2013. szeptember 30., hétfő

Exodus Kécen is


Idén nyáron is ellátogatott Magyarkécre az Észak-ír Exodus szervezet egyik csapata. A csapat Nikita Campbell vezetésével másfél hetet töltött nálunk. Kilenc szolgálatra kész ifjú tette dolgát nap mint nap, különböző programokat szervezve a gyerekeknek és az ifjúságnak, valamint élelmiszercsomagokkal és kedves szavakkal ajándékozták meg gyülekezetünk idősebb tagjait.


Az Észak-ír fiatalok napjai igen mozgalmasan teltek: délelőttönként gyerekfoglalkozást tartottak a Biblia hőseiről, délután a csapat kétfelé oszlott, az egyik fél időseket látogatott, a másik pedig a parókián lévő munkálatokban segített. Az ittlétük második felétől kezdve a fiatalokkal töltötték estéiket: bemutattuk egymásnak kultúráinkat, dicsőítettünk, áhítatot tartottunk, beszélgettünk, játszottunk. Vasárnap rendhagyó Istentiszteletet tartottak az észak- írek, tartalmas üzenettel és bizonyságtételekkel. Az utolsó előtti napjukat a fiataljaink szervezték, amelyen pihenésképen elvitték őket strandra. A csapat nálunk töltött ideje nagy áldás volt a gyülekezetünkre nézve, sok mindent tanulhattunk általuk a szolgálatról. Hálásak vagyunk az Úrnak értük!

Bodoni Adrienn, Borsi Renáta, Kocsis Bernadett

A MAKIK 10 éves jubileuma Feketeerdőn


Születésnapját ünnepelte a magyarkéci keresztyén református ifjúság a múlt héten. Immár 10 éve, hogy erősödünk és növekedünk az Úrban, hála az odaadó munkáért és áldozatért, amit Mike Pál és családja végez mind a mai napig, Isten kegyelméből.

Hosszas tervezés után Feketeerődre jutott a választás, már csak azért is, mert ott volt megrendezve az első születésnapi kirándulás is. Gondos tervezés előzte meg ezt a két napot, mivel nem kis számú volt a lelkes ifjúság. Több mint 30-an vettek részt, és még ennél is sokkal többen szerettek volna, de nem tudtak. Az indulás Szerda reggel volt, amit már nagyon várt mindenki, persze, mondanom sem kell, telis tele volt pakolva minden autó csomagokkal és ennivalóval és persze a nagy pavilon sátor se foglalt kis helyet, ugyanis, az alvás úgy lett megoldva, hogy mindenki a földön aludt, matracon, hálózsákban, aki pedig nem fért be a tömegszállásra, annak maradt az ötcsillagos csillagszálló, vagyis a szabad ég. J

Megérkezéskor a szorgos női kezek hozzáfogtak a bogrács elkészítéséhez, addig a fiúk végezték a „férfi”-munkákat. Gyorsan repült az idő, nagyon jó volt a hangulat, az esti tábortűz feledhetetlen volt mindenki számára: sok éneklés, játékok és beszélgetések, amik nagyon építőek voltak az ifi számára. Nagyon szép idő koronázta meg ezt a kirándulást, amit nem kevés imádság előzött meg az ifjúság részéről.

A következő nap is örömökben és áldásokban gazdag nap volt. Sikerült ismét mind a lelket, mind a testet gazdagon táplálni és erősíteni Isten kegyelméből. Ezt a fantasztikus kirándulást egy hatalmas játék zárta. A számháborút az útmenti gátnál rendezték meg a lányok vs. fiúk felállásban. Mindenki nagyon jól érezte magát és hősiesen küzdöttek egymással szemben. Így telt el ez a születésnapi kirándulás, ami egy örök emlék maradt mindenki számára Isten kegyelméből és szeretetéből fakadóan!

Katona Levente

Példabeszédek Lesen

Az utolsó néhány napot nagyszámú fiatal sereg húzgálta le buzgón a naptárában, mígnem eljött az augusztus ötödike: a Lesen megrendezett keresztyén ifjúsági tábor.

