2013. november 9., szombat

Észak-írországi benyomások (6. rész)

"Ahol mindig esik az eső és a szívekben süt a nap"
Észak Írországi beszámoló
6. rész


Kedves olvasó!

A legutóbbi beszámolóban arról olvashattál, hogy hogyan éltük meg az ottlétet családként, milyen lehetőségek vannak és mit jelentett mindez nekünk, mint család. Most arról szeretnék mesélni, hogy milyen ott a gyülekezeti élet, hogyan élik meg az emberek a hitüket nemcsak templomban, hanem a mindennapokban is.

Nagyon sok mesélni valóm van ezzel kapcsolatban, de igyekszek röviden összefoglalni ezt a 2,5 év szolgálati évet.

2010. április 1.-én kezdtem el a szolgálataimat Ballynahinchben mint másodlelkész. A főnöknőm egy nagyszerű skóciai származású nő, akinek a férje szintén lelkész, de ő egy ifjúsági szervezetnél dolgozott. Ezt megelőzően, március 27.-én volt a hivatalos iktatásom, mely nagyon szép, megtisztelő és emlékezetes alkalom volt. Onnan kezdve, hogy eljöttek a Belfastban tanuló erdélyi és magyarországi barátaink, Uel Marrs, a presbiteriánus egyház hivatalos képviselőjeként tisztelt meg, jelen volt egy kisebb egyházmegyei küldöttség és így vált az egész hivatalos ceremónia valami megmagyarázhatatlan érzéssé, amelyben nem engem, Orbán Lászlót, mint személyt, hanem, mint Isten szolgáját ajánlottak föl Istennek a szolgálatra. Nagyon jó volt érezni és megtapasztalni, hogy a gyülekezet egy szívvel-lélekkel mellénk állt és jelenlétükkel támogattak már a szolgálati elindulásban is.


A feladatom a gyülekezetben az első egy-két hónapban leginkább a gyülekezeti munka miatti ismerkedéssel telt el. Hamar körvonalazódott, hogy mit kell tennem, és erről nemcsak a munkaköri leírásomban olvashattam, hanem hamar belejöttem az ottani lelkészi élet mindennapjaiba.

A munkaóráimat tekintve mivel teljes állásban dolgoztam, heti 40 óra volt a minimum, ami általában mindig több lett. A heti beosztásom érdekesség képpen körülbelül így nézett ki:

Hétfő: szabadnap.

Kedd-péntek délelőttönként irodai szolgálat 9-től 12.30-ig.

Délutánonként családlátogatás. (erről majd bővebben később)

Vasárnap: istentisztelet.

Esténként: gyűlések, ifjúsági alkalmak, megbeszélések, különféle gyülekezeti alkalmak.

Lehet, hogy első olvasatra mindez az általános heti beosztás nem tűnik borzasztó zsúfoltnak, sőt, de hidd el kedves olvasó, sokszor úgy értem haza esténként, hogy már alig tudtam magamról. (különösen akkor, amikor napi 90%-ban angolul folyt a nap...)

Ahhoz, hogy egyszerűbb és áttekinthetőbb legyen a rengeteg gyülekezeti szolgálat, amibe belekóstoltam és vezettem, hadd bontsam szét, és hadd meséljek külön külön mindegyikről.

Előljáróban hadd tegyek egy kis zárójelet az ottani gyülekezeti élet minél jobb megértése végett, hogy amit már említettem ezen beszámoló sorozatban, hogy az Ír Presbiteriánus Egyház hitvalló egyház. Ez leginkább abban mutatkozik meg (nagyon egyszerűen fogalmazva) az a „teljes jogú” gyülekezeti tag, aki valamilyen önkéntes feladatot vállal a gyülekezetben! Ennélfogva szinte mindenki igyekszik valamilyen gyülekezeti szolgálatot vagy olyan társadalmi szolgálatot végezni, ahol a gyülekezetet képviseli. Ez azt jelenti, hogy a lelkészi munka leginkább az igehirdetésben-szervezésben-pásztorációban valósul meg. Ő a tanító presbiter. A gyülekezeti tagok közül rengetegen segítik a lelkészt, szinte mindegyik gyülekezeti missziónak van egy felelőse és rengeteg önkéntes segítője.

