2017. február 17., péntek

Református Érmellék 2017/2

 
Megjelent a Református Érmellék 2017. évi februári száma. 
Megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban.

A tartalomból:

Egyetemes imahét
  • Bevezetés a 2017-es imahét témájába

Sola Scriptura
  • Reményik Sándor: Békesség Istentől
  • A hónap igéje
 Örök reformáció
  • Reformációi fogalomtár (2. rész)
  • Reformációi színes ablak (2. rész)
  • 96 tétel az egyház jövőjéről (2. feladat)
  • Az előreformátorok Bibliája (1. rész)
 Olvasó
  • A reformáció 500 éves évfordulójára (1. rész)
  • Bessenyei István: Emlékezés (8. rész)
 ÉRDA
  • Karácsony a micskei Sámuel-Házban
  • Foglalkozások fogyatékkal élőkkel
 Gyülekezeti hírek
  • Fűtéshálózat a szentmiklósi templomban
  • Idősek vasárnapja Székelyhídon
  • Jótékonysági zenés istentisztelet Székelyhídon
  • Érmelléki betlehemesek

Imahét - Házasság - Móka. Imahét Érkeserűben



Az imahétre való készülődés mindig különösen jó érzéssel tölti el gyülekezeti tagjainkat, hiszen őszinte szívvel várják az éppen aktuális téma igei magyarázatát, és asszonyaink lelkesen készülnek a vendég igehirdetők kedvébe járni finomabbnál finomabb ünnepi ételekkel – cserébe a lelki táplálékért. 


Így történt ez idén is febr. 5-12. között az érkeserűi gyülekezetben, ahol ebben az évben a helyi lelkipásztornőn kívül Balla Tibor érábrányi, Rákosi Jenő székelyhídi, Székely István asszonyvásári, Bodnár Lajos éradonyi, Ledán István érköbölkúti lelkipásztorok hirdették az igét vasárnaptól péntekig. 


Az imahét mottójához igazodva: Megbékélés – Krisztus szorongató szeretete, minden lelkipásztor az aktuális napi üzenetet hozta el hozzánk, hogy megérthessük: áldozat nélkül nincs igazi szeretet. Felhívták a figyelmünket arra, hogy ne önmagunknak éljünk, hogy az Úr nem a külső megjelenésre tekint, hanem arra, ami a szívben van. Éppen ezért a régi dolgokat, bűnöket, melyek megmerevítik az életünket, azokat el kell hagynunk, és kérnünk kell az új szívet Istentől, mely képes lesz neki szolgálni. Csak az ilyen újjászületett ember képes megbékélni önmagával, embertársaival és Istennel – aki nekünk a békéltetés szolgálatát adta ebben a világban. 


Mivel Krisztus szeretete naponta arra ösztönöz bennünket, hogy szeressünk és békességet teremtsünk – a presbitériummal egyetértésben arra jutottunk, hogy erre a legjobb „gyakorlópálya” a házasság. Éppen ezért már Karácsony előtt eldöntöttük (az imaheti téma ismeretében), hogy ebben az évben az imahét szombati alkalmával, első ízben csatlakozunk mi is a Házasság hete elnevezésű programhoz melynek mottója ebben az évben a Veled kiteljesedve címet viseli. Erre a különleges alkalomra meghívókat juttattunk el a gyülekezet tagjaihoz, hívogatva őket az Ige hamisítatlan forrásához, hogy együtt elevenítsük fel a jó házasságról szóló ismereteinket. Hogy milyen fontos a családban az Istenbe vetett hit; a szolgálatkészség; a házastársak meghitt kapcsolatának elmélyítése; az egymásra szánt idő, melyben alkalmam van meghallgatni a társam minden örömét és gondját; a helyes kommunikáció, amikor elismerő szavakkal fejezhetem ki tiszteletemet és megbecsülésemet a másik iránt; és mindezeken túl elkötelezett szeretetemet és hűségemet bizonyíthatom. 


 
Szombat este a kultúrotthonban gyűltünk össze mintegy 120-an, amikor együtt hallgathattuk Illyés Zsuzsa szolnokházi lelkipásztornő áhítatát a bűneset történetéről, majd Illyés Tamás érszőllősi lelkipásztor szépen felépített, könnyen érthető, önismeretre és a másik nem sajátosságainak ismeretére tanító és elgondolkoztató vetített képes előadását hallgathattuk meg, melynek címe: „Szükségletek és elvárások a házasságban” volt. 


