2013. június 17., hétfő

Családi nap Vedresábrányban

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek.”



Június második vasárnapján a vedresábrányi gyülekezetben gyülekezeti, családi napot tartottunk, amelynek alkalmával különféle programokkal készültünk a gyerekek számára, valamint megfelelő körülményeket biztosítottunk a felnőtteknek a beszélgetésre, társalgásra, gondtalan együttlétre.


Ezen a vasárnapon azért gyűlt össze a falu kicsije-nagyja, hogy egy kellemes délutánt töltsenek együtt. A gyerekek, az ifjak különféle foglalkozásokon vettek részt, volt karkötő illetve kulcstartó bogozás, arcfestés, krepp virágkészítés, zsákban ugrás, lufi fújó verseny, labdázás, sok móka, kacagás. Mindenki megmérethette magát többféle módon, és szebbnél-szebb ajándékokkal gazdagodtak.


Addig, amíg a gyerekek a szabadban élvezték az együttlétet, szaladgáltak, gondtalanul játszadoztak, a felnőttek finom bográcsost főztek, amit közösen fogyasztottunk el. Több mint ötvenen vettünk részt az alkalmon, amiért Istennek adunk hálát.


Hálás a szívünk, hogy találkozhattunk egymással, együtt lehettünk, jobban megismerkedhettünk, és egy csodálatos, napsütéses délutánt tölthettünk együtt.


Botos Júlia,
Vedresábrány

Folytatódik a vedresábrányi műemléktemplom felújítása




Ebben az évben tovább folytatódik a templom felújítása. Első lépés a régészeti ásatások voltak, amely alkalmával érdekes mellékletekkel rendelkező sírok kerültek a felszínre.


Ezt követte a külső vakolás, a repedések betöltése, a falak javítása, megerősítése. A vakolat eltávolítása közben napvilágra került a templom egyik eredeti ajtója, a déli ajtó, amit az évek során befalaztak.


Miközben a külső munkálatok zajlottak, a benti vakolatot szakképzett munkások bontották le. Ennek a munkálatnak a során egy nagyobb részen egybeálló freskó maradványt találtak, aminek a konzerválása a következőkben fog megtörténni.


Jelenleg a belső vakolása zajlik a templomnak, amit követ a kazettás mennyezet megépítése, a torony javítása, a padlózat cseréje. Jó reménységünk van, hogy a munka ezzel a lendülettel folytatódni fog a következőkben is, és nemsokára ismét a templomban tarthatjuk istentiszteleti alkalmainkat.


Botos Júlia,
Vesdresábrány

2013. június 5., szerda

"Én és az én házam az Úrnak szolgálunk…" - Érmelléki kórustalálkozó



Egyházmegyénk gyülekezeteinek énekvezérei, Székelyhídon, a kórustalálkozón


Máté János énekét zengte kánonba 250 száj és szív a székelyhídi református templomban Szentháromság vasárnapján az immáron XXII. alkalommal megrendezett érmelléki felnőtt kórustalálkozón. A kórustalálkozó idén is istentisztelettel kezdődött, ahol Illyés Tamás érszőllősi lelkipásztor világította meg a jelenlévők számára a Kolossébeliekhez írott levél 3. részének 16. versében lévő igei üzenetet.

Mi van a szívedben? Hangzott a kérdés a lelkipásztor ajkáról. Mindenki feltehette és megválaszolhatta magának a kérdést, hogy az elkövetkező zenei szolgálat alatt milyen szívvel fog énekelni Istennek. Éppen olyan összhangban lesz e a szív és a száj, amilyen összhangban megszólalnak a dallamok az elénekelt darabban. Figyelmeztet az Ige, hogy tudjunk szívből hálaadással énekelni Istennek minden körülmények között. A tartalmas igei szolgálatot, az ismét házigazda Rákosi Jenő esperes úr köszöntése követte. A találkozót megtisztelte jelenlétével Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó, aki szakértő füllel hallgatta végig a szolgálatokat, hogy néhány szakmai jótanáccsal láthassa el őket további épülésük érdekében. Jelen volt Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ parlamenti képviselője is, aki szintén köszöntötte, és egy kedves történettel buzdította és bátorította a kórusokat az előttük álló szolgálatra. A köszöntések után a szolgálati sorrend eldöntése következett, amely szokásos módon sorshúzás alapján történt a 11 résztvevő kórus között.

