2018. július 28., szombat

Érmihályfalviak Trianon nyomában

Trianon nyomában - az Érmihályfalvi Református Egyházközség tanulmányi kirándulása



2018 nyarán sem maradhatott el a várva-várt kirándulás egyházközségünkben. Közelgünk a Trianoni-békediktátum 100. évfordulójához, ezért a kirándulás témája erre épült. 


2018. július 20-án korán reggel keltünk útra egy ötven személyes busszal. Első és legfontosabb úti célunk Várpalota volt, ahol megtekintettük fő látnivalóját: a Trianon Múzeumot. A múzeum hajdan egy Zichy-kastély volt, mely napjainkban az említett intézménynek ad otthont. A múzeum Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, amely az első világháborút követő békediktátummal és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát. A Múzeumban bemutatott anyag 18 kiállításon keresztül mutatja be a diktátum történetét és következményeit, az I. világháborút követő irredenta mozgalmak, az anyaországhoz időlegesen visszacsatolt egyes országrészek hazatérésének pillanatait,illetve a II. világháború eseményeit, és a háború utáni, magyarokat sújtó kollektív megtorlásokat. 


Legemlékezetesebb számunkra az volt, hogy a Trianoni-szerződésben kutatva, beleolvasva (francia nyelvből magyarra fordítva) megtaláltuk városunk nevét, mint Romániához csatolt terület. Nemcsak a szerződésben fedeztük fel Érmihályfalva nevét, hanem a határon lévő városok felsorolásának listáján is, illetve egy fekete-fehér képeslapgyűjteményben, mely bemutatta a városokban megtalálható országzászlókat. Két tárlatvezető muzeológusunk nagyon közvetlen volt, hiszen amellett, hogy végigvezettek minket az épületben, összefoglalták a kiállítások jellegzetességeit, fontosságát illetve válaszoltak kérdéseinkre is. A múzeum bejáratánál egy közös fénykép elkészítése után elénekeltük a Szózatot. Elsétáltunk a Thury-várhoz is, mely, mint megtudtuk, fontos része volt a dunántúli, azon belül is a Fejér megyei végvárrendszernek. A vár udvarán és kertjében tett séta után ebédeltünk, majd tovább indultunk. 


Székesfehérvár felé vettük az irányt, amely nincs messze Várpalota városától. A híres koronázási és királyi városban bejártuk a főutcát, érintve a legfontosabb nevezetességeket: a Romkertet, a Szent István-bazilikát, a Boldogasszony-templom romjait, majd az Országalma-szökőkutat, a Patika Múzeumot, a Vörösmarty Színházat és annak terén a virágos napórát és szökőkutat és a Mátyás király-emlékművet. A séta során nem maradhatott el a fagyizás és az ajándéktárgyak vásárlása sem. Csoportképet a Szent István- szobornál és a főutcán készítettünk. 


Szomorúan indultunk haza, hiszen elröpült az idő, minden résztvevő szívesen időzött volna még Dunántúlon. Mindnyájan éreztük, hogy gazdagodva térünk haza, énekelve, imádkozva, hasznos információkkal, élményekkel, maradandó emlékeket gyűjtöttünk. A történelem Urára bízzuk továbbra is ezeregyszáz éves itteni múltunk folytatását, kérjük Istent, hogy segítsen minket, legyünk hűségesek Őhozzá, és amit Ő ajándékozott nekünk, hazánkhoz, küldetésünkhöz.

Köszönjük egyházközségünk vezetőinek, hogy megszervezték a kirándulást.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy szerencsésen hazaérkeztünk és kellemes időt adott az utazás napjára. Soli Deo Gloria!


A résztvevők nevében: 
Balázs Eszter, IKE-tag

2018. július 27., péntek

Testi-értelmi fogyatékkal élők tábora Sólyomkőváron

„Szivárvány tábor – együtt az időtlen szeretetben”



Hosszú idők után július 9–12. között újra megszervezésre került a fogyatékkal élők részére a várva várt tábor, ezúttal Sólyomkőváron, amelyben az ÉRDA és a nagyváradi Méhecske műhely tagjai vettek részt. Az esemény a „Szivárvány tábor” nevet viselte, mottójául pedig az „Együtt az időtlen szeretetben” jelmondatot választották.

A főszervezők Balla Júlia, az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, valamint Bara Tünde, a nagyváradi Méhecske műhely projektmenedzsere voltak.

