2017. március 20., hétfő

In memoriam Székely Lajos (1933-2017)


„A királyok Királya vár ránk békét adón, / A könny után hozsánna: kereszt után a trón.” (385. Halleluja-ének)

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Tim 4,7)

Fájó szívvel, de Isten akaratába megnyugodva tudatjuk, hogy az Érszőllősi Református Gyülekezet egykori lelkipásztora,
 

Székely Lajos
 
nyugalmazott lelkipásztor

2017. március 13-án, életének 84. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2017. március 18-án, szombaton volt az érszőllősi ravatalozó kápolnától.

Isten vigasztalja gyászoló szeretteit.

***

Köszönetet mondunk a család nevében mindazoknak, akik a gyászistentiszteleten való jelenlétükkel adóztak Székely Lajos, nyugalmazott lelkipásztor emlékének és fejezték ki együttérzésüket a gyászolókkal. Isten vigasztaló Igéje a Római levél 8. részének 35-39. verseiből szólt. Lelkipásztor testvérünknek a megpróbáltatásokban diadalmas élete bizonyságtétel Isten megtartó szeretetének hatalmáról. Az alábbiakban közreadjuk a temetésen elhangzott nekrológot és búcsúztatót.


Nekrológ és búcsúztató


Székely Lajos a Szatmár megyei Érszentkirály községben született, 1933. június 23-án. A hétosztályos elemi iskola befejezése után a zilahi Wesselényi Kollégiumban tanult tovább, itt érettségizett 1953-ban.

Középiskolai tanulmányai végeztével felvételt nyert a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. 1959. március 14-én, utolsó éves teológiai hallgatóként, négy rendszerellenes vers másolatának birtoklása miatt a Securitate letartóztatta. A kolozsvári Törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte. Öt évet töltött börtönben, ártatlanul meghurcolva, majd 1964-ben, az általános amnesztia alkalmával szabadult. A börtönévek után sem torpant meg, erőt merített, hogy célját, a Teológia befejezését elérhesse.

1968-ban házasságot kötött Kelemen Erzsébettel, akivel ötven éves házassági évfordulót ünnepelhettek volna a közeljövőben, tisztességben és szeretetteljes együttlétben. Házasságuk gyümölcseként született meg lányuk, Ildikó, 1970-ben, aki Fángli Istvánnal kötött házasságot, és két unokával örvendeztették meg a nagyszülőket: Mátyással és Henriettával.

Nagy munkabírással és munkaszeretettel 14 évet dolgozott kőművesként egy építkezési vállalatnál. Lelkészi tanulmányait 1979-ben folytathatta, miután minisztériumi engedélyt kapott, és 1980-ban fejezte be. Érszőllősre kapott kinevezést, ahol nyugdíjba vonulásáig 22 évet és két hónapot szolgált. Korábbi leírásában így fogalmazott ezekről az évekről: „Szerettem az érszőllősi református gyülekezetet, mert tagjai jó lelkűek és megértőek voltak.”

Derűsen, békésen, nagy türelemmel és szeretettel fordult embertársai felé, szolgálatában a közösséggel való foglalkozás éltette. Amíg ereje engedte, aktívan és kitartóan szolgált az érszőllősi dalárdában, és vett részt a nyugdíjas lelkészek nagyváradi bibliaóráján. Nagyra értékelte azt az elismerést, hogy 2012. augusztus 23-án Érszőllős díszpolgárává avatták.

Megbízható, segítőkész emberként igyekezett mindenhol helytállni. Mindvégig tiszta elmével, olykor a világirodalom rímeivel derítette jókedvre a körülötte élő embereket, akik betegsége alatt is megbecsüléssel és gondviseléssel fordultak felé. Szerettei aggódva vettek tudomást egyre súlyosbodó betegségéről, de bizakodva reménykedtek a gyógyulásában. Fáradhatatlanul vették körül felesége és leánya mellett egy kedves, segítőkész szomszédasszony is.