Miután előadónk felvázolta a házasfelek alapvető fiziológiai és lelki szükségleteit, beszélt azokról az irreális, „káros” elvárásokról is melyek válságba sodorhatják a házasságot. Felvázolt előttünk egy 7 lépcsős lejtőt, melyről a végén kimondtuk, hogy fontos már az első lépcsőfokoknál észrevenni, ha gond van a kapcsolatunkban, és segítségül hívni Istent, aki minden szükségünket teljességgel betöltheti, illetve keresni azoknak az embereknek a segítségét, akik átsegíthetnek minket a válságon; hogy a lejtőn megállhassunk, és ne hagyjuk elveszni a kapcsolatot. Ám ehhez minden esetben személyes döntésünkre, és igen sok munkára, áldozatra van szükség a házasságban, hogy hívő emberekként őszintén kimondhassuk: Házasságban élni jó! Ahol a társak nem ellenfelek, hanem a saját szerepüket betöltve képesek a társ életét kiegészíteni, teljessé tenni. Mert Pálhegyi Ferencet idézve a „házasság hasonlít a cipzárhoz: az egyik félnek csak a másikkal együtt van értelme.” Élő hitre és elkötelezett szeretetkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy ez a „cipzár” az évek alatt ne nyíljon szét, hanem jól zárjon! Ahol gondok vannak a házasságban, ott jó, ha úgy kezeljük a krízist, mint esélyt valami újra! Soha nincs végleg elrontott élet! Oroszi Magda helyi lelkipásztor hívta fel a házaspárok figyelmét arra, hogy a keleti nők nem fejtik vissza a szőnyeget, amikor rájönnek, hogy elvétették a mintát, hanem úgy folytatják, hogy a hibát felhasználva, azt beépítve alakítják a további rajzolatot! Isten sem a múltbéli állapotot hozza vissza, hanem a bűneinket, tévedéseinket figyelembe véve formálja tovább az életünket – újjá teremt! Isten végtelenül irgalmas, megbocsátó, gyógyító, megmentő, megújító szeretetére mindnyájunknak szüksége van!

A vendégelőadó szerint igazából a házasságnak a 3 H vitaminra van szüksége: HIT, HŰSÉG, HUMOR! 


E frappáns összegzés után az áhítatot és a tartalmas előadást méltó módon követte a közös tortázás és az érmihályfalvi Móka Színjátszó Kör humoros, vidám előadása az est zárásaképpen. 


Gyülekezeti tagjaink visszajelzései alapján örömmel írom, hogy egy felejthetetlen, tartalmas imahetet zártunk. Ha Isten is úgy akarja, és élünk – jövőre is örömmel csatlakozunk mind az Egyetemes imahét, mind a Házasság hete programjaihoz.

Az Úr áldása kísérje az elhangzottakat, hogy azok beépülhessenek életünkbe. Az Övé dicséret és dicsőség mindenért!

Oroszi Magda, érkeserűi lelkipásztor

Imahét Székelyhídon

„Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor 5,14)

 
Híd-építők

Az Istennel és egymással való megbékélés jegyében kezdtük meg az Egyetemes imahetet a székelyhídi református templomban, 2017. január 29-én. Oroszi Magda, érkeserűi lelkésznő hirdette közöttünk az imahét kezdő alkalmán Isten Igéjét, s bár az akadozó fűtés miatt eléggé hideg volt a templomban, a bizonyságtevés melegítette a lelkeket. A Jn 15,13-17-re épített igehirdetés az igaz szeretet ismérvét tárta elénk, valamint a Krisztus-követők életében megmutatkozó lelki gyümölcstermés áldásait. Az igei szolgálat után az érkeserűi egyházközség kórusa örvendeztette meg a híveket szép, kifinomult éneklésükkel. 

 
Az érkeserűi kórus
 

A vendég és házigazda kórusok

Hétfő este Pál László, az alig fél éve Paptamásiba kerülő lelkipásztor érkezett szolgálattevésre a gyülekezetbe. Ekkorra már még nagyobb hideg szorult be a templom falai közé. A 2Kor 5,15 alapján egyértelmű útbaigazítást kaptunk, hogy többé ne önmagunknak éljünk, hanem Annak, aki meghalt érettünk, azaz Jézus Krisztusnak. A szolgálat megköszönése után gyülekezetünk „Híd-építők” dicsőítő kórusa szolgált. 

Nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7) Ezen Ige alapján nyitogatta az Úr lelki szemeinket kedd este, Darabont Tibor, ottományi lelkipásztor igei szolgálata által. Az estét ikéseink énekei tették színesebbé. 



