2012. szeptember 29., szombat

Asszonyvásárai vakációs bibliahét


Lassan tovatűnik ez a nyár is, kezd színesedni a természet és már múlt időben kezdünk beszélni azokról az eseményekről és történésekről melyek nyáron értek bennünket. Amikor nézegetjük a fényképeket szinte látjuk nem csak a megörökített pillanatot, hanem az azt megelőző és az utána lévőket is.

Így nézegettem a fotókat és úgy gondoltam megosztom őket másokkal is, mármint azokról akik részt vettek gyerekként és felnőttként ezen az eseményen, ugyanakkor hogy megköszönjem fáradozásaikat. Így illesse köszönet a vallástanárnő Balogh Katalint, leányát Boglárkát és Székely Éva tiszteletesasszony-óvónőt akik csodálatos élménykén dolgozták fel és adták át a bibliai témákat ebben az esztendőben is a vakációs bibliahét alkalmából a megjelenteknek.

Aztán mindnyájunknak alkalma nyílt meglátni és meghallgatni a tanultakat a bibliahetet követő vasárnapon a templomban Isten áldásával.

Asszonyvására, 2012 szeptembere

Székely István
ref. lelkipásztor




2012. szeptember 15., szombat

VII. Nyúzóvölgyi vallási-művelődési-történeti népünnepély


Immár hetedik alkalommal került sor, idén a Bihardiószegi Református Egyházközség szervezésében, a fent említett program megrendezésére a Nyúzóvölgyben. Bocskai István és hajdúi győztes csatájának helyszíne ismét benépesült augusztus 12-én. Bár sok felhő riogatta az ünneplőket, mégis kb. 2500-an ebben az évben is kilátogattak a rendezvényekre.

Már kora reggel több üstben is elkezdték főzni a finom falatokat. Majd elsőként gyermek és ifjúsági programok kínálták a szórakozás lehetőségét. A Mese-sátor egész nap nyitva tartott, s gyöngyöt fűzni, gyékényt fonni is lehetett, valamint lovat simogatni, lovagolni, a fegyvereket megtekinteni, s a nagyobbaknak a csatajelenetben is részt lehetett venni.

11 óra tájban Dr. Szabó József helytörténész megnyitotta a III. Érmelléki Népi- és Képzőművészeti Kiállítóvásárt, majd egyre-másra konferálta fel a szinesebbnél színesebb kulturális programokat. Elsőként a Kék-Kálló citerazenekar lépett színpadra, majd dr. Nagy Attila orvos, közíró tartott előadást a magyarságünnepekről. Ezt követően az előadások között a Kárpátaljáról érkezett beregszászi Evolution Dance tánccsoport mutatott be jive, cigány és páros orosz matróztáncot, a nagyközönség örömére. Igaz néha a csapkodó eső meg-megzavarta az előadások menetét, s a nézőközönséget is (be a sátrak alá), de hála Istennek nagyobb eső nem mosta el az ünnepséget.

Második előadóként Jónás Sándor bályoki lelkész Bod Péter életéről és munkásságáról beszélt, majd Ghitea Angéla kántor-tanárnő Kodály Zoltán zenei nagyságát méltatta. Rencz Csaba könyvbemutatója után az ünnepség vallási része következett. Nagy Zsolt esperes-lelkész hirdette az igét, majd Rákosi Jenő érmelléki esperes köszöntötte az ünneplőket. Az istentisztelet keretében a Nyúzóvölgyi Kórus (Biahrdiószeg, Jankafalva, Érkeserű, Albis, Érkörtvélyes) szolgálatát is meg lehetett hallgatni.

Az újabb napsütésben a kulturális programok is újra folytatódtak. A nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes és a Görice zenekar fellépését Meleg Vilmos szavalata, valamint a Pusztai Farkasok hagyományőrző íjászegyesület látványos bemutatója követte. Petrucz József Bocskairól készített egész alakos festményének leleplezése után a seregek felsereglése következett. Szerencsére ekkorra már, csak az osztrák és hajdú csapatok vonultak a színtéren, mert a felhők már tovalebbentek a fejünk felől.

Az idén egy jól kivitelezett, s a pirotehnikának köszönhetően nagyon is látványos csatajelenetnek lehettünk szemtanúi. A rendezvény zárásaként Gellért Gyula diószegi lelkipásztor és főszervező intézett rövid beszédet az ünneplőkhöz, majd az emléksziklán helyezték el a tiszteletadás koszorúit.

Lassan-lassan kiürültek a bográcsok, s a csatatér is, de még késő este is akadtak jókedvű nótázók, kiket a Görice zenekar is kísért hangszereiken.

Mindenképp dícséret illeti a szervezőket, s a köszönet szava a Bihar Megyei Tanácsot (DDIP Bihor), az RMDSZ frakciót és a Communitas Alapítványt, akik támogatásukkal hozzájárultak a hagyományok és ez ünnep továbbéltetéséhez.

2012. szeptember 6., csütörtök

Lesi Ifjúsági Tábor - 2012. augusztus 6-15.

Szemeimet a hegyekre emelem,
Onnan jön az én segítségem,
Az én segítségem az Úrtól van,
Aki teremtette az eget és a földet.
Zsolt 121, 1-2.

Egy újabb nyár eljött, egy újabb augusztusi hónapot hozva magával, ismét megszervezésre került a Bihari hegységben a Lesi Ifjúsági Tábor. Az augusztus 6-án kezdődő Peniél, azaz „Isten arca” nevű táborban mintegy 150 fiatal vett részt több különböző helységből. A táborvezetők mellett több szolgálatkész munkatárs is részt vett a táborban, úgy lelkészek, mint lelkes fiatalok. A tábor célja, hogy minél több fiatallal megismertessék Istent, hogy hozzá térhessenek és emellett, hogy egy felejthetetlen tábor részesei legyenek.


Az idei táborban is zenés ébresztővel költöttek minket, táborozókat. A nehéz ébredés után egy kis reggeli tornázás verte ki az álmot szemeinkből. Reggeli után az egyéni csendesség alatt mindenki elcsendesedhetett és csak az Úrra figyelhetett. A délelőtti alkalmakon megismerkedhettünk Jézus személyével, tanításával, küldetésével, csodáival, feltámadásával és hagyatékával. Ezt szokás szerint egy kiscsoportos megbeszélés követett, ami után a várva-várt ebédet fogyaszthattuk el. A finom ebéd után egy kis szabadidőt kaptunk, melyben lehetőség volt játszani különböző játékokat, illetve kötetlenül eltölteni ezt az időt. A szabadidő után következett a délutáni alkalom, ami a tábor elején evangelizációval, majd a tábor második felétől fórumokkal tel el, amit rendre a zilahi, magyarkéci, érszőllősi és margittai ifik tartottak. A sötétség leszálltával eljött a nap legmeghittebb eseménye: a tábortűz. A tábortűz alatt több program is volt: éneklés, beszámolók, illetve bizonyságtételek fiatalok és idősebbek részéről is, játékok és esti mese. Szombaton este, tábortűz alatt egy csodálatos imaséta részesei voltunk. Azon az estén hiszem, hogy mindenkit megérintett az Úr. Másnap, vasárnap délelőtt úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet volt, melyet bár elkapott az eső, nem tette tönkre, sőt inkább Isten áldását éreztük rajta. Délután zenés áhítat keretében az „Élő Kövek” együttes vezetett bennünket a dicsőítésben, és társaink bizonyságtétele erősített abban, hogy Isten mellett dönteni a legjobb és legfontosabb dolog az életben.



Másnap, 13-án, hétfőn Isten csodásan megalkotott helyein, az ottani hegyekben túrázhattunk. Mindenki egészségesen elfáradt, de annál jobban esett a vacsora. 15-én, az utolsó nap már mindenki fájó szívvel csomagolt a hazaútra és néhányan könnyek között vettek búcsút a tábortól, barátoktól és testvérektől.

Alig, hogy hazaértünk, már vágytunk is vissza, de sajnos lejárt az idei tábor. Hiszem, hogy mindnyájan felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk és várjuk a folytatást…

Forgács Ákos, Margitta

Hálaadás és emlékezés Jankafalván

Augusztus 26-án, Újkenyér vasárnapján a jankafalvi gyülekezet kettős ünnepet ült. Egyrészt a hála zendült ajkainkon, hogy a szárazság ellenére is van új kenyerünk, másrészt örvendezhettünk annak is, hogy immár 10 esztendeje történt templomunk felszentelése.

Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök úr hirdette az igét a 84. zsoltár alapján. Az igehirdetés fő gondolata: „Boldogok, a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen!”(Zsolt 84,5) volt. Az igehirdető püspök szépen kibontva az igét elmondta miért boldogok az Istenben bízó emberek, hogy mennyi áldása van az Isten hajlékának és azoknak, akik felkeresik azt.


Az igehirdetést követően a helyi lelkipásztor, Jakó Sándor Zsigmond köszöntötte a szolgálattevőket, a szép számú gyülekezetet és a meglepetésként jelenlévő szlovákiai Diószeg polgármesterét és feleségét is, akik a Diószegi Napokról jöttek át megtisztelni ünnepségünket. Ezt követően 16 ügyes jankai gyerek és Kovács Anita kántornő közreműködésével végig kísérhettük a jankai templom történetét a kezdetektől napjainkig. A prózai szöveget szavalatok és énekek színesítették. Az előadás után mindenki, aki a templomban volt kapott egy szép könyvjelzőt, melyen a templom volt látható, s a véletlennek köszönhetően pont az az Ige, amelyről a püspök úr prédikált.

Majd ezt követően Rákosi Jenő érmelléki esperes úr vonult ki a megterített úrasztalához. Ágendai beszédében visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtti templomszentelésre, s arra is, hogy akkor sokan arra gondoltak van-e értelme egy kis gyülekezetben templomot építeni. És most határozottan kijelentheti volt értelme – mondta az esperes úr. Szép látvány volt az úrvacsora vételére kivonuló gyülekezet: nők és férfiak, idősek és fiatalok áhítatos lélekkel vették magukhoz a kenyér és bor jegyét.

A Himnusz eléneklése után a templomból kiérkezőket a fiatalok egy kis üdítővel és kaláccsal kínálták meg, a presbitérium pedig a vendégeket egy kis vacsorával fogadta a gyülekezeti házban.


Bár a nyári kánikula utolsó napját még elkaptuk ez ünnepséggel, de nemcsak kint éreztünk forróságot, hanem szívünkben is e szép, csendes és meghitt ünnepség által. Isten adja, hogy újra és újra emlékezzen az élő gyülekezet templomszentelésének kerek évfordulóira.

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor

Érmelléki Református Ifjúsági Tábor - Hitünk sarokkövei

Az 5. Érmelléki Református Ifjúsági Tábor keretein belül a fiatalok az előadások, bibliaórák és a fürdőzés mellett délutánonként kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. A második naptól kezdve beindultak a kézműves programok, mint pl.: agyagozás, hagyományőrzés, zene, tánc, festés-grafika, újságírás.


Agyagozás közben

Az agyagozást Tóth Tibor tanította a fiataloknak. Néhány könnyen megtanulható módszert mutatott, így, a tábor végéhez közeledve a csoportban résztvevők ötletes munkákkal büszkélkedhettek. A hagyományőrzés néven elindított program Jakó Jolán óvónő mutatta be a tojásfestés, fonás, mézeskalács-készítés és gyöngyfűzés érdekességeit. A táborozók napról-napra újabb dolgokat tanulhattak és az elkészült tárgyak sokszor egymás számára készített ajándékként, vagy pedig emlékként maradtak meg készítőik számára.

A zene-csoport vezetője Margittai Tamás volt, aki a nagyváradi Talentum együttes tagja. A foglalkozásokon a fiatalok Istent dicsőítő ifjúsági énekeket tanulhattak, amiket később nem csak a csoport tagjai, de a tábor miden lakója nagy örömmel énekelt az étkezések, áhítatok, előadások előtt is. A tánc-csoport a falu kultúrotthonában töltötte a délutánjait.


Készül a mézeskalács-szív

A csoport vezetője Debrecenből érkezett Hegedűs Petra személyében, aki balett-mozdulatokra igyekezett megtanítani az érdeklődőket. A festés-grafika foglalkozáson a táborozók Hegedűs Réka segítségével készítették el munkáikat, amiket először a strand területén, majd pedig a természetben rajzoltak meg.


Margittai Tamással énektanulás közben

Az újságírás-csoportban a fiatalok Kulcsár Árpád értarcsai lelkipásztor segítségével nyerhettek betekintést az interjú-készítésbe, a riport-írásba. A délutáni foglalkozások színesebbé és érdekesebbé tették a tábori életet, aminek a fiatalok nagyon örültek, hiszen az egymással eltöltött idő közben hasznos dolgokat is tanulhattak.

Czaholi Péter,
Szentjobb

Hitünk sarokkövei - Érmelléki Református Ifjúsági Tábor

Minden évben a tábornak van egy fő témája. Ebben az évben a szervezők úgy gondolták, hogy ideje megtárgyalni a hitünk sarokköveihez kapcsolódó kérdéseket. Az első nap délutánján Dr. Kiss Lászlóval, debreceni református presbiterrel beszélgettek a táborlakók a teremtésről és az evolúcióról. A professzor úr mind a tudósok szemszögéből, mind vallásilag elmagyarázta a témát. Mindvégig próbálta leegyszerűsíteni előadását, hogy a fiatalság könnyebben megérthesse mondanivalóját. Mégis, hogy a táborlakók ne maradjanak kételyek között, szívesen válaszolt minden kérdésre. Másnap a bibliaórák keretén belül még felszabadultabban tették fel kérdéseiket a fiatalok a csoportvezetőknek.


Sátorállítás közben

Kedden Nagyváradról érkezett Veres- Kovács Attila, az Olaszi gyülekezet lelkipásztora, akivel a bibliai 10 csapás rejtélyeit boncolgatták a táborlakók. A tudósok azt állítják, hogy az egész csak a „véletlen” műve volt, minden csapásra van tudományos magyarázat, vagy hipotézis, de hitünk szerint ezek Istentől jöttek, előre megtervezett természeti katasztrófák voltak egy bizonyos céllal: hogy meggyőzzék a fáraót arról, hogy engedje el a zsidó népet Egyiptomból.

A szerdai napon Kánya Zsolt Attila, KRISZ ifjúsági-előadó, lecsméri lelkipásztor beszélt Jézus földi létezésének bizonyítékairól, születésének körülményeiről és a fontosabb tudnivalókról édesanyjával, Máriával, és az egész családjával kapcsolatosan. Előadásába belefért még egy rövid énektanulás is.


A résztvevők egy része

Az utolsó, csütörtöki előadást Sándor András tartotta Jézus kínszenvedéseiről, megfeszítéséről, haláláról és feltámadásáról. Nagyon sok olyan információt közölt a fiatalokkal, melyeket eddig még nem tudtak, így sokak tetszését elnyerte ez az előadás is. Minden előadásnak más-más volt a témája, de mind ugyanazt közölte: keresztyénekként nagyon óvatosan kell fogadnunk azokat az elméleteket, amelyek ellentmondanak a Biblia tanításainak, és erős hittel kell bizakodnunk Istenben, aki az igazságot jelentette ki az ő igéjében a mi számunkra.

Kósa Zsuzsanna,
Érkeserű

Isten dolgai Jézus szenvedésében (prédikáció)

„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett: ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” (Jn 9, 1-3)



Krisztus szenvedett értünk. Szenvedett, mikor, bár bűntelen volt, mégis elhordozta testében a mi bűneink büntetését. Szenvedett, mikor nem lehetett próféta saját hazájában, mikor azt kellett látnia, hogy bár maga volt a tökéletes szeretet, mégis annyi szeretetlenséggel, gyűlölettel, meg nem értéssel találta magát szemben. Szenvedett az árulástól, a korbácsolástól, a töviskoronától, a keresztcipeléstől, a keresztre feszítéstől, a kínoktól, a szomjúságtól, míg meg nem halt a golgotai kereszten. És szenvedett lelkében, hogy Isten szerető megbocsájtását hirdetve mégis annyi hitetlenséggel találta szemben magát. Mert ez az igazság. Ezt az igazságot sokszor sokan félreértik. Mondják, hogy a világban kevesebb lett a szenvedés Krisztus óta. Annyi igaz, hogy ahol Krisztus uralkodik a szívekben, ott az emberek kevesebb rosszat tesznek egymásnak. Ott képesek inkább szembeszállni a gonosszal, képesek felismerni Istenben a szerető Atyát – az ítélő bíró felett -, képesek szeretve inkább neki engedelmeskedni, képesek embertársukban meglátni a felebarátot, annak segíteni a bajban, vigasztalni a bánatban, szeretettel simogatni, ha kell, sírni a sírókkal és örülni az örvendezőkkel.

