2017. április 17., hétfő

Húsvét az érkeserűi gyülekezetben


Húsvét I. napján a Lk 24,5-8 alapján hirdetett igét Oroszi Magda lelkipásztor az érkeserűi gyülekezetben, az egykori és mai tanítványok feledékenységét középpontba állítva. Emlékeztetve a gyülekezet tagjait arra, hogy bár minden pontosan úgy történt, ahogy Krisztus megmondta – az emberek nem vették komolyan Jézus szavait. Minket, mai tanítványokat is fenyeget a veszély, hogy sok mindent olvasunk a Bibliából, sok igehirdetést hallunk, de nem jelent számunkra életváltozást a Jézus szava! Úgy folytatjuk életünket, mintha nem hallottuk volna szavait, az életünk krízishelyzeteiben elveszítjük a hitet, a reménységet. Kételyeink, téveszméink szűrőjén fennakad Isten kijelentése, sokszor csak azt fogadja be szívünk és agyunk, amit elképzelhetőnek tartunk. Ki kell gyógyulnunk ebből, mert Jézus azt mondja: a hallgatott és a komolyan nem vett Ige, vádolni fog bennünket ama napon! A befogadott Ige pedig életet jelent! Fogadjuk be tehát Őt, az Életet!

Ezután vettük magunkhoz a kegyelem jegyeit, és hallgattuk meg a felnőtt kórus bizonyságtevő énekeit az életét értünk áldozó Bárányról. 


Húsvét II. napján pedig a Mt 27,66 verse szolgált alapigeként a délelőtti istentiszteleten, folytatva az előző napi gondolatmenetet, hogy voltak, akik emlékeztek Jézus ígéretére, hogy harmadnapon feltámad, ők viszont nem hitték ezt, és minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy Jézus életének története végérvényesen lezáruljon. Követ, szigorú őrséget rendelnek a sírhoz, hogy ne legyen Jézus életének folytatása életükben. Ma is előfordul – akár tudatlanul is, hogy a magunk hatalmával visszaélve, gőgös elbizakodottságunkkal, bizalmatlanságunkkal, hitetlenségünkkel, dicsőségvágyunkkal, értetlenségünkkel, kételyeinkkel mi gurítunk hatalmas „köveket”, akadályokat Jézus sírjához, hogy feltámadását életünkben megakadályozzuk!

De jó hallani, hogy Isten, aki a világot a semmiből teremtette, számára Fia feltámasztása, és a mienk sem lehet akadály! Jó, erőt adó hinni ebben az Istenben. Megnyugtató számunkra az asszonyok felismerése, hogy Jézus nem bebalzsamozásra szoruló test, emlék, hanem mindent átható, élő valóság, aki találkozni akar velünk, és kísérni életünk útján. 


Az igehirdetést követően „Köszöntünk téged győztes áldozat!” címmel került megrendezésre gyülekezetünk gyermekei közreműködésével, illetve Gábor Erika és Szkirkánics Edina tanítónők vezetésével, és Nyéki Enikő kántornő szolgálatával az ünnepi műsor.

Érted szól a harang! Hív, hogy jöjj te is velünk, és kísérjük el együtt a Győztes Áldozatot, a Szenvedések Férfiát, Jézust a nagyheti úton. Hív a harangszó, hogy győzelmének és áldozatának szellemi-lelki javaiban te is részesülj, s a képzeletbeli út végére kissé boldogabb légy, mint annak előtte. Érted szól a harang, a te lelkedért. Emlékeztet arra, hogy támaszt találhatsz Jézusban, aki veled marad, amikor megaláznak, kigúnyolnak, amikor sorsod golgotai keresztje feltűnik előtted. Érted szól a harang, mert érted történt minden a nagyhéten!” – hangzott a bevezetőben, és a műsor végén érezhettük és megérthettük, hogy tényleg minden értünk történt!

Az igehirdetés után találó volt a műsor befejezéseként hallani Füle Lajos: Az eltemethetetlen című versét, mely szembesített minket is bűnünkkel:

Temetgetik ma is… Hiába… mert Ő MAGA AZ ÉLET!

Őszinte szívvel imádkozunk azért, hogy gyülekezetünk tagjai ne temetgetni akarják az Urat, hanem minden egyes harangszóban Isten hívását és biztatását hallják: „Én veletek vagyok a világ végezetéig!

Zengjenek hát Róla ma is a harangok!

Zengjük mi is hittel: Krisztus feltámadott!