Ha tehette volna, Székely Lajos atyánkfia maga személyesen vett volna búcsút mindenkitől, de most ravatalánál tőle búcsúznak felesége, leánya, veje, unokái, testvérei, magyarországi rokonai, egykori lelkésztársai, kollégái, a református dalárda tagjai, kórustársai, barátai, jó szomszédjai, egykori gyülekezeteinek, Érszőllősnek és Szolnokházának tagjai, a helybeli más felekezetű gyülekezeti tagok és a végtisztességet tévő gyülekezet.

Méltóságteljesen, panaszmentesen viselte végig az élete megpróbáltatásait. Szerény, csendes, becsületes életet élt, és ezeket a maradandó, követésre méltó értékeket hagyja hátra az utána jövő nemzedékeknek. Leomló porsátorát az érszőllősi temetőkert fogadja be a boldog feltámadás reménysége alatt. Emléke legyen mindvégig áldott a szívünkben.

Illyés Tamás, 
érszőllősi lelkipásztor

A fává nőtt szemtanú (novella)


Tizenkét éves gyermek voltam, amikor először mentem Debrecenbe. Az a szép tavaszi nap 1545-ben örökre emlékezetes maradt számomra.

Családommal a partiumi Érmellékről, Nagymihályfalváról jöttünk. Újdonság volt számomra a szekerezés, mert mi addig csak csónakkal vagy tutajjal közlekedtünk. Reméltük, hogy az alföldi emberek szívesen megveszik a Szent Mihály napi vásáron az érmelléki mocsári nádból készült kasitákat. A Váradi-kapun át érkeztünk Boldogfalvára, majd Debrecenbe. Délről céloztuk meg a várost. Ekkor láttam először polgári házakat. Némelyek emeletesek voltak. Nálunk Érmelléken a kúriák voltak a legnagyobb lakóépületek. Azokon kívül a lakosság nádfedeles vályogkunyhókban élt.

A Szent András-templom déli oldalán kezdődött a vásár. Felállítottuk sátrunkat mi is, mely szürke vászonból készült. Úgy láttam, rajtunk kívül még sok céhmester is eljött, hogy eladhassa áruit. Szomszédunk egy pék és egy tímár volt. Az utóbbi bőrtarsolyokat árult, amelyek a szivárvány mindenféle színében pompáztak. A pék árui finomabbnál-finomabb bejglikből, ropogós kenyerekből és zamatos cipókból álltak. Kellemes illatok csapták meg orromat. Összefutott a nyál a számban. A bejgli illata ismerős volt, az otthonira emlékeztetett. Mivel nem volt sok vásárlónk, engedélyt kértem szüleimtől, hogy körbenézhessek. Örömmel tekintettem meg a fazekasok műveit. A kancsók, tányérok nagyon tetszettek. Bárcsak én is ilyen csuprokból ihatnék, mint amilyet itt láttam! A nálunk is használt motívumok: a madár, a virág és a levél már jó ismerőseim voltak. Találkoztam olyan debreceni árusokkal, akik mézeskalácsot kínálgattak. Az édességet mezei virágok díszítették. Biztosan finom lehet, hátha vásár végén kapok én is ilyet emlékbe – gondoltam, s még ott kavargott lelkemben a képzelet, már egy kasitáért cserében egy szívekből álló füzért kaptam. Gondoltam, hazaviszem testvéreimnek. Szeretik a vásárfiát. Később is körbejártam az árusokat, még szöveteket és fali kárpitot árusító néniket is láttam. Többnyire növényi motívumok díszítették azokat: gránátalma, levéldíszek, tulipán, szegfű és tavaszi rózsa. Életemben akkor tapogathattam először bíborszínű selymet. Egy pillanatra nemes kisasszonynak érezhettem magamat. Meglepetésemre egyszer csak egy gazdája kezén pihenő sólymot pillantottam meg. Az erős madár úgy figyelte a körülötte járkáló embereket, mintha zsákmányra lesne. A sólyom el kezdett szemezni velem. Éles, erőteljes tekintetétől kicsit meg is hátráltam. Visszaindultam családomhoz, biztonságra vágytam, no meg feltorlódtak vásárlóink, kellett a segítség.