Az első nap tanúi lehettünk, hogyan dönt rekordot a fiatalok száma ebben az évben a táborban. Fiatalok találkozhattak újra és ismerkedtek meg másokkal. A nap végére közel kétszázan gyűltünk össze, hogy tíz napon át a kérdéseinkre válaszokat kapjunk, lelkileg fejlődjünk, és ha még nem következett volna be, újjá is szülessünk. Bevezetőt és eligazítást is kaptunk bőven a táborvezetőktől: a mi szeretett Simi néninktől (Szabó Erzsébet) és Mike Pál tiszteletes úrtól.

Az első teljes nap a táborban a tisztaság forradalmának a meghirdetésével indult, mely forradalomban mi, a fiatalok vagyunk az első számú harcosok, a sátán, a világ és nem utolsó sorban magunk és vágyaink ellen. Ám ebben a harcban nem csupán nyers erőre van szükség, annál jóval többre. Lelkészeink és előadóink nap mint nap a példabeszédek könyvét tárták elénk, hogy meglássuk és tapasztaljuk, mi az a bölcsesség, amit Isten akar adni nekünk és amely elengedhetetlen felnőtt életünk során is. Sőt, ott fog majd aztán igazi kincset érni, ha lesz elég. Egy igazán bölcs ember így fogalmazott: „Kevés tudásomat tudatlanságomnak köszönhetem”- az alázatot és az igazi bölcsességet egyedül Isten képes kimunkálni bennünk. Előadások után következtek a várva várt kiscsoportos beszélgetések.

Délutánonként, a bő szabadidő után keddtől péntekig evangelizációt hallhattunk Bódis Miklós tiszteletes úrtól, aki elképesztő egyszerűséggel és a Szentlélek bámulatos erejével, keményen és megrázóan tudta hirdetni Isten üzenetét és csodáit, melyet a maga és mások életében vélt felismerni, megtérését követően. Négy napon át bolygatta fel Isten a sok, hamisságban és kényelemben éldegélő ember lelkét rajta keresztül.

Meg vagyok győződve, hogy sehol máshol nem fénylenek úgy a csillagok és nem ropog úgy tábortűz, mint Lesen. Minden este részesei lehettünk ennek a csodának, de szombaton valahogy másképp ragyogott minden, mint a többi estén. Lélekben felkészülve a tábortűztől imasétára indult közel kétszáz fiatal, halk énekléssel egy hosszú sorban Isten elé járulva. Mindenki kapott esélyt többek között az élete átértékelésére.

A vasárnap egy remek lehetőség volt a szív megvizsgálására közel kétszázötven (!) ember számára, mivel vendégeink is érkeztek. Lelkigondozónk, Fekete Márton szolgált az ünnepi Istentiszteleten, a szívről. Személyesen magaménak éreztem a prédikáció egyik fő gondolatát, miszerint szívátültetésre van szükségem. Bár veszélyes, kockázatos, de biztosak lehetünk abban, hogy Jézus keze alatt még soha senki nem halt meg. Sőt! Ezek szerint a szívünkkel csak egy dolgot tehetünk: odaadhatjuk Neki. Az úrvacsora után délután az ifjúsági istentisztelet keretén belül dicsőítettünk és néhányan bizonyságot is tettek arról, hogy Isten kegyelméből át tudták adni a saját szívüket az áldott orvos kezébe. Áldott nap volt és azt hiszem, hogy az táborozásunk tetőpontját jelentette a vasárnap minden egyes résztvevő számára.

Az utolsó három nap egy nagy kirándulásban, remek előadásokban, jó kis beszélgetésekben és persze az élmények, megtapasztalások megosztásával telt. Barátságok kötődtek és erősödtek meg, kapcsolatok újultak meg Istennel és komoly elhatározások születtek a jövőre nézve. Isten tervét láttuk megvalósulni idén is a táborban.

Oláh Róbert,
Magyarkéc

2013. szeptember 19., csütörtök

Az Úr munkálkodott Tótiban

Az Úr munkálkodott Tótiban  

Biharország
Szőke Ferenc
2013/09/18

Szászrégentől kicsit északra, a Maros menti Marosfelfaluban született, vallását híven gyakorló családban. Szülőfalujában végezte el az általános iskolát, majd a középiskolát Régenben, reál tagozaton. A műszaki egyetemen folytatta volna tanulmányait, de, mint mondta, Isten fordított élete útján. 