Ő nem a világ külső képét változtatta meg, ott minden a régi maradt. Azóta sem szűntek meg az emberek közötti konfliktusok, tovább dúlnak a háborúk, vannak éhezők és szomjúhozók, nélkülözők és szegények. Bár sok száz esztendő telt el Jézus földön járta óta, mégsem lett angyallá, mégsem lett tisztábba, mégsem lett mássá az ember. Ő a világ külső képe helyett belülről változtatott meg mindent. Sok minden nem változott kívülről, mégis mintha nem ugyanaz a világ lenne. Nem mindig és nem mindenütt látszik, mégis mintha elindult volna valamiféle változás azokban az életekben és ezen életek környezetében, ahol valóban megtörtént a karácsony csodája: Jézus beleszületett az emberi szívbe. Csoda történik az ilyen emberi életekben. Van erő olyasmire is, amire addig nem volt. Vele már van erő még a fájdalmak elhordozására is, hiszen Ő másképpen viszonyult a fájdalomhoz, mint mi. Másképpen viselte azt, és vele mi is másképpen tudjuk elviselni a fájdalmakat.

Az igében az Ó – és Újszövetség összecsap. Az Ószövetség tanítása szerint minden szenvedés egy meghatározott bűnnek a büntetése. Mindig máskora alkalmazták és minden esetre. Igénkben is ezt figyelhetjük meg a taní1tványok viselkedésén. Látnak egy gyermekkorától fogva testi fogyatékos embert és rögtön készek kimondani felette az emberi ítéletet. És mindez emberi spekuláció és feltételezés eredménye – biztosan valamelyik őse, vagy netán szülője követett el valamit, aminek ő itta meg a levét. Mintha Jézus egyik tanításának csupán egy részét hallották volna meg, amikor arról tanított, hogy az Atya megbüntetni a fiakban az atyák vétkét hetedíziglen. Van ez-e az igazság?

Jézus szerint nem ez, mert sem ez, sem ennek szülei nem vétkeztek. Jézus is ártatlanul szenvedett: hogy nyilvánvalókká legyenek az Ő szenvedése által Isten dolgai. Isten valamennyiünk életébe beleszőtte a fájdalom fonalát, ami igaz, hogy nem tetszik, amit igaz, hogy nehezen tudunk hordozni, de mégis meg kell ismernünk, át kell élnünk azért, hogy ne ítélkezzünk tudatlanul, érzéketlenül és szeretetlenül. Nagyon nehéz ezt keresztyéni alázattal és türelemmel elfogadni attól az Istentől, akiről mindig azt halljuk, hogy szeret minket.

Ha nem a büntetés, akkor mi a cél? – Istennek felsőbb akarata. Ne bízzuk el magunkat emberségünkben. Ne bízzuk el magunkat hatalmunkban, gazdagságunkban, nagyságunkban, tudásunkban, saját akaratunkban, akarásunkban. Miért kell ennek így lenni? – Hogy engedelmességet tanuljunk! Hogy lássuk meg, minden Istentől van, minden jó és szép, de még a rossz, a próba, a fájdalom és a szenvedés is. A szenvedésben van a tökéletesség, amikor rájövünk, hogy semmi sem tökéletes, csak Isten és a ránk vonatkozó akarata. Krisztus a szenvedés alatt lépésről-lépésre növekedett.

Szenvedés nélkül nincs bátorság, nincs szeretet. Nincs bátorságunk szembenézni saját magunkkal, bűneinkkel, azzal a jövővel, amely bűneink miatt teljesen kilátástalanná vált. Nincs bátorság szembenézni azzal a ténnyel, hogy egyedül nemcsak e világnak vagyunk kiszolgáltatva teljesen, hanem ki vagyunk szolgáltatva legnagyobb ellenségünknek, a Sátánnak és hatalmának is.

Miért szenvedett ez az ember igénkben? Miért szenvedsz te? Azért, hogy nyilvánvalóvá váljanak Isten dolgai úgy, ahogyan nyilvánvalóvá vált kegyelme és szeretete egykor választott népében, majd leginkább Fiában, Jézusban a kereszten. Ámen.

Székely István
Asszonyvására

V. Érmelléki Református Ifjúsági Tábor


Elmondhatjuk, hogy az Érmelléki Egyházmegye életében immár hagyománnyá vált az ifjak számára megszervezett tábor. Kisebb kihagyás után mostmár ötödik alkalommal sikerült sátortábort szervezni az érmelléki fiatalok számára. Az ötös szám egy szép, kerek szám, s hála Istennek szép és kerek tábort zárhattunk a hét végére érkezve.

Augusztus 13-án kezdődött az idei ÉRIT története. A sátrak felállítása után máris egy kis fürdőzés következett, majd ebéd után a hivatalos tábornyitást Árus László Csongor helybeli lelkipásztor tartotta meg. Az első nap az ismerkedés még szervezői utasításra történt játékos formában, de később már nem jelentett gondot a barátkozás. Az idén hitünk sarokköveit vettük gorcső alá, melyekben meg-megbotlunk, vagy kérdéseinkkel fennakadunk rajtuk. Érdekes előadásokat hallhattunk, de számomra mégis a bibliaórás beszélgetések jelentették a lelki örömet. Elsősorban annak örültem, hogy a fiatalok mertek kérdezni, vagy éppen egyet nem értésüknek hangot adni, néha még vitába is bocsátkozni. A tavalyhoz képest, most több szabadidőt adtunk a táborlakóknak, melyet maradéktalanul ki is használtak – volt, aki alvással, más fürdéssel, megint más udvarlással :-).

Minden évben fejlődik valamiben ez a tábor. Az idén a leglátványosabb fejlődést az angyal-bárány játék hozta, hiszen úgy röpködtek az angyalok, hogy csak úgy kapkodni kellett a fejeket. Kemény harc folyt a főangyali tisztségért, melyet végül Burca Laura szerzett meg, s ez által egy évig e titulus boldog tulajdonosa lett, meg egy kis ajándéké is. Volt, aki jó angyal volt, volt, aki jó diakónus. Szép példát mutattak a szalacsi fiúk az asztalok körüli szolgálatban, hiszen a kötelességükön túl is segítettek a konyhai személyzetnek. Úgy hiszem a tábort szinesebbé tette Törő Attila is, aki az Erdélyi IKE-munkatársképző tanfolyamáról mondott el sok hasznos dolgot az igen népes érdeklődőknek.

Az is örömteli dolog volt, hogy most végre sikerült egy jó nagy és szép tábortüzet rakni a záró estén, külön hangulatot adott a csapkodó lángnyelv és a szikrákat szóró füst a táborzárásnak. Bár a tavalyihoz képest kevesebben voltunk, de mégis jó volt az idő, jó volt az étel, jó volt a víz, de a legjobb volt a különböző településekről eggyé vált tábori társaság. Nem véletlenül volt sok arc szomorú, amikor üresé vált a régi paraszti porta udvara. Hála legyen Istennek a lehetőségért, és az áldásért, s köszönet a támogatóknak: a DDIP Bihor-nak és a Communitas Alapítványnak.

Adja az Isten, hogy a táborozók sokáig emlékezzenek a testi örömök mellett a lelki ajándékokra is.

Jakó Sándor
Ifjúsági előadó


Zenetábor a hegyközszentmiklósi termálfürdőn

Az Érmelléki református egyházmegye második alkalommal szervezte meg az ifjúsági nyári zenetábort a hegyközszentmiklósi termálfürdőn. A tábor július 2-án kezdődött és július 8-án délelőtt ért véget a hegyközszentmiklósi református templomban tartott ünnepi zenés istentisztelettel. Ebben az évben nem csupán az érmellékről jelentkeztek fiatalok, hanem a szilágysomlyói, nagybányai, és a bihari egyházmegyékből is.



