2013. november 11., hétfő

Csokaly múltja és jelene


Csokaly Nagyváradtól érszakra fekszik. Északon Székelyhíddal, keleten Nagykágyával, délen Diószeggel, míg nyugaton a már Magyarország területéhez tartozó. Létavértessel határos. A Nagyvárad – Szatmárnémeti főútról letérve még közel három kilométert kell megtenni ahhoz, hogy megérkezzünk a nem túl nagy, de annál barátságosabb, magyar ajkú faluba. Csokaly nevét először a 14. században (1338-ban) említi írásos dokumentum, Chokol formában. Napjainkban, 1968-as területi közigazgatás óta, Csokaly közigazgatásilag Székelyhíd városhoz tartozik.

Csokaly a Gutkeled nemzetség birtoka volt. Az, ebből a családból származó, Durug tulajdona volt, majd ennek halála után, az unokák osztozkodásakor Conraduas és Keled kapta meg ezt a területet. 1373-ban azonban már a Zólyomi család volt Csokaly földesura, később pedig a makófalvi Makó család. 1563-ban, a Makó család kihalt, és ekkor Varkocs Tamás szerzett rá adománylevelet. 1647-ben I. Rákóczi György, az erdélyi fejedelem, volt Csokaly birtokosa. A 18. században a falu nevét már Csokaj alakban említették a korabeli dokumentumok. Az évszázad végén és a 19. század elején több birtokosa is volt a településnek: így a Béldy, Csengery, Chernel, Carvay, Fényes, Sulyok, Tardy, Thegze családok. A trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegye székelyhídi járásához tartozott.

Körülbelül 1338-ban telepedett le néhány család ezen a területen, ekkor még mindannyian magyarok voltak. 1552-es dokumentumok szerint 22 telekből állt a falu. 1660-ban Nagyvárad török kéz alá kerül, ezzel együtt Csokaly is. Ebben az időben az összes környező település elpusztul, azonban ez a kis falu még tartani tudja magát. Azonban 1686-ban, Szentjobb várának a töröktől való visszafoglalása alkalmával Csokaly teljesen kipusztul, lakatlanná válik. Több mint száz év múlva, 1724-ben, említik ismét lakott településként Csokalyt. Valószínűleg úgy települt újra, hogy az egykor elmenekült lakosok, az ő leszármazottaik visszatértek az elhagyott faluba új életet kezdeni. Ekkor épül meg református templom is, majd később az iskola. A leánygyermekek számára is létrehoztak néhány évvel később egy iskolát.

A református gyülekezet 1724-ben alakul meg, de lehet, hogy csak 1725-ben. 1724 mellett szól az a tény, hogy az egyház tulajdonában lévő egyik terítő az 1724-es évszámot viseli, a 100 éves évfordulót viszont 1825-ben ünnepelték meg. A templom torony nélkül épül meg, az utcafronttól mintegy hatvan méterre a telek mélyén. Azért nem volt tornya a templomnak, mert I. Lipót császár minimálisra csökkentette a protestáns gyülekezetek templomépítési lehetőségeit. Csupán olyan templomok épülhettek, amelyek torony nélküliek voltak, és így nem voltak túl feltűnőek. A tornyot csak 1790-ben építették a templomra. Az évek során a templom több felújításon ment keresztül: renoválták a külsejét, a belsejét, a bútorait, befedték cseréppel, megjavították a deszkamennyezetet. 1865-ben Szabó György, a helyi főbíró, Mózes-széket készíttetett, 1883-ban Fényes István a ma is meglévő díszes faragású tölgyfa úrasztalát adományozta a gyülekezetnek. A szószékkorona 1887-ben készült Szabó György főbíró adományából. 1910-ben a templom tetején a cserepeket horgonyozott deszkalemezre cserélték.

1800 körül a templomnak két kisebb harangja volt, amelyek valószínűleg a toronyépítés idejéből származtak. Ezeket 1857-ben egybeöntötték és mellé még egy nagy harangot öntetett az egyházközség. A kisebbik harangot 1917-ben hadi célokra elvitték, helyére 1929-ben készült egy új nagy harang. Az 1848 – 49-es szabadságharc pusztításainak kiheverése után egyre többször kerül szóba, hogy orgonát kellene állíttatni a csokalyi református templomba. A templom orgonája 1864-ben épült, azonban, hogy kinek a keze munkáját dicséri, nem lehet tudni. Néhai Szalay Zsuzsanna hagyatékából adományozta a gyülekezetnek Fényes Lázár földbirtokos.

A templomkertbe a hálás utókor egy emlékművet építtetett az első világháborúban elhunyt csokalyiak emlékére. A falu híres szülötte Fényes Elek, földrajztudós, statisztikus. A Magyar Tudományos Akadémiának tagja volt, és elkészítette Magyarországnak és tartományainak teljes földrajzi és statisztikai felmérését, leírását. A kúriája a református templommal szemközt található, amelynek falai közül mára már csak egy maradt meg. Halálának 125. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a tiszteletére a református templom bejárata melletti falon.

Napjainkban a református gyülekezet közel ötszáz lelket számol. Néhány évvel ezelőtt a templomkertben felépült egy gyülekezeti ház is, holland segítséggel. Ez egy nagy gyülekezeti termet foglal magába, egy konyhát, egy kisebb irodát. Az épület emeletén öt vendégszoba található, egy zuhanyzóval, mellékhelységgel.

A legújabb felújítás tavaly télen történt a templomban, amikor központi fűtés lett beszerelve, ezzel is barátságosabbá, melegebbé téve a hideg téli vasárnapokat. Az idei évben esedékes a karzat teljes cseréje. Erre azért van szükség, mert a régi életveszélyessé vált, így használhatatlan. Ezzel egy időben megtörténik az ablakok cseréje is, hiszen már nem szigetelnek jól.

Hála Istennek a gyülekezetben szép számmal vannak fiatalok is. A vasárnapi istentiszteletek ideje alatt vasárnapi iskola zajlik a gyülekezeti teremben. Ezeken az alkalmakon tíz – tizenöt gyerek vesz részt hétről hétre. A legkisebbekkel a tiszteletes asszony foglalkozik. Az idei évben hat fiatal (egy lány és öt fiú) tett bizonyságot hitéről gyülekezetünkben. Jövőre nyolc gyerek fog konfirmálni, egy lány és hét fiú. A kiskonfirmációra készülők száma az idén hat. A konfirmációi oktatást a lelkész végzi a gyülekezetben, ugyanúgy, ahogy az ifjúsági csoporttal is ő foglalkozik. IKÉ-n körülbelül tizenkét fiatal vesz részt hétről hétre.

A kicsiny csokalyi gyülekezet talán új erőre kap az elkövetkező években. A vasárnapi istentiszteleteken nyolcvan – kilencven ember vesz részt. Igen lelkes gyülekezet, hiszen mindig arra törekszik, hogy szebb és jobb legyen a környezetükben minden. Folyamatosan szépítgetik a templomkertet, a parókiát és annak udvarát, a templomot és a gyülekezeti termet. Még egy gyülekezeti kirándulást is szerveztek az idén. A közös munka és közös szórakozás meghozza a gyümölcsét, hiszen egyre összetartóbb a közösség. Erre az összetartásra pedig napjainkban igen nagy szükség van!

Isten segítsen bennünket abban, hogy ez a kis gyülekezet továbbra is megállhasson a saját lábán, itt, az Érmellék szegletében.

Forró Emese