Tizenegyedikes diák volt Demeter Sándor, amikor szülőfalujában, Marosfelfaluban megrepedt a harang, ezért újat kellett önteni. A szentelésre írt egy verset, az megragadta a jelen lévő püspök figyelmét, és azt mondta neki, hogy ilyen fiatalemberre volna szükség a teológián. Érdekes, hogy sem azelőtt, sem azután nem írt verseket, de ez az egy meghatározta élete útját, mivel megfogadta a püspöki tanácsot, szakított műszaki álmaival és 1977-ben sikerrel felvételizett a kolozsvári Református Teológiára. Úgy gondolta, ha az Úristennek szüksége van egy szolgára, ő készen áll rá. A megrepedt harangot és a püspöki meghívót égi jelnek tekintette. 1981-ben diplomázott, kevéssel utána megnősült, és egy évtizedig a Nyárád mentén szolgált a közigazgatásilag Ákosfalvához tartozó Kisgörgény faluban. Onnan hívták meg Tótiba egy bemutatkozó szolgálatra 1991-ben, majd ugyanazon esztendő október 1-jén tényleges szolgálatra. Azóta, immár több mint két évtizede, Tóti református közösségének lelki vezetője.

A presbitérium általában közelebbről szokott lelkészt meghívni. Hogyan jutottak el Önhöz Kisgörgénybe?

Tulajdonképpen nem ők jutottak el hozzám, hanem mi hozzájuk. Egy szentjobbi barátunk beszélt rólunk, és egy alkalommal, amikor családommal hozzá jöttünk látogatóba, megejtettük a lelkészi bemutatkozást Tótiban. Akkor itt eléggé elhanyagolt állapotban volt minden, és nem nagyon tolakodtak a lelkészek azért, hogy ide jöjjenek. Mi vettük a bátorságot és belevágtunk. Azért kellett hozzá némi bátorság és elszántság, mert négy kisgyerekkel költöztünk be egy lerobbant parókiába.

Úgy tudom, hogy Önök nemzetfenntartásban is példát mutatnak az itteni közösségnek, mivel családjuk Tótiban tovább gyarapodott. Hány gyerekük van, illetve van-e köztük, aki továbbviszi a lelkészi stafétabotot?

Isten kegyelméből és áldásával hét gyermekünk született, tehát Tótiban még három. Sándor fiunk kórházlelkészként szolgál Temesváron. Két gyerekük van. Szilárd fiunk Mezőbajon szolgál saját gyülekezetében. Felesége szintén református lelkész Anton. Nekik egy kisfiuk van. Csenge lányunk Nagybányán segédlelkész, ő most menyasszony. Jácint fiunk is elvégzett egy évet a teológián, de valószínűleg úgy értékelte, hogy családunkban sok lesz a lelkész, ezért átment a közgazdasági szakra. Jelenleg mesterizik. Szabolcs fiunk most másodéves a teológián, Lídia lányunk pedig másodévet végzett a kolozsvári Református Kollégiumban. Reményke lányunk most végezte a nyolcadik osztályt, és sikeresen felvételizett a kolozsvári Református Kollégiumba. Ha csak a szűk család van együtt, akkor egyelőre 14-en ülünk az asztal körül, de valószínűleg Isten kegyelméből leszünk még többen is.


Csak gratulálni lehet egy ilyen gyönyörű családhoz. Gondolom, azért voltak nehéz pillanatok. Nem könnyű hét gyereket felnevelni, ráadásul valamennyit iskoláztatni.

Ezzel teljes egészében egyetértek. Ha annak idején valaki megkérdezte volna: Miből? – adós maradtam volna a válasszal. Az Úristen azonban mindig kirendelte a legszükségesebbeket, ezért áldom és magasztalom. Benne bízva sem mi, sem a gyerekeink soha nem maradtak szégyenben. Összetartó család voltunk, vagyunk. A nagyobbak segítettek elrendezni a kisebbeket. Ha egy családban megvan a szeretet, ott már nem lehet igazi hiány. Sokszor kiszámíthatatlan utakon kaptunk segítséget. Milliomosok nem lettünk, de a legszükségesebbet mindig megadta az Isten, és ennyi nekünk elég is volt. Hétszer is „kincset találtunk”, és azokat igyekeztünk hitben, szeretetben nevelni és az Úrhoz vezetni.

Tudjuk, hogy Tótiban a református vallás a domináns, igen kevés a más vallású. Mekkora az Ön „nagyobb családja”, a tóti református közösség? Milyen arányban látogatják az istenházát?