A következő településekről érkeztek fiatalok: Albis, Bihardiószeg, Éradony, Érkeserű, Érsemjén, Érselénd, Hegyközszentmiklós, Kémer, Koltó, Nagyvárad, Szentjobb, Székelyhíd és Szilágyborzás. A táborban 33 olyan fiatal jelentkezett, akik elsősorban valamilyen hangszeren akartak megtanulni, vagy éppen fejleszteni kívánták a már meglévő ismereteiket. Lehetőségük volt a furulya, a gitár és a szintetizátor között választani, ugyanis az oktatás és foglalkoztatás ezen a három fajta hangszeren folyt napi több órában. A hangszeroktatást szakképzett kántorok, zenetanárok, lelkészek végezték. A furulyát Ghitea Angéla bihardiószegi kántor-zenetanárnő és Simon Szabó István éradonyi tiszteletes úr oktatták.


A gitároktatást Kiss Huba-Ernő nagyváradi kántor-zenetanár végezte, Fülöp Gábor koltói kántor-zenetanár pedig szintetizátoron tanította az erre jelentkezőket.

A napi tevékenységek áhítattal kezdődtek és fejeződtek be, amely alkalmakon a helyi és a környékbeli lelkészek szolgáltak közöttünk és próbáltak minden nap igei útravalóval ellátni minket, hogy ne csupán zenei tudással, hanem lelki táplálékkal is gazdagodjunk. A foglalkozások és a zeneórák mellett egy rövid előadássorozatra is sor került, hétfőtől péntekig, amelynek során Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó a népdalok világába próbálta bevezetni a fiatalokat. A sűrű programok mellett az ifjaknak lehetőségük volt a nagy hőségben a termálfürdő vizében hűsölni, ami igen kedvelt része volt a napi tevékenységeknek, felüdülést nyújtva testnek és léleknek. A napok igazi zenés hangulattal teltek és végződtek, hiszen esténként szívesen és örömmel nótáztak és zenéltek együtt a fiatalok a strand vendégeivel.


A tábor záró momentuma vasárnap délelőtt volt a hegyközszentmiklósi református templomban, ahol a fiatalok zenei szolgálattal készültek bemutatva a zenetáborban tanult énekeket, zenei darabokat, az ott szerzett tapasztalatok és ismeretek alapján, megörvendeztetve ezzel a jelenlevő gyülekezetet.


Az ünnepi istentiszteleten Rákosi Jenő érmelléki esperes hirdette Isten igéjét az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 4. rész 13-22 versei alapján kiemelve azt, hogy a fiatalok számára szükségesek az ilyen egyházi alkalmak, amelyek kiemelik őket a világi hétköznapokból és közelebb viszik őket ahhoz a Jézushoz, akinek a nevében Péter és János is gyógyított. Az egybegyűlteket Árus Csongor-László helybéli tiszteletes is köszöntötte, akinek a segítségére a tábor ideje alatt is mindig számíthattunk.

A jövőre nézve jó reménységünk van afelől, hogy ennek a zenetábornak folytatása lesz a 2013-as esztendőben is, ifjaink épülésére, zenei és hitbéli fejlődésére, gazdagodására.

Herman Csaba
Egyházmegyei zenei előadó

A szentjobbi énekkar története

Húsz évvel ezelőtt egy fiatal lelkipásztor érkezett a gyülekezetbe, aki összeszedte a közösség apraja-nagyját, és arra biztatott, hogy énekeljünk a téli hideg estéken a bibliaórákat követően. Akkoriban még a lelkészi hivatalba zsúfolódtunk be és egyre többen lettünk. Kellemes, vidám dallamú énekeket tanított nekünk Szatmári Ferenc tiszteletes úr, és miközben mi énekeltünk, ő gondolatban már össze is állította háromszólamú kórusunkat. A következő éneklésből már próba lett, és mivel „nyakunkon volt” az első kórustalálkozó, igyekeznünk kellett, hiszen nemcsak éneklésből kellett bizonyítanunk, hanem az első Érmelléki Kórustalálkozó házigazda szerepének is eleget kellett tenni. A nagy izgalom és várakozás még nagyobb erőt adott a felkészüléshez.

Ahogyan érkeztek sorra a kórusok, benépesedett a kis templomunk, mint még soha azelőtt, és amikor az a sok ember énekelni kezdett, szinte beleborzongtunk, milyen csodálatos dolog dicsérni az Urat. Azt az érzést mai napig nem feledtem el, mint ahogy azt sem, hogy minden akadályt leküzdöttünk, ha éneklésről volt szó. Emlékszem, a tiszteletes egyre-másra hozta a vendégszereplés meghívóit: Érkörtvélyes, Érmihályfalva, Székelyhíd, Perecsen, Micske, Albis, Hegyközszentmiklós, Érszőlős, hogy csak néhányat említsek. Mi mindenhová elmentünk és énekeltünk, függetlenül attól, hogy milyen volt az időjárás, vagy hogyan jutottunk el a helyszínre. Többször előfordult, hogy egy munkásszállító autóba zsúfolódtunk be, de volt, hogy az egyház traktorának utánfutóját fedtük be ponyvával, lócákat tettünk bele és úgy zötykölődtünk a vendég gyülekezetbe, ahol alig hitték el, mi mindenre képes egy elszánt, kicsi, de erős kórus. Milyen szép is volt, szinte megújultunk, feltöltődtünk egy-egy kórustalálkozó alkalmával. És bár sokszor tikkasztó hőségben, máskor fagyos télen utaztunk, nem sajnálva időt, energiát, mi mentünk és énekeltünk, mert hittük: Isten rajtunk keresztül is hirdeti az evangéliumot.



Időközben a kis kórusunk megszaporodott, fiatal tagokkal bővült. Így a tiszteletes újabb énekkart álmodott meg, ezúttal fiatalokból. Lelkes, bár néha hűtlen tagokból állott össze az énekkar, így a létszám mindig változott, de egy kis „mag” megmaradt és szolgált hétről-hétre az istentiszteletek alkalmával, ünnepeken és esküvőkön. Aztán egyik ifjúsági bibliatábor a másikat követte, ahol a fiatalok éneke megtetszett a szorgoskodó kórustagoknak. Így szép lassan megtanultuk egymás énekeit és a megfogyatkozott kicsi mag beleolvadt a nem sokkal nagyobb felnőtt kórusba. Énekeltünk szárazság idején: „Záporként hull majd az áldás”, temetések alkalmával: „Te fáradt szív”, énekeltünk kórustalálkozókon, énekeltünk vendégeinknek és énekeltünk, csak úgy.

Hogy melyik kórustalálkozó volt a legemlékezetesebb? Valamiért mindenik az volt, de talán az 1993-as bihardiószegire emlékszik minden tag leginkább. Több szempontból is emlékezetes volt. Tiszteletesünk begipszelt lábbal készített fel az újabb kórustalálkozóra. A szokottnál jobban szerettünk volna felkészülni, hiszen a volt lelkipásztorunk, Gellért Gyula új gyülekezetébe szólt a meghívó. Ahogy közeledett az indulás napja, egyre több gyülekezeti tag szeretett volna a kórussal tartani. Jó néhány személygépkocsival és a munkásszállítóval végül megérkeztünk Bihardiószegre. Az akkori esperes, Gavrucza Tibor különdíjként felajánlotta, hogy a találkozó végeztével látogassunk be hozzá Székelyhídra, és egy éneklésért cserébe megajándékoz a legkedvesebb festményével. Megköszöntük, megtiszteltetésnek vettük mind a meghívást, mind a felkérést és természetesen elmentünk. Késő estig ott voltunk, énekeltünk, beszélgettünk, és végül ajándékkal tértünk haza. Kellemes emlék a kórus emlékkönyvében…

És ahogy tovább lapozunk, kórusunk történetének végéhez érünk. Szatmári Ferenc tiszteletes egy újabb meghívót kapott, ami ezúttal nem a kórusnak szólt. Isten egy másik gyülekezetbe hívta el (Kanadába) és mi szomorúan, de elengedtük. Nagyon sokat köszönhetünk neki, a lelkes igehirdetéseit és munkásságát. Sajnos elment a pásztor, szétszéledt a nyáj – ahogy szokták mondani, és hiába érkezett új lelkipásztor, a kórustagok lelkesedése addigra alábbhagyott. Kórusunk egyre kevesebbszer szolgált és szép lassan feledésbe merültek a lázas készülődések, az útszéli próbák, a traktoros éneklések. De megmaradtak olyan érzések, élmények, melyekre mindig jó visszaemlékezni.

