2011. március 30., szerda

A Harangszó áprilisi első számából


A Fekete-Körös völgye tájegységként első néprajzi kutatója, Györffy István tanulmánysorozata óta szerepel a magyar néprajzi irodalomban. A lap címoldalán Dukrét Géza A Fekete-Körös völgyi magyarság című Györffy-kötetet ismerteti. A segítségnyújtás és elfogadás áldásai – ezzel a címmel jegyzi vezércikkét Csűry István püspök.


Virágvasárnapi áhítatot tartalmaz a Harangszó egyik legrégebbi és legkedveltebb rovata, A lélek csendje, melyet Balázsné Kiss Csilla lelkésznő ír, immár tizenötödik éve.

Koltó második alkalommal kapcsolódott be a Wass Albert olvasómaratonba, melyben idén 42 település vett részt – tudósít Varga Károly. A Református élet rovat másik anyaga a legkisebb váradi gyülekezet – Hegyalja - imaheti alkalmait ismerteti. Bő tíz évre tekint vissza összegző írásában Emődi Tamás, egyházkerületi műszaki előadó, aki a királyhágómelléki református műemléktemplomok megóvását és helyreállítási folyamatát ismerteti.

A Temesvári Egyházmegye éves presbiterkonferenciájáról számol be Megyasszai Júlia a lap Presbiter oldalán. A Mozaik oldalon Orbán Levente jegyzetében amiatt füstölög, hogy tán’ Kazinczy sem értené a magyar fővárosban manapság beszélt szlengmagyart. A Derűs percekben Csohány János anekdotázik, míg a Nepálban szolgáló református missziósok az elrendezett házasságokról írnak.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.


2011. március 29., kedd

Kopjafa Szentjobbon (Biharország)

Múltmentés méltósággal, reményteli jövőkép



Kép és szöveg: D. Mészáros Elek
Biharország



Bocskai István fejedelem szobra a református templom kertjében

Szentjobb, e királylátta település ősi, híres múltjához méltóan csendben, konok kitartással éli mindennapjait. Az idegen szemek elől elrejtett, hajdani erdőségek védelmében megbúvó falu, ma már egyre többet hallat magáról, kitárulkozik a világ előtt. Minden oka megvan erre, hisz példaértékű múltja mellett a jelennel is van mit büszkélkednie.


Rákosi Jenő esperes, szentjobbi lelkész áldás közben

Elsőként hoztak létre hagyományőrző huszárbandériumot, asszonykórus őrzi az ősi dallamokat, a bencések teremtette borászati hagyományt továbbvivők gazdakörbe tömörültek. Az 1300 lelket számláló településen négy köztéri szobor áll: Petőfi Sándor, Bocskai István, Szent István és Mercurius mása emlékeztet a mindenkori magyar jelenlétre. Az elmúlt hétvégén pedig a 48-as hősöknek állítottak emléket a református templomkertben felavatott csónak alakú kopjafa révén. Az ünnepségre a csallóközi Csicsóból (Szlovákia) is érkezett egy autóbusznyi vendégsereg. Az eseménysor nyitányaként Rákosi Jenő érmelléki esperes, helyi lelkipásztor köszöntötte a vendégeket, a padsorokat megtöltő gyülekezetet, majd a csicsóiak lelkipásztora, Dr. Lévai Attila szólta az igei szót. Péter második leveléből kiemelt igeversek alapján az Istentől nyert szabadság felülírhatatlan voltát hangsúlyozta, aminek híján joga van egy népnek leráznia az elnyomás igáját, hisz ami a Teremtőtől testáltatott, az örök időkre szól. Varga Balázs csicsói segédlelkész istentiszteleti záróimája után a vendégek Főnix nevű ifjúsági kórusa színvonalas műsorában gyönyörködhettek a jelenlévők.


Az elöljárók

Lakatos Péter képviselő beszédében Kós Károlyt állította követendő példaként, aki tudott utat mutatni az emberpróbáló időkben is. „Nem térhetünk le a tényleges autonómia megszerzésének útjáról, de ezt csak a többségiekkel egyetértésben, tisztességes konszenzus révén lehet megvalósítani” – fogalmazott.


Lakatos Péter és Szabó Ödön koszorúzás előtt

Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a szabadság-egyenlőség-testvériség fogalmi hármast értelmezte: „Az én szabadságom addig hiteles, ameddig nem gátolja a másokét, akkor kérhetek egyenlő bánásmódot, ha azt én sem vonom meg senkitől. A testvériség pedig azt jelenti, hogy mindig számíthatunk egymásra, hisz a Kárpát-medencébe egy családként érkeztünk, így elvárható, hogy a „szülői házban” élők a hazavágyó testvéreket egyformán öleljék keblükre” – hangzottak az üzenetértékű szavak. A szentjobbi ifjak énekműsora és Lakatos Tamás szavalata után a Klapka induló dallamára a sokaság kivonult a templomkertbe, ahol Dr. Lévai Attila és Sipos Béla a kopjafa készítője és adományozója, leleplezték az alkotást. A koszorúzását megelőzően Zatykó István polgármester köszöntötte az ünneplőket, majd a sportcsarnokban a Csicsói Porta Színpad előadására került sor, ahol a vendégekkel érkezett Földes Csaba csicsói elöljáró is szólt a közönséghez.


Zatykó István polgármester köszönti az egybegyűlteket

Falunézőben

Nyirkos őszt idéző délutánban indultunk falunézőbe Zatykó István polgármesterrel. Rendbe tett utcák, szép kiállású házak gazdaszellemről árulkodtak. Nemcsak a parókia, de a katolikus templom környéke is ápolt, impozáns plébániája jellegzetes épületévé lett a falunak. Tempfli József nyugalmazott püspök, szentjobbi apát nemrég egy emeletes ingatlan építésébe fogott, hogy az évek során a lelkekbe hintet értékek mellett tárgyiasult vagyont is örökül hagyjon majd a közösségnek. Az apátság területén az új épület mellett a múlt kövei jelentik a szenzációt, egy földegyengetés során a középkori vár nyomaira bukkantak, a Bocskai építtette bástya köveit tárta fel testéből a föld. A régmúlt lenyomatát szándékukban áll megmenteni, akárcsak a faluszéli vízimalmot, ami turistacsalogató látványosság lehet.

A jelen is bizakodásra ad okot, a szentjobbiak nem elvándorló emberek, ha megélhetésük miatt évekre el is hagyják szülőhelyüket, de a napsütötte domboldaltól nem tudnak végleg elszakadni, előbb-utóbb hazatérnek. Zatykó örömmel konstatálja, hogy a szőlőtermesztés hagyománya nem szakadt meg, egyre többen telepítenek szőlőt, közel száz hektáron érlelődik a hordóba való.

A Szivárvány ház gyermekotthonban kéttucatnyi gyermek hallja a magyar szót, nevelkedik szülők nélkül is szeretetben. A jelenlegi polgármester keze alatt a vízhálózat is felújult, megépült. Új sportcsarnoka lett a falunak, míg a focipályán egy sportcentrum készül, ahol az atlétikai pálya mellett, a faluban nagy hagyománnyal bíró kuglipályát is felújítják.

Az évszázados községközponti státuszt 1968-ban egy tollvonással megvonták Szentjobbtól, odacsatolták a románok lakta Berettyócsohajhoz. Az erőszakos románosítás mégsem érte el a célját, a falu mindmáig megőrizte magyarságát, annak ellenére, hogy a rendszerváltásig csak román ember kerülhetett az elöljárói székbe. Egy sikeres népszavazást kezdeményeztek, a községközpont Szenjobbra való áthelyezéséről. De mindhiába a népakarat, annak életbeléptetéséhez a parlament, a szenátus, majd pedig az államelnök jóváhagyása kellene, ami egyelőre késik.


A szentjobbi református és katolikus templom

Falunévjegy

Nevét Szent István király kézereklyéjéről, a Szent Jobbról kapta. Az első magyar király leválasztott jobb karját egy Mercurius nevű szerzetes, a székesfehérvári bazilika kincstárának őre hozta birtokára, az akkor Berekisnek nevezett településre 1061 körül, azért, hogy megóvja az akkortájt kitört pogánylázadásoktól. Amikor László király – a későbbi Szent László – hírt hallott az ereklyéről, felkereste Mercuriust. Megbocsátott a „tolvajnak”, és a Szent Jobb megtalálásának helyén a szent ereklye méltó elhelyezésére apátságot alapított. Az apátság, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb lett. A település díszes kőegyházát és kolostorát azután Álmos herceg építtette fel, s 1098. május 30-án a szentjobbi egyház oltárán helyezték el Szent István király jobbját. A falut először 1213-ban még Beruchyou néven említik. Monostorát a török terjeszkedés miatt a 16. században várrá alakították át. Főbb birtokosai Bocskai István és a Rhédey család voltak. 1660-ban a török foglalta el. 1684-ben Caraffa foglalta vissza. A karlócai békében határozták el lerombolását, amelyre csak 1711 után került sor. 1745-ben köveiből épült a templom. 1910-ben 1808, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben 1243 lakójából 1040-en voltak magyarok. A szentjobbi főapáti cím birtokosa 1982 óta Tempfli József nyugalmazott megyés püspök.


