2012. február 29., szerda

Igaz mese Éradony hűséges harangozójáról és kántoráról

Igaz mese Éradony hűséges harangozójáról és kántoráról

erdon.ro
Rencz Csaba
2012.02.29


Bihar megye – Éradony református gyülekezének két „régi bútordarabja” van: a harangozó és a kántor. Az elmúlt évtizedek alatt „hozzánőttek” közösségükhöz, mely meg is becsüli őket. Érdekes, mesébe illő történetüket Chiş Márta, a gyülekezet prezsbitere beszélte el nekünk.


Gábor István kántor, Simon-Szabó István jelenlegi lelkész és Létai János harangozó

A történetet úgy is kezdhetnénk, mint egy igazi népmesét: hol volt, hol nem volt, a lustán hömpölygő Ér partján innen, a bután lecsapolt, de azért az életbe kapaszkodó lápvilágon túl, volt, sőt, van is egy kis falu: Éradony. Ebben a faluban van egy református templom, melyben naponta többször megszólal a harang, és a gyülekezet elhatározta: a kor szava és a divat ellenére nem automatizálják a harangot, hogy ne veszítse el állását a harangozó, aki családjával együtt évtizedek óta hűséges falujához, közösségéhez, templomához. Az igaz mese fonalát Chiş Márta prezsbiter gombolyítja le nekünk.

A harangozó igaz története

Létai Jánost mindenki csak „Harangozó Janikaként” ismeri a faluban. A Létaiak három generáció óta harangozók Adonyban. Aki azt gondolja, hogy egyszerű mesterség harangozónak lenni, az nagyon téved, hiszen, mint minden mesterségnek, ennek is megvannak a maga fogásai. A harangszónak nagy hírértéke van a falusi ember számára, és nemcsak akkor, ha templomba hívogat. Az adonyiak a harang szavára kezdik a napot ma is. Télen 8 órakor, nyáron 7-kor szólal meg a harang először. Aztán következik a déli harangszó. Ma már nem harangoznak délután, de pár éve még minden nap télen délután 6-kor, nyáron 8-kor jelezte a harang, hogy véget ért a munkanap. Ha meghal valaki, azt is a harang adja tudtul. Ha férfi volt az elhunyt, akkor háromszor szakítják meg a harang szavát, ha nő, akkor kétszer. Naponta háromszor harangoznak az elhunytnak, amíg el nem temetik. A harangozó fontos feladata, hogy hírül adja a temetés kezdetét, aztán, amikor a halottas háztól elindul a gyászmenet, egészen addig szól a harang, amíg ki nem érnek a temetőbe. Ezt a templom tornyából pontosan lehet látni. Az elhunyt halálának évfordulóján emlékharang szól, háromszor a nap folyamán. A tűzvészről is a félrevert harang értesítette a mezőn dolgozó embereket. Vasárnapokon és ünnepnapokon háromszor hív a harang a templomba. Első gyülekezőt a kis haranggal húzzák, a másodikat a nagy haranggal, a végsőnél pedig mindkét harangot meg kell kondítania a harangozónak. Nem könnyű feladat.

A Létaiak kitartanak

Létai Jánosnak a nagyszülei is harangozók voltak. Abban az időben a férfiember a mezőn dolgozott napestig, így aztán főleg dologidőben a nagymamája, Juliska néni mászott fel a toronyba naponta többször is, hogy megkondítsa a harangot. Később a fiára, Imrére hárul a feladat hosszú évtizedeken keresztül. Halláskárosodást is szenvedett szegény, idős korára nagyothalló lett Létai Imre bácsi. Későn nősült, de azért született 4 gyereke, három fia és egy lánya. A felesége, Róza néni, nem szerette volna, ha a gyerekei folytatják a harangozó mesterséget. A harangozás a falu sajátos értékrendszerében nem számít rangos foglalkozásnak. Azt gondolta, ha valamelyik fia folytatja a harangozást, talán nehezebben talál párt majd magának, ezért aztán felmondtak az Imre bácsi halála után. Nem tartott sokáig a szünet. A helyüket elfoglaló másik család hamar megelégelte a csekély fizetséggel járó harangozást, ami mellett még a templomot is ki kellett takarítani, és a templomkertet is le kellett kaszálni. Újra csak a Létaiak lettek a harangozók. Hogy a harangozás miatt volt-e vagy sem, nem lehet tudni, de a három fiú közül egyik sem nősült meg soha. A lánytestvér férjhez ment, a három fiú pedig magára maradt a szülők halála után.

Az utolsó harangozó

A harangozást Janika vállalta el, valójában ő lett a családfő is. Pár éve a középső fiú elhunyt. Azóta ketten éldegélnek a szerény jövedelemből, amit az egyház adni tud a szolgálatért. A kaszálással hadilábon áll a harangozó. Simon-Szabó István tiszteletes már fűnyíróval is próbálkozott, de az ilyen modern találmány aztán végleg megriasztja a 66 éves, enyhén fogytékos idős embert. Amihez ő igazából ért, az a harangozás. Az egyház tagjai segítenek, ahogy tudnak. A tiszteletes levágja a füvet, az asszonyok pedig kitakarítják a templomot. Ennek ellenére az idős harangozó teljes egészében megkapja a fizetését. Öreg bútordarab ő az adonyi református egyháznál. Tavaly szóba került, hogy automatizálja a prezsbitérium a harangozást, de aztán elvetették az ötletet, mivel az feleslegessé tenné a Janika munkáját. Amíg ő él, addig minden marad a régiben: Létai János az utolsó éradonyi harangozó.

A kántor igaz története

Folytassuk az igaz mesét annak az egykori fiatalnak a történetével, aki minden áron zenélni szeretett volna. Citerát készíttetett magának, majd a templom harmóniumával barátkozott össze. A családban – miként is lehetne másként – ő volt a legkisebb, ami azt jelentette, hogy nem tanulhatott tovább, a faluban maradt, de hűséges a zenéhez – kántor lett, és ennek már 64 éve! Chiş Márta lapozza nekünk tovább az adonyi mesekönyvet.

A „besurranó zenész”

Gábor István egész fiatalon került kapcsolatba a templom öreg harmóniumával. Hatgyermekes családba született 1934-ben, ő volt a legkisebb. Már gyerekkorában minden áron zenélni szeretett volna. Szappant csent el otthonról, amit aztán eladott a szomszéd asztalosnak, hogy cserébe készítsen neki egy kis citerát. Azon próbálgatta, hogyan lehet hangokat kicsalni a kis fadobozból. Néha, amikor (a már említett) Létai Juliska néni harangozni ment a templomba, felajánlotta, hogy majd ő elhúzza a delet helyette. Szegény Juliska néni örömmel adta oda neki a templomkulcsot, nehéz volt már neki felmászni a toronyba. Ennek a nagy szolgálatkészségnek is megvolt az oka: amikor beszabadult az üres templomba, kipróbálta a harmóniumot is, ami egy egészen új élmény volt. Ezzel aztán egy napon „lebukott”, mert Laczák Dezső tiszteletes észrevette. Kicsit gondolkodott, hogyan büntesse meg a kis „besurranó zenészt”, de aztán jobb ötlete támadt: odaült mellé és megtanította neki a hangjegyeket. Így kezdődött a kántorkodás.

Vigyázta gyülekezetét

Aztán 14 éves kora után, mikor lekonfirmált, Laczák tiszteletes megengedte neki, hogy játsszon és énekeljen a templomban az istentisztelet alatt. A pap megpróbálta rávenni a szülőket, hogy taníttassák tovább a tehetséges gyereket, de süket fülekre talált, mert Pista volt a legkisebb gyerek, ő maradt otthon az öregekkel, valakinek meg kellett munkálnia a földet. Így aztán a zenei pályából a kántorkodás maradt. Azóta ő a kántor Éradonyban, és bizony ennek már 64 éve. Addig volt csak szünet, ameddig katonáskodott, ami akkor 3 esztendőt jelentett. Rengeteg pap megfordult azóta Éradonyban, de a kántor mindig ő maradt. Sok éven keresztül, főleg amikor rosszul gazdálkodó papokat vetett ide a sors, prezsbiterként ő vigyázott arra is, hogy épüljön az egyház, és ne zülljön szét. A kommunizmus idején megpróbálták beszervezni a pártba, de kikötötték, hogy a templomba járással fel kell hagynia. Persze erre nem volt hajlandó, amiért elég sokat zaklatták, mert abban az időben ilyen „felkérést” nem lehetett csak úgy simán elutasítani. A helyi vegyesboltot vezette 36 éven keresztül, amíg nyugdíjba nem ment. Ma már a kántorkodás az egyetlen hivatalos elfoglaltsága, de e nélkül nem tudná elképzelni az életét, 78 évesen is felmászik a karzatra minden vasárnap. Kicsit megmerevedtek már az ujjai a reuma és a köszvény miatt, néha mellé üt egy-egy hangot, amit a gyülekezet megbocsájtó mosollyal nyugtáz. Aggódnak, mi lesz, ha Pista bácsi már nem tud jönni többet. Annyira hozzátartozik már ő az éradonyi református egyházhoz, hogy mindenképp hatalmas űr marad majd egy napon utána.

Az igaz mese tanulsága

Eddig tartott az éradonyi igaz mese. Főszereplői ma is köztünk élnek, az adonyiak nap mint nap találkoznak velük. Hallgatják a harang szavát, és tudják: Létai Janika becsülettel végzi a dolgát. Hallgatják a harmónium és kántoruk hangját, és azt is tudják: Gábor István ott ül a karzaton. Mint minden mesének, ennek is kell legyen tanulsága. Sőt, mivel ez igaz mese, annál inkább. Mi lehet az? Talán, hogy a „mesehősök” mindketten a helyükön vannak. Már évtizedek óta. Hűségesek. Kitartóak. Olyan emberek, akik érdeme, hogy vannak még kicsi falvak a lustán hömpölygő Ér partján innen, a bután lecsapolt, de azért az életbe kapaszkodó lápvilágon túl.


2012. február 28., kedd

Imahét volt Érkeserűben (Biharország)

Imahét volt Érkeserűben

Biharország
D. Mészáros Elek
2012/02/28

Oroszi Magda református lelkipásztor érkeserűi szolgálatának kezdetekor visszaállította az imahetek évenkénti megtartását. 2003 óta a gyülekezet a lelki élet kibontakozásán túl az anyagi gyarapodás útjára lépett, régi ingatlanokat mentettek meg az enyészettől, új parókia épült. Az elmúlt héten megtartott mindennapi együttimádkozásra az Érmelléki Egyházmegye mellett a nagybányiaból és a bihariból is érkeztek igeszóló szolgatársak.


