2017. október 12., csütörtök

Őszi lelkészértekezlet Jankafalván



Október havában, egy csodás őszi napfényes reggelen gyülekeztek össze az Érmelléki Református Egyházmegye lelkipásztorai az őszi lelkészértekezletre, amelynek helyszíne ezúttal Jankafalva volt.

Szeretetetteljes fogadtatásban volt részünk, hiszen már érkezéskor finomságokkal várt bennünket a jankafalvi gyülekezet.A testi felfrissülés és táplálék után következett a lelki felüdülés. Az értekezleten Bodnár Lajos éradonyi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét Máté evangéliumának 5 fejezetéből a 9-12. verseket választva alapigeként. A boldogmondások alapján pedig igyekezett szólni számunkra a boldogsáról. Hogy, mikor, mitől teljesedhet be az életünkben? Mikor boldog az ember? S azért, hogy jobban érzékeljük ezért szólt a boldogtalanságról is, ami valaminek a hiányában lelhető fel. 


Igehirdetésében több alkalommal is utalt a napokban tartandó megemlékezésre, az aradi tizenhárom vértanúra, akik életüket adták, azért hogy a békességen munkálkodjanak. S ennek a harcnak kapcsán beszélt a békességről, amelyről azt mondja Jézus Krisztus, hogy boldogok a békességre igyekezők, mert övék a mennyek országa. De mi is az igazi békesség, miként van jelen az életünkben? Milyen sokszor megtörténik, hogy papíron békességben élünk, azonban mégsem ez jellemez minket.

Aztán a következő boldogmondás alapján tovább folytatta felytegetését, amely szerint, boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Mit jelent az igazság? Azt, hogy igaz vagyok, hogy igazként viselkedek, Jézushoz igazodok. Fontos dolog, hogy életünkkel rámutassunk arra, aki maga az igazság. De vajon mai világunkban érdemes igaznak lenni? Érdemes Krisztus követőnek lenni? Amikor üldözés és szenvedés vár az emberre?

S ezekre a kérdésekre megkaphattuk a választ, hogy igenis érdemes, akkor ha valóban mindezeket Krisztusért vállalja az ember. Mert azok, akik mindezeket elszenvedik, bőséges jutalomban részesülnek. Nem elég csupán emlékezni a múltra, szükség van arra hogy mi magunk is küzdjünk, harcoljunk, a hitnek a fegyvereivel a jelen helyzetnek megfelelően.

Ezt kell tenni mindenkor, s akkor valóban a háborúság közepette is békességünk lehet, nem saját erőnkből, hanem Krisztus által. 


Az igehirdetést követően Kovács Gyula, lelkészértekezleti elnök köszöntötte a résztvevő lelkipásztorokat, valamint a meghívott előadót, nagytiszteletű Derencsényi Istvánt, Debrecen Kossuth utcai gyülekezet lelkipásztorát, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzőjét. A lelkipásztorok köszöntésében Dániel próféta könyvéből olvasta Isten igéjét a 4-edik fejezet 31-dik versét. Hangsúlyozza, hogy a reformáció 500-dik esztendejében tartozunk azzal, hogy kellő módon emlékezzünk. S az előadás által lelkipásztori közösségünkben szeretnénk megadni a kellő tiszteletet a reformátori tanításnak, a reformátori örökségnek.

Derencsényi István lelkipásztor előadása következett, amely címe: A reformátori solusok. Az előadó elmondta, hogy a téma meghatározó a reformátori tanításban. A 4 illetve 5 „soluson” áll vagy bukik egyházunk teológiája. Luther Márton, akkor, amikor a német bibliafordítását készítette, akkor a Római levél fordításakor betoldotta a 3,28-ba az egyedül szócskát, amely az eredeti görög szövegben nem szerepel. Azonban ezáltal a szócska által hangsúlyozni akarta azt a felfedezést, amely számára nagyon lényeges volt. 