Délben megszólalt a híres templom harangja. Egyszer csak kürtszóra lettünk figyelmesek. Vevőink szerint Ambrosius püspök volt az. Szentbeszédével igyekezett visszatéríteni a lakosokat a római hitre:

– Kedves testvéreim! – kezdte a hitszónok szabadtéri beszédét. – Kegyelem néktek és békesség Istentől. Ámen. „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene!” – írja Szent Pál apostol a korinthusi gyülekezethez. Azért szólok most hozzátok, hogy tudjátok meg, ez ige szerint Isten nem zűrzavarban szeretné, hogy éljünk, hanem békességben. Nem akarja, hogy hitbéli szélvészek legyenek hívei között. Tehát ne higgyetek rajtunk kívül másoknak! Ne higgyetek mások tévtanításában! Az eredeti, katolikus vallásunkhoz igazodjatok! „A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térjetek el, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben.” – írja ismét Szent Pál apostol. Tehát ne higgyetek semmiféle tévtanító, hízelgő beszédnek, mert az, aki mondja, az is bűnt követ el, de, aki szívébe zárja a hamis beszédet, az még nagyobbat vétkezik. Ne higgyetek az anyaszentegyházat bomlasztó papoknak! Ne hallgassatok a pápát megtagadókra! A Szentháromság mellett a pápa a mi másik vezetőnk. Nem tagadhatjuk meg rendeléseit. Szentségeinket sem! Bűnbocsátó cédulákat is vennünk kell, hogy elhunyt családtagjaink és a magunk lelke az örök dicsőségbe jusson. Továbbra is kérlek benneteket, ragaszkodjatok szent hitünkhöz. Az Úr legyen veletek!

– És a te lelkeddel! – válaszolták hívei.

Emlékeim szerint Ambrosius a maga módján hatásosan szónokolt. Jól kitervelte gondolatait. Nem véletlenül mondott a templom előtti téren beszédet. Tudta, hogy így jobban felhívhatja magára a figyelmet, sok ember hallgatja. Jómagam ekkor már az evangélium szerint reformált hitben éltem, így nem ragadt meg szívemben beszéde. Meggyőződésem amúgy is, hogy a portékákat lehet árulni a vásáron, de nem az igaz hitet. Nem sokkal később a vásári tömegből hirtelen egy pap lépett elő. A szóbeszéd szerint Bálint volt a neve, s már régebben hátat fordított a pápista hitnek. Vitatkozni kezdtek. Sajnos nem minden szavukat hallottam, mert még mindig sok volt az érdeklődő portékáink iránt. De amit hallottam, arra tisztán emlékszem:

– Ilyen hamar más tanításhoz pártoltok, pedig nincsen más evangyélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarnak fordítani Krisztus evangyéliumától. – mondta Ambrosius.

– Ne forgassa ki a szavaimat! Mi nem más örömhírt hirdetünk. Éppen ahhoz próbálunk igazodni, mert a Biblia az alapja hitelveinknek! – így szólt Bálint.

– A pápát megtagadjátok. Milyen dolog ez? Az egyház fejét?

– Ahogyan Pál apostol is írja: „Tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” A pápai tételek emberi parancsok és hirdetések. Tehát a pápa rendelései sem olyan fontosak. A pápa nem akar elengedni és nem is engedhet el semmilyen büntetést, melyeket belátása szerint kirótt. A búcsúcédulákat is ő rendelte el. Az ebből befolyó pénzt inkább a szegény emberek támogatására kellene fordítani. A Bibliában nem olvasunk bűnbocsátó cédulákról, tisztítótűzről, a mennyországba ezek nélkül is bejuthatunk. A búcsúcédulák csupán a pápa anyagi haszonszerzését szolgálják.

– Mint pap te is felesküdtél az említett tanokra. Nem tagadhatod meg az egyház fejének rendelését!

– Igenis megteszem! A búcsúk is fölöslegesek. Tévednek azok, akik azt hiszik, a búcsú folytán bűnöktől szabadulnak.

