2016. augusztus 29., hétfő

Vakációs gyermek-bibliahét Érmihályfalván

Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei

2016. augusztusában, Újkenyér hetében is megszervezték a Vakációs Gyermekbibliahetet gyülekezetemben.


IKE-társaimmal és a résztvevő gyermekekkel gyűltünk össze hétköznap délelőttönként az áhitatos alkalmakra. A vallástanárnő és a kántor úr vezetésével, lelkipásztoraink segítségével figyelhettünk Isten igéjére és üzenetére, minden nap egy új bibliai történettel lehettünk gazdagabbak szívünkben. Újkenyér hetében, ahogy a 104. zsoltárban is olvashattuk; ,,a kenyér pedig erősíti az ember szívét”. Naponként a szívünkbe zárhattuk Saul megtérését és Jóthám meséjét is a fák királyválasztásáról, Dávid bujdosását és Saul életének megkíméléséről szóló történetet, az ötezer ember megvendégelésének csodáját. Beleképzelhettük magunkat Péter személyébe és szerepébe, amikor Jézus megjelenik neki a Genezáret tavánál. Játékosan minden bibliai történet mellé tanulhattunk egy aranymondást. Együtt dicsértük az Urat történethez illő énekkel, énekeskönyvi zsoltárral, népdalzsoltárral. Szeretünk együtt énekelni, mert tudjuk, hogy aki énekel, az kétszer imádkozik.

A testi táplálékban sem volt hiány; minden nap finomabbnál-finomabb falatokat szolgálhattunk fel. Köszönjük az adományokat, a presbiterek, a nőszövetség legaranyosabb tagjainak fáradozását, hiszen szeretetük érezhető volt minden egyes falatban.


Az Újkenyéri hálaadó istentiszteleten örömmel adtuk át Isten üzenetét énekben, versben és aranymondásokban az egész gyülekezetnek.

Köszönjük lelkipásztoraink szolgálatát, akik nélkül nem lett volna ez a hét ennyire élményekkel teli.

Várunk mindenkit október 1-én a folytatásra, várunk mindenkit jövőre is ezekre a hiterősítő és közösségépítő alkalmakra.

Balázs Eszter, IKE-tag 

Konfirmandus találkozó Érszőllősön


Június 12-én újra megszerveztük a régen konfirmáltak találkozóját az érszőllősi református gyülekezetben. Négy évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára a sorozatot, hogy minden évben legyen a visszatérés, a hazatérés, az emlékezés és a hálaadás alkalma azoknak, akik ebben a templomban tettek konfirmációi fogadalmat.

Az idén jubiláló konfirmandusok több évtizeddel ezelőtt ünnepi ruhában, jól felkészülve, de minden bizonnyal izgatottan tettek bizonyságot hitükről. Az emlékezés napján ugyanaz az izgalom érződött a hajdan konfirmáltak szívében, ugyanakkor az öröm, a találkozás öröme is, hiszen ki helyből, ki távolabbról érkezett erre az ünnepségre. Voltak, akik már nem lehettek jelen, ki betegség, ki más okok miatt, de voltak, akik azért nem lehettek már közöttünk, mert a Teremtő magához szólitotta őket.


Illyés Tamás-Zoltán a gyülekezet lelkipásztora az 1Mózes 13, 1-4 versei alapján hirdette Isten igéjét. Igehirdetésében rámutatott arra, hogy mennyire fontos mérföldkő az oltárépités, ahogy ezt Ábrahám életében is láthatjuk. Hitben megharcolt döntéseket kell meghoznunk. A konfirmandusok most visszatértek oda ahol először épitettek oltárt szívükban az Úrnak, ahol kimondták, hogy Jézus Krisztus követői lesznek. Ennek a nagyon fontos döntésnek nem mindig érezzük a sulyát.

40 és több mint 40 év telt el azóta, mióta oltárt építettek, annyi mint egy pusztai vándorlás. Annyi minden volt ebben a pusztában, oázis, megpróbáltatás, de ott volt Isten megtartó szeretete is. A lelkész arra buzdította a jelenlévőket, hogy vegyék számba Isten áldásait, ajándékait, mert azok mind az ő szeretetének a jelei. Emlékeztessük magunkat Isten jótéteményeire és hívjuk segítségül az Úr nevét, mert ez több mint egy felkiáltás, ez belekapaszkodás az ő ígéreteibe. Visszanézve sokan mondhatták el őszinte bűnbánattal, hogy nem mindig kérdezték meg az Urat, de az Úr hűséges maradt és nem vonta vissza az ő elhívását.