Elsőként az érkörtvélyesi kórus szolgálatát hallhattuk Szűcs Levente kántor vezetésével, akik rendszeres résztvevői kórustalálkozóinknak. Az idei évben azonban megújult felállásban és újult lendülettel vettek részt, hiszen ökumenikus énekkarként dicsérték az Urat. Az érkeserűi kórus egyedi felállásban a többi kórustól eltérően egynemű kórusként szerepelt Nyéki Enikő kántornő vezetésével. Évről évre bizonyították, hogy kisebb létszámmal és kevesebb szólammal is lehet tisztán és szépen énekelni, amely idén is megmutatkozott a szolgálatukon. Az érkeserűiek szolgálatát a nagyon jól összekovácsolt érszőllősi kórus szolgálata követte Péter Ella kántornő és Dolhai Benjámin vezetésével. Idén is a tőlük megszokott módon mutatták be, hogy milyen a szívből jövő örömteli éneklés boldog mosollyal arcukon.

A házigazda Székelyhíd 40 tagot számláló kórusa igazi dalárda hangulatot teremtett Bozsoki Sára kántornő vezetésével illetve Bozsoki Sándor nyugalmazott lelkipásztor vezetésével. A kórus összetett művekkel szolgált, amely nagyon szép zenei hangzást idézett elő. Az érsemjéni kórus mind létszámban mind pedig színvonalban növekedett a tavalyi évhez képest Csáki Károly kántor vezetésével, akik töretlen lendülettel és lelkesedéssel készültek megragadva minden lehetőséget, hogy dicsérjék mennyei Urunkat. A berettyószéplaki kórust Bede Erzsébet kántornő vezette. A kórus szépen kidolgozott, értékes művekkel érkezett, melyek varázsa igazi meghitt hangulatot teremtett. A Lőcsei László kántor által vezetett margittai kórus az idén is színvonalas énekekkel és komoly felkészüléssel vett részt a kórustalálkozón. Mindemellett igényes zenei darabokkal örvendeztették meg a hallgatóságot, betekintést mutatva a szép polifonikus éneklésbe is.

A szalacsi kórus özv. Botos Magda kántornő vezetésével mind létszámban, mind éneklésben gyarapodott, amely jó reménység arra nézve, hogy énekkaruk tovább fejlődik és énekes szolgálataikkal egyre többet és többen dicsérik az Urat. A gálospetriek kórusát Sass Gáspár kántor vezette, akik szintén rendszeres résztvevői a találkozóknak és az áldozatos munka meghozza gyümölcsét, hiszen egyre szebben énekelnek évről évre fejlődést mutatva. Töretlen hittel és lendülettel szolgálnak alkalomról alkalomra. Az albisi kórust Herman Csaba kántor vezényelte. Annak ellenére, hogy az albisi a kisebb létszámú kórusok egyike, többszólamú vegyeskarként szolgálnak rendszeresen a kórustalálkozókon és a saját gyülekezetükben igyekeznek évről évre legjobb tudásuk szerint értékes zenei darabokkal dicsérni az Urat.

Végül, de nem utolsó sorban a jankafalvi gyülekezet énekkarának szolgálatára került sor Kovács Kállai Anita kántornő vezetésével. Újult erővel és lendülettel készültek erre a találkozóra, hiszen több évi kihagyás után újra alakultak és készek az Istent magasztaló szolgálatokra. A kórusok szolgálatát a tavalyi évhez hasonlóan a kórusvezető közös éneklése követte (100 Zsoltár, Tarnóczy László feldolgozása).

Ezt követően a kórusokat Orosz Otília Valéria értékelte szakmai szempontból, kiemelve a pozitívumokat és buzdítva az énekkarokat a további zenei szolgálatokra. Felhívta a figyelmet református értékeink és énekeink megőrzésére, így például kiemelve a zsoltárok fontosságát. Ezen értékeinket ápolnunk kell és továbbadnunk a következő nemzedéknek. A kórustalálkozó keretén belül elismerő oklevélben részesültek azok a kántorok, akik hosszú időn keresztül áldozatos és hűséges kántori szolgálatot töltöttek be, mely az Anyaszentegyház közösségében elismerést és tiszteletet szerzett.

„Az Egyházkerületi Zenei Bizottság elismerő oklevélben részesítette: Gábor István (Éradony), Stiák László (Érbogyoszló), Nagy Gyula (Érkeserű), id. Lőcsei László (Margitta), Tóth János (Értarcsa) atyánkfiait.

