2013. szeptember 30., hétfő

A MAKIK 10 éves jubileuma Feketeerdőn


Születésnapját ünnepelte a magyarkéci keresztyén református ifjúság a múlt héten. Immár 10 éve, hogy erősödünk és növekedünk az Úrban, hála az odaadó munkáért és áldozatért, amit Mike Pál és családja végez mind a mai napig, Isten kegyelméből.

Hosszas tervezés után Feketeerődre jutott a választás, már csak azért is, mert ott volt megrendezve az első születésnapi kirándulás is. Gondos tervezés előzte meg ezt a két napot, mivel nem kis számú volt a lelkes ifjúság. Több mint 30-an vettek részt, és még ennél is sokkal többen szerettek volna, de nem tudtak. Az indulás Szerda reggel volt, amit már nagyon várt mindenki, persze, mondanom sem kell, telis tele volt pakolva minden autó csomagokkal és ennivalóval és persze a nagy pavilon sátor se foglalt kis helyet, ugyanis, az alvás úgy lett megoldva, hogy mindenki a földön aludt, matracon, hálózsákban, aki pedig nem fért be a tömegszállásra, annak maradt az ötcsillagos csillagszálló, vagyis a szabad ég. J

Megérkezéskor a szorgos női kezek hozzáfogtak a bogrács elkészítéséhez, addig a fiúk végezték a „férfi”-munkákat. Gyorsan repült az idő, nagyon jó volt a hangulat, az esti tábortűz feledhetetlen volt mindenki számára: sok éneklés, játékok és beszélgetések, amik nagyon építőek voltak az ifi számára. Nagyon szép idő koronázta meg ezt a kirándulást, amit nem kevés imádság előzött meg az ifjúság részéről.

A következő nap is örömökben és áldásokban gazdag nap volt. Sikerült ismét mind a lelket, mind a testet gazdagon táplálni és erősíteni Isten kegyelméből. Ezt a fantasztikus kirándulást egy hatalmas játék zárta. A számháborút az útmenti gátnál rendezték meg a lányok vs. fiúk felállásban. Mindenki nagyon jól érezte magát és hősiesen küzdöttek egymással szemben. Így telt el ez a születésnapi kirándulás, ami egy örök emlék maradt mindenki számára Isten kegyelméből és szeretetéből fakadóan!

Katona Levente