Ekkor egy vásárló a kérdéseivel megzavart, de valamivel később Bálint pap szájából még ezt hallottam:

– Péter is ezt írja első levelében: „Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy ő a dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek”; „mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások: gondolkodásotokban, meggyőződésetekben jussatok egyetértésre.” Ne legyen reám irigy, amiért a debreceni lakosok közül is sokan igazat adnak nekem.

Később arra lettem figyelmes, hogy Ambrosius hangosan felkiáltott, és ezt mondta:

– Kálvin tanaiból sohasem lesz vallás! – majd letépett egy ágat az útszéli líciumbokorról és beszúrta a földbe, épp az akkori papi lak ablaka alá, és így folytatta: – Akkor lesz valami ebből az új hitből, amikor ez a földbe szúrt líciumvessző fává nő!

Bálint pap erre így válaszolt: – Akkor fa lészen belőle!

Ez a mondat mind a mai napig itt cseng a fülemben. Sajnos az elkövetkező években nem tudtam árulni a Mihály napi vásáron. Édesapám meghalt, s így családom szegényebb sorsra jutott.

Később, mikor már én is családot alapítottam, életemnek harmincadik évében, ismét eljutottam Debrecenbe. Jómagam lettem gyülekezetem kántora. Mivel Nagymihályfalva iskolája is a Debreceni Kollégium partikulájává vált, rektort kellett kérnünk a tiszteletes úrral a helybéli iskolának. Szívesen fogadtak minket és ki is segítettek bennünket. Aznap elcsodálkoztam azon, hogy a líciumvessző már kisebb fává cseperedett.

Most, hogy életemnek alkonyán járok, s a 90. évemet taposom, csak dédunokáim mesélnek a líciumfáról*, ami elmondásuk szerint már komoly fává növekedett. Nekik megadatott, hogy Debrecen híres kollégiumában tanuljanak.

Az az egyetlen álmom, hogy halálom előtt még egyszer láthassam a líciumfát, vajon fává nőtt-e a szemtanú, amely egykorú saját és gyülekezetem hitével…

Itt szakad meg az a töredékes kézirat, amelyet anyai dédnagyanyám padlásán találtam, aki nemrégiben halt meg 98 évesen. Nagymamám meg van győződve arról, hogy a szöveget valamelyik ősünk írhatta a 16-17. század fordulóján, hiszen a családi emlékezet úgy tartja, hogy őseink között már a reformáció századában is akadt néhány írástudó kántor, tanító és lelkész. Olykor elgondolkodom azon, vajon teljesült-e e szöveg írójának utolsó vágya, láthatta-e még egyszer a fává nőtt ördögcérnát (mert hát sokféle neve van nyelvünkben ennek a szívós cserjefélének)?!

(*) A líciumfa napjainkban is minden tavasszal virágzik. Mára már teljesen benőtte az egykori papi lak vasrácsos ablakát. Az épületet régen lebontották, csupán a rácsozat maradt meg belőle. Aki a reformáció egyik csodáját látni szeretné, az feltétlenül nézze meg. A líciumfa még most is a Nagytemplom nyugati csücskénél zöldell. Talán épp azon a helyen, ahol az említett vita folyt. Személy szerint én is tizenkét évesen csodáltam meg először ezt az iszalagot, amikor Érmihályfalváról Debrecenbe hoztak szüleim. Azóta is érdekel eredete, legendája. Refis gimnazistaként sokszor sétálok el előtte, és mindig újra és újra csodálattal tölt el eredete. A hagyomány szerint a líciumfa szemtanúja volt a reformációnak, és ha az Isten is úgy rendeli, még sokáig fog virágozni ott.

Balázs Eszter,
Érmihályfalva

(A novella a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Reformációi Emlékbizottsága által meghirdetett országos novellaíró pályázaton I. díjat nyert. A szerző Balázs Eszter, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 10. D. osztályos tanulója.)

