2013. július 23., kedd

Margittai és vedresábrányi ifisek kirándulása

Egy közös kirándulásra készülve indultunk neki az útnak. Reggel mindenki izgatottan gyülekezett és várta az indulást. És az autóbusz elindult, és mi vártuk, hogy milyen élményekkel gazdagodhatunk.


Festői táj fogadott, ahol a tiszteletes úr egy csodálatos zsoltárral köszöntött bennünket. Egy tisztáson telepedtünk le, ahol sok hely volt a gondtalan játszadozásra. Sokan viszont nem a füves terepet választották, hanem a vízben próbáltak halat fogni, reménykedve, hogy halat süthetnek ebédre. Azonban a halak gyorsabbak voltak, és csupán néhány béka akadt a hálóba.


Miközben a játék és a halászat lekötötte a figyelmünket, gondos szakácsunk volt a kántor úr személyében, aki finomságokat készített ebédre. Közösen fogyasztottuk el az elkészült ételeket, amely után egy rövid bibliaóra keretében a kívánságokról beszéltünk, hogy milyen kívánságokkal van tele a szívünk, mi minden köti le a figyelmünket, amelyeken nem tudunk uralkodni.


A testi és lelki táplálék után egy közös játékra került sor, amelyben mindenki megmutatta mennyire tud együttműködni, és figyelni a másikra, de ugyanakkor mozgékonyságát is bizonyíthatta.


Miután jól elfáradtunk útra keltünk és pihenni tértünk tapasztalatokkal gazdagodva. Mindannyiunk élményét fogalmazta meg az egyik fiatal, amikor este ezt írta: A mai nap valami fergeteges volt. A sok kacagás, a tollas es a sok vízi kaland valami elképesztő volt. Remélem még lesz ilyen.

Mindannyian bízunk benne, hogy lesznek még közös alkalmaink, amikor együtt kirándulva még jobban megismerhetjük egymást.

2013. július 20., szombat

Egy vidám "időutazó-hét" Margittán

„Jövő héten már nem kell jönni?” „Jó lenne, ha még tartana!” „Nagy kár, hogy már vége van!” „Én még jönnék a jövő héten is!” „De lesz jövőre is?”- ilyen s ehhez hasonló szavakkal búcsúztak Margittán a gyermekek a vakációs bibliahét zárónapján, folyó év július 14-én.


És valóban egy nagyon jól sikerült, vidám, sok élményt tartogató hetet tudhatunk a hátunk mögött.

Sokat tanultunk, játszottunk, ügyesen kézimunkáztunk, jókedvűen énekeltünk, a Nőszövetség szorgos kezű tagjainak jóvoltából pedig finom süteményeket fogyasztottunk.


A bibliaheti történetek hamar elnyerték a gyermekek tetszését, szívesen sajátították el őket, illetve a hozzájuk rendelt aranymondásokat és énekeket. Illesse ezért dicséret az idei Vakációs Bibliahét programjának összeállítóit, akik Isten segítségével és az ő dicsőségére- tapasztalatunk szerint- nagyszerű munkát végeztek.


Boldogan léptünk Jónással együtt az engedelmesség útjára, haladtunk Zákeussal a becsületesség útján, a gonosz szolga történetéből pedig mindnyájan megtanultuk, hogy míg nem tudunk egymásnak megbocsátani, addig semmiképp sem léphetünk az Életre vezető útra.


A negyedik napon Magdalai Mária örömében osztozva mi is vittük az örömhírt: Jézus él!


Boldogan ismertük fel, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet, aki kézen fog bennünket, és elvezet a Mennyek Országába.


E drága felismerés örömével váltunk el egymástól és tettünk ígéretet a jövő évi bibliahéten való áldott találkozásra!

Bordás Mária

A margittai Nőszövetség kirándulása Szilvásváradon

Szilvásváradon jártunk

A margittai Lórántffy Margit Nőszövetség közös elhatározással ebben az esztendőben az Egertől 30 kilóméterre fekvő Szilvásváradra szervezte nyári egy napos kirándulását. Már a hajnali induláskor az időjárást illetően egy napfényes időnek néztünk elébe. Jókedv, derű és világot látni óhajtó érzésektől körülölelten indult útnak csapatunk.


Az út jó részének megtétele után egy kis pihenőt beiktatva – a testi táplálékok elfogyasztása előtt – elhangzott Istenünk megtartó igéjének napi üzenete a 62. Zsoltárból: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten.”


Isten kegyelme által útunk céljához érkeztünk. Először a bélapátfalvi apátság templomába tettünk látogatást, ahol élettel és lélekkel teljes volt átélni azokat a pillanatokat amelyekben egy katholikus templomban református felekezetű csoport „Az Úr csodásan működik” kezdetű éneket énekelte, ezt pedig tetőzte a Székely Himnusz és Nemzeti Imánk eléneklése, melyek a templom gondnokának szeméből is előcsalták a magyar összetartozás érzésének könnyeit.


Minden mi ezután következett az Isten teremtett világának a csodája és annak megszemlélése: a gyönyörű táj, lovasmúzeum, kikocsikázás a lipicai méneshez, a Szalajka völgyet az erdei kisvasúttal jártuk be. A közel 5 km hosszú vasútvonal megállóitól könnyen megközelíthetőek a látnivalók. Útazás közben pedig festői látványban volt részünk. A park Szilvásvárad és a Bükk hegység ősi múltját mutatja be. Sziklaforrás, pisztrángos tavak, Szabadtéri Erdei Múzeum, Fátyol – vízesés mind érdekes és ugyanakkor gyönyörűséges látnivalót nyújt a turista számára.


Estére betelve a nap élményeivel és kellemesen elfáradva visszaindultunk otthonainkba.


Áldott az Isten hogy megengedte ismételten, hogy együtt lehessünk, hogy egészségben hazatérve egy szép nap eseményeivel emlékeinkben gazdagodhattunk.

Kovács Gyula lp.


