2012. január 31., kedd

A Harangszó januári második számából

Nemzeti imádságunk évszázadairól ír a királyhágómelléki reformátusok lapjának legújabb számában Csohány János. A Harangszó emellett évértékelő interjút közöl Csűry István püspökkel, illetve a közelmúltban elhunyt Bajnai Csaba lelkipásztorra emlékeznek pályatársai.


A békességszerző küldetést és a szolgálatot vállalók segítését tartja hangsúlyosnak az elmúlt évben tett 61 gyülekezeti látogatásáról szólva ft. Csűry István királyhágómelléki püspök, a vele készült évértékelő interjúban. Szintén a lap címoldalán olvasható Eszenyeiné Széles Mária vezércikke. Címe: A feltétel.

A Református élet rovatban ezúttal a magyargoroszlói templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteletről és a végvári református iskola centenáriumáról olvashatunk beszámolókat.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajnai Csaba avasújvárosi lelkipásztorra emlékezik a lap Mementó oldalán, a volt évfolyamtársak részéről Farkas Antal, valamint a Nagybányai Egyhzmegye képviseletében Varga Károly.

A Presbiter oldalon Venter Miklós az aradi presbiteri szövetség jubileumi konferenciájáról és az anyaországi testvérszervezetnek a sport és egyház kapcsolatát taglaló rendezvényéről számol be.

A Mozaik rovatban nemzeti imádságunk évszázadait foglalja össze Csohány János, az Ajánlóban pedig az egységes református egyház lapjának legújabb számáról, illetve a Kálvincsillag királyhágómelléki témáiról olvashatunk.

A híroldalon Müller Dezső lelkész-költő legújabb könyvének váradi bemutatójáról, az egyházkerületi bibliaismereti vetélkedő döntőjéről, az élesdi eklézsia zenei rendezvényéről és Vérvölgy anyaországi testvérkapcsolatáról találunk írásokat.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap világhálós kiadása a harangszo.blogspot.com oldalon olvasható.


Imahét-nyitó istentisztelet Érmihályfalván

Mindannyiunknak szüksége van változásra

erdon.ro
Rencz Csaba
2012.01.31.

Bihar megye – Imahét kezdődött vasárnap délelőtt az érmihályfalvi református egyházközségben. Az első igehirdető Rákosi Jenő székelyhídi lelkész, érmelléki esperes volt.


Az imahetet nyitó istentisztelet bevezetéseként az Aranykapu református napközi Aranyhalacska csoportjának apróságai mutattak be újévi jókívánságokból összeállított rövid műsort. Rákosi Jenő esperes prédikációjának alapigéjét Márk evangéliumából olvasta fel: “Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon.” Az esperes elmondta: az egyetemes imahét témáját lengyelországi keresztények állították össze, Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből véve a mottót: “Mindnyájan el fogunk változni a mi Urunk Jézus Krisztus győzelme által!” Ennek kapcsán kifejtette, hogy az embereknek szükségük is van a változásra a mai bábeli zűrzavarban, a szeretetlenséggel, bűnnel és gyűlölettel teli világban. A változásra azonban az ember a maga erejéből gyenge, ahhoz csak a Krisztus bűn és halál feletti győzelmébe vetett hit adhat elég erőt.

Nehéz esztendő után

Az esperes szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, erőt kívánva neki az Érmelléki Református Egyházmegye vezetésével rá háruló feladatok elvégzéséhez. Válaszában Rákosi Jenő kitért arra, hogy Székelyhídra kerülését “sok bonyodalom és félreértés” övezte, ám lelkészként és esperesként is igyekszik Isten és a közösség akaratát érvényesíteni. Az elmúlt esztendőt különösen nehéznek minősített, hiszen az egyházmegye 37 egyházközsége közül nyolcban ürült lelkészi állás, és azok betöltése helyenként üggyel-bajjal járt, ezen felül egy jelentős utó-finanszírozású projektet is lebonyolítottak. Sok tekintetben és mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy változzunk, mondta az esperes, hozzáfűzve: azért imádkozik, hogy mindenkor teljesüljön Isten akarata.

Kettős évforduló

A templomból kijövők emléklapot vehettek át a presbiterektől az egyházközséget érintő kettős évforduló kapcsán: 120 éve, 1892-ben nyerte el mai formáját a templom, illetve 470 esztendeje, 1542-ben tért át a település akkori lakossága a reformált hitre. Utóbbira emlékezve az emléklapon Számadó Ernő verse olvasható, amit 1942-ben írt, az akkori 400.-ik évfordulóra, Négyszáz év címmel.

