2010. július 26., hétfő

Vallási-művelődési-történeti népünnepély a Nyúzóvölgyben

Vallási-művelődési-történeti népünnepély a Nyúzóvölgyben

erdon.ro
2010.07.26

Augusztus 8-án szervezik meg az ötödik nyúzóvölgyi vallási-művelődési-történeti népünnepélyt a Bihardiószeg és Álmosd közötti Nyúzóvölgyben. Az ünnepség programját közöljük az alábbiakban.



„Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket és azt az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől magszabadult állapotában hagyhatom.” (Bocskai István)


Az ünnepi műsor programja: augusztus 8-án, vasárnap délelőtt – szórakoztató műsor a gyerekeknek és az ifjúságnak; 10–14 óra – nyúzóvölgyi bográcsosok találkozója; 12 óra – a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság együttműködési megállapodása – Cs. Nagy Zoltán tanár-elnök, Dukrét Géza tanár-elnök; népdalok előadása – Martin Tímea népdalénekes (Margitta); a tépei és bihardiószegi testvérgyülekezeti kapcsolat ünnepélyes kinyilvánítása – Oláh Attila, Gellért Gyula, Jakó Sándor lelkészek; előadások: Bocskai Istvánról – Nagy Béla Bocskai-kutató (Élesd-Sólyomkővár); Kölcsey Ferencről, születésének 220. évfordulóján (a Hajdúvitézek sátorában) – Maklucz Attila tanár (Székelyhíd/Bihardiószeg); Erkel Ferencről, születésének 200. évfordulóján (a Hajdúvitézek sátorában) – Ghitea Angéla tanár-kántor (Bihardiószeg); a földesi és bihardiószegi néptáncosok műsora; kórusok találkozója és éneke; 14.30 óra – Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperesének igehirdetése; a XC. zsoltár közös eléneklése; Gellért Gyula érmelléki esperes köszöntője.

Csataimitáció

15 óra (magyar idő szerint 14) – Bocskai és a hajdúk diószegi-álmosdi győztes szabadságharcának emlékünnepe a csata színhelyén: véres szablya helyett toborzás tárogatóval – Birtalan József és társai (Szilágybagos); felsereglés a csatára – az eseményeket ismerteti Horváth Lajos hadtörténész, az MH Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetője (Budapest); hajdúcsapat (lovas és gyalogos hajdúvitézek); osztrák sereg (sziléziai lovasok, szekeresek, tüzérség, gyalogság); Szólláth Tibor országgyűlési képviselő köszöntője (Debrecen); tisztavatás és hajdúcsapat eskütétele Bocskai zászlaja alatt – avatóbeszédet mond és az esküt beveszi dr. Papp Gyula ezredes (Debrecen); Szózat – Meleg Vilmos színművész előadásában (Nagyvárad); csatajelenet (csataimitáció) – rohamok, szekértábor; a Pusztai Farkasok (Székelyhíd) íjászbemutatója; Hajdú-Bihar megyei és érmelléki (Szentjobbi, Bihardiószegi) huszárok vágtája; koszorúzás, főhajtás az Emléksziklánál; köszöntő beszédet mond dr. Papp Gyula ezredes; a Himnusz közös eléneklése. Szeretettel várnak mindenkit!