2012. október 29., hétfő

In memoriam nt. Nagy István (1952-2012)

In memoriam
nt. Nagy István
(1952-2012)


Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.” (Jób 42,2)

1952. március 3-án született Érmihályfalván, egy 4 gyermekes család legkisebb gyerekeként. Szülei hivatása révén a templom közelségében nőtt fel. Tanulmányait helyben végezte, majd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nagyreményű hallgatójaként végzett 1977-ben. Évfolyamtársai emlékezetében csengő hangú, alsóbb éveseket segítő diákként.

1977 a nagy fordulatok éve, nemcsak végez a teológián, de megkezdi gyakorlati lelkészi szolgálatát is 1977. október 1-i bejegyzéssel a nagybányai egyházközségben. Magánéletében is változás áll be, hisz 1977. július 20-án házasságot köt a nagyvárad-olaszi egyházközségben Bot Zója Lenke Lúciával.

1979. október 1-el megkezdi szolgálatát az értarcsai gyülekezetben, míg felesége a szomszédos Éradonyban (ahol sok alkalommal váltja ki feleségét a szolgálatokban).

1985. május 11-én születik meg első gyermeke Boglárka, míg 1989. március 9-én fia, Zsombor István.

1994. március 1-i dátummal átkerül Érbogyoszlóba, ahol 2006 tavaszáig szolgál.

2006 szintén a változás éve, de nem a boldog változásé. 2006 májusában elveszti szeretett feleségét, s rövid időn belül szolgálatából is felfüggesztik. Utolsó éveit hányatott körülmények között élte, elszakadva a világtól.

A szolgatársak emlékezetében mindig felkészült szolgálattevő volt, aki időt és fáradságot nem ismert, ha helyettesíteni kellet egy-egy szolgatársat, szolgálati helyein a szószéki igehirdetésekre soha nem volt panasz, a fennálló emberi gyarlóságot pedig Krisztus elfedezi.

2012. október 5-én hajnalban, tüdődaganatos megbetegedést követően szólította magához az Úr, 6-án helyezték testét örök nyugalomra, felesége mellé az éradonyi temetőben. Pihenése legyen csendes az Úrban, emléke áldott a szívekben.

Simon-Szabó István,
éradonyi lelkipásztor



Partiumi református rádióműsorok



Partiumi református rádióműsorok




 
HarangSzó
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület műsora
Partium Rádió, Nagyvárad (89.60 FM)
Partium Rádió, Margitta (105.5 FM)
szombat 10:00

HarangSzó
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület műsora
City Rádió, Szatmárnémeti (106.40 FM)
City Rádió, Nagykároly (93.8 FM)
szombat 18:00
  
***

Református félóra
szerkeszti: Veres-Kovács Attila
Mária Rádió, Nagyvárad (102.20 FM, kábel-TV)
péntek 10:30
vasárnap 19:30

2012. október 21., vasárnap

Szentjobbiak a tenkei ifjúsági hétvégén

2012. október 12. és 14. között ifjúsági csendes hétvége volt Tenkén, amin a szentjobbi református fiatalok egy csoportja is részt vett. Érdekelt, hogy miért tetszett fiataljainknak ez a hétvége. Az ő beszámolóikat és élményeiket szeretnénk megosztani a következőkben.


"A csendes hétvége pénteken délután kezdődött a regisztrációval, majd a csomagok lepakolásával. A tenkei öregotthon padlásán voltunk elszállásolva lányok és fiúk külön-külön padláson. Mindezek után ismerkedéssel és finom vacsorával nyitottuk az estét. A templomban énekeltünk, majd kezdődött az „ima éjjel” nevű program, ami éjjel 2 óráig tartott.

Szombat reggel nyolckor keltünk, mert fél kilenckor reggeli volt. Kilenc órakor mentünk énekelni és imádkozni. Templom után készülődhettünk a finom ebédre. Ebéd után volt egy kis szabad időnk, amikor azt csinálhattunk amit akartunk. Azután a templomban volt találkozó, ahol el lehetett dönteni, hogy sportolni vagy filmet nézni menjünk. Ezután vacsoráztunk, majd újra dönthettünk arról, hogy milyen témához vagy programhoz kapcsolódunk be. Pl. világvége, filmnézés, stb. Lefekvés előtt imádkozni és énekelni mentünk a templomba.

Vasárnap kicsit többet aludhattunk, mivel reggeli után tízre a templomba mentünk istentiszteletre. Az istentisztelet utáni Élő Kövek koncert nagyon tetszett mindenkinek. Ebéd után mindenki hazautazott.

Egy nagyon jó hétvégét tölthettünk Tenkén!"

Szeretettel Czaholi Anita (14) és Fodor Gabriella (13)

"Én nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a találkozón, mert megismerkedhettem sok fiatallal. Örülök, hogy ennyien voltunk jelen és ennyien dicsérhettük Istent. Remélem, hogy lesz még ilyen találkozó, amin részt vehetek, hogy ismerjem meg jobban Istent."

Ráksi Enikő, 16 éves

"A lányokkal a lánypadláson aludtunk, izgalmas volt, hogy olyan sokan aludtunk egy padláson. Volt egy imasétány, amit most először próbálhattunk ki és nagyon tetszett. Éjszaka 1-kor különleges dolog történt: akkor volt az úrvacsoraosztás. Tartottak előadásokat is, amik elég érdekesek voltak. Nagyon szépek voltak az énekek is amikkel együtt dicsérhettük Istent. Ezen a hétvégén mindenkinek volt lehetősége még jobban megismerni és dicsőíteni Istent."

Boros Karola, 14 éves

2012. október 19., péntek

Interjú Kovács Gyula margittai református lelkipásztorral

„Hiszem az isteni küldetés valóságát”
 
Szőke Ferenc 
2012/08/16
 
KOVÁCS GYULA református lelkipásztor Margittán született, ott érettségizett, a kolozsvári Protestáns Teológiai Egyetemen diplomázott 1997-ben. Az Erdőhegy-Kisjenő református egyházközségben (aradi egyházmegye) kezdte el lelkészi hivatása gyakorlását, ahol több mint 11 évig szolgált. Megszerette a helyet, erős és összetartó közösséggé kovácsolta, de érkezett egy meghívás a margittai református közösségtől, melynek nem lehetett ellenállni, így 2009 december elsejétől szülővárosa református közösségét szolgálja parókus lelkészként.
 


