2012. november 27., kedd

III. Női Reggeli Szentjobbon

https://lh3.googleusercontent.com/-S4v67yxvV4c/S5otJURHTRI/AAAAAAAAAFY/H8A_MmvhYF0/s512/Szentjobb.jpg

A szentjobbi református Nőszövetség szervezésében sor kerül
a III. Női Reggeli alkalomra

2012. december 1-én,
10.00-11.30-ig

melynek keretében szeretettel hívunk mindenkit:
nőket, férfiakat, ifjakat és gyerekeket egyaránt a

Tálentum együttes
adventi koncertjére
és 10 éves születésnapjára

Helyszín: a református templom
és a Reménység háza

Belépő díj: 3 lej
amely tartalmazza a reggelit, kávét/teát és süteményt

2012. november 26., hétfő

Hálaadás az éradonyi templombelső felújítása alkalmával

"És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam." (II. Móz 25,8)
 

2012. november 4-e vasárnap, ekkor ünnepelte az éradonyi gyülekezet azt a pillanatot, amit már évek óta vágyott elérni: megújult a templombelső. 2008-2012 között értük el, talán vannak, akik legyintenek, de a közel 180 egyházfenntartót számláló gyülekezet számára nagy pillanat, ünnepi pillanat. Az ünnepre való készülődésben a legnagyobb döbbenetként ért bennünket a felismerés: akik kedvesek a gyülekezet szívének s megosztanánk velük ünnepünket, oly sokan vannak, hogy nem elegendő a gyülekezeti terem és konyha befogadó/kiszolgáló képessége, így szűk családi körben ünnepeltünk.

Sürgés-forgás: presbiterek, nőszövetségi tagok, gyülekezeti tagok, mindannyian lelkesen reggeltől estig dolgoztak, hogy az ünnep napja készen találjon bennünket. Ők még nem sejtik, a lelkész arcán nem azért van mosoly, mert helyükre kerülnek a dolgok, hanem mert benne már megfogalmazódik a szorgos munka láttán: Isten megáldotta kezünk munkáját.

Vasárnap délelőttje, kondul a harang, hirdeti a hálaadó istentisztelet kezdetét. Vendégek érkeznek sorban, az emberek beülnek a megszokott helyükre és felcsendül a kezdőének. Nt. Rákosi Jenő érmelléki esperes hirdeti Isten igéjét a I. Királyok 8,30 alapján, Salamon templomszentelési imádságát példának állítva, hogy a templom ne szűnjék meg soha a hitvallás, hálaadás és könyörgés háza lenni, melyen legyen mindig ott Isten tekintete. Esperes úr nem érkezett üres kézzel: az ároni áldás hímzett példányával ajándékozta meg a gyülekezetet.


Az igehirdetést követően Simon-Szabó István lelkipásztor mondott ágendás beszédet a megterített asztalnál, kiemelve, hogy ahogyan a megterített asztal kenyere és bora jelképe Krisztus megtöretett testének és kiontatott vérének, úgy legyen a templombelső megújítása jelképe a lelki belső megújításának, melyre indít minket Krisztus urunk. Az úrvacsora kiszolgáltatásában nt. Gellért Gyula és nt. Balla Sándor lelkésztestvérek nyújtottak segítséget. 
 

Úrvacsoraosztás után a köszönetnyilvánítás következett azon földi méltóságok irányában, akik Isten kirendelt szolgáiként segítették a gyülekezetet, az éveken át tartó munkálatokban: Cseke Attila szenátor, Derzsi Ákos képviselő és Szabó Ödön ügyvezető elnök urak, illetve Bordás Károly polgármester és Kerezsi Attila alpolgármester személyében. A lelkész Isten áldását kérte életükre és munkájukra, hogy sokáig munkálhassák nemzetünk és örökségünk megmaradását. Derzsi Ákos képviselő úr, Szabó Ödön ügyvezető elnök úr és Bordás Károly polgármester köszöntő szavait, Szabó Zsolt szalacsi lelkipásztor és Balla Sándor gálospetri lelkipásztor köszöntői követték. Végül a gyülekezet furulyakórusának szolgálata és ifjainak szavalatai zárták a hálaadó istentiszteletet.


A záró éneket követően a gyülekezet kivonult a templom északi oldalánál lévő emlékműhöz melyet nt. Gellért Gyula bihardiószegi lelkipásztor, volt érmelléki esperes avatott az V. Mózes 32,7 versével, kiemelve az emlékhelyek, mint történelmünk mérföldköveinek fontosságát, és az azok általi emlékezés szükségességét, nemzeti megmaradásunk érdekében. Ezt követően Cseke Attila szenátor úr Szent István intelmeinek részletét alapul véve köszöntötte az egybegyűlteket, figyelmeztetve a felelősségteljes és építő politizálás szükségességére, nemzetünk örökségének megóvása és megmaradásának munkálása érdekében. Majd a szózat hangjaira a gyülekezet gondnokai elhelyezték az emlékezés koszorúját, s nemzeti imánkkal zárult az ünnepség. A vendégeket szerény szeretetvendégségre invitáljuk.


Isten kegyelme volt a szép idő melyet adott az ünnep idejére éppúgy, mint a fizikai erő, a kirendelt segítség, mellyel elértük a templomfelújítás eme állomását. De íme a munka, melyet elvégezhettünk: 2008 – ajtó és ablak cseréje; 2009 – falakat összeszorító vasbetonkoszorú és teljes tető cseréje; 2010 – teljes villanyhálózat cseréje; 2011 – mennyezet és belső vakolat cseréje, az Úr asztala megújítása, a szószék restaurációja; végül 2012 – fűtés beszerelése, szárító rendszerek telepítése és a teljes padlózat cseréje. 
 