Emlékképpen Rákosi Jenő érmelléki esperes emléklapot adott át a szolgáló kórusvezetőknek is és egy csokor virággal köszönte meg munkáikat, Isten áldását kívánva további szolgálataikra.

A találkozót szeretetvendégség zárta a gyülekezeti teremben. Köszönet és hála érte, hogy ismét vállalták a találkozó megszervezését és áldozatos munkával támogatták. Isten gazdag áldása kísérje életüket.

Herman Csaba
Egyházmegyei zenei előadó

Konfirmáció Szalacson


Felső sor, balról jobbra: Sajó Balázs, Kis Márk Dávid, Sajó Gergő, Szántó Krisztián, Balaskó Szabolcs, Bánházi Csaba, Mező Krisztián, Oláh István, Nagy Árpád, Bokor János, Szegedi Dávid.


Alsó sor: Pázmán Attila, Karsai Annamária, Oláh Krisztina, Zsigó Sándor Zsolt főgondnok, Szabó Zsolt lelkész, özv. Botos Magda kántor, Nagy János gondnok, Virág Ágota, Dienes István.

Konfirmáció Értarcsán


Balról-jobbra: Nagy Ferenc, Rabatin Róbert, Kulcsár Árpád lp., Kelemen Gergő Imre, Csomós Szintia Patricia, Máté Petra Kata, Kővári Nikolett Alexandra.

Konfirmálás Jankafalván


Balról-jobbra, első sor: Bodó Bianka, Igazság Gergő,  Petrila Hortenzia 
Hátsó sor: Molnár József, Tóth Ibolya-Erzsébet főgondnok, Tóth Roland-Géza, Sabó Attila Cristian, Varga Lajos József.


Május 12-én Jankafalván is ünnepi istentiszteletre hívogatott a harang. Ezen alkalommal hét ifjú tett hitvallást és fogadalmat Isten és a gyülekezet színe előtt. A kicsiny református templom zsúfolásig megtelt a konfirmáló ifjak hozzátartozóival és a gyülekezet tagjaival. Jakó Sándor Zsigmond lelkipásztor a Kol 2, 6-7 igeszakasz alapján arra buzdította az ifjakat, hogy a konfirmáció után is gyökerezzenek, épüljenek és erősödjenek a Krisztusra alapozott hitükben.

Az igehirdetést követte az istentisztelet várva várt és izgalmas része, amikor is a lelkipásztor a Heidelbergi Kátéból kérdéseket intézett a konfirmálók felé. A fiatalok egytől-egyig ügyesen és szépen feleltek a lelkész kérdéseire, s a feleletek között, pihenésképpen egy-egy éneket is énekeltek közösen. A tiszteletes a konfirmált ifjaknak elmondta, hogy büszkék lehetnek arra, hogy ők itt és ma megvallották hitüket. Egyrészt azért, mert a Jankafalvi templomban eddig négy évben volt konfirmáció, s ez a csoport eddig, sőt jó ideig ezután is a legnépesebb konfirmáló csoport.

Másrészt ebben az évben ünnepeljük a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulóját, mely különleges alkalmat a Püspökség által erre az esztendőre kibocsátott egyedi emléklap is jelzi. Az immár konfirmáltak fogadalomtételét az egyenként kiosztott áldás és az úrvacsoravételre történő felhatalmazás követte. Az ünnepség végén négy fiatal megköszönte a szülőknek, nagyszülőknek, keresztszülőknek szeretetüket és a hitben való nevelést, majd a Himnusz eléneklésével zárult a templomi együttlét.

Jankafalván sikerült méltóképpen megünnepelni a jubileumi évet, hiszen mi lehet szebb ünnep a Heidelbergi Káté számára, mint egy kicsiny gyülekezet legnépesebb konfirmálóinak szép hitvallása egy gyülekezettel teli templomban. Érdekesség: Molnár József a születésnapján konfirmált; a gyülekezet főgondnoka az unokáját (Tóth Rolandot) is felvehette a gyülekezet felnőtt tagjai sorába, jelképesen egy kézfogással és gratulációval.

