2014. március 16., vasárnap

Felelősségteljes élet (prdéikáció)

„Az Úr így beszélt Mózeshez és Áronhoz: Váljatok külön ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt. Ekkor arcra borultak, és ezt mondták: Ó Isten, aki lelket adsz minden testnek! Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egy ember vétkezett? Az Úr így szólt Mózeshez: Mondd meg a közösségnek, hogy menjenek el Kórah, Dátán és Abirám hajlékának környékéről.” 4Móz 16,20-24

Az imahetek időszakában élünk, amikor egy kicsit jobban el tud csendesedni az emberek lelke és nyitottabbak vagyunk egymás irányába és a Mindenható felé. Ilyenkor jobban tudunk a másik emberre figyelni, és azokat is imáinkban hordozzuk, akik megpróbáltatásokat élnek át, nehézségekkel küszködnek. Nagyobb felelősséget érzünk a másik iránt, és jobban felvállaljuk ezt.

Izrael népének az életét sokszor árnyékozták be a fekete fellegek, a nehézségek, a lázadások, az elbukások. Egy ilyen lázadástörténet mozzanatát tartalmazza az igerész. Három férfi, Kórah, Dátán és Abirám lázadozik Mózes és Áron ellen. Közülük Kórah azért, mert úgy tapasztalja, hogy nem igazságos, hogy a papi rendbe csak Áron fiai tartoznak. Áron közeli rokona lévén, úgy érezte, ez a kiváltság őt és családját is megilleti. Mert tudni kell, hogy a lázadás mögött nemcsak a féltékenység állt, hanem az a tény, hogy lévitaként, alacsonyabb funkciót töltött be a szent sátor körüli szolgálatban, és így a jövedelme, a fizetsége is alacsonyabb volt.

Mellette pedig ott volt még Dátán és Abirám, akik Mózes ellen lázadoztak, Mózes „zsarnokságára” hivatkozva állították a népet a maguk oldalára. Arra utalnak, hogy Mózes és Áron önkényesen helyezik magukat a gyülekezet fölé, miközben az egész gyülekezet szent és az Úr közöttük van. Már el is felejtette ez a nép, hogy hány alkalommal fordultak el, hány alkalommal estek el, és minden alkalommal Isten Mózes által mutatta meg a szabadítás. Isten sokszor az ő közbenjárására mentette meg a népet a teljes pusztulástól.

Hányszor lázad a ma embere is, kifejezi nemtetszését, nem tudja elfogadni Isten útmutatását, a törvényeit, mert azok sajátjaival nem egyeznek. S valakit hibáztatni kell, valakin csattan az ostor. Izrael népe csak első pillantásra lázad Mózes ellen, mert most is, mint sok más esetben Isten ellen lázad. Nem Mózes, nem Áron vagy a vének találták ki a törvényeket, hanem maga Isten adta azt a népének. És a törvény ellen lázadóknak bűnhődniük kell. Összehívják a népet, hogy Isten igazságot cselekedjen. Összegyűl a nép, Izrael gyülekezete, és elhangzik a felszólítás Mózes és Áron felé, hogy váljanak el a gyülekezettől, távozzanak messzebb, hogy mindenkit megsemmisíthessen az Úr haragja. Az igazságos Istent látjuk ebben a jelenetben, azt az Istent, aki a törvény szerint cselekszik. Sokszor tapasztalja meg az ember, hogy ha valami bűnt elkövet, akkor az következményekkel jár. Gondoljunk csak az igazságszolgáltatásra. Ha valaki törvénytelen dolgot cselekszik, akkor azt először letartóztatják, bíróság elé állítják, és bűne miatt megkapja az előírt büntetést. Izrael népe is bíróság elé került, Isten bírósága elé. Megállnak az ítélőszék előtt, és várják, hogy az Isten ítéljen.

„Az Úr így beszélt Mózeshez és Áronhoz: Váljatok külön ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt!” Istennek hatalmában áll, hogy az egész népet egy szempillantás alatt megsemmisítse. Jogában áll, hogy a bíróság elé beidézetteket, kihallgatás nélkül elítélje, és az ítéletet végre is hajtsa, mint a legfőbb bíró. És most a néppel szemben igazságosan kell cselekedjen. Mivel mindenki osztotta a lázadók véleményét, vagy legalábbis hallgatólagosan támogatta őket, ezért mindenkinek bűnhődnie kell. A lázadókért, azért a 250 emberért, az egész népnek bűnhődnie kell.

A büntetés már tervben van, de Mózes és Áron arcra borul, és könyörög Istenhez, hogy ne büntessen elhamarkodottan. Ez az a pillanat, ami lényeges a számunkra. Mózes és Áron közösen imádkoznak az Úrhoz. Megalázkodnak, és még egyszer közbenjárnak a népért az Úr előtt. Közösen imádkoznak. Azért jelentős a közös ima, mert minden ember ugyanazért a dologért imádkozik, minden ember egy közös céllal, egy közös ügyért imádkozik.

Imádkozni szoktunk a gyülekezetekben a betegekért, a gyászolókért, árvákért, özvegyekért. Imádkozunk, azokért, akikért felelősséggel tartozunk. Mi is mondunk, mondhatunk, mondjunk közbenjáró imákat, mert felelünk egymásért. Mindenki felelőséggel tartozik az ő felebarátjáért. Ezt a felelősséget nem téveszthetjük szem elől, mert számot kell adnunk a ránk bízottakról. Így a történetben Mózesék sem mulaszthatták el azt, hogy mindent megtegyenek a népért, hogy megragadják az utolsó alkalmat is, hogy a mindenható Istenhez kiáltsanak. Meg tudtak alázkodni, akkor, amikor a lázadás ellenük szólt, tudtak könyörögni azért a népért, aki ellenük lázadt. Meg tudtak alázkodni, földre tudtak hajolni a Seregek Ura előtt, és a lázadó népért imádkozni.

Az imával elérték a céljukat, sikerült közben járni az Istennél. Megérkezik a válasz az elmondott imára: „Mondd meg a közösségnek, hogy menjenek el Kórah, Dátán és Abirám hajlékának környékérül.” Az imára érkező felelet egy parancsot tartalmaz, amelynek engedelmeskedve van lehetősége a népnek az életben maradásra, a megtartatásra. Ez a parancs arra vonatkozik, hogy távozzanak el a bűnösök mellől, úgy is mondhatnánk, ne vállaljanak velük közösséget. Fontos, hogy az imára felelet, válasz érkezik. Isten meghallja a könyörgést, látja Mózes és Áron szívében levő alázatot, és megkegyelmez a népnek. Az igazságos Isten, akivel az elején szembesültünk ugyanakkor a kegyelmes, és irgalmas Isten is. Megkegyelmez azoknak, akik nem bűnösök, akik nem vétkeztek.

A nép Mózes és Áron közbenjáró imádsága által megmenekült. Az imának hatása volt, az imának ereje volt. Így van, így lehet a mi közös imáinknak is ereje a mindennapokban, azért is, mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, ott Jézus Krisztus is jelen van az ő ígérete szerint. Megérkezik oda, ahol várják, ahol hívják őt, és ma is csodát tesz velünk. Merjünk imádkozni, merjünk Isten elé járulni kéréseinkkel - nem csak az imahetek alkalmával -, vállaljuk mi is a ránk bízottak felőli gondoskodást, az értük való könyörgést, és higgyük, hogy Isten meghallgatja és teljesíti kéréseinket. Ámen.

Botos Julia, lp.