– Mikor fogalmazódott meg Önben először a gondolat, hogy a lelkészi hivatást választja? Mikor érkezett a lelki „felhívás”?
– Már gyermekkoromban, ha megkérdeztek, mi akarok lenni, gondolkodás nélkül a felelet a lelkipásztor volt. Talán akkor még a szolgálat külső szépsége ragadott meg, de később egyre erősödött az a belső hang, mely erre a nemes és szép szolgálatra terelte életutamat. Meghatározó volt az otthoni vallásos légkörben való nevelés. Édesapám presbiter volt, édesanyámtól pedig a zsoltárokat tanulhattam meg, aki ezeket otthon is nagy szeretettel és odaadással énekelte. Mindezek mellett igen nagy hatással volt rám az akkor Margittán szolgáló Bartha Kálmán református lelkipásztor. Beiktatásom alkalmával is felemlítettem azt a néhány sort, melyet pap költőként ő fogalmazott meg, a nehéz időben szolgáló lelkipásztorok sorsáról: „Köztünk a szent magot híven szórta s bőven / Derült ég alatt és felleges időben, / Ráfröccsent a sár is, tüskebozót tépte, / De Valaki mindig felemelte, védte.” Ez a láthatatlan Valaki az örökkévaló Isten, aki megragadja teremtményét, az embert, elhívja, elküldi, és tanúbizonyságot tevővé formálja. Gyermekkorom óta bennem volt ez a belső hang, soha más irányba nem kacsingattam, ezt a hivatást választottam életcélul. Hiszem az isteni küldetés valóságát, hiszem, hogy életünk minden percét, óráját Tőle kapjuk, hiszem, hogy Ő hívott meg erre a szolgálatra.
 
 
– Templomjárók a margittai reformátusok? A fiatalokat hogyan sikerül „becsábítani” Isten házába?
– Hála Istennek, vasárnaponként megtelik hívekkel a templom. Egyetemes egyházunk kiemelt problémája az ifjúság vallásos nevelése. Azonban ez nem könnyű, mert sokat változott a világ. Amíg évtizedekkel ezelőtt a 18-20 éves ifjú maga volt a kirobbanó erő, addig mára erre a korra nagyon sokan testileg és lelkileg kiégnek. Az ő számukra kell az egyháznak kiutat mutatnia. A hetenkénti bibliaórás összejövetelek, szabad foglalkozások mellett nagy szükség van olyan közösségi alkalmakra, kirándulásokra, ifjúsági napokra, nyári táborozásra, ahol tartalmas programok keretében együtt lehetnek egymással Isten szeretetében. Igyekszünk minél több közösségi programot szervezni. Hálaadással említem meg, hogy az elmúlt hónapban másodízben rendeztünk meg a kihelyezett ifjúsági napot Feketeerdőn, valamint az egyházmegye 13 településéről érkezett 130 résztvevővel ifjúsági csendes napot tartottunk gyülekezetünkben. Jól megfért egymás mellett az igei áhítat, az énektanulás, az előadások és a különféle közösségi játékok, illetve egy szabadtéri koncert, melyet az Élő Kövek keresztyén zenekar szolgáltatott. Ezek a programok nagyszerű alkalmat adnak a tartalmas együttlétre, egymás megismerésére. Nőszövetségünk Egerbe és környékére szervezett kirándulást, az egyházközség 40 tagja pedig Brassót és környékét látogatta meg.
 
 
 – Úgy látom, Ön nagyon fontosnak tartja a közösségépítést. Margittán vannak ilyen sikertörténetek?
– A közösségépítés igen nehéz szolgálat, de elmulaszthatatlan. Sok örömmel, de néha csalódással, szomorúsággal is járhat. A tartós közösséget mindig Krisztus lelke és igéje építi, ebben a munkában lehetünk munkatársai. A világ fenyegető ünneptelenségében nélkülözhetetlen az egyház és az egyházközség ünnepi, közösségi élete, ami komoly összetartó erőt jelent. Ezt élik meg és gazdagítják a különböző csoportok, mint egy-egy pici csillag, világítanak, együtt pedig a fényt mutatják az éjszaka vándorának: gyermekfoglalkozás, vallásóra, konfirmációs csoportok, ifjúsági csoport, nőszövetség, énekkar. Egyházunkat is egy közösség, a presbitérium vezeti, mely a hivatalos teendőkön túl őszinte emberi kapcsolatra törekszik egymás között, valamint a hívekkel és a lelkipásztorral. Presbiteri bibliaórákat is tartunk.
– Ittléte óta a felsoroltakon kívül, milyen egyéb megvalósításokról tud beszámolni?
– Az igehirdetés és a lelki gondozás mellett oda kell figyelni a földi építkezésre is. Fontos és közösségépítő tényező a templom rendje és a közösség otthonának rendbetétele. Az egyházközség vezetőségével egyetemben igyekszünk a reánk maradt hagyatékot ápolni, becsülettel megőrizni, sőt gyarapítani. Előrebocsátom, hogy minden megvalósításunkért elsősorban Istené a dicsőség. A teljesség igénye nélkül felsorolnék néhányat: kívül-belül felújítottuk a parókiát, beleértve a tetőszerkezetet és a fűtésrendszert, ebben az évben kialakítottunk a tetőtérben egy konferenciatermet, az alagsorban pedig gyermek- és ifjúsági találkozóhelyet. A templomon a szükséges állagmegőrzési és javítási munkálatokat elvégeztük.
– Mik az elsődleges jövőbeli tervek?
– A presbitérium döntése alapján rendbe tesszük és üzembe helyezzük az „elnémult” toronyórát. Az idősebb generáció számára igen fontos volna egy illemhely a templom közelében, a polgármesterrel egyeztettünk erről, és úgy néz ki, megoldódik a helyzet, mivel a városi illemhelyet a templom melletti parkban építik majd fel. További találkozókat, rendezvényeket is szervezünk a nagykegyelmű Isten dicsőségére.
– Végszóként mit szeretne elmondani az olvasóknak?
– Legyen szabad hinnünk, hogy Krisztus biztatása nekünk szóló üzenet: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot”. Kérem Istent, áldjon, őrizzen és vezessen bennünket az Anyaszentegyházban megtartva, s annak életét engedje gazdagítanunk krisztusi életünkkel. A 122. zsoltár utolsó verseivel köszönteném egyetemes egyházunk körén belül a margittai híveket, a testvéregyházak tagjait és minden kedves olvasót: „Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság palotáidban! Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked!”

Megemlékezés Kiskerekiben

Megemlékezés Kiskerekiben  

2012.10.15  

Bihar megye – Kiskerekiben az elmúlt vasárnap, a délutáni istentisztelet keretében emlékeztek meg az aradi vértanúkról. 


 Az istentisztelet után Nyíri Sándor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Bocskay István Gimnázium tanulói – Kertész Enikő Erzsébet tanárnő felkészítésének eredményeként – versekkel, idézetekkel, a vértanúk életének és végnapjainak rövid összefoglalásával álltak a gyülekezet elé. A műsor végén mécseseket gyújtottak, míg a vértanúk nevét és utolsó szavait hallhattuk.

Idősek és betegek vasárnapját tartották Poklosteleken

Interjú Illyés Tamás érszőllősi református lelkipásztorral

A legfontosabb a lelki építés

Biharország
Szőke Ferenc
2012/10/03

ILLYÉS TAMÁS, Érszőllős református lelkipásztora Szilágysomlyón született 1976-ban értelmiségi családban. Tanulmányait szülővárosában végezte érettségiig. Mindaddig úgy tűnt, szülei nyomdokát követve a kémia lesz az a tudományág, melyben tökéletesíti tudását. 