Sólyomkőváron összesen 26-an voltunk jelen, a szervezőkön kívül önkéntesek, fogyatékkal élők és azok hozzátartozóink. 


Hétfőn a tábor megnyitását követően játék segítségével egymás megismerése következett. Ezután megalakult három csapat: a Szivárvány színű pillangók, a Gyíkvadászok és a Vidám csapat. Közös éneklést követően Turucz Imola, debreceni teológus a szőlőmunkások példázatáról beszélt. Ennek kapcsán azt tanulhattuk meg, hogy az Úr mindenkit egyformán szeret. A nap programsorozata textilfestéssel zárult. 


A kedd reggeli tornával kezdődött, majd játékkal folytatódott. A nap bibliai története Zákeusról szólt, aki vámszedő volt, de Jézus, aki Jerikói útja során nála szállt meg, változást hozott az életébe, maga felé fordította. A történetet Tóth Henriett, sárospataki teológus tárta elénk. A kézműves foglalkozás keretében aznap papírvirágokat hajtogattunk, amellyel feldíszítettük a táborhely teraszát. Az ebédet és a pihenőt túrázás követte, amit nagyon élvezett az egész társaság, ám fagyizás után visszaparancsolt bennünket a természet, ázva-fázva versenyeztünk, ki ér vissza hamarabb a szálláshelyre. Majd társas- és kártyajátékok kerültek elő, amikkel vacsoráig vidáman telt el az idő. Vacsora után önfeledt bulizás, táncolás volt a soron következő program, amelyhez mai slágerek adták a ritmust. Aki a társaságra nézett, rögtön elfeledhette a mindennapok fárasztó gondját, mivel ritkán látott vidámság uralkodott az egész térben. Ezután „A legszebb ajándék” című film megtekintésére került sor. A filmben egy gazdag fiú az örökségére vágyott, ám annak megszerzését a fiú nagyapja feltételekhez kötötte, amelyeket a fiú sikeresen teljesített, és amelyek végül nagyobb ajándékul szolgáltak az ifjúnak a további életére nézve, mint a hőn áhított vagyon. A film tanulsága tehát az emberek számára az, hogy Isten csak próbák sorozata után adhatja meg, amire vágyunk, különben nem értékelnénk kellőképpen, amit Tőle kapunk. Az életünkben a próbákat pedig azért adja, hogy ezek által erősödjön a hitünk. A tizenkét ajándék: a munka ajándéka, a pénz ajándéka, a barátok ajándéka, a tanulás ajándéka, a küzdés ajándéka, a család ajándéka, a nevetés ajándéka, az álmodozás ajándéka, az adakozás ajándéka, a hála ajándéka, egy tökéletes nap ajándéka és végül, de nem utolsó sorban a szeretet ajándéka. 
 



 
A szerdai nap szintén tornával vette kezdetét. A reggeli utáni áhítat keretén belül Veréb Nikolett, sárospataki teológus az elveszett drachma példázatával kapcsolatosan tartott előadást, melynek lényege az volt, hogy Isten megtalálja az elveszett bárányát ugyanúgy, ahogy a házasulandó nő is megtalálta az egész napos takarítás után az elvesztett drachmáját, amely kimondhatatlanul értékes volt számára. A történetet egy rövid mese követte, mely a Foltmanók címet viselte, mondanivalója pedig az volt, hogy Krisztus a hibáinkat és az erényeinket figyelmen kívül hagyja, nem ítélkezik felettünk, mivel Ő alkotott, s bárkinél jobban ismer, önmagunkért szeret minket. Ezt a már jól megszokott, lelkeket felemelő közös éneklés követte. A csoportos játékokat követően a délelőtti kézműves foglalkozáson gyertyaöntés következett, majd a tábor emlékét őrző szöveten mindenki otthagyta kézlenyomatát. Ebéd után volt, aki kicsit pihenőre ment, mások sakkoztak vagy malmoztak. Délután szalvéta technikával díszített üvegeket készítettünk. Míg a művek száradtak, különleges feladatot kaptak a táborozók. Párokba rendeződve egy előzőleg megmutatott képet kellett megrajzolni úgy, hogy a rajzolónak a másik fél elmagyarázta, mit látott a képen. Ezzel a kommunikációs készség fejlesztése volt a cél. Ezt újfent szabadon választott társas- és kártyajáték követte, amely az összes résztvevő számára feledhetetlen élménnyé vált. A vacsora után a tábortűz meggyújtásáig csoportképek készültek, majd sötétedéskor a szalvétával dekorált üvegekbe gyertyát tettek, a világító üvegekből pedig szívet formáltak, majd körbe álltak egymás kezét fogva, amely csodálatos látványt nyújtott. Az immáron meggyulladt, meleget adó tábortűz mellett mindenki elmondhatta, milyen emlékekkel a szíve mélyén tér majd haza a táborból. Mindenki beszámolhatott arról, teljesültek-e a táborral kapcsolatos elvárásai. Természetesen a nagyszerű szervezésnek köszönhetően senkinek nem volt számottevő panasza. A majdnem éjfélig lobogó tábortűz kialvását követően volt, aki nyugovóra tért, ám volt, aki inkább a késő éjszakába nyúló felejthetetlen Uno kártyajátékban való részvételt választotta. 