Nagykágya - Összefogással megújuló gyülekezeti ház

Összefogással megújuló gyülekezeti ház

Reggeli Újság
Juhász György
2013/07/17

Nemrég készült el a nagykágyai református templommal szembeni gyülekezeti ház teljes belső felújítása, máris a külső munkálatokra készülnek. A ház történetéről, alakulásáról és jövőbeli szerepéről beszélgettünk Bara László református lelkésszel.

A most már gyülekezeti házként használt épület közel 150 éve épült, az egyház tulajdona volt egészen az államosításig. Már a kétezres évek közepén az egyházközség próbálta visszaszerezni, végül 2010-ben került vissza a jogos tulajdonoshoz. Addigra az épület olyan állapotba került, hogy a felújítás mellett még a lebontás is szóba jött. Mindenképp támogatókra volt szükség ahhoz, hogy valamit kezdeni tudjanak a roskadozó épülettel. „Rákosi Jenő érmelléki esperes és Bertalan Lajos, a micskei Sámuel Gyerekotthon vezetője ajánlott be minket a hollandiai Elburg Bouwt Grenzelos alapítványhoz. Ez a szervezet Romániában már több gyülekezeti projektet támogatott, több szociális munkára alkalmas épület felújításából vette ki a részét – emlékezik vissza a lelkész.



Nagykágyára először 2011 tavaszán érkeztek küldöttek Elburgból. A tervek ismertetése után már július elsején megköttetett a szerződést. A felújítást három szakaszra osztották. Első lépésként az épület bővítése, valamint a teljes tetőszerkezet felújítása kezdődött el. Erre a hollandok tízezer eurója mellett négyezer euró támogatás érkezett a Bihar Megyei Tanácstól. A második szakasz a belső felújítás és a modernizálás jelentette. Erre 12 ezer euró érkezett a hollandiai támogatóktól, és újabb négyezret adott a helyi és a megyei önkormányzat. Hamarosan elkezdődik az utolsó fázis, a külső felújítás, amire ismét négyezer euró érkezik Hollandiából, a fennmaradó kétezret pedig a helyi önkormányzat adja.

Az épület teljes felújításának munkálatát Létai Sándor presbiter vezeti a gyülekezeti tagok hathatós segítségével. A tetőszerkezet elkészítése után 30–40 önkéntes – férfi és asszony egyaránt – adogatta a cserepeket a munkások kezébe.


A gyülekezeti ház rendelkezik egy teljesen felszerelt konyhával, egy közel száz személy befogadására alkalmas rendezvényteremmel, valamint egy fürdővel ellátott vendégszobával, ahol pótágyak segítségével akár 8–10 személyt el is tudnak szállásolni. A ház a falu közösségét fogja szolgálni – mutatott rá a tiszteletes. Elsősorban gyülekezeti rendezvényekre használják majd, de helyet kapnak benne az egyházmegyei rendezvények is, és családi eseményekre is kibérelhető. Egyelőre 70 személynek tudnak biztosítani teljes étkészletet. A bérleti díjakat pedig visszafordítják majd az épületre, így biztosítva a karbantartást és a folyamatos fejlesztést.

2013. július 15., hétfő

Református Érmellék 2013./6.

Református Érmellék 2013./5.

Interjú Erős Joó Enikővel, Poklostelek református lelkipásztorával

Szőke Ferenc
2013/07/14

Az Érmelléken, Érkörtvélyesen született 1977-ben egy istenfélő református család legkisebb lányaként. Szülőfalujában végezte el az általános iskolát, majd Nagyváradon az akkor indult Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban folytatta tanulmányait érettségiig. Már a gimnáziumi évek alatt találkoztak útjaik élete párjával, Erős Bélával.


Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári teológián végezte el, későbbi férjével együtt. 2002-ben összeházasodtak, majd ugyanebben az évben egyszerre diplomáztak. Közben cserediákként Debrecenben, illetve Sárospatakon csiszolták tudásukat. Erős Joó Enikőt püspöki kinevezéssel Poklostelekre helyezték, férjét pedig Margittára segédlelkésznek. A poklosteleki parókián laktak, férje ingázott. Három év múlva megszületett első gyermekük, Kincső, majd újabb két év múlva Kristóf fiuk. Így a tiszteletes asszony négy évig gyermekgondozási szabadságon volt, s ez idő alatt a lelkészi szolgálatot férje látta el. A lelkészi és gyermeknevelési munka mellett nagy fába vágták a fejszéjüket, mert elkezdtek egy kertészeti programot, mellyel az egyházi bevételt remélték növelni. Holland barátaik is segítettek. Úgy képzelték el, hogy a falu lakossága is bekapcsolódik a munkába, hasznot termelnek, és a közösség anyagi szempontból talpra áll, közben lelki tartásában is megerősödik. Sajnos ez nem egészen így történt. A szükséges munkagépek nem érkeztek meg, nem volt fűthető palántanevelőjük, és a létesítmény nem volt bekerítve. A helyiek közül pedig csak kevesen álltak kellő szorgalommal az ügy mellé. Három évig kínlódtak, próbálkoztak, végül abbahagyták a kertészkedést. Tulajdonképpen nem fizettek rá, de nem is nyertek sokat rajta. A falu közepén álló ház 1,16 hektáros földterülettel – az egykori kertészet – most eladó, az árából szántóföldet fog vásárolni a gyülekezet.

Mekkora a poklosteleki református közösség? Látogatják-e rendszeresen az istentiszteleteket?

Nagyjából 170-en vagyunk. Ebből tavaly 99-en fizettek egyházfenntartói járulékot, 35 személy viszont egyáltalán nem járult hozzá a fenntartáshoz. Ezenkívül több mint 30 gyereket tartunk számon. Sokan vannak, akik többéves lemaradást halmoztak fel. Ameddig a kertészet működött, voltak, akik munkával támogatták a közösséget, ma már ez a lehetőség nem áll fenn. Esetenként vannak, akik a temető takarításával vagy kerítések javításával váltják meg az egyházfenntartói díjat. Az egyházi ünnepeken és rendezvényeken akár 70-en is megjelennek az istentiszteleteken, karácsonykor és konfirmáció alkalmával ennél is többen. Az átlag azonban nagyjából 20-25 fő, akiknek zöme rendszeresen részt vesz a gyülekezeti alkalmakon. Néha új arcokat is látunk, őket igyekszünk ott tartani a közösségben. Télen kevesebben jönnek istentiszteletre, pedig a gyülekezeti házban fűtött helyiséggel várjuk a híveket. Nyáron többen járnak, akár harmincan-negyvenen is. Sajnos a templomot jelenleg nem használhatjuk, de mindannyian reméljük, hogy pár éven belül sikerül rendbe tenni, felújítani.
 