A helyi keresztyén ifjúsági csoportban munkálkodás hatására hátat fordított a reál tantárgyaknak, és Isten szolgálatába akart állni. Ott következett be az elhívás, amit ő el is fogadott. A kolozsvári Református Teológián végzett 1999-ben, püspöki kinevezéssel a nagykárolyi egyházmegyéhez tartozó Kismajtényban kezdte el hivatása gyakorlását helyettes lelkipásztorként. Négy év múlva meghívást kapott az érszőllősi gyülekezettől, melyet elfogadott, és azóta ezt a közösséget szolgálja. Kárpátaljai származású felesége is teológiát végzett, 2008-tól Szolnokháza lelkipásztora. Három gyermekük van, Tamás 11, Anna 8 és Teodóra 2 éves.


– Hány felekezet van Érszőllősön, és melyik a legnépesebb?
– A református, a baptista, a pünkösdi és az ortodox felekezetnek van hivatalosan szervezett közössége. Vegyes házasságokkal vannak katolikusok is, de ők házastársaik templomába járnak vagy Margittára. 570-580 lélekkel a református egyház a legnagyobb. Rossz hír azonban, hogy apadunk, több a temetés, mint a keresztelő. Az elköltözés szerencsére nem jellemző közösségünkre. Az istentiszteleteken általában 120-an, 150-en vesznek részt, ami érmelléki viszonylatban jónak számít. Megszentelik az Úr napját, és adakozásban is eleget tesznek kötelezettségüknek.
 
 
– Saját erőből fenn tudják tartani önmagukat?
– Jelenleg fedezni tudjuk a gyülekezeti élet költségeit, ha pedig nagyobb beruházásba kezdünk, segítséget kapunk a helyi, alkalmanként pedig a megyei tanácstól. A jelentősebb munkálatokon túl vagyunk, sikerült a templomot kívül-belül rendbe tenni, nagyon komoly összefogással és külső segítséggel. Hálás vagyok azért, hogy a belső javításokat teljes egészében önerőből oldottuk meg. Ez három évet vett igénybe és százezer lejbe került. Felújítottuk a régi parókiát, folytattuk az újat, amit önerőből kezdett el építeni a gyülekezet 1994-ben, utolsó simításait éppen a napokban végzik. Előbbihez jelentős holland támogatást kaptunk, mely magyarkéci közreműködéssel jött létre. Az ottani lelkipásztorral, Mike Pállal szobatárs voltam a teológián, akkori barátságunk megmaradt, és az isteni gondviselés úgy akarta, hogy egymáshoz közeli településeken szolgáljunk, így támogathatjuk egymást. A régi parókián konyhát alakítottunk ki, mely által egy héten egyszer meleg ételt – szeretetebédet – adhatunk a rászorulóknak. Nyolc önkéntes asszony működteti, immár öt éve. A jövő prioritása egy új multifunkcionális épület felhúzása, ha erre az Isten kapukat nyit számunkra. Mindennél fontosabb pedig az emberek lelki építése.
– Irigylésre méltóan sok fiatal kapcsolódik be az egyházi tevékenységükbe. Hogyan, mivel „fogják meg” öket?
– A fiatalokkal való foglalkozást már gyermekkorban el kell kezdeni. Én már megörököltem a vasárnapi iskolát, ami „egyházközelbe” hozza a gyerekeket, hiszen az istentisztelettel párhuzamosan számukra önkéntesek külön foglalkozást tartanak a parókián. Évente a gyermekeknek és a fiataloknak nyári egyházi tábort szervezünk, szintén önkéntesekkel. Margitta, Magyarkéc és Érszőllős fiataljai közösen tartanak karácsonyi, húsvéti koncerteket a három gyülekezetben. Természetesen így sem marad meg mindenki a konfirmáció után, de van alap, ahová visszatérhetnek. Akik igazi hittel rendelkeznek, megmaradnak a közösségben.

Interjú Orosz Márta érbogyoszlói református lelkipásztorral

„Isten előbb-utóbb mindenkihez közelebb kerül”
Interjú OROSZ MÁRTA érbogyoszlói református lelkipásztorral.

Biharország
Szőke Ferenc
2012/09/19

A Szatmár megyei Tasnádon született 1973-ban. Édesapja asztalosmesterként, édesanyja betanított munkásként a bútorgyárban dolgozott az üzem felszámolásáig. Három leánygyerek közül ő a középső. Szülővárosában érettségizett le, majd a kolozsvári református teológián diplomázott 1996-ban. Első kinevezését Érendrédre kapta, ahol egy évtizedig szolgált. Ott ismerkedett meg élete párjával, 2000-ben ment férjhez. Házasságukat eddig három gyermekkel áldotta meg a Fennvaló – Anna 11, , Máté 10, Ákos 8 éves –, a jövő év elejére várják a negyediket. Hat éve pályázattal került Érbogyoszlóra, ahol férje a helyi iskolában tanít.




– Köztudott, hogy a két színmagyar és színreformátus település, Albis és Bogyoszló között már ősidők óta létezik ellentét. Egyházi szempontból érződik-e ez, illetve mit tudnak tenni a lelkipásztorok ennek elsimítása érdekében?
– Hála Istennek, albisi lelkésztársammal, Dénes Bélával nagyon jó viszonyban vagyunk. Mindig megbeszéljük az aktuális gyülekezeti problémákat, és próbáljuk bizonyos alkalmakkor összehozni a két gyülekezetet; közös istentiszteleteket tartunk, ilyenkor mindig a másik falu lelkésze hirdeti az igét. Hallottam én is az ellentétről, amit igen érdekes jelenségnek tartok, mivel a két falu lakosságát számos rokoni kapcsolat is összefűzi. Igen sok az átházasodás, mely által, mondhatni, a két falu összefonódott. A közös istentiszteleteken egyre több albisit fedezek fel, akik úrvacsorát vesznek Bogyoszlóban, ugyanez fordítva is érvényes. Egyházi szinten én alig érzékelem ezt az ellentétet, amely biztos, hogy nem egyházi eredetű.
– Templomjárók az érbogyoszlóiak?
– Mai mércével mérve azt kell mondanom, hogy itt sem rosszabb a helyzet, mint máshol, de nem is jobb. A 629 regisztrált református lélekből vasárnaponként úgy 70–120-an vesznek részt az istentiszteleteken. Télen valószínűleg egyeseket a fűtés hiánya tart távol, ami megérthető. Viszont a fűtés bevezetése igen sokba kerülne, mindig akadt fontosabb teendő. Mindezek ellenére elmondhatom, hogy nagyjából 200 hívem rendszeres templomlátogató. Remélem, javulni fog a helyzet, mivel Isten előbb vagy utóbb mindenkihez közelebb kerül. Van egy réteg, amely még nem tudja, nem élte meg, mit jelent Isten közelsége. Van, aki már megélte és tudja, nem is tagadja meg, de fontosabbnak tartja a pénzt, az anyagiak utáni rohanást, és nem érzi magát ráutalva az Ő segítségére. Eljön az idő, amikor rájönnek, hogy tévedtek. Sokan a vasárnapot a pihenésre, és nem Isten dicséretére szánják. Talán emberi szempontból meg is lehet őket érteni, viszont azt felejtik el, hogy életünk Isten kezében van, és ők épp attól az isteni kegyelemtől maradnak el, amit házában megkapunk. Akkor fognak felébredni, amikor nagy bajban vannak, amikor már nem tudják egyedül megoldani gondjaikat, és utolsó lehetőségként Istenhez fordulnak segítségért. Ezt általában megkapják, és attól kezdve sokkal szorosabban kötődnek Istenhez és az egyházhoz.
– Mit sikerült elérnie eddig a gyülekezetben, és mik a tervei?
– Sikerült teljesen elvégezni a parókia belső felújítását, megerősítettük a templomsisak faszerkezetét, villamosítottuk a harangokat, a magtárat imateremmé alakítottuk. Elkezdtük a templom külső felújítását az ajtók és ablakok cseréjével együtt. Mivel műemlék épületről van szó, szigorú szabályoknak kell eleget tenni, ami növeli a költségeket. Megalakítottuk a nőszövetséget, és az idén házigazdái leszünk az egyházmegyei bibliavetélkedőnek.