Oroszi Magda,
érkeserűi lelkipásztor

Nagycsütörtöki diakóniai nap Érkeserűben


„Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mt 20,28) – mondja Jézus Krisztus tanítványainak. Küldetésének ezt a részét akkor szemléltette a leghatározottabban, amikor az utolsó vacsora előtt sorban megmosta tanítványai lábát.

Az érkeserűi gyülekezetben igyekszünk nem csak elméletben felidézni, mire tanított Krisztus, hanem gyakorolni is a szeretetszolgálatot egymás között. Gyülekezetünk szeretetszolgálata magába foglalja: gyermekeink megajándékozását gyermek bibliahetek végén, egy-egy ünnepi műsor után, karácsonykor; a rászoruló családok támogatását kenyérrel, ruhával, pelenkával, ágyneművel, alkalom adtán gyógyszerekkel, illetve szakorvoshoz való eljuttatással; a krízishelyzetben lévők megsegítését; a beteglátogatást; az iratmissziót és időseink gondjának könnyítését.

Elöregedő gyülekezetünkben lassan 10 év óta minden nagyobb ünnepen (Karácsony, Húsvét) a hollandiai Aalten-i protestáns testvérek bőkezű adakozásából segítjük mi is gyülekezetünk rászoruló, idős, beteg, 80 éven felüli tagjait élelmiszercsomaggal illetve a betegápoláshoz szükséges ágyneművel, pelenkával, ruhával. Így tettünk az ő jóvoltukból idén Nagycsütörtökön is, amikor az 50 segélyezett idős emberből 20 elfogadta meghívásunkat, hogy presbitereink segítségével, autókkal, feljöjjenek a templomba, hogy magányukból kiszakadva közelebb kerülhessenek egymáshoz, és az Ige és úrvacsora által közelebb kerülhessenek Istenhez is; valamint, hogy átadhassuk nekik az ünnepre szóló szeretetcsomagokat. Bár félve fogtunk a szervezéshez, gondolva arra, hogy csak kevés idős ember tudja elfogadni a meghívást, hiszen nekik már az ünneplőbe öltözés is fáradtságot jelenthet, vagy akár az autókba is kényelmetlen, nehéz lesz a be- és kiszállás, de Isten iránti hálával nyugtáztuk, hogy akik betegágyaikból fel tudtak kelni, akik találkozni akartak betegtársaikkal és a Feltámadottal, azok vállalták a nehézségeket is, és eljöttek. Jó volt látni szemükben az örömet, a csillogást és hallani hálás köszönetüket, boldogságukat, hogy hozzásegítettük őket ahhoz, hogy még átléphessék a templom küszöbét. Hálásak voltak az Igéért, az úrvacsora közösségéért, az élelmiszercsomagért, a holland és a helyi testvérek gondoskodó törődéséért. Mi pedig Nagycsütörtökön még inkább megérthettük jó „adni a szűkölködőnek”; jótéteménnyé válni, áldásul lenni, ajándékozni.

Mindazokhoz pedig, akik ágyhozkötöttségük miatt nem lehettek jelen még aznap, hazavittük az Igét és a szeretetcsomagot.

Hálásak vagyunk Istennek az Aalten-i gyülekezet támogatásáért – hogy általuk mi is támogathatunk. Isten áldása legyen az adakozó és a segítséget elfogadó testvéreink életén is, hogy mindannyian az Élő Istent áldhassuk jóságáért, gondviseléséért.

Egyedül Istené a Dicsőség!

Oroszi Magda,
érkeserűi lelkipásztor

2017. április 7., péntek

Bihardiószegiek Koltón


2017. március 12-én a Koltó-Katalini Református Egyházközség Presbitériuma és Ecsedi Árpád koltói lelkipásztor jóvoltából meghívást kaptunk a vasárnapi ünnepi istentiszteletre, melyen nemzeti ünnepünkre-március 15-re emlékeztünk.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékező ünnepi istentiszteleten, Bara László bihardiószegi lelkipásztor hirdette Isten igéjét a Mt 15,24 / Lk 19,41 és a Jn 15,13 igeversek alapján. Prédikációjában a szabadságról, a nemzettudatról, a hazaszeretetről és önfeláldozásról szólt, párhuzamot vonva Jézus és nemzeti hőseink egymás és a haza iránti önzetlen szeretetével.

Jézus szereti hazáját, Jeruzsálemet megsiratja, mert látja annak pusztulását. Az 1848-49-es hősök hazaszeretete példaértékű, látták szomorú jövőjét és ezen akartak változtatni. Jézusnak fáj nemzete sorsa. Nekünk is kell fájjon nemzetünk sorsa, a kérdés, hogy mi mit teszünk nemzetünkért? Képesek vagyunk-e feláldozni magunkat másokért. Jézus erre ad példát: meghalt értünk.

