2010. április 27., kedd

Beiktatták a margittai reformátusok pásztorát

Beiktatták Margitta református lelkipásztorát

Beiktatták Margitta református lelkipásztorát

nagyvarad.ro
Tőtös Norbert
2010. április 26.


Beiktatták tisztségébe Kovács Gyula lelkipásztort, a Margittai Református Egyházközség új parókusát.



A tavaly szeptemberben Margittáról eltávozott parókus lelkész, Fazakas László utódját novemberben választotta meg a presbitérium. Kovács Gyula decemberben vette át az egyházközség irányítását, ünnepélyes beiktatására pedig vasárnap délután került sor.

A zsúfolásig megtelt istenházában elsőként Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte az egybegyűlt híveket és meghívott vendégeket. A püspök igehirdetése után Gellért Gyula érmelléki esperes hirdette Isten igéjét és iktatta be Kovács Gyulát, átadva neki a Bibliát, a templom kulcsát, valamint az egyházközség pecsétjét. Az új lelkipásztor, eskütétele után meghatódva osztotta meg érzéseit a gyülekezettel, elmondva, hogy ez a nap többszörös örömet jelent számára. Margittaiként ebben a templomban konfirmált, közel két esztendeig itt volt segédlelkész, itt kötött házasságot és immár a gyülekezet lelkipásztoraként állhat ki a hívek elé. A gyülekezet nevében dr. Kürti László főgondnok köszöntötte Kovács tiszteletest és családját, majd az Érmelléki Református Egyházmegye jelenlévő papjai egy-egy igeverssel kérték Isten áldását paptársukra. Jelen volt és köszöntőt mondott Májernyik Mihály római katolikus, Zorel Miclăuş görög-katolikus és Ioan Şugar ortodox pap is. A város vezetősége részéről Dorel Talpoş polgármester és Pocsaly Zoltán alpolgármester támogatásukról és együttműködésükről biztosították Kovács tiszteletest és az egyházat. Az ünnepi alkalommal rövid műsort mutatott be a nemrég megalakult egyházi énekkar, valamint az ifjúsági csoport. Az ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.

2010. április 23., péntek

Volt egyszer egy Érmellék VIII.

"Volt egyszer egy Érmellék VIII."

Székelyhíd
2010. július 12-18
.



Ifjúsági központ


Ebben az esztendőben nyolcadik alkalommal kerül sor a keresztény ifjúsági alkotótábor megszervezésére. A tábor neve "Volt egyszer egy Érmellék" a múlt értékeinek a megőrzését sugallja. Ez a múltbeli érték nem csupán az épített örökség, amely sajnos részben már elpusztult, vagy pusztulófélben van, de azok az emberi, magatartásbeli, és hitbeli értékek is, amelyek szintén rohanó világunkban válságba kerültek. Válságba került a becsület, a tisztesség, a szavatartóság és a szavahihetőség, válságba kerültek a családok, kötelességünk erről beszélni és keresztény kötelességünk megtalálni, nemcsak keresni a kivezető utat. A válság sajnos nagyon aktuális témának mutatkozik. A keresztény ember a világ és világi kérdésekre és azok megoldására keresztény választ adjon, mert számára más nem is létezik. A tábor címében benne van a megoldás. A válság címszó alatt mindazokat a jelenséget taglaljuk, amelyben élünk, de talán annyira hozzánk nőtt, hogy nem is tudjuk, hogy lehetne másképp is, jobban is. A cím folytatása ahol a válság szóba, annak a kellős közepébe bekerül a golgotai kereszt, azt mutatja szembeötlően, hogy a megoldás Krisztusban van. Az ő szeretetében oldódnak meg társadalmi, gazdasági, családi, közösségi problémák. A válságból kivezető út Jézus Krisztus! Ő mondta: "én vagyok az út, az igazság és az élet."



A székelyhídi vár makettje a református templom-kertben


Meggyőződésem, hogy a táborban eltöltött idő, előadások hallgatása, beszélgetések, közös imádság és közös munka nemcsak azoknak szolgál segítségül, akik itt lehetnek, hanem azoknak a közösségeknek, családoknak, gyülekezeteknek, osztályközösségeknek is ahova visszamennek ezek az ifjak, úgy az Érmelléken, mint az egyre vékonyodó határon túl az anyaországban. A tábor lakói Érmelléki gyülekezetek ifjai és magyarországi gyülekezetek (Cegléd, Létavértes, Gyermely) tagjai. Számításaink szerint a közvetlen érintett mintegy 120 ifjún túl megérintjük azoknak családtagjait mintegy 200-400 embert, a gyülekezetekre gondolva pedig ez a szám több ezerre is tehető.