Az ifjúsági énekkar

Hányféle Krisztus-követő van? Erre a fontos kérdésre kapták meg mindazok a választ, akik az otthon melege és kényelme helyett eljöttek szerda este az Úr házába. A Lk 9,57‑62–ben háromféle embertípust állított elénk az Ige, s minden jelenlévő szembesülhetett Jézus hívásával és a hívást visszautasító emberi kifogásokkal. Árus Csongor László, hegyközszentmiklósi lelkipásztor nyomatékossá tette Jézus szavait: „aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Ezen az estén gyülekezetünk konfirmandusai szavaltak és énekeltek.

A Tasnád melletti Magyarcsaholyból érkezett a csütörtök esti szolgálattevő, Nagy Róbert András személyében, aki Ez 36,25‑27 igeversek alapján hirdette Istenünk bennünket megújító tervét, mely szerint eltávolítja testünkből a kőszívet, és helyette új, érző, hús-szívet ad az embernek. Az est folyamán gyülekezetünk „Halleluja” kórusa szolgált.

A szomszéd településről, Érolasziból érkezett közénk péntek este Futó Ferenc lelkipásztor, aki szintén hangsúlyozta az imahét vezérgondolatát, miszerint Isten megbékéltetett minket önmagával, Jézus által. A békétlenség nagymértékben befolyásolja az ember életét. Ha békétlen a szív, és nem tud megbocsájtani, akkor ez a lelkiállapot kihat az ember családi és közösségi életére. A bizonyságtevés után, a kissé felmelegedett templomban énektanulással tettük gazdagabbá esténket.

Miután Isten megbékélt egyszülött Fia által az emberrel, felelősségteljes és áldott megbízatást kaptunk mindnyájan: a békéltetés szolgálatát kell végeznünk szüntelenül – hangzott a szószékről Balázsné Kiss Csilla, érmihályfalvi lelkésznő ajkáról. Szolgálattevésre szólította fel jelenlevő gyermekeit is, akik énekléssel és imádsággal simultak bele az igei gondolatokba. A „Halleluja” kórus szép énekei és szavalatok tették meghittebbé együttlétünket. 

 
A Halleluja-kórus

Vasárnap délelőtt, február 5-én, Veres-Kovács Attila, a Nagyvárad-olaszi gyülekezet lelkipásztora zárta imahetünket, aki az Istennel való megbékélés szükségességét hirdette. Igehirdetése összegezte az egész imahét tartalmát és gondolatát. A megbékélésről nem elég csak hallani, arra törekedni kell! Hisszük, hogy ez így is lesz! Az idei imahetet a „Híd-építők” szolgálata zárta.

Áldjuk az Urat, hogy kegyelme által napról-napra gazdagabbá tett bennünket, és imádkozunk azért, hogy az Ő Igéje ne szóljon hiába!

Hálás szívvel köszönjük a lelkipásztoroknak az igei szolgálatot, a kórusok, ikések, kátésok énekeit, a szavalók bizonyságtevéseit, az imahét lebonyolításához nyújtott bármilyen jellegű segítséget, a hideg miatt otthon maradók imádságát. Isten áldása legyen mindnyájuk életén!


Rákosi Jenő, lelkész-esperes

2017. február 4., szombat

In memoriam dr. Kürti László




Az elmaradt fogfehérítés – Dr. Kürti László emlékére

Hatodikos kisdiák ül egy fogászati rendelő zord várótermében. Rettenetesen fáj a foga, s életében először jár fogorvosnál. Megszeppen, amikor nyílik a rendelő ajtaja, s egy magas, derék, fehérköpenyes doktorbácsi szól ki érdes, mégis szelíd hangon, mosolyogva: „-Gyere legény! Te következel!” S a kedves, mosolygós, mégis tekintélyt parancsoló, őszes hajú, fehér köpenyes fogorvos láttán felbátorodik a kisdiák és már nem is fél annyira. Kedves szavak, vizsgálat, kezelés, a kisdiák félelme pedig a fájdalommal együtt elmúlik. Még néhány alkalom, kezelés és rutinellenőrzés után, a doktorbácsi megkérdezte az immár cseperedő diákot, hogy van-e még valami pansza, mire a diák annyit válaszolt, hogy fogfehérítést szeretne. Erre a doktorbácsi nevetve megveregette a diák vállát és azt válaszolta: „Arra semmi szükséged fiam. Majd, ha már tévében szerepelsz, akkor megcsináljuk!”