Ezt követően az bihardiószegi Asók István Református Énekkar szolgálata következett, majd ifjúsági kórusunk előadásával tettük szebbé, emlékezetessé e szép alkalmat. A Himnusz eléneklése után koszorúzással folytatódott a megemlékezés. A helyi és vendég elöljárók mellett a bihardiószegi egyházközség részéről Bara László tiszteletes úr és Kun Barna gondnok megkoszorúzták Petőfi Sándor és Szendrei Júlia egész alakos szobrát. Tudnunk kell, hogy a világon ez az egyetlen egészalakos szobor a híres házaspárról. Felcsendült Erkel Ferenc Szózat című műve a koltói kamarakórus előadásában, Fülöp Gábor kántor zenetanár vezetésével, majd szavalatok és néptánc előadásokkal folytatódott a megemlékezés. Kint, a falu szélén lévő református temetőben Gróf széki Teleki Sándor 1848-49-es magyar katona, honvédezredes sírjánál hajthattunk fejet.

Végső akkordként gyönyörűen hangzott a diószegi és koltói kórusok közös éneke a művelődési házban.

Tartalmas kirándulás is volt számunkra ez a nap, hiszen az ünnepség után alkalmunk volt megtekinteni a már említett gróf kastélyát, amely ma már múzeumként várja az érdeklődőket.

1846–47-ben – Gróf széki Teleki Sándor vendégeként – három alkalommal is megfordult koltói birtokán a kor híres költője, Petőfi Sándor. Ezek közül a látogatások közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. – október 19. közötti időszak, amikor az ifjú író hitvesével, Szendrey Júliával, itt töltötte a mézesheteket, miközben 28 új verssel gazdagította a magyar lírát. A költemények zöme például: a Szeptember végén című verse is a híres somfa alatti kőasztalon íródott. Nagy élmény volt számunkra a kastély ódon falai között sétálni tudva azt, hogy valamikor Petőfi Sándor tartózkodott ezekben a szobákban, járt-kelt ezeken a lépcsőkön. A kastély erkélyéről mi is láthattuk azokat a halhatatlan bérceket, amelyekről Petőfi így irt „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, / Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, / De látod amottan a téli világot? / Már hó takará el a bérci tetőt.

Sikerekben és élményekben gazdagon feltöltődve térhettünk haza otthonainkba. Isten áldása legyen a koltóiak vendégszeretetén és a bihardiószegi kórusok életén.

Ghitea Angéla
kántornő

Egyházmegyei lelkészértekezlet Érolasziban



Hideg, borongós napon érkeztek április 6-án tavaszi értekezletükre szinte teljes létszámban, immár második alkalommal Érolasziba az érmelléki lelkészek. Kárpótolt azonban bennünket a meleg fogadtatás, a hatalmas fákban és madárdalban gazdag templomkert, a kapott ige és tanítás. 


Az értekezletet bevezető áhítatot Botos Júlia vedresábrányi lelkipásztor tartotta a református Bibliaolvasó kalauz aznapra kijelölt igéje alapján: „Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárduskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére. Egyesek bosszankodtak magukban: »Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több mint háromszáz dénárért, és a pénzt a szegényeknek szétosztani.« És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: »Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot; amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.«” (Mk 14,3‑9) 


Jézus megkenetésének története nem egyszerűen egy különálló történet a Bibliában, hanem a nagyheti események része, mozzanata, a passiótörténet kezdete. A „leprás Simon”, akinek a házában zajlik a történet, minden bizonnyal egy korábban, Jézus által meggyógyított férfi lehetett, aki most mintegy hálából Jézust meghívja otthonába. Egy név nélküli asszony egyszer csak megjelenik a házban, és olajjal megkeni Jézust. Keleti szokás szerint pár csepp olajat csorgattak a vendégek szakállára, itt azonban egy egész edénnyit, sőt mindezt egy alabástrom edényből. Nem véletlenül tartották ezt akkor pazarlásnak, hiszen a 300 dénár, amibe az olaj került, egy napszámos éves keresetével vetekedett. Nem véletlenül haragudtak némelyek az asszonyra, hiszen azt a pénzt szegények megsegítésére is költhette volna.