Tudomásom szerint Önök sok olyan programot szerveznek, melyek becsalogatják a híveket az istenházába. Beszéljen, kérem, ezekről!

A szokásos gyülekezeti alkalmak mellett szükségesnek láttuk, hogy más, közösségépítő programokat is szervezzünk. Néhány évvel ezelőtt, 2007 és 2010 között találkozót szerveztünk a Poklostelekről elszármazottaknak. Azokat hívtuk meg, akik az anyakönyv szerint itt konfirmáltak. Felkutattuk jelenlegi lakhelyüket, és meghívókat küldtünk nekik. Volt úgy, hogy 80 meghívottból 50-en eljöttek, amit én jó aránynak tartok. Számon tartottuk továbbá a házassági évfordulókat, és emléklapokkal emlékeztünk meg az eseményről. Istentisztelet után jó volt összejönni, elbeszélgetni egy kicsit. Nagyra értékelték az ötletet, különösen azok, akiknek már más okuk nem volt, hogy visszajöjjenek a faluba. Találkozókat szerveztünk továbbá négy éven keresztül a női világimanap alkalmából, amely a március 8. utáni hétvégén van. Ez is jó alkalom volt az együttlétre. Először a helyieket vontuk be, majd a következő évben a micskeieket, harmadjára Szentjobbal közösen szerveztük, és Szentmiklós is bekapcsolódott. Negyedik alkalommal újra Poklosteleken rendeztük meg öt gyülekezet részvételével, akkor már Papfalva is képviseltette magát. A lelkészek is elkísérték a híveket, de a liturgiában ezúttal utóbbiaké volt a főszerep. Természetesen nemcsak nők voltak, hanem férfiak és gyerekek is részt vettek a világimanapon. Egyházkerületi szinten működik a hajdúnánási szórványprogram. Ebben öt gyülekezet vesz részt: Diószeg, Jankafalva, Les, Poklostelek és Papfalva. Havonta egyszer szombati napon három órán keresztül hajdúnánási pedagógusok foglalkoznak a gyermekekkel. Szeptembertől – kérésünkre – elkezdték a magyarság történetét tanítani. Ezenkívül kézműves foglalkozásokat is tartanak. Papfalváról és az almaszegi (Voivozi) szórványból is érkeznek gyerekek. Minden évben az új kenyér ünnepének hetében tartjuk a vakációs bibliahetet. Ilyenkor nemzetiségtől és felekezettől függetlenül várjuk a gyerekeket. Hála Istennek, így általuk is meg tudjuk szólítani a szülőket. Minden évben megtartjuk az anyák és az apák napját. Utóbbit június közepén, és apás versekkel köszöntjük az édesapákat, miközben felmutatunk a Mennyei Atyára. Emellett a gyermeknapot is megtartjuk.

A felsorolt programokon kívül mit sikerült megvalósítaniuk az eltelt évtizedben?

Az egyházi birtokok döntő többségét visszaszereztük, igaz, még manapság is vannak harcok ez ügyben. Az új földbérlőtől végre reális összeget kapunk, ami viszonylagos anyagi biztonságot ad gyülekezetünknek. Visszaigényeltük a felekezeti iskolát, és részlegesen felújítottuk. Bizony nem volt könnyű egyidejűleg javítani a templomot, a parókiát, a gyülekezeti házat és dolgozni a kertészetben. Amikor ideköltöztünk, a parókia épp hogy csak állt, pár év múlva leszakadt a mennyezet. Az alapzat is nagyon gyenge volt. Felújítottuk kívülről az épületet, és nyílászárókat, elektromos hálózatot cseréltünk. Mikor már azt hittük, hogy végre lakhatóvá tettük a parókiát, a falak újra repedezni kezdtek, így tehát a több száz éves épületeink javítását tovább kell folytatnunk. Az eddigi munkálatokhoz anyagi segítséget kaptunk a megyei és a helyi tanácstól, amit persze saját forrásból mindig kiegészítettünk. Az elmúlt fél évben 1848-as emlékművet és több emléktáblát avattunk: Szarukán János 1848-as mártír főhadnagy, Lippai József református lelkipásztor és tanító, Mayr Mária tanítónő, valamint a világháborúkban elesettek emlékére. Istennek adunk hálát mindezekért.
 

Mit terveznek a jövőben?

A lelki templomot szeretnénk mindenekelőtt építeni. A fizikai építkezésnek a lelki ház épülését kell szolgálnia. Nagy tervünk a templomunk felújítása is, ami hatalmas munka. Hála Istennek, tavaly sikerült elkészíteni a dokumentációját. Ez ügyben az egyházkerülettel együtt folyamatosan pályázunk mindenhol, ahol csak lehet. Főtiszteletű Csűry István püspök úr a támogatásáról biztosított. A gyülekezetben már elkezdtük az adománygyűjtést. Természetesen a kirovással a teljes összegnek csak a töredékét tudjuk összeszedni, de most minden kicsi számít, és fontos, hogy a hívek a magukénak érezzék a templomot. Segítséget fogunk kérni továbbá a külföldre került poklostelekiektől, valamint a többi gyülekezettől. Szabó Ödön és Cseke Attila képviselő urak is megígérték, hogy segíteni fognak, amiben tudnak. Magyarországi forrásokat is megpróbálunk bevonni, és reméljük, hogy mint eddig, ezután is segíteni fog a megyei és a helyi önkormányzat – utóbbiról Tripó István polgármester úr biztosított minket. A felújítás több évig fog tartani, de bízunk benne, hogy sikerülni fog, hiszen „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).