2017. március 13., hétfő

Vendégek a micskei Sámuel Bentlakásban


Mindig öröm számunkra, amikor vendégek érkeznek hozzánk… A gyerekek, ha tudnak arról, hogy valaki meglátogat bennünket, boldogan várják az érkezőket. Rendet raknak a szobáikban, naponta többször is, próbálnak jobban viselkedni, mint máskor, azon gondolkodnak, milyen ajándékot készítsenek a vendégek részére, s eltűnődnek azon, vajon ők kapnak-e majd ajándékot?! Ilyenkor ünnepi hangulat uralkodik az egész házban, hiszen minden látogatás fényt visz Bentlakásunk megszokott rendjébe, életébe.

Így volt ez idén januárban is, amikor, Istennek hála, több látogatónak is örvendezhettünk a hónap folyamán. Meglepetés volt számomra, mikor egyik nap felhívott a szilágybagosi református lelkész, Nagy Tibor, és mondta, hogy szeretnének meglátogatni bennünket néhány gyülekezeti tag kíséretében. Látogatásuk alkalmával nem jöttek üres kézzel, hiszen ajándékokat kaptunk tőlük mind a gyerekek részére, mind pedig a Bentlakásnak hoztak különböző használati eszközöket, háztartási gépeket, amit azóta használunk is mindennap.

Köszönjük ezúton is önzetlen segítségüket, Isten áldja meg mind a lelkészházaspárt, mind pedig a gyülekezet tagjait, hogy ebben az évben a Sámuel Bentlakás gyermekeire gondoltak akkor, amikor segíteni, támogatni akartak. 


Ugyancsak január folyamán az Érmelléki Egyházmegye diakónusa, Balla Júlia is ellátogatott újra hozzánk. Köszönjük neki, hogy sokat gondol gyermekeinkre, hiszen most is ajándékkal jött, minden gyerek számára hozott egy-egy kis csomagot, amelyek a kiosztás után nagy örömmel ki is lettek bontogatva.

Bentlakásunk ajtaja a jövőben is mindig nyitva áll, a látogatókat pedig továbbra is szívesen fogadjuk és várjuk! 
 
Bertalan Csilla, igazgató

2017. március 7., kedd

Református Érmellék 2017/3

 
 Megjelent a Református Érmellék 2017. évi márciusi száma.
Megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban.

A tartalomból:

Sola Scriptura
  • A Biblia az idős korról
  • A hónap igéje
Örök reformáció
  • Reformációi fogalomtár (3. rész)
  • Reformációi színes ablak (3. rész)
  • 96 tétel az egyház jövőjéről (3. feladat)
  • Az előreformátorok Bibliája (2. rész)
Olvasó
  • Lelkipásztor kerestetik
  • A reformáció 500 éves évfordulójára (2. rész)
  • In memoriam dr. Kürti László
  • Bessenyei István: Emlékezés (9. rész)
ÉRDA
  • Ajándékok még karácsony után is  
Gyülekezeti hírek
  • Megemlékezés Vedresábrányban
  • Imahét Székelyhídon
  • Imahét Érkeserűben

2017. február 28., kedd

Imahét Érmihályfalván


„Bizony, bizony mondom néktek, aki nem születik víztől és Lélektől, nem láthatja meg az Isten országát… szükség néktek újonnan születnetek.” (Jn 3,3.7)




Ez az igevers számunka sokatmondó, hisz nem csak imahéten, hanem a 2017. januári közgyűlésen is elhangzott az érmihályfalvai templomban, mint gyülekezetünk Reformáció évének vezérigéje. 





A honfoglaláskor Turul nemzetsége lakta be ezt az érmelléki települést, 1270-ben említették először írásos dokumentumban Nagymihályfalvát. A mostani templom-domb már akkor is templom-domb volt, hisz 1284-ből való az akkori templom leírása is. Alapos kutatások szerint csak magyar lakosság élt a reformáció terjedésekor és 1542-ben, 475 éve, minden itt élő magyar az evangélium szerint reformált hitet kezdte el vallani. A közel 750 éves magyar szellemiséghez és a 450 éves református gyökerekhez illeszkedett az idei imahét is. 