A főkönyv szerint 450 egyházfenntartót tartunk számon. Sajnos vannak 120-an, akik reformátusnak tartják magukat, de fizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Ezenkívül kb. 100 gyermek szerepel a nyilvántartásunkban. Ez összességében 670 fő. A vasárnap délelőtti átlagos istentiszteleteken 75-80, délután pedig 40-50 hívünk van jelen. Én elégedett vagyok ezzel az aránnyal, persze örülnék, ha még többen lennénk. Természetesen nagyobb ünnepeken többen teszik tiszteletüket az istenházában. Úgy érzékeltem, hogy a hívek, ha kapnak valamit – mármint lelkileg –, akkor szívesebben visszajárnak. Sajnos a fiatalok kevesebben jönnek, mint szeretném. Ez érvényes a templomra és a bibliaórákra is. Utóbbit megpróbáljunk vonzóbbá tenni, de erőltetni nem lehet, illetve nem érdemes a gyerekeket. Remélem, a saját jószántukból fognak majd eljönni. Ehhez kellene a szülői segítség is.

Köztudott, hogy Ön a CE (Christo et Ecclesia) szövetség tagja. Ezt a szövetséget sokan dicsérik, sokan bírálják. Mi a szövetség lényege, szerepe a református valláson belül?

Talán a lényeget már el is mondta. A református egyházon belüli szövetségről van szó, amint az elnevezése is mondja: Krisztusért és egyházáért. Valóban sokan mondják, hogy valaki vagy református, vagy CE szövetséges. A kettő viszont semmiképpen nem zárja ki egymást, sőt. Ahogy mindenki elismeri a nőszövetséget, a presbiteri szövetséget meg a többit, úgy, remélem, hamarosan a CE szövetség is elismerést és megbecsülést nyer. A polgári élet példájával élve, ez a református valláson belüli civil szerveződés. Semmiképpen nem akar új egyházat. A tagjai azok a református hívek, akik szeretik az Urat és egyházukat, de ezen keresztül is valami többletet akarnak adni egyházuknak: Megakadályozni az elvilágiasodását és erősíteni a lelki fejlődését, épülését. Ennyi az egész, ezért nem értem meg a bírálókat.


Napjainkban egyre több református lelkész vállal politikai szerepet. Mi erről az Ön véleménye?

Úgy gondolom, hogy a mi elsődleges feladatunk az, hogy az embereket vezessük az Úrhoz. Ha ez sikerül, akkor már a lelkésznek nem kell politizálni, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy aki komolyan veszi az Urat, az komolyan veszi a hitét, nemzetiségét, anyanyelvét is. Ő anyanyelvén fogja olvasni a Bibliát, becsületes, gerinces ember lesz, és megérti azt, hogy az Úristen kirendelte nekünk azt a helyet, ahol szolgálnunk kell. Ott állunk helyt, ahová állított, mi itt Erdélyben. Ezzel teszünk a legtöbbet a mi népünkért és a jó példa mutatásával. Fennmaradásunkhoz a jogaink kiharcolásával egyenértékűen fontos a gyermekvállalás és az erős hit. Ha Isten felé fordulunk, minden téren megkapjuk a felemelkedést.

Több mint két évtizede szolgál itt. Miket tart a legfontosabb megvalósításoknak? Minek örült a legjobban?

Mindenekelőtt annak, hogy az Úr munkálkodott itt Tótiban, sokan közelebb kerültek Istenhez, hitük erősödött, olyanok is elkezdtek templomba járni, akik azelőtt ezt nem tették. Híveim szeretik és követik az Urat. A lelki munkán kívül elég sok fizikai teendőnk volt, hiszen nagyon elhanyagolt parókiát vettünk át. Rendbe kellett tenni, illetve lakhatóvá tenni. Közben elkezdtük az új parókia építését, mely 1995-ben lett kész. Javítani kellett a melléképületeket is. Ezt helyi erőből talán nem bírtuk volna, de szerencsére érkeztek támogatások Hollandiából. A hívek is érezték a cél fontosságát, és adakoztak. A templom is javításra szorult. Újra kellett bádogoztatni a tornyot, meg kellett javíttatni a tetőszerkezetet, melyet a háború lövedékei elgyengítettek. Belülről teljes egészében újravakoltuk és festettük. A padlót és a padokat is ki kellett cserélni. Parkosítottuk a kertet, és új kerítést húztunk.

