2019. június 30., vasárnap

Nyílászáró-csere a kiskereki református templomban




A Magyar Kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának, „Egyházi épített örökségünk védelme és egyéb beruházások” elnevezésű, 2018-ik évi pályázati kiírására az Egyházközségünk által benyújtott támogatási kérelmét pozitívan bírálta el. A „Nyílászáró-csere a kiskereki református templomban” elnevezésű, EGYH-EOR-18-0137 okiratszámú projekt keretében 3 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatás odaítélésével járult hozzá a Kiskereki Református Egyházközség több mint 200 éves temploma ajtóinak és ablakainak cseréjéhez. A 2018 májusában aláírt támogatói okiratban vállaltak szerint a megvalósításra 2019. május hónap végéig, a szakmai és pénzügyi elszámolásra június hónap végéig sor került a támogatás lebonyolítást átvevő Bethlen Gábor Alapkezelő számára.

A munkálatokra – egyházi referenciái és árajánlata alapján – Fórizs László, szilágynagyfalusi asztalosmestert, vállalkozót szerződtük, akinek a kivitelezést szakszerűen, igényesen és határidőre sikerült teljesítenie, annak ellenére, hogy a projekt kivitelezésében némi bizonytalanságot és csúszást okozott a korábban árajánlatot tevő asztalos egyéni vállalkozásának megszűnése, valamint a templomfelújítási munkálataink megkezdése során feltárt falrepedések megléte.

A kivitelezés során cserére került a templom minden ajtaja és ablaka a torony harangok szintjén lévő fémzsalu ablakait leszámítva. Az ajtók és ablakkeretek a magas gyantatartalma miatt időjárásálló és tartós borovi fenyőből (az erdei fenyő faanyaga) és minőségi lakkozással, sötét diófa árnyalatban készültek, az ablakok pedig hő- és hangszigetelt, fatermopán módszerrel.

A korábbi, elkorhadt, megrokkant nyílászárók cseréjével a templomban megszűnt a huzat, a beázás és a zajhatás, valamint javult a templomtér akusztikája; templomfelújítási munkálataink végére tervezett, így már értelmet nyerő elektromos fűtés bevezetése által pedig „rendeltetésszerűen” tudjuk használni majd templomunkat.

A tető- és falfelújítást, valamint a falrepedések vizsgálatát és szükséges kezelését megelőzően került/kerülhetett már sor az önkéntes munkával elvégzett vakolatleverésre, a saját forrásból megvalósított új villanyhálózat telepítésére, magyar alapítványi támogatással a templom épületfelmérésére és az említett, magyar kormánytámogatással megvalósult nyílászáró-cserére, illetve sor fog kerülni a templompadló cseréjére holland református gyülekezeti támogatással. A statikai problémák kivizsgálását és megoldását követően kerülhet sor pedig a falak és a tetőszerkezet felújítására, a templomfűtés és harangvillamosítás bevezetésére. Ehhez kérjük támogatóink és egyháztagjaink anyagi és erkölcsi támogatását, híveink türelmét és imádságát!

Köszönet a határon túli magyar közösségek megtartását aktívan felvállaló Magyar Kormány támogatásáért; Fórizs László asztalos-vállalkozónak a minőségi kivitelezésértt; a pályázati kérelemhez főegyházi ajánlást adó Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, illetve Csűry István püspök úrnak; valamint a felújítási munkálatok megtervezéséhez és kivitelezéséhez nyújtott szakmai tanácsokért Emődi Tamás műépítésznek, egyházkerületi műszaki előadó-tanácsosnak.

Egyedül Istené a dicsőség!