De miért van 4 illetve 5 solus, ha az egyedüliről beszélünk? Tulajdonképpen ezek a solusok egyet jelentenek, kizárólagosságot. De nem szabad úgy érteni, hogy egymást kiegészítik. Úgy lehet elképzelni, mint egy nyakéket, amelyen drága kövek vannak. Ezek a drága kövek pedig egyenként is nagyon értékesek, egyenként is nagyon sokat érnek. A solusok nem kiegészítik egymást, hanem egyenként is nagyon értékesek, nagyon fontosak, s mindegyik olyan alaptételt mond ki, amely helyreteszi azokat a félreértéseket, amelyek kialakultak a reformációt megelőző időszakban.

Végül az előadó egyenként beszélt a solusokról, a Sola Scripturaról, Sola fidéről, Sola gratiaról, Solus Cristusról. S mindegyik solusnál kiemelte, hogy ezek a tételek, ezek a tanítások, mivel szemben alakultak ki. Bibliai igékre hivatkozva fejtette ki, hogy miért egyedül a Szentírás, a Szentírás és a tradíciókkal szemben, miért egyedül a hit, a hit és a jó cselekedetekkel szemben, miért a kegyelem, a kegyelem és a jó cselekedetekkel szemben, miért egyedül Krisztus, Krisztus és a szentekkel szemben.

Minden solus egy irányba mutat, az Isten irányába, akiről azt mondja Kálvin: A teremtett világ Isten dicsőségének színhelye, minden őróla beszél, ezért minden dicsőség egyedül őt illeti, s így hangozhatott el az utolsó, ötödik sola: Soli Deo Gloria.

Az előadást követően egy kötetlen beszélgetés alakult ki, amely alkalmával a lelkipásztorok, kérdéseiket, meglátásaikat osztották meg egymással, s érezte mindenki, hogy miként épülünk egymás hite által.

Kovács Gyula ezt követően szeretettel köszöntötte az egyházmegye lelkipásztorai nevében Tokár Sándort és Imolát, akik a csokalyi egyházközségbe érkeztek, valamint két hatodéves teológiai hallgatót Péter Tibor Leventét és Oláh Krisztiánt, akik ebben az évben a margittai és a székelyhídi gyülekezetekben szolgálnak.

Rákosi Jenő esperes is köszöntötte a lelkipásztorokat, köszönetet mondott mindazoknak, akik vele együtt részt vettek Kolozsváron, a reformációi ünnepen. A tartalmas napunkat követően újabb finomságokat készített a jankafalvi gyülekezet, amelyet közösen fogyasztottunk el. Hálás szívvel köszönjük a szervezőknek, hogy minden körülményt megteremtettek a számunkra, az előadónak, hogy tartalommal töltötte meg találkozónkat, de elsősorban a mindenható Istennek köszönjük a reformátori tanítás által: Soli Deo Gloria, Egyedül Istené a dicsőség.


Botos Júlia
lelkipásztor

2017. október 6., péntek

Szeretet mint végrendelet (áhítat)

Textus: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,34-35)

Kedves Testvérek!

Többször is olvastam és hallottam prédikációkban a felolvasott igeszakaszról, hogy Jézus végrendeleteként említik a missziói parancs mellett. Végrendelet, de nem abban az értelemben, amit mi hétköznapi módon értünk alatta, mintha Jézus nem ugyan úgy élne tovább, azután is hogy felmegy az Atyához, hanem úgy, hogy innentől a tanítványok fogják Jézust képviselni az emberek között, és ebben Jézus konkrét útmutatást ad nekik. Ő tanítványainak adta ezeket a parancsolatokat, mégis mi is azt érezzük nekünk is ez a feladatunk, tőlünk is ezt várja el.

Bár a missziói parancs Jézus feltámadása után, míg a felolvasott Ige keresztrefeszítése előtt hangzott el, mégis közös bennük, hogy mindkettő a jövőre vonatkozik, arra a földi időszakra, amikor Jézus már nincs a Földön emberi testében.