Idősek, betegek vasárnapja Poklosteleken

Idősek, betegek vasárnapja Poklosteleken 

Szőke Ferenc
2012.09.24

Az idősek és betegek vasárnapja jegyében tartották meg szeptember 23 – án Poklosteleken az ünnepi istentiszteletet. Mivel a református istenháza jelenleg olyan állapotban van, hogy már – már életveszélyes, a helyi református közösség – mely a falu döntő többségét teszi ki – az istentiszteleteket már több mint fél éve a gyülekezeti házban tartja.


Ez volt régen a református iskola. Erre az alkalomra időzítették azt a beszámolót is, melyet Rajna Zoltán építészmérnök tartott meg a templomfelújítás lehetőségeiről. Ezt követően a helybéliek elmondták véleményeiket, aggodalmaikat a felújítási munkálatokkal kapcsolatban. Abban mindenki egyetértett, hogy a munkálat elkerülhetetlen, csak az volt a kérdés, honnan kerítik ki rá a fedezetet. Különböző javaslatok hangzottak el, de a végkövetkeztetést Tripó István polgármester vonta le, mely szerint a szavak helyett tettekkel kell segíteni a munkálatokat. Elmondta, hogy külföldi útjai során több olyan templomot látott, melyet a közösség önerőből épített, vagy újított fel. Ez a kissé elöregedett poklosteleki közösségtől nem várható el, hiszen bevételeik sem tudnák ezt megengedni. Az viszont igenis szép gesztus lenne, ha mindenki lemondana a cél érdekében mondjuk havi három csomag cigarettáról, vagy három üveg italról. Ezt a pénzt otthon kellene tartalékolnia és ha eljön az idő a templom javára fordítani.

Önkéntes munka

Ezen kívül nagy segítség lenne, ha az emberek önkéntes munkával segítenék az előrehaladást, ennek is megvan az értéke, hiszen ezzel pénzt takarítanak meg. Sajnos eddig nem nagyon tolakodtak a jelentkezők, pedig lenne mit csinálni, hiszen elkezdték már az elsalétromosodott vakolat leverését. Természetesen a Helyi Tanács minden lehetséges támogatást meg fog adni, prioritásként kezelve az ügyet, mondta a polgármester. Konkrét költségvetést a jövő hétre ígért Rajna Zoltán. Természetesen pályázatokban is gondoskodnak. Tripó István polgármestertől megtudtuk, hogy a tervekre és az előkészítő munkálatokra a Helyi Tanács 25000 lejt utal át, melyet megyei és saját alapokból finanszíroztak. Az világossá vált, hogy a helyi közösség a költségek 2 % – át tudja majd fedezni, a többit pályázatokkal kell “kitermelni”. Az istentiszteleten a helyi iskolások szavalatokkal kedveskedtek az időseknek és betegeknek. Az egyházi szertartás után a gyülekezet a szomszédos, nemrég felavatott művelődési házhoz vonult, mely valamikor Mayr birtok volt és a család nem igényelte vissza. Kapóra jött ez a lehetőség a falunak, mivel nem rendelkezett művelődési házzal. Rendbe tették, felújították, már csak a bútorzat hiányzik.

Emléktábla

Szabó István, volt poklosteleki diák, később tanító és iskolaigazgató Szalacson, jelenleg Ottományi lakos, úgy gondolta, hogy Mayr Mária, aki hosszú ideig tanítóskodott a faluban, megérdemelne egy emléktáblát egykori házuk falán. Elkészíttette, egyeztetett a helybéliekkel, akik örültek az ötletnek. Ezt a táblát leplezte le Erős Joó Enikő tiszteletes asszony és Tripó István polgármester. Mayr Mária tevékenységét az ötletgazda méltatta, kiemelve kedvességét, igazságosságát, majd Tripó István mondott köszönő / köszönő beszédet. Az emléktábla mellé került a közösségi ház új neve is, Mayr Mária Művelődési Ház, így a vasárnapi ünnepség tulajdonképpen keresztelő is volt, mely szeretetvendégséggel ért véget a művelődési házban.

Interjú id. Mátyás Árpád csokalyi református lelkipásztorral

Krisztustól várja a napi parancsot
MÁTYÁS ÁRPÁD csokalyi református lelkipásztor hatvanöt esztendősen nyugdíjba vonul.
 
Biharország
D. Mészáros Elek
2012/09/12



Fonjuk a szót a csokalyi lelkészi irodában Mátyás Árpád tiszteletessel. Könnyen indul és akként is folytatódik a beszélgetés, nyoma sincs belső lelki viharnak, érzelemkavalkád sem remegteti a hangját. Tudatos sorsvállalás, az Istenre figyelő ember higgadtsága, a pörgő idővel való haladás elfogadása azon az úton, amely hite szerint számára kijelöltetett. Miközben kintről beszüremlenek a bim-bammok, amelyek utolsó istentiszteleti szolgálatára hívja a híveket, mi készítgetjük a „leltárt”, apró emlékmozaikokból próbáljuk kirakni egy életpálya főbb stációit.

Szilágyballa, a szülőfalu engedte útjára, hogy 1969-ben, negyvenhárom évvel ezelőtt elkezdje papi szolgálatát. A teológiai évekről magvas megfogalmazásként annyi hangzik el, hogy sokkal nagyobb hittel kezdte el, mint amilyennel távozott onnan. Értetlenségem láttán rövid magyarázatot is kapok: „Beigazolódott, hogy gyakran egy dolog, amit mondnak, és más, ahogyan cselekszenek”. Rövid temesvári segédlelkészkedés után a Szilágyságba vitte hivatása, a Tövishátra. Mostoha körülmények várták, kietlen vidék, földúttal kapcsolódtak a nagyvilághoz. A legközelebbi autóbuszmegálló nyolc kilométerre volt a falutól. Majd Érábrány következett, míg az utóbbi huszonhárom esztendőben Csokaly lett otthonává. A példamutató élet meghozta gyümölcsét, mindkét gyermeke lelkipásztor lett.