Oroszi Kálmán,

kiskereki ref. lelkipásztor






Kapcsolódó fotóalbumok:



Templomablakok (előtte)

https://www.facebook.com/pg/kiskereki.ref/photos/?tab=album&album_id=2285931344981772

Templomablak (csere)

https://www.facebook.com/pg/kiskereki.ref/photos/?tab=album&album_id=2286657771575796

Templomablak (utána)

https://www.facebook.com/pg/kiskereki.ref/photos/?tab=album&album_id=2286659388242301

Templomajtók (csere)

https://www.facebook.com/pg/kiskereki.ref/photos/?tab=album&album_id=2300283326879907

Templomajtók (utána)

https://www.facebook.com/pg/kiskereki.ref/photos/?tab=album&album_id=2300286476879592

Előtte & utána

https://www.facebook.com/pg/kiskereki.ref/photos/?tab=album&album_id=2300985373476369




2018. augusztus 29., szerda

A száz éve elesettekre emlékeztek Csokalyon




Az első világégésben életüket vesztettek tiszteletére állított emlékmű felújítását ünnepelték július utolsó hétvégéjén Csokalyon. Nemcsak a templomkertben lévő emlékmű, hanem annak környezete is megújult. Az eseménysor templomi együttléttel kezdődött.

Napsütéses vasárnap reggel köszöntötte a csokalyiakat. A templomig vezető parkosított ösvény mentén, bokrok mélyéből feltörő vidám madárcsivitelés rálicitált a harangzúgásra. A padsorok megteltek az ünnepségre érkezőkkel, hisz szinte mindenkinek akad a faluban valamilyen egyenes, vagy oldalági olyan felmenője, aki a világháborúban vesztette életét. Ez alkalomból Forró László egyházkerületi főjegyző hirdette az igét, de még mielőtt a szószék magasából csokorrá bontotta volna a Lukács evangéliumának 14-ik részéből vett alapigét, Kolumbán Andrea kántor vezetésével a gyülekezeti kórus szolgálatát hallgathatták a jelenlévők. Az igeszóló kitért a száz évvel ezelőtti eseményekre, arra a traumasorozatra, ami a virággal díszített szerelvényeken frontra induló katonák hurráoptimizmusától a végkifejletig vezetett. Ma már kövek emlékeztetnek minderre… Manapság is megvannak a küzdelmeink, a feladataink, a ránk testált kötelesség. Eredményesek csak akkor lehetünk, ha mindenben és mindenkor Istenben látjuk a megoldást, oly módon, hogy mindenünket, teljes valónkat átadjuk neki, ahogyan a Heidelbergi Kátéban is megfogalmazódik: „…mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok…”, összegezhető az egyházkerületi főjegyző által elmondott gondolatsor.

Megújult a környezet is

Tokár Sándor helyi lelkész megköszönte Forró Lászlónak az igei szolgálatot, egyúttal sok sikert kívánt az általa pásztorolt hegyközkovácsi gyülekezetben folyó templomfelújítás munkálataihoz. Az emlékműről szólva elmondta, hogy a néhány évig tartó észak-erdélyi magyar uralom idején, 1940 szeptemberében épült, és az országzászló talapzatául szolgált, majd felkerült rá az első világháború áldozatainak neveit tartalmazó tábla. Az eltelt évtizedek alatt a talapzat egyik sarka megsüllyedt, a neveket hordozó betűket is moha ülte. A Bethlen Gábor Alaphoz fordultak segítségért, a felújításra 1,5 millió forint (22.000 lej) pályázati pénzt kaptak. Nemcsak a templomkertben lévő emlékmű, hanem annak környezete is megújult, gránit térkővel terítették, magnólia csemetéket ültettek, illetve padokat helyeztek ki. Két reflektor világítja meg a teret. Egyúttal a templomig vezető járdát is kicserélték. Az emlékművet és a rajta lévő emléktáblát speciális védőszerekkel kezelték. A pályázati pénzen kívül a gyülekezeti tagok adományaként 1355 lej gyűlt össze, sorolta a tiszteletes, aki külön köszönetet mondott Csuka Józsefnek (a gyülekezet presbitere), Székelyhíd alpolgármesterének és az önkormányzatnak az általuk nyújtott támogatásért. Továbbá megköszönte Domahidi Lóránd tervező, Csegő Benjámin kivitelező és Szilágyi László fáradozását. Utóbbi a márványtábla betűit festette át.