Vasárnap van, esteledik. Már elment az utolsó vendég is. Presbiterekkel, nőszövetségi tagokkal fáradtan leülve egymásra nézünk. Öröm ég a fáradt tekintetekben. Köszönet nekik az önzetlen segítségért, helytállásért, vendéglátásért, amivel örömünket megoszthattuk vendégeinkkel. Még cseng az ige, Salamon imája, Salamon pedig maga példa arra, hogy mily kiváltság a templom építése, újítása, mi pedig ujjongva kiáltjuk: Istené legyen a dicsőség érte!


Simon-Szabó István,
éradonyi lelkipásztor

2012. november 22., csütörtök

A török vélemény (anekdota)


Mikor 1600-ban Gyöngyösön egy barát igen lármásan prédikált, egy jelenlévő török így szólt a magyarokhoz:

- Vagy ti vagytok igen rossz emberek, vagy az a cudar veszekedő ember, hogy úgy kiabál.

2012. november 21., szerda

Tűz van (anekdota)


Az egész dunántúli református egyházkerület Tüzes Dávidnak ismeri az derék balatonudvari papot, akinek különben Kiss Dávid volt a becsületes neve. Az „elkeresztelés” régi keletű.

Az öreg tiszteletes teológus-diák korában fölcsapott egy vándorszínész társulatba. A világot jelentő deszkákra szónoki képességei csábították. És, hogy ez csakugyan volt bőven, megítélhető abból, ami még akkor is megmaradt, mikor sok hányatás után visszatért előbbi hivatásához.

- Az Urat – tartja róla a fáma - mindig nagy tűzzel prédikálta.

Egyszer azonban a hallgatók lelke is tüzet fogott. Ezt a híres prédikációt így kezdte el:

- Tűz van! … tűz van! … tűz van! …

Már az egész templom kifutott s eszeveszetten tüzet kiabált, mikor a szétriasztott nyáj pásztora kenetteljesen hozzátette:

-… a keblemben!

2012. november 20., kedd

Mikor könnyű a nehéz (anekdota)


Samassa József teológiai professzor vizsgáztatáskor egy szép és nehéz kérdést adott föl valamelyik hallgatójának, és az után a nyitott ablakon kinézett az intézet udvarára.

A kérdezett nem is felelt, hanem szónokolt; perszer könnyen ment, mert a könyvből olvasta az egészet. Samassa élt a gyanúperrel s visszafordulva, egy kicsit gúnyosan kérdezé:

- Tisztelendő úr, el tudná-e ezt másodszor is ilyen szépen mondani?

- Miért ne? – válaszolt a kispap. – Csak méltóztassék megint az ablakon kinézni!

2012. november 19., hétfő

VI. Érmelléki Bibliaismereti Vetélkedő

Október haváról minden református embernek eszébe kell jutnia a reformációnak. Márpedig a reformáció éppen arról szólt, hogy az emberek visszatértek a Szentírás tanításához. Ennek jegyében minden októberben Bibliaismereti Vetélkedőt tartunk egyházmegyénkben. Ebben az évben is október 13-án, Érbogyoszlón immár hatodik alkalommal került megrendezésre ez a vetélkedő.

Bár a reggel hűvös volt, a házigazdák vendégfogadása egyáltalán nem. Jókedvel és baráti hangulatban, megterített asztallal várták a résztvevőket. Idén tíz gyülekezet csapata vállalta a megmérettetést, mégpedig név szerint: Érbogyoszló, Érsemjén, Érszőllős, Értarcsa, Jankafalva, Magyarkéc, Margitta, Szalacs, Székelyhíd és Tóti.

 
Margitta: I. helyezés

Mint minden évben, most is Mike Pál és az Élő kövek nevű keresztyén együttes biztosította a lelkileg jó hangulatot énekükkel és zenéjükkel. A nyitóáhítatot Szabó Zsolt egyházmegyei katekétikai előadó tartotta a 2 Sám 22, 2-4 alapján. Az igeválasztás nem volt véletlen, hiszen a csapatoknak Sámuel második könyvéből kellett készülniük. Ezt követően Jakó Sándor Zsigmond egyházmegyei ifjúsági lelkész köszöntötte a résztvevőket és ismertette a vetélkedő menetét. Miután mindenki elfoglalta a helyét, megkezdődött a verseny. Kulcsár Árpád ki is vetítette és fel is olvasta az 50 kérdést, melyre a választ a versenyzőknek kellett papírra vetni. Voltak kérdések, melyeket megmosolyogtak, hogy ilyen könnyűt, hogyan lehet kérdezni, de voltak kérdések, melyeknél már kissé összeráncolódtak a homlokok és gondolkodóba estek az ifjak. A két részletre osztott kérdéssor szünetében már el is kezdődött a válaszremekek kijavítása Illyés Tamás és Kovács Gyula lelkipásztorok által.

 
Magyarkéc: II. helyezés

Miután a csapatok átestek a nagy izgalmakon, egy kis szünet után, játékos vetélkedőbe csöppentek. Ez volt a különdíjas játék, mely legelőször is kakukktojás kereséssel kezdődött, majd a már hagyománnyá vált párbaj következett, s végül a Simon-Szabó István által készített és „levezényelt” Legyen ön is milliomos játék zárta a sort, természetesen Sámuel könyvére átírva. Igaz a technika néha okozott vicces, vagy éppen bosszús pillanatokat ez utóbbinál.

Már igencsak korgó gyomorral sikerült az utolsó játékot befejezni, így míg a zsűri számolt és diplomákat írt, a versenyzők jóízűen falták a bogyoszlói töltött káposztát. 
 

Tóti: III. helyezés
 
Ebéd után megszülettek az eredmények, s az aranyköpések ismertetése után el is kezdődött a díjátadás. 
 