Jézus azonban védelmébe veszi az asszonyt, ahogy mindenkit megvéd, aki Őt szereti. Sőt, ez az asszony az egyetlen, aki a nagyheti események során szeretetét mutatja ki Jézus iránt. Jézus természetesen előbb szeretett minket, az asszony csak válaszolt erre a szeretetre, akár a miatt is, hogy valamilyen nagy bűne megbocsáttatott, ami iránt most ilyen nagy hálát mutat. Ha velünk is jót tett Jézus, vajon megteszünk-e mi is mindent, ami tőlünk telik? „Előre megkente a testemet a temetésre” – veszi védelmébe Jézus az asszonyt. Így Jézus mint Királyunk, Prófétánk és Főpapunk megkapja azt az olajjal való megkenést, amit a húsvétkor a Jézus sírjához érkező asszonyok már nem tudtak megtenni.

Kovács Gyula, lelkészértekezleti elnök, margittai lelkipásztor „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.” (Mt 18,11) igeverssel köszöntötte a megjelent lelkészeket. Kezdeményezésére egy perc néma csenddel adóztunk eltávozott szolgatársunk, Székely Lajos nyugalmazott érszőllősi lelkipásztor emléke előtt. 


Az értekezlet előadását Kerekes József, Nagyvárad-rogériuszi református lelkipásztor tartotta „Az iszlám” címmel. A migrációval kapcsolatban nagyon is aktuálissá vált kérdést kellő távolságtartással és érdekfeszítően járta körül. Az előadásban az iszlám (odaadás, belenyugvás, békesség=salam) alapítójának, Mohamednek az életrajzáról és tanításairól hallhattunk. Arról, hogyan vált a „nincs más isten, csak Allah” és a társadalmi igazságosság Mohamed és az iszlám fő eszméivé; hogyan keletkezett az iszlám szent könyve, a Korán; hogyan írja felül Mohamed mekkai, toleránsabb tanításait medinai, radikálisabb nézetei. Az iszlám két fő ága, a 80%-ot kitevő szunniták és a 20%-ot kitevő síiták irányzata mellett hallhattunk a radikálisabb vahabiták, a keresztény és muszlim elemeket ötvöző alaviták, valamint a miszticizmust képviselő szufisták tanításáról is. Végül a keresztény tanok és az iszlám tanításának ellentéteit ismerhettük meg dr. Rashwan Mohamed, Magyarországon élő, egyiptomi származású vallásfilozófus párhuzamba állítása révén. 


Az értekezleti és lelkész-továbbképzési tudnivalók ismertetését követően került sor az egyházmegye lelkészi közösségében először részt vevő, nemrég megválasztott Gecse Tamás értarcsai lelkipásztor köszöntésére és bemutatkozására, valamint Bozsoky Jonathán székelyhídi segédlelkész kiköszönésére, aki a magyarországi Kokad gyülekezetébe kapott kinevezést. Isten áldása legyen szolgatársaink életén, szolgálatán, családján és gyülekezetén! 

Ezúton is köszönetet mondunk Futó Ferenc házigazda lelkipásztornak és az érolaszi gyülekezetnek, asszonytestvéreknek, hogy nemcsak helyet biztosítottak az értekezlet számára, hanem gazdag ebéddel is vendégül láttak bennünket. Isten gazdag áldása legyen a gyülekezeten, lelkipásztorán és családján!

Oroszi Kálmán,
érseléndi lelkipásztor


2017. április 5., szerda

Református Érmellék 2017/4


Megjelent a Református Érmellék 2017. évi áprilisi száma.
Megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban.

A tartalomból:

Sola Scriptura
  • A hónap igéje
Örök reformáció
  • Reformációi fogalomtár (4. rész)
  • Reformációi színes ablak (4. rész)
  • Az előreformátorok Bibliája (3. rész) 
  • 96 tétel az egyház jövőjéről (4. feladat)
Olvasó
  • A tökéletes lelkész
  • A fává nőtt szemtanú (novella)
  • In memoriam Székely Lajos (1933‑2017)
ÉRDA
  • Vendégek a micskei Sámuel Bentlakásban
Gyülekezeti hírek
  • Imahét Érmihályfalván
  • Az Érseléndi Egyházközség képes története
  • Toronysisakcsere Poklostelken

2017. március 20., hétfő

In memoriam Székely Lajos (1933-2017)


„A királyok Királya vár ránk békét adón, / A könny után hozsánna: kereszt után a trón.” (385. Halleluja-ének)

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Tim 4,7)

Fájó szívvel, de Isten akaratába megnyugodva tudatjuk, hogy az Érszőllősi Református Gyülekezet egykori lelkipásztora,
 

Székely Lajos
 
nyugalmazott lelkipásztor

2017. március 13-án, életének 84. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2017. március 18-án, szombaton volt az érszőllősi ravatalozó kápolnától.

Isten vigasztalja gyászoló szeretteit.