Helyi vonatkozások

Az ünnepségen jelen lévő Péter I. Zoltán helytörténész felidézte az első világháború eseményeinek helyi vonatkozásait. A Debrecenbe berukkolt csokalyiak többsége megjárta a legnehezebb csatatereket is, az első világháborúból 64-en soha nem tértek haza. Első körben a 19–35 éveseket öltöztették bakaruhába, de amikor a katonai helyzet súlyosbodott, a felső korhatárt 42 évre módosították, ismertette a helytörténész. A templomi ünnepség Bai Lóránt trombitakísérete mellett a Szózat eléneklésével zárult. Az emlékhelyhez vonulókhoz a helyi görögkatolikusok is csatlakoztak Erdődi Endre lelkipásztor vezetésével. A kórusszolgálatot követően koszorúzásra került sor, majd pedig a Himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.

Borczi Máté cikke, megjelent a Bihari Naplóban

2018. július 28., szombat

Érmihályfalviak Trianon nyomában

Trianon nyomában - az Érmihályfalvi Református Egyházközség tanulmányi kirándulása



2018 nyarán sem maradhatott el a várva-várt kirándulás egyházközségünkben. Közelgünk a Trianoni-békediktátum 100. évfordulójához, ezért a kirándulás témája erre épült. 


2018. július 20-án korán reggel keltünk útra egy ötven személyes busszal. Első és legfontosabb úti célunk Várpalota volt, ahol megtekintettük fő látnivalóját: a Trianon Múzeumot. A múzeum hajdan egy Zichy-kastély volt, mely napjainkban az említett intézménynek ad otthont. A múzeum Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, amely az első világháborút követő békediktátummal és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, intézményes keretek között mutatja be a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát. A Múzeumban bemutatott anyag 18 kiállításon keresztül mutatja be a diktátum történetét és következményeit, az I. világháborút követő irredenta mozgalmak, az anyaországhoz időlegesen visszacsatolt egyes országrészek hazatérésének pillanatait,illetve a II. világháború eseményeit, és a háború utáni, magyarokat sújtó kollektív megtorlásokat. 


Legemlékezetesebb számunkra az volt, hogy a Trianoni-szerződésben kutatva, beleolvasva (francia nyelvből magyarra fordítva) megtaláltuk városunk nevét, mint Romániához csatolt terület. Nemcsak a szerződésben fedeztük fel Érmihályfalva nevét, hanem a határon lévő városok felsorolásának listáján is, illetve egy fekete-fehér képeslapgyűjteményben, mely bemutatta a városokban megtalálható országzászlókat. Két tárlatvezető muzeológusunk nagyon közvetlen volt, hiszen amellett, hogy végigvezettek minket az épületben, összefoglalták a kiállítások jellegzetességeit, fontosságát illetve válaszoltak kérdéseinkre is. A múzeum bejáratánál egy közös fénykép elkészítése után elénekeltük a Szózatot. Elsétáltunk a Thury-várhoz is, mely, mint megtudtuk, fontos része volt a dunántúli, azon belül is a Fejér megyei végvárrendszernek. A vár udvarán és kertjében tett séta után ebédeltünk, majd tovább indultunk. 


Székesfehérvár felé vettük az irányt, amely nincs messze Várpalota városától. A híres koronázási és királyi városban bejártuk a főutcát, érintve a legfontosabb nevezetességeket: a Romkertet, a Szent István-bazilikát, a Boldogasszony-templom romjait, majd az Országalma-szökőkutat, a Patika Múzeumot, a Vörösmarty Színházat és annak terén a virágos napórát és szökőkutat és a Mátyás király-emlékművet. A séta során nem maradhatott el a fagyizás és az ajándéktárgyak vásárlása sem. Csoportképet a Szent István- szobornál és a főutcán készítettünk. 