Ezeket leírva az egyik áhitatos sorozat mai igéje és az ahhoz fűzött magyarázat jutott újra eszembe: „...hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére…” (Efézus 4:12) Egy lelkipásztornak szokása volt, hogy minden este kiment a vasútállomásra, és megnézte a városon átrobogó expresszvonatot. Gyülekezete azon töprengett, vajon miért teszi ezt? Ahogy a gyanakvás feléledt, az egyik diakónus követte a lelkészt, megfigyelte, majd megkérdezte tőle, hogy mit csinál. A lelkész így válaszolt: „Ez a vonat az egyetlen dolog, ami úgy megy át a városon, hogy nem nekem kell tolnom!” Isten nem arra hívta el a lelkipásztorodat, hogy mindent ő csináljon a gyülekezetben, hanem arra, „hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére.” Te megtaláltad már a szolgálati helyedet? Teszed is a dolgod? Nos, körülbelül így álltak hozzá a szolgálathoz a gyülekezeti tagok, és lelkészként nem kellett a vonatot nézegessem...

Vasárnapi istentiszteletek

Délelőtt 11 órakor kezdődött, az elején kb. havonta egyszer prédikáltam, ez később sűrűsödött. Ha nem prédikáltam, akkor más feladatom volt az istentisztelet alatt: vagy "Children's talk"-ot tartottam (ez egy kb. 5 perces beszéd a gyerekekhez, mielőtt a templomból kimentek volna a vasárnapi iskolába), vagy az imádságokat vezettem, vagy én voltam a liturgus. Tehát minden vasárnap volt valamilyen feladatom.

Minden hónap első vasárnapján (szeptember és június között) volt esti istentisztelet, amely kicsit különbözött a délelőttitől. Elsősorban abban, hogy sok énekléssel (worship) és rövidebb predikációval, valamint egy különleges lehetőséget biztosított a „prófétálásra” (meghallani és továbbadni azt, amit Isten ott és akkor mond neked).

A gyülekezeti éneklés abban különbözött a miénktől, hogy nemcsak az énekeskönyvben szereplő énekeket énekeltük, hanem a modern, hitvalló énekeket is. Mivel a gyülekezetnek volt egy nagyszerű kántora, mindez nagyon jól működött. Akinek tehetsége volt: zenélt (3 zenekar váltakozott), az énekek így nemcsak orgonakísérettel szóltak, hanem különféle hangszerekkel is (a legszebb a hegedű-ír síp és zongora együttese volt).

Mivel ott nem igazán ünnepelték a Reformációt, ezért az egyik évben engedélyt kértem, hogy ünnepeljük meg, ezzel lehetőséget kapva, hogy valami egyedit megmutassak az itthoni egyházi életből. Így az egyik október 31.-én Reformációi Emlékünnepélyt tartottunk: lefordítottam a vasárnap délelőtti liturgiát angolra, e szerint zajlott az istentisztelet, és azokat az énekeket énekeltük, amelyeketet mi is éneklünk itthon. (van jó néhány, ami egyezik!) Bár az ottanihoz képest az itthoni istentiszteleti formánk nagyon hagyományos, mindezek ellenére nagyon kedvesen fogadták és még hetekkel később is sok pozitív véleményt kaptunk. Különösen az erdélyi palást tetszett az embereknek, mivel ott palást helyett egy luther köpenyhez hasoló ruha van, amit temetés, keresztelés és esketés alkalmaival volt csak kötelező hordani. Az egyik Északí-Ír lelkész, akinek erdélyi felesége van, minden alkalommal erdélyi palástban szolgál, amit örömmel elfogadnak.