***

Köszönetet mondunk a család nevében mindazoknak, akik a gyászistentiszteleten való jelenlétükkel adóztak Székely Lajos, nyugalmazott lelkipásztor emlékének és fejezték ki együttérzésüket a gyászolókkal. Isten vigasztaló Igéje a Római levél 8. részének 35-39. verseiből szólt. Lelkipásztor testvérünknek a megpróbáltatásokban diadalmas élete bizonyságtétel Isten megtartó szeretetének hatalmáról. Az alábbiakban közreadjuk a temetésen elhangzott nekrológot és búcsúztatót.


Nekrológ és búcsúztató


Székely Lajos a Szatmár megyei Érszentkirály községben született, 1933. június 23-án. A hétosztályos elemi iskola befejezése után a zilahi Wesselényi Kollégiumban tanult tovább, itt érettségizett 1953-ban.

Középiskolai tanulmányai végeztével felvételt nyert a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. 1959. március 14-én, utolsó éves teológiai hallgatóként, négy rendszerellenes vers másolatának birtoklása miatt a Securitate letartóztatta. A kolozsvári Törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte. Öt évet töltött börtönben, ártatlanul meghurcolva, majd 1964-ben, az általános amnesztia alkalmával szabadult. A börtönévek után sem torpant meg, erőt merített, hogy célját, a Teológia befejezését elérhesse.

1968-ban házasságot kötött Kelemen Erzsébettel, akivel ötven éves házassági évfordulót ünnepelhettek volna a közeljövőben, tisztességben és szeretetteljes együttlétben. Házasságuk gyümölcseként született meg lányuk, Ildikó, 1970-ben, aki Fángli Istvánnal kötött házasságot, és két unokával örvendeztették meg a nagyszülőket: Mátyással és Henriettával.

Nagy munkabírással és munkaszeretettel 14 évet dolgozott kőművesként egy építkezési vállalatnál. Lelkészi tanulmányait 1979-ben folytathatta, miután minisztériumi engedélyt kapott, és 1980-ban fejezte be. Érszőllősre kapott kinevezést, ahol nyugdíjba vonulásáig 22 évet és két hónapot szolgált. Korábbi leírásában így fogalmazott ezekről az évekről: „Szerettem az érszőllősi református gyülekezetet, mert tagjai jó lelkűek és megértőek voltak.”

Derűsen, békésen, nagy türelemmel és szeretettel fordult embertársai felé, szolgálatában a közösséggel való foglalkozás éltette. Amíg ereje engedte, aktívan és kitartóan szolgált az érszőllősi dalárdában, és vett részt a nyugdíjas lelkészek nagyváradi bibliaóráján. Nagyra értékelte azt az elismerést, hogy 2012. augusztus 23-án Érszőllős díszpolgárává avatták.

Megbízható, segítőkész emberként igyekezett mindenhol helytállni. Mindvégig tiszta elmével, olykor a világirodalom rímeivel derítette jókedvre a körülötte élő embereket, akik betegsége alatt is megbecsüléssel és gondviseléssel fordultak felé. Szerettei aggódva vettek tudomást egyre súlyosbodó betegségéről, de bizakodva reménykedtek a gyógyulásában. Fáradhatatlanul vették körül felesége és leánya mellett egy kedves, segítőkész szomszédasszony is.

Ha tehette volna, Székely Lajos atyánkfia maga személyesen vett volna búcsút mindenkitől, de most ravatalánál tőle búcsúznak felesége, leánya, veje, unokái, testvérei, magyarországi rokonai, egykori lelkésztársai, kollégái, a református dalárda tagjai, kórustársai, barátai, jó szomszédjai, egykori gyülekezeteinek, Érszőllősnek és Szolnokházának tagjai, a helybeli más felekezetű gyülekezeti tagok és a végtisztességet tévő gyülekezet.

Méltóságteljesen, panaszmentesen viselte végig az élete megpróbáltatásait. Szerény, csendes, becsületes életet élt, és ezeket a maradandó, követésre méltó értékeket hagyja hátra az utána jövő nemzedékeknek. Leomló porsátorát az érszőllősi temetőkert fogadja be a boldog feltámadás reménysége alatt. Emléke legyen mindvégig áldott a szívünkben.

Illyés Tamás, 
érszőllősi lelkipásztor

A fává nőtt szemtanú (novella)


Tizenkét éves gyermek voltam, amikor először mentem Debrecenbe. Az a szép tavaszi nap 1545-ben örökre emlékezetes maradt számomra.