Szép gesztusa a helyi lelkipásztornak, hogy a békesség szorgalmazójaként évente teret biztosít a helyi római katolikus plébánosnak is, miközben a gyülekezeti tagok önkéntességi alapon a meghívottak megvendégelésében serénykedtek.

A jól befűtött imateremben gyűltek össze esténként a keserűiek hallgatni az isteni üzenetet. Pénteken Erős-Joó Béla, Papfalva lelkipásztora hirdette az igét, akit elkísért felesége, Erős-Joó Enikő poklostelki lelkész is, valamint két gyermekük. János evangéliumából vett alapige fényében a szeretet parancsáról beszélt, amelyet Jézus lehetőségként fogalmaz meg, egy új dimenzióba helyezett életformát villantva fel. „Jézus megtanít szeretni minket, hisz ő nemcsak barátaiért, de ellenségeiért is képes volt odaadni az életét” – adta át a tiszteletes az aznapi üzenetet.

A Harangszó márciusi első számából

„Arad mindvégig a magyar forradalom és szabadságharc erős bástyája volt” – írja a 164 évvel ezelőtti március idusát követő aradi eseményekről Komádi Sándor. A lap vezércikke Bibliavasárnapra tekint. Józsa Ferencz írásának címe: Mit jelent a Biblia napi csendességemben? A témával kapcsolatos Lovász István Testi-lelki igényeink című írása is.



A böjti időszakra tekint A Lélek csendje rovatban Balázsné Kiss Csilla igemagyarázata. Címe: A belső templom megtisztítása.

A Református élet rovat ezúttal Szilágyballára fókuszál. Két szerző is beszámol a közelmúltban tartott idősek napjáról.

A negyedik résszel folytatódik a partiumi műemléktemplomokat bemutató sorozat, melyben Emődi Tamás ezúttal a székelyhídi, a magyarremetei, a siteri és a vedresábrányi templomok múltját és felújítását ismerteti.

A hat éves Presbiter rovat eddigi időszakára tekint vissza, illetve mond köszönetet a rovat szerzőinek Fábián Tibor főszerkesztő. Ugyanott Romok Márta a misztótfalui imahét kapcsán fogalmazza meg gondolatait.

A Mozaik-oldal bibliavasárnapi összeállítás mellett Király Lajos jegyzetét tartalmazza.

Ismét jelentkezik a lap Református egység című rovata, melyben a Generális Konvent elnökségi ülésének témáiról olvashatunk.

A lapszámban Ady Endre, Túrmezei Erzsébet, Joó Sándor és Szép Ernő versei olvashatók.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.


2012. február 24., péntek

Tízesztendős gyülekezeti farsang Érmihályfalván

Gyülekezeti farsang Érmihályfalván

Gyülekezeti farsang, tizedik alkalommal

erdon.ro
2012.02.23

Bihar megye – Tíz évvel ezelőtt elsőként rendezte meg a szűkebb-tágabb vidéken az érmihályfalvai református egyházközség elnöksége a gyülekezet tagjainak a farsangi összejövetelt, melyre azóta is évente sor kerül.


A Fürge Lábak néptánccsoport műsora közben

A cél akkor is, és most is: magyar népszokásaink és hagyományaink szerint töltsük el hasznosan a téli időt, családiasan, kulturáltan szórakozva, vidáman várjuk a tavaszodást. Az igei bevezető után a Bokréta Citerazenekar gyermekeinek, utánuk a Fürge Lábak néptánccsoport műsorára került sor, majd a Bartók Béla Citerazenekar muzsikált. Meglepetés nem csak a finom farsangi fánk volt, hanem az eltelt tíz év farsangolásairól összeállított vetítés is. A koccintás előtt Kovács Zoltán főgondnok mondta el jókívánságait. A téli finomságok fogyasztása után tetőzött a tréfa, a móka – a különböző szerepbe és jelmezbe öltözött kicsik és nagyok megviccelték egymást és a közönséget, vidám jelenetekkel derűssé tették a hangulatot, miközben nótázásra, magyar slágerek éneklésére is sor került. Két csapat, a Fel a fejjel és a Napsugár vetélkedése végül is döntetlennel zárult, a jövő farsangra kilátásba helyezett folytatással. Pár nappal később a Bernáth József református iskola kisdiákjai is farsangi mulatságot tartottak osztályaikban.


Farsang az érmihályfalvi református napköziben

Farsang az Aranykapuban

erdon.ro
2012.02.20

Bihar megye – “Itt a farsang, áll a bál, táncot jár a fakanál…” – énekelték az érmihályfalvi Aranykapu református napközi apróságai péntek délután, amikor az Aranyhalacska és a Csillagszeműek csoportok számára tartották meg a hagyományos farsangi ünnepséget.


A napközi ebédlőjébe összesereglett szülőket, nagyszülőket Balázsné Kiss Csilla lelkész köszöntötte a már hatodik hasonló összejövetel kezdetén, majd a gyerekek közös énekei után minden kis jelmezes egyenként bemutatkozott. Végezetül ugyancsak közös énekek hangzottak el, majd az Ovi Menő Manó meglepetés ajándékait osztották ki, és a farsangi fánkból is lehetett fogyasztani.

Egyetemes imahét zajlott Érsemjénben

Egyetemes imahét zajlott Érsemjénben

erdon.ro
Dérer Ferenc
2012.02.23

Bihar megye – A vasárnap tartott istentisztelettel véget ért az érsemjéni református egyházközségben szervezett egyetemes imahét. Az elmúlt hét folyamán minden nap más-más lelkipásztor hirdette Isten igéjét.


A két lelkipásztor: Csákiné Simándi Márta és Farkas Antal

A 2012-es imahét imádságos és tanulmányi anyagát egy Lengyelországban élő, római katolikus, ortodox, ókatolikus és protestáns egyházak képviselőiből állt munkacsoport készítette. Az érsemjéni imahét keretében Isten igéjét a következő lelkészek hirdették: Demse Pál helyi római katolikus plébános, Simon Szabó István éradonyi tiszteletes, Szűcsné André Ildikó túricsei (Magyarország) lelkipásztor, Nagy Sándor, a Nagykárolyi Egyházmegye esperese, Varga Károly, a Nagybányai Egyházmegye esperese, Farkas Antal várad-velencei lelkipásztor, Rákosi Jenő érmelléki esperes, és Gál Győző baptista lelkipásztor.

A prédikáció vezérfonala

Mi a pénteki napon tartott istentiszteleten vettünk részt. Farkas Antal nagyvárad-velencei református tiszteletes igehirdetésének alapjául a János írása szerinti evangélium 15. része 9-17 közötti verseit választotta: „Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szeretlek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretettemben (…)”. Farkas Antal lelkész többek között arról beszélt, hogy miként értékeli Jézus a barátságot, a szeretetet, majd arról, hogy Isten fia megkülönbözteti a barátot a szolgától. „Szeretettel szolgáljunk egymásnak, Jézus leereszkedett oda, hogy megmossa a szolgája lábát”,mondta a lelkész, aki több példával is élt, többek között Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényből idézve. A prédikáció fő gondolata végül is az volt, hogy szeressük egymást, hiszen mint Isten rabjai tudjuk, hogy a gyakorlatban, a mindennapi életben ennek nehéz eleget tenni.

Bemutatta a gyülekezetét

A prédikáció után az érsemjéni református egyházközség lelkipásztora, Csákiné Simándi Márta köszönte meg Farkas Antal szolgálatát, és nagy szeretettel köszöntötte a váradi lelkészt elkísérő kis csoportot. A továbbiakban a vendéglelkész röviden ismertette a várad-velencei református egyházközség történetét, majd beszélt a gyülekezet mindennapjairól. Ezt követően a várad-velencei egyházközség keretében működő ifjúsági csoport zenekarának két tagja, Gyulai Gabriella és Farkas Csenge, gitár és billenttyűs hangszerük megszólaltatásával egyházi énekeket adtak elő. „Mindenki számára van hely, Isten üdvözítő tervében. Halálán és feltámadásán keresztül Krisztus magához ölel mindenkit, függetlenül attól, hogy nyertes-e vagy vesztes, hogy aki hisz őbenne, annak örök élete legyen. Mi is részesülhetünk győzelméből! Elegendő, ha hiszünk benne és máris könnyebb lesz a gonoszt jóval legyőzni” – ez volt az egyik mottója az idei imahétnek.

Farsangi hangulat Jankafalván

Farsangi hangulat Jankafalván

erdon.ro
2012.02.23

Bihar megye – A farsang utolsó szombatján rendeztek Jankafalván álarcosbált. A református ifjak a tavalyi sikeren felbuzdulva idén is vállalták a helyi tiszteletessel együtt az ünnepség megszervezését.


A program a délelőtti órákban kezdődött a jelmezbe öltözött gyerekek felvonulásával. A kicsiny faluban 23 gyermek jött el a farsangi mulatságra, s abból 18-an maskarába is bújtak. A zsűrit Jakó Sándor lelkipásztor, felesége, Jakó Réka, és Kovács Anita kántornő alkotta. Míg gondolkodtak, addig a házigazda lelkész vezetésével több vidám játék és vetélkedő várta a jelenlévőket. Voltak bibliai kvíz játékok, ügyességi feladatok, s ha már farsang, akkor természetesen nem maradhatott el a fánk- és az almaevő verseny sem.

Vendégek a községközpontból

A versenyhez a finom fánkot a helyi nőszövetség tagjai, a vallásórások anyukái (Kovács Etelka, Oláh Éva és Tóth Éva) biztosították. A rendezvény iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy a református gyülekezeti terem kicsinek bizonyult. A vidám gyerekcsapatnak látogatói is voltak Diószegről, hiszen Mados Attila családjával, míg Pántya Sándor kislányával együtt tisztelték meg a rendezvényt. Jövetelük oka: személyesen szerették volna átadni a gyermekeknek a körzeti RMDSZ és a bihardiószegi Polgármesteri Hivatal ajándékait. Így minden gyermek, aki eljött az álarcosbálra ajándékkal térhetett haza.

Közösségi ház

Az RMDSZ körzeti elnöke, Mados Attila azt a reménységét is megosztotta a jelenlevőkkel, hogy a már nagy részben renovált jankafalvi iskola jelenlegi fűtési nehézségei a jövőben megoldódnak, s mint közösségi ház megfelelő, tágas helyet tud majd nyújtani az ehhez hasonló rendezvényeknek Jankafalván. A délutánba is átnyúló programban a szervezők az éhes hasakra is gondoltak, s a nőszövetség tagjai által finom hotdogot készítettek a bálozó csapat részére. Az ünnepség zárómomentuma a tombolasorsolás, valamint a jelmezverseny díjazottjainak kihirdetése volt.