Az ünnepi istentisztelet keretében a gyülekezet kórusa két énekkel köszöntötte a meghívottakat, utána mindenki kapott egy emléklapot és egy szál rózsát, amelyet az egyházközség lelkipásztora valamint főgondnoka, Beke László nyújtott át. Az istentisztelet után szeretetvendégségre hívtuk a jubilálókat családtagjaikkal együtt. Megható volt az újbóli találkozás azokkal, akik fiatal koruk óta nem élnek a faluban, és mégis olyan érzés az egymást rég nem látottak találkozása, mintha az elválás csak tegnap történt volna. 

Istené legyen a dicsőség ezért a szép és áldott alkalomért. Végezetül az 5Mózes 8.2 versével szeretném zárni.” Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”

Jolta Melinda, presbiter

Vakációs gyermek-bibliahét Csokalyon


Rendhagyó módon zajlott a vakációs bibliahét július elején Csokalyon. A helyi fiatalok mellett még egy Észak-Írországból érkezett csoport is részt vett ezeken az alkalmakon. A vendégek tizenketten látogattak hozzánk és több mint egy hétig maradtak. Áldott lehetőség volt ez az ismerkedésre, beszélgetésre, tapasztalat cserére, egymás hitének erősítésére. 

A hét során délelőttönként mindig a legkisebbeké volt a főszerep. Ekkor zajlottak a vallásórák. A fő téma a nyár legjobban várt sporteseménye, az olimpia volt. Arra próbáltunk rávilágítani, hogy a keresztény ember élete olyan, mint egy versenyfutás. Folyamatosan küzdünk azért, hogy életünk végén elérjünk a célba, a mennyországba, és mi kapjuk meg a legfényesebben csillogó érmet, az igazi jutalmat, az örök életet. Mindehhez azonban keményen kell küzdenünk. Lehet, hogy olykor megbotlunk, elesünk, elfáradunk, de mindvégig arra kell gondolnunk, hogy van egy támaszunk, egy segítségünk, aki ott fut mellettünk, és ez nem más mint Jézus Krisztus. A keresztény ember versenyfutása még egy nagyon fontos dologban különbözik a sportpályán zajló küzdelemtől: itt nem egymás ellen harcolunk, hanem egymással. Közösen, egységben, sokkal könnyebb megfutni a távot és elérni a célba. 


Minden nap egy bibliai történeten keresztül próbáltuk megközelíteni a hét témáját. Közös éneklés, imádság és játék után következett a gyerekek által leginkább kedvelt része a napnak: a kézimunka. Mivel munka során az ember elfárad és megéhezik a tízórai sem maradhatott el, amelyet gyülekezetünk asszonyai készítettek el a gyerekek számára. Közös játék zárta a napot a legkisebbek számára. 

Ebéd után az ikések vették át a főszerepet. Az ír fiatalokkal közösen töltötték a délutánjaikat. Együtt dolgoztak a templom és parókia kerítésének lefestésén, focimeccset és asztalitenisz versenyt szerveztek, vízzel csatáztak, társasoztak, filmet néztek, amelyek mind jó alkalmat biztosítottak arra, hogy fiataljaink gyakorolják az angol nyelvet, kapcsolatokat építsenek, barátságok szülessenek. Kirándulni is közösen voltunk Feketeerdőn, de felmentünk a csokalyi barackosba is lovaskocsival, körbejártuk a falut traktorral, és töltöttünk egy közös napot Nagyváradon is.


Ír vendégeink minden délután ellátogattak néhány helybéli családhoz, hogy jobban megismerjék az itt élők életmódját, hétköznapjait, a falusi élet szépségeit és nehézségeit. 

Az ír vendégek hazaútja előtti búcsú fájdalmasra és könnyesre sikerült. Szoros barátságok kötődtek ezalatt az egy hét alatt, amelyeket hiszem, hogy a távolság sem tud majd elszakítani. Napjaink technikájának köszönhetően a fiatalok nap, mint nap beszélgetnek, találkoznak, építik barátságukat a virtuális világban. 