A táborozok énektanulás közben a templomban


Keresztény ifjúsági táborról lévén szó minden esztendőben egy-egy bibliai személyiség vagy téma az, ami egy héten keresztül jelzi az előadások irányát. Így volt bibliai téma: Dániel, a kisebbségben élő és nemzeti identitását megtartó ifjú. János, aki a mennydörgés fiából, a szeretet apostola lett Jézus Krisztus közelségében. Megismerkedtünk az angyalokkal, hogy felismerjük őket hétköznapjainkban, vagy az idei tábor esti áhítatának témája a tékozló fiú története, amely egy tipikus válságba jutott és megszabadult élet jelképe.

A keresztény ifjúsági tábort a vakációs öröm mellett a rend és fegyelem jellemezi, minden reggelt áhítattal kezdünk, és áhítattal zárjuk esténként a napot. A jeles előadók mellett, szakcsoportok működnek: immár hagyomány a képzőművész csoport, festő, kerámia, kézműves csoport, gyékényfonás, nemezelés, gyöngyfűzés, amelyet helyi és debreceni szakemberek irányítanak. Az újságíró csoport irányítója Dr. Cseke Péter egyetemi tanár, akinek a szakterülete a publicisztika. Az újságíró csoportot fotósok munkája segíti. A tábor hetében készült alkotásokból a záró istentisztelet napjára kiállítás készül.



A székelyhídi református templom


A táborok alkalmával a határon túlról és Érmellékről érkezett ifjaknak alkalmuk volt jeles személyiségekkel találkozni, akik szintén szolgálatot vállaltak egy-egy tábor idején. A teljesség igénye nélkül sorolva, szolgált itt záró istentiszteleten: dr. Csiha Kálmán, néhai erdélyi püspök, az Érmellék szülöttje; vendégünk volt a Tatai egyetemisták egy csoportjával főtiszteletű Márkus Mihály a dunántúli egyházkerület püspöke; Tőkés László, európai parlamenti képviselő; Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka; Gellért Gyula érmelléki esperes; Laborczi Géza nyíregyházi lelkész; Sztankó Gyöngyi evangélikus esperes. Állandó tábori tag a ceglédi református lelkipásztor, szolgálatot teljesítettek az érmelléki református lelkipásztorok, a táborban szolgáltak Dr. Halmos Béla néptánc-kutató, Gryllus Dániel Kossuth díjas előadóművész, a Kölcsey Kulturális Intézet támogatásával a Szeredás együttes, a Tarpai Citerások, szakképzett játszóház vezetők. Életre szóló barátságok kötődtek, a szomszédos Létavértes jó néhány családja akkor fedezte fel Székelyhidat, amikor a tábor végeztével eljöttek a záró ünnepségre, hogy hazavigyék gyermekeiket.

Visszatekintve a hét esztendőre úgy érzem és remélem, hogy nem volt hiábavaló a mi fáradozásunk az Úrban.

Gavrucza Tibor
székelyhídi lelkipásztor



A táborozók fürdőzés közben


A 2010. július 12-18. között megrendezésre kerülő táborral kapcsolatos fontos tudnivalók:
  • A minőségi munka érdekében kérjük szigorúan betartani a korosztály alsó (konfirmált fiatalok) határát.
  • Elszállásolás az Ifjúsági Házban. Az étkezés költsége 150 Ron/ 10000 Forint.
  • Kérjük a lelkipásztori hivatalokat, ill. külföldről érkező testvéreinket, hogy legkésőbb június 20-ig jelezzék részvételi szándékukat.


Quo vadis, confirmatio

Quo vadis, confirmatio,
avagy a lélek fölöttébb erőtlen voltáról


"A konfirmáció latin eredetű szó, jelentése: megerősítés. Nyilvános megerősítése, megvallása a Jézus Krisztusban való hitnek, és annak, hogy elfogadom és egyetértek református egyházunknak a Heidelbergi Kátéban összefoglalt hitvallásával. A XVII. században, Németországban kialakult és a XVIII. századtól Magyarországon is egyházi gyakorlattá vált konfirmáció ugyanakkor beavatási szertartás. Gyermekük megkeresztelésekor a szülők és keresztszülők fogadalmat tettek arra, hogy hitben nevelik őt, felkészítik a hitben felnőtté válásra. Ennek szent és ünnepélyes pecsétje a konfirmáció, amikor az egyén maga vallja meg hitét, és fogadalmat tesz arra, hogy életével Jézust fogja követni, és tudatosan és felelősen vállalja az egyházhoz és gyülekezetéhez tartozását. Ettől kezdve válik az egyház teljes jogú tagjává, és részesülhet az úrvacsorában. A konfirmációt általában kétéves felkészítő előzi meg. Néhány kivételtől eltekintve a forgatókönyv nagyjából ugyanaz: első évben a kiskátéval és az egyházi ünnepkörökkel ismerkednek a konfirmándusok, a második évben pedig a Heidelbergi Káté kérdéseit kell megtanulniuk, amiből aztán levizsgáznak a lelkész és a presbitérium előtt. Ezután részesülnek a konfirmációs istentiszteleten a lelkészi áldásban és első úrvacsorájukban." (Deé Lukács Éva)