Voltak-e a hollandokon kívül hazai támogatóik?

Több alkalommal kaptunk alkalmi segítséget a helyi tanácstól, amióta Vincze Nándor lett a polgármester. Azelőtt ez nem volt jellemző. Egy alkalommal a megyei tanács is támogatott bennünket. Jól jönne az állandó helyi támogatás, hiszen gyakran előfordul, hogy hónapokig nincs miből kivenni a fizetésemet.

Az egyházi birtokokat sikerült-e visszaszerezniük? Az hoz valamilyen bevételt?

Az elvett földeket visszakaptuk, abból van bizonyos bevétel. A volt kántori lakás visszaadása most van folyamatban. Jelenleg az óvoda működik benne.

Mik a legfontosabb tervei a jövőre nézve?

Erősíteni a lelki munkát családlátogatásokkal is, szeretnék mindent megtenni azért, hogy ezt a közösséget az Úrhoz vezessem. Ezt bízta ránk az Isten: Hirdessük az evangéliumot, és igyekezzünk mindenkit megnyerni a Megváltónak. Ezért imádkozunk. A fiatalokra különös figyelmet fordítunk, de őket csak szeretgetni lehet az Úrhoz, erőszakkal nem megy. Természetesen, ha lehetőség lesz építkezésre, javításokra, azokat sem mulasztjuk el.

Végezetül arra kérem, köszönjünk el az olvasóktól egy igével.

Bízzál az Úrban és tégy jót. (Zsolt 37,3)


2013. szeptember 14., szombat

Elhunyt Gede Mátyás, volt érmihályfalvi lelkipásztor



Elhívó és megváltó Urunk akaratában megnyugodva
adjuk tudtul a szomorú hírt, hogy
szolgatársunk és testvérünk a Krisztusban,
Gede Mátyás,
a Székelyudvarhely-belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora,
életének 59. esztendejében,
2013. szeptember 14-én
elhunyt.
A temetési istentiszteletre 2013. szeptember 16-án, 14:00 órakor kerül sor
a Székelyudvarhely-belvárosi Református Templomban.
Részvétnyilvánítás 13:00 órától.
A Családnak és a Gyülekezetnek Isten igéjével kívánunk vigasztalást:
„Mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne,
hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” (2Tim 1,12 )

Székelyudvarhely, 2013. szeptember 14.
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Elnöksége

2013. szeptember 12., csütörtök

Száldobágyi József (1934-2013) lelkipásztor emlékére



"Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az Ő végzése szerint hivatalosak." (Róma 8:28)

Száldobágyi József lelkipásztor 1934. december 28-án született a Bihar megyei Asszonyvásárán. Édesapja korai halála után édesanyja nevelte húgával egyetemben. Tanulmányait Asszonyvásárán, Székelyhídon, Nagyváradon végezte. A Kolozsvári Protestáns Teológiát 1960–ban végezte el, és december elsejével kezdődően kinevezést kapott a Nagybányai Egyházmegye felsőbányai gyülekezetébe 1962 júniusának végéig. Ezt követően a Nagykárolyi Egyházmegye érszakácsi gyülekezetébe került egészen 1990. március végéig. Ez időszak alatt az érszakácsi gyülekezethez tartozó leányegyházközségben is végezte lelkipásztori szolgálatát. 1990 áprilisától került az Érmelléki Egyházmegye magyarkéci gyülekezetébe, ahogyan mondogatta „közelebb a szülői-családi otthonhoz”. Ebből a gyülekezetből ment nyugdíjba 1995 májusában.

1963–ban kötött házasságot Fülöp Erzsébettel, mely házasságból egy fiú- és egy leánygyermeke született.

Hűséges szolgája volt Istenének egész életében, lelkében szüntelenül csengett Jézus szava, aki arról szólt, hogy aki hisz Őbenne, az örökké élni fog. Nyugdíjas évei során is nagyon sok alkalommal szólotta az Ő Igéjét nemcsak szülőfalujában, hanem más gyülekezetekben is, ahová hívták szolgálatra.

2013. augusztus 8–án, hosszú szenvedés után adta vissza lelkét teremtőjének.

Pihenése legyen csendes, emléke legyen áldott, Isten adja meg neki az élet koronáját.