  
Érsemjén: IV. helyezés
 
A különdíjas játék nyereményét Magyarkéc csapata vihette haza, mely egy-egy szép és értékes könyv volt. Az amúgy is tetőfokra hágó feszültséget a következőkben Illyés Tamás fokozta, aki szépen hátulról indulva felkonferálta a csapatok helyezéseit. 
 
 
 
Érszőlős: V. helyezés
 
A felsorolás végén természetesen az is kiderült, hogy kik állnak a dobogó három fokán: első helyezett lett Margitta (Kovács Bianka, Tomuţa Renáta, Forgács Ákos, Magyar Norbert), második helyen végzett Magyarkéc (Borsi Renáta, Borsi Réka, Pop Tímea, Zsisku Gabriella) és a harmadik helyet Tóti (Balogh Tímea, Szegi Máté, Tóth Attila, Kiss Ingrid) csapata szerezte meg. A margittai csapat egy ponttal verte az ötszörös bajnok kécieket, s bár ez a csata a javukra dőlt, de a harc folytatódik, hiszen mind a két csapat ott lesz a novemberi kerületi szakaszon is. Margitta, mert első lett, Kéc, mert tavaly ő lett a kerületi szakasz nyertese, s így kvalifikálta magát az idei kerületi vetélkedőre.

A díjak és oklevelek átadása után már csak egyetlen dolog maradt: a búcsúvétel. Voltak, akik kissé elkeseredve indultak útnak, voltak nagyon örvendezők, s voltak olyanok is, akik bár nem lettek dobogósok mégis jókedvvel vettek részt az egész vetélkedőn, mert úgy érezték, hogy mindenképpen nyertek.

 
Értarcsa: VI. helyezés


Székelyhíd: VII. helyezés
 
 
 Jankafalva: VIII. helyezés
 
Köszönet az Érmelléki Esperesi Hivatalnak és Rákosi Jenő esperes úrnak, aki anyagilag és erkölcsileg is támogatta e vetélkedőt, s természetesen köszönet az Érbogyoszlói Református Eklézsiának és Orosz Márta tiszteletesasszonynak a vendéglátásukért, de mindenképp Soli Deo Gloria!

Jakó Sándor Zsigmond
Ifjúsági előadó



Érbogyoszló: IX. helyezés


Szalacs: X. helyezés

A tilalom és az engedelem (anekdota)


 A magyar forradalom és szabadságharc leverése után a debreceni egyházkerület gyűlést akart tartani. Mikor a gyűlést megnyitó imádság az öreg Balogh Péter püspök ajkáról elhangzik, a nagytemplom ajtajában megjelenik a császári biztos és így szól:

- Császár őfelsége nevében betiltom a gyűlést!

- Én pedig – felelte az ősz püspök – Isten őfelsége nevében megnyitom!

2012. november 18., vasárnap

Baksay püspök perdöntése (anekdota)


Egy alkalommal panaszra ment Baksay püspökhöz egy segédlelkész. A püspök hallgatta egy ideig a káplán kifakadásait és végül így mondta ki a perdöntő szót:

- Öcsém! Jegyezze meg magának: a gyülekezetnek mindig igaza van, a papnak van, amikor igaza van… a segédlelkésznek soha nincs igaza! Elmehet, öcsém!

2012. november 17., szombat

A furtai harang (anekdota)


A furtai református egyháznak két harangja van. Az egyiket 1743-ban, a másikat 1854-ben öntötték. Ez újabb négy mázsás harangnak az a története, hogy a furtaiak 1849-ben kis harangjukat önként felajánlották a magyar kormánynak: öntessen belőle ágyút. A harangot azonban, hogy-hogysem, nem használták fel. Az aradi várban maradt, s ott találtak rá a németek is. A felírásból meglátszott, hogy a harang a furtai református egyházé. 1850-ben az egyházhoz leirat érkezett, melyben az volt, hogy a furtaiak, ha harangjukat kényszerítve adták át a forradalmi kormánynak, folyamodjanak a harangért, és vissza fogják kapni. Ennek utána összegyülekeztek a presbiterek, tanácsot tartani: mi tévők legyenek. De nem igen sokat beszéltek, mert felállott Juhász János presbiter, községi bíró, és azt mondta:

- Mi nem erőszakra, mi önkéntesen adtuk harangunkat oda. Tehát vesszen inkább minden harangunk, csak a becsületünk maradjon meg.

Mire aztán elhatározták, hogy a harangért nem folyamodnak a németekhez, hanem öntetnek a maguk emberségéből másat. Így is lett ez 1854-ben.

2012. november 16., péntek

Határmenti lelkésztalálkozó 2012

 
Október 26-án, pénteken Biharkeresztesre várták az öt határmenti egyházmegye (érmelléki, bihari –Románia-, bihari – Magyarország -, hajdúvidéki és debreceni) lelkészeit az évente megtartott találkozóra. Bár most elég késő őszre maradt e rendezvény, mégis Isten kegyelmét és áldását tapasztalhattuk meg a drága napsütésben és a késő őszi kellemes időjárásban. A beígért rossz idő csak szombat délután, a találkozó zárása után érkezett meg.

A házigazda Bihari Református Egyházmegye esperesi hivatalában volt a gyülekező és regisztráció, majd a Gondviselés Háza Idősek Otthonában fogyaszthatták el a résztvevők a közös ebédet. Sajnos meglepően kevesen gyűltünk össze, pedig Nagy Zsolt esperes úr is kiemelte, hogy ennek a rendezvénynek a találkozás lenne a lényege. Talán az időpont nem volt a legjobb, talán az időjárás ijesztett meg egyeseket, talán más problémák jöttek közbe. Természetesen úgy sohasem lesz, hogy mindenkinek jó legyen, de akkor is kár lenne, ha ilyen szép alkalmak az érdeklődés hiányában megbuknának. Azért jól eső büszkeség töltött el, amikor némi számolgatás után úgy tűnt számomra, hogy az Érmelléki Egyházmegye képviseltette magát a legnagyobb létszámban.