Családommal a partiumi Érmellékről, Nagymihályfalváról jöttünk. Újdonság volt számomra a szekerezés, mert mi addig csak csónakkal vagy tutajjal közlekedtünk. Reméltük, hogy az alföldi emberek szívesen megveszik a Szent Mihály napi vásáron az érmelléki mocsári nádból készült kasitákat. A Váradi-kapun át érkeztünk Boldogfalvára, majd Debrecenbe. Délről céloztuk meg a várost. Ekkor láttam először polgári házakat. Némelyek emeletesek voltak. Nálunk Érmelléken a kúriák voltak a legnagyobb lakóépületek. Azokon kívül a lakosság nádfedeles vályogkunyhókban élt.

A Szent András-templom déli oldalán kezdődött a vásár. Felállítottuk sátrunkat mi is, mely szürke vászonból készült. Úgy láttam, rajtunk kívül még sok céhmester is eljött, hogy eladhassa áruit. Szomszédunk egy pék és egy tímár volt. Az utóbbi bőrtarsolyokat árult, amelyek a szivárvány mindenféle színében pompáztak. A pék árui finomabbnál-finomabb bejglikből, ropogós kenyerekből és zamatos cipókból álltak. Kellemes illatok csapták meg orromat. Összefutott a nyál a számban. A bejgli illata ismerős volt, az otthonira emlékeztetett. Mivel nem volt sok vásárlónk, engedélyt kértem szüleimtől, hogy körbenézhessek. Örömmel tekintettem meg a fazekasok műveit. A kancsók, tányérok nagyon tetszettek. Bárcsak én is ilyen csuprokból ihatnék, mint amilyet itt láttam! A nálunk is használt motívumok: a madár, a virág és a levél már jó ismerőseim voltak. Találkoztam olyan debreceni árusokkal, akik mézeskalácsot kínálgattak. Az édességet mezei virágok díszítették. Biztosan finom lehet, hátha vásár végén kapok én is ilyet emlékbe – gondoltam, s még ott kavargott lelkemben a képzelet, már egy kasitáért cserében egy szívekből álló füzért kaptam. Gondoltam, hazaviszem testvéreimnek. Szeretik a vásárfiát. Később is körbejártam az árusokat, még szöveteket és fali kárpitot árusító néniket is láttam. Többnyire növényi motívumok díszítették azokat: gránátalma, levéldíszek, tulipán, szegfű és tavaszi rózsa. Életemben akkor tapogathattam először bíborszínű selymet. Egy pillanatra nemes kisasszonynak érezhettem magamat. Meglepetésemre egyszer csak egy gazdája kezén pihenő sólymot pillantottam meg. Az erős madár úgy figyelte a körülötte járkáló embereket, mintha zsákmányra lesne. A sólyom el kezdett szemezni velem. Éles, erőteljes tekintetétől kicsit meg is hátráltam. Visszaindultam családomhoz, biztonságra vágytam, no meg feltorlódtak vásárlóink, kellett a segítség.

Délben megszólalt a híres templom harangja. Egyszer csak kürtszóra lettünk figyelmesek. Vevőink szerint Ambrosius püspök volt az. Szentbeszédével igyekezett visszatéríteni a lakosokat a római hitre:

– Kedves testvéreim! – kezdte a hitszónok szabadtéri beszédét. – Kegyelem néktek és békesség Istentől. Ámen. „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene!” – írja Szent Pál apostol a korinthusi gyülekezethez. Azért szólok most hozzátok, hogy tudjátok meg, ez ige szerint Isten nem zűrzavarban szeretné, hogy éljünk, hanem békességben. Nem akarja, hogy hitbéli szélvészek legyenek hívei között. Tehát ne higgyetek rajtunk kívül másoknak! Ne higgyetek mások tévtanításában! Az eredeti, katolikus vallásunkhoz igazodjatok! „A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térjetek el, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben.” – írja ismét Szent Pál apostol. Tehát ne higgyetek semmiféle tévtanító, hízelgő beszédnek, mert az, aki mondja, az is bűnt követ el, de, aki szívébe zárja a hamis beszédet, az még nagyobbat vétkezik. Ne higgyetek az anyaszentegyházat bomlasztó papoknak! Ne hallgassatok a pápát megtagadókra! A Szentháromság mellett a pápa a mi másik vezetőnk. Nem tagadhatjuk meg rendeléseit. Szentségeinket sem! Bűnbocsátó cédulákat is vennünk kell, hogy elhunyt családtagjaink és a magunk lelke az örök dicsőségbe jusson. Továbbra is kérlek benneteket, ragaszkodjatok szent hitünkhöz. Az Úr legyen veletek!

– És a te lelkeddel! – válaszolták hívei.