A csütörtöki nap megint csak tornával indult, a reggelit követően egy játék segítségével a csapat az összetartozást és szeretetet szimbolizáló kört alkotta meg a játékokat kiötlő Törő Attila gyakornok lelkész közreműködésével. Ezt reggeli áhítat követte, amelyet az imént említett leendő lelkész tartott. Arról beszélt, őrizzük meg lelkünkben az örömöt, mert a vidámság gyógyít. Az áhítatot egy utolsó közös éneklés zárta. A kézműves foglalkozáson textilből varrott virágok és szeretetdobozok készültek. A szeretetdobozba egy papírdarabka került, amire azok az általunk elmondott felsorolások kerültek, melyek miatt jó volt együtt lenni egymással. Végül búcsúzkodás után mindenki haza indult. 


Hálásan köszönjük ezt a maradandó emlékül szolgáló, három tartalmas napot mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a tábor létrejöjjön, és még annál is boldogabb pillanatokkal teljen el, mint ahogy azt bárki remélhette. Bízunk abban, hogy lesz még részünk az „Időtlen szeretet” efféle csodájában.

Serbán Sára Edina, 
az ÉRDA fogyatékkal élők csoportjának tagja  

Támogatóink:

 



2018. május 18., péntek

Turulmadár szállt a jankafalvi emlékműre




Jankafalván 2010-ben lett felállítva az I. és II. világháborúban elesettek emlékműve. Már az avató ünnepségen elhangzott, hogy az emlékmű nem teljes, az obeliszk tetejére még a jövőben egy turul madárnak kellene felkerüljön, de az anyagi keretek miatt ez akkor nem valósult meg. Azóta az obeliszk tetejéből kiálló vasrúd jelezte, hogy ez az emlékmű még befejezetlen. 
 
 
 
A tavalyi esztendőben azonban egy igen szerencsés fordulat következett be az emlékmű történetében, hiszen a Bethlen Gábor Alap pályázatot hirdetett világháborús emlékművek felújítására, befejezésére. E pályázaton gyülekezetünk nyert, így a Bethlen Gábor Alap támogatásával lehetőség nyílt az eredeti terv végrehajtására. Hosszas előkészületek után sikerült Deák Árpád, nagyváradi szobrásszal felvenni a kapcsolatot, aki decemberben elkészítette a turult, s ez év elején a bronzból való kiöntése is megtörtént, majd a talapzatra való felszerelése nemrég zajlott le. A most már kész emlékmű felavatására pedig június 3-án kerül sor gyülekezetünkben, amikor is Csűry István püspök úr hirdeti Isten igéjét, valamint Mészáros János Elek művész úr szolgál az ünnepségen, ezt követően pedig az emlékmű felavatása zárja az ünnepséget. Hála legyen Istennek és köszönet a Bethlen Gábor Alapnak, hogy 8 év után ezt is megérhetjük. 

2018. május 7., hétfő

Kire haragszunk? (prédikáció)



Textus: 1Kir 18,17-19

I.

Kire haragszunk jobban? Arra, aki eltérít az Úr parancsolataitól, vagy arra, aki felhívja figyelmünket erre? Aháb, és sajnos sokszor a mi példánk is mutatja, hogy az utóbbi. Aháb meglepetésében szinte nem akar hinni a szemének és gúnyosan kérdezi meg Illéstől: „te vagy az, Izráel megrontója?”Azaz, te vagy az, aki ellehetetlenítetted Izráel helyzetét, aki veszélybe sodortad a nép életét?

II.