2012. január 26., csütörtök

Imahét Érmihályfalván

Imahét Érmihályfalván

erdon.ro
2012.01.26

Bihar megye – Egyetemes imahét zajlik az érmihályfalvi református egyházközségben január 29 és február 5 között.


Az igehirdetők a következők lesznek: vasárnap, január 29, 11 óra – Rákosi Jenő székelyhídi lelkész, érmelléki esperes, szolgál az Aranyhalacska napközis csoport; hét közben 17 órakor kezdődnek az istentiszteletek, hétfőn Zima Zorel görög katolikus és Popa Marius ortodox lelkészek; kedden Varga Sándor római katolikus segédlelkész, közreműködik a Jubilate Deo kórus; szerdán Hella Ferenc nagykanizsai lelkész, szolgál a Bernáth József iskola I. osztálya, előadást tart a szecesszióról id.Szilágyi Ferenc; csütörtökön Dérer Zsolt putnoki lelkész, szolgál a Csillagszeműek csoport, a magyar éremművészetről előadást tart id.Szilágyi Ferenc; pénteken Nagy Attila magyargéresi lelkész, szolgálnak a Furfangos Furulyások, az IKE-sek, a konfirmandusok; szombaton Pelláné Ábrám Anikó püspökladányi lelkész, szolgálnak a vallásórás gyerekek és a konfirmandusok. Február 5-én 11 órától Uszkay Huba kadarkúti lelkész, szolgál a Bernáth József iskola II. osztálya. Az alkalmakra mindenkit szeretettel várnak.

2012. január 12., csütörtök

Együtt Bocskai nyomában – Bihardiószegen

Együtt Bocskai nyomában - Bihardiószegen

erdon.ro
Rencz Csaba
2012.01.12.

Bihar megye – A bihardiószegi református egyházközség Asók Istvánról elnevezett kiállítótermében a 455 éve született Bocskai István fejedelem tiszteletére állítottak össze egy tárlatot.


A kiállítás vasárnap déli megnyitóján, az egykori kántorlak épületében kialakított Asók István teremben, Gellért Gyula bihardiószegi lelkész, az Érmelléki Egyházmegye korábbi esperese köszöntötte a megjelenteket. Megemlítette, hogy dr.Bacsó László polgármester és Petrucz József kultúrigazgató közreműködésével az utóbbi időben több tematikájú kiállítást láthattak a diószegiek. Rendeztek tárlatot a helyi képzőművészek alkotásaiból, aztán a községben egykor katonáskodott gróf.Széchenyi István életéről és munkásságáról (a „legnagyobb magyar” nevét a helyi huszárcsapat is felvette), az Asók-teremben pedig bemutattak már Bocskai adományleveleket, okleveleket – olyan dokumentumokat, melyek úgynevezett jogbiztosító iratokként vagyonhoz vagy kiváltásgokhoz fűződő jogok írásos bizonyítékai.

Kiállítás három témakörben

A vasárnap megnyitott kiállítás apropója, hogy emlékeztek a 455 éve, 1557. január 1-én született Bocskai István fejedelemre, ugyanakkor az esemény zárása is volt egyben annak a határon átnyúló pályázatnak, melynek részeként az elmúlt nyáron már hatodszor rendeztek vallási-történelmi-művelődési népünnepélyt a Nyúzó völgyben. A kiállítóterem falaira 22 darab 70×50 centiméteres fotó került, melyek az álmosd-diószegi csata „újraélésének” pillanatait örökítették meg. Három asztalon pedig három, kapcsolódó témában rendeztek tárgyi bemutatót. Az elsőn – vallási témában – a Vizsolyi, a Komáromi Csipkés György-, és más régi Bibliákat, protestáns hitvallásokat (II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté) lehet látni, hiszen Bocskaira anyaszentegyházát támogató, hitvalló fejedelemként tekinthetünk. A második asztalon – művelődés témában – az említett csataimitáció jeleneteivel megjelentetett naptárakat, az álmosd-diószegi csatatér látványtervét, az eseményre évente készített díszes meghívókat, plakátokat, szórólapokat tették közzé, és az Együtt Bocskai nyomában címmel megjelentetett kiadványt. A harmadik asztalon – történeti témában – Bocskai-korabeli fegyvereket (szablyákat, fokosokat, buzogányokat), csatakürtöket, zászlókat (Bocskai zászlóját, a bihardiószegi hajdúk zászlait) tették közszemlére, illetve bábukra öltöztetve korabeli hajdú- és osztrák katonák ruháit.

