2013. október 31., csütörtök

Diószeg - Álmosd 1604. okt. 15.

A Magyar Reformátusok Világtalákozójának közel hetven éves történelme során először fordult elő, hogy az Érmellék mint tájegység, és mint egyházmegye kiemelt helyszínné vált 2006-ban. Ennek oka az V. Magyar Református Világtalálkozó tematikájában, a Bocskai István Erdély és Magyarország fejedelme tetteire való hálás megemlékezésben keresendő, valamint abban, hogy Bocskai István az erdélyi protestánsok számára oly fontos vallásszabadság kivívásáért folyatatott harcának egyik döntő jelentőségű csatája Diószeg és Álmosd között, a Nyúzóvölgyben, az Almás patak mentén zajlott le.
 
A csata.

A csatának az előzménye az volt, hogy miután 1604 okt. 2-án Concini váradi alkapitány elfoglalta Bocskai Szentjobbi várát kardcsapás nélkül, a sikerén felbuzdulva a rendelkezésre álló 600 fős zsoldoscsapattal Kereki várát is megtámadta. Kereki váránál Örvéndi Pál várkapitány hajdúinak kemény ellenállásába ütközött, és a császáriak ezúttal csúfos kudarcot vallottak. Belgiojoso felsőmagyarországi főparancsnok értesülve a vereségről, attól tartva, hogy a helyzet felbátorítja az ellenállást, elhatározta, hogy visszaverhetetlen ostrom alá veszi a várat 10 000 katonával és ostromágyukkal. A nagyméretű sereg összegyűjtésére, valamint az ágyúk felvonultatására katonai manőverekre volt szükség, mozgósításra, amely időbe tellett. A legfontosabb a csatarend felállításánál az ágyúk voltak, amelyeket Petz ezredes kellett magával hozzon. Október 14-én reggelre az ezredes meg is érkezett Álmosdra, a türelmetlenül várakozó lovasság és gyalogsághoz csatlakozandó. Petz ezredesnek célszerű volt, hogy Diószegnél rátérjen az Ér völgyében haladó országútra, és Biharfélegyházánál találkozzon, az ágyúk hírére Adorjánból elinduló Belgiojoso seregével. A csapatnak éjfélkor kellett elindulna Álmosdról, holdfényben. Mivel nagy csapatról volt szó, és kilenc ágyújuk is volt, feltételezhető, hogy a holdfény kellő mértékben megvilágíthatta az útjukat, felhőtlen volt az ég.

Bocskai pontos értesülései lehettek Belgiojoso hadműveleteivel kapcsolatosan, tudta mire készülnek, és hogyan. Tisztában volt azzal is, hogy legfőbb céljának Petz ezredes csapatának a megsemmisítését, valamint az ágyuk Kereki vára alá való eljutásának a megakadályozását kell kitűzze.

Petz ezredes éjfélkor a csapatot elindította, ő maga pedig előrement, hogy néhány sziléziai lovas élén ellenőrizze, alkalmas-e a diószegi híd az ágyúk átviteléhez. Ez idő alatt egy másik császári seregben, Danpierre ezredes csapatában az ott szolgáló hajdúk elhagyták a sereget, mert a hadimozgások előtt már szövetségre léptek Bocskaival. Ami Danpierre ezredesnek fel sem tűnt, (valószínűleg azt gondolta, hogy a serege elején nyargaló hajdúk csupán haragosan előresietnek, magyarul ugyanis nem tudott) az Petznek már gyanús volt, őt nem tudták megtéveszteni a hídhoz érkező hajdúk, és heves harcba elegyedett velük, annyira hogy, ő maga is megsérült. Bocskai csapata eközben egy Diószeg közeli Egyed erdőben várta a hajdú csapatokat, azonban a csatazaj hallatán, amely a híd felől jött, az előttük elvonuló császári csapatokra támadtak.