Kórustagok voltak: Sipos Ilona, Lukasak (Szabó) Andrea, Zubán Juliánna, Csilik Erzsébet, Jaricza Mária, Mikó Erzsébet, Szabó Margit, Boros Mária, Matiz Irén, Péter (Szegedi) Ella, Dankó Ilona, Szatmári Mária, Czaholi Tibor, Mikó Gyula*, Boros József*, Lakatos Bálint és Szatmári Ferenc. (* elhunyt tagok)

Szabó Margit presbiter,
volt kórustag.


Szathmári Orbán Sámuel (1710-1758)


1751 58: Szathmári Orbán Sámuel, akinek Takács József is közli nevét, valamint, ugyan latinul, de megjegyzi, hogy hét évet szolgált Berettyószéplakon: „Samuele Orbán Szathmari par annos septem.”

1751-ből maradt fenn a református egyház első anyakönyve. Ugyancsak 1751-ből ismert az első iskolamester, Mezei György és a prédikátor, Szathmári Orbán Sámuel neve. Azt hiszem, Széplak büszke lehet arra, hogy lelkésze példamutató munkásságával – melyet csak most kezdünk valamelyest megismerni – vallásos életével, tudós érzületével nyomot hagyott a magyar vallásos életben. Szathmári Orbán Sámuel evangéliumi református lelkész, akinek nevét Szinyei József művében Orbán (Szathmári) Sámuelként írta. Szatmárnémeti származású – innen a Szathmári előnév. Feltehetően 1710-ben vagy 1711-ben született. Hogy honnan tudjuk ezt? A korabeli szokások szerint a következőképpen alakult a beiskolázása. 1693 1704 között VI. osztályba lépett az, aki felső osztályba került. 1729-től VII. elemi osztályt értették ez alatt. Innen következtethetünk születési évére. 1723. január 25-én a debreceni kollégium felső osztályába lépett, ekkor 12 vagy 13 éves volt.

A híres cívisváros kollégiumában 1733. július 1-jétől 1734. március 22.-ig főiskolai senior volt. Mai ismereteink szerint, az akkor már tudósnak tekinthető Orbán 1734-ben Hollandiába érkezik. Első úti célja Utrecht. A település akkor már közel kétezer éves. Amikor Orbán megérkezik, a város túl van a pápaság nehéz viszállyal terhelt évein. A XVI. században Boyens D’ Etel fejére került a pápai tiara. Az egyetlen holland pápa palotát épített a városban. 1528-ban V. Károly a világi hatalommal felruházott pápa vagyonát sajátjának kebelezte be. 1580-ban a városból távozott a katolikus püspök. A vallásháborúk után visszatérhetett a városba, de addigra a vallási tolerancia példásan működött. Menedéket találtak itt Husz János hívei, a katolikus janzenisták, a magyar származású protestánsok és a francia hugenották. Az egyetem előtt áll most Nassaui János szobra. A Dóm tér díszes reneszánsz homlokzatú egyetemének homlokzatán ez olvasható: ”Világosítson meg bennünket az igazság napja!”

Orbán magyar elődei közül a legismertebb Apácai Csere János. Amikor Orbán Sámuel a városba érkezett divatos szóval toleranciát láthatott és gyakorolhatott. Abban a könyvtárban ülhetett, melyben Apácai Csere János olvasott, tanult és tanított. A magyar professzor szelleme úgy lenghette át és simogathatta meg, mint Áprily Lajost Aletta van der Maet és Apácai szelleme. Egy évvel később 1735-től a franekeri egyetemen tanult, hol neve: Samuel Orbán Zathmarinak van beírva. Franeker Orbán Sámuel korában híres univerzitás. Ma alig lakják 10000-en. A régi egyetemet 1585-ben alapították. Napóleon 1811-ben megszüntette. Azóta senki – sem mecénás, sem uralkodó, sem az állam nem indította újra. Legismertebb hallgatója R. Descares volt. Itt található az ország leghíresebb és legrégebbi (diák) kocsmája: Boght van Guné. Látható még a régi professzorok háza. 1774 1781 között hozza létre Eise Eisenga egy a naprendszer mozgását bemutató szerkezetet. Az egyetem emlékeit a városházán valamint a város múzeumában őrzik.

Feltételezem, hogy Utrecht és Franeker után a harmadik egyetem, melyet Hollandiában meglátogatott Észak-Hollandia legfontosabb városa Groningen volt. Első említését 1040-ből ismerjük. Egyetemét 1614-ben alapították. A XVIII. században messze jutott el az univerzitás híre. Volt olyan év, amikor 5 6000 diák hallgatta az előadásokat. Sok fiatal érkezett külföldről. Maróthi György matematikus, pedagógus és a magyar zeneelmélet úttörője a XVIII. század harmincas éveiben tanult itt. A jelenleg 400000 kötetes könyvtára messze híres volt már Orbán Sámuel korában is. Itt őriznek, egy Új Testamentumot, melyet Rotterdami Erasmus forgatott, széljegyzeteket Luther Márton írt bele. Itt adták ki Szatmári Orbán Sámuel harmadik teológiai munkáját.

Külföldi tanulmányútja után visszatér Magyarországra. Előbb szülőhelyén, Szatmáron hirdeti az igét. Úgy látszik, senki nem lehet próféta saját országában, mert onnan Kecskemétre távozik, ahol papként szolgálja népét. 1739 49 között lelkész Nagylétán. 1751-től Széplakon teljesít lelkészi szolgálatot, prédikál és megújítja az egyházi adminisztrációt. Ide érkezések évében bevezeti az egyházi nyilvántartást. „Az 1751-ben készült anyakönyv első lapján ez van írva: Ezen album készíttetett a Széplaki ref[ormátus] szent Ecclésia számára avégre, hogy lenne Marticula melyben a megkereszteltetett kisdedeknek nevek, a Házasulandó Személyeknek, a megholt Szentek, Poenitensek, alamisnálkodó hívek etc, etc. beírattatnak készíttetett pedig e könyv néhai b. e. nemzetes és vitézlő Szentsimoni Ferenc (a ki. N. Bihar vármegyében fő Comissarius volt) elmaradott özvegye ns és nzetes Borbély Kata asszony és Becs. Karácson Mihály költségeken. Akkori prédikátor tiszteletes tudós Szathmári Orbán Sámuel industriája által.”

Szathmári Orbán Sámuel olyan korban nevelkedik, amikor a magyarországi és az erdélyi protestánsok gyermekeiket Svájcba és Hollandiába küldik tanulni. Új szellemi útkeresés ez, melynek sokan nem örültek a korabeli politikai és vallásos életben. A tiszta vallásos alapon nyugvó evangélikus tudomány és felvilágosodás európai gondolkodású papokat nevel. Ilyen lehetett Orbán Sámuel is. Ugyan latinul írja műveit, de ügyel arra, hogy népét anyanyelvén oktassa. Tette ezt abban a korban, amikor Erdély mostohagyermeke volt a bécsi udvarnak. A XVIII. század második felében – amikor Széplakra kerül – ez hatványozottabban érződik. Erdélyt a katolikus –protestáns probléma szorítja, gondot okoz a túlzott román betelepülés is. Ez érződik a faluban is.

Ismerhette korábbi holland egyetemeket járt társai sorsát Misztótfalusi Kis Miklósét és Apáczai Csere Jánosét. Velük csúfosan számolt le a konzervatív vallási előjáróság. Ügyelnie kellett hát magára és családjára. Nem tudjuk, hogy honnan választott feleséget, de ha követte elődeit, akkor választhatott társat Hollandiában is. Az itteni földbirtokosoktól támogatást kaphatott. Fenn maradt kegytárgyakon található felíratok olvasásából kiderül, hogy kik támogatták a református egyházat, a magyar nyelvet és az iskolát. Anyagi támogatóként egyben szellemi vezetője volt a földesúr vagy nagyasszony egy-egy településnek. Szathmári Orbán Sámuel 1757. szeptember 10-én halt meg. Tóth Lajos úgy tudja, hogy 1758-ban hunyt el.