Köszönet illeti mindazokat, akik egész héten a segítségünkre voltak a szervezésben, a programok lebonyolításában, a szakácsasszonyt, aki naponta gondoskodott a meleg ételről, a gyülekezet tagjait, akik adományaikkal támogattak bennünket. Istennek legyen hála ezért az áldott alkalomért, Ő legyen támaszunk a versenyben, amelynek végén eljuthatunk az Ő országába. 

Forró Emese


VI. Egyházmegyei Zenetábor


„Dicsérjétek az Urat mert Ő jókedvet mutat…”

Ezzel a jókedvvel és Isten dicsérettel kezdődött és telt el az idei évben is a zenetábor a hegyközszentmiklósi termálfürdőn. Amely immáron a hatodik alkalommal került megrendezésre július 18 és 23 között az érmelléki református egyházmegye szervezésében.

52 fiatal dicsérte együtt az urat hangszerekkel és énekszóval a jól összeszokott tanári csapattal egyetemben. A több településről, egyházmegyékből érkezett táborozók furulyán, gitáron és zongorán tanulhattak kezdő és haladó szinteken. Ebben a következő tanárok, kántorok próbáltak a fiatalok segítségére lenni Balogh Kata Boglárka egyetemista (gitár) Ghitea Angéla kántornő-zenetanárnő (furulya), Fehér Arthur zenetanár (gitár), Fülöp Gábor kántor-zenetanár (billentyű) és Pop György kántor (billentyű).Megpróbálták a lehető legjobban átadni ismereteiket, tudásukat és összhangba hozni a fiatalok hangszerjátékát valamint énekét.

A hét a tanulás, a jókedvű zenélés, az előadások hallgatása, a szorgalmas gyakorlás és persze a szórakozás, fürdőzés jegyében telt el. A testi és szellemi feltöltődés mellett a fiatalok lelki táplálékot is kaphattak a reggeli és esti áhitatok alkalmával, amelyet a környékbeli lelkipásztorok, teológusok, vallástanárok tartottak.

A zenés napok hamar elszaladtak és az összekovácsolódott kis csapat bemutathatta mivel gyarapodott az együttöltött egy hét alatt.


A zárókoncertre a hegyközszentmiklósi református templomban került sor szombat délelőtt egy Istentisztelet keretén belül. Ahol Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi segédlelkész hirdette Isten Igéjét a Lukács evangéliuma 18 részének 1-8 versei alapján kitartásra buzdítva a fiatalokat. Kitartásra, elsősorban a naponkénti szüntelen imádkozásban utána pedig a szorgalmas gyakorlásban, zenélésben és az Istent dicsőítő szolgálatokban. Az igehirdetést követően a táborozók zárókoncertjén furulya, gitár és zongoradarabok hangzottak el, valamint ifjúsági énekek, népdalzsoltárok és református énekeskönyvünk énekei. Zárómomentumként Bárdos Lajos „Tábortűznél” című négyszólamú népdalfeldolgozását adta elő a tábor kórusa.

Isten iránti hálával tekintünk vissza az elmúlt eredményes hétre, hiszen az Ő áldása kísért és vezetett a tanulásban, zenélésben, éneklésbe, dicsőítésben és magasztalásban. 

A 2016-os zenetábor lényegét és tartalmát Fehér Arthur zenetanár a következő verssorokban így foglalta össze: 

Találkoztunk, vártuk a jót s a szépet
S mindazt mit lelkünkbe súgott a természet
Dúdolva a széllel megannyi zsoltárt
Zenélve, dalolva építettünk oltárt

Hoztuk mindazt, mit szívünk énekelt
Dicsőítve az Alkotót s az életet
Hegyközszentmiklós zenetáborában
Éltünk s zenéltünk szép harmóniában

A jövőre nézve jó reménységünk van afelől, hogy visszatérő és új lelkes zenélni vágyó fiatalokkal gyarapodhatunk és zenélhetünk „szép harmóniában”.