A zsűri döntése

A zsűri végül hét jelmezt ítélt a legjobbnak: Tóth Évike (Tavasztündér), Orosz József (Toby pingvin), Bodó Judit (Nindzsa), Bodó Bianka (Bohóc), Kovács Józsika (Spongyabob), Varga Patrícia (Királynő) és Szabó Attila (A kaszás), valamint különdíjban részesítette Petrila Henrietta (Festőművész) és Orosz Nikitta (Menyasszony) jelmezét.


2012. február 20., hétfő

Az ima összekötötte Élesdet Székelyhíddal





Az élesdi református gyülekezetben megrendezett egyetemes imahét kezdő vasárnapján Rákosi Jenő székelyhídi lelkipásztor, érmelléki esperes volt az igehirdető, aki a Mk 10,43-45 alapján tolmácsolta Isten üzenetét, kihangsúlyozva, hogy Jézus életpéldája, szolgálata mérce lehet számunkra. A keresztyén ember minden cselekedete, tette így kell megvalósuljon, hitvallásunk egyik tételét idézve „Isten dicsőségére és embertársaink javára”. Az istentisztelet keretében szolgált a három hónapja alakult székelyhídi Hallelujah gyülekezeti énekkar több négyszólamú énekszámmal és kitűnő szavalattal örvendeztetve meg a gyülekezetet.

A Székelyhídon tartott imahét záró istentiszteleten Dénes István Lukács élesdi lelkipásztor hirdette Isten szavát a Jel 3,19-22 alapján. A lelkész szólt Krisztusnak a bűn és a halál feletti győzelméről, az Isten felé forduló ember gondolkodásának megváltozásáról, értékrendjének átváltozásáról. Ehhez szükség van arra, hogy az igét hallgató ember szívének ajtaja előtt csendesen zörgető Istent meghallja és beengedje, hisz ez egy fölkínált ajándék a Mester részéről.

Az istentiszteletek utáni szeretetvendégségek, beszélgetések, közös éneklések bizonyították a közösség erejét, s hogy az Ige által szorosabbra fűzhetjük az Isten és az ember közötti szálakat, mely által mennyei biztonsághoz, reményhez, igazi győzelemhez juthatunk.

Ciavoiné Létai Andrea

Forrás: Harangszó

2012. február 18., szombat

Imaheti füzet 2012

2012. február 17., péntek

Református Érmellék - főszerkesztői gondolatok



Kedves Olvasó!


Isten iránti hálaadással számolhatok be arról, hogy a „Református Érmellék” III. évfolyamához érkeztünk el. Az elmúlt két esztendőben kéthavonta jelent meg a lap, átlagban 20-24 oldalon. Gyakran éreztük a szerkesztőbizottsági tagokkal, hogy nehéz így aktuálisnak is lenni, nem csupán tartalmasnak. Azt szeretnénk ettől az esztendőtől megvalósítani, hogy frissebb, hírközlőbb legyen az újság, ne csupán dokumentálja az egyházmegyében és a gyülekezetekben folyó lelki-szellemi- fizikai munkát. Ennek érdekében azzal a merész változtatással élünk mostantól fogva, hogy havonta jelentetjük meg egyházmegyénk szeretett lapját. Merész a gondolat, hiszen még több önkéntes munkát, odaadást, figyelmet igényel majd a részünkről, és továbbra is meg szeretnénk annak a színvonalnak, tartalmasságnak felelni, amit eddig megszokhattak, és amit el is várhatnak tőlünk a továbbiakban is. Elmondhatom, hogy 10 lapszám után a lelkes amatőrök, akik újságszerkesztésbe fogtak sok tapasztalatot gyűjtöttek.

Hálásak vagyunk Urunknak, hogy megáldotta ezt a szolgálatot, az irat-misszió szolgálatát. Látunk még változtatni valót a lapon/ban, ezért az idei év folyamán külalakjában is szeretnénk tovább szépíteni, annak a figyelembevételével, hogy továbbra is a tartalmon, és ne a külcsínen legyen a hangsúly. Egyszerű, letisztult, könnyen olvasható, tanulmányozható, érték-közvetítő keresztyén egyházi lapban gondolkodtunk, amikor életre hívtuk a „Református Érmellék”-et, ehhez szeretnénk tartani magunkat ez után is. Amit programszerűen megfogalmaztunk a kezdetekkor, alázattal hirdethetjük, hogy attól nem tértünk el, azok maradéktalanul továbbra is érvényesek, és vállalhatóak a lap számára. Eredeti célkitűzéseink megvalósulni látszanak, ezt megőrizni, és továbbvinni lesz ezen túl édes terhünk, szép feladatunk. Az idei év további terveiről nem is szeretnék több szót ejteni, had maradjon meg a felfedezés öröme azoknak, akik vásárolják és olvassák a lapot.

Önként vállalt főszerkesztői minőségemben viszont szeretném megköszönni a szerkesztőbizottsági tagok munkáját, akik nemcsak írásaikkal, de értékes észrevételeikkel is gazdagították a lapot. Külön köszönettel tartozom Oroszi Kálmán érseléndi lelkipásztor testvéremnek, aki nem csak az egyházmegye internetes oldalának, a blognak szakavatott művelője, de sokszor vállalta a fáradságos tördelési-szerkesztési munkát is, ezzel nagy segítséget nyújtva.

Köszönöm mindazon lelkipásztoroknak, akik az elmúlt két évben úgy az újság hasábjaira, mint az egyházmegye internetes oldalára írásokat küldtek. Köszönöm minden vallástanárnak, diakónusnak, kántornak, nőszövetségi elnöknek/tagoknak, ifiseknek, minden református érmellékinek, akik szintén vették a fáradságot, hogy írjanak, beszámolókat készítsenek, bizonyságot tegyenek a lapban. Ez a lap az övék, velük és általuk készül, Isten dicsőségére!

Észrevételeiket, meglátásaikat, véleményüket, írásaikat továbbra is a lap impresszumában található címekre küldhetik. Jertek, szolgáljunk együtt, szeretetben!

Kulcsár Árpád
főszerkesztő

KIS STATISZTIKA:
(a zárójelben látható szám az újságban megjelentett cikkek számát jelenti)

Lelkipásztorok:

1) Árus László Csongor (3)
2) Balla Tibor (1)
3) Bara László (1)
4) Bede Ferenc (1)
5) Botos András (1)
6) Bozsoky Sándor (1)
7) Darabont Tibor (3)
8) Id. Demeter Sándor (1)
9) Erős Joó Béla (3)
10) Erős Joó Enikő (2)
11) Forró Csaba (2)
12) Gavrucza Tibor (2)
13) Gellért Gyula (5)
14) Illyés Tamás Zoltán (4)
15) Illyés Zsuzsanna (2)
16) Jakó Sándor Zsigmond (10)
17) Jónás Sándor (2)
18) Kulcsár Árpád (16)
19) Ifj. Mátyás Árpád (1)
20) Mike Pál (4)
21) Orosz Márta (1)
22) Oroszi Kálmán (10)
23) Rákosi Jenő (10)
24) Simon-Szabó István (1)
25) Szabó Zsolt (3)
26) Székely István (11)
27) Uri Imre (2)

Gyülekezeti tagok: (vallástanárok, kántorok, diakónus, ifisek, nőszövetségesek)

1) Balázsi Emma (Margitta) (2)
2) Balogh Anikó (Székelyhíd) (2)
3) Balogh Katalin (Székelyhíd) (1)
4) Bordás Mária (Margitta) (1)
5) Botos Magda (Szalacs) (1)
6) Csokmai Hajnalka (Magyarkéc) (1)
7) Fehérné Balogh Renáta (Székelyhíd) (1)
8) Gergely András (Margitta) (1)
9) Ghitea Angéla (Bihardiószeg) (1)
10) Hégető Emma (Margitta) (2)
11) Jakab Lászlóné (Bihardiószeg) (1)
12) Kis Zsuzsa (Érszőllős) (1)
13) Kovács Anita Etelka (Jankafalva) (1)
14) Kovács Beáta (Margitta) (1)
15) Nagy Andrea (Szalacs) (1)
16) Nagy Ilona (Bihardiószeg) (1)
17) Oláh Krisztián (Magyarkéc) (1)
18) Ördögh Anita (Magyarkéc) (1)
19) Orosz Otília Valéria (Nagyvárad) (8)
20) Rákosi Hajnalka (Székelyhíd) (1)
21) Rist Éva (Berettyószéplak) (2)
22) Törő Attila (Székelyhíd) (2)
23) Uri Brigitta (Vedresábrány) (1)
24) Veres Etelka (Jankafalva) (1)
25) Zsiskú Gabriella (Magyarkéc) (1)


A Harangszó februári második számából

„A böjt értelme: magunkat jobban Isten szolgálatára szánni.” – írja Böjti tanácsok gyülekezeteink számára címmel Fodorné Nagy Sarolta. A téma folytatódik A Lélek csendje rovatban is. Balázsné Kiss Csilla A böjtölés lelki alapozás címen fogalmazza meg igei gondolatait.


A lap vezércikkét ezúttal Csohány János jegyzi, melyben az egyházi sajtó jelentőségét és a református sajtó kihívásait járja körül. A téma folytatását a lap kétoldalas Egyházi sajtó című melléklete tartalmazza. Ebben Csomay Árpád az egyházi sajtó identitást őrző szerepéről cikkezik, míg Veres Kovács Attilát az egyház és média együttműködéséről, valamint az egyház kommunikációjáról kérdezi Fábián Tibor.

A Nagyvárad és Nagyszalonta közötti szórványról közöl riportot a Református élet rovat. A Nagyvárad-Őssi gyülekezet négy szórványt pásztorol a térségben.

Ismét jelentkezik a lap népszerű külmissziói rovata, a Szabó házaspár Nepálból küldött naplójegyzeteivel, missziójuk ismertetésével.

Újabb életúttal folytatódik a Presbiter rovat Őrzők a strázsán sorozata, melyben ezúttal Muhari István, a Presbiteri Szövetség és a Harangszó volt sajtóreferense, illetve külmunkatársa mutatkozik be.

A Mozaik oldalon Korda Zoltán lelkipásztor, Estike címet viselő áhítat-gyűjteményének legújabb kötetét ajánlja az olvasó figyelmébe Szilágyi Éva. Az Árpád-ház utáni „idegenek” címmel, a 6. résszel folytatódik Boros J. Attila Magyarnak lenni című sorozata.