Ebéd után egy kis kirándulás következett a Bihari Egyházmegyében. Először Magyarhomorogra utaztunk át, ahol az 1800-as évek végén épült, s tavaly felújított református templomot tekinthettük meg. A helyi tiszteletes lelkesen mutatta be gyülekezetét, annak gondjait, a templomot, s beszámolt a felújítás, s erre a munkálatra készített uniós pályázat nehézségeiről is. Innen Csökmőre vezetett az utunk, ahol szintén terülj-terülj asztalkával fogadtak, csakúgy, mint Homorogon. Egy szóval a fogyókúrát itt el lehetett felejteni. Presbiterek és nőszövetségi tagok jóleső, meleg szeretettel fogadtak bennünket bármerre jártunk is.

Csökmőn ünnepi istentiszteletre hívtak a harangok. Az igét Rákosi Jenő érmelléki esperes hirdette a szintén uniós pályázatból gyönyörűen felújított templomban. A Kolossé 4,17 alapján a szolgálatról, a vigyázásról szólt a prédikátor. Kihangsúlyozta, hogy nemcsak a lelkészeknek kell az ige szolgálatát végezni, hanem minden keresztyénnek, s hogy nemcsak szóban kell álljon a mi szolgálatunk, hanem cselekedetekben is. Az esperes úr több momentumot is előhozott Dr. Kiss Ferenc teológiai professzor és diakónus életéből, s szíven ütő hitvallását is a gyülekezet lelkébe írta: „Szeretet az égig, áldozat a vérig, szolgálat a sírig.” Az ünnepi istentiszteleten a Csökmői Fúvós Quartett is szolgált, majd a helyi esperes köszöntötte a gyülekezetet és a lelkészeket. Az istentiszteletről a gyülekezet átvonult ahhoz a házhoz, mely a II. világháború előtt Dr. Kiss Ferenc alapítása által Aggmenházként működött 26 idősnek hajlékot és ellátást biztosítva. E ház falán leplezték le a 150 éve született Kiss Ferenc emléktáblát. Ünnepi beszédében Czibere Károly a MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetője kifejtette, hogy a szeretetszolgálat azt jelenti, hogy bele viszem Jézus Krisztust az életembe először is, azután a szolgálatomba, s harmadszor a társadalomba, s erre példaként említette Kiss Ferenc életét és szolgálatát.

Az ünnepség és vendéglátás után már sötétben értünk vissza Biharkeresztesre, ahol bőséges és finom vacsora közben jóízű beszélgetésekre és ismerkedésekre került sor. Sajnos szolgálatok miatt többen el kellett jöjjünk a befejező napról, de akik maradtak nem bánták meg. A szálláshelyen való elhelyezkedést még éjszakába nyúló beszélgetés követte, mint régen a Teológia folyosóin.

Másnap, szombaton a szintén bőséges reggeli után, a romániai bihari egyházmegye főjegyzője hirdette az igét, hogy ne csak a test, hanem a lélek is jól lakjon. A résztvevők megszemlélhették a Református Művészeti Iskolát, majd a Közösségi Házban diákjainak műsorában is gyönyörködhettek. Az előadást a Szarkaláb Néptáncegyüttes fellépése zárta, míg maga a program, ha már ebéddel kezdődött, ebéddel is zárult.

Bár a találkozó mellőzött minden fényűző programot és cicomát, mégis a maga szerény és puritán mivoltában is lelkileg felemelő, és a résztvevőkben szép emlékeket hagyó volt. Valóban a lényegre törekedtek a szervezők, a találkozás pillanatát megragadni és kihasználni, s közben bepillantást nyerhettünk a Bihari Egyházmegye életébe és küzdelmeibe is. Sőt még egy kicsit vigasztaló is volt, hogy a határ túl oldalán is ugyanazokkal a gondokkal (lélekszámfogyás, anyagi nincstelenség, pályázati kínlódások, üresedő templomok) küzdenek, mint mi határon innen. Rádöbbenhettünk, hogy egy cipőben járunk, s egy oldalon harcolunk, a Krisztus oldalán, még akkor is, ha egy átkos határ szét is szakított bennünket régen.

Mindenki találhatott felüdítő élményt e találkozón: a fiatalabbak szétnézhettek ezen a vidéken is, ismerkedhettek, az idősebbek pedig már a régi barátokat, kollégákat üdvözölhették örömmel. Nem volt hiábavaló az együtt töltött idő, sőt úgy hiszem nyereséggel térhettek haza a résztvevők. Köszönet érte a szervezőknek és a Jó Istennek, aki megáldotta találkozásunk örömét.

Jakó Sándor Zsigmond

Egyházkerületi Sportnap 2012

Egyházkerületi Sportnap 2012
Mikola


Mint ahogy azt mind tudjuk, és ahogy a Biblia is tanítja, a lelki táplálék fontos, hogy békében élhessünk. De mi van akkor, ha valakiben túlteng az energia és szeretne már szaladgálni egy jót? J A lelki táplálékhoz tegyük hozzá a sportot is, mivel az egészséges, ízesítsük pár barátságos mérkőzéssel, és közbe sose felejtsük el, Isten velünk van és figyel ránk. Na, akkor lássuk mi is lesz ennek a receptnek a terméke!