Valahogy így kezdődött az ismeretségem Dr. Kürti László fogorvossal, hiszen Róla van szó a fenti kis történetben. A megszeppent kisdiák, pedig alulírott.

Így ismertette meg magát a Nagyzerénden született Kürti László fogorvos a páciensekkel, s immár 50 esztendeje annak, hogy friss diplomás fogorvosként elmargittaiasodott. És az ismertséget elismertség is követte. Ehhez azonban kellett az a kimagasló szakmai tudás, amelyről Dr. Kürti László közel 50 évig végzett munkája alatt bizonyságott tett. Nemcsak a rendelőből, fehér köpenyben ismerhették meg Őt a margittaiak, hanem a közéletből is. Társasági ember volt, s a rendszerváltás után kivette részét a város és környéke kulturális életéből is. Elnöke lett a margittai RMDSZ-nek, s ezidáig Ő töltötte be a leghoszabb ideig ezt a tisztséget, mintegy 13 esztendőn keresztül. Nemcsak a magyarságot szolgálta, hanem Istenét és egyházát is, hiszen főgondnoka volt nemcsak a margittai Református Egyházközségnek, hanem az Érmelléki Református Egyházmegyének is. Mindemellett ismerhettük Őt, mint nevettető színjátszót, hiszen oszlopos tagja és rendkívüli érzékkel megáldott egyénisége volt a város magyar színjátszócsoportjának is.

Fehér köpeny, egyház és színpad. Komolyság, egy tekintélyt parancsoló, szigorú, mégis vidám, társasági EMBER, aki nem vetette meg a társaságot, a bort és a nótát. Nagy műveltségének bizonyítéka az a sokszor elmondott, ékesen megfogalmazott beszéd, amit számtalanszor hallhattunk tőle az Isten házában, de akár a színpadon vagy egy-egy megemlékezésen. Senki nem tudott úgy nekrológot írni a város nagyjairól, mint Ő. Írásaiban mindig benne volt a magas szintű irodalmi nyelv, a barátság, de a keserűség és öröm egyszerre. Most, amikor róla írok, újra elolvasom azokat a nekrológokat, amelyeket Ő írt pályatársairól a Margitta és Vidéke lapban, Jagamos doktorról, a jóbarátról Dr. Nagy Kálmánról és a mindenki főnökéről, Pop Mircea orvos-igazgatóról.

Drága Doktor Úr! Most, amikor Önre emlékezünk, kérem nézze el nekem, hogy nem tudok olyan magas szinten írni, mint ahogyan Ön tette ezt. Cserébe ígérem, hogy énis elnézem Önnek, hogy az a beígért fogfehérítés elmaradt (immár örökre).

Tőtős Norbert

2017. január 28., szombat

Kiss Sándor (1917-1997)



Kiss Sándor (1917-1997) 

Immár 100 esztendeje annak, hogy Vedresábrányban, 1917. január 28-án megszületett Kiss Sándor, a család tizenegyedik gyermekeként. A gyermekkoráról így vall a későbbiekben: Tizenkét testvérem közül tizenegyedikként jöttem a világra. Olyan álmodozó gyermek voltam, mint Jákób tizenegyedik gyermeke, József. Ki gondolta, hogy életem útja kicsit az ő útjához hasonló lesz. Az álmokért nekem is meg kellett fizetnem. S ezek a szavak, valóban leírják Kiss Sándor életét. A második világháború idején, 1940-ben bevonult Horthy Miklós seregébe, mint magyar katona, így teljesített szolgálatot. A háborúnak azonban a következménye, hogy ő is sok sorstársával együtt orosz hadifogságba kerül, ahol három és fél évig raboskodik. A fogságról sokszor mesélt az itthon maradottaknak, gyakran mesélt arról, hogy mennyire hideg volt, milyen szörnyű körülmények között teltek a mindennapok, az élelem is nagyon kevés volt, még a helybeliek is nélkülöztek. Amikor egy kis krumplihéjat, vagy korpát szerezhettek, az már fejedelmi ebéd volt a számukra.

A fogság idején a családját sem kerülte el a megpróbáltatás, ezekben az években hunyt el édesanyja. Később mesélte, hogy azokban a napokban nagyon különös érzések lettek úrrá rajta. Majd hazakerül és nem sokkal később házasságot köt feleségével Irmával, akivel békés családi életet éltek. A házasságukat az Isten 5 gyermekkel áldotta meg (Ernő – 1949; Sándor – 1952; Károly – 1953; Márta – 1957; Judit – 1958).