A lapszámban Reményik Sándor, Olosz Lajos és Szénási Sándor versei olvashatók.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.


2012. február 16., csütörtök

Székelyhídiak és élesdiek közös imaheti szolgálata

Szükség van az imaheti közös szolgálatokra

erdon.ro
Rencz Csaba
2012.02.15

Bihar megye – A téli időszakban szokásos imahetek során előbb a székelyhídi reformátusok “küldöttsége” látogatott Élesdre, majd két hétre rá a Sebes Körös menti város lelkésze és kórusa viszonozta a vendégeskedést.


A Élesden tartott egyetemes imahét keretében január 29-én, vasárnap Székelyhíd református lelkésze, Rákosi Jenő érmelléki esperes volt az igehirdető a Sebes Körös menti város református templomában. A lelkész Márk evangéliumából vett ige – “Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” – alapján beszélt egyebek mellett arról, hogy mennyire szükség van arra, hogy változzon a világ, és a jó irányba történő változásban a hívő ember kell jó példával elől járjon, a templom falain kívül is.

A látogatás viszonzása

A házigazdák meghívásának a lelkész vezetésével mintegy 30 tagú székelyhídi delegáció tett eleget, melynek részesei voltak a gyülekezeti kórus (a férfi- és a női kórus egyaránt) tagjai, kik az igehirdetés után 5 énekszámmal és 5 vers előadással járultak hozzá az ünnepi eseményhez. Mint elhangzott, a korábbi kétszólamú női kórus helyett már négy szólamban énekel a székelyhídi gyülekezeti kórus. A korábbi házigazdák az elmúlt vasárnap, a Székelyhídon tartott imahét záró istentiszteletére voltak hivatalosak, és az élesdiek is hasonló, 30 fős küldöttséggel érkeztek az Érmellékre. Dénes István Lukács élesdi lelkipásztor a Jelenések könyvéből idézett: “Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek”.

Közös ebéd

Az egyházkerületi generális direktor egyebek mellett kifejtette, hogy ahogyan Krisztus győzött a bűn és a halál felett, úgy az ő segítségével mi is sok minden felett győzhetünk, például a közöny, a kishitűség, a bűn, a gyász fölé kerekedhetünk. Ehhez azonban arra van szükség, hogy életünk Krisztus szerintivé változzon, és ebben segíthet az idei imahét is. A szószéki szolgálatot Rákosi Jenő köszönte meg, majd az élesdi kórus énekszámai és szavalatai következtek. Az istentisztelet után a vendégek és a házigazdák, beleértve mindkét gyülekezet kórusait is, a templom melletti Ifjúsági Központban együtt ebédeltek. Az együttlét nagyon kellemes volt, az ilyen jellegű szolgálatokra, találkozásokra nagyon nagy szükség van, állapították meg a lelkészek.

2012. február 13., hétfő

Farsangi mulatság volt Margittán

Farsangi mulatság volt Margittán a HORVÁTH JÁNOS Iskolaközpontban

Pénteken, 2012.febr.12-én, közös hagyományörző farsangi mulatságot szervezett a Horváth János Iskolaközpont és a Margittai Református Egyházközség az I- VIII osztályos diákok számára.


Három ízben is zsúfolásig megtelt az iskola ebédlője a színes, ötletes jelmezekbe öltözött diákokkal és pedagógusokkal. Voltak mese- és szuperhősök, tündérek, királykisasszonyok, lovagok, különböző állatok, bohócok, pincérnő, rendőr, de természetesen Batman, Zorró, Pókember, stb.

Mint minden évben a nőszövetség tagjai elkészítették az alkalomhoz illő farsangi fánkot és a forró teát, mely ünnepélyessé, családiassá, varázsolta a rendezvényt.


Köszönjük a református egyháznak, a nőszövetség tagjainak és az iskola vezetőségének az anyagi támogatást.

Isten gazdag áldása, kísérje, további életüket ás munkájukat!

Balázsi Emma
gondnok


2012. február 10., péntek

Lelki erőgyűjtés az imádság házában - Érmihályfalvai imahét

Imádkozni annyi, mint beszélgetni a Jóistennel. Aki imádkozik, annak lélegzik a lelke, őt éltető „lelki oxigénhez” jut. Aki imádkozik, az dolgozik is, jó kedvvel, örömmel, Isten dicsőítéséért, szeretettel. Aki szüntelenül figyel Istenre, képes Krisztus Lelke által igazán szeretni anyaszentegyházat, felebarátot.


Angliából, protestáns körből indult el, több mint száz éve, a keresztyének Krisztusban lévő egységének, a Krisztusban vallott egy alap jegyében, az ökumenikus egyetemes imahét szokása, melyet a partiumi és erdélyi magyarság még a kommunista Ceausescu-korban is megtartott, hol teljesen, hol kevésbé titkoltan, az 1989-es temesvári forradalom után teljesen nyíltan és nyitottan tartjuk az utóbbi két évtizedben.

Az idei esztendő az érmihályfalvai református egyházközség számára ünnepi év, kettős évforduló kötődik hozzá (ehhez kapcsolódva a Presbitérium Emléklapot bocsátott ki).

1542-ben az Érmihályfalván élő keresztyén, csak magyar, lakosság az 1517-ben Isten által elrendelt és kiválasztott szolgái által elindított reformáció hatására az evangélium szerint reformált igaz hitet kezdték vallani. 1270-ből való Mihályfalva első magyar írásos feljegyzése, 1284-ben már a mai templom-dombon álló 7,3x14 m templomról írtak, ahol két pap szolgált. Noha tatár, török dúlta fel, égette le a templomot, mégis megmaradt Isten kegyelméből és kiválasztottan a keresztyén anyaszentegyház, megmaradt a templom-domb, ahol újra és újra építették, javították az Isten házát, az imádság hajlékát. Az Érmelléken mindig is nagy és központi gyülekezetnek számító magyar keresztyén anyaegyházközség 470 éve vallja magát az ősi templom-dombon az evangélium szerinti reformáció szükségességét, a szüntelen re-formálódást, visszaalakulást, változást és változtatást az Ige szellemében.

1892-ben fejezték be dédszüleink, ükszüleink, az akkor élő és szolgáló református hívő emberek, a csillagtornyos templom klasszicizáló stílusban való átépítését, általános renoválását. Hálásan emlékezünk mi, utódok, ma itt élők erre a hatalmas, maradandó szolgálatra, a közös munkára, fáradozásra, a 120 éve vállalt áldozatra. 120 éve áll ebben az alakjában „ünnepi ruhájában” kimagaslóan és messzeláthatóan református templomunk, jelenlegi külső és belső formáját 120 éve nyerte el (a torony a második világháború miatt veszítette el eredeti pompáját. A debreceni Nagytemplom toronysisak-formáját viselte, de eredeti jellege megfigyelhető, az összekötő ifjúsági karzat pedig Trianon után hét évvel készült el, 120 éve csak ez a rész hiányzott a belső bútorzatból). Ma már műemlék-jellegűnek nevezhető a református templom, Számadó Ernő érmelléki költő szerint „Mihályfalva öreg temploma”, mely alatt az ősi magyar nemzetszerető és nemzetharcos református Bernáth család kriptája van.

Január 29. és február 5. között a kettős évforduló jegyében szervezte meg a Presbitérium az imahetet. A reformátusság meghívta a helyi római katolikus, görög katolikus, ortodox gyülekezeteket (a baptisták nem éltek a meghívással), hogy együtt örüljenek velünk, együtt imádkozzunk, együtt dícsérjük Istent, Krisztusban változzunk még krisztusibbakká. A gyülekezetek lelkészei az Ige üzenetét hozták el templomunkba, az imaheti program kijelölt témakörei alapján, a Jubilate Deo szívből dícsérte kórusénekével az Urat. A Presbitérium hazahívta a Magyarországra áttelepült „gyermekeit” is, mindenik el is fogadta a meghívást, Hella Ferenc Nagykanizsáról, Dérer Zsolt Putnokról jött szolgálni. Sajnos a zord időjárás miatt nem volt köztünk Pelláné Ábrám Anikó (Püspökladány) és Uszkay Huba (Kadarkút), ők majd más időpontban fognak szolgálni. Rákosi Jenő, Székelyhídon szolgáló esperes, a nyitó-napon elhangzó igei vezérgondolatait bővebben és aktualizáltan fejtették ki estéről-estére a meghívott igehirdetők annak a 100-150 gyülekezeti tagnak, akik még a cudar idő ellenére is az Ige, a templom melegére és csendjére, a közös imádkozásra, éneklésre, szülőföldről elszármazó, de ide gyökerező szolgatársakkal való találkozásra vágytak. Jó volt Krisztusban együtt lenni.

Jó volt gyönyörködni gyermekeink, unokáink szívből jövő, lelkesedéssel előadott hitvallásaiban. Az énekek, az aranymondások, a népi köszöntők, a szavalatok, a furulya-hangok csak úgy csengtek-bongtak egy héten át „ünneplő templomunkban”, lelkünket formálta, melengette, szívünk mélyéig behatoló üzenetük. Az Aranykapu óvodásait, a Bernáth Iskola diákjait, a vallásórásokat hallva megtelt szívünk örömmel és büszkeséggel, feltört szülőből, nagyszülőből, nevelőből, gyülekezeti tagból a hála, Isten ma is munkálkodik és formálja szívünket, gyülekezetünket, életünket. A furulyások és a gyermek-kórus tiszta hangja, IKE-tagjaink érett és kitartó üzenet-közvetítése, konfirmandusaink éneklése, jelenléte az érték-nélküli, lelkileg kiüresedő, inkább rosszra változó világ csábításának viharában feledhetetlen élmény maradt. A Presbitérium köszöni a felkészítők munkáját. A szeretetvendégségek alkalmával a Presbitérium, a Pálfi Ágnes Gizella Nőszövetség jókedvű adakozói szolgáltak, ahogyan presbiteri szolgálat volt a két művelődési előadás megtartása is. Megtapasztalhattuk, hogy ahol sok imádkozó ember együtt van, ott a szolgálaton Isten áldása van. A Presbitérium számára ez a hét is lelki megerősödés volt, lelki erőgyűjtés az ünnepi év megszervezéséhez, az idei nagy építkezés lebonyolításához.

