2014. október 17., péntek

Kedves vendégek Csokalyon


Szeptember 21-én, vasárnap Csokalyra látogatott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyhídi napközis csoportjának néhány tagja. A Napraforgó csoport több, mint húsz tagja volt a vendégünk, valamint az őket kísérő nevelők. Istentisztelet végén, elmondták, hogy kik ők és miért vannak jelen, majd néhány verssel és énekkel kedveskedtek a gyülekezet tagjainak. Ez után az imateremben folytatódott az együttlét, ahol a gyerekek elfogyasztották a gyülekezeti tagok által készített süteményeket.


Köszönet a gyerekeknek a kedves műsorért, a nevelőknek, hogy gondoltak ránk, és a gyülekezet asszonyainak a finom elemózsiáért. Szeretettel várjuk máskor is a gyerekeket!



Hála legyen Istennek ezért az áldott alkalomért!

Forró Emese