Állandó kiállítás

„Azt szokták mondani, hogy a képek utat találnak, és célba érnek a szívekbe, a lelkekbe, elmékbe, a közösség életébe. Merítsünk erőt mi is ezen képek szemléléséből, hiszen a tárlat több, mint hagyományőrzés: művelődésünk, és történelmünk bástyája”, mondta beszédében Gellért Gyula. Szerinte a kiállítás célja a vallási-művelődési-történeti élmény erősítése, a tárgyi ismeretek továbbadása, a történelem szépsége iránti érzés fejlesztése, a keresztyén és nemzeti öntudatra való nevelés.

A kiállítást már megnyitása napjának délutánján átvitték pár órára Székelyhídra is, e héten csütörtökön és pénteken pedig Nagykágyán lesz látható. Gellért Gyulától megtudtuk: december 22-től, a Magyar Kultúra Napjától kezdődően a 22 kinagyított kép állandó kiállításként lesz megtekinthető az Asók-teremben.


2012. január 3., kedd

Gálospetri kórusa


Az 1993-as kórustalálkozón, Bihardiószegen

A legrégebbi dátum, amely emlékezetben fennmaradt: 1940. Hogy azelőtt létezett-e kórus vagy sem, ezt senki nem tudja. 1940-től 1944-ig működött férfikórus, amely huszonegy személyből állt és három szólamra énekelt Kádár Miklós lelkipásztor vezetésével, de csak temetéseken énekeltek. Azután 1944-től jött a háború és mindenkinek be kellett vonulni. A háború után kevés idő elteltével újraszerveződött a kórus. 1952-ben az énekkar kibővült asszonyokkal és vegyes kórusként működött tovább. Négy szólamban énekeltek. A kórus harminckét személyből állt és már a templomi istentiszteleteket is szépítette, ünnepélyekkel és szavalatokkal. Ez a kórus csak négy évig szolgált Tamás Vilmos kántor vezetésével, azután 1956-ban feloszlott.


1993. augusztus 28. Templomszentelési ünnepség

A férfiak újraszervezték a csoportot, a kántor vezetésével három szólamban énekeltek, de ismét csak temetéseken. Ez a kórus kb. huszonkét személyből állt. Népdalokat is énekeltek három szólamra. A kommunista rendszer a kórusmozgalmat beszüntette. Nagy erőfeszítések árán K. Szávó Vilmos vezetésével 1986-tól titokban működött egy kétszólamú női kórus, amely ünnepélyeken szolgált és más falvakba is elmerészkedett, nem kis kockázatot vállalva. A kórus huszonhárom személlyel indult és mindmáig fennmaradt. Sajnos 1999-től már csak időszakosan szolgálnak, tizenhat személlyel, többnyire csak a hozzátartozóik temetésén. Kórustalálkozókon is részt vettek szép éneklésükkel és példamutató fegyelemmel más kórusok számára. Ezt követően az ünnepélyeken az ifjúsági dalárda szolgált egyszólamú énekekkel. [K. Szávó Vilmos ny. kántor visszaemlékezései nyomán lejegyezte Sass Gáspár kántor.]


1994-Érmihályfalvi kórustalálkozó

2002 óta Sass Gáspár Sándor a kórus vezetője. A mintegy tíz-tizenkét stabil alaptaghoz (főleg a nőszövetség soraiból) társul olykor még nyolc-tíz alkalmi énekes, főleg kórustalálkozók idejére. Nagy öröm, hogy öt-hat fiatal is tagnak számít immár. A kórustalálkozók rendszeres résztvevői, s emellett imaheteken, ünnepségek, temetések alkalmával szolgálnak. A 2005-ös és a 2008-as kórustalálkozókra sikerült háromszólamú énekeket betanulni. A kórus repertoárja kb. kétszázötven éneket ölel fel. Többségét egy szólamra éneklik, de mintegy harminc éneket megtanultak két szólamra. Minden imahétre tíz-tizenkét énekkel bővül a repertoár.



A kórus próba közben, 2007


Tizenöt éves az érszőlősi Immanuel énekkar

Isten és a gyülekezet szolgálatában
Tizenöt éves az érszőlősi Immanuel énekkar

Hálaadó istentiszteletet tartottak 2011. március 20-án Érszőllősön, a helyi kórus fennállásának 15. évfordulóján. Ez alkalomból, a kórus egyik tagja, dr. Sántha Levente foglalta össze, az Urat énekével dicsérő közösség történetét.