Imahetünkön Krisztus Urunk bíztatott minket, az Ige-munkásait arra, hogy Igéje és Szentlelke által újjáformál, átformál minket jobb tanítvánnyá, nem történelmi múlt és nem emberi elv a reformáció, hanem valóság, jelen, Isten elve. Isten, egyedül Igéje által, egyedül Krisztus által, egyedül a kegyelemből elnyert igaz hit által, át akar és át is formál valóságosan az Ő fiaivá, képviselőivé, melynek jutalmát végleg majd odaát és majd az utolsó napon nyerjük el. Az Evangélium, az Örömhír az, hogy Krisztus szeret még mindig bennünket, itt is, most is, és ez re-formál minket arra az életformára, mely nem én-érdekekre, nem emberi gyarló érdekekre, hanem a mennyei világ érdekeire, a köz-érdekeire, a hittestvér-érdekeire épül, célja a földi hazát Isten uralma alá vonni.

Balázsné Kiss Csilla
lelkipásztor

Forrás: Harangszó


2012. február 7., kedd

"Hazai" vendégek az érmihályfalvi imahéten

“Hazai” vendégek az imahéten

erdon.ro
Rencz Csaba
2012.02.7.

Bihar megye – Az Érmihályfalván megtartott imahétre több olyan lelkipásztort is meghívtak, akik a város szülötteiként szolgálnak ma már más településeken, Magyarországon.


Az érmihályfalvi református egyházközség elmúlt héten zajlott imahetére három olyan lelkipásztort is meghívtak, akik a gyülekezetből “nőttek ki”, és lettek lelkészek. Ma mindhárman Magyarországon élnek. Elsőként, az imahét negyedik napján, Hella Ferenc volt az igehirdető, aki Nagykanizsán szolgál. Az utolsó napra Uszkay Huba volt hivatalos, aki korábban a berettyószéplaki gyülekezet élén állt, ma pedig Kadarkúton lelkész. Sajnos, utóbbi a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek (csakúgy, mint a szombati meghívott, a püspökladányi Pelláné Ábrám Anikó), de az “igazolt hiányzást” egy kedvezőbb időpontban bepótolják.

Az élet értelméről

Az imahét ötödik napján volt vendég a várossal szomszédos Értarcsa korábbi lelkésze, a ma Putnokon szolgáló Dérer Zsolt. A tiszteletes János evangéliumából idézte Lázár feltámadásának részletét. Ebből kiindulva kifejtette: régóta tudjuk, hogy az előttünk álló év általában nehezebb mindig, mint a mögöttünk álló, sok gonddal, bajjal szembesülünk. Az emberek “közös gondja”, hogy véges az életünk – miért érdemes mégis élni? Erre rengeteg válasz létezik: a munka, az alkotás, a gyereknevelés miatt, de mindezeknek az élet lezárulta véget vet. A lelkész szerint az élet értelmét nem az a pár évtized adja meg, hanem az a hit, ami tovább segít az örök életbe.

Hét év után újra

Az igehirdetés után Dérer Zsolt elmondta: már nyolc éve él családjával Magyarországon, először a magyar-horvát határ mellé került, négy éve pedig már a magyar-szlovák határhoz közeli, az Érmihályfalvától 190 kilométerre lévő Putnokon szolgál, ahol iskolai hittantanárként is tevékenykedik. Legutóbb 7 éve szolgált szülővárosa gyülekezetében. A vendég szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkipásztor köszönte meg, az istentiszteleten rövid műsorral közreműködött az Aranykapu napközi Csillagszeműek csoportja. A templomozás után a gyülekezeti teremben id. Szilágyi Ferenc képzőművészt tartott előadást a magyar éremművészetről.


2012. február 6., hétfő

Imahét Érsemjénben

Imahét Érsemjénben

erdon.ro
2012.02.6.

Bihar megye – Ökumenikus egyetemes imahetet tartanak az érsemjéni református egyházközségben február 12.-19. között.


Rákos Jenő esperes és Csáki Márta érsemjéni lelkész

Igét hirdetnek: február 12-én, vasárnap, Demse Pál helyi római katolikus plébános; hétfőn Simon Szabó István (Éradony); kedden Szűcsné André Ildikó (Túricse, Magyarország); szerdán Nagy Sándor, a Nagykárolyi Egyházmegye esperese; csütörtökön Varga Károly, a Nagybányai Egyházmegye esperese; pénteken Farkas Antal (Nagyvárad-Velence), a szolgálaton részt vesz a vendég egyházközség ifjúsági zenekara; szombaton Rákosi Jenő, az Érmelléki Egyházmegye esperese; vasárnap Gál Győző, Érmihályfalva és körzetének baptista lelkipásztora. Az istentiszteleti alkalmakra naponta 18 órától kerül sor az érsemjéni református templomban. Mindenkit szeretettel várnak!

Imahét Margittán

IMAHÉT MARGITTÁN
"… de mindnyájan el fogunk változni."
1Kor.15,51


Január 22. és 29. között tartottuk az imahetet a Margittai Református Egyházközségben. Az alkalmak szolgálattevői:

  • Rákosi Jenő székelyhidi lp. az Érmelléki Református Egyházmegye esperese (Mk.10,45)
  • Kánya Endre örvéndi lp. (1 Sámuel 1,1-10)
  • Kulcsár Árpád értarcsai lp. (1 Pét. 2,21-23)
  • Bara László nagykágyai lp. (Róma 12,17-21)
  • Csáki Márta érsemjéni lp. (Jn.20,19)
  • Pázmány Attila tamáshidai lp. (Hab. 3,17-19)
  • Úri Imre vedresábrányi lp. (Jn.21,15-17)



Az ünnepi alkalmak sorát 29-én vasárnap délelőtt, úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet zárta. Ez alkalmon, Nt. Lukács József nagyfalui lp. a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette Isten Igéjét a Jel. 3,21 alapján.

Minden egyes alkalom fényét gyülekezetünk énekkara, az iskolás gyermekek és ifjaink szolgálata, valamint a gyülekezeti tagok által előadott szavalatok emelték.

Hisszük, hogy ezek az alkalmak Isten dicsőségét és lelkünk épülését szolgálták.

Egyedül Istené a dicsőség!

Balázsi Emma
gondnok


A Harangszó februári első számából

Hogyan kezelte Jézus a vitás helyzeteket? Az ökumené jegyében ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes írása olvasható a lap címoldalán. A Harangszó vezércikkét ezúttal Veres Piroska jegyzi. Írásának címe: Isten fizesse meg!


Kegyeleti emlékhelyet avattak a közelmúltban Nagyvárad-Rogériuszon, melynek „elkészültével sokak békessége helyre áll” – fogalmaz a kezdeményezést ismertető írásában Kerekes József lelkipásztor.

Ismét jelentkezik a lap ifjúsági rovata, melyben ezúttal Burián Sándor gimnazista írása szerepel: Naplójegyzetek avagy Lorántffy Susanna secretarusa voltam.

Harmadik részéhez érkezett Csohány János egyháztörténeti sorozata, melyben a Rákóczi család tagjait és azok életművét ismerteti.

Folytatódik a Presbiter oldal népszerű Őrzők a strázsán című portrésorozata, melyben ezúttal Török Sándor, nagyvárad-olaszi presbiter mutatkozik be.

A Mozaik rovatban Tőkés István nemrég megjelent prédikációs kötetéről, Cseri Kálmán új könyvéről, valamint a rogériuszi énekkar zenei albumáról olvashatunk.

A híroldal bel- és külföldi kitekinttést tartalmaz. A lapszámban Tüzes Bálint és Barabás Zoltán versei olvashatók.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap világhálós kiadása a harangszo.blogspot.com oldalon olvasható.


2012. február 3., péntek

Imahét Székelyhídon

Imahét Székelyhídon

erdon.ro
2012.02.02.

Bihar megye – Imahetet tartanak a székelyhídi református gyülekezetben február 5 és 12 között. Az istentiszteletek a kezdő- és a záró vasárnapon 11 órakor kezdődnek, hétköznaponként pedig délután 18 órakor.


A meghívott igehirdetők a napok sorrendjében: február 5., vasárnap – Gellért Gyula (Bihardiószeg), február 6., hétfő – Illyés Tamás (Érszőlős), február 7., kedd – Futó Ferenc (Érolaszi), február 8., szerda – Jakó Sándor (Jankafalva), február 9., csütörtök – Forró Csaba (Apátkeresztúr), február 10., péntek – Vinczéné Pálfi Judit (Nagyvárad-Csillagváros), február 11., szombat – Szőnyi Levente (Szilágylompért), február 12., vasárnap – Dénes István Lukács (Élesd). Minden érdeklődőt szeretettel várnak.


A micskei vegyeskórus története

Az egyházi irattárban nem találni adatot arról, hogy az 1970-es évekig énekkara lett volna a gyülekezetnek. Micske lakossága az 1550-es években lett reformátussá s ettől kezdve a lelkész, majd az 1600-as évektől a református iskola kántortanítója vezette a gyülekezeti éneklést 1948-ig. A templomban az 1920-as évekig hangszer sem volt, ekkor vásárolta a gyülekezet első harmóniumát. Az 1920–30-as évek egyházlátogatási jegyzőkönyveinek énekkarra vonatkozó kérdésére ilyen válaszokat olvasunk: „nincs iránta érdeklődés” (1927), „az utóbbi évek folytonos tanítóváltozásai miatt nincs” (1931), „nincs, aki vezesse” (1933). Néhány utalás található arra, hogy az 1930-as évek közepén Füzessy Géza lelkész idejében énekkara volt a gyülekezetnek, de ez rövid ideig működhetett.


Az énekkar 1980. május 25-én, Pünkösd ünnepén

Négy évtized múlva Kovács Imre lelkipásztor szervezte meg és vezette az egyházközség első énekkarát, aki 1977–1984 között volt lelkésze a gyülekezetnek. A kórus harminc tagból állt. Az énekkari próbákat az őszi és téli hónapokban tartották és sátoros ünnepeken – karácsony, húsvét, pünkösd – szolgáltak a templomban. Egy- illetve kétszólamú énekeket adtak elő. Három év után az énekkar felbomlott.


A X. Érmelléki Kórustalálkozón, 2001. április 29-én Berettyószéplakon


A micskei kórus 2000 elején alakult újra tizenkilenc taggal. A kórus vezetője Demjén Annamária óvónő, aki egyben a gyülekezet kántora is. A próbákat főleg ősszel és tavasszal tartják, a nyári időszakban, ha nincs fellépése a kórusnak, a kórusmunka szünetel. Repertoárját két és háromszólamú énekek, valamint többszólamú kánonok képezik. A kórus minden esztendőben részt vesz az Érmelléki Egyházmegye kórustalálkozóján. (2000 – Érmihályfalva, 2001 – Berettyószéplak, 2002 – Székelyhíd, 2003 – Szalacs, 2004 – Gálospetri, 2005 – Margitta, 2006 – Bihardiószeg, 2007 – Szalacs, 2008 – Margitta), fellép a helybeli református és római katolikus templomban egyházi ünnepeken, a Művelődési Otthonban a március 15-i megemlékezéseken, a világháborúban elesett micskeiek emlékművénél a koszorúzások alkalmával.