2012. szeptember 8-án megrendezésre került az Egyházkerületi Sportnap Mikolán, Szatmár megyében. A rendezvényen közel 200 fiatal vett részt, az egyházkerület különböző pontjaiból, mint Ágya, Batiz, Bihardiószeg, Egri, Erdőd, Kiskolcs, Kispeleske, Lázár, Mikola, Ombód, Pettyén, Sándorhomok, Szászberek, Székelyhíd, Szentjobb és Szentleányfalva. A sportolni vágyó fiatalok több sportágban próbálhatták ki magukat, mint kispályás foci, kosárlabda, kézi labda, asztali tenisz, gombfoci, sakk vagy csúszó korong.

A napot reggeli áhítat nyitotta, ahol Kovács Sándor esperes úr mondott pár biztató szót és adott útravalót a résztvevők előtt álló mozgalmas napra. Bár a versenyek helyezésre mentek, szerencsére nem alakultak ki vérre menő harci állapotok és mindenki jó szórakozásként fogta fel az egész napot, mintsem elrontsa a hangulatot egy kihagyott helyzettel, egy félrement dobással, egy melléütéssel vagy épp egy jól át nem gondolt lépéssel.

A sportok közül a legnépszerűbb a foci volt, ahol 11 csapat versenyzett, 2 csoportra leosztva párhuzamosan. A focimecsek 15 percesek voltak, félidő nélkül 7 és fél percnél pályacserével. Amíg egyesek a labdát rúgták a szabadtéri pályán, benn a teremben további játszmák zajlottak le előbb kosárlabdában majd kéziben is. A kosár játszmák 2x15 percesek voltak, míg a kézi meccsek a focihoz hasonlóan 15 percesek, egy térfélcserével. A kézilabda meccsekkel párhuzamosan elkezdődtek az asztalitenisz mérkőzések is, és a nap folyamán lementek a sakk, gombfoci és csúszó koron játszmák is. Ez utóbbi sok embert marasztalt az előtérben és nagy népszerűségnek örvendett.



A székelyhídi csapat

Az eredményhirdetésre 2 óra körül került sor, s minden résztvevő települést emléklappal jutalmaztak. Ezután következett a diplomák, érmek és kupák kiosztása, köztük az idén hagyománnyá vált foci vándorkupa továbbadása. Az eredményhirdetés után a résztvevők „átfáradtak” a kultúrházba, ahol nagyon finom ebéddel várták őket a helybéliek. Mint mindennek, ennek is eljött a vége és kicsit szomorkásan indult mindenki haza, de már most is várjuk a jövő évet, amikor - ha Isten is úgy gondolja - újra elmehetünk, hogy megmutassuk és büszkén vállaljuk, hogy a világi dolgok mellett, mi mind Isten szolgái vagyunk!

Balogh Kata Boglárka
székelyhídi IKE alelnök

Szent életben és kegyességben várjuk Őt! (prédikáció)

Szent életben és kegyességben várjuk Őt!

„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelmesnek tarják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindenezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ú ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok;…”  2Pt 3, 9-15a

 
Sokan mondják ma is: „Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva” (2Pt 3,4). Jézus ugyanis azt mondotta: „Bizony, hamar eljövök!” (Jel 22, 20). Csaknem két évtizede hangzott el ez az ígéret, és még sohasem teljesedett be. Úgy tűnik, hogy megalapozott tehát egyesek kérdése: „Hol van az ő eljövetelének ígérete?” Akik ezt kérdezik, elfelejtkeznek arról, hogy „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő; és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3, 8). Tehát egészen más az Isten „időszámítása”. Másfelől pedig Krisztus visszajövetele – látszólag – azért „késik”, mert Ő hosszútűrő. „Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson”. Vajon nem ránk vár még az Úr? Lehet, hogy a mi szívünk ajtaján kell még felpattanjon a zár. Az ajtónyitás csodáját is csak Ő teheti meg, akárcsak Lídia életében (ApCsel 16, 14b). Akkor tehát ránk töri az ajtót? Nem! Hanem bűnbocsánatot ajándékoz (ApCsel 5, 31), és csodálatosan munkája által akaratunk belesimul az Ő akaratába. Filippi 2, 13 szerint: „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mint a munkálást, jókedvéből”. Ezt a csodát kérni lehet és kérni kell, mert azt ígérte: „Kérjetek és adatik néktek!” (Lk 11,9). Te kérted-e? Beengedted-e már az életedbe? Kértél-e bocsánatot minden bűnödre és szabadítást minden bűnödtől? Átadtad-e neki a teljes uralmat? Szentlelkének vezetésére bíztad-e már egészen magad? Új, neki szentelt életet kezdtél-e már Vele? A mi Urunk hosszútűrését üdvösségesnek tartod-e magadra nézve?

Az az Ő akarata, hogy „szent életben és kegyességben” várjuk Őt. A „szent élet” egyfelől az Úr számára lefoglalt életet jelenti. De ugyanakkor az is jellemzi, hogy az Úr él Szentlelke által a Krisztusban hívő ember szívében. A szent Úr pedig megszenteli, átformálja a Krisztus-követő ember gondoskodását, beszédét, indulatait, kívánságait, érzelmeit, vágyait, cselekedeteit. Egyre jobban Isten uralma alá kerül az ember élete. Egy vágya van már: teljes életét az Úr uralma alá rendelni. Ezért döntéseiből soha nem akarja kizárni Őt. Sőt, nem csak elfogadja, de kéri is Isten vezetését. A szentség nem valami desszert, ami jó, ha van, de nélküle is meg lehet élni, hanem üdvösségünk maghatározója is. Ezért figyelmeztet az Úr a Zsid 12, 14-ben: „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat”. Ezért boldogok azok, akik nem gyalázzák, és nem kerülik a szentséget, hanem keresik, kérve az Úr megszentelő erőit.