Érezhető, hogy a király felségjoga korlátozását érzi. Illés visszafordítja a vádat és indokolja is. Nem ő, a próféta, hanem a király, és Omri dinasztiája rontották meg Izráelt bálványimádásukkal. Illés szavaiból megértheti Aháb, hogy az országra szakadt büntetés okát a királyi ház romlottságában keresheti.

A felelősség nem a bűn leleplezőjéé, hanem a bűn elkövetőjéé. Addig nem is bűn a bűn, amíg le nem lepleződik, amíg valaki föl nem hívja rá a figyelmet? Csak egyetlen döntés választja el Ahábot és Izráelt Istentől: ismerjék be, eltértek az Úr parancsolataitól. Szándékosan. Minden kényszer nélkül. Micsoda ellentmondása ez az embernek. Inkább éhezik a nép, mintsem hogy vállalja tetteiért a felelősséget. Inkább maradnak „ártatlan” elszenvedői Isten haragjának, mintsem hogy bocsánatért könyörögjenek.

Inkább minden szerencsétlenséget, ami velünk történik, Isten akaratának tudunk be, ahelyett, hogy megkeresnénk azt a pontot, amikor mi döntöttünk rosszul, vagy amikor nem mertünk dönteni, helyette úgy tettünk, mintha Isten útmutatására várnánk. Fel sem ismerjük álszentségünket, míg az Ige le nem leplez bennünket, mint ahogy Illés is tükröt mutatott Ahábnak arról, hogy ki is valójában Izráel megrontója.

Ami pedig egyszer nyilvánvaló lett magunkról magunknak, abszurdum lenne tovább az önmagunk és környezetünk ámítása. George R.R. Martin mondta: „Minden ember követ el bűnt, még a királyok és királynők is. Magam is vétkeztem, és megbocsátást nyertem. Beismerés nélkül azonban nincs bocsánat.”

III.

A király, a prófétai erővel leleplezett tények hatása alatt elveszti hatalmát Illés fölött. Most Illés parancsol, és neki azt kell tennie, amit Illés mond. Isten előtt mindig megszűnik az emberi hierarchia. Isten előtt azé a szó, aki az Ő ügyét képviseli. Isten előtt annál van a hatalom, aki az ő akaratát közvetíti, még akkor is, ha ez legtöbbször nem nyilvánvaló.

Illés parancsa Ahábnak az, hogy gyűjtse össze a Baal és Asérá prófétákat a Karmel hegyére, ahol majd ítélet születik. A számok nem túl biztatóak: Illés egyedül Baal 400 és Asérá 450 prófétájával, az ide-oda hajlongó néppel és a királlyal szemben. De Isten országában sohasem azon dől el a győzelem, hogy kevesen vagy sokan vannak, hanem azon, hogy hol van az Úr! A győzelem mindig Istené. Függetlenül a tömegtől és emberi erőktől.

Bár sokan lettek mártírok Isten ügyéért, Isten mégis győztesekként beszél róluk, mint akik jutalmat kapnak. Láthatjuk tehát, hogy Isten szerint győztesnek lenni teljesen mást jelent, mint a mi emberi dimenziónkban. Gondoljunk Krisztusra: Bár meghalt a kereszten, mégis Krisztus győzött.

Isten előtt győztesnek lenni lehet akkor is, amikor az emberek előtt vesztesek vagyunk. Az Isten szerinti győzelem a bűn feletti győzelem, az óember feletti győzelem, az önámítás feletti győzelem, nem a másik ember legyőzése. Legyen így „mert jutalmatok bőséges a mennyekben” (Mt 5,12). Ámen.

Kabai Kitty, 
a Debreceni Református Hittudományi Egyetem IV. éves hallgatója

2018. április 10., kedd

Bihari diákok a Protestáns Felekezetek Országos Olimpiáján


Április 5-7. között tartották Kézdivásárhelyen a protestáns felekezetek – református, evangélikus és unitárius egyházak – országos olimpiáját, amelynek házigazdái a Református Kollégium és a Gábor Áron Szakközépiskola voltak.

Az országos tantárgyversenyre tizenhárom megyéből 122 V–XII.-es tanuló érkezett. Bihar megyét 13 tanuló képviselte, négyen a nagyváradi Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnáziumból, ketten a margittai Horváth János Elméleti Líceumból, egy-egy tanuló pedig a nagyváradi Művészeti Líceumból, az érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnáziumból, illetve a berettyószéplaki Technológiai Líceumból.