A IKE- kórus 2002-ben, az ifjúsági kórustalálkozón


2008. október 4-én a kórus az anyaországi Vámosgyörkön tartott Virág János Énekkari Találkozón és Versenyen vett részt meghívás alapján, ahol a magyarországi, felvidéki és erdélyi kórusok társaságában „Bronzminősítés”-t kapott.


Az ifjúsági kórus 2008-ban, a kórustalálkozó után Székelyhídon


Az ifjúsági kórus

Ifjúsági kórus 1997-ben alakult meg gyülekezetünkben Demjén Annamária óvónő és kántornő vezetésével. Az IKE-re járó bibliakörösök alkotják s létszáma 20–25 közötti. Megalakulásától kezdve részt vesz az Érmelléki Egyházmegye Ifjúsági Kórustalálkozóin / 1999 – Székelyhíd, 2000–2006 – Micske, 2007–2008 – Székelyhíd/. A gyülekezetben főleg szentestén és konfirmációkor szolgál az ifjúság. Számos gyülekezetben vendégszerepeltek, így Bürgezden, Berettyószéplakon, Bihardiószegen, Margittán, Poklostelken, Szentjobbon és Apátkeresztúron.


Az IKE-kórus 2009 áprilisában, a XV. Ifjúsági Kórustalálkozón


A Papfalvi Református Egyházközség története

A Papfalvi Református Egyházközség története

„Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az Ő nevét,
hírdessétek a népek között az Ő cselekedeteit.” (Zsolt 105)

Az Érmellék egyik legfiatalabb s egyik legkisebb református gyülekezete a Papfalvi Református Egyházközség.

Papfalva földrajzi fekvése

Bihar megye ÉK-i részén terül el, a Berettyó bal oldali mellékfolyójának, a Bisztrának a medencéjében. A Nyugati Kárpátok hegyvonulatának (ún. Rézhegység) É-i részén, a Dernai Kövesdombok Ny-i oldalán. Nagyváradtól ÉNy-i irányban, kb. 70 km-re. Közelebbi városok: Margitta (DNy-ra kb.15 km), Élesd (ÉNy-ra kb. 40 km). A helység mintegy 10876 ha területen helyezkedik el, magába ölelve 7 falu határát: Papfalva (Popești), Almaszeg (Voivozi), Középes (Cuzap), Várvíz (Varviz), Füves (Vărzari), Bodonos (Budoi), Bisztraújfalu (Bistra). A község központja Papfalva.

A falu rövid története és lakosai

Papfalva nevét először 1435-ben megjelent iratokban jegyezték le. Az akkori település 30-32 porta volt, ami 7 lakott háznak (lakott teleknek) felelt meg. Amikor Báthory Zsigmond fejedelem Bocskai Istvánnak adományozta Szentjobb várát és uradalmát, annak hatása érezhető volt ezen a vidéken is. A reformáció kezd erőre kapni itt is, különösen Almaszeg vidékét említik meg az 1517-57-es évek feljegyzései. Az 1613-29 évekből megtudhatjuk, hogy Papfalván és vidékén megjelenik a románság, egy Mihai nevű ortodox pap irányítása mellett templomokat építenek, az iskolákban elkezdenek román nyelven tanítani. A feljegyzésekből kitűnik, hogy a lakosság száma 68 lélek volt ebben az időben. 1747-ben, amikor a település a Melki Apátság tulajdonába került, nőni kezd a magyarság száma ezen a vidéken is. Baranyi János földbirtokos telepítette be az első iparos (mester) embereket: építészek, kovácsok, vincellérek, bábaasszonyok. Ezek többsége magyar és német származásúak. 1756-ban 20 család elhagyta az ortodox vallást és görög-katolikusnak állt át. Ez a lakosság között nagy botrányt keltett. 1777-99 között a lakosság száma 121 lélek. Ekkor említik meg először a magyar családokat, szám szerint hatot, illetve két német családot és zsidó családot is, bár számuk nincs feljegyezve.

Megjelent az első református káté, de a reformátusok száma csak a dualizmus időszakában gyarapodott. Az 1877-es év változást hozott a lakosság életébe. Megnyíltak a bányák Tataroson, Dernán és Almaszegen, ez lehetőséget biztosított a lakosság számának gyarapodására. Így már az 1880-as népszámlálás adatai szerint 3256 lélek volt nyilvántartva. 1914-ig a lakosság száma változó. Az I. és II. világháború között nem változott. 1918-ban Papfalva képviselője Tamás Vasile, aki részt vett a Gyulafehérváron tartott egyesülésen és szavazatával hozzájárult Erdély Romániához való csatolásához. 1918-40 között Papfalván csak román nyelvű oktatás volt I-VII. osztályban. 1940-44 között csak magyar nyelvű oktatás. 1948-67 között I-VIII. osztály román nyelven, I–IV. osztály osztatlan tagozat magyar nyelven.

A 2002-es népszámlálás adatai szerint az összlakosság száma 8537 fő, melyből 6284 román, 1315 szlovák, 429 magyar, 422 rroma és 24 német nemzetiségű. A vallásos megosztás is elég változatos. A románság legnagyobb része az ortodox hitet gyakorolja. A szlovák lakosság legnagyobb része római-katolikus. Számukra 2009-ben szentelték fel az új templomukat. Közzéjük soroljuk a német ajkú lakosokat is. A magyarság legnagyobb része a református hitet gyakorolja kb. 80-90 család (120 személy) őket követik a római-katolikusok. A magyarok közül is sokan átálltak a különböző felekezetekhez: baptista, pünkösdi, vagy a Jehova tanúi szekta sorai közé, akik román nyelven tartják az istentiszteletüket saját imaházukban. A romák legnagyobb része az ortodoxokhoz tartozik, de ők is beolvadtak szép számban a szekták soraiba.

A magyarság (reformátusok) meghonosodása Papfalván

A bihari föld, amely a magyar határmenti síkságtól a Nyugati-Kárpátok ormáig terjedt, mindenkor bőkezű volt az emberekhez, akik verejtékükkel öntözték, hogy minél többet teremjen. A bányászás évszázados foglalkozási ág a bihari tájakon. „...Az Úr az Ő népének oltalma és Izráel fiainak erőssége” (Jóel 3, 16). Ezen igerészlet meggyőző bizonyítéka annak, hogy az Ő gondviselése és oltalma folytán az 1950-es években újra megnyíltak az almaszegi szénmedence bányái, s ezzel újabb lehetőség nyílt mindenki számára a mindennapi kenyér megkeresésére. A tárnák megnyitásával megindult a lakóházak építése is a bányászcsaládok részére. Szinte népvándorlás-szerűen jöttek a környező falvakból (Micske, Poklostelek, Tóti, Érbogyoszló, Érszőllős, stb.) a jobb megélhetés reményében otthont teremteni maguknak, családjaiknak. Isten rendelése szerint, egyre jobban gyarapodott a magyar lakosság száma, s ezzel együtt a reformátusok száma is. „Mint a szép, híves patakra a szarvas kívánkozik, / Lelkem úgy óhajt Uramra és Hozzá fohászkodik”. A 42-ik zsoltár szavai, bizonyságtételként szolgáltak az ige hallgatására szomjas lelkek óhajának, akik Isten igéjét szerették volna hallgatni imádkozó, szent lélekkel, de se református templom, se református lelkipásztor Papfalván nem volt. Mégis elindultak bízva Isten ígéretében: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 8.) Így próbáltak közösséget keresni nyelv és hittestvéreikkel. Bíztak abban is, hogyha egy akaraton lesztek minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik a Mennyei Atya. Reménységük be is teljesedett.

Isten igéjének hallgatására kezdetben a papfalvi magyar iskola tantermében gyűltek össze Id. Liszkai Kálmán, tóti lelkipásztor szolgálatával. Ettől kezdve minden hónap egy vasárnap délután református istentisztelet volt Papfalván.

A helybeli község vezetői rövid idő elteltével nem engedélyezték az istentisztelet megtartását az iskola helyiségében. Az alig formálódóban lévő gyülekezet nem hátrált meg az eléjük gördített akadály ellenére sem, továbbálltak, s összegyűltek azoknál a családoknál, akik szívesen felajánlották hajlékaikat. Szívünkbe zárva emléküket, sok szeretettel, tisztelettel gondolunk mindnyájukra: Kemalas Gyula és Márta, Elekes József és Júlia, Magdács József és Etelka, Özv. Sáfián Mária. Ez utóbbi testvérünk hajlékában volt az első konfirmáció Papfalván 1973-ban.

Id. Liszkai Kálmán lelkipásztor halála után fia, Ifj. Liszkai Kálmán lelkipásztor folytatta szolgálatait gyülekezetünkben is, az eddig felállított program szerint. (Abban az időben Tótiból Papfalvára a bányászokat szállító bányászbusszal lehetett utazni, természetesen azok menetrendje szerint. Zsúfolásig tele voltak, ülőhelyről szó se lehetett, jó volt, ha mindkét lábuk egymás mellett volt és úgy álltak. Ezeknek a viszontagságos utazásoknak ellenére is pontosan betartották szolgálataikat.) A hívek is buzgó odaadással, kitartással, szeretettel jártak az istentiszteletekre. Egy akkori időből származó feljegyzés alapján 60-70 személyről volt nyilvántartás. Ezt a nyilvántartást néhai Vajda Kálmán, „önkéntes gondnok” készítette, ami megörökítette azon templombajáró hívek nevét is, akik rendszeresen fizették az általuk megállapított úgymond egyházfenntartó járulékot, azaz 50 (ötven) lejt (1975- 1988 között). Ifj. Liszkai Kálmán hirtelen bekövetkezett halálának okán 1991 januárjától az esperesi hivatal beszolgáló lelkipásztorokat küldött minden istentiszteleti alkalomra: Érbogyoszlóból, Micskéről, Köbölkútról, Érkörtvélyesről, Székelyhídról. Hála legyen Istennek, hogy gondoskodtak folyamatos lelki táplálékunkról.