Az életét a mély, őszinte hit jellemezte. Így beszél erről: Engemet sem elégített ki a falusi élet sok vesződsége, s az egyházi élet közönyös egyhangúsága. Életem máig döntő fordulata annak felismerése, hogy engemet a világ Teremtője személyesen ismer, szeret s Fia által megváltott gyermeke lehetek. Minden álmot felülmúlt ez a felismerés. A világosság nem maradhat véka alatt. Falumban és máshol is voltak olyanok, akik ebben a hitben éltek reformátusként. Így találkozik és kapcsolódik be a nagyváradi CE-Bethánia csoportba, amelynek négy lelkész és négy világi tagját tartóztatják le és ítélik el.

1958. augusztus 4-én jókedvvel keltünk reggelre. Kiadós eső áztatta a szomorú földet. A teheneket legeltetni vittem. Az est beáltával hazaértünk. Az utcán mellém csatlakozott a bizalmatlan külsejű alak. Az esővel kezdte. Én meg az Isten dicsőítésével folytattam; alig érkeztünk a szülői ház elé, hirtelen mellettem fékezett a jól ismert, szekus, ponyvás kis autó. Hárman kiszálltak belőle, s már azt sem engedték, hogy megkössem a jószágokat. Ekkor érkeztek hozzá, házkutatásra, mindent felforgattak, főként a levelek után érdeklődtek, de semmit sem találtak. Ezt követően magukkal vitték a nagyváradi szekuritátéra, hol vádakat akartak koholni ellene. Az ítélet nem maradt el, 18 év a következő vádpontok alapján: titkos összejövetel, összeesküvés. Ezek persze csak koholt vádak voltak. A nagyváradi börtönbe kerül először, majd innen kényszermunkára vitték a Duna deltába, ahol olyan normát tettek a nyakukba, amely nem volt teljesíthető. Sokszor büntették őket ok nélkül, puszta szórakozásból az őrök. Sok szenvedés volt a rabságuk idején. 

 
Kiss Sándor öt gyermeke apjuk börtönben tartózkodása idején

A börtönévek alatt a család sorsa sem volt egyszerűbb. A földeket, a szőlőst elvették, sőt még a család tulajdonában levő tehenet is államosították, amit a feleségének kellett tartania. Nagy csapás volt ez a család életében, hiszen ezzel az 5 gyermektől is elvették a mindennapi eledelt. A felesége elmesélte, hogy a párnáját is eladta a feje alól, hogy takarmányt vegyen az államosított tehénnek. Igen ínséges idők voltak ezek mindenki számára. Idős édesapja úgy érezte, hogy szégyen érte a családja becsületét, azáltal, hogy fiát ártatlanul letartóztatták és elítélték. Az ítélet letöltése idején, az édesapja is elhunyt, így a szüleit úgy vesztette el, hogy egyikőjük ravatala mellett sem tudott megállni. Erről a napról is különösen vall a későbbiekben, hogy megérezte, hogy valami szörnyűség történt otthon.

Az elfogatásakor a felesége várandós volt, a legkisebb gyermekével, Judittal, akit szabadulása után ismert meg. Nagyon megható volt az a pillanat, amikor először találkozott a kisebbik gyermekével, aki addig még nem látta édesapját, de így nyilatkozott: Én ismerem őt, ő az én édesapám. Szabadulását követően a család életén hosszú időn keresztül ott maradt a bélyeg. Ernő fia jó tanuló volt, és szeretett volna továbbtanulni, szeretett volna asztalosnak, vagy üzletesnek tanulni, de nem vették fel az iskolába, így Medgyesre kerül az üveggyárba. Fiai a katonaság idején munkaszolgálatot kaptak, nem adtak kezükbe fegyvert. Ezek, és ehhez hasonló bélyegek maradtak a család életén.

Hazatértét követően több helyen is próbált munkát találni. Először Margittán dolgozott építőmunkásként, majd ezt követően kertésznek alkalmazzák a margittai kórházhoz, ahonnan a halottas házba kerül, a morgába, segédmunkásnak. Innen nem tudott előrébb lépni. Végül Vedresábrányban kocsisként dolgozott az orvosi rendelőben.