2013. július 5., péntek

Tanévzáró a templomban Mihályfalván

Tanévzáró a templomban Mihályfalván

Reggeli Újság
2013/06/26
Sütő Éva

Hálaadó tanévzáró istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt az érmihályfalvai református templomban, ahol a Bernáth József Református Iskola és az Aranykapu napközi növendékei, azok hozzátartozói, valamint a két tanintézetben tanító pedagógusok, meghívottak és gyülekezeti tagok vettek részt.



Idén ötven óvodás és nyolcvanhárom kisiskolás zárta a tanévet és vitt magával útravalóul örökérvényű értékeket, amelyeket a felekezeti oktatás során kapnak pluszba a gyermekek. Az eseményen jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviseletében Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó, Szűcs Éva tanügyi előadó-tanácsos, valamint Nyakó József polgármester és Csengeri Csongor iskolaigazgató is. Igét hirdetett Vinczéné Pálfi Judit. Az igehirdetés fő irányvonala az értékeket hordozó és későbbi életeket meghatározó templom és iskola viszonya volt.

A délelőtti istentiszteleten a step by step osztályok tanulóinak műsorát hallhatták-láthatták. Délután az Aranykapu napközi két csoportja tartotta meg tanévzáró előadását a gyülekezeti teremben. Jelen voltak a balmazújvárosi (Magyarország) Szigetkert testvéróvoda képviselői is. Boda Bernadett és Balázs Eszter Reményik Sándor Templom és iskola, illetve Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című verseit tolmácsolták.

Ottomány "élő kövei" - Interjú Darabont Tibor református lelkipásztorral

Ottomány "élő kövei" - Interjú Darabont Tibor református lelkipásztorral

Biharország
2013/06/20
Szőke Ferenc

Tősgyökeres gazdálkodó családban született 1973-ban Bihardiószegen. Az általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd Nagyváradon a mai Ady Endre Líceumban – akkor 5-ös Ipari Líceum – érettségizett 1992-ben, egy évre rá sikeresen felvételizett a kolozsvári Református Teológiára. Akkoriban épp lelkészhiány volt, ezért harmadéven exmisszióba küldték. Így került egy évre Bihardiószegre, Gellért Gyula esperes mellé, és gyakorlatilag végigszolgálta az egész Érmelléket.


Még teológusként ismerte meg közelebbről az apátkeresztúri közösséget, ahová végzett lelkészként került, és öt évig ott dolgozott. Szolgált még Szolnokházán, Sándorfalván, Monospetriben és Vedresábrányban is, majd 2003-ban gyülekezeti meghívással került Ottományba. Immár egy évtizede ott van, otthonra talált. Egy gyerekkel érkeztek, azóta még kettő született; két kislány és egy fiú boldog édesapja. Felesége Albison és Érbogyoszlóban kinevezett vallástanár. Otthon érzik magukat Ottományban.

Mekkora az ottományi református közösség? Látogatják rendszeresen az istenházát?

Közösségünk majdnem eléri az 500 főt, közülük 400-at tarthatunk számon egyházfenntartóként és mintegy 100 gyereket. A hivatalos népszámlálási adatok ennél nagyobb számot mutatnak, mert azok is bennük vannak, akik bár reformátusnak vallják magukat, nem vesznek részt a gyülekezeti életben. A templomba járók aránya nálunk sem rosszabb, mint más hasonló vidéki településen, nagyjából 15-16 százalék. A nagyobb ünnepekre megtelik a templom. Ilyenkor a gyerekek műsorral készülnek, ezért eljönnek a szülők, nagyszülők, közelebbi rokonok. Elmondhatjuk, hogy vidéken a templom mind a mai napig a hitélet gyakorlása mellett egyben a lakosok találkozóhelye is. Az imént említett 100 gyermek között vannak a roma nemzetiségűek is. Templomba esetleg konfirmálás előtt járnak, az előkészítőkre, utána viszont ritka vendégnek számítanak. Mondhatnánk úgy is, hogy „kikonfirmálnak” a templomból. Sajnos ez előfordul a magyar családoknál is.

Ha visszatekint a saját gyerekkorára, úgy látja, kevésbé templomjárók a mai gyerekek?

Szerintem arányaiban túl nagy változás nem történt. A kamaszok most is nehezen kezelhetők, és nem a templomba járást tekintik legfontosabb feladatuknak, bár mindig akadnak kivételek. A legtöbben korlátaikat feszegetik, minden és mindenki ellen lázadoznak, beleértve a templomba járást is. Tulajdonképpen azt is figyelembe kell vennünk, hogy a nagyobb gyerekek nagy része a margittai magyar iskolába jár, és délutános. Ez nagyon elfárasztja a gyerekeket, és a hétvégét tanulással, illetve pihenéssel töltik. Pénteken este későn érnek haza, ha a szombatot pihenésre szánják, a vasárnap már újra a tanulásé. Ha viszont a család rendszeresen jár templomba, velük jön a kamaszgyerek is. Az otthoni nevelés ilyen téren is nagyon sokat számít.


Milyen rendezvényekkel próbálják az egyház berkeibe csábítani a fiatalságot?