Tóti konfirmándusok


Három, kamaszkorból épphogy kinőtt, sarjadó fiatalember, mind hollandok, vendégeim voltak a múltkor. Vasárnap épp Böjtfő ünnepe volt, úrvacsorát osztottam. Csendben, áhítattal szemlélték az eseményeket, de, ámulatomra, végig ülve maradtak, nem vettek részt belőle. Kissé rosszul esett, hiszen tudtam, ők is reformátusok, semmilyen akadályát nem láttam annak, hogy ilyentén is egy közösségben legyenek velünk. Az istentiszteletet követően, az ebédnél, csak felböffent belőlem a valamennyire méltatlankodó kérdés: mért nem éltetek a szent jegyekkel? Meglepetésemre kiderült, hogy ennek igencsak egyszerű az oka: még nem konfirmáltak. Látva csodálkozásomat, kifejtették: náluk ez az aktus nem biológiai korhoz, hanem lelkihez köthető: akkor történik meg, amikor az érintett elérkezettnek látja erre az időt, és valóban, önként, semmilyen külső szokásrend, kényszerítő körülmény által meg nem zavarva Krisztus követésére szánja magát. Elhallgattam. Aztán később olvasom az egyik anyaországi gyülekezet honlapján, hogy bizony annak Presbitériuma bevállalt egy igencsak rendhagyó döntést: kitolták a konfirmáció idejét 16 éves korra, azzal az indoklással, hogy akkorra már egy fiatal rendelkezhet annyi önállósággal és tisztánlátással, hogy önmaga hozzon döntést arról: akar-e személyes kapcsolatba kerülni az élő Istennel vagy sem. Ugyanitt olvasok valamicskét arról a holland konfirmációs szokásról is, aminek rendszerébe említett három fiatal barátom is beletartozik: "Náluk 18-24 éves korig konfirmálnak. Az oktatás éveken keresztül tart. A vizsga a presbitérium előtt történik. Ha megfelelnek – felveszik őket az egyháztagok sorába. A következő vasárnap: nyilvános hitvallástétel, fogadalomtétel következik. Egy héttel ezután úrvacsorázhatnak. Szokás, hogy 2-3 héttel a hitvallástétel előtt a gyülekezet lelkésze felolvassa a fogadalomtételre készülők neveit a szószékről: ha pedig valakinek valami észrevétele van az illető erkölcsi életvitele ellen, jelezheti a presbitériumnak. Emiatt egy öntudatosabb, mélyebb hitéletet élnek. szorgalmasabban vesznek részt az úrvacsorában és hűségesebb tagjai egyházuknak."

Szorongásom egyre nőtt. Ezt ráadásul az is tetézte, hogy magam is gyakorló lelkészként és oktatóként folyamatosan szembesülök konfirmálni készülő gyermekeink lelki-hitbeli éretlenségével. Azzal, hogy nem állnak készen. Anekdotikus elszólása volt az egyik leánygyermeknek arra a kérdésemre, hogy szerinte mi a konfirmáció: "Az egy nagy próbatétel", mondta, s bizony, komolyan is gondolta.

A "Kis Tükör" missziós lap egyik számában aztán ezt olvasom, lám ez sem a megnyugvásomat segíti: "Reformációra szorul a konfirmációnk", s a szerző fiataloknak feltett kérdések alapján kimutatja, hogy mennyire nem a gyerekek hitbeli megerősítését szolgálja jelenlegi konfirmációs szokásrendünk, sőt, sokkal inkább hitoktatásuk lezáró aktusa.



Érkeserűi konfirmándusok



Végig tehát e cikk vajúdása során ott forog az agyamban: hol rontjuk el, mitől nem működik a konfirmáció, úgy ahogy kellene, ahogy maga Kálvin is megálmodta, még mielőtt ez megvalósult volna, a bérmálás "idétlen torzképe" helyett? Ő ugyanis meggyőződéssel vallotta Institutiójában, hogy a vallásoktatásnak ezzel a módjával, "amely magában foglalná és érthetően megmagyarázná vallásunknak minden fő részét" azt érnénk el, hogy egyrészt a szülők, már csak szégyenből is felserkennének tunyaságukból, és nevelni kezdenék gyermekeiket, másrészt a keresztyén nép között nagyobb lenne a hitbeli egyetértés, nem lenne akkora a tudatlanság, s nem csábulna annyira az ember idegen tanítások után. "Egyszóval a keresztyén tudományról mindenkinek lenne valami rendszeres ismerete." (Institutio, II.725.o.).