A gyülekezet lelki építésében mindig ragaszkodott a Szentíráshoz. „Inkább akartam Istennek tetszeni, mintsem az embereknek, ezért lehet, sokan nyakasnak tartottak. Ez nem így volt, csak a szolgálatban nem lehet engedményeket tenni senkinek a kedvéért sem” – magyarázza vendéglátóm. Évtizedek fölött áttekintve a lelkipásztor úgy véli, hogy bár a külső körülmények némileg befolyásolják az Istenhez való közeledést, de mégsem ezek a meghatározók. Sem az anyagi helyzet, sem a műveltségi fok nem döntő tényező a hivővé válásban, de még a politikai-gazdasági helyzet is csak némi elmozdulást hozhat. A lényegi dolgok mindig belül dőlnek el, a lelki én az, ami akar kapcsolódni a Teremtőhöz, vagy elutasítja Őt.

Kíváncsi vagyok, hogyan látja egy idős lelkipásztor az örök vitatott témát, az egyház és a politikum kapcsolatát. Meglepő választ kapok: „Úgy van ez, kérlek, mint a hajó és a tenger viszonya. Ahhoz, hogy a cél felé haladni tudjunk, elengedhetetlenül szükséges a tenger. A baj akkor van, ha víz kerül a hajóba, mert akkor elkezdődik a süllyedés”.

A lelkészlak és a templom egy telekre épült. Gyönyörűen rendezett itt minden, magas fák árnyéka kísér a délelőtti verőfényben, rózsabokrok, odább szőlőlugas csábít érett fürtjeivel. A paplak közvetlenül a háború után épült, a templom is átélt Mátyás Árpád ideje alatt egy toronydőlést. Elégedettséggel mehet nyugdíjba a tiszteletes, hiszen egy emeletes, vendégszobákkal, előadótermekkel ellátott, missziós központnak szánt épületet is hagy maga után.

A hívek sokasága eljött a kiköszönő istentiszteletre. Először Rákosi Jenő érmelléki esperes köszönti és köszöni meg szolgatársa munkáját, aki tíz éven át lelkészértekezleti elnök is volt. Az igehirdetés ezúttal sem hajlik érzelgősségbe, a lelkipásztor következetesen a feltámadott Krisztust hirdeti, megtérésre, újjászületésre buzdít. Erdődi Endre csokalyi görög katolikus pap kihangsúlyozza, hogy a nyugdíjazás nem leállást jelent, hiszen egy lelkipásztor, ameddig egyet tud lépni, addig szolgálni köteles. Nem késik a válasz: „Jézustól várom a napiparancsot!” A gyülekezet tagjainak visszaemlékezései, meleg szavai azért „megpuhítják” a lelkipásztort, párás szemmel, botladozó hangon énekli a Te benned bíztunk eleitől fogva bizonyságtételét.

Interjú Ifj. Mátyás Árpád monospetri református lelkipásztorral

Lelki küldetés egy kis gyülekezetben
Interjú Ifj. MÁTYÁS ÁRPÁD monospetri református lelkipásztorral

Biharország
Szőke Ferenc
2012/09/07

Szilágyerkeden született 1976-ban, ahol édesapja első önálló lelkészi szolgálatát teljesítette. Hamarosan Érábrányba, később Csokalyra szólította az apa hivatása a családot. A középiskolát a kolozsvári Református Kollégiumban végezte el, majd a Protestáns Teológiai Intézetben diplomázott 1999-ben. Lelkipásztorként Tamáshidán kezdte el, ahová püspöki kinevezés szólította. Két év múlva sikeresen megpályázta az akkor megüresedett kisszántói gyülekezetet, majd 2002-ben meghívásra a monospetri református közösség élére állt, melyet mind a mai napig szolgál.



– Mi vitte Önt a lelkészi pályára?
– Nem egy bizonyos okból lettem lelkész, inkább hatások összességének köszönhető a döntésem. Édesapám lelkész volt, tehát volt előttem példakép, egy követhető életpálya. Kolozsváron pedig a református kollégiumban olyan lelki talajra találtam, mely a kegyességnek egy markánsabb vonulatát képviselte. Kereső ember voltam, a teológiára is inkább azért mentem, hogy megtaláljam az Urat. Ez az időszak volt életem legellentmondásosabb időszaka, mivel meg is találtam, meg nem is, amit kerestem. Már két éve dolgoztam lelkészként Tamáshidán, amikor egy lelkigondozói beszélgetésen letisztult a kép, és megértettem, hogy Jézus Krisztus hívott el erre a hivatásra. Úgy gondolom, Isten akkor „tett a helyemre”, és én megígértem, hogy engedelmességgel fogom őt szolgálni.
– Tudomásom szerit Monospetriben a katolikus közösség van túlsúlyban. A református hívek hányan vannak? Járnak-e rendszeresen az istenházába?– Hivatalosan 260 reformátust tartunk nyilván, de ennél valamivel többen vagyunk. A kis gyülekezetekhez tartozunk. A templomba járással nem tudok dicsekedni, mivel az istentiszteleteken átlagban a hívek 15 százaléka jelenik meg. Nagyobb ünnepeken ez az arány elérheti az 50 százalékot. Lelkészként azt kell mondanom, hogy ez kevés. Sajnos az emberek többsége – tisztelet a kivételnek – manapság nem érzi a hitbeli hovatartozás és a hitgyakorlás fontosságát. Elég sok a vegyes házasság, és a más településekről érkezett református hitűekkel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy sokszor nem tudnak beilleszkedni. Sokszínű a monospetri közösség, és úgy néz ki, néhányan csak szokásból járnak templomba, nem igazi lelki küldetésből. Az ilyenek csak fizikailag vannak jelen, és nem érzik át az ige igazi súlyát, jelentőségét.
– Mi a helyzet a fiatalsággal? Őket sikerül megszólítani?
– Sok a fiatal, de egyházi szempontból sajnos nem igazán aktívak. Viszont öröm számomra, hogy a bibliahét igen közkedvelt, ahová még más vallásúak is szívesen eljönnek. Ez a rendezvény már ökumenikussá vált. Saját programot dolgozok ki, és úgy látszik, ez „megfogta” őket.



– Az ökumené Monospetriben a felnőtteknél is érvényesül. Hogyan tudták ezt elérni?
– Mi, az egyházak képviselői jó viszonyban vagyunk, és úgy értékeltük, szívesen fogadja a lakosság a falunapi ökumenikus istentiszteletet. Évről évre többen látogatják, és kedvező visszajelzéseket kapunk.
– Beszélne egy évtizedes monospetri munkájának gyümölcséről?
– Rendbetettük a parókiát, parkosítottunk, majdnem kész a saját kápolnánk, felújítottuk a templom tetőszerkezetét, bebútoroztuk a gyülekezeti termet. Ezek fizikai sikerek, de a legfontosabb az, hogy érzésem szerint sikerült többeket is Krisztushoz közelebb vezetni.

