2014. november 13., csütörtök

Lelkészértekezlet lelkészgyermekekről


Az Érmelléki Református Egyházmegye idei utolsó negyedévi lelkészértekezletét és egyben novemberi közigazgatási gyűlését tartották meg november 11-én Érsemjénben.


Az érsemjéni művelődési ház

Ködoszlatás – így lehetne nevezni nemcsak az idén különösen meleg, novemberi napfénytől kicsapódó ködcseppek lehullását, hanem minden istentiszteletet, közösségi alkalmat, építő előadást, amin maga Krisztus napvilágunk oszlatja a lelki homályt, és az azzal hasonlóan „képzett” aggályt, akadályt, viszályt… kételyt, mételyt, tévelyt…


Kereszt és csillag

Ezzel a várakozással érkeztünk Érsemjén központjába, ahol mindig jóleső érzés megpihenni, vagy azon csak áthaladni. A református templom és egyházi épületek, a polgármesteri hivatal, a művelődési otthon, illetve részben az emlékmúzeum és az iskola ölelésében lévő rendezett park a béke és emlékezés szigete – benne a nyelvújító Kazinczy Ferenc, a nótáskapitány Fráter Lóránd, Csiha Kálmán református püspök szobrával, a világháborús hősök emlékművével, a milleneumi kettős kereszttel, Kazinczy Lajos honvédtábornok emlékfejfájával.


Az érsemjéni református templom

Harangszó hívogatta templomba nemcsak az érmelléki lelkészeket, de az érsemjéni reformátusokat is. Az értekezletet megnyitó áhítatot Szabó József érkörtvélyesi lelkipásztor tartotta az 51. zsoltár első tizennégy verse alapján.


 Szabó József értkörtvélyesi lelkipásztor

Dávid bűnbánati zsoltára a felirata tanúsága szerint azután született, „mikor ő hozzá ment Nátán, a próféta, minekutána Bethsabéval vétkezett”, azaz minekután Náthán próféta egy példázat által leplezte le és szembesítette bűnével Dávid királyt. Bár mi legtöbbször mások szemében látjuk meg a szálkát, és a magunkéban a gerendát nem, a mások bűne elé tartunk tükröt, a magunk bűnét még az azokkal való szembesüléskor sem ismerjük el, mint aki először látja meg arcképét tükörben, és nem ismer önmagára. Ezzel szemben Dávid mégis ismeri, elismeri az ő bűneit, és Istenéhez fordul: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!” (Zsolt 51,3) Isten, ha kell, szembesít bűneinkkel, és meg is bocsát, de nekünk is kérnünk az Ő Lelkét, újjá kell születnünk, és egymásnak meg kell bocsátanunk az Úri imádság Ámen-e utáni tanítás szerint is: „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt 6,14‑15)


Csáki Márta érsemjéni lelkipásztor

A lelkészeket és vendégeket Csáki Márta házigazda lelkipásztor üdvözölte és invitálta a 6 éve felépült, impozáns községi művelődési házba. Az értekezletet Kovács Gyula egyházmegyei lelkészértekezleti elnök, margittai lelkész nyitotta meg köszöntéssel és a napi ige újszövetségi szakaszával: „Jeruzsálem, Jeruzsálem..., hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37)


Kovács Gyula lelkészértekezleti elnök

Ezúttal lelkészi karunkat szinte teljes létszámban sikerült összegyűjtenie Istenünknek, azon belül is a lelkészházaspárokat illetve azt az öt lelkészt, akik a maguk során is lelkészgyermekek, hiszen az értekezleti előadást nem másról tartotta Sógor Árpád református lelkipásztor, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze, családterapeuta, mint a „Problémás lelkészgyermekek, lelkészgyermekek problémái”. A négygyermekes családapát elkísérte felesége, Sógor Csilla, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem kémia fakultásának tanára, egyházi kórusvezető is.



A vendégek fogadása

Az előadás kezdő és záró „gyülekezeti éneke” stílusosan egy-egy Zorán-dal volt: az Apám hitte („Apám hitte az otthon melegét, /Apám hitte az ünnep örömét, / Apám hitte az apja örökét, / S úgy hiszem, ez így volt szép…”) valamint az Üres bölcsőt ringat a Hold fénye („Üres bölcsőt ringat a Hold fénye / S mindig ez a mese vége / Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell / Az élet csupa kötelesség / De sokat leszünk együtt még…”) címűek.