Szomorúan indultunk haza, hiszen elröpült az idő, minden résztvevő szívesen időzött volna még Dunántúlon. Mindnyájan éreztük, hogy gazdagodva térünk haza, énekelve, imádkozva, hasznos információkkal, élményekkel, maradandó emlékeket gyűjtöttünk. A történelem Urára bízzuk továbbra is ezeregyszáz éves itteni múltunk folytatását, kérjük Istent, hogy segítsen minket, legyünk hűségesek Őhozzá, és amit Ő ajándékozott nekünk, hazánkhoz, küldetésünkhöz.

Köszönjük egyházközségünk vezetőinek, hogy megszervezték a kirándulást.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy szerencsésen hazaérkeztünk és kellemes időt adott az utazás napjára. Soli Deo Gloria!


A résztvevők nevében: 
Balázs Eszter, IKE-tag

2018. július 27., péntek

Nagykágyai Családi Napok



A múlt héten július 20–22 között tartottuk a Nagykágyai Családi Napokat, amit az idén a Református Egyházközség szervezett a falu sportpályáján az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. 



Rendezvényünkön mintegy 500 nagykágyai és a környező településekről idelátogató résztvevő jelent meg. Péntek este a Buliszerviz nevű helyi együttes koncertezett, szombaton reggel pedig a sportpályán tartott áhítattal kezdtük a rendezvényünket. Az áhítat után a sporttevékenységek következtek, miközben a legkisebbek aszfalt festő versenyen vehettek részt. Ezt követően további színes programok várták a kikapcsolódni vágyókat, mint például láda mászás, kézműves foglalkozás, főző verseny. A gyermekeknek pedig játékpark állt a rendelkezésére, ahol kedvükre szórakozhattak. A családi nap résztvevői nem maradtak üres gyomorral sem, hiszen ingyenes és ízletes ebéd várta őket. 


A szombati nap különlegessége a Szentmiklósi Motorsport egyesület ügyességi bemutatója volt, amit gyerek és felnőttek egyaránt örömmel fogadtak. 






Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottunk, amit gyülekezeti házban tartott szeretetvendégség zárt, és ahol megtapasztalhattuk, hogy Isten mindannyiunkat befogad az ő nagy családjába, amiben mindnyájan értékesek és fontosak vagyunk. Legyen Övé a hála és a dicsőség!



Bán Alpár lelkipásztor 



















Testi-értelmi fogyatékkal élők tábora Sólyomkőváron

„Szivárvány tábor – együtt az időtlen szeretetben”



Hosszú idők után július 9–12. között újra megszervezésre került a fogyatékkal élők részére a várva várt tábor, ezúttal Sólyomkőváron, amelyben az ÉRDA és a nagyváradi Méhecske műhely tagjai vettek részt. Az esemény a „Szivárvány tábor” nevet viselte, mottójául pedig az „Együtt az időtlen szeretetben” jelmondatot választották.

A főszervezők Balla Júlia, az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, valamint Bara Tünde, a nagyváradi Méhecske műhely projektmenedzsere voltak.

Sólyomkőváron összesen 26-an voltunk jelen, a szervezőkön kívül önkéntesek, fogyatékkal élők és azok hozzátartozóink. 


Hétfőn a tábor megnyitását követően játék segítségével egymás megismerése következett. Ezután megalakult három csapat: a Szivárvány színű pillangók, a Gyíkvadászok és a Vidám csapat. Közös éneklést követően Turucz Imola, debreceni teológus a szőlőmunkások példázatáról beszélt. Ennek kapcsán azt tanulhattuk meg, hogy az Úr mindenkit egyformán szeret. A nap programsorozata textilfestéssel zárult. 