Fia, Dienes – Idősebb Donáth László 1942-ben ezeket jegyzi le ”Akkori Predikátor Orbán Szatmári Sámuel fia Dienes, mat ad Nomini Dei gloriam detur. Kereszteltetett 1754 okt. 30. Keresztelési anyakönyv I. k. 6.” Tóth Lajos 1959-ben írt monográfiájában megerősíti Donáth állítását.

Az 1766. május 12. írott jegyzőkönyv szerint a 63. számú tanú Joannes Imre említi, hogy a szántóföldből fogott telek „régen Orbán Telek vólt.” Ebből messzemenő következtetést nem lehet levonni, de bizonyítja, hogy ilyen nevű család élt régebben a faluban, de nem azonos a lelkésszel. Jelenleg három Orbán család él a faluban.

Szathmári Orbán Sámuel tudós lelkipásztor emlékét fehér márványtábla őrzi, ami halálának 250. évfordulóján, 2007-ben lett elhelyezve a templom külső falán.

Munkái:
  • Disputatio theologico-philologica de usu salis in sacris israelitarum, ejusquc mysterio. Trajecti ad Rhenum, 1734.
  • Dissertatio historico-theologica de Abrahamo et Deo Clypeo Abrahami atque posterorum ejus. Franequerae, 1734.
  • Dissertatio philologico-theologica de vinea Salomonis in Baal Hamon. Ad locum Cant. VIII, vs. II. quam publico examini submittit. Groningae, 1735.

Adattár:
  • Catalogus Bibl. Franc. Com. Széchenyi II. 398. lap.
  • Történelmi Tár 1887. 208. lap.
  • Petrik Bibliogr. III. 499. l.
  • A debreceni ev. ref. főiskola és az érmelléki egyházmegye jegyzőkönyvéből

Érszőllősiek ifjúsági tábora

Királyfi vagy?!

Az érszőllősi gyermekek 2012. július 2-8 között, immár negyedik alkalommal táboroztak a festőien szép lesi tónál. A szervezés első lépéseit már kora tavasszal megkezdtük Szabó Ágota vezetésével. Az idei táborunkat kétszintesre terveztük, tini- és gyermektáborra. A két rész számára két különböző program összeállítást dolgoztunk ki, amelyek párhuzamosan futottak. Természetesen az étkezések és a tábortűzi program alkalmával egyesült erővel működött a tábor. A táborunknak a „Királyfi vagy!?” címet adtuk. József történetén keresztül próbáltuk a címet érthetővé tenni a gyerekek számára.

A gyerekek - s persze nem csak ők - alig várták az indulás reggelét. Az elhelyezkedés, a névsorolvasás és egy rövid ima után elindulhatott a sereg a hegy felé. A buszon jó volt a hangulat, ezért nem nagyon éreztük a több órás út fáradalmait. Megérkezés után az első dolgunk az elhelyezkedés és az otthonról hozott uzsonna elfogyasztása volt. Ezután a táborvezetőnk, Szabó Ágota vezette fel a táborozók számára az egész hét témáját és a vezérgondolatot, amelyet a cím takar. Már az első napon izgalmas feladatot kaptak a gyermekek, melynek lényege két kincsesláda megtalálása volt. A kincses ládában egy tükröt és a későbbi árverés pontjait találhatták meg. A tükörben természetesen mindenki saját magát láthatta és így megtalálhatta a legnagyobb kincset.



Az egész heti programunk nagyon változatos volt. Délelőttönként az igei tömbök kaptak helyet. Körül jártuk a közösség, a testvérek, a hűség, a gondoskodás és a megbocsátás témaköreit. József életén keresztül beszélgethettünk ezekről a témákról, amelyek a keresztyén élet szerves részei. A beszélgetésen és a témafelvezetésen kívül énekléssel és improvizációs játékokkal tarkítottuk a délelőttöket.

A délutáni programok fő célja az igei tömbben hallottak gyakorlatba ültetése volt. A gyerekeknél hangszerkészítés és a csapatjátékok, míg a tiniknél királyi lakoma-készítés, vállfadíszítés, illemóra és ehhez kapcsolódó helyzetgyakorlatok tarkították a délutánokat. A tábor házi fodrászának, Péter Ellának köszönhetően szebbnél-szebb hajfonatok tulajdonosai lehettek a lányok. Majd a csütörtöki és pénteki napokon kolozsvári vendégeink érkeztek, akik kézművességgel és népi játékokkal tették változatossá a gyerekrész délelőttjét és a tini rész délutánját. Péntek este a tavalyi évhez hasonlóan árverésen lehette felhasználni a tábor elején kapott 50 pontot. Licitálni lehetett hasznosabbnál hasznosabb dolgokra. Volt, aki saját magának vásárolt, de akadt, aki ügyesen beosztva pontjait a családtagoknak is kedveskedett valamivel.



Szombaton kirándulni indult el a nagy csapat. Az egész napunkat egy tisztáson tölthettük el a patak mentén, ahol megtartottuk a délelőtti igei tömböket, az étkezéseket és délutáni programként a minden évben nagy sikernek örvendő pancsolást. Az Úrtól kapott jó időnek köszönhetően minden napot tábortűzzel zárhattunk, melynek keretében esti történetet, és az aznapi naplóbejegyzéseket hallgattuk meg, de voltak vicces játékok és jelenetek, valamint rémségverseny is. A tinik egy éjszakai túrán is részt vehettek, ahol megfigyelhették az erdő, a patak és az egész táj szépségét, hangjait és nem utolsó sorban a holdfelkeltét is. Vasárnap közös istentiszteleten voltunk együtt. Illyés Zsuzsanna, lelkésznő igei szolgálatában egybefogta és elmélyítette az egész hét témáját. Ebéd és egy rövid kiértékelő után pedig már úton is voltunk hazafelé.

Úgy gondolom, hogy az idei tábor is nagy áldás lehetett a gyerekek életében. Érezhették és tapasztalhatták Isten jelenlétét, tanulhattak Róla. A mindennapokban nehezebb a megtapasztalás, mivel számtalan más hatás is éri őket, de egy ilyen táborban egy héten keresztül olyat kapnak, amit a világ nem adhat nekik. Nem véletlen az sem, hogy évről-évre visszajárnak a gyerekek. Hiszem azt, hogy Isten jelenléte vonzza őket magához, s emellett csodálatosnak tartom, hogy minket, munkatársakat eszközként használ a gyerekek életében.

Szilágyi Renáta, munkatárs,
ifjúsági vezető


Interjú Székely Lajos nyugalmazott lelkipásztorral

Az Úrhoz hűen – minden körülmények között

Székely Lajos nyugalmazott lelkipásztor 22 évig szolgált az érszőllősi gyülekezetben, nyugdíjba vonulása előtt. A ma 79 éves szolgatárssal Illyés Tamás szerkesztőbizottsági tag - aki egyben utódja is a gyülekezetben - beszélgetett el arról, hogy miként lehetett túlélni a kommunista kényszermunkát, amit még teológus korában kapott büntetésként, hogyan végezte el a teológiát ezek után, és miként fogadta be az érszőllősi gyülekezet szeretettel az Isten evangéliumát töretlen hittel hirdető pásztort.

: - Mi volt a vétke, ami miatt elítélték a kommunizmusban?

