testvéri jelenléte. Dénes István generális direktor, missziói előadó és Vinczéné Pálfi Judit misszió előadótanácsos látogatása, velünk együtt imádkozása igyekezett közelebb hozni a kerületet az egyházmegyéhez, a közbeeső falakat lerombolni, az egyházmegye és a lelkészek gondjait, kérdéseit, javaslatait első kézből megtudakolni. Az adminisztratív kérdések során a lelkésztovábbképzés kreditrendszeréről esett több szó. Sor került az egyházkerület által kiadott, a presbiterképzésben és gyülekezeti bibliaórás csoportok építésére kiválóan használható Emmaus-kurzus bemutatására is.

Ezúton is illesse köszönet az Érmihályfalvi Református Egyházközséget a szívélyes vendéglátásért, asszonytestvéreinket a szeretetvendégségért, Pop György énekvezért a kántori szolgálatért.

Köszönjük lelkészértekezleti elnökünknek a szervezést, igehirdetőnknek az áldásos szolgálatot, vendégelőadónknak az építő előadást, Perecsényi Judit irodavezetőnknek és Futó Márta diakónusnőnknek pedig azt, hogy most is állták a kihelyezett adminisztráció körülményesebb voltát.

Isten tegye egyházmegyénket lelki közösséggé is!

Oroszi Kálmán

5 éves Érmelléki Furulyás Találkozó és 10 éves érszőllősi furulyáscsoport




Ebben az esztendőben újra - immár hagyományosan - az érszőllősi gyülekezet adott otthon az V. Érmelléki Ifjúsági Furulyás Találkozónak. Öt településről jelezték részvételi szándékakat a zenei eseményen: Albis, Érmihályfalva, Érsemjén, Értarcsa és Jankafalva. A házigazdák furulyás csoportjaival és gyermekkórusával kiegészülve több, mint 80 ifjú gyűlt hát össze, hogy furulyával és énekhanggal dicsérje az Urat.

A családias hangulatú együttlét Illyés Tamás házigazda lelkipásztor rövid áhítatával kezdődött. A 113. zsoltár szavai alapján a lelkipásztor egy frappáns történet elmondása után, Isten dicséretének a fontosságáról és szükségességéről beszélt. Isten erre teremtett mindnyájunkat és egyedül Ő méltó arra, hogy dicsérjük és magasztaljuk Őt azokkal a tálentumokkal, amiket tőle kaptunk. Az áhítat után a furulyacsoportok szolgálata közvetkezett. Jó volt hallani a sokszínűséget, elhangzottak egy- és többszólamú művek egyaránt. A változatos repertoárban gyülekezeti énekek, népdalok és népdalzsoltárok, ifjúsági- és gyermekénekek is helyet kaptak, de megszólaltattak klasszikus szerzők műveiből is. A furulyás szolgálatok végén az érszőllősi gyermekkórus lelkes éneke következett. 


A szolgálatokat Hermann Csaba, egymázmegyei zenei előadó értékelte és köszönte meg, kiemelve a fejlődést, a szép harmóniát és a bátorságot, amivel a csoportok szolgáltak. Egy-egy emléklap is kiosztásra került a furulyacsoportok számára.

A találkozó fénypontját emelte, hogy az érszőllősi gyülekezeti furulyaoktatás idén jubilált. Tíz évvel ezelőtt kezdte meg Péter Ella, zenetanár a furulyaoktatást a gyülekezetben és erre az alkalomra meghívták mindazokat, akik az elmúlt 10 esztendőben szolgáltak a furulyacsoportokban. Két olyan tag is volt, akik végigszolgálták a 10 évet, a kezdő csoporttól a quartettig. Péter Ella rövid beszámolót tartott az elmúlt 10 év eseményeiből. Az otthoni gyülekezetben való sokszori szolgálatokon kívül, részt vettek ifjúsági és ökumenikus kórustalálkozókon, imaheti szolgálaton, és más vendészolgálatokon. A kemény munka mellett az oktató arra is figyelt, hogy a szolgálóknak legyen lehetőségük felüdülni is: kirándulásokat szervezett számukra Nagyváradra, Kolozsvárra, Szentjobbra és egyéb közös összejöveteleket, melyek nagyban hozzájárultak a jókedv megőrzéséhez és a lendület megtartásához. 


Az istentisztelet végén szeretvendégség várta az ifjú szolgálattevőket és az őket elkísérő felkészítő tanárokat, kántorokat, valamint a család- és gyülekezeti tagokat. A szeretetvendégség csattanója egy nagy torta volt, amit a tíz éves jubileum alkalmából ajándékozott Péter Ella zenetanár a találkozón résztvevők számára. 


Örömmel tölt el bennünket, hogy a furulyás találkozók megszervezése töretlenül halad előre, a kezdeti nehézségek ellenére. Az érszőllősi gyülekezet, mint a találkozó egykori kezdeményezője, szeretettel ad helyet minden évben ennek az ifjúsági alkalomnak, buzdítva más gyülekzeteket is, hogy lehetőség szerint kapcsolódjanak be a vérkeringésbe. Köszönet a gyeülekzetekben fáradozó oktatóknak és szolgálattevőknek. Istené legyen mindenért a dicsőség!

Illyés Tamás Zoltán, 
érszőllősi lelkipásztor

Ki ismeri jobban a Bibliát? (anekdota)



Három diák vacsorál egy előkelő úr asztalánál, vacsora végén hígtojást hordoznak, de mikor a három diákra kerül a sor, csak egy tojás marad, s hogy senki zavarba ne jöjjön, a háziúr felszólal, miszerint a fennmaradt tojás azé lesz, ki a szentírásból legráillőbb textust idéz.

Veszi tehát az öregebbik, és bütyökujja körmével megtörve felkiált:

– Megtörlek téged, valamint az asszonynak magva megtöri a kígyónak fejét.

Hasonlóképp a másik sót hint rá e szókkal:

Megsózlak téged a földnek savával – s nyújtja a harmadiknak.

De ez csak miután hirtelen lenyelte, mondta ki, hogy:

– Menj be a te uradnak örömébe.