Volt egyszer – hol nem volt? – a szilágysági dombok között megbújt faluban egy református gyülekezet, mely természetéből fakadóan szeretett énekelni. Tősgyökeres lakói tudni vélik, hogy abban az egyházközségben is a jó hangú atyafiak dalárdába csoportosultak, és zengedeztek nemcsak a saját templomukban, hanem a tasnádi járás több településére is elmentek az Üdvözítőt szolgálni. Olyan családok is éltek akkor Paczalon, ahol mind a négy szólamnak volt képviselője. A kényszerítő körülmények okán az akkori kórus működése nem lehetett folyamatos, a régi dalnokok közül manapság már kevesen vannak az élők sorában. Az egyházközség életében történt megtorpanás szerencsére a ’80-as évek elejétől megállt, az említett gyülekezet ma is élő közösség, megújult templomában, szervezetten lelki gondozásban buzgólkodik. A múlt század ’90-es éveiben eljött az az idő, amikor ismét szép hangú, fiatal társaság jött össze énekekben imádkozni.

Az indulásra így emlékszik vissza Székely Lajos, az akkori lelkipásztor: „1996 februárjában Bihardiószegen, a lelkészi adminisztrációs gyűlés alkalmával közölte velem nt. Gellért Gyula esperes úr, hogy az érmelléki református kórustalálkozó abban az évben Érszőllősön tartatik. Hiszem, hogy ebben az életben semmi sem történik Isten akarata nélkül. Tehát isteni akarat szerint abban az esztendőben az egyházmegye kórustalálkozóját Érszőllősön kellett megtartani. Egy másik gond az volt, hogy gyülekezetünkben nem működött többszólamú kórus. A legjobb megoldás számunkra mégis csak az lehetett, hogy felnőttekből kórustagokat toborozzunk, és alakítsunk egy négyszólamú dalárdát, amelynek vezetője, a most is hűséggel munkálkodó Dolhai Benjámin kántor testvérünk lett. Mindketten sokat munkálkodtunk a tagtoborzáskor, ami azért sikerülhetett jól, mert amikor néhányukat összegyűjtöttük, utána már ők is azon fáradoztak, hogy még többen legyenek. A vegyes kórus első fellépése itthon, a kórustalálkozón történt, és több mint 30 taggal kezdte el a szolgálatot. Még 1996-ban kórusunk énekelt a zilahi református templomban is, az egyházkerületi kórusok találkozóján. Nagy áldás volt számunkra, hogy a mi Urunk ilyen lehetőséget adott nekünk az Ő dicsőítésére.” (Érszőllősi Kiáltó 2006. július.)



A 13-14 alapító taggal beindult négyszólamú kórus az „Immanuel” nevet vette fel, jelentése: Velünk az Isten – erre a hitre története során néhányszor szüksége is volt. Lendületénél fogva a fiatal dalegylet szépen fejlődött, a vasárnap délutáni próbákon nemegyszer sikerült minden szólamnak megtanulnia a kórusmű ráeső részét, és összeénekelnie azt a többiekkel. Másfél év teltével 30 többszólamú szerzeményt és zsoltárt jegyezhettünk a repertoárba. Jelenleg 60-65 énekből válogathatunk, amiket itthon, kórustalálkozókon és imaheti alkalmakon adunk elő. Hogy miért nem volt töretlen munkálkodásunk az évek teltével – ami az énektanulások számának csökkenéséből mérhető le igazán – ahhoz az 1997-es önmagamat idézem: „Nem véletlen ez, ugyanis több időt igényel a régebb tanultak folyamatos csiszolgatása, meg a kórustagok próbákon való jelenléte ebben az esztendőben meggyengült. Néhányan vasárnap is dolgoznak, másokat családi helyzete akadályozza e rendszeres jelenlétben, nem beszélve az »igazolatlan« hiányzókról. Talán ha gyakoribb kihívások lennének helyben vagy kiszállásban, az ösztönző erősebb lenne az utóbbiak számára. Szerencsére az énekkar magja kialakult, minden szólamnak megvannak az alapemberei, akik hál’ Istennek lelkiismeretesebbek a »turistáknál«. Mint minden csapatnál, menet közben itt is van feltöltődés és lemorzsolódás, meg az élet - diktálta rövidebb-hosszabb távolmaradás.” (Margitta és vidéke 2007. december.)