Székely Lajos: - Az volt a vétkem, hogy lemásoltam 4 verset, amelyeket egy kolozsvári középiskolás diáklány írt, amikre a Securitate (a volt román titkosszolgálat) azt mondta a kihallgatásomkor, hogy ezek rendszerellenes versek, mert kétértelműek voltak a szövegek, és olyan valaki írta, aki ellene volt az akkori rendszernek. Nem azért másoltam le a verseket, hogy terjesszem, hanem azért, mert megtetszettek, amikor a kezembe kerültek, és elolvastam, és megtudtam, hogy aki írta, 10. osztályos csupán. Eredetileg egy első éves teológus hozta be az intézetbe, aztán került át hozzánk, harmadévesekhez, az egyik szobatársamnál láttam meg, és így olvastam el. Hárman laktunk a szobában, (Márton Attilával és Nagy Endrével), mindegyikünk harmadéves volt, és mindenki lemásolta a verseket. A Securitate feljött az intézetbe, és kutakodás közben megtalálta a verseket. Letartóztattak, és 7 évre ítéletek. A kihallgatások 49 napig tartottak. Minden nap kihallgattak. Megtalálták Horváth Jenő professzor úrnak (egykori teológiai tanár) az egyik versét is, amit a noteszomba másoltam, aminek az volt a címe, hogy „Csendesül a magyar szó…”, a kihallgató tiszt meg azt kérdezte, hogy miért a magyar szó csendesül, és miért nem a román szó, mert ez így nacionalista szöveg. Én elmondtam neki, hogyha elolvassa a verset, abból kiderül, hogy azért csendesül a magyar szó, mert az imádság szava csendesül, mert az volt a vers vége, hogy „… Istenhez csendesül az imádkozó, zokogó magyar szó.” De elfogadták ezt a magyarázatot, és ezzel nem foglalkoztak aztán többet. Az ítélet tiltott iratok terjesztése volt, a 325 törvénycikk alapján. A Duna-deltában töltöttem el 5 évet és 4 hónapot, amíg amnesztiát nem kaptunk. Előtte 4 hónapot voltam Szamosújváron is. Gátat kellett építeni. A kínzások, verések mindennaposak voltak. A normát teljesíteni kellett. Reggel 6-tól este 6-ig dolgoztunk. Sokan megbetegedtek, nehezen gyógyultak, vagy nem is gyógyultak fel egyáltalán. A politikai elítéltek csak orvosi engedéllyel feküdhetett ágyba, egyébként csak ülni volt szabad. 1200 ember volt egy barakkba zárva, 2 ajtón keresztül lehetett csak ki-bemenni, sokszor kizavartak, közben ütöttek, a földre kellett feküdni, rajtunk szaladgáltak, ha valaki fel merte emelni a fejét, azt azonnal megbüntették, beszakadtak fejek, törtek a csontok. Sokan nehezen bírták ezt, azt hitték, már nem is kerülnek haza élve. Csak azok tudtak ott is kitartani, akik hittel éltek. Hitték azt, hogy az Isten megszabadítja őket. Akik úgy gondolkodtak, hogy ott fognak maradni, azokkal valóban ez is történt. Jó volt hívő emberek társaságában lenni, mert egymást bíztatva és erősítve lehetett túlélni mindent.

: - Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban, amit el kellett viselni?

Székely Lajos: - A kínzásokat, a szűnni nem akaró veréseket, a lelki megaláztatást. Egyetemi tanárokkal takarítatták az ürüléket, mindenkivel állandóan ordítottak.

: - A szabadulás után nem mehetett vissza a teológiára. Később mégis elvégezte az utolsó (negyedik) évet, és lelkipásztor lett. Hogyan történt mindez?

Székely Lajos: - Miután hazakerültem, háromszor is kérvényeztem, hogy vegyenek vissza a teológiára. Papp László, (a KRE egykori püspöke), aki összejátszott a Securtiateval, magához hivatott, és vallatni kezdett, hogy miért is ítéltek el, mi volt azokban a versekben, mintha ő nem tudott volna semmiről, és a bolondját járatta velem. A Duna-deltában velem volt Dr. Erdő János teológiai tanár is, vele egy brigádban dolgoztam, és amikor ő rektor lett a Teológián, visszamehettem az ő közbenjárására. Ismert engem, együtt voltunk a kényszermunkán, együtt tartottuk az istentiszteleteket a barakkban. De ez csak nagyon sok idő után következett be. 14 évig dolgoztam az építőiparban, aztán rehabilitáltak, még a munkacsoportból is kellett 2 személy, hogy véleményt mondjon rólam, hogy milyen munkás vagyok, hogy dolgozom, hogy nincs velem semmi baj soha. Papp Lászlónál mindig elvesztek a kérvényeim. Egyszerűen nem találták őket.

: - A teológia elvégzése után rögtön Érszőllősre került, és nyugdíjba vonulásáig itt szolgált.

Székely Lajos: - Ami után elvégeztem a teológiát, nem zavartak többet, de volt, hogy észrevettem, hogy követnek, Nagyváradon is, megfigyeltek, és itt is, Érszőllősön volt, aki minden vasárnap azért jött a templomba, hogy jelenthesse, hogy mit beszéltem a prédikációban. A rendszerváltás után megkeresett az egyik ilyen személy, és bevallotta, hogy mit tett, meg hogy pénzért csinálta, mert fizettek neki ezért. Más meg többet egyszer sem jött, miután megváltozott a rendszer. Vidics György tanácsos azt mondta nekem: akár nyugdíjig is maradhatok Érszőllősön, ha jól viselkedem. Lehet, ő se gondolta komolyan ezt, de mégis így lett, bár nehezek voltak a körülmények, pénztelenség volt, sokszor nem tudtam felvenni a fizetést sem, folyamatosan csak apadt a gyülekezet lélekszáma.

: - Milyen emlékei vannak erről a 22 szolgálattal teli évről, amit Érszőllősön töltött el?

Székely Lajos: - Én nagyon örültem, hogy ide kerültem, hogy hívő emberek közé kerültem, tiszteltek, és én is tiszteltem őket. Templomos gyülekezet, mindig szorgalmasan látogatták az Isten házát. Előfordult, hogy egy azonos lélekszámú gyülekezetben, mint az érszőllősi, aratáskor, a legnagyobb dologidőben 5-en vettek részt egy vasárnapi istentiszteleten, itt meg 95-en. Ennek nagyon örültem. 1983-ban felújítottuk a templomot, bár a püspökségen nem biztattak semmi jóval, hogy megkapnánk az engedélyt, de nekem egy szolgatárs adott egy jó tanácsot, hogy osszam ketté a felújítási munkálatokat. Először csak a toronyt adtam be, aztán a templom többi részét, így a költségvetés is kettőbe lett vágva, külön-külön kisebbek voltak az összegek, és megkaptuk mindkét esetben az engedélyt. A teljes felújítást a hívek közadakozásából fedeztük, akkori pénzben 150,000 lej volt. Egy új harangot is öntettünk, 70,000 lejbe került, amit egy vasárnap délután adtak össze a hívek. Addig nem volt csak egy kicsi, 170 kg harag, mert a másikat mér 1915-ben összetörték, és aztán nem öntetett a gyülekezet másikat. Az új harang 315 kg lett.

: - Hogyan telnek a nyugdíjas évek?

Székely Lajos: - Eltelt az időm, 79 éves vagyok. Amikor szükséges, még szolgálok, a dalárdának a tagja vagyok, Nagyváradon a nyugdíjas lelkészek bibliaórájára rendszeresen eljárok.

: - Isten éltesse! Az Úr áldását kívánom életére!


Ablak nyílik, ajtó tárul (prédikáció)

„Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll. […] Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt”. ApCsel 7, 55-56.59-60.


A Bibliában Isten legtöbbször egy-egy ember éltén keresztül mutatja meg az Ő dicsőséges hatalmát. István bizonyságtételében sok ilyen emberről beszél: Ábrahámról, Józsefről, Mózesről, a prófétákról, akik engedelmeskedtek Isten szavának és szembesültek az Ő szavának engedetlen emberekkel, azokkal, akik fellázadtak Isten akarata ellen. István ugyanebben a helyzetben van. Isten és az Ő Krisztusa ellen lázadó emberek tartanak ítéletet fölötte. Róla olvassuk, hogy szívükben dühösködtek és fogaikat csikorgatták ellene. Micsoda különbség van ember és ember között! Íme, Isten Szentlelkének a jelenléte láthatóvá válik egy emberben. Pünkösdkor ugyanezt láthattuk a 12 apostol életében, majd a 3000, bűneit megvalló, Jézus Krisztus által kegyelmet nyert és új életet kapott emberben.