Asszonyvására,
2013 szeptembere

Székely István
lelkipásztor

2013. szeptember 5., csütörtök

Hitben élj! - Három héten át tartott a Kántorképző Tanfolyam

 
 
Minden kántorképzőnek van egy kedvenc éneke, amelyet többnyire kívülről is fújnak a hallgatók a tanfolyam vége felé. S. Jacobi éneke mottója is lehet az idei, VIII. Kántorképző Tanfolyamnak, mely Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem zenetanszékén valamint a Nagyvárad-újvárosi református templomban zajlott július 29-augusztus 17. között. Nemcsak azért, mert sok fiatal hallgatónk volt, akik idén kezdték az alapoktól, hanem azért is, mert a képző nemcsak szakmai, hanem hitbeli előmenetelt is szeretne nyújtani azoknak, akik három hetet töltenek együtt a nyári szünidőből, tanulva, énekelve, készülve arra, hogy majd Isten házában Őneki szolgáljanak.


 
34 hallgató vett részt a tanfolyamon, a legfiatalabbak 13 évesek, a legidősebb közel 50. Az egyik anyuka nem volt, kire hagyja hatéves leánykáját, így őt is elhozta. Jól tette, mint kiderült, hiszen a kicsi Heni minden órára bejárt édesanyjával, csendben figyelte a „nagyokat”, aztán előrukkolt a hallás után megtanult énekekkel, mindenki nagy csodálkozására. Egyszer még bemelegítést is tartott a kórusnak. Ő az, akivel a képző történetében először „nulladik”, előkészítő évfolyam indult, hogy nemsokára beiratkozzon az A1-es csoportba, akiket a tanári kar szerint máris felülmúl tehetségével és szorgalmával. Ő lett a kis kedvenc, aki beragyogta a hétköznapokat apró termetével, kedves mosolyával.



Hét csoportban folyt az oktatás tíz tanár közreműködésével. A „pincétől a padlásig” orgonaszó hallatszott, mint ahogyan Herdeán Gyöngyi lelkésznő fogalmazott a záró istentiszteleten. Márkus Zoltán zeneelméletet, orgonát és karvezetést, Kozma Gyula orgonát és elméletet, Leopold László zeneelméletet, Nagy Judit zenetörténetet és éneket, Kozma Márta orgonát, éneket, elméletet, Józsa Domokos, Pünkösti Apor, Rácz Lóránd orgonajátékot, Orosz Otília gyülekezeti éneket, énektanítás módszertanát és himnológiát tanított. A harmadik héten néhány napot velünk töltött Berkesi Sándor karnagy Debrecenből, aki a kántorvizsgáztató bizottság elnöke is volt. Öt hallgató tett záróvizsgát, akik már nyolc éve minden alkalommal részt vettek a képző munkálataiban. Boros Margit Mocsolyáról, Szász Erzsébet Szilágysámsonból, Nagy Zita Borsról, Lőcsei László Margittáról és Popper Norbert Lugosról érkezett és tette le az egyházkerületi kántorvizsgát. Ezzel nyolcra emelkedett a képzőn végzettek száma. 
 



A napi program reggeli áhítattal kezdődött, mely óprotestáns liturgia szerint zajlott, az esti áhítatokon pedig nagyváradi és környékbeli lelkipásztorok szolgáltak. Megtisztelt jelenlétével Csűry István püspök úr is, aki liturgika kurzusokat tartott, valamint két alkalommal esti áhítatot, melyet követően fórumbeszélgetésre is sor került.

 