A zsűri elnöke Püsök Sarolta egyetemi adjunktus, az oktatásügyi minisztériumot Borsos Károly László kabinetigazgató és Marineta Popa, a szaktárca finanszírozási osztályának igazgatója, az Erdélyi Református Egyházkerületet és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet Gáll Sándor, illetve Szűcs Éva tanügyi tanácsos képviselte.

Az ünnepélyes megnyitóra április 5-én, csütörtök délután, a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében került sor. A megnyitóünnepség Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész áhítatával és imájával kezdődött, majd a köszöntőbeszédekkel folytatódott. A megnyitó végén a Református Kollégium Mákvirág Néptáncegyüttese lépett színpadra és kápráztatott el bennünket virtuóz előadásával.

Pénteken, a verseny napján, áhítattal kezdtünk, majd 10 órától a résztvevők megírták dolgozatukat. Míg a diákok számot adtak tudásukról, addig a kísérő tanárokat, a meghívottakat és a bizottsági tagokat városnézésre és múzeumlátogatásra invitálták a figyelmes és végtelenül kedves házigazdák. Megismerhettük az udvartereiről messze földön híres kisváros nevezetességeit, hírességeit, történelmi múltját és jelenét.

Délután pedig, míg a bizottság tagjai a dolgozatok javításával foglalkoztak, a gyermekek kirándulhattak Bálványosra és a Székelyföld egyik legvonzóbb természeti látványosságához, a legendás Szent Anna-tóhoz. A második nap táncházzal zárult a gyermekek számára. 


Szombaton, április 7-én került sor a mindenki által izgatottan várt eredményhirdetésre, illetve a dolgozatok kiértékelésre. Az óvások benyújtása, megoldása és a végső eredmények kihirdetése után, 11 órától ünnepi istentiszteletre került sor a főtéri református műemléktemplomban. Igét hirdetett Ft. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora.

Ezt követte a záróünnepség, melynek keretében a díjazottak és a résztvevők átvehették ajándékaikat és okleveleiket.

Ünnepélyes, szép pillanatokban volt részünk. Nagy öröm számunkra, hogy minden gyermekünk elismerésben részesült.

Első helyezettek lettek: Kádár Anna Orsolya, VII. osztályos és Coznici Teodóra, IX. osztályos tanulók az érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnáziumból, illetve a margittai Horváth János Elméleti Líceumból.

Dicséretet nyertek az alábbi tanulók: Tamás-Péter Panna, V. osztályos (Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium), KányaVirág-Kata, VII. osztályos (berettyószéplaki 1. sz. Tehnológiai Líceum), Gáspár Gréta, X. osztályos (margittai Horváth János Elméleti Líceum), Petrucz Ágnes, XII. osztályos (nagyváradi Művészeti Líceum), Kócs Sándor-Róbert, X. teológia osztályos (Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium).

Különdíjat kapott: Lőrincz Johanna-Rózsa X. teológia osztályos és Ferenczi Sándor-Natanael XII. teológia osztályos tanulók, mindketten a nagyváradi Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium tanulói.

Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Gratulálunk nekik valamint Baliga Andrea, Bere Zsuzsanna, Kánya Edit, Pap Anikó és Szilágyi Judit felkészítő tanároknak, egy pillanatig sem feledve, hogy semmink sincs, amit ne az Úrtól kapnánk, ezért minden sikerünkért csakis őt illeti dicséret és hála!


Bordás Mária, margittai felkészítő tanár

2018. március 20., kedd

Imahét Kiskerekiben


A Kiskereki Református Egyházközségben hagyományosan március első teljes hetében, a hagyománytól eltérően viszont a pár éve felújított és most már fűtött gyülekezeti házban tartották az imahetet.