A kedd reggeli tornával kezdődött, majd játékkal folytatódott. A nap bibliai története Zákeusról szólt, aki vámszedő volt, de Jézus, aki Jerikói útja során nála szállt meg, változást hozott az életébe, maga felé fordította. A történetet Tóth Henriett, sárospataki teológus tárta elénk. A kézműves foglalkozás keretében aznap papírvirágokat hajtogattunk, amellyel feldíszítettük a táborhely teraszát. Az ebédet és a pihenőt túrázás követte, amit nagyon élvezett az egész társaság, ám fagyizás után visszaparancsolt bennünket a természet, ázva-fázva versenyeztünk, ki ér vissza hamarabb a szálláshelyre. Majd társas- és kártyajátékok kerültek elő, amikkel vacsoráig vidáman telt el az idő. Vacsora után önfeledt bulizás, táncolás volt a soron következő program, amelyhez mai slágerek adták a ritmust. Aki a társaságra nézett, rögtön elfeledhette a mindennapok fárasztó gondját, mivel ritkán látott vidámság uralkodott az egész térben. Ezután „A legszebb ajándék” című film megtekintésére került sor. A filmben egy gazdag fiú az örökségére vágyott, ám annak megszerzését a fiú nagyapja feltételekhez kötötte, amelyeket a fiú sikeresen teljesített, és amelyek végül nagyobb ajándékul szolgáltak az ifjúnak a további életére nézve, mint a hőn áhított vagyon. A film tanulsága tehát az emberek számára az, hogy Isten csak próbák sorozata után adhatja meg, amire vágyunk, különben nem értékelnénk kellőképpen, amit Tőle kapunk. Az életünkben a próbákat pedig azért adja, hogy ezek által erősödjön a hitünk. A tizenkét ajándék: a munka ajándéka, a pénz ajándéka, a barátok ajándéka, a tanulás ajándéka, a küzdés ajándéka, a család ajándéka, a nevetés ajándéka, az álmodozás ajándéka, az adakozás ajándéka, a hála ajándéka, egy tökéletes nap ajándéka és végül, de nem utolsó sorban a szeretet ajándéka. 
 



 
A szerdai nap szintén tornával vette kezdetét. A reggeli utáni áhítat keretén belül Veréb Nikolett, sárospataki teológus az elveszett drachma példázatával kapcsolatosan tartott előadást, melynek lényege az volt, hogy Isten megtalálja az elveszett bárányát ugyanúgy, ahogy a házasulandó nő is megtalálta az egész napos takarítás után az elvesztett drachmáját, amely kimondhatatlanul értékes volt számára. A történetet egy rövid mese követte, mely a Foltmanók címet viselte, mondanivalója pedig az volt, hogy Krisztus a hibáinkat és az erényeinket figyelmen kívül hagyja, nem ítélkezik felettünk, mivel Ő alkotott, s bárkinél jobban ismer, önmagunkért szeret minket. Ezt a már jól megszokott, lelkeket felemelő közös éneklés követte. A csoportos játékokat követően a délelőtti kézműves foglalkozáson gyertyaöntés következett, majd a tábor emlékét őrző szöveten mindenki otthagyta kézlenyomatát. Ebéd után volt, aki kicsit pihenőre ment, mások sakkoztak vagy malmoztak. Délután szalvéta technikával díszített üvegeket készítettünk. Míg a művek száradtak, különleges feladatot kaptak a táborozók. Párokba rendeződve egy előzőleg megmutatott képet kellett megrajzolni úgy, hogy a rajzolónak a másik fél elmagyarázta, mit látott a képen. Ezzel a kommunikációs készség fejlesztése volt a cél. Ezt újfent szabadon választott társas- és kártyajáték követte, amely az összes résztvevő számára feledhetetlen élménnyé vált. A vacsora után a tábortűz meggyújtásáig csoportképek készültek, majd sötétedéskor a szalvétával dekorált üvegekbe gyertyát tettek, a világító üvegekből pedig szívet formáltak, majd körbe álltak egymás kezét fogva, amely csodálatos látványt nyújtott. Az immáron meggyulladt, meleget adó tábortűz mellett mindenki elmondhatta, milyen emlékekkel a szíve mélyén tér majd haza a táborból. Mindenki beszámolhatott arról, teljesültek-e a táborral kapcsolatos elvárásai. Természetesen a nagyszerű szervezésnek köszönhetően senkinek nem volt számottevő panasza. A majdnem éjfélig lobogó tábortűz kialvását követően volt, aki nyugovóra tért, ám volt, aki inkább a késő éjszakába nyúló felejthetetlen Uno kártyajátékban való részvételt választotta. 