Fontosnak tartom annak tudatosítását, hogy ez a közösség várja őket, kíváncsi rájuk, és a legnagyobb mértékben nyitott feléjük. Nevelésük érdekében az általunk Keresztúron már kipróbált módszert alkalmazzuk: a vasárnapi istentisztelettel egyidejűleg gyermekfoglalkozást tartunk a gyülekezeti házban, már óvodás kortól kezdődően. Vallásórás körülmények között bibliai történetekkel foglalkoznak, énekeket tanulnak, kézműveskednek. Nagy gondot fordítunk a gyerekekkel való beszélgetésre, azt tapasztaljuk, hogy a mai világban kevés olyan fórum van, ahol meghallgatják őket, pedig ők igénylik ezt. A családok együtt jönnek, a gyerekek maradnak a gyülekezeti házban, az idősebbek pedig mennek a templomba. Templomozás után együtt mennek haza. A másik kedvelt és látogatott foglalkozásunk a nyári angolnyelv-oktatás (a Learning & Enterprises alapítvány támogatásával). Ezt úgy hat éve kezdtük el. Amerikai egyetemisták tanítanak a helyi segítőkkel. A helyet az iskola adja, a vendégoktatók ellátásáról, elszállásolásáról mi gondoskodunk. Tulajdonképpen nálunk laknak a parókián. Ezenkívül kedves színfoltja a nyári vakációnak a gyerek-bibliahét. Havonta egyszer rendezünk egy „vidám szombatot” közös játékkal, vetélkedőkkel, kézműves foglalkozással, filmvetítéssel. Ekkor felköszöntjük azokat, akiknek éppen akkortájt van a születés-, illetve névnapjuk. Évente egyházi szinten is megszervezzük a farsangi bált, amelyre igen nagy kedvvel jelentkezik a gyereksereg. Ünnepi alkalmakkor közös programot szervezünk az iskolával, a tanévnyitás, illetve -zárás mindig istentisztelettel kezdődik. Közösen szervezünk műsort nemzeti ünnepeinken is.

Élnek más vallásúak is a településen?

A meghatározó vallás a református. Van még egy kisebb baptista közösség, és néhány római katolikus, ők vegyes házasság révén kerültek a falunkba a környező településekről.

Egy évtized alatt mit sikerült megvalósítani?

Amióta idejöttem, folyamatos renoválásban, építkezésben vagyunk. Sok mindent sikerült felújítani, lakhatóvá, kényelmesebbé tenni: a parókia belsejét, a gyülekezeti házat, a templomot. A templomra az elmúlt két évben közel százezer lejt költöttünk, felújítottuk a tornyot és a tetőt, a külsejét, beszereltettük a fűtést. Az egyházfenntartók a felhívásra nagylelkűen adakoztak. A hiányzó összeget pályázatokkal teremtettük elő. Kaptunk segítséget a helyi tanácstól és a megyei tanácstól, de Magyarországtól is. Az egyházi tulajdonokat nagyrészt sikerült visszaszerezni, de egy részükért még ma is folynak az eljárások. Ami a mienk, azt nem fogjuk hagyni.


Mit tervez a közel-, illetve távoli jövőre?

Mindenképpen szeretnénk befejezni a templom belső felújítását. A vakolatot már le is vertük. Utána megjavíttatni az eléggé elhasználódott padokat, az elektromos hálózatot. Ehhez várjuk a helyi önkormányzat támogatását. Ígéretet már kaptunk, a költségvetés megszavazása után remélhetőleg a pénz is érkezni fog. A belső felújítás 60 ezer lej. Nagyon szeretnénk felújíttatni a százéves orgonánkat, amely a szakemberek szerint ezt mindenképpen megérdemelné, hiszen nagyszerű hangzása van. Szeretnénk egy közösségi házat kialakítani, ha visszakapjuk a másik iskolaépületet. Megvan az igény egy ravatalozóra, de remélem, hogy ezt a terhet a polgármesteri hivatal leveszi az egyházközség válláról, mint ahogy tették azt más települések elöljáróságai.

Lelkipásztorként mi a leghőbb vágya? Az, hogy a meglévő épületeinket, lehetőségeinket tudjuk lélekkel kitölteni: „élő kövekként felépülni lelki házzá”, ahogy azt Péter apostol is tanítja (1Pt 2,5/a).

Szalacs - Az út, az igazság és az élet letéteményesei

Az út, az igazság és az élet letéteményesei
Lelkészt iktattak be, és gyülekezeti házat avattak Szalacson

Reggeli Újság
2013/06/25
Sütő Éva

Vasárnap délután Szalacson beiktatták a helyi eklézsia 32-ik lelkipásztorát, Szabó Zsoltot, aki 2011-ben került a faluba kilencévnyi gálospetri szolgálat után. Az eseményen Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, a lelkészbeiktatást pedig Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese végezte.

Az 1798–1802 között épült, mintegy nyolcszáz férőhelyes templom szinte megtelt a helyi gyülekezet tagjaival, vendégekkel, meghívottakkal és az eseményen résztvevő lelkészekkel, akik a Bihar megyei, ezen belül az érmelléki, a Szatmár megyei, illetve a szilágysági egyházközségekből érkeztek.


Csűry István püspök, Szabó Zsolt lelkész és Rákosi Jenő esperes a vendéglelkészek körében 

Csűry István püspök az Apostolok cselekedeteiből vett igével alapozta meg az eseményt, amelynek kapcsán a lelkész lélek- és egyházépítő szerepét hangsúlyozta. Mint mondta, a megújuló félben lévő egyházkerület fiatal lelkipásztorai az isteni igazság örök letéteményesei. Mert ki hordozhatná az igazságot, ki mutathatna irányt az örökélet felé vezető úton, ha nem a lelkész, akinek gondjaira van bízva egy gyülekezet – hangoztatta az egyházkerület feje. A püspöki beszédet követően Rákosi Jenő érmelléki esperes jelképesen átadta a gyülekezeti Bibliát, a templom kulcsát, illetve az eklézsia pecsétjét. A helyi presbitérium pedig átadta a gyülekezet nevében az új papi palástot, majd Benke Imre rangidős presbiter üdvözölte a tisztségében immár véglegesített pásztorukat.

Szabó Zsolt szószékfoglaló beszéde után az eseményen résztvevő lelkipásztorok egy-egy alkalomhoz illő igével köszöntötték a frissen beiktatott szolgatársukat, majd Szabó József, Érkörtvélyes lelkipásztora, édesapai minőségben Pál apostol üzenetével bocsátotta lelkészfiát az új gyülekezet szolgálatára.

A beiktatón jelen voltak Cseke Attila, valamint Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselők is, akik az emberi helytállást különböző élethelyzetekből merített példákkal szemléltették, ki méltó vagy nem méltó bizonyos tisztségek betöltésére, főleg olyan esetekben, amikor emberekért, illetve lelkekért tartozik valaki felelősséggel.

