2013. november 19., kedd

Diószegi szüreten - együtt a jövőért

Diószegi szüreten - együtt a jövőért 

D. Mészáros Elek
Biharország


Szeptember végi napokon már nagyot lehel az ősz a dombok felől, kisepri maradékát a nyárnak. Az előző este esett eső maradéka – a még vergődő kora reggeli napsütésben – gyémántszikrákként csillog a leveleken. Hirtelen libben a pára, mint szélkapta fátyol a róna fölött. Rézvörös menedék alól csábos szőlőfürtök kukkantgatnak az érkezőkre.


Méltó fogadtatás

Jókedvű zsivaj lengi be jöttük, ahogyan hajdan volt eleink idején. Ez volt a szándék is, a régi szüretek hangulatát, munkamenetét, a közösségi együttlét örömét visszaidézni, hogy ismét jó legyen együtt lenni. A panoráma is gyönyörködtető, a bihardiószegi szőlőhegyről messzire látni, távoli harangok búgása apró rezgésekké szelídül a völgyek tenyerén.

A Bihardiószegi Református Egyházközség birtokán járunk, a régi pince-pajta köré telepedő szőlős és gyümölcsös gondos gazdakézről árulkodik. Gellért Gyula, a gyülekezet lelkipásztora számtalan múltmentő, nemzetféltő munkáját gyarapítandó, ezúttal első alkalommal szervezett egyházi hagyományőrző szüretet együtt a magyarországi testvérgyülekezet híveivel, a tépeiekkel.

Bihardiószeg nagy múltú szőlész-borász hagyományokkal büszkélkedő község. Ehhez megvannak a természeti adottságai. Fekvése, talajösszetétele ideális e nemesen különleges, már-már misztikumba hajló gyümölcs termesztéséhez. A bornak lelke van, öröm és bánat elixírhordozója. Aki tud vele bánni, ahhoz szerelmes lányként suttog, odasimul, vagy éppen, mint a menyecske, kacéran felkacag. Lassan-lassan pince mélyében, titokhelyen bölcsességé érlelődik, őszi napsütésben a pajta előtt, diófa alatt öreg csontokat melegít, régi idők fiatalságába röppent elmélkedni, merengeni az elmúltak fölött.

 
A tiszteletes testvérbátyja, Gellért Ákos is beállt a puttonyosok közé

Így élték meg ezt régen Bihardiószegen és mindenütt, ahol értettek a bor nyelvén, akik játszani tudtak ez isten adta muzsikán. A Zichy grófok idején, majd nemzedékeken át óvták, védték a szőlőt, mely messze vitte Bihardiószeg hírét. A filoxéra pusztítása után is talpra tudtak állni, Zichy Tivadar támogatásával 1912-ben elkezdődött a helyiek által MAT pinceként emlegetett óriási borraktár építése. A forradalmi változásokat követően néhányan szőlőtelepítésbe kezdtek, ma már több jelentős területtel rendelkező borász van a faluban.

A református egyház birtokát nem lehet eltéveszteni, alig kőhajításnyira fekszik a főúttól. A zöld ágakkal díszített bejáratnál fehér inges, kalapos legények, magyar népviseletbe öltözött lányok kínálgatják az érkező vendégeket jóféle kisüstivel, pogácsával. Bentebb rögtönzött kapu felirattal: „Isten hozott! Együtt a jövőért!”

 
Gellért Gyula és tépei szolgatársa, Oláh Attila, aki zsíros kenyeret falatozik 

Mire megérkeznek a tépeiek, élükön Oláh Attila tiszteletessel, már javában nyaldossák a lángok az üstök oldalát. Három kondérba készül a napi menü, ebédre bárányból és disznóhúsból bográcsgulyás, vacsorára pedig toroskáposzta kerül a tányérokba. Férfimunka ez a javából! Még az igen nagy ügyességet igénylő paradicsomhámozást sem lehet asszonyokra bízni, Tolnay Gábor nagy precizitással végzi a műveletet. Várdai József épp a húsokat szeleteli; zsigereiben hordozza a tudományt, mint mondja, több felmenője is henteskedett. Szűcs Zsigmond és Furcsik Sándor nagy szakértői az ízeknek, egyikük épp a tüzet csiholja, másikuk sárgarépát tisztít. Jakab László főgondnok amellett, hogy intézkedik, ellenőrzi a munkamenetet, akkora gyorsasággal aprítja a hagymát, hogy még a tépei asszonyok is megcsodálják.

A hagyománymentő szándék mellett az egyházi jelleget sem mellőzi a szüretelés. A munka megkezdése előtt hálaadó istentiszteletre kerül sor a szőlőtermésért, a présház felújításáért és az együttlétért. Gellért Gyula hirdeti az igét: „Szent hely ez, szent föld. Itt is templomban vagyunk, a természet csodálatos templomában. A szüret a nemzeti lét elevenítő része, Isten áldása. Ez a nap ünnepnap, megfürdik lelkünk az Isten adta természet áldásaiban. Ez a hagyomány közösségteremtő és közösségfenntartó kell hogy legyen”.

 
Munka előtt megáldották a szüretelőket

A papi áldásmondást követően a pajta előtt fiatal lányok zsíros kenyérrel, a gyülekezet asszonyai által készített pogácsával és borral kínálgatják a helyi és a tépei szüretelőket. Közben a citerazenekar régi dallamokkal emeli a hangulatot. Sallai Béla, a zenekar vezetője elmondja, hogy egy éve alakultak, ő még kisgyermekként nagyapja révén ismerkedett meg a hangszerrel. Gellért tiszteletes segítségével hangszerhez jutottak, egyaránt játszanak egyházi és világi zenét.

Mire a szüretelők nekilátnak a munkához, megérkezik Balog András, Tépe polgármestere is néhány további szüretelőt hozva magával.

 
Jakab László, a birtok gondnoka és Gellért, a pincegazda

Jakab László főgondnokkal körbejárjuk a birtokot, tőle tudom, hogy a pincemesteri feladatok a tiszteletes úr hatáskörébe tartoznak, míg a kinti munkálatok az ő reszortja. A régi mellett új telepítésű szőlős is van, almást és barackost is kialakítottak. Két évvel ezelőtt egy jókora területet diófacsemetékkel ültettek be, majdan fiatalok táborhelyéül fog szolgálni.

 
Citerások fokozták a munkakaedvet

Jól halad a munka, a citerások sem lankadnak, szüreti nótától hangos a környék. Nagyanyáink ideje éled, fiatalok észrevétlen veszik örökül a múltat.

Már vérét hullatja a délután, a dombtetőn szőlők levelei vörösen izzanak. Friss levegőn, munka végeztével jól jön a falatozás. A hosszú asztaloknál még sokáig beszélgetnek, a régi szokások, szüreti tréfák élednek valósággá. Megszentelődik a délután.