Az éjszakát az erdő felől hangos „Hujj rá!” felkiáltás rázta meg, és megkezdődött az ádáz küzdelem a császári túlerő, és Bocskai vitéz hajdúi között. Eleinte sikerült visszaverni a hajdú rohamokat, és összetolva a szekereket lekapcsolták az ágyukat. A hajdúkapitányok sorozatos rohamok alá vették a szekerek mögött megbúvó gyalogságot, és halált megvető bátorsággal harcoltak a sziléziai lovasok ellen. A Danpierre ezredestől elpártoló hajdúk csatlakozásával nyolc rohamot hajtottak végre, ami közben a sziléziaiak a környező mocsárba szorultak, majd megfutamodtak, elhagyva a csata helyszínét. Még így is két és fél ezer gyalogossal kellett szembenéznie a hajdúknak. A tábori ágyúkból leadtak egy-egy lövést, de a rohamok alatt a hajdúk baltákkal szétverték az ágyúk kerekeit, amelyek megsemmisülten fordultak a földre.

A buzgó hajdúk győzelmét az Isteni gondviselés vívta ki, amikor az egyik elővigyázatlan lövész égő kanócának parazsa a lőpor közé esett, és a lőporos szekér felrobbant. Sokan megsebesültek, mások a légnyomás miatt váltak harcképtelenné. Az így jelentősen meggyengült ellenállást a hajdúknak már nem volt nehéz legyőzniük. A csata meg volt nyerve.

Bocskai hadicsele (a lesből való támadás) érthető, hiszen reguláris császári hadsereg ellen könnyűfegyverzetű hajdúk csak portyázással, meglepetésszerű támadásokkal győzhettek.

A 2006-es ünnepség emlékei.

A tőlünk nyugatabbra lévő országokban, a tengerentúlon ma már általános gyakorlat az, hogy a hazájuk történelme iránt rajongó lelkes emberek „újrajátszanak” egy – egy, a népük életére nézve döntő jelentőséggel bíró csatát, ütközetet, felelevenítve az eseményeket, éberen tartva a múlt iránti tiszteletet. Nem utolsó sorban felejthetetlen élményt szerezve így, hogy a nézők szemei előtt megelevenedő csatát korhű ruhákban, korhű fegyverekkel, az eredeti csata helyén elevenítik fel.

Ezen a példán felbuzdulva, a Partiumban, Erdélyben és egész Romániában először az Érmelléki Református Egyházmegye, a Diószegi Református Egyházközséggel és lelkes Magyarországi támogatókkal karöltve felvállalta a Diószeg – Álmosd között, a Nyúzóvölgyben lezajlott csatának, Bocskai István fejedelem győzelmének a felidézését.

A nagy horderejű esemény ötletgazdája az Érmelléki Református Egyházmegye volt esperese, Nt. Gellért Gyula diószegi lelkipásztor volt. Az ötlettől a megvalósulásig azonban sok idő telt el, ami alatt a szervezés szálai párhuzamosan futottak. A csatarekonstrukcióhoz a pénzbeli támogatást a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen keresztül (pályázat alapján) a Magyarországi Zsinat adta. E mellett alapos történelmi tájékozódásra is szükség volt, hogy a csatában minden korhű és az eredetivel megegyező legyen. A csata megszervezése mellett természetesen nem lehetett megfeledkezni a csata megtekintésére érkező népes seregről sem. Ellátásukról, a megfelelő körülmények, feltételek megteremtéséről is gondoskodni kellett. Az ügyért mindvégig fáradhatatlanul munkálkodó esperes mellé csatlakoztak az egyházmegye lelkészei, érmelléki magyar emberek.

A csata tiszteletére két bronzágyú öntettett Csokalyon. Ezek felirata: „1604 X. 15. A HÁLÁS UTÓDOK. ÉRMELLÉK 2006 VIII. 13. BIHARDIÓSZEG.” Az ágyukat Marozsán Gyula nyugdíjas kerékgyártó mester Nagykágyán tette tölgyfatalpra, majd a kerekek bevasalása Diószegen történt meg Gál László kovácsmester munkája révén. Az ágyúk fa részét fekete és piros színekkel festették le. Ezen kívül az ágyúk megöntésére használt faágyú, valamint Füzesi József presbitertől ajándékba kapott mozsárágyú is csatába állítódott. A rendelkezésre álló pénzből négy szekér megvásárolására került sor az ágyúk vontatására. A fegyverek között találunk még 8 puskát, 10 buzogányt, 30 kopját, harci baltákat, 2 féle fokost, 3 féle lándzsát, hajdú és osztrák pajzsokat, osztrák sisakot, hajdú süveget, 45 zászlót, 2 gyalogsági dobot és 1 kürtöt. A ruhák elkészítésében a Bihardiószegi asszonyok jeleskedtek, de készült ruha Csokalyon, Margittán, és Szentjobbon is. A Diószegi varrodában az osztrák ruhák is elkészültek, a fejedelem és a hajdúkapitányok ruháit posztóból Deák Julianna Csokalyon varta, mint ahogy a tarsolyokat is. A süvegekbe számtalan gyülekezetből érkezett toll, hogy így is hitelesebbé váljon a viselet.