A szentjobbi református parókia

Lármafa Bihardiószegen (Biharország)

Karaván és lármafa



Kép és szöveg: D. Mészáros Elek
Biharország


"Az édesanya szabadsága, hogy szülhet, a gyermeké, hogy megszülethet, a nemzeté pedig, hogy az igazságért harcolhat."


Az emberfia nem győzi kapkodni a fejét, hisz egyre-másra avatnak, szentelnek, állítanak emlékhelyeket, nemcsak az emlékezés mementójaként, de az emlékeztetés szándékával is. Sokan vitatják ezek szükségességét, azzal érvelve, hogy talán jobb lenne a szobrokra, emlékművekre szánt összegeket közhasznú, praktikus célzattal bíró dolgokra – például járdaöntésre – költeni. Azt azért nem kellene figyelmen kívül hagyniuk a vitatkozóknak, hogy járdát lehet, lehetett bármikor önteni, míg a magyar megmaradás szimbólumainak mostanság engedtek csak teret, lett létjogosultsága. A világ legolvasottabb könyvében írva vagyon, hogy mindennek rendelt ideje van. Ideje a sírásnak, a nevetésnek, és most van ideje a jövőbe mutató múltmentésnek is. Miközben a lehetőségek tárháza megnyílt előttünk, a veszélyhelyzet is sokszorosára nőtt. A magyar széthúzás, a karavánt ugató csőcselék-csaholás egyre erősödőben van, pedig köztudott, hogy a karaván az, amely mindig az úton halad. Azért jó lenne észrevenni, hogy a rendelt idő, ha kellett asztalcsapkodással, kompromisszumokkal teli küzdelmes korszak eredményeként valósulhatott meg, nem pedig egyetlen csettintésre. Míg az anyaországban azon vitatkoznak, hogy a kokárda peremén a piros, avagy zöld szín a helyénvaló, addig az elszakított részeken élők izzadva érték el, hogy egyáltalán kokárdával és Himnusz-énekléssel ünnepelhetnek.

Bihardiószeg a karavánhúzók élére került, számtalan esemény, rendezvény révén szolgálva a megmaradást. Nem a túlélés pillanatnyi kényszerének örülnek, hanem a büszke felemelkedést vallják, élükön Gellért Gyula református lelkipásztorral. A hét végén a tiszteletes által tervezett lármafa állításra került sor a templomkertben. Amint azt az esemény egyik szónoka, Dr. Papp Gyula nyugalmazott ezredes is elmondta a lármafák, vagy más néven a látófák új üzenetet hordoznak, eredeti hadiveszélyt jelző funkcionalitásuk megszűnt. Manapság egy sokkal alattomosabb kórra figyelmeztetnek, az elanyagiasodott világnak, a nemzeti katasztrófának tulajdonítható nemzetfogyásra. Ha a magyarság a trianoni diktátum előtti tempóban szaporodott volna, akkor ma hetven millió magyar élne a földön. Gellért tiszteletes a zsidó anyákat hozta fel példának, akik sok esetben húsz gyermek világra hozatalától sem riadtak vissza, mert abban reménykedtek, hátha általuk születik meg a Messiás. A magyar anyáknak is hasonló áldásként kell fogadniuk a gyermekek világra jöttét, mert hova lett volna nemzetünk, ha Petőfi, Kossuth és a többiek nem születtek volna meg. Ma már nem kívülről jön az ellenség, mi magunk okozzuk saját romlásunkat – sommázott a lelkipásztor, aki a gyermekáldásként való elfogadásában látja a nemzet megmaradását. Hármas szabályként fogalmazta meg: az édesanya szabadsága, hogy szülhet, a gyermeké, hogy megszülethet, a nemzeté pedig, hogy az igazságért harcolhat.

A lármafába faragott nő, ölében gyermekével és a tulipános díszítés, mint ősi magyar motívum reményteli látványt nyújtanak, de a vésett szöveg elmét tépő, kétségbeesett kiáltássá dermed: Ne ölj meg. És ennek visszahangoznia kellene a Hortobágyon át a Hargitáig, üzenetként Duna vinné az óceánba, és onnan tovább az újvilágig, mindenhova, ahol még él magyar. Legyen minden nő és anya szívében egy-egy lármafa, hogy lelkiismeret-égette betűkkel dübörögje: Ne ölj meg…


2011. március 28., hétfő

Poklostelek lelki életéről

Poklostelek lelki életéről

Teljes képernyős nézet


2011. március 25., péntek

Lelkészértekezlet Székelyhídon (fotók)

Lelkészértekezlet Székelyhídon
2011.03.24.
fotó: Rencz Csaba
Bihari Napló



dr. Bodnár Ákos nyugalmazott sebész, volt főgondnok tartott előadást a rendezvényen



Gavrucza Tibor helyi lelkész (jobbról) mellett Rákosi Jenő érmelléki esperes és Bölcskei Gusztáv püspök



A kápolnaharang avatásán Csűry István püspök szolgált (középen)



Megkondult a lélekharang



Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész előadás közben


Új lélekharang a székelyhídi temetőben

Új lélekharang a székelyhídi temetőben

erdon.ro
Rencz Csaba
2011.03.25

Bihar megye - Az Érmelléki Református Egyházmegye idei első lelkészértekezletének keretében csütörtök délután használatba adták a székelyhídi ravatalozó új lélekharangját. Később koncert volt a református templomban.


Míg csütörtök délelőtt Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke volt az Érmelléki Egyházmegye Székelyhídon tartott lelkészértekezletének vendége, délután Csűry István királyhágómelléki püspököt köszönthette Gavrucza Tibor vendéglátó lelkész. A temető ravatalozójának új harangja használatba adásának ünnepségén a püspök a 121. Zsoltárból idézett: „Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. (...)” Az új lélekharang hangjáról mindig az jusson a hívek eszébe, hogy a Teremtő a halálon túl is gondviselőnk, és legyenek ők maguk is „a harang szava és a lélek harangja”, mely a könnyhullatások idején is hirdeti, hogy bár nehéz az élet, de a hívő ember mindig bízik a jövőben, fejtette ki Csűry István.

Bemutatkozó harangszó

A férfikórus a Rabszolgák kórusának dalát énekelte el (Verdi: Nabucco), majd „bemutatkozásként” megszólalt a ravatalozó előterében a Szent Mihály lován közszemlére tett rézharang: valószínűleg utoljára kondult meg úgy, hogy mindenki felhőtlen örömmel hallgatta... A püspök szolgálatát, illetve a harang beszerzésében nyújtott minden segítséget Gavrucza Tibor köszönt meg azoknak, akiket az illet. Mint később megtudtuk, a harangot a székelyhídi református gyülekezet illetve Pál Imre vállalkozó anyagi áldozatvállalásával sikerült beszerezni. Mindezek után a harangot be is emelték a minden helyi felekezet által használt ravatalozó tetőterébe.

Koncert a templomban

Az egész napos eseménysorozat a templomban folytatódott, illetve ért véget, ahol Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész – saját megfogalmazása szerint – egy olyan koncertet adott, melynek „másfél óráját egy képzeletbeli hajóban tölthettük romantikus zeneszerzők társaságában, kiknek közös forrása az Istenbe vetett hit”. A Liszt Ferenc és kortársai az Érmelléken című (méltatlanul kevés érdeklődőt vonzott) előadáson Liszt Ferencéi mellett Robert Schumann, Edward Grieg és Frédéric Chopin kompozíciói hangzottak fel.


Lármafák reneszánsza

Lármafák reneszánsza

Teljes képernyős nézet


2011. március 24., csütörtök

Méltó megemlékezés Mihályfalván

Méltó megemlékezés Mihályfalván

Teljes képernyős nézet


Egy kis színfolt Mihályfalván


Egy kis színfolt Mihályfalván

Teljes képernyős nézet

Lelkészértekezlet Székelyhídon

Lelkészértekezlet Székelyhídon

erdon.ro
Rencz Csaba
2011.03.24

Bihar megye - Az Érmelléki Református Egyházmegye első negyedévi lelkészértekezletét tartották csütörtökön Székelyhídon. Délelőtt Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.



Az Érmelléki Református Egyházmegye idei első lelkészértekezletén Bölcskei Gusztáv püspök prédikációjának alapigéjét Mózes negyedik könyvéből vette, azt a részt olvasva fel, melyben megtörténik Kánaán földjének körülhatárolása, felosztása. Itt, az országhatár mentén nem kell sok fantázia elképzelni, milyen az, amikor határokat húznak, és amikor a kijelölést emberek végzik: ezek mindig ellentétekhez, háborúsághoz vezetnek, fejtette ki a püspök. Az ember fennen, öngyilkos módon hirdeti, hogy hatalmában áll legyűrni a teremtett természetet, holott meg kellene értenie, hogy "vagy a szelídek öröklik a Földet, vagy nem lesz örökség", tette hozzá Bölcskei Gusztáv, utalva a világot éppen lázban tartó katasztrófákra, háborúskodásokra.

Tedd meg...


A püspök szolgálatát Árus László Csongor hegyközszentmiklósi lelkész, egyházmegyei lelkészértekezleti elnök, illetve Gavrucza Tibor vendéglátó tiszteletes köszönte meg, majd a Himnusz eléneklése következet, ami után elhagyták a templomot a helyi középiskola diákjai, akik addig megtöltötték a lelkészek és gyülekezeti tagok mellett a padsorokat. A továbbiakban dr.Bodnár Ákos ny.sebész főorvos, a tiszántúli kerület korábbi főgondnoka tartott előadást Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik (Préd.9,9) címmel. Az igehirdetésre utalva az előadó úgy vélte, a keresztény magyar embernek a Kárpát medence van kijelölve lakhelyül, és álljon akárhány esztendő mögötte, vagy előtte, mindig gondolkodnia kell azon: hogyan tovább. Mindig meg kell tennie, ami keze ügyébe esik, ellenben kell tudnia a határt is megvonni cselekedeteiben.