A köszöntőbeszédek után a biharvajdai egyházközség kórusa énekelt, majd a helyi nőszövetség két tagja mondott verset az esemény tiszteletére. A helyi templomi kórus előadása után pedig a nap emlékezetére ajándékokat és virágcsokrokat adtak át a neves vendégeknek.


A gyülekezeti ház felavatásán

A szertartás után került sor a gyülekezeti ház felavatására, amelynek történetéhez hozzátartozik, hogy már 1900-ban említik a helyi egyházi feljegyzések, több ingatlannal egyetemben. Az épületben felekezeti leányiskola, majd az államosítás után napközi, később, amikor ismét visszakerült a fiúiskolával és egyéb ingatlanokkal együtt az egyház tulajdonába, nőszövetségi hivatal működött. Különböző pályázati pénzekből, adományokból, közmunkából, hollandiai és helyi önkormányzati segítségből sikerült alapjaiból újjáépíteni. Az épület tartozékaival 260 négyzetméternyi területen fekszik, amelyből csak a gyülekezeti terem 180 négyzetméter. Az épület előtt Horváth Béla polgármester köszöntötte a gyülekezetet és a neves vendégeket, majd Zsigó Sándor Zsolt főgondnokkal, valamint Cseke Attila képviselővel elvágták a bejárati szalagot. Az épületre Csűry István püspök mondott áldást, majd az esemény szeretetvendégséggel zárult.

Beiktatták a szalacsi eklézsia 32. lelkészét

Beiktatták a szalacsi eklézsia 32. lelkészét

erdon.ro
2013.06.24
Rencz Csaba

Kettős ünnepet ülhettek vasárnap délután a szalacsi reformátusok: tisztségébe iktatták Szabó Zsolt lelkipásztor, és felavatták az egykori leányiskola helyén rövid időn belül elkészült új gyülekezeti házat.


“Imáinkban meghallgató szeretetért, munkánkra áradó áldásért, a minden időben kirendelt adományokért az Úrnak adunk hálát.” Ez állt a szalacsi reformátusok kettős ünnepére szólt meghívóban, és mint kiderült, valóban volt miért hálaadó istentiszteletet tartaniuk. Az ünnepi istentisztelet bevonulással kezdődött, amikor a püspök, az esperes, illetve a helyi tiszteletes mellett további 14 lelkész foglalt helyet a padokban. Igehirdető Csűry István királyhágómelléki püspök volt, aki prédikációja alapigéjét az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvből vette, és egyebek mellett kifejtve, hogy modern korok jöhetnek-mehetnek, vannak olyan állandó gondok, melyeket mindig észre kell venni, és orvosolni, mert különben szenvedéshez vezetnek. A megfelelő választ ezekre a gondokra Pál apostol adja meg: Bízzatok Istenben! Az eseményre utalva a püspök szerint a szalacsi gyülekezet Istennek tetsző módon cselekszik, amikor fiatal lelkészt választva magának gyülekezeti házat épített. Hozzátette: az Érmelléken sok fejlődő, élő gyülekezet van, még akkor is, ha “sokan sopánkodnak, és bennünket is kesergésre akarnak rávenni”.

Osztozva az örömben

A püspöki szolgálatot Szabó Zsolt helyi lelkész köszönte meg, aki hosszasan sorolhatta mindazok neveit – helyi, megyei és országos politikusokét, közelebbi és távolabbi egyházközségek küldöttségeit, magyarországi vendégekét – akik elfogadták a meghívást az ünnepségre, osztozva a szalacsiak örömében. Mint fogalmazott, ő inkább a gyülekezeti ház avatására tenné a hangsúlyt, tekintve, hogy lelkészbeiktatásra pár éven, esetleg évtizeden belül mindig sor kerül, de egy gyülekezeti ház építése évszázadokra is szólhat. Ennek jegyében sorolta, hogy az eklézsia kapott vissza bőséggel az egykori épületeiből, de azok elhanyagolt állapotúak. Nem különben az egykori leányiskola (vagy ahogyan emlegették, a “nádasiskola”), mely volt napközi, majd nőszövetségi székház is. A felújítás igénye régen megfogalmazódott, és azután vett lendületet a kivitelezés, hogy új lelkész került a gyülekezet élére. Kiderült, hogy csupán 15%-kal igényelt több költséget egy új épület felhúzása, mint a régi renoválása, ezért úgy döntöttek, hogy “nem olyan gazdagok, hogy az olcsóbb megoldást válasszák”. A lelkész megfogalmazása szerint még soha nem látott összegű pályázati pénzekből gazdálkodhattak, és “ez megcáfol minden, politikusainkat illető rágalmat, például azt, hogy csak a kampányok idején látnak meg bennünket”.

Vigyázva egymásra

Még így is merészség kellett belevágni az építkezésbe, de a sok támogatás, adomány, önkéntes munka és imádság eredményre vezetett, és elkészült a 260 négyzetméteres új gyülekezeti ház, melyben a kiszolgáló helyiségek mellett 180 négyzetméteres nagyterem van, mely nem csak a reformátusok rendezvényeit várja a továbbiakban. A részletes beruházási beszámolót követően végül a lelkészbeiktatásra is sor került. Mint elhangzott, 2011-ben érte a tragédia a gyülekezetet (akkor hunyt el váratlanul Botos András lelkész, aki 1996-tól kezdődően szolgálta a szalacsi reformátusokat, s kire márványtábla emlékeztet a templom torony alatti bejárata mögött – szerz.megj.), azt követően választotta meg a gyülekezett az addig a szomszédos Gálospetriben 9 évet szolgált Szabó Zsoltot. A beiktatást Rákosi Jenő érmelléki esperes végezte, aki mint szolgatársához intézte szavait, arra biztatva, hogy mindenkor láttassa gyülekezetével a krisztusi szeretetet, a gyülekezetet pedig buzdítva, hogy támogassa lelkésze egyházépítő munkáját. Áldás, majd a Biblia, a gyülekezet pecsétjének, és a templom kulcsának átadása után Benke Imre “rangidős” presbiter tolmácsolta a közösség jókívánságait, kérve, hogy a lelkész vigyázzon nyájára, és ők is fognak lelkészükre.