Elmondások alapján nagyon tiszteletadó ember volt, aki alkalmazkodott a helyzetekhez. Soha nem mondott rosszat az egyházvezetőkről, a politikumról vagy a románokról. Nem háborgott, hanem mindig türelemmel és alázattal fogadta azt, ami éppen az életét jellemezte. Az egyháznak aktív tagja volt, presbiteri tisztséget töltött be, azonban mivel börtönviselt ember volt, nem merte elvállalni a gondnoki tisztséget. Sokan emlegetik az ő nevét tisztelettel és becsülettel mai napig Vedresábrányban.

Felesége élete végén visszatekintve az életükre így nyilatkozott: szép gyerekkorom volt, szép öregkorom, a többi pedig közben eltelt.

A kisebbik fia, Károly, verseket írt és ír ma is, és az alábbi versben emlékszik édesapjára, az ő halálát követő évben.


Botos Júlia,
vedresábrányi lelkipásztor


 
Kiss Sándor (jobb oldalon) szabadulása után  apósa, öt gyermeke és felesége társaságában 


Kiss Károly

Öt kis papírharang

Süvít a szél a nádas rengetegén,
Kotorja a havat a Delta befagyott vizén,
Élesen csapja az emberek sápadt arcába,
Ezzel is növekszik az elítéltek fájdalma.

Mert elítéltek ők a Duna-deltában,
Egy istentelen rendszer sok száz áldozata,
Aki nem tagadta meg Istent, sem egyházat,
A fenyegetések ellenére is Neki szolgálnak.

A rendszer ádáz ellenségeinek vélte,
Aki a feltámadt Krisztust hirdeti,
Betiltottak minden ébredési megnyilvánulást,
Szigorúan büntették, ha valaki átlépte a határt.

Nem bántak velük túl kesztyűs kézzel,
Nem fukarkodtak a rájuk sózott évekkel,
20 évnyi börtön, vagyis kényszermunka –
De volt, akinek halál lett a jutalma.

De a hívő ember szívére nem lehet lakatot tenni,
Az imáit nem tudják rács mögé zárni,
Ők ott is szabadok és boldogok voltak,
Az őrökért, tisztekért imádkozni tudtak.

Egymást bátorították Igeversekkel,
Bizonyságot tettek jócselekedetekkel,
Titokban tartottak Istentiszteletet,
Puliszkával, keserű teával Úrvacsorát vettek.

Egyszer még a Karácsonyt is úgy ünnepelték,
Egy fűzfa gallyát karácsonyfának öltöztették,
Kartonpapírból kis harangokat készítettek,
Az ima szabad szárnyain buzgón könyörögtek.

„Ó keljetek életre kis papírharangok,
Zúgjátok a világba az örömöt és a bánatot.”
De csak ott lógtak némán, nesztelenül,
Nem érzik, hogy sok elítélt mennyire örül.

Ők bizony néma papírkészítmények,
De kiáltoznak helyettük az otthonmaradt gyermekek,
A szerető anyák, hűséges feleségek,
Sok kopott ruha, vékonyka szelet kenyerek.

Otthon nélkülöztek anyák és gyerekek,
A legtöbben hátrányos helyzetbe kerültek,
A legfájdalmasabb az volt, hogy apa nélkül nőttek,
Nélkülözve az atyai gondviselést, az atyai szeretetet.

Sokáig nem értettük, miért nem alkudtatok meg,
Hogy haza engedjenek, s neveljétek gyermekeiteket,
Öt éhes száj várt téged is, jó apám,
De te sem fogadtad el, amit a rendszer kínált.

Hogy is fogadtad volna el a sátán csábítását,
Megcsonkítva ezzel Krisztus értünk vívott harcát,
Te is kitartottál, s ezért hálás vagyok,
Krisztus Kegyelméből így nekünk is több jutott.

Mert irgalmasságot cselekszik az Úr ezer íziglen,
Mindazzal, ki cselekszi, mi írva van Igéjében,
És aki meghátrál, s az Urat megtagadja,
Az ítéletet von magára és utódaira. 
 
 

2017. január 26., csütörtök

Adventi jótékonysági zenés istentisztelet Székelyhídon

A harmincadik gyermeket kereszteltük meg gyülekezetünkben advent negyedik vasárnapján, a délelőtti istentisztelet keretében. A keresztelési ige reményt adó szavai, a szülők, keresztszülők és a gyülekezet ígérete, valamint a sákramentum kiszolgáltatása után kezdetét vette a már meghirdetett adventi zenés, jótékonysági istentisztelet. 
 


A „Halleluja” felnőtt kórus, a „Híd-építők” ifjúsági kórus valamint az Ikések-kátésok karácsonyi énekeit, szolgálatait hallgathatta örömmel a gyülekezet.