Délutáni program


Az előadás után a résztvevő lelkészek között kiosztották a vendégek által hozott két kiadványt, melyek egyike egy káté, a másik pedig szatmári és beregi úrasztali terítőkről, hímzésekről szól. A programban az ebéd következett, délután pedig Csűry István királyhágómelléki püspök jelenlétében felszentelték a székelyhídi református ravatalozó új harangját, majd a templomban Thurzó Zoltán zongoraművész koncertjére került sor. A délutáni események ismeretetésére visszatérünk.


Március 15–re emlékeztek Asszonyvásárán

Mintha másképpen hívogatott volna a délutáni harangszó vasárnap Asszonyvásárán , amikor megcsendülve arra emlékeztette az itt élőket, itt az idő és el kell indulni Isten házába.


Hogy nem szokványos istentiszteletről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy többen indultak el otthonaikból és az, hogy vendégek is érkeztek. Egy kisbusznyi iskolás érkezett Kiskerekiből és velük együtt tanítók, tanárok, iskola-igazgatónő, polgármester és a megyei tanács részéről is érkezett vendég Gavrucza Tibor lelkipásztor személyében. Igen – ünnepelni gyűltünk össze , emlékezni arra az eseményre és azokra a sokszor név nélküli hősökre akik életüket is feláldozták ha kellett a szabadságért a magyar haza oltárán.


Az igehirdetés

Székely István lelkipásztor igehirdetésében Ésaiás próféta könyvéből vett Ige – „Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, és fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket!” (És.42,6) – alapján kiemelte hogy olyan ünnepen emlékezünk amely bár győztes forradalomkén indul, végül levert szabadságharcba fulladt, hiszen a büszke március 15. után ott húzódik október 6, Arad gyásza. A utókor nagy kérdése az, hogy megérte? – de válaszunk más nem lehet mint az, hogy IGEN! Sok minden elindult ott akkor aminek talán mi is láthatjuk és élhetjük eredményeit. Kérdezzük,- újra és újra kérdezzük, honnan volt bennük ez az erő, elszántság ez a belső tűz. És ma nincs-e szükség ilyen bátor helytállásra, belső erőre és hogyan lehetnék én is ilyen ember ?

Ebben a sokszori kilátástalanságunkban, félelmünkben, kiúttalanságunkban szegődik mellénk az a Valaki, akiről a próféta azt mondta: „…a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta.” A bajban megtapasztaljuk a csodát, mert az Úr könyörül a bajban lévőn és lehet éppen rajtad keresztül, általad teszi ezt meg. Ez ma a ránk váró feladat és küldetés, nem fegyverrel a kézben, hanem a másikban az embert felismerő, a szolgálatvállalás alázatával őt társként elfogadó szeretet forradalma.


A polgármester beszéde

Az igehirdetés után Kiskereki község polgármestere Nyíri Sándor osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Beszédében a szabadságharc kezdetéről szólt ami aztán a szabad Magyarország születésnapja lett. Ez az ünnep és a rá emlékezés annyira magyar, hogy soha senki el nem veheti tőlünk. Igaz voltak próbálkozások sokszor, de ahogyan eddig, ezután sem járhatnak sikerrel. Az egykori hősök küzdelme példaként kell előttünk álljon, és nekünk is küzdenünk kell ma a magyar vidékért, a magyar falvakért, iskolákért, intézményekért a megélhetésért. Ezért ahogy egykor őseink összefogtak a nemes célokért, nekünk is hasonlóan kell cselekednünk. Feladatunk, amelyre 1848 március 15-e emlékeztet ma bennünket: a haza, a nemzet megbecsülése és iránta való hűségünk, a nemzetünkért érzett felelősségünk. A polgármester ünnepi gondolatait Márai Sándor intelmével fejezte be:

„Szeretni és szolgálni kell a népet, amelyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s a nyelvnél és fajtánál is erősebb kötőanyag, a közös nemzeti sors kötöz: ez a dolgunk Európában ! ”


Az ünnepi műsor

A következőkben a gyermekek és iskolások emlékeztek a 48-as eseményekre. Először az Asszonyvásári óvodások szavaltak és énekeltek a maguk csodálatos szépségével, lengetve a háromszínű zászlócskákat. Köszönet az óvodások műsoráért Székely Éva és Guba Amália óvónőknek. Az óvodások műsora után következtek a kisiskolások, akiket Bertalan Erika tanítónő készített fel. Már az elmúlt esztendei megemlékezésen is megcsodálhattuk a Kiskereki V-VIII. osztályosok március 15 –ei előadását (itt tanulnak az asszonyvásári gyerekek is), így biztosak voltunk abban, hogy színvonalas előadással érkeztek e mostani megemlékezésre is. És valóban nem csalódtunk most sem. Színvonalas műsorral leptek meg bennünket. Szinte bennünk, hallgatókban is fellángolt valami a márciusi ifjak tüzéből ahogyan elhangoztak a szavalatok és énekek. Szerettünk volna mi jelenlévők is felsorakozni a lengő háromszínű lobogó mögé, hogy megvívjuk a magunk kisebb nagyobb szabadság harcát magunkért, népünkért és nemzetünkért. Ezúton szeretnénk megköszönni a felkészítőknek, Nyíri Elza tanítónőnek és Sztretea Erika iskola igazgatónőnek a színvonalas munkáját.


A Megyei Tanács küldötte

Mintegy a megemlékezés műsora után zárásként lépett az Úrasztala mögé szólásra Gavrucza Tibor székelyhídi lelkipásztor. Meghatottan mondott köszönetet azért a csodáért, amit itt és most megtapasztalt az ünnepi műsor alatt. Visszaemlékezésében szólt arról, hogy nem midig lehetett ilyen szabadon emlékezni a márciusi forradalomra, sokan sokszor szerették volna még az emlékét is kitörölni. Ami most olyan természetes a mai ifjúságnak, mennyire nem volt az a most idősebbek fiatalabb korában. Talán éppen emiatt veszik olyan könnyen vagy könnyelműen az ilyen megemlékezéseket és fel sem tudják fogni annak a jelentőségét, hogy ott viselhetjük a háromszínű kokárdákat kabátainkon és odaállhatunk a háromszínű lobogók alá. Arról a háromszínű szalagocskáról is szólt, amit féltő szeretettel őrizgettünk oly sokan a templomi énekes könyveinkben. És szólt más kivívott jogunkról is amiknek nemcsak örülnünk kellene, hanem amelyekhez úgy kell ragaszkodnunk, hogy soha senki többé el ne vehesse. Beszéde végén ismét köszönetet mondott a lehetőségért, hogy itt lehetett, megköszönte a szép műsort , a szép ünnepet és ünneplést.


Zárásként

Az istentisztelet után szerény szeretetvendégség keretében elbeszélgettünk még kedves vendégeinkkel, hogy aztán a szitáló esőben mindenki hazatérjen e csodálatos és lélekmelegítő esemény áldott emlékévek.

Székely István
asszonyvásári lelkipásztor


Megemlékezés könyvbemutatóval Micskén

Megemlékezés könyvbemutatóval Micskén

Teljes képernyős nézet


Március 15. Micskén

2011. március 23., szerda

Lármafaavatás Diószegen - huszárdíszőrséggel

Lármafaavatás Diószegen - huszárdíszőrséggel

Reggeli Újság / erdély.ma
Szoboszlai Endre
2011. március 23.


Március 20-án Bihardiószegen lármafaavató ünnepséget szerveztek a református egyház és a helyi huszárhagyomány-őrzők. A lármafa a magaslatokon elhelyezett, az ellenség közeledését, a közvetlen veszélyt fény- és füstjelekkel jelző hírközlő eszköz volt egykoron, mely földbeásott, hozzávetőlegesen nyolc méter hosszú rúd. Felső részére szurkos szalmacsóvákat kötöttek.



Az ünnepi eseményen Gellért Gyula református lelkipásztor hirdetett igét, majd Meleg Vilmos színművész előadása következett, valamint a helyi gyermekszínjátszó csoport műsorát láthatták az ünnepi esemény résztvevői. Ezt követően a református templomkertben helyi és magyarországi hagyományőrzők közreműködésével felavatták Bihardiószeg lármafáját. Az avató ünnepi beszédet debreceni vendég tartotta, Papp Gyula, a Magyar Honvédség nyugalmazott ezredese, a hajdú-bihari huszárcsapat tiszteletbeli elnöke. Ünnepi beszédében kiemelte a magyarság fogyásának rendkívül veszélyes tendenciáját, és felhívta a figyelmet a magyar jövő alakításának történelmi kötelezettségére. Elmondta többek között: „Jelzett a lármafa, ha jött a török vagy a labanc, s a népesség sok erdélyi településen fedett lépcsőkön menekülhetett be az erődtemplomba. Ahogyan azt Ady írta: őrzők, vigyázzatok a strázsán – s az őrzők vigyáztak és jeleztek, ha jött az ellenség. A ma állított lármafák nem a hömpölyögve közeledő ellenségre figyelmeztetnek, hanem a kötelességünkre: megmaradni magyarnak, megmaradni a szülőföldön, megmaradni-erősödni a hazában, e hazában. Vallani szellemiségünket, az erdélyiséget, a transzszilvanizmust, amely egyedi eszme Európában, sőt, a világban. Emlékeztetnek bennünket a veszteségeinkre, az áldozatokra, történelmünk hőseire, s emlékeztessen bennünket a meg nem született, a világra nem hozott magyarokra is...” – figyelmeztetett az élénk közéletet élő nyugalmazott katonatiszt. Majd így folytatta: „A tudósok szerint az emberiség lélekszáma 1804-ben egymilliárd volt. Ugyanebben az évben a Magyar Királyság 10,4 millió lakost számlált. A XIX. század hajnalán tehát minden századik földlakó a Magyar Szent Korona alattvalója volt. Számarányunk az elmúlt kétszáz évben a hetedére csökkent...”