Év közben sok rendhagyó istentiszteleti alkalom volt. Pl. a vallásórás év kezdetén és végén, nyáron amikor szinte mindenki nyaralni ment- családi istentiszteleteket tartottunk, ami egy kb 15 perces interaktív beszéd volt, sok szemléltető eszközzel, nem a szószékről és nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is. Azért is interaktív, mert ekkor bevontuk a gyerekeket és a gyülekezetet a prédikációba.

Minden év október vége fele szervezték meg a hálaadást, ami a betakarítás miatt történt. Ilyenkor a templomok -kivétel nélkül- gyönyörűen fel voltak díszítve mindenféle zöldséggel és gyümölccsel, majd másnap önkéntesek házhoz vitték ezeket a gyülekezet idős tagjainak.



Minden hónap harmadik csütörtökén este presbiteri gyűlés volt, minden harmadik kedden este pedig "bizottsági gyűlés" (a gazdasági bizottság, a parókiáért felelős bizottság, a misszió bizottság, az épületekért felelős bizottság, stb) volt, melyeken én is jelen voltam. Jó volt látni, hogy sokan éreznek felelősséget nemcsak a lelki misszióért. A presbitereket ott egy életre választották, de már idős korban az ember kérhette a „nyugdíjaztatását”. A bizottsági tagokat és a gondnokot 4 évre.

Gyerekmunka A főnöknőm nem sokkal a szolgálatom elkezdése után megbízott a Vasárnapi Iskolás önkéntes tanárok csoportjának a vezetésével. Bár hihetetlen, ez a szám kb. 20 önkéntes gyülekezeti tagot jelentett, nem vallástanárok voltak, s akik rotációban minden évben bevállalták a vallásórák tartását. Összesen 4 gyerekcsoportot vezettek korcsoport szerint. A vallásórák vasárnap d.e. az istentiszteletek alatt folytak. Nekem nem a vallásoktatás volt a feladatom, hanem a munkatársi közösség és a konkrét munka, porgramok megszervezése. Rendszeresen tartottam gyüléseket, segítőkkel bevásároltuk a segédeszközöket, keresztyén könyvesboltból megvásároltuk az oktatási anyagot, ami egységes volt minden csoport számára. Megszerveztük a termek kitakarítását és minden segédeszköz rendszerezését és az egész évi rotációs beosztást. Ezenkívül mindig rendelkezésére álltam bármelyik tanárnak, ha valamilyen gondja volt, rendszeresen tartottam velük a kapcsolatot.

Két nyáron besegítettem a közös vakációs gyermekbibliahét megszervezésébe. Első évben mint önkéntes, a másodikban mint az egyik főszervező. Közös volt, mert nem csak ennek a gyülekezetnek szólt. A városkában 4 gyülekezet (a két presbiteriánus, a metodista és a baptista) összefogása és közös szervesése eredményeként hétfő és péntek között napi átlag 140 gyerek vett részt a közös bibliahéten. A hetet egy 4 emberből álló főszervező csapat és kb 30 önkéntes (fiatal és felnőtt) vezette le. Az a gondolat és hit fogalmazódott meg emögött, hogy összefogásban az erő, és Isten előtt nincs presbiteriánus, baptista, stb. Isten országába mindenki kivétel nélkül hivatalos.

Minden december első szombatján megszervezésre került a „Christmas cracker” nevű nap, amely egy karácsonyi játszóház volt gyerekeknek, így a szülők nyugodtan készülhettek az ünnepre a gyerekek nélkül :) Nagyon sok segítője volt ennek a napnak, mely reggel kezdődött és délután 4-ig tartott. Rengeteget játszottunk, színeztünk, barkácsoltunk, énekeltünk, majd a nap végére a mikulás is eljött egy szamárfogaton.