Hogyan telt meg István Szentlélekkel? Úgy, hogy számára az általa hirdetett ige Isten válósága. Szól az ige és rajta keresztül árad Isten Szentlelke és betölti az ige hirdetőjét, Istvánt, a hallgatóit viszont nem, mert visszautasították a halott igét. Testvérem, amíg hittel be nem fogadod a hallott igét, nem telhetsz meg Isten Szentlelkével! Hadd utaljak itt arra, hogy István arcán előzőleg vallatói valami különlegeset láttak. Mintha az Ézs. 60, 1-2 teljesedett volna be rajta: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr és dicsősége rajtad megláttatik”. Hogy vádlói és vallatói miért nem veszik ezt észre rajta? Pál apostol adja meg erre a választ a 2Kor 3, 13-16-ban. Amiként Mózes leplet borított az orcájára, hogy Izráel fiai ne lássák elmúló dicsőségének fényét, amit a Sínai hegyen kapott az Úrtól, ez a lepel Izráel arcán van azóta is az Ószövetség olvasásakor, és mindaddig ott is marad, míg meg nem tér az Úr Jézus Krisztushoz.

Isten szava igaz, Isten órája jól jár. Életünket és annak múló idejét Isten szavához kell igazítanunk. Valójában hagynunk kell, hogy Isten Jézus Krisztusért megigazítsa a mi életünket és hasson ránk az Ő igéje és Szentlelke által. mert akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai. Istvánt Isten lelke vezérli életében és hitében, és Isten vezérli az Ő tekintetét is. Hová néz? A dühösködő, fogcsikorgató, démonizált emberekre? Nem! Fölfelé néz! Az egekre engedi irányítani a Lélek által a tekintetét. Az égre függeszti, szinte odaszegezi tekintetét, mert tudja, hiszi, „az én segítségem az Úrtól van…” A dühösködő, gonosz kezek Jézus kezét-lábát is a kereszthez szegezték. István tekintetét a Szentlélek szegezi az égre, nem fájdalmak kínjait okozó szegekkel, hanem az égre tekintő segélykérő szemekkel, amelyek nem akarnak és nem is tudnak máshová tekinteni. Van egy kérdésem hozzád, testvérem: te hova nézel, kire nézel? Mindig az égre? Isten felé fordulva örömben, bánatban, vagy emberekhez fordulsz esetleg babonás félelmeiddel, titokzatos hatalmak felé. A sarlatánok által összeállított horoszkópokra nézel naponta és azt hiszed, hogy a csillagok irányítják sorsodat, tőlük függ az életed!? Vigyázz testvérem, hová nézel, kire nézel, mert amit látsz, az végzetesen meghatározhatja az életed. Jó irányba csak az néz, aki egyedül Istenre néz. Akit az igéből az igével kiáradó Szentlélek vezet, az csak az égre tud tekintetni.

„Rád tekintünk, máshová nem, Istenünk úgy áldjon, ámen!” Ismered-e, emlékszel még erre az énekre? Kérlek, mindig emlékezz rá. „Kire nézzünk, ki reménnyel biztassa szívünket?” Azt mondod, nincs időm templomba menni, nincs időm elmenni bibliaórára, nincs időm a Bibliával foglalkozni, nincs időm imádkozni, rohannom kell a munkába. Hidd el, a napnak mindig van 24 órája, és ezt az időt neked adta Isten és naponta adja. Ezzel az idővel te rendelkezel, és ha akarod ma is, holnap is, és minden nap odaszentelhetsz ebből az időből legalább 5 percet Istennek. És vasárnaponként is szánhatsz reá egy-egy órát. Mindez csak tőled függ, mert Isten ezt mondja: „most van a kegyelem ideje, most van az üdvösség napja”.

Íme, testvéreim, a száz titok homályában rejtőzködő Isten megmutatja magát az embernek. Neked is megmutatja, ha tiszta szívvel, kitartóan keresed Őt, és csak reá nézel. István vére az első mag, amelyet sok száz követ aztán. Istennek nagy csodája, hogy a mártírium nem elriaszt, hanem általa sok embert megragad Isten, mert mögötte mindig ott van a Krisztus vére, az Ő áldozata, az Ő dicsőséges feltámadása, amelyre élő keresztyén gyülekezetek épültek fel. Milyen ma a mártírium? Nem véres. Ezért nagyon erőtlen, mint a népegyház hite. Ma halált hozó langymelegség pusztítja folyamatosan egyházunk népét.

Néhány éve jelent meg „A könyves asszony” c. könyv. Egy lányról szól, akit egyháza alkalmatlannak talált a misszióra, de ő a Bibliájával elindult pénz és minden támogatás nélkül Kínába, mert az volt a meggyőződése, hogy Isten oda küldi őt. Útközben megtapasztalta Isten csodálatos vezetését, a hihetetlen próbákon és veszedelmeken át. Bizonyságtevő, élő hite kínaiak ezreit vezette Krisztushoz az 1930-as évek vége felé. Aztán jött a kommunisták miatt a mártíromság ideje. Ez a lány láthatta, amint ezrek mentek halálba egymás hitét megerősítve, Krisztusért. Megrendítő olvasmány ez, ami arról beszél, hogy ma is van mártírium a keresztyén misszióban, van halált megvető bátorság a Krisztus szolgálatában. Hála legyen ezért! Ámen.

id. Mátyás Árpád,
Csokaly


Ifjúsági csendesnap Érmelléken

Múlt szombaton Margittán került megrendezésre az Érmelléki Református Egyházmegye fiataljai számára előkészített ifjúsági találkozó. A szervezők nagy örömére 13 településről érkeztek résztvevők az egész napos rendezvényre.

A gyülekezés után a margittai református templom hűvös falai között kezdődött el a program gitár kísérettel történő éneklés keretében. Majd Kovács Gyula helyi lelkipásztor köszöntötte a 120 fiatalt és kísérőiket. A tiszteletes úr a 92. Zsoltár által nyújtott lelki táplálékot üdvözlő szavaiban. Majd egy újabb éneklést követően Jakó Sándor Zsigmond ifjúsági lelkész rövid igemagyarázatát (Mt 5,14-16 alapján) hallgathatták meg a résztvevők, mely már előkészítette a délelőtti előadást is, hiszen a prédikátor arról szólt pár gondolatot, hogy mit jelent keresztyénnek lenni. Mielőtt újabb prózai program következett volna a szervezők megmozgatták a fiatalokat egy kis ismerkedő játék beiktatásával.




A nyüzsgés után ismét elcsendesedett a templom, mert minden szempár Kánya Zsolt-Attila KRISZ elnök-lelkipásztorra szegeződött, aki arról tartott előadást, hogy mit jelent keresztyén fiatalnak lenni a mai világban. Nagyon érdekes, időszerű adatokat és információkat közölt az előadó, ahogy ő mondta csupán gondolatébresztő adatokat. Az előadás folyamán szó esett arról, hogy ki a keresztyén, hányan is vannak ma a keresztyének, mi a mai felmérések szerint vonzó a fiatalok számára, s arról is, hogy mi lehet vonzó a keresztyénségben. Érdekes volt azt is megtudni, hogy számos híres ember is keresztyénnek vallja magát, pedig a mai fiatal azt gondolhatná, hogy keresztyénnek lenni nem divatos, nem előnyös, ha híres akar lenni. A kb. félórás előadást még egy hosszú beszélgetés és éneklés követte.

A lelki táplálkozás után elérkezett a test szükségeinek kielégítése is. Míg a fiatalok a templomban ismerkedtek és lelkileg töltekeztek, addig a parókia udvarán Lőcsey László keze alatt főtt a bográcsban az étel, valamint Kovács Beáta tiszteletes asszony és a margittai egyháztagok, fiatalok sürgés-forgása során készen álltak az asztalok a finom ebéd elfogyasztásához is.

Az ebédet Jakó Sándor szervezésében vidám és csoportos játékok követték, majd délután 4 óra tájban a Polgármesteri Hivatal által biztosított szabadtéri színpadon a Mike Pál által vezetett Élő kövek nevet viselő keresztyén együttes adott több mint egy órás koncertet.




Ennek a záró programnak az volt a különlegessége, hogy már nemcsak a fiatalok, hanem a város lakói is részt vehettek a koncerten. Bár csendesnap nevet viselte ez a rendezvény - abból kiindulva, hogy az egybegyűltek Isten előtt elcsendesednek, a rohanó világban lelassítanak, hogy megtapasztalják a találkozás örömét -, mégsem volt csendes és álmosító együttlét, sőt sok vidámság, sok lelki jó tarkította ezt a forró, nyári szombatot. Ezért Istené a dicsőség, és a szervezőké a köszönet.