2014. november 26., szerda

Szalacsi református ravatalozó

A legtöbb településen, ha a különböző felekezetek temetői egymás mellett vannak, valahol a mezsgyén közösen építenek ravatalozót a gyülekezetek, vagy megépíti számukra az önkormányzat.


Szalacs nem tartozik ezen települések közé, bár a temetők tőszomszédjai egymásnak.

A sokszázados, legendás szalacsi felekezeti ellentét, sajnos, a kápolnaépítésre is rányomta bélyegét. Sokan már azt is eredménynek tekintik, hogy a hajdani ütlegbe, sőt bicskázásba torkollott „hitviták” mára a közösködés elutasításává szelídültek.

Előbb a római katolikus gyülekezet építette meg a saját kápolnáját a 2008‑2009-es esztendőkben, mely oly népszerű lett, hogy attól kezdve egy csapásra meg is szűnt a háztól való temetkezés. Tiszteletdíj fejében, református közösségünk tagjai is e kápolnából temetkeztek.


2010-ben kezdődött a református kápolna építése, nagyrészt közadakozásra és közmunkára alapozva. Elődöm, néhai nt. Botos András lelkipásztor 2011. május 4-én bekövetkezett tragikus halálakor (épp a temetőről hazafelé jövet érte a szívinfarktus), már tető alatt állt az épület, már ablakai és ajtói voltak. Az elektromos áram be volt kötve, a falak bevakolva álltak.

 
A munkálatok nem álltak meg az új lelkész érkezéséig, köszönhető ez a talpraesett gondnokoknak, presbitereknek. 2011 nyarán a lambéria mennyezet is a helyére került.


2011 őszén, amikor lelkészévé választott a gyülekezet, a legelső presbiteri gyűlésen leszögeztük: a munkálatok nem állhatnak le, amíg használhatóvá nem válik az épület. Így is történt. Következtek a belső munkálatok: glettelés, festés, csempézés, világítótestek beszerzése, szalag-függöny, asztal, lócák megrendelése. Isten segedelmével 2012 januárjában az esztendő második református halottját már innen búcsúztathattuk.


E ponton hosszabb időre meg is torpantunk ravatalozónk munkálatai tekintetében, hiszen az Úr egy még nagyobb munkával bízta meg közösségünket: alkalmas, rendelt időt és lehetőséget kaptunk Tőle új gyülekezeti ház építésére. A 2012-es és 2013-as esztendő ennek a 260 négyzetméteres ingatlannak az építéséről szólt. Kápolnánk befejező munkálatait, ha nem is tudtuk elkezdeni, annyit azonban sikerült megvalósítani ezen időszakban is, hogy a virrasztók résztvevői, ne sötétbe botorkáljanak a temetőhöz vezető úton: megoldottuk ennek az útszakasznak a megvilágítását! Villanyszerelő presbiterünk révén, vásároltunk 5 db. használt beton villanyoszlopot, melyeket az önkormányzat munkagépének és önkéntes presbiterek segítségével felállítottunk.


Az idei, a 2014-es esztendőben tudtunk újra munkához látni ravatalozónknál. Tavasszal sikerült közmunka során külsőleg nemes vakolattal burkolni, és egy illemhelyet is építettek mestereink az épület mögé. Már évekkel ezelőtt tervben volt a ravatalozó terasszal való bővítése, de ezt a tervet időközben azzal egészítettük ki, hogy a terasz első részére egy tornyot is szerettünk volna. A torony nem csak a lélekharag számára volt szükséges, de esztétikai szempontok is indokolták, hiszen sokan megszólták az épületet „egyszerű” volta miatt: bár nagyon tágas, célszerű, de egyáltalán nincs „kápolna formája”.


A lélekharang már 2013 adventétől a templomban, az Úrasztala közelében várta majdani otthonát! Gyülekezetünk egyik áldozatkész tagja, családjával egyetemben (ki már magát az építkezést is egy nagyobb összeggel támogatta) úgy döntött, hogy a kápolna részére harangot szeretne önttetni.


A 40 kg súlyú harang felirata a következő: „AZ ÉLŐKET HIVOGATOM, A HOLTAKAT ELSIRATOM. ÖNTETETT AZ ÚR 2013-IK ESZTENDEJÉBEN, BALASKÓ IMRE ÉS CSALÁDJA ADOMÁNYÁBÓL. KÉSZÜLT SZÉKELYUDVARHELYEN, A HARGITA LÁBÁNÁL, LÁZÁR IMRE ÖNTŐDÉJÉBEN.”


Július havában áldozatos összefogással, gyülekezetünk 30 férfi tagja öntötte meg a készítendő 8 m széles és 8 m hosszú terasz alapját, betonpadlóját. Ennek az öntésnek volt bőven ideje a kiszáradásra, hiszen a terasz-építő mester, csak szeptember 29-én érkezett meg. Kezünkkel, szemünkkel simogatva az elkészült famunkát, örömmel mondjuk: megérte várni erre a székely származású, jelenleg Csokalyon élő atyánkfiára, mert nagy hozzáértéssel, pontosan és alázattal dolgozott, ahogy tőle hallottuk: „hogy legyen becsülete a fának”! Újabb adomány segítette az építkezést: egyik férfitestvérünk térítésmentesen készítette el a toronydíszt: a gömböt, zászlócskát és a csillagot!

November 7-én került a helyére a lélekharang, valamint a cseréplemez. Presbitereink adogatták a mester keze alá a közel 6 m hosszú tetőlemezeket. Ezzel be is fejeződtek kápolnánk munkálatai.


Röviden ennyi volna ravatalozónk építésének története. A Mindenható Istennek adunk hálát, hogy amiképp segítségével ott volt az építés megkezdőivel, azonképp a befejezőket sem hagyta magukra! Hisszük, hogy kegyelme rendelte ki a mindenkori lehetőséget, adományokat, segítő kezeket, önzetlen szíveket. Köszönet illeti gyülekezetünk tagjait, a Polgármesteri Hivatalt, valamint a Bihar Megyei Tanács magyar ajkú tagjait! Soli Deo Gloria!

Szabó Zsolt, lp.