Bár sok gyülekezet márciusra halasztja az amúgy hivatalosan január végén megtartandó egyetemes imahetet, a legutóbbi esztendőkben sokkal fagyosabb időjárás volt a tavasz kezdetén; a márciusi ünnepek (ökumenikus női világimanap, bibliavasárnap, március 8., március 15.), a kerti, szántóföldi munkák is feltorlódnak ilyenkor – a böjti időszakról nem is beszélve. Talán jobb lenne a világ keresztyéneivel egyszerre, januárban imádkozni az egységért – akár a fűtött gyülekezeti teremben, vagy, ki tudja, pár év múlva a már fűtött templomban… 


Gyülekezeti házunkban a terem, a konyha és a mosdók mellett nincs iroda, a téli időszakban, ahogy az „irodát” is a fűtött gyülekezeti terem egyik sarkában rendeztük be, a vendéglelkészek fogadását is a konyha egyik sarkában tudtuk megoldani, a régi parókia épületét inkább mellőztük. A konyha adott volt a helyben való sütéshez, főzéshez; a vallásórákra asztalokkal berendezett termet gond nélkül csak székekkel rendeztük be az imahétre, emiatt a szombat délelőtti vallásórát sem hagytuk el, inkább oda-vissza rendeztük a termet. Hasonlóan a vendéglelkészekkel való közös vacsorára is a gyülekezeti terem pár perc alatt vacsoraasztalos teremmé változott át, és került rá teríték.

Igyekeztünk erre az alkalomra a gyülekezet konyhájából még hiányzó eszközöket, hozzávalókat beszerezni, hogy ne kelljen azt is a napi ellátást vállaló személyeknek is otthonról hoznia, vagy a boltból saját költségen megvásárolnia. Örömmel tapasztaltuk, hogy híveink is magukénak érezték mind az imahetet, mind a gyülekezet konyháját: abroszt, vázát, főző- és tálaló edényeket, evőeszközöket, stb. ajánlottak fel ez alkalommal a gyülekezetnek.

Nemcsak vasárnapra nehéz imaheti vendéglelkészt találni, de többek gyülekezeti szolgálatai miatt a péntek és szombat délutáni alkalmakra is. Míg a vasárnapi nyitó és záró istentiszteletet a gyülekezet lelkésze, Oroszi Kálmán tartotta, a hétköznap délutáni imaheti alkalmakon vendéglelkészek hirdették az igét: 4 református lelkésznő és 2 református lelkész.

Az imahét vezérigéje: Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” (2Móz 15,6) volt. Az imahét minden napján igyekeztünk a napi témához kapcsolódó új énekeket tanulni, gyakorolni. A nyitó istentisztelet alapigéje: „Az Úr őrzi a jövevényeket...” (Zsolt 146) volt – a 70 székkel berendezett terem ekkor még csak kevéssel több mint félig telt meg.

A 2. nap témája ez volt: „Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem szeretett testvéredet…” Az igét Botos Júlia, vedresábrányi református lelkipásztor hirdette az irgalmas samaritánus története alapján (Lk 10,25-37). Gyülekezetünk egyik fiatalja, Páll Diána, Reményik Sándor: Ne ítélj c. versét osztotta meg velünk. Köszönjük Szilágyi Margit és Marczin Árpád presbitereknek, hogy a meghívottakat megvendégelték. A fűtött gyülekezeti teremben, a kinti, éppen csak fagypont feletti hőmérséklet mellett az első „vendéglelkészes” napon 6 férfi, 25 nő, 10 gyerek (összesen 41 személy) vett részt az istentiszteleten. 


Imahetünk 3. napjának témája ez volt: „Tested a Szentlélek temploma.” Az igét Orosz Márta, érbogyoszlói református lelkipásztor hirdette a 2Móz 3,1-10 alapján. 4 fokos hőmérséklet, némi eső után a fűtött gyülekezeti teremben 7 férfi, 30 nő, 13 gyermek (összesen 50 személy) gyűlt össze. Gyülekezetünk egyik fiatalja, Páll Alexandra, Túrmezei Erzsébet: Otthonom című versét osztotta meg velünk. Köszönjük vendégeink ellátását Kiss József presbiternek és Balázs Irmának.

A 4. nap témája: „Remény és gyógyulás”. Az igét Csáki Márta, érsemjéni református lelkipásztor hirdette a Jn 14,25-27 igeszakasz alapján. 4 fokos hőmérsékletben, estére már sűrű ködben is a fűtött gyülekezeti teremben 4 férfi, 31 nő, 17 gyermek (összesen 52 személy) vett részt az istentiszteleten… Gyülekezetünk egy kátésa, Dienes Fruzsina, Bódás János: Isten fiai című versét osztotta meg velünk. Köszönjük a vendégek ellátását Horváth Andreának és Nagy Ilona presbiterünknek. 