Az anyaegyház kialakulása, fejlődése

1992-ben a Tóti gyülekezet lelkipásztora Demeter Sándor lett. Beszolgáló lelkészként teljesített szolgálatot gyülekezetünkben is. Havonta egyszer minden hónap harmadik vasárnapján 3 órától istentiszteletet tartott. Minden második pénteken délután vallásórát, kátéórát, valamint ifjusági bibliaórát tartott az egyik fiatal bibliaórás lakásán. (Keresztési Júlia) Megszervezte a presbitériumot. A gyülekezet gondnoka Kincses Antal lett. A presbiterek: Diós Károly, Kovács Gyula, Botos Márton, Szarvadi Ferenc, 1994. december 31-ig. Köszönettel is hálával jegyezzük meg, hogy hitépítő és lelkigondozó munkája mellett szívén hordozta gyülekezetünk legnagyobb problémáját: a templom (imaház) és a lelkészlakás kérdését. Kitartó munkába, sok fáradtságba és sok akadályba ütközött, de az Úr végül is félreállított minden az útból, és lehetővé tette egy teleknek a rajta levő kis házzal együtt való megvásárlást 1993-ban. Az Úré legyen a hála, hogy végül Papfalván is lett háza. „Dicsérjük az Urat a szent hajlékért” (Zsolt 63) A vásárlás akkori pénzben 4,5 millió lejbe került. Az összeg egy részét csaknem félmillió lejt a gyülekezet adakozásából sikerült összegyűjteni. A többi 4 milliót egy holland segélyszervezet „Stihting Huljaooste Európa Senaung” egyik munkatársa J. Joose ajándékozta. Isten fizesse vissza sokszorosan!

Ugyanakkor a gyülekezet egy harmóniumot is kapott ajándékba a holland testvérektől (1994-ben). Meg is kezdődött a hangjegyek, kottából való ismerkedése, a harmóniumon való ének tanulás Berki Mária segítségével. Sok gyakorlással az ügyes fiatalok reményen felüli sikereket értek el. Horváth Ilona, Horváth Enikő, Buczi Melinda neveit említhetjük meg, akik kántorizáltak is. 1994-ben megtörtént a megvásárolt lakás imaházzá való átalakítása. Az ehhez szükséges költségek a hívek adományából történt. Nemsokára a javítások után csak a hollandok jóvoltából megérkeztek a padok is. 1Kor 15, 38 sorai: „… a ti fáradozásotok nem hiába való az Úrban”, - újabb bizonyítékot, bátorítást jelentett számunkra. Bízva az imádságot meghallgató Urunkban a lekipásztor megkezdte az újabb lépéseket egy parókia vásárlása érdekében.

Újabb presbiteri választás után Buczi Károly, Udvari István, Nagy Gyula, Horváth Bálint kerültek be a presbitériumba 1996. december 31-ig. 1995-ben a lelkipásztor meglátogatott minden családot Papfalván. Házhoz vitte az evangélium üzenetét, amely a szívekhez is eljutott. A hívek lelkileg is épültek, ennek bizonyítéka, hogy az istentiszteleteken egyre többen tesznek bizonyságtételt énekeikkel, szavalataikkal. Pl: Somogyi Rozália, Horváth Ilona, Horváth Enikő, Buczi Melinda. 40-50 gyülekezeti tag jön el a havonta egyszer tartandó istentiszteletre a 160 lélekből (25- 30%). Megtörténik az imaház részleges külső kijavítása a gyülekezet áldozatos szeretetéből. Új kerítés készült az utcafront felől. Istennek legyen hála minden adakozó lélekért. 1997-ben megtörtént a lelkészlakás megvásárlása a holland testvérek áldozatos anyagi segítségével.

Elszakadva a tóti anyaegyháztól s egyesülve a réti valamint a cséhteleki reformátusokkal 1994-ben megalakult a papfalvi református gyülekezet. Egy új anyaegyház lettünk 268 lélekszámmal, melyből 160 papfalvi, 80 réti, 28 cséhteleki-hegyi. Isten akaratából, hitünk megingathatatlan erejéből a papfalvi bányatelepen sikerült gyökeret verni nekünk, szórvány-reformátusoknak. Ha 1992-ben gyülekezetünknek semmi vagyona nem volt, templom, parókia, kegyszerek jutottak tulajdonunkba Isten gondviselő kegyelméből már 1994-re. Öröm töltötte el lelkünket látva, hogy fellendült a gyülekezeti élet nálunk is. 1992 karácsony estéjét először ünnepeltük együtt a gyülekezetben, először kaptak csomagot a gyermekek. 1993. május első vasárnapján először ünnepeltük meg az Anyák napját gyülekezetünkben.

Exmittusok szolgálatai

1997 őszétől 2000 augusztusáig a kolozsvári teológia III. éves teológusai szolgáltak gyülekezetünkben: 1997-98 Szilágyi Sándor és Visky István 1998-99 Visky István és Kánya Zsolt Attila 1999-2000 Szabó Zsolt, Kincses Kálmán, Lőrincz Lóránt, Miklós Csaba. Igehirdetéseik valamint minden szolgálatuk hűen tükrözi, hogy építeni és épülni akarnak hit által. Egy akarattal, pozitív hozzáálással éltük meg gyülekezetünk életét, 30-40 résztvevővel. Szolgálataikat a következő beosztással végezték. Minden szombaton délután 4 órától vallásóra a gyermekekkel, 6 órától bibliaóra, vasárnap 10 órától istentisztelet Papfalván, 1130 –tól istentisztelet Cséhteleken, 1 órától istentisztelet Rétiben. Foglalkoztak konformándusokkal is. Sokat foglalkoztak, jó eredménnyel, azokkal, akik harmóniumozni tanultak. Segítették őket a kántorizálásban. Buzgó odaadással, imádkozó lélekkel készültünk az Egyetemes Imahétre, amelyet 1998. február 16 és 21 között tartottunk meg. A vendég-lelkészek igehírdetése, az evangélium üzenete mélyen áthatotta lelkünket, amit emlékezetesebbé tett a velük érkező ifjak szolgálata is. Minden este a réti gyülekezetben is tartottak istentiszteletet 30-40 résztvevőnek.

A szeretet és az együttlét jegyében tartottuk meg 1998 május 10-én az első Imanapot (csendesnapot) Id. Visky Ferenc lelkipásztor igehirdetése a Zsolt 133, 1 alapján: „Íme, míly jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak”, szívünkbe táplálta az együttérzés, egymásra való figyelés, az összetartás, a közösség erejének fontosságát a mindennapi életünkben. Több mint 120 papfalvi, 15 réti, 4 cséhteleki gyülekezeti tag és a vendég résztvevők részesültek az úrvacsora jegyeiben, valamint a végén megtartott szeretetvendégségben. 1999. augusztus 29-én megtartottuk a II. Imanapot. Közös létünk alapigéje Mal 1, 2 volt. „Szeretlek benneteket, mondja az Úr!” Szintén id. Visky Ferenc lelkipásztor hirdette az igét. Ez egy áldott alkalom volt megint arra, hogy jobban figyeljünk Isten gondviselő szeretetére, melyet úgy szór ránk, mint a nap a sugarát. A bizonyságtételek megerősítették az igehirdetés alapigéjét. Együttlétünk szeretetvendégséggel zárult. Ezt megelelőzően az úrvacsora jegyeit vehettük magunkhoz. Ünneplésünkön részt vettek a falu más felekezetű tagjai is.

Gyülekezetünk élete 2000-től napjainkig

2000 augusztusától gyülekezetünk kinevezett lelkipásztora Visky István lett. Istentől kapott adottságaival, az evangélium erejével szolgálta gyülekezetünket. Úgy a külső, mint a belső építésre nagy gondot fordított. A holland és a német testvérektől kapott céladományokból gyorsan hozzákezdett a parókia átalakításához. Aránylag rövid idő alatt sikerült befejezni az általa tervezett munkálatokat. Isten iránti hálával gondolunk arra, hogy gyarapodott a résztvevők száma az istentiszteleteken: Papfalván vasárnap délelőtt 40-42, délután 15-18 lélek, Cséhteleken 8-10 lélek, Rétiben 20-25 lélek vett részt. Fellendült a nőszövetség munkája. Egyre több nőtestvérünk vette ki részét a közösségi munkákban, diakóniai szolgálatokban, csigatészta készítésében stb. Az immár kicsinek tűnő imaházat 2002-ben egy 2 szobás lakásra cserélte a gyülekezet.

Hagyományaink megőrzésének jegyében tartottuk meg 2002-ben is az Imahetet február 16-25 között a Zsolt 19, 9 igéje alapján: „Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet.” Alig fejeződött be a parókiánál végzett átalakítás mindjárt megkezdődött az újonnan vásárolt lakás „imaházzá” való átalakítása. 2002 áprilisától augusztusig Demeter Sándor tóti tiszteletes úr szolgált be gyülekezetünkbe havonta egy vasárnap délután.

2002 nyarán gyülekezetünk főgondnoka Kincses Antal, néhány presbiter társával, Udvari István, Nagy Gyula, Horváth Bálint segítségével hozzáfogott az új épület átalakításához. A munkálatok eléggé elhúzódtak. Ez az időszak sajnos nem vezetett lelkünk épüléséhez. Amikor augusztus végén megérkezett Hover Zsolt tiszteletes úr közösségünkbe a munkálatok még javában folytak. Hamar felfigyelt a széthúzásra, az ellentétekre melyek gyengítették közösségünk összekovácsolódását. Igyekezett rávilágítani és szívünkbe vésni azt, hogy szükség van minden együttérző és tenniakaró magyarra, a szórványban élők megtartására. Megszervezte hitépítő szolgálatait: vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleteket, bibliaóra, vallásóra, konfirmándusok előkészítése, a bűnbánati istentiszteletek. Mindjárt szolgálata kezdetén kivette részét a templom átalakításának munkálataiban. A padló beton alapjának leöntése, majd a deszkák lerakása, lépcsőöntés a templomnál, majd a parókián. Szószéket készítettett, padokat hozott Diószegről. Így megszépült az imaházunk belseje. A templombajárók száma vasárnap délelőtt 35-36 lélek, délután 8-10 személy, Cséhteleken 12-15, Rétiben 25-25 gyülekezeti tag. Gondoskodott a kántorok utánpótlásáról. Újabb fiatalokat toborzott harmóniumozni: Sorbán Mónikát, Nagy Mónikát. A nőszövetség munkáját is támogatta jó ötletekkel, segítő jó akarattal. Szolgálati évében volt 2 konfirmáló lány, 1 keresztelés.