A jelenkori csata hajdúseregét Szentjobbi, Székelyhídi, Diószegi, Érköbölkúti, Érolaszi, Érsemlyéni lovasok és gyalogosok, valamint az Álmosdiak szablyákkal is felszerelt gyalogosai tették ki. Az osztrák sereget ezúttal a Diószegi, Csokalyi és Érköbölkúti szekeresek alkották összesen 14 szekérrel.

A hosszú készülődés utolsó heteinek nagy hajrája után az események célba érkezni látszottak. A Nyúzóvölgyi terület előkészítése, egy 100 méteres alkalmi deszkaasztal felállítása, 3 disznó levágása, 20 bogrács felállítása után 3 nyergesvontatónyi fa is megérkezett. A csatába készülök a csata napján Négyesi Lajos őrnagy, a Budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és Bólyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kar tanszékvezetőjének szakszerű instrukciói alapján gyakorlatoztak, lelkesen készülődve az eseményre.

2006. augusztus 13-án az V. Magyar Református Világtalálkozó keretében délelőtt a Bihardiószegi templomban Dr. Erdélyi Géza püspök hirdette Isten igéjét az ünneplő gyülekezet nagy örömére.

Délután több ezres tömeg gyűlt össze a Nyúzóvölgyben, kilométeres sorokban érkező autókkal, buszokkal. Az összesereglettek között nemcsak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezetei képviseltették magukat, de a határokon túlról is szép számban érkeztek, valamint megfigyelhető volt a fiatalok számbeli nagysága is. Először néhai Ft. Dr. Hegedűs Lóránt volt dunnamelléki püspök köszöntötte az egybegyűlteket. Ez után az egyre hevesebben zuhogó esőben került sor a csatajelenetre, amelyhez Négyesi Lajos őrnagy fűzött magyarázatot. Nemcsak egymással, de az időjárással is hősiesen küzdők között végül eldőlt a csata, az osztrák sereg ismét vereséget szenvedett. A győztes hajdúcsapat Bocskai zászlaja alatt esküt tett Isten szolgálata, a hit szabad gyakorlata, és Bocskai fejedelem mindhalálig való követése mellett. Az eskütétel után Ft. Tőkés László püspök, EP-képviselő mondott beszédet. Meleg Vilmos színművész-igazgató rendkívüli lelki és elemi erővel elszavalta a Szózatot. Ezt követően a Himnusz eléneklése zárta a tartalmas programot. Az idő közben átfázott egybegyűltek a bográcsosok tápláló tartalma mellett ismerkedhettek egymással.

A szervezők látva a megkülönböztetett figyelmet a résztvevők részéről örömmel állapíthatták meg, hogy nem hiába fáradtak. A sok korhű ruha, fegyver Diószegen, egy elkészítendő Bocskai Múzeumban talál helyet magának, és a hagyományőrzés, hagyományteremtés nemes szándéka mellett azt a célt is szolgálja, hogy az emlékezés áldott eszközévé válhat Isten kezében.

A győztes csatát Petrucz József Bihardiószegi festő 2x3 m gyönyörű olajfestményében megörökítette.

Amit Bocskai István Erdély és Magyarország fejedelme 1606-ban, a Bécsi békében kivívott - „az ő vallásuk szabad gyakorlata és használata megengedve legyen…”, ma is létezik, ezt bizonyította 2006. augusztus 13-a és az egész világtalálkozó.

Kulcsár Árpád