Német protestáns testvéreink programja értünk szólt és minket szólított meg, hogy lelkiekben a Lélek által újjászülessünk és meglássuk újra nem csak a kézzel csinált templomot, hanem Isten országát is. Újra nekünk szólt az Ige, hogy ne csak meglássuk új szívvel Isten munkáját értünk, bennünk és közöttünk, hanem azért is, hogy Isten munkatársaiként és kiválasztott tanítványaiként építsük is az Ő országát, mindnyájunk mindenki felé vállalja fel és végezze az Isten megbékélésről szóló örömhír továbbítását. 


Köszönet a szervezőknek azért, hogy a reformáció évfordulóján Károlyi Gáspár bibliafordító szűkebb és tágabb szülőhelyéről érkezett lelkipásztorok és népes énekkarok hirdették az Igét prózában, versben, kórusénekben. Gyönyörködhettünk a helyi énekkarok, fiatalok szolgálatában is, igazi családként voltunk együtt február első hetében. 


Remélem az idén a továbbiakban is, alkalomról alkalomra megtapasztaljuk, mint Krisztus református gyülekezete, hogy az Ige által formálódunk az Isten képviseletére, hogy a békesség forrása Isten maga, aki Krisztus által megbékélt velünk és 500 év után is meg akar szentelni minket, megbékéltet minket egymással, hogy ezért is egyedül Istené legyen a dicsőség. Még kedvesebb és sokatmondóbb lett számomra köszönésünk „Békesség Istentől”, ezután még tudatosabban köszönök ezzel az ősi erdélyi szókapcsolattal.

Vagyon Ilona, 
nőszövetségi titkár 

2017. február 21., kedd

Ajándékok még karácsony után is


 
Kedves hollandiai támogatóink, a Hulp Oost-Europa Alapítvány jóvoltából az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány (ÉRDA) által támogatott családok gyerekei értékes könyveket vehettek kézbe még a karácsonyi ünnepek előtt. Összesen 116 gyerek kapott ajándékkönyvet. 


Január-február hónapban szétosztásra kerültek a decemberben kapott ruhaadományok is, melyeket eddig kb. 25 családnak vittem ki. Ehhez hozzájárultak még az ajándék cipős dobozok, melyeket ugyancsak karácsony előtt kaptunk Debrecenből a Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából. 


Isten gazdag áldása legyen minden jókedvű támogatónk és adakozónk életén!

Köszönettel,

Balla Júlia, 
egyházmegyei diakónus

Megemlékezés Vedresábrányban


Január utolsó vasárnapján, 29-én, istentiszteletre hívogattak bennünket templomunk harangjai. Együtt figyeltünk ezen a napon Istenünk szavára, amely Lukács evangéliumából szólt hozzánk, a naini özvegy fiának feltámasztásáról. Hallhattuk a bátorítást, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, mert ő megadja azt, amire szükségünk van. Ő sohasem késlekedik, hanem időben érkezik, és cselekszik az életünkben.

Az igehirdetést követően megemlékeztünk a 100 évvel korábban Vedresábrányban született Kiss Sándor atyánkfiáról. Ezen az alkalmon a gyülekezet tagjain kívül részt vett, néhai Kiss Sándor fia, Károly, aki Nagyváradról érkezett közénk.

Megemlékezésünk rendjén a lelkipásztor röviden ismertette Kiss Sándor életrajzát, mindazt, ami jellemezte néhai testvérünk életét és munkásságát. Ezt követően pedig felkérte Kiss Károlyt, hogy emlékezzen meg édesapjáról. Egy személyes hangvételű bizonyságtételben beszélt édesapjáról, azokról a megpróbáltatásokról, amelyek az egész család életét megbélyegezték. Nagyon sok nehézség, nagyok sok megpróbáltatás jellemezte életüket, de mindenért hálát tudtak adni, mert érezték, hogy általa az Isten erősíti és formálja őket. Érzékeltette a gyülekezettel, hogy ez az alkalom nagyon sok áldást jelentett a számára, és a megemlékezés által a család életében is sok minden helyre került.