2003 őszétől Kovács Szabadi Tünde lett gyülekezetünk lelkipásztora. Odaadó lélekkel, alázatos szelídséggel 8 évig szolgált gyülekezetünkben. Nem kerülte el figyelmét, hogy jó kapcsolatot teremtsen a községben lévő más felekezetekkel, mivel az egyház az egyetlen magyar nyelvű életet biztosító intézmény ezen a vidéken. Hitépítő szolgálatai a vasárnapi, bűnbánati, ünnepnapi istentiszteletek, vallásóra, bibliaóra, imalánc a betegekért, próbálta szívünkbe helyezni, hogy valamennyi szív a papfalvi egyházközségért dobogjon, ha nem is vagyunk papfalvi születésűek.

Az imahetek megtartása minden évben szinte forró vágyakozással töltötte el lelkünket. Kitartó szeretettel támogatta a nőszövetség munkáját. Az ifjúság soraiból tanította Oláh Brigittát harmóniumozni, aki több éven át kántorizált gyülekezetünkben. Kezdetben az istentiszteleteken résztvevők száma elérte a 35-40 tagot a vasárnap délelőtti istentiszteleteken, a délutánin a 10-12 tagot. Évről-évre csökkent a számunk, sajnos elöregedő gyülekezet vagyunk. Utánpótlás nincs. A fiatalok elmentek olyan helyekre, ahol a fennmaradásukat tudják biztosítani. A lélekmentő munka szinte veszélyben van. Szolgálati éveiben a külső építésre is igyekezett. Új kerítést készítettünk a parókiánál. A templom előtti előtér felépítése 2 évig tartott 2008-2009. Az ablakok kicserélése az imaházon és részben a parókián 2010-ben. Új kerítés készült a templom körül 2011-ben. Az építkezéshez szükséges anyagi támogatást a hívek adományából, a Bihar Megyei Tanácstól, külföldi segítségből, pályázatok sikeres eredményeiből fedeztük. Diakóniai szolgálataival bátorította a betegeket, rászoruló szegényebb családokat, betegotthon elesettjeit és mindannyiunk épülését. „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek és tanítványaim lesztek” (Jn 15, 8).

Gyülekezetünk jelenlegi lelkipásztora Erős Joó Béla. 2011 szeptemberében került gyülekezetünk élére. Poklostelekről jár Papfalvára (kb. 30 km) szolgálatai teljesítésére. Minden vasárnap délelőtt 11 órától istentisztelet, ezt követően családlátogatás, 15 órától délutáni istentisztelet, szerdán 1130 –tól vallásóra, családlátogatás, kórházi bibliaóra, 3 órától gyülekezeti bibliaóra. Az idősek és betegek iránti tisztelet és figyelmesség jegyében ünnepeltük meg 2011. október 2-án az „idősek és betegek napját”. Ilyen közös ünneplési alkalomra először került sor gyülekezetünkben. Jó volt megélni, átérezni újra és újra, hogy Isten szeretete, gondviselő kegyelme születésünktől, idős korunkig érezhető csak merjünk örökké Benne bízni, hozzá imádkozni. Joó Sándor az „Elmúlt évek ajándéka” című versének sorai eszünkbe juttatja „Amíg szeretni és imádkozni tudsz nem vagy felesleges.” A lelki hajlék építőkövei szolgálják Isten dicsőségét!

Befejezésként hadd mondhassam el, hogy mit jelent itt Papfalván egy református templom, református lelkésszel?! Alkalmat teremt e kis táj református magyar népe megmaradásának, élni akarásának, összefogásának kifejezésére. Erőt, kitartást, reményt nyújt a falu szellemi, erkölcsi, anyagi életének építéséhez.

Isten áldása vezesse további életünket, adjon erőt az Ő országa dicsőítésére! Segítsen mindenkor hálaadásra azért, hogy:„Az Úr csodásan működik…”.


Berki Mária
nyugalmazott tanítónő


Lelkészértekezletek az Egyházmegyében - A lelkipásztor időbeosztása

Lelkészértekezletek az Egyházmegyében

A lelkipásztor időbeosztása.

A második alkalomra október 11-én, Érszőlősön került sor. A nyitó áhítatot Szűcs Zoltán kórházlelkész tartotta a Kol 1, 24-29 igeszakasz alapján. Hálát adott azért, hogy lehetőséget kapott az Úrtól, hogy a mai alkalmon, önként szólhat, ami egyben az első is, hogy a lelkészi kar felé szolgál. Bizonyságot tett arról, hogy a korházban számtalan nehéz élethelyzettel találkozik, és Isten mindig megadja azt, hogy mit szóljon. Több megrázó, megható esetet sorolt fel, amelyekben Isten akaratát, igéjét kellett feltárni. A szolgálat, a kórházban is, Isten megbízatása alapján történik. A szolgálat tanúskodás, amire nem csak a teológiai intézet falai közül, hanem a mennyből is megbízatást, felhatalmazást kaptunk. A szolgálatnak célja van. Feltárni a titkot. A titokzatos tanításba be kell avatni az avatatlant. Hiába, hogy valaki sok éven keresztül ott ült a templomban, de sokszor nincs ember, akit elküldjünk, akár a vigasztalás szolgálatába is, mert nincsenek felkészülve. Az Isten igéje sokak számára titok. Hiába hangzik el sok ezer igehirdetés egy gyülekezetben, ha az Ige sokak számára titok. Sokszor arra a következtetésre jutunk, hogy nem a mennyiségre, hanem a minőségre kell a hangsúlyt fektetni. Egy korházi betegszobában, ahol egy-két személy fekszik, hatalmasan munkálkodhat a Lélek. Nem nagy igemagyarázatokra van szükség, egy betegnek lehet, nem is kell mondani semmit, mert annak is örül, ha megfogják a kezét, megsimogatják a hátát.

Pál apostol nemcsak hallhatóvá, hanem láthatóvá is tette Isten igéjét. Elvitte Krisztust a világba. Európában hanyatlik a keresztyénség. Egy öregotthonban valakit Angliában azért nem vettek fel a munkába, mert hitvalló keresztyén volt, és tartottak tőle, hogy megzavarja az idősek, betegek lelki nyugalmát. Az egyház, mintha nem tudna tervezni, hogy kinek hol a helye, hogy „nyerő csapat” legyünk, ahol mindenki a neki legjobban megfelelő poszton „játszik”, és jól teljesít. Az egyháznak hatékonynak, hatásosnak kell lennie. Hatni kell a világra. Nem hatásvadászatra van szükség, hanem energikusnak, lendületesnek kell lenni.


Az áhítat után Dobai Zoltán, ákosi lelkipásztor, a nagykárolyi egyházmegye lelkészértekezleti elnöke tartotta meg előadását, „A lelkipásztor időbeosztása. Szolgálat és család.” címmel. Elmondta, hogy a nagykárolyi egyházmegyében erről a témáról már a tavalyi esztendőben (2010) értekeztek, és nagyon építő beszélgetés alakult ki a témában. Ő maga is részt vett egy lelkészi konferencián, ahol ugyanez volt a téma, ott sokat tanult, azt osztotta meg a jelenlévőkkel.
A lelkipásztor belső és külső elhívást kapott a szolgálatra. (Vocatio interna et externa). Felkészítették arra, hogy mi vár rá, ha kikerül a teológiáról, és egy gyülekezetben kell szolgálnia. Van olyan gyülekezet, ahol azonnal értesítik a lelkészt, ha halott van a faluban, nem számít, hogy éjszaka van, vagy nappal, hány óra. Akinek fontos bejelentenivalója, mondanivalója van a lelkipásztor számára, az sokszor nem törődik azzal, hogy a lelkész is ember, neki is van magánélete.

A lelkipásztornak társa a felesége vagy férje. De nem mindegy, hogy milyen lelkülettel lesz a társa. Sokan már akkor hibáznak, amikor nem bizonyosodnak meg jövendő társuk hitéről, elszántságáról, kitartásáról. Eleinte minden szép és jó, de idővel az elzárt, félreeső helyen el lehet fásulni, meg lehet keseredni, vannak, akik úgy érzik, túl nagy árat kell fizetniük egykori döntésükért.

Megkérdeztek egy lelkészgyereket, hogy milyen érzés lelkészcsaládban élni. Meglepő volt a nyers, őszinte válasza: úgy érzi magát, mint egy fehér egér, mint egy kísérleti nyúl, akit mindenki megfigyel, tanulmányoz, kritizál, piszkál, de senki nem akar mellé barátnak szegődni.

Mindennek rendelt ideje van – olvassuk a Prédikátor könyvének harmadik fejezetében, az első nyolc versben.

A lelkipásztor naponkénti harca, hogy mikor mire figyeljen, hogy mikor minek van itt az ideje. Hatféle kapcsolati magatartást lehet megkülönböztetni:
- független: külön kezeli a szolgálatot, és külön a családot
- kompenzáló: egyikben próbálja megvalósítani a másikat (a család a gyülekezet része, velük is úgy foglalkozik, mintha a gyülekezettel foglalkozna)
- inkompatibilis: nehezen feloldható konfliktus van a szolgálat és a család között
- instrumentális: az egyik eszközként szerepel a másikban vágyott céloknak az elérésében
- kölcsönös: kölcsönösen befolyásolják egymást, a szolgálat és a család, hol pozitívan, hol negatívan
- integratív: a kettő szorosan egybefonódik, és nem lehet külön kezelni őket.

A lelkipásztor sokszor a gyermekei iskolai, óvodai ünnepségén az egyetlen édesapa. Nagymamák, édesanyák mellett az egyetlen apuka. Meg is jegyzik, hogy ő eljöhet, mert ráér. Mindenre lehet ideje.

Fontos dolog a tervezés. Időbeosztásra van szükség. Egyházi munkaköri leírást kellene készíteni, amelyben nemcsak a lelkipásztoroknak, hanem a presbitereknek, és az egész gyülekezetnek is megfogalmazhatjuk, hogy kinek mi a teendője, kitől mit várnak el. A lelkipásztornak fel kell készíteni a gyülekezetet, hogy szolgáljon, nem mindenki helyett kell ő szolgáljon.

Nincs munkatársképzés. A lelkipásztornak koordinálnia kell, vezetnie. Hasznos dolog lehet az is, ha valaki a szolgálati napló mellett egyfajta munkanaplót is vezet, amelyben feljegyzi gondosan, hogy napról napra mit tett. Később könnyebb felidézni, hogy mik voltak azok az „apróságok”, amikkel elteltek a munkaórák. Végezetül az előadó továbbgondolásra szánt kérdésként fogalmazta meg, hogy jó-e az, ha a lelkipásztor otthona egyben a szolgálati helye, munkahelye is.

Kulcsár Árpád
főszerkesztő