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult, majd megkoszorúzták a Kossuth-szobrot, és a Széchenyi-, valamint a Simonyi-emléktáblát.


Irinyi József-szobrot avattak Albison

Egy nagyon régi álom valósult meg Albison

2011. március 22., kedd

A magyar Szent Korona érmelléki útja a szabadságharc bukása után

A magyar Szent Korona érmelléki útja a szabadságharc bukása után

Reggeli Újság / erdely.ma
Sütő Éva
2011. március 22.


A magyar Szent Korona Európa egyik legrégibb és mai napig épségben megmaradt koronája. A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet napjainkig. A hozzá kapcsolódó hagyományokkal és jogokkal foglalkozó Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona.

1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzója nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, amelyben mint országos biztost megbízta, hogy a koronát budai őrzési helyéről szállíttassa Debrecenbe, ahová a kormány is költözik. „Az ellenség közeledvén a főváros felé… a kormány kötelességének tartja a koronát minden esetre biztosítani. Ennél fogva képviselő úr ezennel kirendeltetik, s kötelességévé tétetik Ürményi Ferenc koronaőr őexcellenciáját azonnal felszólítani, hogy az országos biztos úrral együtt s egyetértőleg az ország szent koronáját s egyéb koronázási insigniáit (jelvényeit) azonnal a koronaőrségből még itt lévő legénység őrizete mellett egyelőre Debrecenbe… elszállítani.”

A kitérő


A rendeletet követően a koronát vonattal szállították Szolnokig, azonban innen a nemzeti ereklye elővigyázatosságból először Köbölkútra érkezett. Itt töltött egy éjszakát Bónis László kúriáján, ahol a pajtában el is ásták arra az éjszakára. Másnap Bónis Sámuel és kísérője, Josipovics marhakereskedőnek öltözött, és szekéren folytatta útját, átkelt a Berettyó folyócskán, és Baranyi Félix (1802–1855) kastélyában szállt meg Tótiban. Éjszakára itt is elrejtették a koronázási ékszereket tartalmazó vasládát egy pincében. Mindkét helyszínt Ruffy Péter is megerősíti a Koronánk története című kötetében, majd Szilágyi József is kitér rá a Tóti község monográfiájában, mely szerint Baranyi Félix kíváncsiságból még ki is nyitotta a nemzeti kincseket tartalmazó vasládát, és a jelenlévők megrökönyödésére saját fejére is próbálta a koronát. Rossz előjel volt ez Baranyi Félix részére. Másnap reggel, mintha mi sem történt volna, a „kereskedők” folytatták útjukat, és eljuttatták a ládát a debreceni városházára, ahol Kossuth is lakott abban az időben.

A korona előző napi szálláshelye azonban nem maradt titokban Haynau osztrák hadvezér besúgói előtt. Később a Habsburgok kopói megjelentek Baranyi Félixnél, és elhurcolták a koronának szálást adó földbirtokost, akit családja soha többé nem látott élve. Az információt megerősíti az egyik ma élő leszármazott, Baranyi Árpád Barnabás is, aki egy régi családfa dokumentumot juttatott el hozzánk, amelynek sarkára a fenti történet fel van jegyezve.

Az út vége

A korona a háborús veszély elmúltával újra a budai várba került. 1849 nyarán azonban, Pest kiürítésekor újra a menekítését kellett előkészíteni. A fontos feladattal kapcsolatosan Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügyminiszter és Duschek Ferenc pénzügyminiszter egyeztetett, és a koronaékszerek elszállítása mellett döntött. A korona – a koronaőrség nélkül – Szegedre majd Nagyváradra, később Aradra került.


A menekítők 1849. augusztus 15-én érkeztek Orsovára, ahol A Fehér Bárányhoz címzett fogadóban szálltak meg. Mivel az országhatár átlépése a koronával nem volt lehetséges, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter az ékszerek elrejtése mellett döntött. A magyar határ közelében elásták a koronát rejtő ládát, és a rejtekhely közelében lévő fán egy jelet hagytak, majd a helyszínről térképet készítettek. Kossuthot az emigrációban, utólag tájékoztatták az elrejtés tényéről.

A szabadságharc leverése után az osztrák rendőrség egy bizottságot hozott létre a Szent Korona kutatására, és 1853. szeptember 8-án megtalálták a koronázási ékszereket rejtő ládát. A fejék és a jogar viszonylag sértetlen volt, de a koronázási kard elpusztult, a palást átázott és kifakult. Ezt követően a korona ismét Budára került, és a második világháború végéig a várban őrizték

Epilógus

Amennyi hányatottság jellemezi a Szent Korona ezer esztendejét, legalább annyi kálvárián ment át a nemzet és az ország is. A magyar nemzet és annak királyainak eme ékességét Budára kerülése után még számtalanszor el kellett rejteni, nem egyszer el is ásták, majd Ausztriába, Németországba végül az Egyesült Államokban „lakott” harminc esztendeig. 1978-ban került ismét magyar földre a koronázási jelvényekkel együtt. Két évtizeden át a Magyar Nemzeti Múzeumban állították ki. 1999-ben a magyar országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló törvényt, melynek értelmében 2000-ben ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) az Országház kupolacsarnokába helyezték. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.


Kopjafa avatása Szentjobbon (fotók)

Szentjobb - kopjafa avatas


Tekintse meg fotóalbumunkat!

Lelkészértekezlet és zongoraest lesz Székelyhídon



A székelyhídi református templom

A székelyhídi református templomban március 24-én délelőtt 11 órától egyházmegyei lelkészértekezlet lesz, ahol dr. Bölcskei Gusztáv debreceni püspök hirdet igét. Délután zongorakoncert lesz.

Dr. Bodnár Ákos volt főgondnok, nyugalmazott sebész-főorvos tart előadást, Amit megtehetsz, tedd meg címmel.

A lelkészértekezlet munkálatait követően a református ravatalozó új harangjának a felszentelésére kerül sor Csűry István királyhágómelléki püspök szolgálatával (16 óra). 17 órai kezdettel pedig a székelyhídi református templomban zongorakoncert lesz Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész előadásában.



Thurzó Zoltán, nagyváradi zongoraművész

A műsor:


  • Liszt Ferenc: "Harmonies Poétiques et Réligieuses" zongoraciklusból Invocation;
  • Liszt Ferenc: "Harmonies Poétiques et Réligieuses" zongoraciklusból Ave Maria;
  • Liszt Ferenc: "Harmonies Poétiques et Réligieuses" zongoraciklusból Miserere, d’apres Palestrina;
  • Liszt Ferenc: Consolation Nr. 3;
  • R. Schumann: Arabesque Op. 18;
  • Edward Grieg: "Lirikus Darabok" c. ciklusból: op. 47. Nr. 3 – Melodie – Melódi;
  • Edward Grieg: "Lirikus Darabok" c. Ciklusból: Op. 54, Nr. 4 – Notturno – Noktürn;
  • Edward Grieg: "Lirikus Darabok" c. Ciklusból: op. 43. Nr. 6 – To the Spring – A tavasznak;
  • Fr. Chopin: Berceuse Op. 57 (Bölcsődal);
  • Fr. Chopin: Nocturne Op. 9, Nr. 1;
  • Fr. Chopin: Nocturne Op. 27, No. 1;
  • Fr. Chopin: Nocturne Op. 55, No. 1;
  • Amaral Vieira: F. L. Bayreuth op. 163;
  • Liszt Ferenc: "Harmonies Poétiques et Réligieuses" zongoraciklusból Andante lagrimoso;
  • Liszt Ferenc: "Harmonies Poétiques et Réligieuses" zongoraciklusból Funerailles.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A belépés díjtalan. A templomi perselyes adományt a rendezvény támogatására fordítjuk.

2011. március 21., hétfő

Egyetemes imahét és március 15-ikei megemlékezés Poklostelken


Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is március közepén rendeztük meg Poklostelken az egyetemes imahetet. Március 13-20 között, vasárnaptól vasárnapig esténként 7 órakor gyülekeztünk össze istentiszteletre a református templomban. Az előző hetek hidegéhez képest kellemes időben lehetett részünk, főleg az imahét első felében: a tél idején a templomi falak közé rekedt hideg is megenyhült. A csütörtökön beállt időjárás-változás sajnos többeket elriasztott az istentiszteleteken való további részvételtől, de akik vállalták a templomba menetelt, azokat a szeles-esős idő kellemetlenségeiért is kárpótolták a vendég lelkipásztorok szívet melengető igehirdetései. Az imahét vezérigéje az Ap. Csel. 2,42 volt: eggyé lenni az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.