Ezzel szemben a tény az, hogy a legtöbb fiatalt épp a konfirmáció során veszítjük el. Ahogy ezt frappánsan szájra vették, "kámformáljuk" őket. S nemhogy a keresztyén tudományok rendszeres ismeretével gazdagodnának, de sok esetben minden érdeklődésüket, kezdeti lelkesedésüket is elveszítik a konfirmációi oktatás során. Hol rontjuk tehát el? Miért van az, hogy úgy tűnik, mások ezt talán jobban csinálják?

Nem fogok forradalmi gondolatokat előrántani, leginkább önmagamnak adnám meg a választ. Akár vitaindító is lehetne, felvezetése egy közös küzdelemnek, amit önmagunk és népünk érdekében vívunk meg.

Tehát, úgy gondolom, hogy egyrészt ott rontjuk el, hogy szokást, kötelező ceremóniát csinálunk a konfirmációból. Valami olyasmit, amin át kell esni, ami rossz és próbatétel, de el kell viselni, mert ez az előszobája a "szabadságnak". Ezt azért tesszük, mert még mindig a mennyiség bűvöletében élünk, ahelyett, hogy a minőségi változás és gyarapodás elkötelezettjei lennénk. Másrészt az is hibánk, hogy nagyon a száraz tanításra összpontosítunk, s nagy igyekezetünkben elfelejtünk fészekké, családdá válni számukra. Pedig a szeretet és befogadás, az élő kapcsolat melegében könnyebben nyílna az értelem.



Értarcsai konfirmándusok



Úgy érzem, Jézus tanítványai nevelését soha nem a tanítással kezdte. Az első lecke így hangzott mindannyiunk felé: kövess engem. Ő előbb nem tudást épített, hanem kapcsolatot. Aztán a létrejött kapcsolat bizalmi légkörében már a tanítás, nevelés is átadhatóvá vált. Jézus bizony tudta: amíg nincs bizalom, ismeret sincs. Merthogy ki akarná bizony olyan valakinek a világnézetét ismerni, akiben nem bízik? Ki akarna engedelmeskedni annak, akinek személye nem meggyőző, és nem hiteles?

Persze a szülők tunyaságáról már beszélni sem kell, tiszteletet adva közben a ritka kivételnek. Sőt, ha csak tunyaság volna! Van ezzel szemben sok szülőben egy rejtett vagy éppen felvállalt egyházellenes töltet, jobb esetben közömbösség, amivel tudattalanul is megfertőzheti gyermekét. Ez pedig egy igencsak veszélyes tényező. Mert, sajnos, ebben az életkorban e legtöbb fiatal a motivációit, hozzáállását a szüleitől kapja. Ha tehát a kedves apuka vagy anyuka a konfirmációval szintén csak leszoktatni akarja csemetéjét a hit gyermeteg dolgairól, akkor ezzel igen megnehezítette az amúgy sem könnyű dolgát az oktatónak.

Az viszont már tévhit, hogy egy ilyen korú gyermeknek nincs hite, így az is, hogy éppen ezért ebben a korban nincs létjogosultsága a konfirmációnak. Merthogy bizony hite mindenkinek van. Esetleg nem megfelelő tartalmú hite, de ahhoz, hogy oda eljusson, ismernie kell az igazi, töltekezésre érdemes tartalmat, és kritikusan kell szemlélnie a kínálatot. És hát vajon nem ez a konfirmáció? A helyes tartalmú hitnek a megerősítése egy nyiladozó személyiségben, megfelelő odahajlással, beleérzéssel, szeretettel? És vajon nem ez volna a feladatunk? Kritikussá, elemzővé, igényessé, jól válogatóvá nevelni őket?

És bizony ott zakatol bennem az is, amit már annyiszor elmondtam épp a konfirmándusoknak az igaz hitről, hogy az nem csupán ismeret, kibiflázása egy bizonyos tananyagnak, hanem szívbéli bizalom is. Ami számomra magyarán annyit tesz: el kell juttatnom ezeket a fiatalokat oda, hogy el tudják mondani: én már nem Istenben hiszek, nem a Róla szóló tanításban, hanem Istennek hiszek, elhiszem Neki mindazt, amit Önmagáról, rólam, és a körülöttem lévő világról mond.

Úgy érzem, a konfirmáció merev tradíciójából össznépi neveléssel, a szülők gondolkodásának az alakításával egy nagy lehetőséget tudunk nyújtani azoknak a fiataloknak, akik valóban úgy érzik, készen állnak az Istennel való kapcsolatteremtésre. Nem az életkorral van a baj, hanem a hozzáállással. Itt a test kész, de a lélek, a lélek bizony nagyon erőtlen. Ezért van szükség a konfirmációra.


"Tudod, van egy barátom, Jézus,
Vele mindent megbeszélhetek.
Tudod, van egy barátom, Jézus,
Ő megvigasztalja szívemet.
És ha elrontottam valamit,
És ha elhibáztam százszor,
Mindig meghallgatta panaszom,
És egy új reményt adott!
Tudod, van egy barátom, Jézus…."
(keresztyén gyerekdal)



Mike Pál
magyarkéci lelkipásztor



Gálospetri konfirmándusok


Édesanyák és gyermekotthonok?