Mint ahogy az események sorrendjében is a felolvasott Ige hangzott el hamarabb, és majd csak később a missziói parancs, úgy van egy lelki sorrend is a két végrendelet között. Érdekes ugyanis, hogy Jézus új parancsolatként határozza meg a szeretet parancsát. Ha valami nem tűnik újnak, akkor az a szeretet parancsolata, hiszen már Mózes harmadik könyvében is arra hívja Isten a népet, hogy úgy szeressék még a közöttük élő jövevényeket is, mint magukat, emlékezve arra, hogy ők is jövevények voltak Egyiptomban. Majd a Hegyi Beszédben is Jézus az ellenség szeretetére hívja a hallgatóságot. Önmagában a szeretet, mint Isten parancsa, és mint hozzá kapcsolódó érték a Szentírás egyik korában sem volt idegen. Mégis oka van, hogy Jézus új parancsolatként említi a szeretetet.

A felolvasott Igét megelőzi az a rész, amikor Jézus együtt van tanítványaival és kiderül, hogy Júdás fogja őt elárulni. Ennek kapcsán szól megdicsőüléséről és arról, hogy már csak kis ideig lesz velük, mert a szenvedés útjára senki nem kísérheti el, ezt egyedül járja végig, de végrendeletét tanítványaira hagyja. Új parancsolatról beszél tehát Jézus, mert megdicsőülésével, a világ megváltásával egy új korszak kezdődik. Ez az új szeretet nem új etikai mércét jelent, hanem ez maga a Krisztusban hívő tanítványok gyülekezetének törvénye, ismertető jele: „arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (34. v.) Az egymáshoz való viszony rendezett példájaként pedig önmagát állítja. Azért új, mert ettől a ponttól kezdve a szeretet egy életen át tartó gyakorlat, nem pedig empátia, mint a jövevények szeretete. Új, mert Tőle ered, az Ő Lelke által leszünk képesek rá. Azzal, hogy Jézus önmagát állítja az új szeretet példájaként egyértelműen kijelenti, hogy a Krisztushoz tartozóknak nem lehet semmilyen feltétele a szeretetben. Ez az új szeretet tanít meg az emberi együttélés titkára.

Új, mert annak az új világnak, és az új világ polgárainak a jele, ami történetileg még eljövendő, de lényegileg már megvalósulhat, ha mi, akik kaptuk megtartjuk. Ennek a szeretetnek a gyakorlása itt a földön valósággá teszi a láthatatlan és fölfoghatatlan üdvösséget. Új, mert Krisztus váltságmunkája óta olyan új generációk támadnak, akik szerethetnek azon az alapon, ami a kereszten történt. Ez a lehetőség a mennyből jött a földre. Azt mondja a prédikátor „nincs új a nap alatt”, ez igaz, de csak ránk, emberekre, és nem Isten hatalmas tetteire nézve. Most új szeretet támad a nap alatt, mert Krisztus azért jött a világba, hogy szeressen minket mindhalálig. Ezért tudják azok az emberek is szeretni egymást, akik nemrég még versengtek az első helyért, emberek, akik a mennyek országában a legnagyobbak akartak lenni, emberek, akik Krisztus szeretete által, bár meghalnak, de íme élnek, akik bár bűnösök, de íme tiszták, akik természetükből adódóan önzőek, de a lehetetlen lehetségessé válik Isten által, mert szeretni fogják egymást. Új dolog támad a földön, az a Szeretet, amely meghalt a világért. A szeretetnek olyan forrása ez, amely időt és teret felölelve kifogyhatatlanul táplál.

De hogy kapcsolódik mindez a másik végrendelethez, a missziói parancshoz? Úgy, hogy az új szeretetparancsolat az előfeltétel. Csak úgy válhatunk tanítványokká és csak úgy keresztelhetünk, ha előbb úgy szeretjük egymást, ahogy Krisztus szeretett. Ha Krisztus szeretetének a jele rajtunk van abban, hogy egymást szeretjük már félig teljesítettük a missziói parancsot. Legyen így!