Ugyanakkor az az Úr akarata, hogy az Ő visszaváróit a kegyesség jellemezze. Kegyes az, aki a kegyelmet Krisztusba vetett hit által elfogadta. A bűnbocsánat valósága azután Isten iránti hálára, engedelmességre és neki való szolgálatra indítja a kegyes embert. A kegyesség görög szavának profán jelentései közé tartozik még: előrebocsájtás, kapcsolatápolás. Valóban ez jellemző az igazi kegyesre: előre bocsátja az Urat életében, hogy Ő érvényesüljön és ne a saját régi természete. Közben pedig ápolja Vele a szeretetkapcsolatot imádság, igeolvasás, illetve igehallgatás és engedelmesség által. Az igazi kegyességtől ég-föld távolságra van az álkegyesség. Ez utóbbi akarja az igazi kegyességet, de Krisztus befogadása és a Szentlélek ereje nélkül. Ezekről azt mondja az Úr: „Akinél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják Annak erejét” (2Tim 3, 5). Ezek után érthető, hogy azt mondja az Úr az álkegyesekről: „Ezeket kerüld!”. Az igazi kegyesség megdicsőíti az urat, az álkegyesség pedig meggyalázza Őt. Az igazit keressük és gyakoroljuk! A hamisat kerüljük és utáljuk!

A visszatérő Úr ugyanis olyanoknak akar látni minket, mint akik őszintén igyekezünk „a szeplő és hiba nélküli életre”, szó szerint fordításban folt és repedés nélküli életre. Lehet ilyen valakinek az élete? Nem! De ha bűnfolt támad a kegyelme fehér ruháján, Jézus vére lemoshatja azt, azaz, az Ő nevében bocsánatot, megtisztulást kérhetünk és kaphatunk a mi Atyánktól. Ha pedig megreped a hitünk, a szeretetünk, a békességünk, az Úrral és egymással való kapcsolatunk, a Mindenható újra „összeforraszthatja”, ha kérjük. Így lehetünk Krisztusban hit által kegyelemből szeplő-és hiba nélküliek. Így várhatjuk az Urat békességben, megbékülve Istennel, emberrel és önmagunkkal. Isten kegyelmét elfogadva kértünk-e mindenkitől és adtunk-e mindenkinek bocsánatot? Ha nem adjuk tovább, az Úr tőlünk is visszaveszi. És megbocsátottunk-e maguknak is? Vagy még mindig arról szavalunk, hogy olyan súlyos a bűnünk, hogy nem tudunk megbocsájtani magunknak? Ha Isten a „feledés tengerébe” veti a bűnünket, vessük oda mi is.

Mikor jön vissza Jézus? Nem tudjuk. Ez az Úr titka. Mit tudunk akkor? Azt, hogy hogyan jön vissza: „Mint az éjjeli tolvaj”, vagyis: váratlanul és kiszámíthatatlanul. Miért jön úgy, mint a tolvaj? Azért, hogy mindig készen legyünk! Ne csak készülgessünk, hanem jussunk el a készenlétig! Az „öt bolond szűz” is készülődött, de nem volt készen, amikor a vőlegény megérkezett. Mikor vagyunk készen? Amikor teljesen az Úrban vagyunk elrejtőzve. Amikor egy bűnünk sem „lóg ki”, az Ő „kegyelmének tengeréből”. Amikor a Szentlélek világosságában élünk és mindent Isten dicsőségére teszünk. Amikor valóban az „Úrnak szolgálunk és nem embereknek”.

Ha a visszatérő Úr dicsősége és szentsége olyan nagy „hőfokú”, hogy az „egek tűzbe borulva felbomlanak és az elemek égve megolvadnak”, a mi szívünket megrendíti-e? Engedjük-e, hogy Igéje és Szentlelke által belőlünk is „kiégessen” mindent, ami dicsőségét és szentségét gyalázza, ami másokat megbotránkoztat, és ami minket kárhoztat? És „várjuk-e”, „sóvárogjuk-e” az Ő visszajövetelét? Csak azok várják Őt, akik „elmerülnek kegyelme árjában”, és akik hiszik, hogy - befogadva Őt az életükbe – Isten a maga gyermekévé fogadta őket. Akik tudják és hiszik, hogy azért jön, hogy magához fogadja őket.

Akik pedig nem hisznek Benne és Neki, akik nem akarnak elszakadni bűnös, Krisztus nélküli életükről, azok azt szeretnék, ha nem jönne vissza és nem kellene számot adjanak eltékozolt életükről. Pedig egyszer „minden szem meglátja Őt, még akik Őt átalszegezték is (Jel 1, 7). Mi tudjuk-e mondani, „Bizony, jövel Uram Jézus!” (Jel 22,20b)? Minket melyik oldalára állít majd a dicsőséges Bíró, amikor visszajön?

Demeter Sándor,
Tóti

A hosszú prédikáció (anekdota)


Igaz lelkipásztor, derék ember volt Bócz István, Ó-Torda református papja a 18. Században. És messze földön híres az ő ékesen szólásáról. De néha igen röviden, máskor meg igen hosszan beszélt.

Meghalt egyszer egy Kis István nevű tordai polgár, aki világéletében sohasem járt templomba. Tiszteletes Bócz István uramnak kellett őt elbúcsúztatni. A jó pap felállt a szószékbe s csak ennyit mondott:

- Szerelmes hallgatóim. Tőlem azt kívánják, hogy én e felett az ember felett prédikációt mondjak és dicsérjem őt. De én őt nem ismertem, mert soha nem jött templomba. Most is mások hozták őt ide. Ám dicsérjék őt a szomszédi és a kapufelei. A fa, ahová dőlt, ott marad. Ámen.

És leszállt a szószékből.