Édesanyák és gyermekotthonok?


"Derék asszonyt kicsoda találhat?; Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják". (Példabeszédek 31,10.28)

Derék asszonyok, drága édesanyák, boldog és hálás gyermekek – ez egy ideális kép, amit lehet méltóan ünnepelni. A valósághoz azonban sajnos hozzá tartozik az életnek olyan árnyoldala is, amiről nem szívesen beszélünk: vannak édesanyák, akik bár életet hoznak a világra, mégsem méltóak az "anya" megszólításra. Kérdések tevődnek fel bennem és talán másokban is, amelyekre jó lenne választ kapni. Ki az, akit megillet az "édesanya" kifejezés? Mitől válik egy nő anyává? Azért vállalunk gyermeket, hogy ha úgy adódik, és mi rászorulunk, legyen, akire számíthatunk, aki majd ápol, ellát, gondoskodni fog rólunk? De ha elég pénzt sikerült összekaparni életünk folyamán, még erre sem lesz szükségünk, mert ápolnak majd a pénzünkért! Igazán ennyi az élet? A család, a gyermek legfeljebb csak tartalékmegoldás a váratlan, vagy rosszabb időre? Lehet-e kárpótolni az elveszett gyermekkort? Mi kárpótolhatja az édesanyák ölelését, simogatását, kedvességét, törődését, figyelmét? Kihez menekülhet egy kisgyermek, ha a részeg apa tör-zúz, ordít, csapkod és káromkodik? Ha nem bújhatnak, nem rejtőzhetnek édesanyjuk karjaiba?

Anyák, akik bár gyermeket szülnek, életet hoznak világra, de nem lesznek "édesanyák". Anyák, akiknek az élete keserű, boldogtalan, ahol helyet kap az alkohol, kábítószer, paráznaság, nemtörődömség. Gyermekek, akik szenvednek támasz és segítség nélkül teljes reménytelenségben, rettegésben, félelemben, otthontalanul! Gyermekek, akiket kitesznek az utcára, a vasútállomásra, vagy a piacon hagyják őket, mint valami fölösleges csomagot. Eldobni egy életet - beleborzad az ember, mivé lehet egy női, egy asszonyi, egy anyai szív Isten nélkül!

Anyává nem a gyermekszülés által válik egy nő. Anyává lenni azt jelenti, hogy a rám bízott kincset, a gyermek életét óvom, védem, szeretetemmel állandóan betakarom, mellette vagyok, el nem hagyom, és nevelem, lelkét gondozom. A szeretet nem jelenti a mindennel elhalmozást, de elsősorban azt jelenti, hogy a lelkét Isten felé irányítom. A gyermekem ajándék, rám bízatott mind a teste, mind a lelke, felelősséggel tartozom érte.

Ki, vagy kik pótolhatják be a szülők elmaradt szeretetét? Kihez menekülhet egy kisgyermek? Talán a nagymamához, vagy a nagypapához. Jó dolog, ha vannak, élnek a nagyszülők, nekik különleges feladatuk, szerepük van a gyermekek életében. Mást és többet képesek adni, mint az iskolában a tanító néni, vagy a barátnő, de nem tudják, és nem pótolhatják azt, amit az édesanyának, amit a szülőnek kell adni a gyermekük számára. Amikor a kisgyermek megszületik, a szülőknek nem lesz egyik pillanatról a másikra minden ismeret a birtokukban az anyaság vagy apaság vonatkozásában. Ezt tanulniuk és természetesen gyakorolniuk is kell. Ebben a szülővé érésben, felelősségben, növekedésben segíthetnek a nagyszülők. "Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák." (Péld. 17,6)

Öröm és fájdalom kettős érzése van bennem, amikor magam is, mint több gyermekes édesanya átérzem és belegondolok az árva gyermekek sorsába. Az okát már felvázoltuk ennek a nehéz állapotnak, de a kérdés még mindig ott lóg a levegőben. Mi lesz velük, akiknek se szülő, se nagyszülő nem lesz a támasza, hová, kihez mehetnek? A megoldást számukra a gyermekotthonok jelenthetik.

Édesanyák és gyermekotthonok? Bár anyák napján még nehezebb gyermekotthonról beszélni, de most kivételesen engedtessék meg, hogy megtegyem.



Kedves olvasó, dióhéjban szeretném felvázolni és megismertetni a történetét egy olyan intézetnek, amely Kárpátalja szívében, Nagydobronyban (szülőfalumban) van. A Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban minden gyermek története drámai. Az otthonban élő gyermekek soha nem hallottak a szüleiktől Istenről, hiszen a vér szerinti szülők Isten nélkül éltek. Az otthon dolgozói mind komoly, istenfélő emberek, akik családias, meleg légkört teremtenek és gyermekeiknek tekintik az otthon árváit. Figyelik a kicsik életét, bár nem pszichológusok, de édesanyai szívükkel megérzik, és azonnal észreveszik a gyermekek lelkiállapotában bekövetkezett változást. Sok gyermek anyukának, mamának szólítja a nevelőjét. Szoros kapcsolat alakul ki közöttük, amit az is erősít, hogy hétvégeken sok gyermeket a nevelők hazavisznek a saját családjukhoz.