Emlékeim szerint Ambrosius a maga módján hatásosan szónokolt. Jól kitervelte gondolatait. Nem véletlenül mondott a templom előtti téren beszédet. Tudta, hogy így jobban felhívhatja magára a figyelmet, sok ember hallgatja. Jómagam ekkor már az evangélium szerint reformált hitben éltem, így nem ragadt meg szívemben beszéde. Meggyőződésem amúgy is, hogy a portékákat lehet árulni a vásáron, de nem az igaz hitet. Nem sokkal később a vásári tömegből hirtelen egy pap lépett elő. A szóbeszéd szerint Bálint volt a neve, s már régebben hátat fordított a pápista hitnek. Vitatkozni kezdtek. Sajnos nem minden szavukat hallottam, mert még mindig sok volt az érdeklődő portékáink iránt. De amit hallottam, arra tisztán emlékszem:

– Ilyen hamar más tanításhoz pártoltok, pedig nincsen más evangyélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarnak fordítani Krisztus evangyéliumától. – mondta Ambrosius.

– Ne forgassa ki a szavaimat! Mi nem más örömhírt hirdetünk. Éppen ahhoz próbálunk igazodni, mert a Biblia az alapja hitelveinknek! – így szólt Bálint.

– A pápát megtagadjátok. Milyen dolog ez? Az egyház fejét?

– Ahogyan Pál apostol is írja: „Tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” A pápai tételek emberi parancsok és hirdetések. Tehát a pápa rendelései sem olyan fontosak. A pápa nem akar elengedni és nem is engedhet el semmilyen büntetést, melyeket belátása szerint kirótt. A búcsúcédulákat is ő rendelte el. Az ebből befolyó pénzt inkább a szegény emberek támogatására kellene fordítani. A Bibliában nem olvasunk bűnbocsátó cédulákról, tisztítótűzről, a mennyországba ezek nélkül is bejuthatunk. A búcsúcédulák csupán a pápa anyagi haszonszerzését szolgálják.

– Mint pap te is felesküdtél az említett tanokra. Nem tagadhatod meg az egyház fejének rendelését!

– Igenis megteszem! A búcsúk is fölöslegesek. Tévednek azok, akik azt hiszik, a búcsú folytán bűnöktől szabadulnak.

Ekkor egy vásárló a kérdéseivel megzavart, de valamivel később Bálint pap szájából még ezt hallottam:

– Péter is ezt írja első levelében: „Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy ő a dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek”; „mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások: gondolkodásotokban, meggyőződésetekben jussatok egyetértésre.” Ne legyen reám irigy, amiért a debreceni lakosok közül is sokan igazat adnak nekem.

Később arra lettem figyelmes, hogy Ambrosius hangosan felkiáltott, és ezt mondta:

– Kálvin tanaiból sohasem lesz vallás! – majd letépett egy ágat az útszéli líciumbokorról és beszúrta a földbe, épp az akkori papi lak ablaka alá, és így folytatta: – Akkor lesz valami ebből az új hitből, amikor ez a földbe szúrt líciumvessző fává nő!

Bálint pap erre így válaszolt: – Akkor fa lészen belőle!

Ez a mondat mind a mai napig itt cseng a fülemben. Sajnos az elkövetkező években nem tudtam árulni a Mihály napi vásáron. Édesapám meghalt, s így családom szegényebb sorsra jutott.

Később, mikor már én is családot alapítottam, életemnek harmincadik évében, ismét eljutottam Debrecenbe. Jómagam lettem gyülekezetem kántora. Mivel Nagymihályfalva iskolája is a Debreceni Kollégium partikulájává vált, rektort kellett kérnünk a tiszteletes úrral a helybéli iskolának. Szívesen fogadtak minket és ki is segítettek bennünket. Aznap elcsodálkoztam azon, hogy a líciumvessző már kisebb fává cseperedett.

Most, hogy életemnek alkonyán járok, s a 90. évemet taposom, csak dédunokáim mesélnek a líciumfáról*, ami elmondásuk szerint már komoly fává növekedett. Nekik megadatott, hogy Debrecen híres kollégiumában tanuljanak.

Az az egyetlen álmom, hogy halálom előtt még egyszer láthassam a líciumfát, vajon fává nőtt-e a szemtanú, amely egykorú saját és gyülekezetem hitével…

Itt szakad meg az a töredékes kézirat, amelyet anyai dédnagyanyám padlásán találtam, aki nemrégiben halt meg 98 évesen. Nagymamám meg van győződve arról, hogy a szöveget valamelyik ősünk írhatta a 16-17. század fordulóján, hiszen a családi emlékezet úgy tartja, hogy őseink között már a reformáció századában is akadt néhány írástudó kántor, tanító és lelkész. Olykor elgondolkodom azon, vajon teljesült-e e szöveg írójának utolsó vágya, láthatta-e még egyszer a fává nőtt ördögcérnát (mert hát sokféle neve van nyelvünkben ennek a szívós cserjefélének)?!