A nyitó istentiszteleten Kulcsár Árpád értarcsai református lelkipásztor prédikált a Zsolt. 46 alapján. Kifejtette: nem a kőfal, nem a templom, hanem maga Isten a mi erősségünk. Jézus idejében a főpapok inkább bíztak az elnyomóikkal kialkudott ígéretek maradandóságában, mint Isten szavában. Bármilyen harcok dúlnak is körülöttünk, szükséges elcsendesednünk – erre adnak példát az idei imahét jeruzsálemi összeállítói. El kell ismernünk, hogy Isten ad oltalmat nekünk. Mennyei Atyánk azt akarja, hogy nála biztonságban érezzük magunkat akár a háború közepette is. A Seregek Ura erővel tölt be minket. Mire fordítjuk ezt az erőt? Istenünk adjon hozzá kellő bölcsességet, hogy úgy osszuk be energiánkat, hogy közösségben legyünk és maradjunk vele!

Hétfő este Bozsoky Sándor kiskereki református lelkész érkezett hozzánk. Az alapigét a Zsolt. 85-ből vette fel, és a szívbéli imádságról beszélt. Visszautalt Ábrahámra, aki két dolgot tett ismétlődően vándorlása idején: kutat ásott, és oltárt épített Istennek. A bibliai, zsoltár- és dicséretidézetekkel gazdagon átszőtt prédikációjában kiemelte, hogy az Isten melletti döntést, elhatározást a gyakorlatnak kell követnie: a keresztyénség nem elmélet, hanem életvitel. Csak a bolond ember veti el magától az üdvösséget. Isten megajándékoz minket, de a legnagyobb ajándék maga az Ajándékozó. Imádságos élettel, bizalmas szívvel fogadjuk hát az ő szabadítását!

A harmadik estén Kurilla Gábor szentjobbi római katolikus plébános szólt a gyülekezethez, szolgálatával erősítve imahetünk ökumenikus jellegét. A Ján. 17,6-19-et olvasta fel, amely Jézus Krisztus főpapi imájából való részlet. Irodalmi és versidézetekkel tarkított beszédében megállapította, hogy mindannyian boldogok akarunk lenni, hiszen Isten boldogságra teremtett minket. A bűn azonban árnyékot vetett az emberre, és elzárta a boldogság útját előlünk. Van azonban, aki magára vállalta bűneinket, és újra járhatóvá tette az utat. Jézus azért könyörgött: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Ján. 17,11b)



Szerdán Lukács Piroska-Angéla érkezett gyülekezetünkbe Köröskisjenőből, és a Mát. 6,19-21. 25-34, illetve az Ap. Csel. 4,32-37 alapján bontotta ki számunkra Isten örömüzenetét. Rávilágított arra, hogy nincsenek érdemeink: életünket, egészségünket, kezünket-lábunkat, gyors elménket is Istentől kaptuk. Jézus Krisztus nem lemondásra szólít fel minket, hanem a helyes sorrendet akarja helyreállítani az életünkben: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak nektek!” A külvilág zajai között élve is megtanulhatunk odafigyelni az élet hangjaira, és nemcsak a pénz csörgésére. Jézus nem tagadja azt, hogy „minden napnak megvan a maga baja”, de rámutat a Gondviselőre is! Csendesedjünk hát el, és tanuljunk meg befelé-fölfelé figyelni!

Csütörtökön Farkas Zsolt, a toldinagyfalui református missziói gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét a Ján. 6,53-58 alapján. Felelevenítette a gyermekkorában tanultakat: a kenyérnek még a héját sem volt szabad eldobni. Ez a tisztelet egyrészt onnan eredt, hogy a kenyeret az élettel azonosították, amit védeni kell; másrészt Jézus azt mondja: „ez az én testem, amely ti értetek megtöretik”. A tanítványok aligha értették ezt a kijelentést az utolsó vacsorán, de hamarosan kiderült: Jézus önmagát adja nekik, és ezzel megváltja őket! Isten nélkül nem tudunk megtisztulni vétkeinktől: olyan szükségünk van Jézus Krisztusra, mint egy darab kenyérre! Jézus asztalközösséget vállal velünk, teste és vére által megtisztít, és szent közösségében megtart.

A hatodik estén, pénteken Uri Imre vedresábrányi református lelkipásztor szólta az igét az 1Tim. 2,1-8 alapján: tartassanak imaalkalmak nemcsak az imahéten, hanem szüntelenül! Az igehirdető az „orando et laborando” útját kínálta fel a hallgatóknak: Istenhez imádkozni, és tisztességesen dolgozni. Világunkban ott a félelem és a rettegés, de nincs istenfélelem – ha volna, akkor hallgatnánk Urunk tanítására, és nem pusztítanánk magunkat és környezetünket. A Sátán sugalmazására lázadunk-e még Isten ellen, vagy hallgatunk az evangéliumra? Jézus Krisztus emberként lett közbenjárónk az Atyánál, és kegyességünk mértéke az, hogy tudunk-e imádkozni másokért? A benső szoba magányos imája mellett helye van a közös fohászkodásnak is.



Szombati igemagyarázónk Lukács Lilla volt, aki a pusztaújlaki református hívek üdvözlete mellett a Mát. 5,6 által hozta el Isten üzenetét: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.” Mi mozgatja az emberi világot, a történelmet, életünket? Az éhség, a mindennapi kenyér kérdése. Sok munkát, verejtéket követel e szükségünk csillapítása, ez indít el sok háborút, forradalmat, lázadást és népvándorlást. Az éhség negatív oldala a telhetetlenség: „még több kell, soha nem elég”! Pozitívuma pedig éppen mai igénkben ragadható meg: Isten igéjét éhezve megelégszünk, áldást és boldogságot nyerünk. Urunk szemünkbe mondja az igazságot, hogy kiigazítson minket, és hogy mi is Őrá nézzünk. Tartsuk hát vele a szemkontaktust!

Vasárnapi imahétzáró istentiszteletünkön Pázmány Attila tamáshidai lelkipásztor tolmácsolta számunkra Isten igéjét. Az 1Móz. 33,1-4 alapján, Jákób és Ézsau történetén keresztül mutatta be, hogyan kell az emberi megoldások – csalás, bosszúszomj – helyett Istennél megtalálni a megbékélést. Miután Jákób becsapta bátyját és apját, megszerezve az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást, nagybátyjához menekült Ézsau bosszúja elől, ahonnan 20 évi távollét után tért vissza. Jákób halálfélelmében Istenhez könyörgött, hogy mentse ki Ézsau kezéből, és imája meghallgatásra talált. A kibékülés útja: 1) imádkozni, hogy Isten maga munkálkodjon mindkét félben, 2) megalázkodni, bűnbánatot tartani, bocsánatot kérni, 3) jóvátenni, amit elrontottunk.


Az imahét estéin új énekeket is tanultunk a gyülekezettel; gyermekeink, ifjaink, sőt idősebbjeink is szavaltak a hét folyamán, mindnyájunk örömére. Bár egy vers erejéig március 15-én is megemlékeztünk az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, a nagyobb ünnepi műsort szombat este tartottuk gyermekek és ifjak közreműködésével. A szép versekből, énekekből, korabeli naplójegyzetekből álló összeállítás lehetővé tette nemcsak a történelmi visszatekintést, hanem a jelenünkkel való szembenézést és a jövendő felé való előrepillantást. Különös aktualitással hangzott a kérdés Kossuth Lajos ceglédi toborzójából: „Eljöttem, hogy megkérdezzem a magyar nemzettől, hogy igaz-e hát, hogy meg akar halni gyalázatosan, vagy élni akar dicsőségesen.” Hadd munkálja Isten a mi nemzetünkben az élet akarását és munkálását az ő jókedvéből! – Áldás legyen mindazokon, akik szolgálatukkal, részvételükkel, adományukkal, fáradságukkal, imádságukkal hozzájárultak az imahét megszervezéséhez!

Erős-Joó Béla
poklostelki lelkipásztor


2011. március 20., vasárnap

Irinyi József-szobor Albison

Irinyi József-szobor Albison

erdon.ro
2011.03.20

Bihar megye - A falu nagy szülöttének, Irinyi Józsefnek (1822–1859) a szobrát leplezték le vasárnap délben Albison. Deák Árpád szobrászművész alkotása a református templom kertjében áll, nem messze az ugyancsak Irinyi nevét viselő iskolától.


A falu lakosainak régi álma vált valóra azzal, hogy leleplezhették a falu nagy szülöttének, az 1848-as forradalom márciusi ifjai egyikének, a 12 pont kezdeményezőjének, Irinyi Józsefnek a szobrát, hangoztatta több szónok is a vasárnapi ünnepségen. Az Érbogyoszló községhez tartozó falu lakói mindig is büszkék voltak az Irinyiekre (József bátyja, János – 1817–1895 – a zajtalan és robbanásmentes gyufa, illetve a számológép feltalálója), amikor a politikai helyzet már lehetővé tette, azt hivatalos formába is öntötték: Irinyi József nevét felvette az iskola, az intézmény falán emléktáblát helyeztek el, az egykori szülőház helyén emklékhelyet létesítettek, megalakult az Irinyi Társaság, és a falu történelmében is jelentős állomásként vasárnap leleplezhették a szobrot. Az ünnepség a templomban kezdődött, majd annak kertjében folytatódott, a részletekre visszatérünk.



