2010. július 18., vasárnap

Gyermek-bibliahét Szalacson


A szalacsi református egyházközségben a múlt héten zajlott a gyerekek számára szervezett bibliahét. Falragaszokon és prédikációk utáni hirdetésekben is felkeltették a gyerekek figyelmét a részvétel fontosságára. Hála Istennek, a jó szervezésnek, minden nap délelőtt 10 órától a hőség ellenére késő délutánig töltötték el az időt hasznosan gyermekeink az óvoda udvarán, illetve az ott található Nőszövetségi Házban. Ez utóbbiban lehetett olyan foglalkozásokat megszervezni, amely nem igényelt füves teret. Itt kapták meg a gyermekek a szülők, az egyházközséget segítők jóvoltából napi ellátmányukat is.

A szervezők - Benke Judit református hitoktató tanárnő és Botos Magda kántornő - irányításával naponta több mint 60 gyerek részesült szellemi és testi táplálékban. A mai, július 18-i délutáni istentisztelet után, ahol Botos András tiszteletes úr megvonta a bibliahét foglalkozásainak mérlegét. Kiderült, hogy a hagyományokhoz híven, nemcsak sikerült egybefogni a gyermekeket, hanem számuk még nőtt is az előző évekhez viszonyítva.


Ez alkalommal, az igehirdetés után a templomban mutatták be a bibliahét résztvevői megszerzett tudásuk egy részét a gyülekezet színe előtt: gyönyörű énekekkel és szépen előadott bibliai történetekkel örvendeztették meg a jelenlévő gyülekezeti tagokat, hozzátartozóikat.

Az istentisztelet utáni elemzés szerint a bibliahét sikeres volt, majd a gyerekek, a gyülekezeti tagok, szülők, hozzátartozók fölsétáltak a Nőszövetség Házába, ahol megcsodálhatták gyermekeink rajzait, papírfiguráit. Ezek az apró kis alkotások is mind-mind a számukra legkedvesebb bibliai alakokat, a hozzájuk fűződő történeteket ábrázolják.


Testileg-lelkileg megújulva, egy boldog hét élményeivel gazdagabban térhettek haza gyermekeink. Botos tiszteletes úr külön köszönetet mondott azoknak, akik anyagilag vagy munkájuk által támogatták a gyerekek ellátását.


A mai nap sikerét csak növelte az az esemény, hogy most adta át Benke Judit hitoktató tanárnő Szántó Amarilisznek, a volt V. A osztály tanulójának a református megyei tantárgyolimpián kiérdemelt első helyezést igazoló okiratot, ugyanakkor a lelkipásztor is átnyújtotta neki a református egyházközség ajándékát. További sikeres éveket kívánunk mindannyian Amarilisznek!

Bokor István tanár