5. napunk témája: „Hallgasd, összetört népem kiáltása hangzik messze földről…” Az igét Jónás Sándor, bályoki református lelkipásztor hirdette a Lk 18,35-43 alapján. A 6 fok hőmérsékletű, borongós időben a fűtött gyülekezeti teremben 9 férfi, 33 nő és 17 gyermek (összesen 59 személy) gyűlt össze. Gyülekezetünk egyik kátésa, Pál Dominik, Nádasdi Éva: Zsoltár című versét osztotta meg velünk. Köszönjük a vendégek ellátását Kiss István presbiternek és Tóth Máriának. 


Imahetünk 6. napjának témája: „A másik hasznára tekintsünk”. Az igét Szűcs Zoltán, apátkeresztúri református lelkipásztor, margittai kórházlelkész hirdette a Fil 2,1-4 igeszakasz alapján. A tavaszias időben (10 fok), a fűtött gyülekezeti teremben 1 férfi, 24 nő, 9 gyermek (összesen 34 személy) vett részt az istentiszteleten - a hétvége felé szokás szerint kevesebben. Gyülekezetünk egyik kátésa, Dienes Fruzsina, Túrmezei Erzsébet: Magamnak, másnak című versét osztotta meg velünk. Ökrös Erzsébet keresztyén nőtestvérünk pedig „A fehér vonat” című verssel ajándékozott meg minket. Köszönjük a vendégek ellátását Csorba Ilona presbiterünknek és Dézsi Margit nőtestvérünknek. 


A 7., szombati nap témája: „Építs családot otthon és az egyházban”. Az igét Oroszi Magda, érkeserűi református lelkipásztor hirdette a 2Móz 2,1-10 igeszakasz alapján. A tavaszias időben a fűtött gyülekezeti teremben a szombat ellenére 14 férfi, 41 nő és 17 gyermek (összesen 72 személy) gyűlt össze – pótszékeket is kellett behozzunk, a később érkezőkkel kb. 80 személy is volt. Gyülekezetünk egy fiatalja, Koncz Richárd, Bódás János: Enyhülés című versét osztotta meg velünk, hasonlóképpen Bereczki Piroska, keresztyén nőtestvérünk is verssel ajándékozta meg közösségünket. Köszönjük vendégeink ellátását Nyíri Sándor gondnoknak. 


Imahetünk záró napjának témája: „Összegyűjti a szétszórtakat… a föld négy széléről.” Az igét Oroszi Kálmán, helybeli lelkipásztor hirdette az Ef 2,13-19 igeszakasz alapján. Záró vasárnap kb. 50-en gyűltünk össze a gyülekezeti teremben. 


Lelkészek és igehallgatók közül többen egész héten küzdöttek a megfázással, a frontváltozással, a hirtelen hőmérséklet változással, de Isten annyi erőt adott nekünk, hogy az áldásos alkalmakkal élhessünk. Az istentisztelet végén mindenkit frissen sült, értarcsai kaláccsal (köszönjük a „házhoz szállítást”), meleg teával és kávéval (köszönjük Dienes Melinda nőtestvérünknek) kínáltunk. Minden résztvevőnek pedig erre az alkalomra készült színes, igés könyvjelzőket ajándékoztunk emlékképpen.


Minden imaheti vendéglelkészünknek (4 lelkésznő is szolgált közöttünk azon a héten, amelyikre a nőnap is esett) egy cserép orchideát és az imahét témájához részben kapcsolódó, jelképes ajándékot, egy háziszőttes tarisznyát ajándékoztunk. Versmondó fiataljainkat is „feltarisznyáztuk”, megköszönve idejüket és bátorságukat. A vendéglátóknak pedig egy, templomunkat ábrázoló posztert ajándékoztunk. 


Köszönjük mindenki egész hetes szolgálatát, hozzájárulását, kitartását, imádságát! Isten tartsa meg egyházainkat, gyülekezeteinket! 


Oroszi Kálmán,
kiskereki ref. lelkipásztor


2018. február 20., kedd

Imahét Csokalyon


„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” címmel tartották az idei ökumenikus imahetet a csokalyi református templomban február 11-18 között. Esténként 18.00 órától mintegy 80-100 embert hozott fel a vágy az istenházába a Krisztussal és az Ő igéjének szolgáival való találkozás alkalmaira.

Az imahetet a helyi görög-katolikus plébános, Erdődi Endre atya nyitotta meg. Szentbeszédének központi gondolatát Jézus szőlőmunkások példázatának (Máté 20,1-15) magyarázatán keresztül bontotta ki: egymás befogadása nem lehetséges önmagunk Jézus Krisztusban való elfogadása nélkül. 