Sógor Árpád családterapeuta

A jelenlévők rögtön az elején feladatba kapták, hogy tudatosítsák, vagy akár írják is le egy perc alatt, hogy mit kaptak értékként szüleiktől, amit majd továbbadnak gyermekeiknek, mintegy megírva saját „Apám hitte” versét. Az értékek mellett a gyermekkorban érzelmi szinten elutasított minták („ha felnövök, majd jobban csinálom, mint a szüleim” – közben ugyanazt tesszük majd felnőttként…) nagyban befolyásolnak majd felnőtt korban. Elvált vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében még minta sincs arra, hogy lehet például egy párkapcsolati konfliktust megoldani. A gyermekkori tudás és minta ott van bennünk, csak vészhelyzetben nem tudjuk előhozni vagy használni. A gondok nemcsak a középkorúakat érintő válság („midlife crisis”) idején jelentkeznek, hanem már a 16-24 éveseket érintő „quarter life crisis” idején, fiúk és lányok esetében más és másképpen. A korábbi problémákat jó felülvizsgálni, átértelmezni, „átkeretezni” („reframing”) – akár a terápia segítségével.

Az első és legmeghatározóbb, ami szülő és gyermek között kialakulhat, az az édesanya és az újszülött között már az első pillanatokban kialakuló bizalom és kötődés, mely megalapozza a további kötődést is, sőt az anya/feleség a meghatározó az apa-gyermek viszonyban is, abban a mértékben, amennyire az hagyja társát felnőni az apa/férj szerepben.


Csiha Kámán református püspök mellszobra

A hagyományos apaszerepek mellett (nevelje fel gyermekét; mondja meg neki, mi a jó és a rossz) fontos megemlíteni, hogy az apa-gyermek viszonyra vezethető vissza nemcsak az önbizalom kialakulása, hanem még az Istenhez való kapcsolatunk is, mindamellett, hogy a legtöbb esetben az anya imádkozik gyermekével, vagy olvas neki bibliai történeteket. Ne feledjük, hogy a magyar nyelv milyen egyedülállóan nevezi az apát is „szülő”-nek, azaz nekik is „meg kell szülni”, és majd el kell engedni a gyermeket. A 14 éves korig nevelhető gyermekek (e kor után már ők nevelik a szülőket – szokták mondani) igénylik a beszélgetést, az érintést (ölelés, simogatás stb.), nemcsak a testi-szellemi „nevelést”, hanem a lelket-„növelést” is (Karácsony Sándor).

A lelkészgyermekek a családi körülmények miatt talán könnyebb helyzetben vannak, a velük szembeni külső elvárások viszont igencsak nagyok. A lelkészházasság terhei között pedig ott van a távolság, a különböző munkahelyek, az állandó útonlét, a gyermekfelügyelet problémája, a szinte lehetetlen családi hétvégi programok. A lelkészgyermekek amolyan „szent tévtanok” csapdájában élnek: muszáj tökéletesnek lenniük. Ahogy a lelkésztől, ugyanúgy a lelkészgyermektől is többet várnak el, de ne feledjük, a nem-lelkész szülőktől és azok gyermekeitől is ugyanazt a keresztyén magatartást várja el Isten. És természetesen lelkész és nem-lelkész szülőnek is egyaránt fontos a hitelesség és a példamutatás, hogy gyermekeink, akárcsak híveink, ne arra kényszerüljenek (a mondás szerint), hogy csak azt tegyék, amit mondunk, és nem azt, amit teszünk. Reménnyel teli, hogy egy nem hivatalos statisztika szerint a megkérdezett lelkészgyermekek 40%-a választaná a lelkészi pályát, míg ez más hivatásoknál, foglalkozásoknál alig 25%-ra tehető.


A jelenlévő lelkészek

Lelkünk mellett természetesen testünket is „növeltük”, köszönhetően vendéglátóink gazdag Márton-napi ebédjének, amit ezúton is köszönünk. Isten békéltető és megtartó áldása legyen és maradjon Érsemjén községen, református gyülekezetén, azok vezetőin és tagjain! Ő nevelje és növelje hitben és békességben lelkipásztoraink és híveink családját, gyülekezeteinket és népünket!

Oroszi Kálmán