A csütörtöki nap megint csak tornával indult, a reggelit követően egy játék segítségével a csapat az összetartozást és szeretetet szimbolizáló kört alkotta meg a játékokat kiötlő Törő Attila gyakornok lelkész közreműködésével. Ezt reggeli áhítat követte, amelyet az imént említett leendő lelkész tartott. Arról beszélt, őrizzük meg lelkünkben az örömöt, mert a vidámság gyógyít. Az áhítatot egy utolsó közös éneklés zárta. A kézműves foglalkozáson textilből varrott virágok és szeretetdobozok készültek. A szeretetdobozba egy papírdarabka került, amire azok az általunk elmondott felsorolások kerültek, melyek miatt jó volt együtt lenni egymással. Végül búcsúzkodás után mindenki haza indult. 


Hálásan köszönjük ezt a maradandó emlékül szolgáló, három tartalmas napot mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a tábor létrejöjjön, és még annál is boldogabb pillanatokkal teljen el, mint ahogy azt bárki remélhette. Bízunk abban, hogy lesz még részünk az „Időtlen szeretet” efféle csodájában.

Serbán Sára Edina, 
az ÉRDA fogyatékkal élők csoportjának tagja  

Támogatóink:

 



2018. július 10., kedd

Érmelléki Ifjúsági Tábor



Július 2–8 között került megrendezésre az Érmelléki Egyházmegye idei ifjúsági tábora, A másik történet címmel. Az idei tábort is a gyönyörű Les-Peniel táborhelyen tartottuk, ahol távol a világ zajától elcsendesedhettünk és figyelhettünk Istenre és egymásra. 


Az alkalmunkra 45 fiatal jelentkezett az egyházmegyéből. Bár több résztvevőre számítottunk, de a viszonylag kis létszám hozzájárult ahhoz, hogy még családiasabb és meghittebb legyen az együttlétünk. 


A napjaink reggeli tornával és áhítattal kezdődött, majd az ízletes reggeli elfogyasztása után előadás és kiscsoportos beszélgetés következett. A heti témánk lehetőséget teremtett arra, hogy rálássunk arra a csodára: benne vagyunk Isten hatalmas tervében. Ezért ne a világ által diktált és észrevétlenül magunkba szívott örömhírek és életcélok mozgassanak bennünk, hanem az igazi Evangélium (Örömhír) valamint az Istenünk által adott cél és világkép legyen az, ami meghatároz minket. 


Az előadóink, Balla Frigyes, Kondor Endre és Bán Alpár rávilágítottak arra, hogy alapvetően két nagy történet határoz meg minket: Az amit a világ mesél és az, amit Isten mond el nekünk. A világ szerinti történet alapján véletlenül jöttünk létre, a fizika törvényeinek és a véletlennek köszönhetjük létezésünket, következésképpen nincsen végső célja sem az életnek, hacsak mi nem találunk apróbb célokat. Ezt a történetet, ezt a nagy elbeszélést, ami a világ keletkezéséről, végéről és a világban való helyünkről szól, mindannyian ismerjük. Szinte már az anyaméhben magunkba szívjuk. Ebben a történetben nem áll senki a színfalak mögött, sőt a színen sincs rendező, csak a személytelen törvényszerűségek hajtják előre világunk lomha kerekét. Ebben a történetben nincsen Isten. Nincsen aki megszabja az élet rendjét, minden esetleges és viszonylagos. Ezért ebben a történetben Isten jó ajándékai bálvánnyá lesznek. Bálvány lesz a gazdagság, a szexualitás, az egészség, bálvánnyá lesznek az emberi kapcsolat és végső soron az Élet Ura helyett maga az élet lesz az, amit imádunk, ami nem az életünk megőrzését, hanem annak elvesztését eredményezi. Ezzel szemben van egy „másik történet”, az Isten története. A Szentírásból megláthatjuk, hogy Isten az, aki teremtette ezt a világot, aki megőriz és gondot visel. Ez a történet számol a mi Istentől való eredetünkkel és számol a bukásunkkal is. Megtudhatjuk belőle, hogy Isten még a bukásban sem hagy el, hanem kiválaszt, Jézus által megvált és újjá teremt! Istennek terve van velünk, gyermekeivé fogad és Szentlelke által vezet bennünket. Az individualista bálványimádásból kivonva közösséggé szervez, az ő népévé tesz minket! Milyen csodálatos, ha úgy látjuk saját magunkat, egymást és ezt a teremtett világot, mint ami Isten alkotása! Amit nem rombolni, hanem védeni és építeni kell, ami nem a céltalan elmúlás felé tart, hanem Isten teremtő munkája által újjá lesz. Adja az Úr, hogy megtaláljuk mindannyian a helyünket ebben a „másik történetben”, mert akkor csodálatos szimfóniává változik az egyhangúság! 