2012. október 10., szerda

300 éve született Bod Péter



300 éve született Bod Péter
Élete és munkássága



Ha megemlékezünk királyainkról, hadvezéreinkről, neves történelmi eseményeinkről, kiemelkedő irodalmi személyiségeinkről, költőinkről, íróinkról, úgy vélem illendő emléket állítanunk a nép fiának, aki szülőföldjének, népének szentelte életét. Munkássága nem öncélú volt, hanem szolgálat. Híven szolgálta Istent, a Hazát, a népet. Küzdött magyar anyanyelvéért, melyen könyveit, tanulmányait írta. Szenvedélyesen gyűjtögette a magyar nyelvemlékeket. Ugyanezt tette később Kodály Zoltán a magyar népzenével, népdalokkal.
Ez a kerek számú születési évforduló jó alkalom arra, hogy visszakerüljön Bod Péter neve a köztudatba. Jó nekünk visszaemlékezni, felfigyelni erre a tudós lelkipásztorra, akinek élete és munkássága még ma is sokrétű példát ad számunkra.  2012. május 2-3 Nagyenyeden és Magyarigenen Bod Péter konferencia volt a Gyulafehérvári Bod Péter alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium szervezésével. Budapesten is megemlékeztek róla. Bod Péter Társaság és a Bod Péter Alapítvány is ápolják emlékét. Mi is ezt tesszük ma, mert mindenképpen megérdemli ez az egyszerű sorsból kiemelkedett, az életét a tanulásnak, tudásnak és szolgálatnak szentelő tudós-lelkipásztor. Küldetését tudatosan teljesíti. Ezt bizonyítja, amikor az egyik főműve a „Magyar Athénas” előszavában Pliniust idézve ezt írja: „Ha már ilyen rövid az emberi élet hagynunk kell magunk után valamit.” 

Jankafalva - Élni akaró gyülekezet

Élni akaró gyülekezet
Barangolás a Jankafalvi Református Gyülekezetben

Ha valaki Nagyváradra utazik Székelyhíd irányából, akkor mindenképp átkel Jankafalva településén. Ezen a részen az Érmelléki Református Egyházmegye „utolsó” települése a falunk, úgymond végvára annak. A közhittel ellentétben nem egyetlen utcából áll, hanem öt utcával rendelkezik.

Jankafalva Árpád-kori település, melyet már az 1291-1294 közötti oklevelek különböző neveken említenek: Ivance, Ivanka. Később Negvegzil, Iuanka, Yohankahaza, Negwenzyl, Iwankahaza, Jankaháza neveken bukkan fel, de az 1438-iki összeírásokban már a mai nevén szerepel, úgy, mint Jankafalva. Janka, Ivánka, Johanka nem egyéb, mint a János=Iván keresztnév régi alakja, s e nevet többen viselték a Gutkeledek, nevezetesen azok Dobi Dorog ágának tagjai közől. Ezek birták Diószeget s Jankafalva annak tartozéka volt mindig, ennél fogva e község kétségkívül valamelyik Ivánka birtokosa vagy épen alapítójától vette nevét. A falu népesség szempontjábó fénykorát az 1900-as évek első felében élte, amikor is 500 fő körül mozgott a lakosság száma. Ma már csupán 276-an lakják településünket, melyből 180-an alkotják a jelenlegi Református Eklézsiát.
 
A templom és a gyülekezet története

Pontosan nem tudjuk mikor épült Jankafalva régi temploma, de azt tudjuk, hogy tágas volt. Az biztos, hogy 1307-ben a Gutkeled nemzetségbeli Kis Kozma és Odun, azaz Ödön osztozásakor Odun fiának, Ivánkának jutott a falu, melyben Szent Györgyről elnevezett egyház állott. Ebből az időből a falu papjai közül csak egy ismeretes: Miklós, ki az 1333–1334-iki tizedjegyzékekben évi négy garas pápai tizedet fizetett.

A gyülekezet reformációja valószínűleg az 1560-as években megy végbe, hiszen ebben az időben reformálódik Bihardiószeg is. Sajnos 1692-1696 között a Váradi várból visszavonuló török-tatár hordák elpusztítják a templomot s a falu lakóiból is csak 4 család marad életben, akik Bihardiószegre költöznek. Két harangjának egyike a szomszéd Diószegre került, melyet az első világháborúban elvittek és ágyút öntöttek belőle, a másikat a monda szerint a «templom tisztásának» nevezett tó vizébe merítették. Ekkor az önálló egyházközség is megszűnt Jankafalván. A régi templom az egykori Szeremley Sándor és Bereczky-féle telek központjában állt, melynek kőmaradványai még 1812-ben láthatóak voltak. Sajnos mára csak egy vörös márványmedence maradt meg belőle, mely az új templomban található. Ami még megmaradt a régi eklézsiából az az úrvacsorai pohár, melyet Albisi Zólyomi Miklós özvegye Radóci Zsófia adományozott a gyülekezetnek 1633-ban, s mely most a Jákóhodosi Református Egyház birtokában van. Nincsenek róla pontos adatok, hogy mikor került e pohár Hodosra, de mivel Jankafalva és Hodos egy földesúri birtok volt, nagyon valószínű, hogy a Szikszai kis család valamelyik tagja ajándékozta a kelyhet a hodosi egyháznak.

Az Érmelléki Református Egyházmegyei Levéltár legrégebbről fennmaradt jegyzőkönyvének tudósítása szerint 1633-ban “Michael Nagyfalvi” volt Jankafalva lelkipásztora.

A XVIII. században a falu újra benépesül, több kisbirtokos is lakja, akik az Úri temetőben nyugszanak mára. Sajnos a kommunizmus idején értékes márvány sírköveiket ellopták, a temetőt mezőgazdasági területté alakították, de egy sírkövet sikerült megmenteni, mely ma a templom bejáratánál van elhelyezve. A mindig is református többségű településen az 1900-as évek első felében istentiszteleteket tartanak az iskolában, majd később házaknál, de a kommunista diktatúra ezeket betiltja. A falu reformátusai a pár kilométerre lévő Diószegre kell, hogy átjárjanak Isten igéjét hallgatni. A rendszerváltás után Gellért Gyula bihardiószegi lelkipásztor szolgálatában újra kezdődnek a faluban a házi istentiszteletek, majd sikerül az iskola épületét kölcsönkapni a vasárnapi igehirdetésekre. Az elnéptelenedett falu anno újranépesült, a rendszerváltás utáni fellélegzésben pedig az egyházközség is újjászületett. 
 
 
Már 1991. augusztus 18-án a presbitérium úgy határoz, hogy: Jankafalván templomot kell építeni (23/1991). Gellért Gyula, akkori esperes-lelkész irányításával és munkájával megkezdődik a templomépítés, s az Úr Isten pedig megadja a lehetőséget és a segítő kezeket, így 1996-ban megtörténik az alapkő letétele (300 évvel a régi templom pusztulása után), 1999-ben már áll a templom, s megszólalnak az új harangok, 2002. augusztus 18-án pedig teljes pompájában adatik át és áldtatik meg az új Jankafalvi református templom. Azóta a vasárnap 2 órakkor kezdődő szolgálatokat Gellért Gyula lelkipászor mellett, a mindenkori diószegi segédlelkészek végezték. Az első (több száz év után), helyben lakó lelkész Uri Imre volt, jómagam pedig az első, aki hosszabb ideje (4 éve) szolgálok a gyülekezetben. 
 
 
A régi szövetkezeti bolt, felújítás után: parókia

Az újjászületett gyülekezet

A gyülekezet eleinte szórványgyülekezetként van nyilvántartva, majd Bihardiószeg leányegyházközségként 1998 októberében végül megkapja az önálló anyaegyházközségi státuszt a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől. A gyülekezet élni akart és élni akarását a jelen is jól mutatja. 2000. december 27-én 15 taggal megalakul a Nőszövetség, mely Árva Bethlen Kata református nagyasszony nevét veszi fel. 2010-ben méltóképpen meg is ünnepeltük a 10 éves fennállást, amikor is Meister Éva színművésznő monodráma előadásában még inkább megismerhettük a névadó nagyasszony tragikus, mégis istenfélő életét.