Kopjafa Szentjobbon: egy csónakban evezünk

Kopjafa Szentjobbon: egy csónakban evezünk

erdon.ro
2011.03.20

Bihar megye - Eseményekben gazdag szombat délutánjuk volt a szentjobbiaknak: ünnepi istentisztelet után kopjafát avattak a református templom kertjében, majd a sportteremben felvidéki előadók műsorát tekinthették meg.


Bár hűvös, esős idő volt az elmúlt hét végén, a szenjobbi főutca egyik villanyoszlopán lévő fészkükbe már visszatértek a gólyák, jelezve: a tavasz ellenállhatatlanul érkezik. Nem a tavasz, inkább az egy nemzethez tartozás „hírnökeiként” a szlovákiai, a Csallóközben található Csicsó községbeli vendégeket is köszönthetett a templomi ünnepség kezdetén Rákosi Jenő helyi tiszteletes, érmelléki esperes. Az igehirdető a csicsói gyülekezet lelkésze, a révkomáromi Selye János Egyetem tanára, dr.Lévai Attila volt. Prédikációja alapigéjét Péter apostol második leveléből vette, aminek alapján kifejtette: bármilyen legyen is a politikai helyzet, a magyar keresztyén embernek mindig van reménysége az Istenbe vetett hite által nemzete újra-felemelkedésére. Amikor a nemzeti önazonosság minimális feltételei sem adottak, akkor nincs más kiút, mint a fellázadás, a szabadságharc – ez történt 1848-ban, tette hozzá a lelkész, aki szerint a népre kényszerített „izmusokhoz” (szocializmus, kommunizmus, kapitalizmus) sem kell igazodni Istentől kapott szabadságunkban.

Megteremteni az egyetértést

A prédikáció utáni imát Varga Balázs csicsói segédlelkész mondta el, majd Rákosi Jenő köszönte meg a szolgálatot, megállapítva azokból, hogy „magyarként egynek kell maradni, a hazaszeretet összeköt”. Következett a vendégek Főnix nevű ifjúsági kórusának Mi egy vérből valóak vagyunk című zenés műsora. Már az is figyelemre méltó volt, hogy orgonával, gitárral, fuvolával és hegedűvel is kísérték előadásukat, ám egy dalt úgy is énekeltek, hogy a szöveg felváltva magyarul, szlovákul, angolul és németül is megszólalt. A leleplezendő kopjafa a közösségi emlékezés örökkévalóságát hirdeti, de nem mindegy, hogy kikre, és hogyan emlékezünk, nem mindegy, hogy gyerekeink, ha magyarul is, de milyen történelmet tanulnak, fejtette ki Lakatos Péter. Az RMDSZ-es képviselő hozzátette: a tényleges autonómiához vezető útról nem szabad letérni, ez az út pedig a korrekt, igazságot kimondó párbeszéd. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője a 12 ponton „túli”, szabadság–testvériség–egyenlőség fogalomkört bontotta ki. Az „én” szabadságom addig terjedhet ki, mint másoké, nem sértve egymásét; egyenlőséget akkor várhatok el, ha magam is aszerint viselkedem; a testvériség alapján pedig számíthatunk egymásra, mondta. Nagyapáink kivívták nekünk a békét, apáink a szabadságot, a maiak feladata az egyetértés megteremtése gyerekeink számára, ami nem kisebb feladat, vélte Szabó Ödön.

Előadás a szabadságharcról

A helyi ifjak műsora után, a Klapka induló dallamaira, a megjelentek kivonultak a templom kertjébe, ahol dr.Lévai Attila és a szalárdi Sipos Béla leleplezték a kopjafát. Utóbbi az alkotás adományozója és készítője is egyben, és mint ilyen, elmondta: az „alapanyagul” szolgált akácfa az idő tájt sarjadhatott, amikor a márciusi ifjak a 12 pont megfogalmazásával bíbelődtek. Ismertette a kopjafán lévő motívumokat (hármashalom, életfa, címer, pajzs, tulipán, csillag, nap), két oldalán latinul és magyarul olvasható, hogy „Istennel a hazáért”, és az egész azért kapott csapott, csónak alakot, mert egyrészt emlékeztet az ősi fejfára, másrészt arra, hogy a nemzet „egy csónakban evez”, mondta a fafaragó. Zatykó István házigazda polgármester a kopjafa előtt mondott ünnepi beszédében köszöntötte a 400 kilométerről érkezett vendégeket. Az ünnepség a helyi huszárok díszőrsége mellett a kopjafa koszorúzásával zárult a templomkertben, ám folytatódott a sportteremben, ahol a csicsói Porta Színpad a Közmunkás zenekar zenei kíséretével adta elő Ki hűséget vet, életet arat című '48-as műsorát. Előtte még Földes Csaba csicsói polgármester köszöntötte a vendéglátókat, és régiójukat bemutató könyvajándékot adott át Rákosi Jenőnek. Az előadás a szabadságharc eseményeit követte végig a kezdetektől a bukásig, egy órában, egyszerű, ám hatásos és látványos elemeket használva fel a koreográfiában. A felvidéki vendégek a hét végén Szalárdra és Hegyközpályiba is ellátogattak.



A monospetri református egyházközség

Barcsa János egyháztörténeti tanulmányában (1910) azt írja, hogy az "odajött katolikusok egy Monasterium Petri-t találván ott, erről nevezték" el. A különböző időkben kelt okmányokban így olvasható: 1215 Petri, 1270 Petry, 1332 Molnospetri, 1535 Malmospetry. A XIII század elején Középszolnok megyéhez tartozott. Nevével először a Váradi Regestrumban találkozunk 1215-ben, majd 1219-ben. Az 1800-as évektől kezdve már a ma ismert nevén találkozunk a településsel.

Földrajzi helyzete és története: Barcsa leírása szerint "régen a margittai és bogyoszlói határon egy kis tért ültek meg s 1724 előtt költöztek megyei rendeletre a Berettyó vize melletti mai helyre. Előbbi helyét pusztának nevezték." Jakó Zsigmond viszont azt írja tanulmányában, hogy a Berettyó völgyében fekvő Monospetrit 1270-ben az egyedi monostorhoz tartozó falvak között sorolják fel. Ez utóbbi valószínűbbnek látszik, bár az első magyarázat mellett is lehetne további érveket felsorolni.

A község megtelepülését a XIII. század előttire teszik egyes kutatók. 1270-ben már a Gutkeled nemzetség birtoka. A Monostor falvainak felosztása után a Jankafalvi ág kezére került. A XIV-XV. századok fordulóján – e családok kihalása után – pedig a Zólyomiaké és a leányági leszármazottaiké lett. A település magyar volta mellett tanúskodnak a talált személynevek, melyek nagy része tiszta magyar név; alig akad néhány román, vagy bizonytalan személynév.

A lakosság alakulása: Középkori feljegyzésekből 7 magyar nevet és egy bizonytalant találtak. A XVI század elején 82 magyar nevet, 19 bizonytalan és egy román nevet találtak. 1554 körül Zólyomi románokat telepített be, így "1599-ben már külön oláh községről hallunk" melynek lakossága majdnem annyi, mint a magyaroké. Vagyis 39 magyar, 31 román. Ekkor már egy másik földesúr: Varkóczy Tamás keze terjed ki a falu határára.

A török hódoltság alatt a falu szinte teljesen kipusztult. (Ez idő tájt még egy kis török mecset is épült.) Utána ismét benépesült, 1715-ben kettő, 1720-ban 14 magyar jobbágyot tartanak nyilván benne. 1773-ban, pedig mint magyar nyelvű község szerepel. Az 1800-as évekre a reformátusok lélekszáma meghaladja a 200-at. Meglepő, de ez a szám (csakis a reformátusoké!) a XIX század egész ideje alatt alig változik. Nem úgy a katolikusoké, akiknek betelepedésével, a falu lélekszáma csaknem megháromszorozódott.

Napjainkban a falu ismét magyar nyelvűnek mondható, bár mind a románok, mind az eredeti magyarok kevesebben vannak a túlsúlyban lévő nem magyar eredetű római katolikus többséggel szemben, kiket hosszú ideig tótoknak neveztek. Mára azonban a katolikus lakosság mind nyelvében, mind érzelmében magyarnak mondható. Az utóbbi években leginkább a roma származású betelepültek lélekszáma ugrott meg, ők ma már lassan meghaladják a reformátusok számának kétszeresét.

Adatok a reformátusok lélekszámáról: 1817: 208; 1822: 197; 1831: 209; 1869: 204; 1896: 229; 1956: 195; 1963: 250; 1966: 227; 1972: 247; 2005: 260. A római katolikusok lélekszáma ma: 650 (a romákkal együtt közel a duplája).


A monospetri református templom

A templom története: A mai református templom helyén már a XVI. században istentiszteleti hely állt. Ebben a templomban a reformáció előtt Veres barátok miséztek.

1637. június 17-től találjuk feljegyezve a református gyülekezet első lelkipásztorának nevét. A XVII. század második felében Monospetri már anyaegyház.

1698-ból származó úrasztali edényekről is találunk feljegyzést.1726-ban a Pósalaky család címere "díszíti" a templom belsejét. Ma is meglévő legrégebbi tárgyak a XVIII század elejéről valók.