Egyháztörténeti vetélkedők


A lelkes résztvevők a zsűri és a szervezők társaságában

Az Érmelléki Református Egyházmegye és a Communitas Alapítvány támogatásával ebben az évben is megrendezésre került az Egyháztörténeti Vetélkedő Egyházmegyénkben. Április 20-án (idén is) Jankafalva adott helyet a vetélkedőnek. Ebben az évben sajnos elég kevés csapat jelentkezett, csupán hat: Bihardiószeg, Csokaly, Érmihályfalva, Érsemjén, Jankafalva és Székelyhíd. Volt új résztvevő is (Csokaly) és visszatérő csapatok is. A megtanulandó anyag a Heidelbergi Káté 450. évfordulója alkalmából, a Káté létrejöttéről, szerzőiről, valamint Bethlen Gábor életéről és egyházi munkásságáról szólt.

A házigazda lelkipásztor köszöntése után, Darabont Tibor missziói előadó-tanácsos tartott áhítatot. A verseny első szakaszában 50 kérdésre kellett válaszolni a versenyzőknek. Ennek végeztével, a zsűri (Balázsné Kiss Csilla és Forró Csaba lelkészek) elvonult javítani. Azonban a javítás ideje alatt sem unatkoztak a résztvevők, hiszen Jakó Sándor lelkipásztor vezetésével megkezdődött a verseny játékos szakasza egy különdíjért. Először párosítgatni kellett évszámokat és eseményeket, majd egy gonosz kisegérnek köszönhetően megrágott szövegeket kellett kiegészíteni. Ezt követően párbaj zajlott, mégpedig különös módon, ugyanis mindenki mindenkivel párbajozott. Ráadásul a kérdéseket egy táblázatból lehetett kiválasztani az ellenfélnek, s volt olyan mező is, amelyben akaratlanul is megajándékozták az ellenfelet egy kis édességgel, természetesen csak akkor, ha azok tudták a választ. A versenyzők jószívűségét mutatta, hogy még a zsűrinek is hagytak egy-egy tábla csokoládét, mert egyik párbajozó sem tudta a helyes választ. Végül az ifjak átélhették a peregrináció kínjait, mikor is egy kis akadálypályán keresztül betűket kellett összehordani és értelmes névvé összerakni.

A finom ebéd alatt amelyért Jankafalvi Árva Bethlen Kata Nőszövetséget illeti nagy köszönet, sikerült a zsűrinek is rendeznie sorait az eredményhirdetésre. A versenyen nagy meglepetés nem született, mivel a címvédő Érsemjén (Demián Erzsébet, Kupás Gitta, Elekes Anita és Lajter Tünde) most is tarolt. Mind a különdíjat (egy-egy Twister játék), mind az első helyért járó babérokat learatta. Második lett Székelyhíd (Balogh Boglárka, Darabont Csenge-Éva, Kerekes János és Törő Attila), a harmadik helyen pedig a házigazdák végeztek, azaz Jankafalva (Bodó Bianka, Somogyi Renáta, Petrila Hortenzia és Igazság Gergő). Mindenki oklevelet, az első három helyezett pedig értékes könyveket kapott jutalmul. Ezen kívül az eredményhirdetés ideje alatt derült ki, hogy nemcsak az első kettő, hanem az első három csapat is képviselheti Érmelléket az Egyházkerületi Vetélkedőn. Nagy meglepetés és nagy öröm volt ez a házigazdáknak.

Így április 27-én versenyzőkkel és szurkolókkal együtt indultunk el Erdődre a II. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőre. Itt már 12 csapat jelent meg különböző egyházmegyékből. Rácz Ervin a főszervező és házigazda köszöntötte a versenyzőket, majd Kánya Zsolt Attila KRISZ elnök rövid áhítatot tartott. Az írásbeli rész alatt a nem versenyzőkkel egy kis városnézésre indultunk. A Játszma nevű látványosabb második fordulóra azonban már vissza is érkeztünk. Sajnos ez a mindent vagy semmit alapú játék Semjén és Székelyhíd csapatának nem igazán kedvezett, mert nem sikerült gyarapítsák pontjaikat. Ebéd után a rendezvény átalakult ifjúsági találkozóvá, melynek kezdőmomentuma egy istentisztelet volt, majd az eredményhirdetés következett. Sajnos hiába volt Semjénnek az írásbelije szinte tökéletes a szóbeli visszavetette őket a hatodik helyre, így nem sikerült a címvédés. Azonban a lányok becsületére váljon, hogy felemelt fővel viselték a kudarcot, s a kedvüket sem vették el az újabb versenytől. Jankafalva egy kis változtatást kényszerült végrehajtani a csapaton (betegség miatt Igazság Gergő helyett Sabó Attila versenyzett), de így is a hetedik helyen végzett, míg Székelyhíd a kilencedik helyre került, szintén a szóbeli játék miatt. A délután csúcspontja az erdődi felújított várban tartott koncert volt, ahol a „sztárvendég” Pintér Béla magyarországi keresztyén előadó volt. Még a kitartóknak íjászbemutatót is tartottak, de mi, az érmellékiek elindultunk hazafelé. A hazaúton még egy kis károlyi fagyizásra is jutott idő. Végül fáradtan és élményekkel tele érkeztünk haza.