Kórusvezetőnk velünk együtt „igényesedett” abban az értelemben, hogy amikor jól berögzültek az énekek, vagy régebben tanultakat elevenítettünk fel, állandó csiszolgatásakkal és a zenei előjegyzésekre való rászoktatással javított előadásmódunkon, a mondanivalót hangsúlyozandó. De nem mehetünk el szótlanul Péter Ella zenetanárnő munkája mellett, aki a tökéletesen szép, és visszafogott éneklésre próbálta hangolni a kórust; a kánonéneklés és zsoltárfeldolgozások gyakorlásában és előadásában nélkülözhetetlen segítséget nyújtott karnagyunknak.

Mivel kórusunk az idén már 15 éves múlttal rendelkezik, megemlékeztünk az indulás óta eltelt időszakról. Úgy alakult, hogy ez a visszatekintés 3 naposra sikeredett. Az utóbbi években az énekpróbákat péntek esténként tartottuk, s a március 18-in, a zenei anyag gyakorlása mellett bárki elmondhatta benyomásait azon kérdés köré csoportosítva, hogy mit jelent (ett) számára a kórustagság. A múltba- és magunkba nézés szombaton is folytatódott, amikor karnagyunk – Dolhai Benjámin – vacsorát adott a kórus tiszteletére, amit néhány gyülekezeti tag által készíttetett, hangsordíszítésű torta koronázott meg. A vasárnapi istentisztelet is a kórusról szólt, az igehirdetés a 96. zsoltár üzenetét magyarázta, majd a vegyes kórus szolgálata következett. Az énekszámok között kórustörténeti összefoglalókat is hallgathatott a gyülekezet, amik kitértek a múlt századbeli régi dalárda és a kántorok működésére is. A köszöntések és áldáskívánások után minden kórustag emléklapot kapott eddigi szolgálatait honorálandó. Egyházunk életében egy idő óta megszokott, hogy havonta, egy vasárnap délután zenés áhítatra hívja össze híveit Illyés Tamás Zoltán lelkipásztor. Március 20-án karnagyunk meghívására a zilahi református kollégium Anonymus vegyes kara látogatott el hozzánk, amely előadás a minőségi éneklés felemelő hangulatával töltötte be templomunkat. Megható ünnepségsorozat volt.



„Lelkünk az ének szárnyán Isten felé száll”

Érdemes röviden összefoglalni az alapító és társult kórustagok vélekedését a karéneklés belső élményeiről. Függetlenül attól, hogy a millecentenárium évében, egyházkerületi sugallatra több településen templomi énekkar alakult (az új református énekeskönyv szerinti, eredeti ritmusban történő előadásmódnak a gyülekezeteket segítő énektanulására), tagjaink úgy érzik, hogy ez egy olyan szolgálat, ami újabb szolgálatokra sarkall. Akkor is, ha a kórusban éneklők zöme nem zenei őstehetség, még kevésbé kottaolvasó, de a hangcsiszolásban rengeteget segít az együtténeklés.


A gyülekezet közösségén belül is lélekmelengető a valahová tartozás érzése, erős közösségformáló erővel bír. A visszajelzések zöme is arról tanúskodik, hogy a hívek örömüket lelik kórusunk dalolásában, büszkék a vendégszolgálatokra, mert gyülekezetünk értékét öregbíti. A később csatlakozottak is tapasztalják a közös éneklés katartikus élményét. Maguk a kórustagok igénylik az istentiszteleteken történő gyakoribb zenés szolgálatot, viszont ahhoz a próbákon való kitartóbb részvételre lenne szükség. Az alapítóként ma is kardalos nyugalmazott lelkipásztor véleménye, hogy akik szívügyüknek tekintik a kórustagságot, azok úgy vágyódnak az éneklésre, mint az éhes ember a kenyérre, viszont hit, összetartás és akarat hiányában nem lehet eredményes, közös munkát végezni. Ismét Székely tiszteletest idézem: „Azóta minden évben megjelentünk a kórustalálkozókon Istent dicsőítő énekeket dalolva. Mindig öröm tölti el a szívet ilyenkor, mert érezzük, hogy lelkünk az ének szárnyán Isten felé száll. Van-e boldogítóbb érzés számunkra, mint az Ő közelségében hittel járni és élni? Egyedül Ő az, aki képes ügyünket diadalra vinni, mekkora kegyelem a számunkra, hogy szent fia, az Úr Jézus Krisztus által a maga közelségébe hívogat minket. Amikor énekelünk, úgy érezzük, Ővele vagyunk. Úgy gondolom, a gyülekezet is – miközben ránk figyel – azt érzékeli: itt van Isten köztünk.”