1905. szeptember 12-én délben az ősi templom a parókia szomszédságában keletkezett tűzvészben három lakóházzal együtt porig égett. Nagyszabású gyűjtőakció kezdődik a gyülekezet férfitagjainak részvételével, akik otthagyván az aratást, házról házra, faluról falura járva gyűjtenek az új templom javára.

1906-ban Kis György építész-vállalkozó már új templom építését vezeti, mely csakhamar el is készül. 1907-ben kerül sor az új templom felszentelésére. Egyetlen karzat kivételével a teljes bútorzat is ekkor készül egyszerű, puritán stílusban. 1907-ben az egyházközség a templomot a Fonciere, pesti biztosító intézettel 1915-ig tűzkár ellen biztosítja.

A templomon az 1950-es évekig csak kisebb javításokat hajtottak végre. 1967-ben toronyjavításra, 1968-ban toronyfestésre, 1970-ben a toronygömb-javításra került sor. 1978-79 között komoly külső, belső javításra került sor, mindössze néhány évvel az új parókia felépítése után. 1983-ban belső renoválás volt, majd a kilencvenes években újból javították kívül, belül a templomot. Legutóbb a templom tető-faszerkezetének a felújítására, cseréjére került sor.

A templom kelet-nyugattájolású, 12 m hosszú, 5m széles, 6 méter magas. A torony 2x2 m alapú, 14 m magas. Ülőhelyek száma: 80.


Gyülekezeti csoportkép

Lelkipásztorok: Beregszászi Lőrinc 1637.- Tersóczi Péter 1666.- Kövesdi Péter 1671.- Marjai János 1678.- Surki András 1686.- Solti István 1696.- Kémeri Benedek 1702.- Szatmári Ferenc 1711.- Gyáni György 1712. - Csengeri Pál 1713.- Zilahi János 1716.- Gyulai Ferenc 1718.- Hollósi György 1719.- Nánási János 1725.- Zilahi János 1731.- Csengeri Mihály 1732.- Szigeti László 1736.- Ecsedi György 1742.- Medgyesi László1752.- Várai János 1758.- Komáromi Pál 1760.- Medgyesi György 1761.- Komjáti László 1765.- Sukoni István 1769.- Kalmár János 1772.- Gálfi Péter 1774.- Sámi Sámuel 1775.- Szetek György 1777.- Solymosi Gábor 1779.- Komjáti László 1781.- Szolnoki Sámuel 1786.- Budai József 1787.- Marosi József 1792.- Borbély József lévita 1795.- Imre János 1797.- Kaldi József 1801.- Földesi György 1802.- Séru József 1806.- Kulcsár György 1809.- Sári Dániel 1832.- H. Antal 1851.- Lénárt Péter 1863.- Váry János 1868.- Lipcsei Pál 1873. 1873-1950 között érábrányi lelkészek szolgáltak be. Kádár Miklós 1950.- Tőkés Elek 1951.- Benczúr Gábor 1954.- Szendrei Dénes 1963.- Péter Miklós 1966.- Sípos József István 1969.- Katona Jenő 1974.- Bereczki András 1977.- Pázmány József 1980.- Molnár Irma 1984.- id. Mátyás Árpád 1987.- Oláh Lajos 1987.- Nagy István 1994.- Zsargó János 1996.- Darabont Tibor 2000.- ifj. Mátyás Árpád 2002.

A parókia jelenlegi épületét 1972-ben adták át rendeltetésének. Azóta egy kis raktárhelyiséggel (korábban iroda) valamint egy gyülekezeti teremmel bővült.

Jelenleg egy református ravatalozó van épülőfélben a temetőben. A tulajdonképpeni épület szinte teljes egészében elkészült, hátra van még egy hosszú, fedett terasz megépítése és a kápolna környezetének kialakítása, valamint a megrongált kerítések újjáépítése.


Az épülőfélben levő ravatalozó


Gyülekezeti élet: Istentiszteleteink látogatottsága 12-26% között mozog, ünnepeken többen, más vasárnapi istentiszteleteken kevesebben vesznek részt. Egyetemes imahetet, bűnbánati istentiszteleteket, bibliaórákat tartunk, a gyerekeknek pedig vetítéssel egybekötött vallás és gyermek- bibliaheti alkalmakat tartunk immár saját program szerint. A konfirmandusok számára vetítéssel egybekötött előadások is elhangzanak az ún. kátéórai alkalmakon.

Az elvilágiasodás elleni lelki küzdelem egyik utóbbi eredménye az a kis amatőr kórus, mely az elmúlt esztendőben többször is fellépett az egyes istentiszteleti alkalmakon, megörvendeztetve ezzel az egybegyűlteket.

Azt kérem Istentől, hogy fiatalokat és időseket egyaránt megragadva szaporítsa az üdvözülők seregét sok-sok monospetri atyánkfiával is!

ifj. Mátyás Árpád
monospetri lelkipásztor



Vallásórás gyermekek


2011. március 19., szombat

Március 15-i megemlékezés Bihardiószegen

Március 15-i megemlékezés Bihardiószegen

Bihari Napló
Szilágyi Jolán
2011.03.19.


Igét hirdetett nagytiszteletű Rákosi Jenő esperes. Prédikációjának vezérfonalát Pál apostol rómabeliekhez írt leveléből vette, I rész, 15–17 terjedő verséből : "Azért ami rajtam áll, kész vagyok néktek is, kik Rómában vagytok, az Evangéliumot hirdetni", majd az idézet így zárul. Az igehirdetés után Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő mondott ünnepi beszédet. A képviselő hangsúlyozta, hogy bár nem beszéltek előzetesen az esperes úrral, mindketten ugyanazt kívánták kiemelni. Legyen egyetértés és béke a magyarok között, mindenki tegye a saját dolgát tudása szerint és vállaljon mindenki felelősséget a tetteiért. Lakatos képviselő szerint: "…az egyetértésről, mi, magyarok hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig éppen az egyetértés és az együtt cselekvés mámorító élménye tette a forradalmat közös nemzeti üggyé. A magyarság legnagyobb sikerei később is mindig együttműködésből születtek. A magyar szabadságharc legfontosabb üzenete az, hogy a jövő az építőké, az összefogásra, építésre képes közösségeké, nemzeteké" - mondta a képviselő

Irodalmi műsor

Az ünnepségen a diószegi iskolások Petőfi forradalmi verseiből szavaltak, Nagy Katalin tanárnő betanításában és felügyeletével. A gyerekek irodalmi műsora után, a diószegi református egyház lelkésze, Gellért Gyula tiszteletes felkérte a jelenlévőket, hogy a templom kertben vegyenek részt a 48-as honvédek kopjafájának a koszorúzásán, majd azt követően a Kossuth-szobor megkoszorúzásán. Mindkét helyszínen díszőrséget álltak a diószegi Széchenyi huszárszázad tagjai. A koszorúzás alatt Ghitea Angéla kántornő vezetésével közreműködött a furulyás csoport.

Koszorúztak

Lakatos Péter parlamenti képviselő, Rákosi Jenő Érmelléki esperes, a diószegi polgármester dr. Bacsó László Endre és az alpolgármester Sabau Constantin, az RMDSZ elnöksége, a római katolikus egyház, a diószegi iskola, a Lorántffy Zsuzsanna nőszövetség, a Zichy Gazdakör és a református egyház.

Munkálkodik az Úr Tótiban


A templom folyamatos felújítás alatt szépült meg

Amikor a tóti presbitérium meghívott a gyülekezet lelkipásztorának, Ézsaiás 42, 6-7 volt a napi Igénk: "Én, az ÚR, hívtalak el igazságban. Fogom a kezedet, megőrizlek, népek szövetségévé teszlek, és pogányok világosságává, hogy megnyisd a vakok szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket." Nyilván ez Krisztusra vonatkozó prófécia. Ő az Atya szabadító tervének a csodálatos és folyamatos beteljesítője, az Ő "programjának" a kivitelezője. De a Megváltó emberi eszközöket is használ üdvözítő munkájában. Akik teljesen és véglegesen átadják NEKI az uralmat, folyamatosan rendelkezésére állhatnak.

Az ÚR üzenetének tekintettük ezt az Igét, mely az Ő célját és tervét tárja elénk is. Ez alázatos meghajlást igényelt az Ő akarata előtt, de felemelő biztatást is jelentett: ha az Úrnak ez a célja, azt ugyan meg lehet zavarni, de megakadályozni nem. Az ÚR "PROGRAMJÁT" látva ebben az Igében, igyekeztünk azt naponta figyelembe venni, és az életünket, szolgálatunkat ahhoz igazítani.

