2011. június 22., szerda

Bihardiószegi megemlékezés (Biharország)

Bihardiószegi megemlékezés

Biharország
D. Mészáros Elek
2011/06/22

Nincs nemzetünknek olyan jelentős történelmi eseménye, amelyről megfeledkeznének Bihardiószegen. A győzedelmes idők, akárcsak a vészkorszakok okulásul szolgálnak a mának, az örömből éppúgy, mint a gyászból lehet és kell erőt meríteni a jövőteremtéshez – vallja Gellért Gyula ottani lelkipásztor, aki fáradhatatlanul ügyködik Isten és a nép szolgálatában, a tiszta hitből fakadó nemzeti felemelkedés szószólójaként.

http://www.biharmegye.ro/sites/default/files/styles/large/public/kocsis%20henriette%20megkeresztelese.jpg

A templom tornyában felbúgó harang szavával vasárnap is üzent az Isten: nem vagytok egyedül, jertek énhozzám, mert az én békességem testálom rátok. A vaskos falakról négyszáz esztendeje csapódnak lelkekbe a reménységet, hitet, istenfélelmet hordozó szavak, a Lélek felkente igei üzenet. Vasárnap sem volt ez másként, gyászból merített reménységgel jöttek össze a hívek, a trianoni traumában az egységteremtést, a megerősödést keresve.

Gellért Gyula köszöntötte a tépei (Magyarország) testvérgyülekezet lelkipásztorát, Oláh Attilát, aki meghívásukra érkezett az emlékező istentisztelet megtartására. A házigazda lelkipásztor maga is szívesen látott szolgálattevő az anyaország különböző gyülekezeteiben, hagyományőrző rendezvényeken. Egy határ menti lelkésztalálkozón ismerkedett meg a két lelkipásztor, ahol meg is hívta Gellértet Tépére egy istentiszteleti szolgálatra, amelyen felajánlották a diószegieknek a testvérkapcsolatra való lépés lehetőségét. A diószegiek örömmel fogadták a felkérést lévén, hogy a felekezeti azonosság mellett, Tépe, mint hajdútelepülés egy újabb szállal kötődik az itt élőkhöz.

Egy évvel ezelőtt Bihardiószegen került sor a testvérkapcsolat hivatalos létrejöttére, amit kölcsönösen aláírt okiratban rögzítettek. Az akkori eseményt a tépeiek ünnepi műsorral színesítették, és ekkor került sor az Ásók István gyülekezeti terem átadására is, amelyben Bocskai-okleveleket állítottak ki.

A trianoni megemlékezés az utóbbi hetek zsúfolt programjai (konfirmálás, pünkösd) miatt tevődtek át az elmúlt vasárnapra.

Oláh Attila lelkipásztor szemléletes igerésszel, az Ezékiel könyvének 37. részéből szolgált a gyülekezet felé. A szétszórt csontokkal teli völgy emberi szemmel nézve nem sok jóval kecsegtet. De a csontokra inak, hús, majd bőr kerül, Isten Lelke pedig megelevenít, a halott csontok életre kelnek. „Ez a sok csont a magyar nép Trianon óta, legnagyobb bajunk, hogy a megelevenítő Lélek hiányzik nemzetünkből” – bontotta ki a jelképsort a lelkipásztor. Egykoron Isten kedvelt népe voltunk, de halmozott hibáink, széthúzásaink, pártoskodásaink elvezettek Trianonhoz. Létezik egy belső Trianon is, amely értékeink elkótyavetyélése. A bűnbánat, a tiszta hitre jutás, a józan látás és erkölcs vezethet vissza Istenhez, és tehet képessé küldetésünk betöltésére. Isten nélkül csontokkal teli völgy az életünk, ki fog pusztulni nemzetünk – figyelmeztetett a lelkipásztor.

A nemzeti száraz csontok „megelevenedése” még a templomban elkezdődött, Isten újabb jelképet használt fel Kocsis Henrietta megkeresztelése révén. Az eseménysor végén Ghitea Angéla kántor vezetésével a gyülekezet mindkét furulyacsoportja szolgált a hívek felé.

A templomi alkalomról eljönni közömbösen nem lehetett, reményt sugárzó szavak, egy új magyar élet a keresztvíz alatt, akaratlanul is megérinti a lelket. Odakint felhők gyülekeztek, a hetes kánikulát nagy esőcseppek enyhítették. Ez is reményt adó bizonyosság, sarjad a vetés, jövőre is lesz kenyér. Mert nem vagyunk egyedül.