2013. október 31., csütörtök

VIII. Diószegi-Álmosdi csata


Ha augusztus második hétvégéje, akkor csata, legalábbis így rögzült az emberekben, ez az immár hagyománnyá alakult népünnepély. Aki már részt vett egyszer, az visszavágyik, és jön is, magával hozva családját, barátait. Megszokott kedves arcok és minden alkalommal újabb és újabb arcok tűnnek fel a két hadsereg beöltözött katonái között. Igaz, itt kint, távol Diószegtől és Álmosdtól ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek. Akik az első csatában részt vettek, azok soha nem felejtik el, azt az esős vasárnapot és újra és újra visszatérnek ide.

De ahogy ezt napjainkban mondják, ez az esemény nem jöhetett volna létre, ha 1990-ben református papnak Gellért Gyula tiszteletes nem érkezik Diószegre. Ez alatt a 23 év alatt tiszteletes urunk sokszor meglepte a diószegieket merész elképzeléseivel, és terveinek „tűzön-vízen” keresztüli megvalósításával. Sokan és sokszor meglepődtünk, de aztán mindenkit magával vitt a lendülete, lelkesedése, és mellé álltunk öregek és fiatalok egyaránt. Sok éven keresztül tervezte a csata megvalósítását, mindenki kétkedve fogadta, de ő csak kutatott tovább a történelmi múltban, Bocskai fejedelem és a hajdúk tetteit példaként állítva a maiak elé. Konok elszántsággal megvalósította az elképzelését egyre több embert állítva maga mellé. Emlékszem, pár évvel ezelőtt Hajdúböszörményből érkezett Diószegre egy biciklis csapat, akik Bocskai emléktúrán vettek részt, végigjárva a fejedelem és a hajdúk 400 évvel ezelőtti harci útját. A templomban ámulva nézték a Bocskai zászlókat, a képeket, a templomkertben a szobrot, hihetetlen volt számukra ez a Bocskai kultusz, amivel Diószegen találkoztak. Egy biztos, Gellért Gyula tiszteletes úr nélkül ma nem lennénk itt már VIII. alkalommal, a diószegi-álmosdi győztes szabadságharc emlékünnepén.

Köszönjük a sok keresést-kutatást a történelmi múltban, a harci felszerelést, a katonai ruhákat, a sok kérelmet, hogy támogatókat és támogatást találjon ehhez úgy anyagilag, mint lelkileg és főleg azt, hogy a lelkesedése és a lendülete magával ragad bennünket és átlendít a kétkedésünkön.

Szilágyi Jolán
Bihardiószeg