Az ottani „püspökség” (mivel nincs püspökük, hanem egy évente választott moderátoruk, ezért a püspökség ottani megfelelője egy adminisztrációs központ, rövídítve PCI) és egyéb missziós szervezetek rendszeresen szerveztek képzéseket és konferenciákat, melyekre sikerült el is menni. Mindezek közül a legjobb az volt, amit a PCI gyermek és ifjúsági szakosztálya szervezésében elvégezhettem: egy gyermek munkáról szóló 10 hetes „Childrens Ministry Certificate” nevű akkreditált kurzust, amelyről oklevelet is kaptam. A 10 hét alatt a különféle szemináriumokon a gyerek munkáról tudtunk meg többet, egymás beszámolói alapján ötleteket cseréltünk, módszereket tanultunk. Egy komoly képzés volt, ami a gyermekmunkáról szólt.

Gyerekmunka nemcsak a gyülekezetekben volt, hanem az iskolákban is. A kisváros iskolái minden tanév elején fel lettek osztva a különböső felekezetek között és lelkészek vagy önkéntesek tartottak iskolai vallásórákat. Nekem egyik évben III., másikban IV. osztály jutott. Jó volt ebbe is belekóstolni, hogy hogyan áll hozzá az iskola a vallásos neveléshez, hogyan támogattak a tanítónők, hogyan kellett negtanulnom használni az interaktív táblát (amit a táblára rajzoltam, az megjelent a kivetítőn). Az volt számomra szembetűnő, hogy nem voltak felosztva a gyerekek vallások kategóriájába. A Biblia ugyanazt tanítja egyiknek és másiknak is.

Ifjúsági munka. Mivel a gyülekezetben fél állásban már dolgozott egy ifjúsági munkás, és épp akkor töltött ott gyakorlati évet egy másik fiatal, az ifjúsági alkalmakon egyenlőre csak mint résztvevő voltam jelen, néha én vezettem a játékokat. Pár hónap után körvonalazódott bennem hogy melyik alkalmakra akartam jobban besegíteni. Az alkalmak kb ezek voltak: minden csütörtökön este ifjúsági bibliaóra (a már keresztyén fiataloknak 14-18 év között), minden pénteken este ifi klub (12-18 év közötti fiataloknak, akiknek nem sok közük van az egyházhoz) és minden vasárnap este junior ifi (kb. 10-14 év közöttieknek, akiknek van már valamilyen fogalmuk a hitről.)

Mindegyik alkalomnak megvoltak a maga szervezői és vezetői az ifjúsági munkás mellett. Számomra a péntek esti lett a legkedvesebb és a legérdekesebb. Itt rengeteget tapasztaltam az ottani fiatalokról, az életükről, a hitükről, akár a neveletlenségükről (volt pár olyan este, amikor szinte felforgatták az épületet). Ez az alkalom egy ún. ifi klubként működött, bibliaórák itt nem voltak, a vezetők a célzott beszélgetésekre helyezték a hangsúlyt és együtt szórakoztunk velük. Időnként mgeszerveztünk néhány közös játékot, s volt 1-2 személyes bizonyságtétel is. De zömében: foci, asztalitenisz, kávézó, társasjátékok...


Ezeknek a fiataloknak létrehoztak egy olyan központot, ahova elmehettek szórakozni, találkozni, ismerkedni. Péntek esténként a fiatalok nem az utcán vagy a kocsmákban ültek, hanem a The Edge-ben (magyarul: híd). Az volt számomra a szenzációja ennek a központnak, hogy sok fiatalnak adott célt, hitet és eligazódást az életébe. S ez annak is köszönhető volt, hogy péntek éjjel a The Edge elszánt munkatársi közössége kimentek az utcára missziót folytatni. Ezalatt egy másik csapat a központ emeletén imádkozott az utcán levők szolgálatáért és biztonságáért. Feleségem is bekapcsolódott ebbe a munkába, és péntek éjjelenként ott volt rendszeresen az imádkozók csapatában. Így szolgáltuk együtt ugyanazt a célt: este amint hazérkeztem az ifiklubból, ő már várt és átvette a kocsit tőlem, sietve az éjjeli szolgálatra, ami fél 11-től kezdődött és 1-ig tartott.

Köszönettel,
Orbán László, Szentjobb