Másképp történt, mikor meghalt egy Halász nevezetű veres-csákós huszárkapitány. Az ótordai templomba vitték búcsúztatni. Kemény hideg volt. A huszárság parádéban állott a szabadban. Olyan hideg volt, hogy az asszonyoknak melegített téglát kellett vinni magukkal a templomba. Bócz István prédikálni kezdett, hozzáfogott a néhai kapitány dicséréséhez. De nagyon hosszas volt a prédikáció, a legénység e rendkívüli hidegben szinte megfagyott. Nem tűrhették tovább, beküldtek két katonát, azok megálltak a templom közepén, s odakiáltottak a beszélő papnak:

- Tiszteletes uram, rövidítse a prédikációt.

De a pap felhevülvén, tovább folytatta. Nemsokára az őrmester ment be a templomba, katonásan a szószék elé állt, összecsapta a csizmáját, huszárosan elteremtettézte magát s oda kiáltott:

- Tiszteletes uram, rövidítse a prédikációt, mert a legénység nem állhatja künn a hideget.

A pap erre sem szűnt meg. Ekkor aztán beparancsoltak hat legényt, akik felkapták a templom közepéről a koporsót, s a papot a szószékről, és a népet és mindent odahagyva, úgy elvitték a temetőbe, hogy senki sem érte utol őket.

2012. november 10., szombat

Imádság Balogh Anikó diakónus temetésén

 
Mennyei Édesatyánk, életnek és halálnak felséges Ura! Megtört szívvel vesszük körül ezt a koporsót, amelyben hűséges szolgálólányod porsátora utolsó földi útjára indul. Zaklatott a szívünk, de hálás a lelkünk azért, hogy életet adtál neki 27 esztendővel ezelőtt, egy általunk rövidnek tartott de mégis oly hasznos kegyelmi időben. Nehéz a búcsú és bensőnkben ott a zúgólódás a Te akaratod ellen, mert nem értettük sem a mérhetetlen szenvedést sem pedig a korai eltávozást. Kérünk bocsásd meg lázadozásainkat és hadd tanuljunk Tőled türelmet és alázatot, mint ahogy erről elhunyt testvérünk is kegyes tanítványodként jó tanúbizonyságot tett. Neked köszönjük meg mindazt a sok áldást, amit általa közvetítettél ennek a nyomorult embervilágnak. Hálát adunk a szülői áldozatvállalásért, a taníttatásért, a jó magvetésért, ami az Ő szívében százannyit termett, azért, hogy a kevesen is hű tudott lenni, s hisszük sokra bízod ezután. Köszönjük, hogy ő nem csak tanított, hanem nevelt is, s a mérhetetlen szeretetből, amit Tőled kapott bőven tudott továbbragyogtatni gyermek és idős, férfi és nő irányába egyaránt. Megköszönjük a mennyei Erőt, amivel eltöltötted az ő életét, hogy lankadatlanul tudott tanulni és tanítani, nevelni, beteget látogatni, elesettet segíteni, vigasztalni és bátorítani. Áldunk és magasztalunk Téged azért a hitért, amit már gyermekkorában belé plántáltál, s amelyről személyesen így vallhatott: a hitem látja a láthatatlant, elhiszi a hihetetlent és ajándékba kapja a lehetetlent. Köszönjük Istenünk, hogy nem hagytad el betegségében sem és rendeltél mellé szerető gondviselőket, gyámolítókat, támogatókat és gondos ápolókat! Add, hogy keresztyéni lelkülete, odaadása, bátorsága, a mindig másokért imádkozó és cselekvő élete ne csak emlékként maradjon meg elménkben, hanem legyen jel, amelyre feltekinthetünk, legyen példa, amit követhetünk, Krisztus nyomában járva, hisz ő is mindennap erre törekedett, s mindennap szándékodat kereste fáradhatatlanul. Kérünk adj vigasztalást a családnak, a szűkebb és tágabb értelemben vett rokonságnak, a barátoknak, a munkatársaknak és ismerősöknek. Szentlelked ereje mívelje, hogy keserű szívünket töltse el édes ígéreted: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.” Óh Békesség Fejedelme hozz megnyugvást életünkbe, jó reménységet, s bocsásd meg, ha döntésed ellen lázadtunk volna, hadd énekelhessük tiszta szívből: „Jobban Tiéd Uram, jobban Tiéd!” Üdvözítő Krisztusunk, dicsőítünk azért, hogy őt is megváltottad, nevén szólítottad, karjaidba zártad s immár az Atya hajlékában a Tiéd lehet mindörökké. Bátorítson minket az apostoli tanítás: elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben! Add hogy plántálása ne legyen hiábavaló, sok-sok terve és álma beteljesülhessen és jó munkájának majdani gyümölcse a Te nagy neved dicsőségét hirdesse. Segíts Atyánk, hogy a benned bízó hit alázatát, az üdvösség reménységét, a szeretet egymást vigasztaló erejét megtaláljuk a mi Urunk Jézusnál, akit imádhatunk mindörökké. Ámen.


Árus Csongor László
hegyközszentmiklósi lelkipásztor

2012. november 7., szerda

Balogh Anikó (1985-2012) diakónus temetése


Balogh Anikó
(1985-2012)
diakónus temetésére 
2012. november 9-én, pénteken 14.00 órai kezdettel kerül sor 
a székelyhídi református temetőben.


2012. november 6., kedd

Reformációi ünnepély Hegyközszentmiklóson

 
A hegyközszentmiklósi gyülekezetben október 31-én délelőtt a reformáció ünnepi istentisztelet keretében a helyi iskolások ötödik, hatodik és hetedik osztályos csoportja reformációi ünnepélyt szervezett Béres Angéla vallástanár vezetésével. Elhangzottak versek és énekek, furulyakísérettel. A műsor összeállításában segédkezett és a zenei részt vezette: Herman Csaba zenetanár. Isten áldása legyen a tanárok és tanítványai életén, hogy még sok ünnepen szolgálhassanak!
 