Nem csak az előadások voltak építőek számunkra, hanem a sok-sok közös játék, amit az önkéntes munkatársaink készítettek elő és ami egyben nyújtotta a kikapcsolódást és közösséggé szerveződés lehetőségét. A reggeli áhítatokat egyházmegyénk teológusai tartották, esténként evangelizáció és tábortűzi program várta a táborozókat, amelyet a közös éneklés tett színessé és a munkatársak személyes bizonyságtétele tett méllyé és tartalmassá. 


Az idei táborunkat nem önerőből kellett szerveznünk, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, mely nélkül nem jöhetett volna létre ez a különleges alkalom. 


Reméljük, hogy mindazok, akik részt vettek a táborban, visszavágynak majd és egyházmegyénk gyülekezeteinek lelkes tagjai lesznek, maradnak. Szeretnénk viszontlátni táborozóinkat és a hozzájuk kapcsolódó gyülekezeti ifiseket jövő év májusában két vagy három alkalommal, hogy az év közbeni iskolai és egyéb feladatok között együtt elcsendesedve emlékeztessük magunkat és egymást a „másik történetre”.

Törő Attila teológus


2018. május 18., péntek

Turulmadár szállt a jankafalvi emlékműre




Jankafalván 2010-ben lett felállítva az I. és II. világháborúban elesettek emlékműve. Már az avató ünnepségen elhangzott, hogy az emlékmű nem teljes, az obeliszk tetejére még a jövőben egy turul madárnak kellene felkerüljön, de az anyagi keretek miatt ez akkor nem valósult meg. Azóta az obeliszk tetejéből kiálló vasrúd jelezte, hogy ez az emlékmű még befejezetlen. 
 
 
 
A tavalyi esztendőben azonban egy igen szerencsés fordulat következett be az emlékmű történetében, hiszen a Bethlen Gábor Alap pályázatot hirdetett világháborús emlékművek felújítására, befejezésére. E pályázaton gyülekezetünk nyert, így a Bethlen Gábor Alap támogatásával lehetőség nyílt az eredeti terv végrehajtására. Hosszas előkészületek után sikerült Deák Árpád, nagyváradi szobrásszal felvenni a kapcsolatot, aki decemberben elkészítette a turult, s ez év elején a bronzból való kiöntése is megtörtént, majd a talapzatra való felszerelése nemrég zajlott le. A most már kész emlékmű felavatására pedig június 3-án kerül sor gyülekezetünkben, amikor is Csűry István püspök úr hirdeti Isten igéjét, valamint Mészáros János Elek művész úr szolgál az ünnepségen, ezt követően pedig az emlékmű felavatása zárja az ünnepséget. Hála legyen Istennek és köszönet a Bethlen Gábor Alapnak, hogy 8 év után ezt is megérhetjük. 

2018. május 7., hétfő

Kire haragszunk? (prédikáció)



Textus: 1Kir 18,17-19

I.