Herman Csaba
egyházmegyei zenei előadó


2016. július 24., vasárnap

Egyházmegyei ifjúsági tábor


EGYHÁZMEGYEI IFJÚSÁGI TÁBOR

Les, 2016. augusztus 18-24.
Jelentkezni lehet Bán Alpár ifjúsági lelkésznél:
tel.: 0751-668-164; e-mail: alpar.ban@gmail.com
Részvételi díj: 140 lej


2016. június 12., vasárnap

100 éve született Jakab Sándor (1916‑2012)

"Rád bízom, Uram, magam..."
100 éve született Jakab Sándor (1916‑2012)

Az erdélyi ébredési mozgalom tagjait, az ún. bethanistákat a román kommunista államhatalom 1958-ban három csoportban letartóztatja, koncepciós perben 5‑22 évre ítéli. A székelyföldi (5), zilahi (8) és nagyváradi (8) csoport tagjai közt 7 református lelkész volt. 1964-ben mind kegyelemben részesültek. A váradi csoportban 4 lelkészt (Visky Ferenc – 22 év; Dési Zoltán, Karczagi Sándor, Szilágyi Sándor – 20 év) és 4 világit (Papp Antal – 20 év; Jakab Sándor, Karczagi Sándor, Patócs Erzsébet – 18 év) ítéltek el – közülük már csak Karczagi Sándor él. 
Jakab Sándor
(1916‑2012) 

Röviddel 96. születésnapja előtt kísértük utolsó földi útjára Jakab Sándor Pál testvérünket, mindannyiunk Sanyi bácsiját, aki földi életében olyan utakat is megjárt, mint a második világháborús front, orosz hadifogság vagy a börtön.

Jakab József és Csengeri Juliánna fiaként 1916. június 16-án született Monospetriben. Etelkával való házassága után, 1953-ban tért meg Porcsalmi József zilahi órásmester bizonyságtételét hallgatva. Ahogy ő maga fogalmazott: már korábban is mélyen vallásos, de kétfelé sántikáló ember volt. A Szentlélek és az imádság erőt adott neki a bűn elhagyására, így csakhamar „ismertté” vált.

1958-ban a kommunista hatalom államellenes szervezkedés vádjával 18 év börtönre ítélte. Mély hitének jutalmául nemcsak hogy megjárta a börtönt, de még ott is Isten hű bizonyságtevőjének bizonyult. Hat év elteltével szabadulhatott, de még börtönévei után is ötször keresték fel, hogy megfélemlítsék. Börtönévei és „megfélemlítései” is hitének megerősödéséhez vezettek. Szabadulása után előbb betonkeverőként, majd a bútorgyárban talált munkát.

Református egyházának végig hűséges sáfára volt, nemcsak presbiterként vagy gondnokként. A monospetri reformátusok sokat köszönhetnek neki. Szolgálatai nem egyszer kimerítették a lelkipásztori szolgálat mélységeit. A Bibliának nemcsak rendszeres olvasója, de jó ismerője is volt. Jól jellemzi személyiségét, hogy ha valakivel beszédbe elegyedett, második mondata már az „ige szava” volt.

Rendkívüli embert ismerhettem meg benne. Vasárnap délutáni bibliaórás istentiszteleteinken sokszor beszélt a fogságáról. Szinte mindig csak a börtönéveiről. És sohasem hallottam panaszt vagy keserűséget a hangjában. Úgy tekintett fogságára, mintha csak saját gyermeke lett volna.

4 gyermekkel és 5 unokával áldotta meg őt a Mindenható.

ifj. Mátyás Árpád,
monospetri lelkipásztor


Idézetek


„Egy reggel (1958-ban) két kisfiam, Józsi és Janika lihegve szaladtak hozzám, s alig hallhatóan súgják a fülembe: – Édesapám, a kapuban megállt egy autó, és katonák szálltak ki belőle, mintha idejönnének... – Pár pillanat múlva már előttem álltak a (kommunista) párt titkárával együtt. Megmutatták a letartóztatási parancsot, s kicsi lakásunk minden zugát felkutatták. Négyhónapos kisfiammal az ölemben figyeltem nagy rendszermentő buzgalmukat. Összeszedtek néhány evangéliumi füzetet, feleségem kézzel írott énekfüzetét. Ennyi volt a nagy »hadizsákmány«. Elvették a bibliámat. Az édesanyáméra is szemet vetettek, de ő kikapta a kezükből: – Ez az enyém – szólt harciasan –, ezt már nem engedem!”

