2011. november 22., kedd

KREK-vetélkedőt tartottak Jankafalván

KREK-vetélkedőt tartottak Jankafalván

erdon.ro
Rencz Csaba
2011.11.22

Bihar megye – Az elmúlt szombaton Jankafalva református közössége volt a házigazdája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) V. Bibliaismereti Vetélkedője döntőjének.


A Bihardiószeg községhez tartozó Jankafalva volt a helyszíne az elmúlt évben a KREK-szintű bibliaismereti vetélkedő érmelléki elődöntőjének, és most nem csak az egyházközség, de az egész falu életében nagy eseménynek számított, hogy a kerületi döntőnek adhattak otthont. Erre összesen tíz, egyenként négy fős csapat érkezett egy-egy kísérővel kilenc egyházmegyéből: Arad-Mosócz (Aradi Egyházmegye), Érszőlős és Magyarkéc (Érmelléki Egym.), Mikola (Szatmári Egym.), Kraszna (Szilágysomlyói Egym.), Tasnádszarvad (Nagykárolyi Egym.), Mezőbaj (Bihari Egym.), Hosszúmező (Nagybányai Egym.), Zilah-Fenyves (Zilahi Egym.), Temesvár-Belváros Temesi Egym.). Idén először alkalmazták azt a szabályt, hogy az előző évi győztes automatikus résztvevője a következő évi döntőnek, és abban az esetben, ha saját egyházmegyéjében újra győzne, akkor onnan a második is jelen lehet – ezért képviselték ketten a házigazda, Érmellléki Egyházmegyét.

Több fordulós verseny

A verseny előtt Kánya Zsolt Attila, a Királyhágómelléki Református Ifjak Szövetségének (KRISZ) elnöke tartott áhitatot, utána a magyarkéci-érszőlősi-margittai ifjakból összeállt zenész csapat énekeltette meg a résztvevőket, majd az “eligazítás” után kezdődhetett a “pontvadászat”. Ez több fordulóban zajlott. Elsőként az úgynevezett fő vetélkedőn Mike Pál magyarkéci lelkész műsorvezetése mellett a csapatok János apostol leveleiből és evangéliumából Jakó Sándor jankai, Kulcsár Árpád értarcsai és Oroszi Kálmán érseléndi lelkészek által összeállított 20 kérdésre kellett választ adjanak, majd rövid szünet után újabb 20-ra. Ugyancsak idén bevezetett újítás volt, hogy az esetleges tévedések elkerülésére a válaszokat előbb egy öt, majd egy két főből álló zsűri is ellenőrizte. Újabb szünet után – már a házigazda Jakó Sándor tiszteletes vezetésével egy újabb, különdíjas játék kezdődött, amit minden csapat a nulláról indulva vívott meg. Ez is több részből állt: egy 40 pontos játszmából, majd egy keresztrejtvény megfejtéséből, végül pedig egy párbajból, ahol egymásnak feltett kérdésekkel gyötörhették egymást az ellenfelek.

Újra Magyarkéc

Akár csak a reggeliről, illetve a szünetekben felszolgált uzsonnáról, úgy az ebédről is a vendéglátó gyülekezet Árva Bethlen Kata Nőszövetség tagjai gondoskodtak, munkájukat az IKE-tagok segítették. Mivel a csapatok nagyon jól teljesítettek, a zsűrinek azért is nehéz dolga volt, mert a végelszámolásnál csak néhány pont, esetenként tized pont döntött. Az ebéd utáni eredményhírdetésen aztán kiderült, hogy a különdíjas játékot az érszőlősi csapat nyerte. Aztán pedig – hogy ez érmellékiek öröme teljes legyen – a fő játékot a harmadik helyezett krasznai és a második érszőlősi előtt újra a magyarkéciek nyerték meg, az eddigi öt alkalommal negyedszer, egyszersmind már most biztosítva helyüket a jövő évi döntőben, az új szabály értelmében.

Mindenkinek járt jutalom

Minden résztvevőnek járt oklevél, golyóstoll, Bibliaolvasó Kalauz, ezen felül az első három gárdának könyvjutalom, és erre az alkalomra készítetett KRISZ-póló is. Az i-re, vagyis az egész napos eseménysorozatra a pontot a kolozsvári Pont együttes koncertje tette fel. A jankafalvi gyülekezet, de az egész falu életében emlékezetes esemény megszervezését támogatta a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciója, a KRISZ, a Kécenlét Egyesület, az Érmelléki Esperesi Hivatal, és persze a házigazda egyházközség.