Kire haragszunk jobban? Arra, aki eltérít az Úr parancsolataitól, vagy arra, aki felhívja figyelmünket erre? Aháb, és sajnos sokszor a mi példánk is mutatja, hogy az utóbbi. Aháb meglepetésében szinte nem akar hinni a szemének és gúnyosan kérdezi meg Illéstől: „te vagy az, Izráel megrontója?”Azaz, te vagy az, aki ellehetetlenítetted Izráel helyzetét, aki veszélybe sodortad a nép életét?

II.

Érezhető, hogy a király felségjoga korlátozását érzi. Illés visszafordítja a vádat és indokolja is. Nem ő, a próféta, hanem a király, és Omri dinasztiája rontották meg Izráelt bálványimádásukkal. Illés szavaiból megértheti Aháb, hogy az országra szakadt büntetés okát a királyi ház romlottságában keresheti.

A felelősség nem a bűn leleplezőjéé, hanem a bűn elkövetőjéé. Addig nem is bűn a bűn, amíg le nem lepleződik, amíg valaki föl nem hívja rá a figyelmet? Csak egyetlen döntés választja el Ahábot és Izráelt Istentől: ismerjék be, eltértek az Úr parancsolataitól. Szándékosan. Minden kényszer nélkül. Micsoda ellentmondása ez az embernek. Inkább éhezik a nép, mintsem hogy vállalja tetteiért a felelősséget. Inkább maradnak „ártatlan” elszenvedői Isten haragjának, mintsem hogy bocsánatért könyörögjenek.

Inkább minden szerencsétlenséget, ami velünk történik, Isten akaratának tudunk be, ahelyett, hogy megkeresnénk azt a pontot, amikor mi döntöttünk rosszul, vagy amikor nem mertünk dönteni, helyette úgy tettünk, mintha Isten útmutatására várnánk. Fel sem ismerjük álszentségünket, míg az Ige le nem leplez bennünket, mint ahogy Illés is tükröt mutatott Ahábnak arról, hogy ki is valójában Izráel megrontója.

Ami pedig egyszer nyilvánvaló lett magunkról magunknak, abszurdum lenne tovább az önmagunk és környezetünk ámítása. George R.R. Martin mondta: „Minden ember követ el bűnt, még a királyok és királynők is. Magam is vétkeztem, és megbocsátást nyertem. Beismerés nélkül azonban nincs bocsánat.”

III.

A király, a prófétai erővel leleplezett tények hatása alatt elveszti hatalmát Illés fölött. Most Illés parancsol, és neki azt kell tennie, amit Illés mond. Isten előtt mindig megszűnik az emberi hierarchia. Isten előtt azé a szó, aki az Ő ügyét képviseli. Isten előtt annál van a hatalom, aki az ő akaratát közvetíti, még akkor is, ha ez legtöbbször nem nyilvánvaló.

Illés parancsa Ahábnak az, hogy gyűjtse össze a Baal és Asérá prófétákat a Karmel hegyére, ahol majd ítélet születik. A számok nem túl biztatóak: Illés egyedül Baal 400 és Asérá 450 prófétájával, az ide-oda hajlongó néppel és a királlyal szemben. De Isten országában sohasem azon dől el a győzelem, hogy kevesen vagy sokan vannak, hanem azon, hogy hol van az Úr! A győzelem mindig Istené. Függetlenül a tömegtől és emberi erőktől.

Bár sokan lettek mártírok Isten ügyéért, Isten mégis győztesekként beszél róluk, mint akik jutalmat kapnak. Láthatjuk tehát, hogy Isten szerint győztesnek lenni teljesen mást jelent, mint a mi emberi dimenziónkban. Gondoljunk Krisztusra: Bár meghalt a kereszten, mégis Krisztus győzött.

Isten előtt győztesnek lenni lehet akkor is, amikor az emberek előtt vesztesek vagyunk. Az Isten szerinti győzelem a bűn feletti győzelem, az óember feletti győzelem, az önámítás feletti győzelem, nem a másik ember legyőzése. Legyen így „mert jutalmatok bőséges a mennyekben” (Mt 5,12). Ámen.

Kabai Kitty, 
a Debreceni Református Hittudományi Egyetem IV. éves hallgatója