Az ének-szolgálatok között igeolvasás, tanulságos evangéliumi történetek, valamint szavalatok hangzottak el. 
 

 
A kétórásra kerekedett istentisztelet, hiszem, hogy minden jelenlevő lelkét ünneplőbe öltöztette. Idősek és fiatalok, boldogok és szomorkodók, szolgálattevők és a szeretet ünnepére készülők, gazdag lelki táplálékkal térhettek haza hajlékaikba.

Mindezért Istené legyen a dicsőség! 


A jótékonysági istentiszteleten összegyűlt perselypénz 3307 lej volt. Ezt az összeget a gyülekezetünkhöz tartozó, nehéz körülmények között élő családok megsegítésére fordítjuk!

Köszönjük a perselyes és külön adományokat!

Isten áldása legyen mindenkor a jókedvű adakozók életén!

Rákosi Jenő, lelkész-esperes 
 
 
 

Idősek vasárnapja Székelyhídon



Advent harmadik vasárnapjának délutánján rendezte meg harmadik alkalommal a Székelyhídi Református Egyházközség az „Idősek vasárnapját”. A presbiterek értesítésére most is sokan jelezték, hogy szeretnének jelen lenni az istentiszteleten, így reménnyel teli szívvel kezdtük meg a szervezkedést. A presbiterek, rokonok illetve szomszédok felvállalták, hogy a távolabb élőket, valamint a nehezen járókat személygépkocsival az egyházhoz, majd haza szállítják, az asszonyok a konyhán serénykedtek, a „Halleluja” kórus pedig szolgálattal készült. 


A jelenlévőket Rákosi Jenő lelkipásztor köszöntötte, majd a Lukács evangéliumának második részéből olvasott Ige által szólt az idősebb generációhoz. (Lk 2,25‑38).

Az igehirdetést követően a felnőtt kórus örvendeztette meg karácsonyi énekekkel a jelenlevőket, majd egy pár szavalat is elhangzott.

Jó volt látni az egymással való találkozás örömét az idősek arcán, amint egymással beszélgettek, s elevenítették fel a közös múlt emlékeit. 


A jelenlévők élelemcsomaggal távoztak el, a hűséges presbiterek pedig mindazoknak, akik nem tudtak eljönni ezen alkalomra, házhoz vitték a csomagot.

Köszönet mindenkinek, aki segítséget nyújtott ez alkalom megszervezésében, az idősek számára pedig jó egészséget, békességet és Isten áldását kérjük!

Rákosi Jenő, lelkipásztor-esperes

2017. január 21., szombat

Foglalkozások fogyatékkal élőkkel


Apró örömök egy kicsit másképp

 
2016 novemberének utolsó hetében Bara Tünde projektvezető meghívására két székelyhídi szellemi fogyatékkal élő fiatal lánnyal: Hasznosi Tímea és Gacsádi Erika személyében, valamint kísérőikkel ellátogattunk a nagyváradi Keresztyén Diakónia által működtetett „Méhecske” védett műhelybe. E védett műhely fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztat, munkahelyet biztosít, a társadalomba való beilleszkedésüket segíti.

Kissé bizonytalanul, de annál nagyobb kíváncsisággal a szívünkben indultunk el és vártuk a sorstársakkal való találkozást, beszélgetést, barkácsolást. Adventi időszakban lévén az első találkozás alkalmával adventi koszorúkat, kopogtatókat készítettünk. A lányok arcán olvasni lehetett az örömöt, a mindennapi megszokott teendőkből való kiszabadulás örömét, valami új dolognak a kipróbálását és az elkészített munka sikerének az örömét. 
 

Felbátorodva a lehetőségen egy projekt keretén belül minden héten egyszeri alkalommal ellátogattunk a decemberi hónapban, sőt kis csapatunk még bővült is. Rátaláltam a fiatal kiskereki Serbán Edinára, aki kicsi kora óta tolószékben éli napjait, de hála Istennek nagyon áldásosan: iskolába jár, tanul, érettségire készül, sőt mi több egy igazi költővel van dolgunk, hiszen már több mint 400 verset írt és egy verseskötet kiadása az álma.