Jakó Sándor Zsigmond
Ifjúsági előadó

Adj, király, katonát! - vetélkedő Margittán és Székelyhídon

Az Adj, király, katonát! - vetélkedő elsődleges célja, hogy az erdélyi magyarság körében felhívja a figyelmet a nagycsaládok értékeire. Sajnos nagyon időszerű erősíteni napjainkban a családszemléletet, hiszen egyre inkább apad közösségünk. Ezért is döntöttek úgy 2007-ben a Magyar Ifjúsági Tanács tagjai, hogy elindítanak egy versenyt, amelyre azokat a 10-15 éveseket várják, akiknek életszemlélete még alakítható, és akikkel nagyszerűen lehet felelősen és nevelően játszani.

Idén közel 3500 gyermek vesz részt Erdély-szerte a vetélkedőn, mintegy nyolcvanegy helyszínen. Margittán február 25-én került sor az említett verseny helyi fordulójára, a Horváth János Elméleti Líceum étkezdéjében. Az idén már harmadik alkalommal csatlakoztunk e nagyszerű kezdeményezéshez. A vetélkedő Nagy Gabriellának, iskolánk igazgatónőjének a köszöntő szavaival kezdődött. A Magyar Ifjúsági Tanács köszöntőlevelének felolvasása után következett a különböző korosztályokból álló csoportok, ú.n. „családok” kialakítása. A háromtagú családokban a versenyzők egymás „testvéreivé” váltak és közösen küzdöttek a továbbiakban. A versengés izgalmai közepette a gyermekek megtapasztalhatták, hogy milyen jó dolog, ha vannak testvéreink, akik segítenek a szorult helyzetekben és mennyivel könnyebb legyőzni velük az akadályokat, mint egyedül. A játékos feladatok sikeres megoldásához szükség volt a résztvevők fantáziájára, kreativitására, ügyességére. A verseny lebonyolításában besegítettek a Horváth János Elméleti Líceum Diáktanácsának tagjai is.

A verseny győztesei az Aranyharcosok nevet viselő család lett, melynek tagjai: Bordás Máté, Bodor Bence és Darabont Réka tanulók voltak. Ők képviselték településünket március 9-én, a Székelyhídon megrendezésre került Partiumi elődöntőn, melyre még Börvelyről, Élesdről, Érmihályfalváról, Kaplonyból, Koltóról, Magyargoroszlóról, Máramarosszigetről, Nagybányáról, Nagyszalontáról, Nagyváradról, Simonyifalváról, Székelyhídról és Szilágypanitból érkeztek csapatok. A verseny szabályzata alapján egyéni tudás alapján 11 versenyző juthatott tovább az április 19-20-án, Kolozsváron megtartott döntőre valamint a csapatok (családok) versenyéből az első helyen végzett család. Érmelléket két gyermek is képviselte a döntőn, Darabont Réka és Bordás Máté margittai tanulók személyében. A jó hangulatú vetélkedőn minden továbbjutó elnyert egy nyári táborozási lehetőséget a Székelyföldön megtartandó Hun-táborba.

A szervezők és szponzoraik jóvoltából a többiek sem távoztak üres kézzel. Játékosok és nézők is egy játékos, jó hangulatú, nevelő értékű vetélkedő emlékével távozhattak.

Bordás Mária,
szervező

Csiha Kálmán: Amikor imádkozol (prédikáció)

Csiha Kálmán
(1929-2007)

Amikor imádkozol

„És amikor imádkozol, ne légy olyan, mint, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. És amikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

Mt 6, 5-7


Az Ige azzal kezdődik: Te pedig, amikor imádkozol… most rólad van szó, amikor imádkozol, amikor elsírod bánatodat, elmondod keserűségedet, amikor odafordulsz Isten felé. Az Ige megkérdez bennünket arról is, hogy vajon szoktunk-e igazán és eleget imádkozni. Reggel, amikor elindulunk a munkába, legalább egy rövid pillanatra odaállunk az Isten elé? Amikor leülünk otthon az asztalhoz, akkor összekulcsolja-e valaki a kezét, és megköszöni-e a terített asztalt Istennek? Amikor este lefekszünk, megköszönjük-e azt, hogy velünk volt a nap folyamán? A szomszédtól, ha kapunk egy doboz gyufát, illik azt mondani, hogy köszönöm szépen. Istentől mennyi mindent elfogadunk, és elrohannak az életünkben a napok, hetek, hónapok, mégis eszünkbe sem jut, hogy azt mondjuk: köszönöm szépen, Istenem.