„Kihallgatóm az »összeesküvés« felől faggatott. Csak azt felelhettem: a mi szervezkedésünk bibliaolvasásból, imádkozásból, a betegek látogatásából állott. A magyarországi Bethánia szövetséget említette, amely az államrend megdöntésére tör. Ennek lennék én is tagja. Ilyen értelmű jegyzőkönyvet vett fel. Amikor megtagadtam a hemzsegő hazugságok aláírását, a becsengetett, képzett pofozóemberük igyekezett megpuhítani. Cellatársam a kinti politikai helyzetről várt tőlem információt, én azonban Isten szeretetéről tájékoztattam...”

„Íme, az ember! A kommunista rendszer teljesen önkényes értelmezése szerint politikai vétkesnek bizonyult valaki, ha ki merte nyitni a száját panaszra, ha vallásosabb volt, mint más, ha nyíltan is meg merte vallani a hitét, ha bármiben is ellentétbe került a mindenható párttitkárral. Sokan a kommunista pártbeliek közül is börtönbe kerültek, ha az irányvonaltól némileg is elhajoltak. Nem volt kegyelem. Azok, akár párton belüliek, akár párton kívüliek, akiknek nem volt Krisztusban hitük jobban szenvedtek, mint mi. Kétségbeestek és összeomlottak.”

„1964. július havában bejelentették szabadulásunkat. Sokan a földet csókolták. Főleg, akik 20 éve ott voltak. Mindenkit még egyszer kihallgattak, s igyekeztek kicsikarni olyan aláírást, amellyel besúgásra kötelezik el magukat. Naponta 40-50 fogoly szabadult. Július 21-én én is sorra kerültem. Buzgón könyörögtem, nehogy gyenge legyek megtagadni az aláírást, s ezzel megterhelném lelkemet. Megfenyegettek, hogy ismét visszakerülök. Gondoljam meg, mit beszélek. Feleletem ennyi volt: ezt eddig is meggondoltam. Ajánlatukra nem került sor. Kihallgatóm a gépírónő felé fordult, s a személyi lapomba beírta: „Megerősödött hitében.” – Isten meghallgatta kérésemet.”

„Július 24-én délután 2 óra tájban hazaérkeztem. Gyermekeim az udvaron játszottak. – Ki lakik itt? – kérdeztem. – Jakab Sándor – felelték egyszerre. – Megengednétek, hogy megpihenjek egy kissé? – Tessék bejönni, édesapám! – felelte a nagyobbik. A háziak előkerültek, és a szénás csűrbe mentünk. – Tudjátok-e még azt az éneket, amit utoljára tanultunk? – Nem felejtették el. És felhangzott az ének: Rád bízom, Uram, magam, Teveled szégyen nem ér, csalódás nem éri azt, aki Tebenned remél...”

„Egyszer egy orvostanhallgató a Duna deltánál megkérdezte: »Hogy lehet itt így örülni? Én nem tudom hogy örültem-e, csak nem voltam elkeseredve. Mert az én Uram mindig vigasztalt az Ő Lelke által, és az igéje által nem csak vigasztalt, hanem erősített és bátorított is. Ha éhes voltam, ha fáztam, vagy gyötörtek valamivel, olyankor magamnak emlegettem az igét: jó az Istent félnem, megelégedéssel «.”

„Történt egyszer, hogy egy ember, aki többször hallotta tőle az igét, azt mondta, hogy neki nagyon tetszik, amit tőle hall. Csak attól fél, hogy nem fog tudni ezen az úton járni, erre nagytatám megkérdezte tőle: – Látja-e ott azt a kerítést? – Igen – volt a válasz. – Ha én elindulok oda, lehet, hogy elesek kétszer-háromszor, de ha az úton esek el, akkor az Úr felállít, és odaérek, de ha maga el sem indul, akkor nem fog odaérni soha.” (ifj. Jakab János)


2016. június 9., csütörtök

Meghívó érmihályfalvi emlékműavatóra


Meghívó

„…mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” -1Kor. 12, 13.-

Tisztelt érmellékiek, kedves érmihályfalvaiak!

Szeretettel hívunk és várunk titeket 2016. jún.12-én a református templomba a de. 11-kor kezdődő istentiszteletre, zászlóavató ünnepségre valamint az azt követő ÖSSZETARTOZUNK c. emlékmű avató ünnepségére, mely a templomkertben lesz. Igét hirdet Ft. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök úr, szolgálnak még Nt. Rákosi Jenő esperes, a konzulátusról, más testvértelepülésekről érkező jeles képviselők. Az ünnepi alkalmon adományainkkal kárpátaljai testvéreinket támogatjuk.