Hétfőn este Molnár Imola nagyváradi unitárius lelkésznő lélekemelő, tiszta és lépésről-lépésére jól követhető prédikációját hallgathatta a gyülekezet, aki Jézus Hegyi Beszédéből vette a közismert igei tanítást a krisztusi szelídségről, ami nem emberi teljesítmény számunkra, hanem legfőbb javunk, ami tartalommal és értelemmel tölti be a keresztyén ember mindennapjait. 

 
Kedden Varga Botond szalárdi református lelkipásztor Máté evangéliuma 18. részének 1-6 versei alapján hirdette az igét. Igemagyarázatában azt hangsúlyozta, hogy a gyermeki ragaszkodás és egyszerűség követésre méltó példája és mércéje Krisztushoz való hűségünknek. 


Következő este Papp Szabolcs jákóhodosi református lelkipásztor Pál apostol Kolosséiakhoz írt levele 3. részének 12-13. versét magyarázva a krisztusi tulajdonságok: könyörület, jóság, alázat, szelídség és türelem fontosságára hívta fel a figyelmet.


Csütörtökön Jakó Sándor jankafalvi lelkipásztor szolgált a gyülekezetben. A jerikói vak Bartimeus meggyógyításának történetét (Lukács 18,35-43) bontotta ki, mintegy párhuzamot húzva a Jézushoz való kiáltás és az imaheti Krisztus-keresés között. A vele való találkozás azért volt különleges, mert a megelőző évben öt hónapon át beszolgáló lelkészként közel került a csokalyi református hívek szívéhez. 




Pénteken Balla Frigyes baptista prédikátor- vallástanár igemagyarázatára gyűltek össze a helyiek, aki nem első alkalommal járt a gyülekezetben. A tőle megszokott teológiai alapossággal és az életből vett szemléletes és személyes példákkal átszőve beszélt érdekfeszítő és figyelmet fenntartó módon a bolond gazdag példázatáról (Lukács 12,13-21). Az ige üzenetét kibontva arra hívta fel a figyelmet, hogy a lelkünkön kívül semmit sem tartunk meg a földi élet után, sőt a testünket is elvesztjük lelkünk nélkül, már a jelenvaló világban. 




Szombaton Ozsváth József székelyhídi római-katolikus plébános Mária és Márta történetét (Lukács 10,38-42) alapul véve emelte ki a „jobb résznek” az imádsághoz fűződő kapcsolatát. Az imádság a Krisztussal való kapcsolatunk azon kegyelmi módja, amire tudatosan is időt és fáradságot kell fordítanunk! 



Az imahét záró istentiszteletére vasárnap délelőtt 11 órától került sor. Ezen az alkalmon Gavrucza Tibor székelyhídi nyugalmazott lelkipásztor-esperes hirdette Isten igéjét Ézsaiás próféta könyvének 11. részének 12. verse alapján. Prédikációjában magyar történelmünk szívszorító eseményeiből is példákat említett arra, hogy Krisztus (zászlós)jele alatt hogyan gyűjt össze bennünket, magyar keresztyéneket önmaga számára. 



Az istentisztelet kettős ünnep volt, hiszen nemcsak imahetet zártak a csokalyi reformátusok, de böjtfővasárnap lévén az úrvacsora sákramentumában is részesültek a gyülekezet tagjai. Az alkalmat még lélekemelőbbé tette a vegyes kórus szolgálata, illetve az, hogy az egész héten az imacédulákra írt személyes imádságokat egybegyűjtve, egyetlen közös imádságban vitték Isten színe elé az egész gyülekezet fohászát.

Minden estét színesebbé tett a konfirmandusok, a vallásórások és az ifisek illetve a felnőttek naponkénti verses- énekes- hangszeres- és színdarabos szolgálata. Még személyesebbé és közvetlenebbé tette az alkalmakat a vendégek bemutatkozása, amelyben szót ejtettek önmagukról, családjukról, gyülekezeti szolgálatukról, még közelebb kerülve a hallgatóság szívéhez.

Tartalmas, színes és változatos hét emlékével gazdagodtak tehát a reformátusok és mindazon felekezetek tagjai, akik a Krisztus-hívők egységéért együtt imádkoztak naponta nálunk, Csokalyon.

Tokár Sándor lelkipásztor