A német Moers-i Diakónia jóvoltából nem okozott gondot, hogy Edinát tolószékkel Nagyváradra vigyem, mivel olyan speciális autó megvásárlását támogatták, amellyel nagyon könnyen szállítható bárki, aki kerekes székhez kötött. Körünk még mindig bővült Cservid Rebeka, gálospetri fiatal lány személyében, aki hallássérült. Számomra sikert jelentettek ezek az alkalmak, mivel őszintén leírva amennyire tartottam attól, hogy fogyatékos személyekkel útnak induljak, ép annyira nagy lelkesedés töltött el és bátorítást kaptam, hogy igenis nagyon kell a sérült emberekkel foglalkozni; velünk élnek, közénk tartoznak, embertársaink és jobban szeretnek, mint olykor mi. A foglalkozások során sor került verses délelőttre is, amikor tehetséges költőink saját verseiket olvashatták fel, Edina megismerhetett egy sorstársat, aki ugyancsak tolókocsihoz kötött és nagyon sok szép verset írt, könyve is megjelent már. 

 
Áldásokkal tele voltak ezek az alkalmak: az ismerkedések, hallgatva őket, ahogy kérdezgették igaz őszinteséggel és nyíltan egymást arról, hogy ki miért lett olyan, amilyen, hogyan élik mindennapjaikat, mivel küszködnek; a barkácsolások – kipróbálhatták magukat és megtapasztalhatták, hogy igenis van kézügyességük, saját adventi kopogtatót, festett csészét, mézeskalács díszítést, képkeretet készíthettek. 



Mind apró örömök ezek, de a lányok számára hiszem, hogy ennél még többet is jelentett: voltunk bevásárlóközpontban, sikerült eljutni a Nagyvárad központjában felállított vásárra; különös élmény volt Edina számára, hogy élőben korcsolyapályát láthatott, szívből jövő öröm sugárzott arcán, mosolyán. Jó volt megtapasztalni a mindig komoly Tímea őszinte mosolyát is, a játékokban való részvétel örömét. 



Számunkra mindennapi, fel sem tűnő dolgok, pillanatok lehetnek ezek életünkben, de ahogy megtapasztaltam a lányoknak igazi felszabadulást jelentett a szürke hétköznapokból, mindig nagyon várták már a következő hetet, alkalmat, a kiruccanásnak a lehetőségét. Örömük, vidámságuk, szeretetük késztet arra, hogy legyenek az ÉRDA-nál is ilyen alkalmak.

Istennek legyen hála a lehetőségekért.


Balla Júlia, diakónus


2017. január 17., kedd

Karácsony a micskei Sámuel-Házban


Mint minden évben Karácsony közeledtével, az elmúlt december sem telhetett el anélkül, hogy ne emlékeztünk meg volna Jézus születéséről Micskén, a Sámuel-Házban is.

14. éve adhatunk már hálát Istennek, hogy megtartotta intézményünket, megáldotta munkánkat a szegény gyerekekkel, és nap mint nap gondot visel rólunk. Ezen évek alatt sokszor tettük fel magunknak a kérdést: Vajon ez a tanév lesz az utolsó, vagy jövőre is lesz miből gondoskodni a nálunk lakó és tanuló gyerekekről?

Óh, igen. Isten kegyelme nagy. Ő minden alkalommal megadja számunkra a kiutat a problémák között. Amikor már az elkeseredés határán vagyunk, küld nekünk olyan embereket, közelből vagy távolból, akik segíteni akarnak.

Így történt, hogy ez a Karácsony sem maradt ajándékok nélkül, amit a gyerekek meg is kaptak.

Az igeolvasás után mind a bentlakó, mind pedig a helybeli gyerekek, összesen 32-en, közös műsorral örvendeztették meg az alkalmazottakat, önkénteseket. Ez volt az ő ajándékuk nekünk, és csodálatos volt látni ezt, akárcsak azt hogyan örülnek a kapott ajándékoknak, és kicsitől nagyig milyen boldogsággal bontogatják azokat.

Köszönjük mindezt a Karácsonyi „angyaloknak”: a nagyváradi Profitapet vezetőjének, Borbély Lehelnek, a helyi cipőgyár tulajdonosának, Duca Erzsébetnek, a németországi Michael Nagelnek és csoportjának, a „Verein zur Unterstützung bedürftiger Kinder in Rumanien e.V.” alapítványnak, és az ÉRDA szociális munkásának, Balla Júliának, aki Mikulás ajándékokkal örvendeztette meg gyermekeinket.

Bízunk Isten kegyelmében ebben az évben is, Ő gondoskodjon megmaradásunkról és áldja meg munkánkat továbbra is.

Így kívánunk mindenkinek Áldott, Békés Új Évet Micskéről, a Sámuel-Házból!


Bertalan Csilla,
igazgató