Az ÚR kijelentése világos: amig kegyelme le nem hajol hozzánk, amig Szentlelke által el nem kezdi üdvözítő munkáját bennünk, lelkileg vakok vagyunk. Nem látjuk, hogy bűneink kötöznek és elválasztanak Tőle. Nem vesszük észre, hogy az ÉLET URÁTÓL elszakadva a kárhozat állapotában vagyunk. Ilyen lelki halottakként ŐT csak gyalázni tudjuk, az embereket pedig csak botránkoztatni. De azt sem látjuk, hogy Jézus, élő hit által, ki akar és –tud szabadítani az elveszettség állapotából. Aki minden bűnére bocsánatot kér, és minden bűnétől szabadítást, olyan igaznak tekinti, mintha soha semmilyen bűnt nem követett volna el. Aki ŐT befogadja az életébe, azt elfogadja gyermekének és befogadja országába. Minden tévhitet és tévtanítást cáfolva, ezt világosan jelenti ki az ÚR. (Ján. 1:12)

Mi a mi feladatunk? Mit tehetünk az Ő eszközeiként? Állítsuk Isten Igéjét tükörként a ránk bízottak elé, hogy az ÚR szemével láthassák magukat. Azaz: ne azt a kozmetikázott képet tartsák hitelesnek, amit magukról alkottak, hanem olyannak lássák magukat, amilyennek Isten látja őket. De ugyanakkor hirdessük tisztán az ÚR üdvözítő kegyelméről, megtartó szeretetéről szóló örömhírt. Ha pedig Ő ezt bízta ránk, engedetlenség volna valami másról szólani. Az erre szánt időt ezért ne tékozoljuk másra.

Ezt az üzenetet igyekszünk hirdetni mi is a vasárnap délelőtti és - délutánni ISTEN-tiszteleteken, a csütörtök esti BIBLIA-órákon, a péntek esti "nagy" IFI-n, a szombati vallás ,-és kátéórákon, a szombat esti "kis" IFI-n, minden vasárnap a presbiteri "csendes perceken", a családlátogatások alkalmával, telefonbeszélgetések során, vagy "írott IGÉT" küldve a családoknak. Az Ő akaratát keressük a csendesnapokon, konferenciákon és a táborozások során is. "Az élet kenyere" mellett, igyekszünk a "mindennapi kenyeret" is adni, a lehetőségekhez mérten, a rászorulóknak. A szeretetszolgálatba több gyülekezeti tag is bekapcsolódik. Kérjük az URAT, hogy a diakonusok munkáját is áldja meg.

Istené legyen a dicsőség, hogy akarata megvalósulását semmi és senki nem akadályozhatta meg. A felkorbácsolt hullámok sem süllyeszthették el. Kegyelméből többeket megajándékozott élő hittel, újjászületéssel. Ezek az Ő CSODÁI. Új teremtések. Isten maga mondja: "ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden." (2Kor 5, 17) Ők elől járnak az IGE-hallgatásban, a szolgálatban, az adakozásban. Szentlélek "tüzével" hirdetik az URAT, "alkalmas és alkalmatlan időben". Meglátogatják a betegeket, és mindenkit hivogatnak, szeretgetnek az Úrhoz. Így, a feleségem mellett, újabb, áldott munkatársakat is ajándékozott bennük az ÚR. Hála Neki, hogy nagy részük a presbiteri tisztséget is vállalta. A jövőre nézve is hisszük,hogy az Ő IGÉJE "nem tér vissza üresen" (dolgavégezetlenül) (Ézs 55, 11) Ezért öröm- és reményteljes az Ő biztatása: "szeretett atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgolkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudva, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15, 58) Ezért valljuk Pál apostollal: "mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet. Zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek bolondságot, ámde maguknak a hivatalosoknak, mind zsidóknak, mind görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét." (1Kor 1, 23-24). Hisszük, hogy Isten Szentlelke még sokakat "meggyőz bűn, igazság és ítélet tekintetében" (Jn 16, 8) Ha elkezdi bennük üdvözítő munkáját, megtörik az ellenállásuk, nem minősítik többé "botránkozásnak és bolondságnak" a Krisztus váltsághaláláról szóló örömüzenetet. Akkor szívesen hallgatják, és hozzáigazítják az életüket.


A gyülekezeti ház (a volt parókia)

E szent szolgálatban sok féle kísértés ostromolja Isten "munkatársait". Ezek közül az egyik az, hogy az evangélium hirdetése mellett, valamilyen mellékfoglalkozást is felvállaljon, "nem lehet különben megélni" jelszó alatt. Hét gyermekünk nevelése közben sokszor átszaladtak rajtunk is ilyen gondolatok. De áldott legyen az ÚR, hogy megőrzött ettől a "csapdától", és nem engedte, hogy "mellékszolgálatok" rabolják el időnk és erőnk egy részét. Így megtapasztalhattuk: ha a reánk bízott szolgálatot végeztük, az ÚR gondoskodott a szükséges anyagi javainkról is. Vagy felébresztette a gyülekezet felelősségét, szeretetét, törődését irántunk, vagy más úton rendelte ki azokat.

A másik nagy kísértés pedig az, hogy elfeledkezünk arról, hogy szolgálatunk célja: Krisztushoz vezetni a ránkbízottakat. (Jn 1, 43) Ez a legjobb és a legtöbb amit megtehetünk érettük. Minden más ennél kevesebb. Lehet, hogy jó, de nem a legjobb. A művészet és kultúra felkarolása, a hagyomány ápolása, a politikai – és gazdasági tevékenység, az egység munkálása stb. ha kiszorítja a Krisztushoz-vezetés szolgálatát, "lelki merényletet" követünk el azok ellen, akikhez küldettünk. Magasabb műveltségi fokon, jobb gazdasági körülmények között, anyanyelven beszélve, vallásos köntösben, hagyományait ápolva, egységesen fog elkárhozni. Ezeknek "a vérét az őrálló kezéből kéri elő" az ÚR. (Ez 33, 6) Kérjük az Urat, hogy őrizze- vagy szabadítsa meg "eszközeit" attól a "jó"-tól, ami a legnagyobb ellensége a "legjobb"-nak.

A harmadik veszélyes kisértés az, hogy az ÚR szolgája a maga dicsőségét keresi. Pályázik a sikerélményre és az elismerésre az emberek előtt. Várja a tapsot és a "felemeltetést". De ha azok elmaradnak, megkeseredik és megtorpan. Az ilyenek elfeledkeznek arról, amit az ÚR így mond: "ha valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek, tudva, hogy ti az Úrtól veszitek az örökség jutalmát, mert az ÚR Krisztusnak szolgáltok."(Kol 3, 23-24)

A negyedik kisértés nemcsak az IGEhirdetőkre, hanem az IGEhallgatókra nézve is káros hatású lehet. Ez akkor jelentkezik, amikor a még nem hívők megvetik, kiközösítik, gyalázzák, leszorítják a pályáról azokat, akik a Megváltónak engedelmes követői akarnak lenni. Ilyenkor fennáll az a veszély, hogy megszomorodva és meglankadva feladják a hűséges Krisztus-követést, és a tiszta evangélium- hirdetést. Mellőzik azoknak az isteni kijelentéseknek az átadását, amit az emberek nem szívesen hallgatnak. Így nemcsak a maguk hanem a mások üdvösségét is veszélyeztetik. De JÉZUS figyelmeztetése megőrizhet, vagy megszabadíthat e kisértéstől: "boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, merta ti jutalmatok bőséges a mennyekben…" (Mt 5, 11-12) Így kérjük mi is az Urat: "ne vigy minket kisértésbe" (Mt 6, 13)


A parókia - épült 2003-2005 között

Mivel a lelki szolgálathoz külső keretek is szükségesek, igyekeztünk gondot fordítani új épületek építésére illetve a meglévők felújítására is. Ennek jegyében történt az új lelkészi lakás felépítése, a templom belső-külső felújítása, a templomkert körüli kerítés elkészítése, a régi lelkészi lakásnak gyülekezeti házzá való átalakítása, a melléképületek felújítása , a ravatalozó felépítése a Polgármesteri Hivatal segítségével… Áldott legyen az ÚR, hogy a gyülekezet nagy részét bőkezű adakozásra, és egy részét lelkes közmunkázásra is indította.

Ha az ÚR még megajándékoz minket kegyelmi idővel, Szentlélek tüzével szeretnénk még hűségesebben szolgálni. Szeretnénk vinni ŐT nemcsak a szavakban, hanem a szívünkben is azokhoz, akik még nem fogadták be, de akiknek a szivén még mindig zörget. Szeretnénk "vetni" az IGÉT, és "megöntözni" imádságainkkal, várva az ÚR áldását, a növekedést, az "új teremtéseket". Kérjük az ÚRat, hogy ajándékozzon meg a lélekmentés szenvedélyével a továbbiakban is, tudva azt, hogy aki nem ment, öl. Bízunk az ÚR igéretében: "aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem ŐT mindannyiunkért odaadta (a kereszthalálra), mimódon ne ajándékozna Vele eggyütt mindent minékünk?"A "minden" fogalma pedig nagyon tágas. Magába foglalja az áldott földi élet teljességét: az Úrtól elkért házastársat, a harmonikus házasságot, a gyermek-áldásokat, az anyagi javakat, az egészséget illetve a gyógyításokat (ha az Ő akaratával megegyezik), a vígasztalást, a vezettetést, a kegyelmi ajándékokat, Szentlélek gyümölcseit: szeretet, öröm, békesség… (Gal 5, 22). Vagyis mindent, amit az ÚR szükségesnek lát, az örök élet "koronájával" eggyütt. Aki pedig ŐT elutsitja és kegyelmét megveti, mindent elveszít. Erre Ő maga figyelmeztet minket: "mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az Ő lelkében kárt vall? " (azaz: elkárhozik… Mt 16, 26) Végül szeretnénk a zsoltárossal együtt mondani: "Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és a te hűségedért." (Zsolt 115, 1).

Demeter Sándor
tóti lelkipásztor