Mindennapi hittel

Szabó Zolt vállára került a gyülekezettől kapott új palástja, s már ezt viselve hallgathatta meg Cseke Attila RMDSZ-es képviselő beszédét, melyben egyebek mellett arról volt szó, hogy minden adott a közösségben az eredményességhez: a jó vezető, az infrastruktúra, és a hittel végzett munka. Amilyen segítséget lehet, azt ezután is megadják – ígérte a politikus, és ehhez csatlakozott Szabó Ödön képviselőtársa is, aki az egymás melletti kiállást, a mindennapok hittel teli megélésének, továbbá a szakmai mellett az emberi tartás fontosságát hangsúlyozta. Mindezek után tartotta meg Szabó Zsolt úgynevezett újpalástos, vagy szószékfoglaló beszédét, megköszönve gyülekezetének a bizalmat. Ezt követte az érmelléki, a bihari, a nagykárolyi, és a somlyói egyházmegyéből, illetve Magyarországról érkezett szolgatársak köszöntése, közöttük az édesapáé, az Érkörtvélyesen szolgáló Szabó Józsefé. Az istentisztelet utolsó részében versek hangzottak el, a helyi és a biharvajdai kórus énekelt, továbbá ajándékokat adtak át az esemény emlékére.

Közös munka

A valamivel több mint két és fél órás istentisztelet után kerülhetett sor a gyülekezeti ház már sokkal rövidebb avatójára. Az építkezés beszámolója már elhangzott korábban, az épület előtt Horváth Béla polgármester mondott annyit, hogy a kivitelezés közös munka eredménye, illetve reményének adott hangot, hogy nem csak a szalacsiak nem csalódtak új tiszteletesükben, de az sem új gyülekezetében. Az avatószalagot Zsigó Sándor főgondnok, Cseke Attila, és Horváth Béla vágta át, majd a püspöki áldás után a jóleső hűvöst árasztó nagyteremben lehetett helyet foglalni a 280 terítékkel “feldíszített” asztalok mellett. Mint megtudtuk, a vendéglátás örömének egy 145 kilogrammos sertés, és további 80 szárnyas látta kárát.

Poklostelek - Templom nélkül, nagy tervekkel

Templom nélkül, nagy tervekkel

Szőke Ferenc
2013/06/13
Biharország

A közigazgatásilag Vámoslázhoz tartozó Poklostelek kis település, gazdagnak sem mondható, szerényen húzódik meg a Berettyó partján Micske és Sárszeg között. A főút sem szeli át, éppen csak rákacsint a falu végére. Békés, szorgalmas, zömében református vallású magyar emberek lakják, akiknek fő zászlóhordozójuk az egyház.


Poklostelek első írásos említése 1213-ból maradt fenn. Akkor a falu még a Berettyó túloldalán terült el. 1674-ben települt át a lakosság a jelenlegi helyre; templomot építettek, de az 1790-es tűzvészben leégett az istenháza. Helyére az eredeti formában emelték az újat 1798–1799-ben, de sajnos, mint később kiderült, a megégett és károsodott tetőanyag felhasználásával. Ez az üszkös tetőszerkezet végképp megpecsételte a templom sorsát, folyamatos javítgatásra ítélte. Az istenháza téglából épült, 184 négyzetméteren, zsindelytetővel. Önerőből valósították meg, adományokból és önkéntes munkával, majd néhány év múlva, 1808-ban sikerült felhúzniuk a tornyot is.

Az egyik fő fallal már 1860-ban gondok voltak, de csak 1891-ben javították meg, szintén adományokból és kölcsön felvételével. 1922-ben újrazsindelyezték a tetőt, majd 1942-ben ismét kölcsönt vettek fel átfogó javításra. Ekkor cserélték le a zsindelyt cserépre, a torony fedelét pedig bádogra, majd 1976-ban a tető cserepét bádogra. Közben belső fejújítást is végeztek, kicserélték az elhasználódott padokat. A tűzvészben károsodott anyag folyamatosan gondokat okozott. Tulajdonképpen szélmalomharcot folytattak a református hívek templomukért, s az végül olyan állapotba került, hogy tavaly január óta alkalmatlan lett az igehirdetésre. Kénytelenek voltak lezárni és „átköltözni” a gyülekezeti házba.

Eredetileg a gyülekezeti ház református felekezeti iskola volt, majd a „minden a mienk” időszakában állami iskola lett. Mindenki ragaszkodik a tulajdonához, az egyház is visszakérte a volt iskolát, akkor még nem is gondolva arra, hogy rövidesen az lesz az istenháza. A templom felújítása nagyon sokba kerül, de mindenképpen meg akarják menteni, hiszen a falu szimbóluma, a lakosoknak a szívéhez nőtt, ott keresztelkedtek, konfirmáltak, és hallgatták évtizedeken keresztül Isten igéjét. Még a fiatal nemzedék is ragaszkodik a megmentéséhez. Egy új nem pótolhatná a sok verítékkel, odaadással épített régit.

A felújítás a számítások szerint nem kevesebb mint 558 ezer lejbe kerül. Ezt önerőből a falu lakossága nem tudja előteremteni, ezért segítséget várnak a helyi és a megyei önkormányzattól, mindenhonnan, ahová pályázatokat tudnak benyújtani. Az előbb említettek eddig is segítették a települést, és a poklostelkiek remélik, nemsokára ünnepi istentiszteletet tarthatnak a biztonságosra felújított templomukban. 
 

A templom folyamatos javítása mellett az elmúlt években lakhatóvá kellett tenni a parókiát, s ezzel egyidejűleg, a helyi és a megyei tanács segítségével, sikerült egy régi épületet felújítani, hogy méltó otthont adjon az iskolás gyerekeknek. Nem sokan vannak, ezért az elemiben összevont osztályokba járnak mind a magyar, mind a román tagozatos nebulók. Ezenkívül itt kapott helyet az óvoda is. A magyar tagozat 2000-ben indult újra, közel két évtizedes kihagyás után. Miután Sárszegen megszűnt az iskola, az ottani gyerekek is Poklostelekre ingáznak iskolabusszal.