"Ezek a gyermekek soha nem voltak megkeresztelve. Itt kereszteltük meg őket, itt kaptak keresztszülőket, sokan már felnőve itt konfirmáltak" – mondta Katkó László igazgató úr. A legtöbb, amit kaphatnak ezek a gyermekek, hogy megismerjék Istent, akibe mindig kapaszkodhatnak, akire mindig számíthatnak majd. Áldott otthonok, oázisok a védtelen, árva, beteg, testi-lelki sérült gyermekeknek. Az intézet sajátossága, hogy csak lánygyermekeket vesznek fel, a korhatár pedig 2 évestől 12 éves korig terjed. Ez nem egy zárt intézet, ugyanis azok a gyerekek, akik fizikailag, szellemileg alkalmasak az iskolai oktatásra, egyedül járnak a több mint egy kilométerre lévő Nagyobronyi Középiskolába, a többiekhez pedagógusok jönnek és helyben tanulnak. 73 gyerekből öten a Református Líceumban tanulnak, ketten dolgoznak az intézeten belül.

Gyermekek, akikkel kivételes szeretettel törődnek, "haszon" nélkül. Mert mi haszna lehet egy vak, süket, mozgásképtelen életnek? Nem hallják, nem értik az őket körülvevő világot- mondták róluk "igazi" szüleik. Nyomorúságuk miatt eldobták, kitaszították őket, de fölöslegessé vált életük az "Otthonban" otthonra talált, és itt édesen simogató, kedves anyai kezet és szívet kaptak.

A gyermek kincs, minden gyermek kincs, hogyan kezelem, védem, szeretem, óvom, értékelem az Isten kincsét, akit rám bízott? Hiszem és vallom, hogy az anyaság - hivatás és a legcsodálatosabb dolog, amit egy nő kaphat, megélhet élete során.


Illyés Zsuzsanna
szolnokházi lelkipásztor


2010. április 22., csütörtök

Református Érmellék – egyházmegyei lap

Református Érmellék - egyházmegyei lap

erdon.ro
2010.04.22

Bihar megye - Református Érmellék címmel gyülekezeti lapot jelentetett meg az Érmelléki Református Egyházmegye. Az első számot a napokban, az egyházmegyei közgyűlésen vehették kézbe elsőként a lelkészek.





Az Érmelléki Református Egyházmegyének 37 gyülekezete van, közülük többnek van saját lapja, illetve az egyházkerületnek is van saját újságja, a Harangszó. Ezek mellett egyáltalán nem felesleges, hogy az egyházmegyének is legyen saját kiadványa, melyet elsősorban belmissziós lapnak tekintenek, mondta el kérdésünkre Kulcsár Árpád értarcsai lelkész, főszerkesztő, aki mellett a szerkesztőség tagjai még Illyés Tamás (Érszőlős), Jakó Sándor Zsigmond (Jankafalva), Mike Pál (Magyarkéc), Oroszi Kálmán (Érselénd), és Rákosi Jenő (Szentjobb) lelkészek.

Belmissziós lap

A 16 oldalas első szám április közepén került ki a nyomdából, és az egyházmegye 20. közgyűlésén „mutatkozott be”. A lapindítást, akár csak a falinaptár készítését, már előző szolgálati helyén, Kisnyégerfalván is fontolgatta, de az ötleteket már értarcsai lelkészként váltja valóra, és segítő csapat is állt mellé, mondta Kulcsár Árpád (mint arról beszámoltunk, az érmelléki református falinaptár már 5. éve hozzáférhető). Az érmelléki olyan tevékeny egyházmegye, hogy bőven van miről írni, tette hozzá. A lapot egyelőre kéthavi rendszerességgel szeretnék megjelentetni, beszámolva gyülekezeti eseményekről, ugyanakkor úgynevezett esemény–előrejelzést is közreadnak, amiben számítanak a beérkező információkra.

Folytatásos közlések

Lapszámonként lesz aktuális igemagyarázat, bővebben bemutatkozik két–két gyülekezet, az első számban a székelyhídi és az érseléndi. Folytatásokban közlik a II. Helvét Hitvallást, illetve dr.Gyökössy Endrének az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet magyarázó Amikor erősen fújt a Lélek című munkáját. A lap szólni kíván a gyülekezeteken belül a nőszövetségekhez, a presbitériumokhoz, az ifjúsági közösségekhez, de az arra indíttatást érzőktől írásokat is várnak. A Gavrucza Tibor (Székelyhíd) korábbi, és Gellért Gyula (Bihardiószeg) jelenlegi esperes beköszönőjével útjára indított kiadványt a lelkészi hivatalokban kell keresni.