Gyülekezetünk Presbitériuma 10 tagú, s ami talán érdekesség, hogy nagy többségben nő alkotja, sőt főgondnokunk is nő, Tóth Ibolya-Erzsébet személyében. Talán ebben egyedüliek vagyunk az Érmelléken. Nőszövetségi tagjaink és presbitereink sok mindenben kiveszik a részüket, hiszen ha kell templomot takarítanak, templom előtt a kiskertet szépítik, ha kellett kerítést, vagy teraszt, ablakot festettek, ha arra volt szükség jöttek a 2008-ban az Egyháznak átadott Temetőkertet kitakarítani, bozóttól, szeméttől megtisztítani. De helytállnak a vendéglátásba is úgy imahéten, mint ünnepségeken, vagy ifjúsági rendezvényeken, hiszen az elmúlt években ezekből is kivettük részünket. Az elmúlt két évben először megyei, majd kerületi Bibliaismereti Vetélkedő, az idén pedig megyei Egyháztörténeti Vetélkedő helyszíne volt kis templomunk. Mindezek nagy büszkeséggel töltenek el bennünket. 
 
 
A győztes csata emlékére

Természetesen a vendégfogadást hosszú évek munkái tették lehetővé. Először is nagy nehézségek árán a Szövetkezet boltépületét meg kellett vásárolni a templom szomszédságában. Ez épület parókiává átalakítását Simon-Szabó István tiszteletes kezdte el, majd Uri Imre fejezte be. 2010-ben a parókia épületén tető lett cserélve, melyre nagy szükség volt annak állapota miatt. E munkálat során a parókia gyülekezeti házzá alakult, ahol az ifjakkal való foglalkozás azóta is folyik. 
 
 
I.-II. Világháborús emlékmű a templomkertben

A templomkertben 2003-ban lett elhelyezve Bocskai István nyúzóvölgyi győztes csatájának emlékoszlopa, 2010-ben pedig az I. és II. világháború áldozatainak állítottunk emlékobeliszket, igaz ez még nem befejezett mű, mert hiányzika tetejéről a turulmadár.

Sok minden szépült az évek során az új templom körül, és a templomban is köszönhetően a hollandiai testvérgyülekezetnek is, a Rijsseni testvéreknek, akik sok mindenben támogattak már bennünket. 
 
 
A rijsseni (Hollandia) - jankaiak 2009-ben

A nagy öröm mégis az, hogy nemcsak a külsőségekben született újjá e parányi gyülekezet, hanem lelkiekben is. Élni akarását jelzi az is, hogy a gyülekezet egy negyede gyerek és fiatal. Számukra minden szombaton vallásórák tartatnak, s vannak konfirmándusaink is. A mostaniak a negyedik konfirmándus csapat az önállósodott gyülekezetben, sőt a mostani konfirmándusok a legtöbben vannak, 7-en. 2010 januárja óta IKE is van Jankafalván, s péntek esténként 6-8 fiatal gyűl össze Isten igéjét tanulmányozni. Jó látni, hogy a gyermekek szeretettel fordulnak a templom és Jézus felé. 
 
 
Bár sok idős, egykori templomépítő már elment a minden élők útján, de mégsem ürültek ki a padok, sőt egyre többen keresik fel a lelki béke szigetét. A tavalyi karácsony estén zsúfolásig megtelt templomunk, de imaheteken, vakációs bibliaheteken és más ünnepségeken is szép számban jönnek kicsik és nagyok az Isten házába. Az ünnepek alkalmával vagy fiataljaink szolgálnak, vagy Felnőtt Kórusunk, mely most egy kicsit válságba került az elfogyatkozó tagjai miatt. 
 
 
Holland testvérek 2011-ben „munka”látogatáson

Nemcsak múltunk, de jelenünk is van és a jövőre nézve pedig terveink, hiszen most is folyik a ravatalozó építése, s ha Isten is megsegít, még az idén szeretnénk elindítani a diószegi mintára az Idősek napját. Ennek érdekében a parókia hátsó termének kialakítása szintén most zajlik.


300 év más gyülekezeteknek történelmi, dicső múlt, nekünk ennyi kiesett a gyülekezet életéből, s bizony ezért sok mindent pótolnunk kell, de mégis itt vagyunk. Mert ez a gyülekezet élni akar, s nemcsak a külső építkezésekben mutatkozik meg mindez, hanem a lelkiekben is, az igére vágyakozók közösségének lassú növekedésében is. Hisszük, hogy mindaz a szép és jó, amely ma betölti gyülekezetünk életét egyedül Istennek áldása, hogy a múlt keserűségei után, mint a Főnix madár a Jankafalvi Református Gyülekezet is hamvaiból újjászülessen.

Jakó Sándor Zsigmond
Lelkész  
és
Kovács Anita Etelka
Kántornő

Vakációs Bibliahét Jankafalván

Az idei évben már negyedik alkalommal rendeztük meg a Vakációs Bibliahetet gyülekezetünkben. Már hagyománnyá vált, hogy augusztus végén, szeptember elején megtelik vidámsággal, énekkel és játékkal a templom és környéke. Egy kicsit nyárbúcsúztató is ez a hét, de ugyanakkor gyermektoborzó is az iskolakezdéssel induló vallásórákra.


Jankai sokaság az idei esztendőben

Nálunk is, mint mindenütt, ebben az évben Elizeus próféta csodáival ismerkedtünk meg. S lásd gyülekezetünkben is csoda történt. Hétfőn még minden szokásosan indult, 24 gyermek érkezett az eseménydús napra, de kedden már 44-en voltunk, s ezután minden nap „rekordot” döntöttünk. Végül a bűvös 50-es számot is elértük, sőt még át is léptük eggyel csütörtökön. Igen, csoda történt Jankafalván, hiszen szinte félszáz gyermek gyűlt naponta Krisztushoz, az Ő áldásait élvezni. Egész héten összesen 57 gyermek fordult meg a templomban. Számunkra ez valóban csoda volt, örömteli csoda.

Minden nap reggel énekkel vezette be Szemüveg-asszonyság a gyerekeket és az ifjakat a templomba. Majd megpróbáltunk új énekeket tanulni, bár ez nehezen, vagy csak sietséggel ment, mert nem volt áram. Majd vidám napi történetek következtek, s minden nap egy „bibliai vendég” mesélte el a csodás történeteket. Uzsonna szünet után volt idő barkácsolni és játszani, sőt vetélkedni is. Most először az a csoda is megtörtént, hogy két csoportra kellett osztani a gyermekeket, kicsikre és nagyokra, s Kovács Anita kántornő és testvére Ildikó segítségével sikerült külön programokat szervezni a két korosztálynak. Pénteken Kovács Etelka presbiternek köszönhetően meglepetés volt a gyermekeknek, éspedig lángos formájában. (Összesen 130 darab volt sütve.) Szombat a játék jegyében telt, vasárnap pedig istentisztelet keretében a szülőknek is előadtuk egész vidám hetünk lényegét. Az is szép csoda volt, hogy a gyerekek 80%-a eljött erre az alkalomra, s a sok felnőtt jelenléte pedig egy másik.