A javítások azonban, úgy látszik, török átokként sújtották a poklostelkieket, mivel a „lehasznált” gyülekezeti házat is renoválniuk kellett. Ezt idén áprilisban sikerült befejezniük, és az átadási ünnepi istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Ezen alkalommal nevet is kapott a gyülekezeti ház. A névadó Lippai József egykori tiszteletes, aki 33 évig (1943–1976 között) szolgálta a közösséget. Életét, életművét Erős Joó Enikő helyi tiszteletes asszony ismertette a hallgatósággal.

Ugyanezen a napon avatták fel a világháborús hősök emléktábláját, mely régi adóssága volt már a falunak. Az eső világháborúból 19, a másodikból 11 hősi halott nevét örökíti meg, alatta idézet Jeremiás siralmaiból: „Emlékezz, Uram, mi történt velünk!” Darabont Tibor ottományi lelkipásztor, az Érmelléki Református Egyházmegye képviseletében, és Cseke Attila parlamenti képviselő avatta fel. Kevéssel ez előtt avatták fel a gyülekezeti ház udvarán a poklosteleki születésű Szarukán János nemzetőrségi főhadnagy emléktábláját, aki hősi halált halt a 48-as szabadságharcban.


Két éve egy művelődési házzal is gyarapodott a közösség: felújították a vissza nem igényelt Mayr-kúriát. Hálából a kultúrotthont Mayr Máriáról nevezték el, aki hosszú ideig tanítóskodott a faluban, és közmegbecsülésnek, közszeretetnek örvendett. Szabó István volt poklosteleki diák, későbbi szalacsi tanító és iskolaigazgató, jelenleg ottományi lakos, úgy gondolta, hogy Mayr Mária megérdemelne egy emléktáblát egykori házuk falán. Elkészíttette, egyeztetett a helybeliekkel, akik örültek az ötletnek. Ezt a táblát leplezte le Erős Joó Enikő tiszteletes asszony és Tripó István polgármester. Mayr Mária tevékenységét az ötletgazda méltatta, kiemelve kedvességét, igazságosságát, majd Tripó István mondott köszönő-köszöntő beszédet.

A felsoroltakból kiviláglik, hogy kis és aránylag szegényebb közösség is képes nagyot alkotni, ha megvan a megfelelő hozzáállás és akarat. A poklostelkiek mertek nagyot álmodni, és előbb vagy utóbb mindig meg is valósították tervüket. Jelenlegi álmuk, hogy a felújított istenházában tartsanak majd ünnepi istentiszteletet; egyházi és polgári vezetőik segítségével valószínűleg valóra is válik. Jóravaló emberek ők, megérdemlik.

Családnap Csokalyon

Már szombat délután nagy volt a sürgés-forgás Csokalyon, messziről látszott, hogy valami készül. Mindenki izgatottan várta a vasárnapi családnapot.


Előző nap korán reggel indult mindenki bevásárolni a másnapi bográcsfőző versenyhez. A férfiak ez idő alatt lenyírták a füvet a focipályán, kihordták a padokat, székeket. Késő délután mindenki elfoglalta a számára legalkalmasabbnak tűnő helyet a másnapi „megmérettetéshez”. Kikerültek az első csapatzászlók is. Az este nagy izgalommal telt, hiszen jött fentről az áldás, szakadt az eső, elvették az áramot, így mindenki azon rágódott, hogy vajon másnap megengedi-e az időjárás, hogy egész nap a szabadban legyünk.


Vasárnap reggel gyönyörű, verőfényes reggelre ébredtünk. Az előkészületek hamar megkezdődtek a pálya szélén a bográcsok mellett. Beindult a krumpli pucolás, hagyma, hús és zöldség aprítás. Azonban tíz óra után elcsendesült a környék, hiszen tizenegy órától kezdődött az istentisztelet a református templomban. Közösen adtunk hálát a jó időért és kértük Isten áldását az egész napunkra. Az istentisztelet fényét emelte, hogy keresztelő is volt a gyülekezetben.


Egy órától aztán beindult az élet. Megkezdődött az aszfaltrajzverseny, amely a gyerekek körében nagy sikert aratott. Köreikben igen népszerű volt még az arcfestés is. Péter Emese déltől várta a lurkókat, hogy különböző motívumokkal díszítse arcukat. A felnőttek a bográcsok körül szorgoskodtak, hiszen mindenki azt szerette volna, ha az ő főztje nyeri el leginkább a zsűri tetszését. Közben egy időre mindenki letette a fakanalat, hiszen közös Zumbára hívta az összegyűlteket Kozma Sándor tornatanár. Jól megmozgattuk minden porcikánkat, kellemesen elfáradtunk, így jöhetett a jól megérdemelt pihenés és ebéd. Összeállt a zsűri és a Mamut és a csorda csapatának főztjét ítélték a legjobbnak.


A nap közös családi vetélkedőkkel folytatódott. Papa, mama, gyerekek, mindenki be kellett mutassa, hogy mennyire ügyes, gyors, leleményes bizonyos szituációkban. Tizenkét csapat mérte össze rátermettségét. A verseny győztese pedig egy igen sokszínű csapat lett: ifj. Kolman György, Elekes Anita (ápolónő) és Barabás Dániel (a református gyülekezet kántora). A kisebbek ez idő alatt a homokvár építő versenyen bizonyították hozzáértésüket. Ezen a versenyen kéz és ruha nem maradt szárazon és tisztán.
 

Öt órától a férfiak vették át a főszerepet. Hat csapat versenyzett a focibajnokságon. Minden csapat játszott mindegyikkel. Kemény verseny után a tavalyi győzteseknek sikerült megőrizniük a bajnoki címet.

Hat órától következett az óvódások ünnepi műsora, melyben Nyíri Edit óvónő gyerekei búcsúztak az ovitól, hiszen ők szeptembertől már iskolások lesznek. Igen sokszínű előadásuk volt: modern tánc, néptánc, énekek, jelenetek és versek szórakoztatták a nézőket.

Az napot éjfélig tartó buli zárta.

Forró Emese