Árus Csongor László
hegyközszentmiklósi lelkipásztor
 

 

2012. november 2., péntek

Megemlékezés Balogh Anikó diakónusról (1985-2012)


Megemlékezés Balogh Anikóról
(1985. október 16. – 2012. november 1.)

Lassan tolulnak fel az emlékek, a mosolygós, mégis sokszor oly komoly lányról, akit még 2004-ben ismertem meg az Arany János Kollégium bentlakójaként. Talán nem volt kurzus, amire ne ment volna el, nem volt bibliaóra amire ne jött volna el, és ha ünnepséget szerveztünk, lehetett rá számítani, szép szavalatával mindig emelte az ünnep fényét. Azután közelebb megismertem. Szintfelelős lett és eme tisztségében is maximálisan helytállt, s ha bármilyen kollégiumi, egyetemi, vagy egyházkerületi rendezvény volt, mást is hívogatott, maga is ott volt.

Kicsit különváltak útjaink, majd 2008 őszén újra találkoztunk. Örömmel konstatáltam, hogy ő lett új szolgálati helyemen, Hegyközszentmiklóson a helyettes vallástanár, a nővére meg zenetanárként dolgozott ugyanitt. Csodás munkatársra leltem benne. A gyermekek az iskolában csak úgy itták a szavait, rajongásig szerették, ha ünnepséget szervezett, sosem kellett vadássza az előadókat, az ő betlehemesére, anyáknapi ünnepélyére, reformációi megemlékezésére mindig volt önkéntes bőven. A műsorai meg nemcsak egy kis faluban, hanem egy egyetemi közösség előtt is elismerésre találtak volna, mert nem béresként foglalkozott a gyermekekkel, hanem szívvel-lélekkel tanította imádkozni, énekelni és szavalni. Ámbár neki is jó énekhangja volt és hangszeren is tudott játszani, nemcsak ő segített be a zenei részek kidolgozásába, hanem a kántor-zenetanár nővére is. Öröm volt hallgatni a kicsinyeket és a már felserdült ifjakat is egy-egy ilyen rendezvény alkalmával.

2010-ben új küldetéssel bízta meg Gazdája, ő lett az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány diakónusa, mindenese. Pályázatot írt, jótékonysági esteket szervezett, adományokat gyűjtött, hogy a nála is elesettebbeket, a szegényeket, az időseket és sokgyermekes családokat segítse. Élelem- és ruhacsomagokat készített és kiszállította, betegeket karolt fel és kezelésre, műtétekre hordozta őket, akár több száz kilométeres távolságokra is. Pedig a még diákkorában diagnosztizált halálos kór ekkor már javában dolgozott a szervezetében. Ő azonban töretlen hittel, szívós munkabírással, emberfeletti szorgalommal szolgált az övéi között, sokszor még a pihenést és a kikapcsolódást is félretéve – s ha már a betegség otthoni, vagy kórházi ágyhoz kötötte, ott sem henyélt, nem magára gondolt és nem merült bele az önsajnálatba, hanem még ott is azon járt az esze, hogy mi lesz a rábízottakkal. Bibliaolvasó, igaz keresztyén emberként igyekezett a föld sója lenni és az evangéliummal megízesíteni mások életét. Zokszó nélkül szenvedett, s ha megbántották befelé sírt, őt nemhogy veszekedni, vitázni sem láttam senkivel, mert betartotta az apostol szavát: "a ti szelídlekűségetek ismert legyen minden ember előtt." Néha úgy tűnt, hogy siker koronázza orvosai erőfeszítéseit. Aztán újra és újra erőt vett rajta a szörnyű kór. Ő pedig újra és újra felvette a harcot. Nem adta fel. Vigyázott és imádkozott, ahogy a Mesterétől tanulta, s a lélek ugyan kész volt, de a test erőtelen. Alig egy hete a vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a daganatok nagyon szétterjedtek a testében. Pedig bombázták kemoteriápiával és sugárkezeléssel, ami a szervezetét nagyon megviselte. Halála előtt 5 nappal ezt írta: "most úgy érzem, hogy elfogytak az energiáim és újra kellene tölteni azokat." Nagyon vágyott haza, hogy láthassa szeretett unokaöccsét, a rokonokat és a barátokat. Reformáció Ünnepén hazaengedték pár napra. Felhívott és ugyanolyan szeretettel érdeklődött az enyéim, s az itt folyó munka felől, mint mindig. Örültem, hogy hazajött, s megígértem, hogy családostól felkeressük. A hangja alapján nem úgy tűnt, hogy rosszul lenne. Vidám volt és bizakodó, mint mindig. Még azon az éjjel nagyon rosszul lett és visszavitték Debrecenbe. Másnap délután már lélegeztetőgépre kellett tegyék, és este a meggyötört szív utolsót dobbant. Miközben ezeket a sorokat írom, a harang újra érte szól. Az igaz barátért, a bölcs tanárért, a jóságos szeretetmunkásért, hitünk hőséért, a családtagért. Egy közös barátunk így írt ma nekem róla: "Anikóval egy kicsi szentet vesztettünk el, életével példát mutatott számunkra. Hiányozni fog nekünk." Valóban példa volt: hitben, kitartásban és bátorságban. Szobája falán még most is ott a felirat: "Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned". Rövid ittléte nem marad nyomtalanul, az életünket jó irányba befolyásolta, mert a Bibliát nemcsak ismerte, hanem kereste és cselekedte is a Mennyei Atya akaratát.

Egy évfolyamtársa ezt írta az üzenőfalára: "Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják..." Ő már látja... 
Árus Csongor László
hegyközszentmiklósi lelkipásztor