Vagyis Immánuel, így sokáig jövőnk lehet!

Sántha Levente
kórustag


Lelkészértekezletek az Egyházmegyében

„Tedd meg mindazt, ami kezed ügyébe esik…”



Az elmúlt esztendőben két alkalommal gyűlt össze értekezletre az Érmelléki Egyházmegye lelkészi kara. Az első még az esztendő tavaszán, március 24-én, Székelyhídon került megtartásra. Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének igehirdetésével kezdődött az együttlét. A 4Móz 34, 1-skk. versei alapján megfogalmazott igei üzenetben a püspök úr gyermekkori emlékét idézte fel, amikor egy karácsonykor a családban megjelent az első televízió, és Martin Bubber beszélt az egyik adásban arról, hogy csak Isten szent. Határokról van szó az igében, de amikor emberek húzzák meg a határokat, és nem Isten, akkor abból viszály, háborúskodás, egymás megsebesítése következik. Nemzedékeken átívelő nyomorúságok származnak az ilyen földosztásokból. Az Ige Isten földosztásáról beszél. Lévi törzse nem kap semmit. Isten azonban megígéri, hogy gondoskodni fog róla. Az anyaszentegyház nem rendezkedhet be a földi lét keretei közé véglegesen, mert Úr az ő öröksége is. Lévi törzse az egyetlen, amelyik Mózes mellé áll, amikor a nép aranyborjút öntet. A földet becsülni kell. Az emberiség romboló munkája a természettel szemben az ige gondolatához vezet: meg kell húzni a határokat. Az önpusztítás, rombolás, környezetszennyezés határait is. Vagy a szelídek öröklik a földet, vagy nem marad örökség, ahogyan az Úr Jézus is tanított a Hegyi Beszédben.

Dr. Bodnár Ákos nyugalmazott sebész, volt főgondnok tartott előadást. Isten igéjét hirdetni a világban nem megtiszteltetés, hanem kegyelmi ajándék. Hetvenhárom évesen ő is kegyelmi ajándékként éli meg, hogy lelkipásztorok előtt szólhat. Utalva az igemagyarázatra, bizonyságot tett arról, hogy a Föld az Úré. Úgy, ahogy a Bibliában olvassuk, hogy Izráel népe a honfoglaláskor csak bérbe vette Kánaán földjét, úgy kapta a magyar keresztyén ember is a Kárpát-medencét lakóhelyül. Útalt a Japánban bekövetkezett földrengésre, és a fukusimai atomerőmű katasztrófájára, amely emlékeztet bennünket arra, hogy rossz irányban haladunk, kockáztatjuk a jövőnket, veszélyeztetjük az egész világot. Az emberiségnek nagy árat kell fizetnie az Istentől való elfordulásért. Az előadás témáját a szervezők a Prédikátor könyve 9, 10 (12-Károli) alapján jelölték ki: „tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van…”, illetve a Károli-fordítás szerint: „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed…”. Az aktivitás csak akkor jó, ha a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő módon fejtik ki. Mint egy hídon álló ember, vagy aki kereszteződéshez érkezik, el kell dönteni, hogy merre megyünk. Orvosként sokszor tapasztalta: voltak, akik megtorpantak, amikor megsejtették, hogy műtét vár rájuk, elmentek, más gyógymódot kerestek, de az nem segített rajtuk. Ők döntöttek. Sokan így vannak Jézus Krisztussal is. Meggondolják magukat, nem mernek közelíteni, mert félnek a fájdalomtól, amivel a beteg rész kimetszése, meggyógyítása jár.



A délelőtti program végeztével délután ünnepélyes keretek között Ft. Csűry István püspök úr felavatta a székelyhídi temető ravatalozójában az új lélekharagot. A 121 zsoltár szavaival szólt a megjelentekhez: „Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi lelkedet.” A harag hangjáról mindig eszünkbe kell jusson, hogy a mi Teremtőnk a halálon túl is gondviselőnk, és mindannyiunknak mint a harang szavának és a lélek haragjának, hirdetnünk kell a könnyhullatások idején, hogy bár nehéz az élet, a hívő ember bizalommal tekint a jövő felé. Gavrucza Tibor lelkipásztor megköszönte a harag beszerzésében való mindennemű segítséget, valamint a püspök úr szolgálatát is.

A délután folyamán Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész előadására került sor, amelyet már méltatlanul kevesen hallgattak meg. Elsősorban Liszt Ferenc, de Grieg és Chopin darabjai is felcsendültek a koncerten.