A megemlékezést követően Kiss Károly elszavalta közöttünk egyik saját versét, és bemutatta a gyülekezet előtt a második verses kötetét, amely mindenki számára megvásárolható. Egy személyes hitvallás ennek a könyvnek minden egyes verse, minden egyes bizonyságtétele, amely Krisztus hatalmas áldozatáról vall. Erre utal már a kötet címe is: Ki néked Jézus? 

Végezetül a Református Érmellékben is megjelent, Öt kis papírharang című költemény hangzott el, amely méltó befejezése volt együttlétünknek.

Hálát adunk a mennyei édes Atyánknak Kiss Sándor életéért és munkásságáért, és ezért az áldásos találkozásért, amelyet megadott nekünk ezen a csodás januári vasárnapon.

Botos Júlia,
vedresábrányi lelkipásztor 




2017. február 17., péntek

Református Érmellék 2017/2

 
Megjelent a Református Érmellék 2017. évi februári száma. 
Megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban.

A tartalomból:

Egyetemes imahét
  • Bevezetés a 2017-es imahét témájába

Sola Scriptura
  • Reményik Sándor: Békesség Istentől
  • A hónap igéje
 Örök reformáció
  • Reformációi fogalomtár (2. rész)
  • Reformációi színes ablak (2. rész)
  • 96 tétel az egyház jövőjéről (2. feladat)
  • Az előreformátorok Bibliája (1. rész)
 Olvasó
  • A reformáció 500 éves évfordulójára (1. rész)
  • Bessenyei István: Emlékezés (8. rész)
 ÉRDA
  • Karácsony a micskei Sámuel-Házban
  • Foglalkozások fogyatékkal élőkkel
 Gyülekezeti hírek
  • Fűtéshálózat a szentmiklósi templomban
  • Idősek vasárnapja Székelyhídon
  • Jótékonysági zenés istentisztelet Székelyhídon
  • Érmelléki betlehemesek

Imahét - Házasság - Móka. Imahét Érkeserűben



Az imahétre való készülődés mindig különösen jó érzéssel tölti el gyülekezeti tagjainkat, hiszen őszinte szívvel várják az éppen aktuális téma igei magyarázatát, és asszonyaink lelkesen készülnek a vendég igehirdetők kedvébe járni finomabbnál finomabb ünnepi ételekkel – cserébe a lelki táplálékért. 


Így történt ez idén is febr. 5-12. között az érkeserűi gyülekezetben, ahol ebben az évben a helyi lelkipásztornőn kívül Balla Tibor érábrányi, Rákosi Jenő székelyhídi, Székely István asszonyvásári, Bodnár Lajos éradonyi, Ledán István érköbölkúti lelkipásztorok hirdették az igét vasárnaptól péntekig. 


Az imahét mottójához igazodva: Megbékélés – Krisztus szorongató szeretete, minden lelkipásztor az aktuális napi üzenetet hozta el hozzánk, hogy megérthessük: áldozat nélkül nincs igazi szeretet. Felhívták a figyelmünket arra, hogy ne önmagunknak éljünk, hogy az Úr nem a külső megjelenésre tekint, hanem arra, ami a szívben van. Éppen ezért a régi dolgokat, bűnöket, melyek megmerevítik az életünket, azokat el kell hagynunk, és kérnünk kell az új szívet Istentől, mely képes lesz neki szolgálni. Csak az ilyen újjászületett ember képes megbékélni önmagával, embertársaival és Istennel – aki nekünk a békéltetés szolgálatát adta ebben a világban. 


Mivel Krisztus szeretete naponta arra ösztönöz bennünket, hogy szeressünk és békességet teremtsünk – a presbitériummal egyetértésben arra jutottunk, hogy erre a legjobb „gyakorlópálya” a házasság. Éppen ezért már Karácsony előtt eldöntöttük (az imaheti téma ismeretében), hogy ebben az évben az imahét szombati alkalmával, első ízben csatlakozunk mi is a Házasság hete elnevezésű programhoz melynek mottója ebben az évben a Veled kiteljesedve címet viseli. Erre a különleges alkalomra meghívókat juttattunk el a gyülekezet tagjaihoz, hívogatva őket az Ige hamisítatlan forrásához, hogy együtt elevenítsük fel a jó házasságról szóló ismereteinket. Hogy milyen fontos a családban az Istenbe vetett hit; a szolgálatkészség; a házastársak meghitt kapcsolatának elmélyítése; az egymásra szánt idő, melyben alkalmam van meghallgatni a társam minden örömét és gondját; a helyes kommunikáció, amikor elismerő szavakkal fejezhetem ki tiszteletemet és megbecsülésemet a másik iránt; és mindezeken túl elkötelezett szeretetemet és hűségemet bizonyíthatom. 