A napi szorgos, megfeszített tempóban zajló program mellett a szervezők igyekeztek kikapcsolódást is biztosítani. A tanórák és a kötelező gyakorlás után a nagy hőségben telt napok végén hasznos programokat kínáltak a szervezők. Jó volt együtt zenélni a légkondicionált ebédlőben, a zenés esten többen „megcsillogtatták” tudásukat a különböző hangszerek mellett vagy a mikrofonnál. Egyik este filmvetítés volt a kollégium udvarán, majd a második héten a hagyományos utcai zenélésre került sor. Sajnos idén botrányba fulladt a főutcán való megjelenésünk és „vonulásunk”, ahol egyházi énekeket, klasszikus kórusműveket és kánonokat énekeltünk, ugyanis egy járókelő feljelentett bennünket csendháborításért és kihívta a rendőrséget. Legnagyobb megdöbbenésünkre néhány percen belül a rohamrendőrök is kivonultak teljes felszereléssel, gumibotokkal, hogy szétoszlassák a „veszélyes tömeget”. Nehezen tudtuk meggyőzni őket, hogy mi csak az Úr Istennek énekeltünk a templomok előtt és a Szentírás szerint jártunk el, amely megírja, hogy „menjetek és hirdessétek az evangéliumot szerte a világon”. Őket ez nem érdekelte. Hivatkoztak a meleg felvonulásokra, a szektákra és egyéb „mitingekre”, amelyekhez hatósági engedély kell. Mivel nekünk ilyenünk nem volt, nagyon erősen kellett érvelnünk a Biblia szavaival, hogy megússzuk az 1000-től 10 000 lejig terjedő büntetést. Hivatkoztunk az apostolokra, akiket börtönbe is zártak, mert prédikálásukkal felháborították a város vezetőségét és a papokat, mondván, most sem történik más, mint akkor. A rohamrendőrök megenyhültek és megsajnáltak bennünket, megígérték, hogy jövőre teljes rendőri védelem mellett vonulhatunk végig a főutcán, ha idejében bejelentjük az akciónkat. Míg az igazoltatás zajlott, a kántorképzősök a közeli utcasarkon várták, hogy ha mindnyájunkat bekísérnek, majd szólampróbát fogunk tartani a fogdában, hiszen Pál apostol is énekelt Silással a kalodába zárva. Megúsztuk egy figyelmeztetéssel, de felkerültünk a „feketelistára”, amelyre kínos pontossággal az is feltüntették, hogy milyen nyelven énekeltünk. Tavaly 500 lejt fizettünk egy félórai zenélésért, a papírra ez került: „Un grup de muzicieni de etnie maghiară”. Lassan személyesen fogjuk ismerni a hatóság embereit, hiszen eddig szinte minden évben találkoztunk velük.


 
A nagy ijedtség után másnap már a vizsgákra kellett öszpontosítani, hiszen az utolsó három nap a vizsgák jegyében telt. Csütörtökön zajlottak a csoportos vizsgák és az énekfelmondás, délután került sor az orgonavizsgára. A képző egy Johannus villanyorgonát kapott ajándékba a Zilah-ligeti egyházközségtől, amely jelentős segítség volt és megkímélhettük az újvárosi orgonát a napi 8 órai, negyven fokos levegővel történő gyakorlástól. A kántorvizsga is ezen az orgonán zajlott pénteken délelőtt. Délután pedig megtartottuk az ünnepi záróhangversenyt. Igét hirdetett Dénes Károly borsi lelkipásztor. Az ünnepi istentisztelet zenei részét a végzős hallgatók végezték. Elhangzott R. Dubois Prelúdiuma Nagy Zita előadásában, H. L. Hassler Ünnepre jöttünk című kórusműve, vezényelt Boros Margit. Az igeolvasást Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy végezte. Az igehirdetés után felcsendült Kodály Pange Lingua, Ádám Jenő Feltámadt a mi életünk valamint S. Jacobi Hitben élj! című kórusműve, vezényelt Szász Erzsébet, Nagy Zita és Lőcsei László. A zenés istentiszteletre összeállított liturgiában énekelve hangzott el az Úr imája, valamint az Apostoli Hitvallás. J. Clarcke Jertek, áldjuk Istent! című művét Popper Norbert vezényelte, orgonán kísért Rácz Lóránd tanár. A záróhangverseny A. Corelli Adagio című művével zárult, szintén Popper Norbert előadásában. 
 


Szombaton délelőtt a karvezetés vizsga a Nagyvárad-réti templomban zajlott. Közben egy gyermeket kereszteltek a réti templomban, a szertartáson a képzősök is énekeltek egy kórusművet. Az idei kántorképző az oklevelek kiosztásával és ünnepi ebéddel zárult. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kibocsájtott oklevelek hozzásegítik a kántorokat, hogy alkalmazhassák őket, valamint képzési szintjükhöz mérten kapjanak fizetési besorolást. A szervezők köszönetet mondanak a PKE Rektori Hivatalának, a Nagyvárad-újvárosi Református Egyházközségnek valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek az anyagi támogatásért.

Orosz Otília Valéria