(*) A líciumfa napjainkban is minden tavasszal virágzik. Mára már teljesen benőtte az egykori papi lak vasrácsos ablakát. Az épületet régen lebontották, csupán a rácsozat maradt meg belőle. Aki a reformáció egyik csodáját látni szeretné, az feltétlenül nézze meg. A líciumfa még most is a Nagytemplom nyugati csücskénél zöldell. Talán épp azon a helyen, ahol az említett vita folyt. Személy szerint én is tizenkét évesen csodáltam meg először ezt az iszalagot, amikor Érmihályfalváról Debrecenbe hoztak szüleim. Azóta is érdekel eredete, legendája. Refis gimnazistaként sokszor sétálok el előtte, és mindig újra és újra csodálattal tölt el eredete. A hagyomány szerint a líciumfa szemtanúja volt a reformációnak, és ha az Isten is úgy rendeli, még sokáig fog virágozni ott.

Balázs Eszter,
Érmihályfalva

(A novella a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Reformációi Emlékbizottsága által meghirdetett országos novellaíró pályázaton I. díjat nyert. A szerző Balázs Eszter, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 10. D. osztályos tanulója.)

2017. március 13., hétfő

Vendégek a micskei Sámuel Bentlakásban


Mindig öröm számunkra, amikor vendégek érkeznek hozzánk… A gyerekek, ha tudnak arról, hogy valaki meglátogat bennünket, boldogan várják az érkezőket. Rendet raknak a szobáikban, naponta többször is, próbálnak jobban viselkedni, mint máskor, azon gondolkodnak, milyen ajándékot készítsenek a vendégek részére, s eltűnődnek azon, vajon ők kapnak-e majd ajándékot?! Ilyenkor ünnepi hangulat uralkodik az egész házban, hiszen minden látogatás fényt visz Bentlakásunk megszokott rendjébe, életébe.

Így volt ez idén januárban is, amikor, Istennek hála, több látogatónak is örvendezhettünk a hónap folyamán. Meglepetés volt számomra, mikor egyik nap felhívott a szilágybagosi református lelkész, Nagy Tibor, és mondta, hogy szeretnének meglátogatni bennünket néhány gyülekezeti tag kíséretében. Látogatásuk alkalmával nem jöttek üres kézzel, hiszen ajándékokat kaptunk tőlük mind a gyerekek részére, mind pedig a Bentlakásnak hoztak különböző használati eszközöket, háztartási gépeket, amit azóta használunk is mindennap.

Köszönjük ezúton is önzetlen segítségüket, Isten áldja meg mind a lelkészházaspárt, mind pedig a gyülekezet tagjait, hogy ebben az évben a Sámuel Bentlakás gyermekeire gondoltak akkor, amikor segíteni, támogatni akartak. 


Ugyancsak január folyamán az Érmelléki Egyházmegye diakónusa, Balla Júlia is ellátogatott újra hozzánk. Köszönjük neki, hogy sokat gondol gyermekeinkre, hiszen most is ajándékkal jött, minden gyerek számára hozott egy-egy kis csomagot, amelyek a kiosztás után nagy örömmel ki is lettek bontogatva.

Bentlakásunk ajtaja a jövőben is mindig nyitva áll, a látogatókat pedig továbbra is szívesen fogadjuk és várjuk! 
 
Bertalan Csilla, igazgató

2017. március 7., kedd

Református Érmellék 2017/3

 
 Megjelent a Református Érmellék 2017. évi márciusi száma.
Megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban.

A tartalomból:

Sola Scriptura
  • A Biblia az idős korról
  • A hónap igéje
Örök reformáció
  • Reformációi fogalomtár (3. rész)
  • Reformációi színes ablak (3. rész)
  • 96 tétel az egyház jövőjéről (3. feladat)
  • Az előreformátorok Bibliája (2. rész)
Olvasó
  • Lelkipásztor kerestetik
  • A reformáció 500 éves évfordulójára (2. rész)
  • In memoriam dr. Kürti László
  • Bessenyei István: Emlékezés (9. rész)
ÉRDA
  • Ajándékok még karácsony után is  
Gyülekezeti hírek
  • Megemlékezés Vedresábrányban
  • Imahét Székelyhídon
  • Imahét Érkeserűben