Kabai Kitty, 
IV. éves teológus

Tizenöt év áldása Jankafalván


Szeptember 24-én ünnepre hívta a jankafalvi templom harangja a falu lakóit, ugyanis ezen a vasárnapon került sor a templom 15 éves fennállásának megünneplésére. Igaz, 2002-ben augusztus havában volt a szentelés, de Rijssen-i testvérgyülekezetünk kérésére szeptemberre halasztottuk az ünnepet, hogy ők is velünk együtt lehessenek. Így történt, hogy Hollandiából egy igen szép számú küldöttség – 25 fő – érkezett az ünnepi napra. 
 

 Gyülekezetünk egész héten lelkesen készült a vendégek fogadására. Ráadásul az ünnepre való készülés közben az is kiderült, hogy nemcsak a templom 15 éves, hanem a testvérgyülekezeti kapcsolatunk is velük, így kettős ünnep kerekedett. Bár ők a szentelésre (2002-ben) nem tudtak elérkezni, de később, ősszel felkeresték a jankafalvi gyülekezetet, és azóta is hathatósan támogatják gyülekezetünk anyagi fejlődését. Ahogy az istentiszteleten elhangzott: a templom megszületéséhez kellettek bábák, s azok áldozatos munkája, de ahogy egy gyermeknek nem elég megszületnie, hanem fel is kell nevelni azt, ugyanúgy e gyülekezetnek is szüksége volt növelő, gondoskodó szülőkre, s ezek között van a Rijssen-i testvérgyülekezet. 



11 órakor vette kezdetét a hálaadó istentisztelet, melyre szép számban érkeztek a helyi gyülekezet tagjai, és a kisjankai valamint hollandiai vendégekkel meg is telt a templom. Az ünnepi ige a Zsolt 84,1-5-ből szólt, az őszi sátoros ünnepre íródott énekből. A zsoltáros templom utáni vágya égett 1991-ben a jankai lakosokban és presbiterekben, mikor is elhatározták a templom építését, s minden bizonnyal ugyanaz az öröm is töltötte el 15 évvel ezelőtt a szívüket, mint amit a zarándok érzett, amikor vágya teljesült, s beléphetett az Úr templomába. Milyen áldás volt ez a zsoltáros számára egykor, ugyanúgy milyen áldás, hogy volt egy lelkész-esperes, aki felvállalta az építkezés nehézségeit, milyen áldás volt a sok adakozás vagy pályázati lehetőség, s milyen áldás a holland testvérek segítő jobbja most is. A madarak otthonra lelnek az Úr oltárainál – mondja a zsoltáros, ugyanígy nekünk is otthonunknak kell éreznünk ezt a templomot, s tisztán kell megőriznünk, azaz a világi dolgokat és bűnöket kívül kell hagyjuk – hangzott el a prédikációban, mely azzal zárult, hogy boldognak mond az Ige, boldogok lehetünk, hogy az Isten házában ünnepelhetünk ma. 


Az ünneplés a vendégek köszöntésével folytatódott, mely ünnepi beszédben nem történt meg a 15 év munkálatainak, épüléseinek felsorolása, hiszen erről a 15 évről legtöbbet a tele templom mondta el, hogy együtt lehettünk egymással és holland testvéreinkkel. A vendéggyülekezet részéről Herman Broeze, a csoport vezetője köszöntötte az ünneplőket, mely beszédet Füzesi Laura tolmácsolta magyarul a jelenlévőknek. Broeze úr ugyanakkor a rijsseniek ajándékát is átadta, egy faliórát, melyen a Rijssen-i templom képe látható, azzal a magyarázattal, hogy bár az idő telik, eltelt 15 év, de e testvéri kapcsolat megmaradt és marad a két gyülekezet között. Beszéde után a holland vendégek gyönyörű énekszóval köszöntötték az egybegyűlteket, majd a jankafalvi ifjak és kiskátésok közös műsora repített vissza bennünket az időben, hiszen jeleneteik által felidézhettük a régi, 1696-ban elpusztult templom ismert történeteit, s az új templom építésének és szentelésének közelmúltban történt eseményeit is. A templomi ünnepség zárása a közös úrvacsoravétel volt, mely által kézelfogatóvá vált az az igei motto, melyre épül a gyülekezetek közti kapcsolat: Egyek vagyunk a Krisztusban.