Bár a Vakációs Bibliahét már a nyári emlékek közzé tartozik, mégis jó volt hallani a múlt szombati vallásórán, hogy az énekek beíródtak az emlékekbe és a szívekbe is. A csodák folytatódnak, csak észre kell venni őket. Hála legye érte a mi csodálatos Istenünknek!

Jakó Sándor Zsigmond

A reformáció áldásai (prédikáció)

A reformáció áldásai
- részlet –

„Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…” ApCsel 2, 42a

 
A gyülekezeti tagok „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…” – mondja az ige. A jeruzsálemi gyülekezet a Szentírás és Jézus Krisztus tanítása szerint élt. A gyülekezeti tagok lelki nevelése akkor is és most is felettébb szükséges, nélkülözhetetlen úgy az istentiszteleten, mint a házi áhítatokon. Mi volt az apostolok tudományának, tanának az alapja? Az Ószövetség és a Krisztusra vonatkozó tanítások, híradások, örömüzenetek. Az apostolok szem-és fültanúi voltak Jézus Krisztus földi életének, megváltó kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának.

A középkor egyháza már nem volt foglalatos az apostolok tudományában, nem ragaszkodott a Szentíráshoz. A Biblia mellett kialakultak az egyházi hagyományok, létrejöttek a zsinati tanítások, a szentek tisztelete és a pápa mindenek feletti tekintélye. A reformáció jelentősége, hogy Isten az egyházat megszabadította az emberi kormányzástól és újra beállította a maga dicsőségének és az ember üdvösségének a szolgálatába. Azért íratott a Biblia, „hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében”. (Jn 20, 31). Ő ennek az életnek a forrása, újjászülője, üdvözítője. Nem élhetünk a Szentírás nélkül, Krisztus nélkül, hit nélkül!

A reformáció lényegében nem egyéb, mint a Bibliában foglalt isteni Igének, a kijelentésnek az újra való felismerése és érvényesítése az egyház egész életében. A Szentírásból Jézus Krisztus lép elénk és Ő maga szól hozzánk. Szava megelevenítő, újjászülő isteni szó, a mennyei Atya örömüzenete. A reformációban lett nyilvánvalóvá, hogy az egyház feladata: az élet minden viszonylatában hirdetni Isten Igéjét, megállani az Ige mellett és az Ige szolgálatába által munkálkodni a gyülekezeti tagok megtérésén, hitük erősítésén. Hitünk egyedüli biztos megismerési forrása és életünk egyedüli zsinórmértéke Istennek a Szentírásban kijelentett Igéje. A 16. Század magyar református kánonjai kimondták, hogy az egyházi szolgák legyenek felfegyverezve Isten Igéjének fegyverzetével, az Ige kétélű kardjával.

Mi foglalatosak vagyunk-e az apostolok tudományában? Ragaszkodunk-e a Szentírás tanításához? Kitartunk-e Jézus Krisztus és a róla szóló örömüzenet továbbadása mellett? Vallást teszünk-e Jézus Krisztusról? Ragaszkodjunk hitünkhöz, és alkalmas vagy alkalmatlan időben tegyünk vallást a mi Megváltónkról, Üdvözítőnkről!

A Sola Scriptura, vagyis „Egyedül az Írás” elve alapján és vezetésével el kell jussunk igehirdető, bizonyságtevő gyülekezetté, hitvalló egyházzá. A hit hallásból van. A megújulás feltétele az Ige meghallásából ajándékba kapott hit. Reformátorainkkal együtt mi is a Szentírás alapján valljuk, hogy kegyelemből hit által igazulunk meg.

A reformáció döntés Jézus Krisztus és a Szentírás mellett. Amikor Luther Márton kifüggesztette a 95 tételét, Kálvin János megírta „A keresztyén vallás rendszere” (Institucio Religionis Chrisitanae) című művét és Károli Gáspár lefordította magyar nyelvre és kinyomtatta 1590-ben a Bibliát, akkor határozottan döntöttek Isten kijelentése, a Szentírás mellett.

Gellért Gyula,
Bihardiószeg

2012. október 8., hétfő

I. Női reggeli Szentjobbon

2012. okt.6-án, szombaton délelőtt szervezte meg a szentjobbi református gyülekezet Nőszövetsége az I. Női reggelit. 

Ennek a kezdeményezésnek két fontos célja van: a közösségteremtés és a lelki ébredés. Felelősséget érzünk azokért, akik még nincsenek köztünk, valamint azokért akik újonnan kapcsolódtak be a gyülekezeti életbe és egyúttal feltettük a kérdést magunknak, hogy nyújtunk-e elegendő lehetőséget azoknak, akik már köztünk vannak, hogy lelkileg éberen maradjanak? A Női Reggeli, aminek hagyományt szeretnénk teremteni ilyen téren egy fantasztikus lehetőség. A légkört a szentjobbi katolikus gyülekezet újonnan létesült leány együttese, a Szikra együttes emelte ki. Szerafina, vincés nővér vezetésével a lányok gitárral kísért ifjúsági énekeket adtak elő, amivel segítettek ráhangoldóni az előadásra. 


A meghívott előadó, Vinczéné Pálfi Judit, KREK missziói előadótanácsosa a következő témáról beszélt: Oázisok az élet sivatagában, azaz milyen erőforrásaink vannak a nehézségeinkben. Az előadó egy személyes kéréssel indított: bárki elmondhatott egy példát a saját életéből, sivatagra vagy oázisra. Különösen érintett meg az előadásból az az igazság, hogy sokszor önmagunk erőforrásait apasztjuk ki, amikor nem azzal vagyunk megelégedve amink van, hanem amink nincs. Nemcsak az a fontos, hogy felismerjem, hogy milyen helyzetben hol találok erőt, hanem az is, hogy hogyan. A legkiapadhatatlanabb erőforrás a Bibliában van: Titusz 2,11-ben olvassuk: „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” – kérdés, hogy nyújt-e a kegyelem egy oázist a sivatagos időkben? 



Az elődás után kellemes légkörben fogyaszthatta el mindenki a bőséges reggelit. Az asztalokat őszi színekbe varázsoltuk a dekoráció segítségével. A vallásórások és kátésok már előző nap gesztenye emberkéket barkácsoltak, ami a tányéron díszelget egy szelet gesztenye pürével és a pasztell színű gyönyörűen összehajtogatott szalvétával, amit Rozsályi Ilona fáradságos munkájának köszönhetünk. Mindenkit elvarázsolt a terem. 

 
A szendvics és a sütistálak mellett a reggeli egyszerű különcségei a gyümölcssaláta és a müzlistál is komoly sikert arattak:) 



Az egész reggeli azért folyhatott még gondtalanul, mert a nagyobb lányok kisgyermekeinkre vigyáztak a gyermekmegőrzőben. 


Istennek legyen hála ezért a lehetőségért! 

Orbán Noémi,
tiszteletbeli nőszövetségi elnök