Tisztelettel, 
az érmihályfalvai Presbitérium

2016. június 7., kedd

Diakónia Székelyhídon


A diakónia a profán görög szóhasználatban olyan szolgálatot jelent, mely elsősorban étel, ital felszolgálásra vonatkozik, tehát házimunka, asztalok körüli szolgálat. Ilyen értelemben említi Lukács 10,40 és János 12,2 Márta buzgólkodását Jézus körül, továbbá így említi Jézus a vigyázó szolgáról szóló példabeszédben az asztalok körüli szolgálatot (Lukács 12,37).

Az Újszövetségben azonban van egy speciálisabb értelme is, mely szerint a diakónia a szegények, segítségre szorultak között végzett szolgálat és gondoskodás, melynek alapja Jézus Krisztus szolgálata és annak követése.

Legismertebb az ApCsel 6. rész leírása, mely szerint a 12 apostol foglalkozott kezdetben mind az igehirdetéssel, mind az asztalok körüli szolgálattal, de ez így túlságosan megterhelte őket, ezért ők maradtak az ige szolgálatánál, míg az asztalok körüli szolgálatra 7 diakónust választottak. A későbbiekből azután kiderül, hogy a diakónusok szolgálata sem korlátozódott csak a testi gondoskodásra.

Jézus tanította diakóniára tanítványait, hiszen nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja az életét váltságul másokért. Ő magát úgy jellemezte mint aki szolgál, és a lábmosás alkalmával is így tanított: példát adtam nektek.

A diakónia szó a mai egyházi nyelvben az egyház szeretetszolgálatát jelenti.

Az elhagyottakról, öregekről, betegekről való gondoskodás hagyományosan egyházi feladat. A hívők közösségében nem képzelhető el, hogy valakitől megtagadják az emberhez méltó élethez szükséges javakat. Minden ember Isten képmására teremtetett. Minden ember megismételhetetlen személyiséggel és elveszíthetetlen méltósággal bír. Az emberi élet Isten ajándéka, melynek örülünk, és sérthetetlennek tartjuk. Szolgálatunk végzése közben egy percre sem felejthetjük el, hogy a ránk bízott segítségre szorulók mentális és testi állapotuktól, adott szociális helyzetüktől függetlenül többek, mint amit mi éppen tapasztalunk belőlük. Ők Isten képmásai. A mi feladatunk pedig, hogy Isten akarata és Krisztus rendelése alapján minden ember örök méltóságához ragaszkodjunk, azt a végsőkig megőrizzük.

Gyülekezetünkben a diakónia, vagy szeretetszolgálat, 2012-ben vette kezdetét, amikor a presbitérium egyhangúan eldöntötte, hogy a 75-ik életévüket betöltött gyülekezeti tagjainkat egy-egy élelemcsomaggal ajándékozza meg karácsony előtt. Azóta minden decemberben elkészül a 160-180 élelemcsomag, melyet a körzetes presbiterek szeretettel hordanak ki és adnak át. Ezt a szeretetszolgálatot egészítettük ki 2014-től azzal, hogy bevezettük az "Idősek Vasárnapját", mely az élelemcsomag átvétele mellett alkalmat nyújt arra, hogy az idősek Istentiszteleten és egy közös vacsora elfogyasztásában vegyenek részt.

2015-ben egy újabb és merészebb lépést tettünk a rászoruló református családok megsegítése érdekében. 19 család - főleg kisgyerekes, ágyban fekvő beteg és fogyatékkal élő családok - három hónapon keresztül, minden nap 1 kg kenyeret és meleg ételt (leves és második) vehetett át az ősz folyamán megválasztott diakónusainktól. Ez úton is köszönetet mondunk Darabont Angéla és Balázs Magdolna diakónusoknak, akik minden nap hűséggel és szeretettel végezték feladatukat. Isten áldása legyen életükön és szolgálatukon!

Ezt a programot gyülekezetünk mellett a holland Aspereni testvérgyülekezetünk is támogatta anyagilag, melyért hálás szívvel mondunk köszönetet a rászoruló családok nevében is. Az Úr áldja meg segítőkész testvéreink életét!

Rákosi Jenő lelkész-esperes