Ifjúsági kórustalálkozó (fotóalbum 2)


2010.04.18 Ifjusagi korustalalkozo


Egyházmegyei ifjúsági kórustalálkozó
Micske
2010. április 18.
Fotó: Orosz Otília Valéria

A fotóalbum megtekintéséhez kattintson a fenti képre.



2010. április 20., kedd

Ifjúsági kórustalálkozó (fotóalbum)

Ifjusagi korustalalkozo 2010.04.18.


Egyházmegyei ifjúsági kórustalálkozó
Micske
2010. április 18.
Fotó: Jakó Sándor Zsigmond

A fotóalbum megtekintéséhez kattintson a fenti képre.



Ifjúsági kórustalálkozó Micskén

Ifjúsági kórustalálkozó Micskén

erdon.ro
2010.04.20

Bihar megye - Vasárnap délután ifjak serege töltötte meg a micskei református templomot, amely már több ízben szolgált helyszínéül az érmelléki ifjúsági kórustalálkozónak.




Mára a kórusok kinőtték a helyszínt, hiszen a múlt vasárnapi XVI. alkalmon mintegy 200 ifjú vett részt az eseményen azért, hogy énekeikkel együtt örvendeztessék az Urat. Mike Pál magyarkéci lelkész, az Érmelléki Református Egyházmegye ifjúsági ügyekben illetékes előadó–tanácsosa baráti, közvetlen hangnemben a Zsoltáríró szavaival buzdította, invitálta a fiatalokat arra, hogy „Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt!”(Zsoltárok Könyve 95,1). Kérte a kórusokat, hogy egy igazi dicsőítő csoportként, ne csak az ének hangjaival, hanem egész lényükkel, magatartásukkal dicsőítsék az Istent.

Tizenhárom kórus

Ezután az egyházmegye zenei előadója, Balogh Renáta székelyhídi kántor köszöntötte az egybegyűlteket. A találkozón 11 település (Bihardiószeg, Érkeserű, Érkörtvélyes, Érmihályfalva, Érszőlős, Magyarkéc, Hegyközszentmiklós, Jankafalva, Mezőtelki, Micske, Székelyhíd) 13 kórusa vett részt. Egyenként három éneket adtak elő, melyek közül egy zsoltárének választása kötelező volt. A helybeliek részéről az ifjúsági kórus Demjén Annamária kántornő, míg a furulyacsoport dr. Oláh Enikő irányításával lépett fel.

Több a hangszeres kíséret

A résztvevő kórusok vezetőit Orosz Otília Valéria, a nagyvárad–újvárosi gyülekezet kántornője építő jellegű tanácsokkal látta el. Szakmai értékelésében kifejtette: öröm volt látni és hallani azt, hogy évről-évre egyre több hangszeres kísérettel előadott ének szerepel a kórusok repertoárjában. Lényegében elégedettséggel méltatta a csoportok szolgálatait, hiszen itt nem a profizmuson volt a hangsúly, hanem azon, hogy meglássák egymást, hogy miként élik meg Isten dicsőítését éneklés közben. A házigazda Gavallér Lajos lelkipásztor jóvoltából a családias, meleg hangvételű kórustalálkozó szeretetvendégséggel zárult, ami után az ifjak lelkiekben feltöltődve indultak útjukra.

Paublusztig Anikó


2010. április 11., vasárnap

A micskei bentlakás támogatása a magyarság közös ügye

A micskei bentlakás támogatása a magyarság közös ügye

erdon.ro
2010.04.11

Bihar megye - Hét éves fennállása óta második alkalommal szerveztek jótékonysági bált az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány által működtetett micskei Sámuel szociális bentlakás javára a település Balogh Péter szobrászművészről elnevezett művelődési házában.



A létesítmény múltjáról, jelenéről és a jövőbeli tervekről az esemény előtt beszélgettünk Bertalan Csilla igazgatónővel. Az elsősorban holland, ír, francia és német adományokból működő szociális intézmény 2003 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Célja a hátrányos helyzetű, elsősorban Bihar megyei magyar családokból származó gyermekek nevelése, oktatása és az egészséges fejlődésükhöz szükséges feltételek biztosítása. A bentlakás szállást, étkezést, ruházatot, illetve tanfelszerelést biztosít a hétköznapi oktatás idejére ezen gyermekeknek, akik viszont a hétvégéket és a vakációt családjuk körében töltik el, magyarázta az igazgatónő. A tevékenységüket kiterjesztették a micskei hátrányos helyzetben lévő családok gyermekeire is, akik nem laknak benn a kollégiumban, viszont részt vesznek a foglalkozásokon. Jelenleg egyébként 14 bentlakóval működik a maximálisan 18 személy befogadására alkalmas intézet.