Az ünnepség végül a templomkertben folytatódott és ért véget, egy húsvéti rozmaring fajtájú almafa közös ültetésével, ezzel is a Reformáció 500. éve előtt tisztelegve.(Mivelhogy Luther Márton mondta: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”) S miközben folyt a faültetés, éppen annak a Hám Etelka tanító néninek szólt az emlékharang, akitől elindult a templomépítés gondolata, s aki oly sokat munkálkodott annak megvalósulásáért. (Márpedig hiszem, hogy véletlenek nincsenek.) 


Az ünneplőket végül terített asztal várta, rajta finom bográcsos és kalács, köszönhetően azoknak, akik az ünneplés helyett az üst mellett végeztek szolgálatot. A késő délutánba átfolyó ebédnél jóízű beszélgetések zajlottak, majd egy kis testmozgás is következett: volt, aki a templom udvarán labdázgatott a helyi fiatalokkal, s volt, aki egy kis falusétára indult a jankafalvi gyerekekkel. Ifj. Tóth Géza testvérünk lovas fogatával egy kis sétakocsikázásra vitte holland vendégeinket, ezzel is színesítve a napot, végül pedig az estét a Heit pincészetben tölthették a hozzánk látogatók, ahol az Érmellék borait és szőlészetét ismerhették meg közelebbről.

Ez a 15 esztendő sok áldásban részesítette gyülekezetünket, s az áldást az ünnepen is magunkon érezhettük, hiszen egy esős szombat után, vasárnap már nem esett az eső, sőt a templomból kivonuló seregre még a nap is rámosolygott. Hála legyen Istennek e szép napért, köszönet a jankai híveknek, s mindenkinek a segítségért, adakozásért, köszönet a Reformáció Emlékbizottságának az ünnep támogatásáért. Öröm volt együtt lenni, hálaadással ünnepelni!

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor

A nyár gyümölcsei Jankafalván

A nyár gyümölcsei…


Mielőtt bárki megijedne, hogy ez a cikk valamiféle kertészeti, vagy mezőgazdasági témát boncolgat, azelőtt szeretném megnyugtatni az olvasót, hogy nem így lesz, merthogy a cím folytatása ez lehetne: …a jankafalvi ifjúság életében.

Így, ősszel kimenve a kertbe, reánk mosolyognak a nyári nap által megérlelt piros almák, sárga körték, fekete szőlőszemek, s folytathatnánk még a sort. Igen, ezek még a nyár gyümölcsei, hiszen annak frissítő esőjét, forró napsütését, boldog ízét és zamatát zárták magukba.

De nemcsak a kertben találjuk a nyár gyümölcseit, hanem a lelki ligetünkben is, az emlékeink között is, hiszen Jankafalván sok szép gyümölcsöt érlelt be a hátunk mögött maradt nyár. Mind kezdete, mind vége igen sok eseménnyel gazdagította gyülekezetünk ifjabb tagjait.

Megpróbálom most röviden ezeket felsorolni, egy keveset el is mondva róluk, de azért igyekszem, nem visszaélni a kedves olvasó türelmével.


Június 4-én immár harmadik alkalommal ünnepeltük meg a Gyereknapot. Először a hagyományos futó- és bicikliversenyeket tartottuk meg, majd aszfaltrajz-verseny következett.

Egy kis uzsonnázás után a csapatvetélkedők zajlottak (zsákbanfutás, különböző vizes játékok és célbadobások), majd a Nőszövetség által készített öhön elfogyasztása és a nap zárásaként díjkiosztás töltötte meg a késő délutánig tartó eseményt.

Vendégünk is volt Fekete Katalin személyében, aki Káttya bohócként érkezett, s lufifigurákkal és arcfestéssel is kedveskedett a gyerekeknek.


Június 10-én gyülekeztünk gyermekei is részt vettek a Bihardiószegen megrendezett Barátságnapon, mely idén már a hatodik volt.

