2011. július 4., hétfő

'Elnémul egyszer énekem' - Búcsú Veres László Zsolttól

„Elnémul egyszer énekem…” - Búcsú Veres László Zsolttól

Harangszó

Földi vándorutunkon néha megálljt parancsol egy nem várt esemény, mely megrendíti lelkünket, életünket és elgondolkoztat, hogy miért is élünk ezen a világon? Veres Zsolt érmihályfalvi kántor tragikus halála mély gyászba öltöztette mindazok szívét, akik ismerték és szerették.

Érmihályfalván Zsolt vitte tovább 11 éven át végzett szolgálatomat. Jó kollégám, jó barátom volt. 2002-ben együtt jártuk végig az Érmellék falvait, amikor számba vettük az egyházmegye műemlék orgonáit. Együtt szerveztünk számos szakmai napot, kántortalálkozót. Együtt vettünk részt számos kórustalálkozón, kántorképzőn, egy színpadon énekeltünk a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskarában. Alig egy hónapja Tiszaújvároson, a Birtalan József tiszteletére szervezett szimpóziumon beállt a népi zenekarba hegedűjével, az autóbuszon végigénekelte az egész utat zenésztársaival együtt. Akkor nem gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó közös utunk. „Azért legyetek készen, mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia” Mt 24,44

Veres Zsolt jó zenész, felkészült szakember volt, aki nemcsak az egyházzenében végzett szép munkát kórusaival, az ifjúsággal, a konfirmandusokkal, hanem szerette és ápolta a népzenét is, citerazenekart vezetett, ismerte és énekelte a históriás énekeket, a nemzeti ünnepeken a műsorok elmaradhatatlan részvevője volt. Tagja volt a GGG Irodalmi Stúdiónak, a Móka színjátszó csoportnak, a Vitézi Rendnek. Öt éven át vezette a Városi Kórust. Önálló műsorokat állított össze gitárkísérettel, amelyekkel számos ünnepen, falunapon fellépett itthon és külföldön egyaránt. Emberi tartásával, szívós munkabírásával, egyenes beszédével, megbízhatóságával példát állított a fiatal generációnak, akiket tanított zenetanárként és informatikusként, akik között élt, és akik egy népszerű, értékes, jó magyar embert veszítettek el.

A zenepedagógia tanszéki koncertjén az államvizsgára készülve Pretorius Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét kezdetű énekét vezényelte: „Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét, / Legfőképpen az igaz hitért, / Hogyha jön a végóra, mellénk álljon, / Hazatérésre készen találjon, könyörüljön. // Ínségeinkben fő vigasztalónk, / Halál ellen megbátorítónk, / Össze ne hagyj esni, ha ellenségünk / Reánk jó s romlást készít már nékünk, könyörüljél”.

Temetésén a PKE Vegyeskara ezt énekelte, Gárdonyi Zoltán Szívemnek kősziklája című énekével együtt: „Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, Ó Isten, mindörökké!” Zsolt 73,26

Az Úr így szerette őt, hogy az őt felnevelő és szerető nagymamájával egyszerre vette őt magához. A mennyei Atya úgy látta, hogy ő elvégezte földi pályafutását és készített számára egy jobb szolgálati helyet, ahol nincs idegesség, rohanás, stressz, meg nem értés, bántás, ahol a mennyei trónus előtt az angyalok karával dicsérheti mindörökké Isten háromszor szent nevét. Gyászolják őt családtagjai, egykori és jelenlegi kórustagok, a tanítványai, az Érmelléki Egyházmegye és a Királyhágómelléki Egyházkerület kántorai, kollégák, barátok, ismerősök. Isten velünk, viszontlátásra. Odaát találkozunk.

Orosz Otília Valéria