Angyagilag önállósodni

Az igazgatónő elmondta, hogy szeretnék a lehető legjobb körülményeket biztosítani a gyerekeknek. Ennek teljesüléséhez az szükséges, hogy anyagilag önállósodjon a bentlakás. Ezt a célt szolgálja az az állatfarm, melyet nemrégtől működtetnek és amely jelentősen hozzájárul az étkeztetés költségeinek csökkentéséhez. További tervük az intézet tevékenységének bővítése is: biztosítani szeretnék az intézetben maradás lehetőségét azoknak a diákoknak is, akik középiskolába kerülnek Margittára. A második alkalommal megszervezett jótékonysági bállal kapcsolatosan Bertalan Csillától megtudtuk, hogy mintegy százhúsz politikus, vállalkozó, intézményvezető, közéleti személyiség kapott meghívást. A fővédnökséget Csűry István püspök és Cseke Attila egészségügyi miniszter is elvállalta, az utóbbi azonban objektív okok miatt nem tudott végül részt venni. Helyette Derzsi Ákos parlamenti képviselő jött el.

Szárnyaló ügy

A megjelenteket Tőtős Tibor önkéntes üdvözölte, aki az est során a moderátori szerepet töltötte be, majd az igazgatónő köszönte meg a vendégeknek, hogy támogatásukkal hozzájárulnak a bentlakás fenntartásához. Az ünnepi köszöntők sorában elsőként Tripó István, Vámosláz polgármestere szólalt fel. Elmondta: kiváltság és felelősségteljes dolog a gyermekekért dolgozni, főleg, hogy az áldozatos munka eredménye nem azonnal, hanem csak évek múltán mutatkozik meg. A polgármester erőt és kitartást kívánt mindazoknak, akik azon munkálkodnak, hogy mosolyt csaljanak a hátrányos helyzetű gyerekek arcára. Pető Csilla parlamenti képviselő beszédében azt emelte ki, hogy a Sámuel bentlakás támogatása egy magyar ügy, melyet közösen kell felvállalnia a magyar közösségnek. Így mire felnőnek tudni fogják, hogy a micskei, a Bihar megyei, illetve tágabb értelemben az erdélyi magyar közösség tagjai. Végül Csűry István püspök kérte Isten áldását a Sámuel bentlakás lakóinak és közösségének életére. Ézsaiás prófétát idézte: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el”. Akik az Úrban bíznak, azok mernek nagyokat álmodni. Ezt kell szem előtt tartaniuk mindazoknak, akik azt szeretnék, hogy ez a magyar ügy tovább szárnyaljon, fogalmazott Csűry István.

Tartalmas program

A szervezők tartalmas programmal készültek az idei micskei jótékonysági bálra. Az ünnepi beszédek után a debreceni Csokonai Mihály színház két művésze teremtett vidám hangulatot Nekem a feleségem gyanús című komikus jelenetekből álló összeállításukkal. A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulói egy palotással és egy keringővel léptek fel Székely L. Melinda balettmester irányításával, míg az est főszereplői, a Sámuel Bentlakás gyermekei a szeretet és a béke fontosságáról énekeltek és szavaltak erre az alkalomra készült műsorukban. Az esemény további felében értékes nyereményeket lehetett nyerni a tombolával, illetve a vendégek megvásárolhatták a szociális intézet gyermekeinek kézzel készített munkáit is. Az így befolyt összeg – a belépőjegyekkel együtt – körülbelül 10 ezer lej volt. A bál megszervezésének költségeit leszámítva mintegy 6 ezer lej gyűlt össze a Bentlakás javára.


2010. április 1., csütörtök

Temetőtakarítás Jankafalván

Március második felében kezdte el a jankai gyülekezet temetőjének megtisztítását. A temető évek óta elhanyagolt volt. A református egyház csak 2007-ben kapta meg a temető tulajdoni jogát. Épp itt volt az idő, hogy a temetőt megtisztítsuk. Rengeteg volt az orgona, kökény, akác és vadrózsa bokor, melyek elterebélyesedtek, régi sírokat is eltüntettek. A gyülekezet tagjai, főleg az asszonyok több héten keresztül baltával, késekkel, fűnyíróval, fűrésszel, csákánnyal dolgoztak a temető takarításában. Vakációban még a vallásórások lelkes csapata is segédkezett. A rengeteg kinyűtt bokor elégetése még mindig folyamatban van, de lassan eltűnnek a szemet szúró bokorcsomók. E tisztítás nemcsak esztétikai okokból történt, hanem azért is, hogy az építendő ravatalozó terepét előkészítsük. Hála Istennek és a segítő kezeknek, most már nem kell szégyenkeznünk a főút mellett található temetőnk miatt.

Jakó Sándor Zsigmond
lelkész

Tekintse meg fotóalbumunkat!

Temetotakaritas Jankafalvan