 
Szombat este a kultúrotthonban gyűltünk össze mintegy 120-an, amikor együtt hallgathattuk Illyés Zsuzsa szolnokházi lelkipásztornő áhítatát a bűneset történetéről, majd Illyés Tamás érszőllősi lelkipásztor szépen felépített, könnyen érthető, önismeretre és a másik nem sajátosságainak ismeretére tanító és elgondolkoztató vetített képes előadását hallgathattuk meg, melynek címe: „Szükségletek és elvárások a házasságban” volt. 


Miután előadónk felvázolta a házasfelek alapvető fiziológiai és lelki szükségleteit, beszélt azokról az irreális, „káros” elvárásokról is melyek válságba sodorhatják a házasságot. Felvázolt előttünk egy 7 lépcsős lejtőt, melyről a végén kimondtuk, hogy fontos már az első lépcsőfokoknál észrevenni, ha gond van a kapcsolatunkban, és segítségül hívni Istent, aki minden szükségünket teljességgel betöltheti, illetve keresni azoknak az embereknek a segítségét, akik átsegíthetnek minket a válságon; hogy a lejtőn megállhassunk, és ne hagyjuk elveszni a kapcsolatot. Ám ehhez minden esetben személyes döntésünkre, és igen sok munkára, áldozatra van szükség a házasságban, hogy hívő emberekként őszintén kimondhassuk: Házasságban élni jó! Ahol a társak nem ellenfelek, hanem a saját szerepüket betöltve képesek a társ életét kiegészíteni, teljessé tenni. Mert Pálhegyi Ferencet idézve a „házasság hasonlít a cipzárhoz: az egyik félnek csak a másikkal együtt van értelme.” Élő hitre és elkötelezett szeretetkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy ez a „cipzár” az évek alatt ne nyíljon szét, hanem jól zárjon! Ahol gondok vannak a házasságban, ott jó, ha úgy kezeljük a krízist, mint esélyt valami újra! Soha nincs végleg elrontott élet! Oroszi Magda helyi lelkipásztor hívta fel a házaspárok figyelmét arra, hogy a keleti nők nem fejtik vissza a szőnyeget, amikor rájönnek, hogy elvétették a mintát, hanem úgy folytatják, hogy a hibát felhasználva, azt beépítve alakítják a további rajzolatot! Isten sem a múltbéli állapotot hozza vissza, hanem a bűneinket, tévedéseinket figyelembe véve formálja tovább az életünket – újjá teremt! Isten végtelenül irgalmas, megbocsátó, gyógyító, megmentő, megújító szeretetére mindnyájunknak szüksége van!

A vendégelőadó szerint igazából a házasságnak a 3 H vitaminra van szüksége: HIT, HŰSÉG, HUMOR! 


E frappáns összegzés után az áhítatot és a tartalmas előadást méltó módon követte a közös tortázás és az érmihályfalvi Móka Színjátszó Kör humoros, vidám előadása az est zárásaképpen. 


Gyülekezeti tagjaink visszajelzései alapján örömmel írom, hogy egy felejthetetlen, tartalmas imahetet zártunk. Ha Isten is úgy akarja, és élünk – jövőre is örömmel csatlakozunk mind az Egyetemes imahét, mind a Házasság hete programjaihoz.

Az Úr áldása kísérje az elhangzottakat, hogy azok beépülhessenek életünkbe. Az Övé dicséret és dicsőség mindenért!

Oroszi Magda, érkeserűi lelkipásztor