„Te pedig, amikor imádkozol…” Vajon eleget imádkozunk mi? Vajon megtanítottuk-e gyermekeinket imádkozni? Amikor felnő, vissza tud-e emlékezni úgy a szüleire, hogy azok imádkoznak, és nemcsak megtanítottak neki egy verses imádságot, de ők maguk soha nem álltak az Isten elé? Nagy dolog az,ha valaki tud imádkozni! Ha kiöntheti szívének minden bánatát, és elmondhatja minden kérését az Istennek. Milyen jó lenne, hogyha mindannyiunkra vonatkozna ez az Ige: „te pedig, amikor imádkozol…” Aki imádkozó ember, aki naponta többször imádkozik, annak még a szeme sugarában is van valami békesség, az Istennel való beszélgetésnek békessége és csendje.

Ebben az igében azt mondja el Jézus, hogy amikor mi egyedül vagyunk, vagy a magunk imádságát mondjuk el Istennek, akkor miképpen imádkozzunk. Abban az időben voltak olyan, magukat kegyeseknek tartó emberek, akik amikor eljött az imádság órája, leterítették az imaszőnyeget az utcák sarkán, letérdepeltek, és ott kezdtek hangosan imádkozni. Vonatkozik ez arra is, hogy a gyülekezetekben ne azért imádkozzunk hangosan, hogy lássanak minket az emberek. Az imádkozás az valami szent és titokzatos dolog, a legnagyobb kegyelem, hogy odaállhatok Isten elé és kinyithatom a szívemet, és azt mondhatom: Istenem, nézz a lelkem mélyére. Amit szégyellek önmagam előtt, azt is látod Te, engedd, hogy azt is elmondjam neked. Engedd, hogy azt is elsírjam, engedd, hogy kitárjam a szívem. Azért mondja az Úr Jézus ezt, mert az imádság egy olyan bizalmas kapcsolat Istennel, hogy akkor a legjobb, ha az ember bemegy a maga belső kamrácskájába, valahova, ahol csend van, ahol egyedül van, ahol igazán Istennel lehet. Milyen jó lenne, ha ebben a mi rohanó életünkben mindannyiunknak volna egy ilyen kamrácskája, egy ilyen belső szobája, és mindennap belépnénk legalább egy fél órára, hogy kitárjuk a szívünket Isten előtt. Busásan megtérülne ez a fél óra. Elmaradna sok olyan óra, amelyben csak veszekedtünk, aggodalmaskodtunk, idegeskedtünk, amelyben vétkeztünk, káromkodtunk, bántottuk a másikat. Mennyi időt nyernénk, ha lenne egy kis belső szobánk, ahol napjában legalább egy fél órát csendben Istennel töltenénk.

Valakit egyszer imádkozva talált az ismerőse, és csodálkozott, hogy a sok dolga mellett imádkozással tölti az időt. Az imádkozó megmagyarázta: éppen azért imádkozom, mert nagyon sok dolgom van. Ma igazán nagy szükségem van arra, hogy közel legyen hozzám az Isten. Mi azért nem bírjuk sok dolgunkat elvégezni, mert nem kérjük Istent, hogy közel legyen. Olyan sok dolgunk van, hogy elfelejtünk Isten előtt igazán kinyitni a szívünket. Pedig ez éppen olyan, mintha a sok dolgunk miatt nem lenne időnk enni, és azt hinnénk, hogy így egy hét alatt több dolgot tudnánk elvégezni. Evésre s imádkozásra egyaránt szükségünk van. Az imádkozás is táplálkozás. Az Istentől jövő Szentlélek táplálja akkor az embernek a lelkét. Csakhogy nincs ilyen belső szobánk, mert szűk a lakás, mert sok a munka, mert az egyik jön, a másik megy, nincs csendünk. Elvesztettük az életünkből az egyik legnagyobb kincset: az Isten előtti csendet. Már nem is akarunk csendben maradni. Ha egy kicsi csend van körülöttünk, akkor már bekapcsoljuk a rádiót, a televíziót, hogy valami zaj, zúgás legyen. Oda sem figyelünk, de nem akarunk már csendben lenni, elszoktunk tőle. Pedig az Isten előtti csend az egy drága titokzatos forrás, amely megtölti az emberek lelkét. Még a templomban sincs elég csend. Azért szépek az egyetemes imahét istentiszteletei, mert olyankor a Miatyánk után mindig van egy kicsi csend, amikor mindenki magában van, és magában gondolatban mondja el az imádságát Istennek.

