2011. június 27., hétfő

'Kiköszönt' gyülekezetéből Gavrucza Tibor

"Kiköszönt" gyülekezetéből Gavrucza Tibor

erdon.ro
Rencz Csaba
2011.06.27

Bihar megye - Harminchárom évi szolgálat után „köszönt ki” a székelyhídi református gyülekezetből vasárnap délben Gavrucza Tibor lelkész. A tiszteletes féléves hosszabítási kérelmét elutasította az egyházkerületi közgyűlés.


Még keresztelt utolsó vasárnapi szolgálatán Gavrucza Tibor


A vasárnap déli istentisztelet keresztelővel kezdődött Székelyhídon: Gavrucza Tibor tiszteletes nyugdíjba vonulása előtt még egy kislánynak és egy kisfiúnak szolgáltathatta ki a keresztség szentségét. Prédikációja alapigéjeként János evangéliumából idézett: „Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. (…) Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Ezek alapján a későbbiekben meg is fogalmazta „végrendeletét”: békesség és szeretetet legyen a közösségben. Mindennek rendelt ideje van, folytatta, így a nyugdíjba vonulásnak is. Sok–e vagy kevés az élet ideje – minden viszonyítás kérdése. Jézus 33 évesen, ami földi életét jelentette, mondta tanítványainak: még veletek vagyok egy kevés ideig. Ugyanennyit, 33 évet töltött korábbi 10 éves éves szolgálatot követően a lelkész a székelyhídi gyülekezet élén. Mintha csak tegnap lett volna… – és előkerült sok emlék: sok minden után rohanhatunk, sok mindenkiben bízhattunk, de leginkább csak Krisztusban, vonta le a tanulságot Gavrucza Tibor, aki az igehirdetése végén azért imádkozott, hogy soha ne ürüljön a templom.

Mi adjunk a templomnak

A nyugdíjba vonuló lelkészt Kincses Balázs, Bátori Edit és Szabó József egy–egy verssel köszöntötte, míg id. Ruszt Kálmán, aki 16 évig gondnokként volt szolgatárs bejelentette: maga is visszavonul a tisztségtől. Az ő „hagyományozása” így szólt: nem a templom kell nekünk adjon, mi adjunk a templomnak. „Adósnak érzem magam” – kezdte beszédét Béres Csaba polgármester, majd sorolta, mi „halmozta fel” ezt az adósságot: Gavrucza Tibor volt esperes, a Harangszó szerkesztője, épített parókiát, újított templomot, visszaszerezte az egyházközség minden elkobzott vagyonát, kűzd az Érmellékért, képzőművész, és korántsem utolsó sorban becsületes magyar embereket nevelt a rá bízott gyerekekből. A diákság nevében Nemes Irma vallástanár szólt, Péter Csilla tanárnő egy énekszámot adott elő. Az élet nem áll meg – Gavrucza Tibor a hirdetések rendjén most is elmondta a gyülekezet életének tudnivalóit, majd saját „hirdetnivalójára” tért.

Elutasították

Szatmáron, Bihardiószegen, Nagyvárad–Újvároson, Borson és Gyantán eltöltött összesen 10 évnyi szolgálat után került Székelyhídra, ahonnan most, 33 után megy nyugdíjba. Máté evangélistát idézve – miszerint „Legyen a ti beszédetek: igen igen, nem nem” – világosan megfogalmazta: úgy érzi, nyugdíjba kényszerítették! Fél évnyi halasztást szeretett volna kérni, hogy olyan folyamatban lévő ügyeket lezárjon, mint pályázati elszámolások, könyvkiadások, már neghívott vendégek fogadása, illetve a mintegy 1200 résztvevővel számoló Nőszövetségi Konferencia lebonyolítása. Hangsúlyozta: kérésére, majd az elutasítás elleni fellebbezésére Csűry István püspök és Rákosi Jenő esperes, illetve a presbitérium egyhangú támogatása ellenére is nemet mondott az egyházkerületi közgyűlés. Ennek fényében úgy érzi, hogy „valakiknek nagyon sürgős volt nyugdíjaztatása”. Hivatalosan csütörtök estig még lelkésze a gyülekezetnek, az utolsó este presbiteri gyűlést tartanak, az irodát hivatalosan július 8–án kell leadnia.

Nem költözik messzire

Megható jelenet volt, amikor Gavrucza Tibor a neki átadott virágcsokrokat feleségének, Márta asszonynak adta tovább, ezzel köszönve meg, hogy az elmúlt évtizedekben támogatta, segítette és – ahogyan a lelkész fogalmazott – kibírta. Istentisztelet után, a templom ajtajában hosszú sorban várakoztak a hívek, hogy egy–egy kézfogással, öleléssel, jó szóval üdvözölhessék a lelkészt, aki megígérte: továbbra is lelki támasza lesz közösségének, és nem is költözik messzire – „csak ide, Kiskágyára” (Székelyhíd egy városrésze – szerz.megj.)