2011. június 24., péntek

Veres László Zsolt református kántor tragikus halála

Hangja még közöttünk cseng...

erdon.ro
Rencz Csaba
2011.06.24

Bihar megye - Üresen csengő szavak a rendőrségtől pénteken reggel szerkesztőségünkbe érkezett tájékoztatóból: „Csütörtök este 23.10 perckor Értarcsa külterületén a 44 éves V.A. elvesztette uralmát a gépkocsi felett, ami előbb az árokba fordult, majd egy hídfőnek csapódott. A baleset következtében az autóban utazó 35 éves V.Z. és a 80 éves S.I. a helyszínen életét vesztette, az autó vezetőjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították.”


Már a baleset estéjén, majd pénteken reggel futótűzként terjedt a hír Érmihályfalván, de az egész környéken is: életét vesztette Veres László Zsolt, a református egyházközség kántora, a református és a városi kórus vezetője, tanár! Az Érmihályfalvi Figyelő éppen az elmúlt hónapban közölt interjút vele, melyből megtudtuk, hogy 1975. augusztus 8-án született Nagyváradon, az Ady Líceumban érettségizett, 1999-ben a Sulyok István Főiskolán tett sikeres kántorvizsgát. Kántorizált Szalárdon, Baktalórándházán (Magyarország), Székelyhídon, majd Érmihályfalvára került. Rendkívül közösségi ember volt, megalapította a helyi citerazenekart, tagja volt a GGG Irodalmi Stúdiónak, a Móka színjátszó csoportnak. Utóbbival az elmúlt vasárnap lépett fel – akkor még nem tudhattuk: utoljára láttuk színpadon! Önálló zenés műsorokat szerkesztett és adott elő, ennek nyomán az egész régióban ismerték. A fiatalokért végzett munkája elismeréseként az Erdélyi Vitézi Rend tagjai közé fogadta 2004–ben. Tíz éve nősült, felesége, a kórházba került Veres Ágnes a helyi Mezőgazdasági Főgimnázium tanára, akinek életéért e sorok születésekor is kűzdenek az orvosok. (A szintén elhunyt S.I. a Zsolt nagymamája volt.) Péntek délelőtt valóságos zarándokhellyé vált az érmihályfalvi rendőrség épülete, előtte az autó roncsa állt. Szörnyülködünk. Hitetlenül nézünk egymásra. Gitárjával kísért hangja itt cseng a fülünkben… Nyugodjon békében!