Meg kell találnunk valahol azt a belső szobát, amelyről az Úr Jézus beszél. Ez a belső szoba itt van tulajdonképpen az emberi szívben, a mi szívünkben. Ide kell visszameneküljünk, itt kell találkoznunk Istennel. Csak mi ennek a belső szobának elvesztettük a kulcsát, nem találjuk az ajtaját. Mindig a külső szobában vagyunk, és olyan az életünk sokszor, mint egy előszoba, mint egy átjáróház.

Meg kell találni azt a belső szobát a szívünk közepén, hogy így imádkozzunk csendben Istenhez! […] Ámen.

Nőszövetségi találkozó 2013 (fotóalbum)

Noszovetsegi talalkozo 2013

Kórustalálkozó 2013 (fotóalbum)

Korustalalkozo 2013

Érmelléki nőszövetségi találkozó volt Szalacson

Érmelléki nőszövetségi találkozó volt Szalacson

erdon.ro
2013.06.4

Június első vasárnapján 14 érmelléki református nőszövetség részvételével tartottak találkozót Szalacson. A vezetőségi tagok új elnöknőt is választottak.


A szalacsi református dalárda

Június első vasárnapján 14 érmelléki gyülekezet nőszövetségének küldöttsége érkezett a szalacsi református templomban 15 órakor kezdődött istentiszteletre: Apátkeresztúr, Bályok, Berettyószéplak, Éradony, Érkeserű, Érköbölkút, Érkörtvélyes, Érmihályfalva, Értarcsa, Gálospetri, Jankafalva, Margitta, Ottomány, Székelyhíd asszonyai, az őket kísérő lelkészek, sofőrök mellett, a helyi gyülekezet tagjai foglaltak helyet az Úr hajlékában. Rákosi Jenő érmelléki esperes igehirdetésében a gyülekezet szívére helyezte az egykori erdélyi református püspök, dr. Makkai Sándor asszonyok felé forduló szavait: „Tegyétek templommá az otthont, és otthonná a templomot”. A szolgálatra buzdító igemagyarázat után, a házigazda gyülekezet lelkésze, Szabó Zsolt köszöntötte a jelenlévőket.

Előadás, emlékezés

A Szalacsi Református Dalárda éneke, és Szabó Irma helyi nőszövetségi elnök szavalata következett, majd Vinczéné Pálfi Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsosa, érmelléki gyökerekkel bíró lelkipásztor „Hitvallás a XXI. században” címmel tartott tartalmas előadást, kiemelve a hitvallások megtartó erejét. Rákosi Hajnalka esperesné-asszony, az Érmelléki Református Nőszövetség tiszteletbeli elnöknője köszöntötte a megjelenteket, majd emléklapokat adott át azon gyülekezetek nőszövetségeinek, akik az utóbbi hat esztendőben találkozók megrendezését vállalták. Emléklapot kapott, az éradonyi, érbogyoszlói, érkörtvélyesi, érmihályfalvai, margittai, ottományi, szalacsi és székelyhídi gyülekezet. Az érmelléki nőszövetség tavaly elhunyt elnöknőjére, dr. Karászi Rozáliára egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők, majd Balázsné Kis Csilla érmihályfalvai lelkésznő köszöntő szavai után özv.Botos Magda, a szalacsi gyülekezet kántorának vezetésével nőszövetségi találkozókon megszokott énektanulás következet. A templomból kiáradó gyülekezet a kijáratoknál emlék-könyvjelzőt, és az érmelléki nőszövetségi lap a Feh-Ér erre az alkalomra megjelent számát vehette át.

Tisztújítás

A találkozó tisztújító közgyűléssé alakult át, hiszen a záró éneket követően nőszövetségenként három vezetőségi tag a templomban maradt, és a hat esztendős választási ciklus végén új vezetőket választott. Az új egyházmegyei nőszövetségi elnöknő Rákosi Hajnalka lett, kinek munkáját hat területi alelnök fogja segíteni. A templomi együttlét után a vendégek több program közül választhattak. A templom mellett fekvő, egykori óvoda épületében Lovász Julianna helyi tanárnő, nőszövetségi tag értékmentő, népművészeti kiállítását tekinthették meg. Akik nem riadtak vissza egy húszpercnyi sétától, ellátogathattak dr.Kéri Gáspár székelyhídi fogorvosnak egy zsellérportát hitelesen bemutató tájházába. A szalacsi asszonyok az új gyülekezeti házban terített asztallal, töltött káposztával, süteménnyel, kaláccsal, jó szóval várták a megfáradt vendégeket. A nap végén hálával köszöntük meg az áldott együttlét mellett, a ránk mosolygó, kellemes napos időt is. Mindezekért egyedül Istené a dicsőség!

Szabó Zsolt
szalacsi lelkész

2013. június 3., hétfő

Csokalyiak kirándulása a Tordai hasadékhoz

 
Zajosan indult a reggel szombaton Csokalyon. Nagyobb volt a jövés-menés egy átlagos naphoz képest. Kirándulni készült a református gyülekezet apraja-nagyja. Reggel hat órakor hagytuk magunk mögött a munkát, tanulást, a megszokott teendőinket és indultunk útnak a Tordai hasadék felé, száztizenkilencen.

A reggeli álmosságot hamar elnyomta az izgalom, a kétség, hogy vajon milyen idő vár ránk a hegyek között. Az első és egyetlen pihenőre jóval a Királyhágó után került sor, így tíz óra körül megérkeztünk a Tordai sóbányához. Egy fiatal magyar idegenvezetővel indultunk felfedezni a bányát. Tőle tudtuk meg, hogy a ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg, de a só kitermelését gazdasági okok miatt 1932-ben leállították. Azóta csak turisztikai látnivaló és gyógyhely. Közel három órát töltöttünk el a bánya mélyében, ahol legfőképp a vallásórások unszolására minden lehetséges szabadidős eszközt kipróbáltunk: óriáskereket, biliárdot, pingpongot és csónakáztunk a bányatón. Tartalmasan és igen szórakoztatóan teltek az órák.





Két óra körül kissé fáradtan a bányában való lépcsőzéstől indultunk el a Tordai hasadékhoz. Ekkor még verőfényes napsütés fogadott bennünket. Közösen piknikeztünk a fűben, majd szabadidő következett. Az idősebbek élvezték a friss levegőt, a gyönyörű tájat és a millió féle réti virágot, a bátrabbak pedig elindultak a hasadékot végigjárni. A többség félútról visszafordult, hiszen az eső illata már érződött a levegőben (persze közrejátszott ebben a döntésben a fáradtság és egy kis lustaság is J). Az út még így is hosszú volt visszafelé, a helyig, ahol találkozott a csoport. A csapat legbátrabb tagjai nekiláttak a hasadék megmászásának. Nehéz eldönteni, hogy jó vagy rossz döntés volt ez. Hatalmas eső következett. Teljesen eláztatott mindent és mindenkit. Ennek ellenére senki nem csüggedten vagy mérgesen érkezett vissza a buszhoz. Mindannyian mosolyogtunk, jót nevetettünk a történteken, majd száraz ruhába bújva megettük a még megmaradt uzsonnát, és jókedvűen indultunk hazafelé.


 
A hazafele vezető út egy részét a csapat a buszon végig énekelte. Még az sem okozott problémát, hogy hol a szöveg, hol pedig a dallam nem ment túl tökéletesen. Egy hosszabb pihenő, feltöltődés Feketetón következett. Itt mindenki megmozgatta a lábait, még szívott egyet a friss levegőből, majd következett kirándulásunk utolsó része. Az út ezen szakasza már jóval csendesebben telt, mint az eddigiek. A kellemes fáradtság öntött el mindenkit és a busz nagy része álomba merült. Nagyváradtól azért a szíve mélyén mindenki várta, hogy hazaérjen és a saját puha ágyában nyugovóra térjen.

Tizenegy óra fele aztán ismét hangosak lettek Csokaly utcái. Megérkezett a három busz a református templom elé. Fáradtan, elázva, de mosollyal arcunkon tértünk hajlékunkba.

Hála legyen Istennek, amiért ilyen gyönyörű nappal ajándékozott meg bennünket!

Forró Emese