Ez a nap Csűry István püspök úr nyitóáhítatával kezdődött, majd az öt településről érkezett gyerekeket összevegyítve hét csapatot alkottak a hajdúnánási tanárnők.

A gyerekeknek 7 állomáson kellett bizonyítniuk, hogy az eltelt egy esztendő alatt Arany Jánosról mi mindent tanultak meg. Ez a nap is közös étkezéssel és jutalomosztással zárult.


Június 16-án a frissen konfirmáltaknak szerveztünk Zsebike-avatót. Minden évben más elnevezést kapnak a „kicsik”, így idén törpikések lettek. Ennek megfelelően a beavató próbatételei is törpösek voltak.

Először is hupikékké festettük őket, majd különböző ügyességi játékokkal (gyufáskatulya célba juttatása krumpli lóbálással, bátorságpróba, lufiborotválás, tojásdobálás, egy perc és nyersz játékok) mértük össze az újak és az „öregek” tudását.

Utolsó próba a joghurtetetés volt bekötött szemmel, ezt követte az ünnepélyes törpeskü-tétel, majd jókedvű beszélgetéssel zárult a nap a terített asztal mellett.


Mára már hagyománnyá vált gyülekezetünkben, hogy még mielőtt elbocsátanánk a gyerekeket a nagy nyári vakációra, azelőtt egy egész napos úgynevezett záróvallásórát tartunk számukra. Erre most június 17-én került sor.

Sajnos az esős idő miatt kevesebben voltunk, mint az elmúlt esztendőkben, de jól éreztük magunkat. Különböző csapatvetélkedők és vidám játékok tarkították a napot.

A Nőszövetség most is aktív volt, hiszen szendviccsel és finom fánkkal látta el a gyermekeket.

A nap végén nemcsak a csapatok jutalmazása, hanem a vallásórákra legtöbbet járó gyermekek megajándékozása is megtörtént.


Június 25-30. között zajlott Hármaspatakon a Barátságtábor, melyet a hajdúnánási tanárnők szerveztek, s házigazdája dr. Reisinger János irodalomtörténész volt. Ide a vallásórákra legtöbbet járó gyermekeink juthattak el, jutalomképpen.

A hét folyamán Arany János életével (vasárnap szalontai kirándulással kezdték a tábort), verseivel ismerkedhettek meg, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, ezen kívül túráztak, kézműveskedtek és a reform konyhával ismerkedtek, bár ez utóbbit nem díjazták.

Sajnos a csütörtök délutáni, hatalmas jégeső komoly károkat okozott az épületekben, így a tervezettnél egy nappal hamarabb véget ért ez a tábor.


Augusztus 12-én egy elmaradt kirándulást pótoltunk.

A tavalyi évben a vallásórákra legtöbbet járó gyerekeknek meg lett ígérve, hogy Nagyváradra kirándulunk, ám különböző okok miatt ez nem valósult meg, egészen mostanáig.

Ám ezen a szombaton útnak indultunk 13 gyerekkel. Először a Gyerekvárost rohamoztuk meg, majd az Állatkertet látogattuk meg, végül pedig egy jóízű pizzázással zártuk a napot.


Augusztus 13-15. között, kihasználva a hosszú hétvégét, az ikésekkel Feketeerdőre utaztunk, s itt egy rövid tábort szerveztünk. A tábor célja az volt, hogy a vakációs bibliahétre készüljünk, de a munka mellett jutott idő a pihenésre, túrázásra, focizásra is. Egy kicsit hűvösek voltak az éjszakák a sátrakban, de a tábortűz mellett fel lehetett melegedni, s itt mindig jó beszélgetések, éneklések kerekedtek, sőt hullócsillagokat is láthattunk az augusztusi éjszakában. Hétfőn a tiszteletes asszony és Boglárka is meglátogatott bennünket, s a bográcsos készítésében nagy segítségünkre voltak. A 14 ifjú csak azt sajnálta, hogy hamar véget ért ez a tábor, de mivel szerda reggel pár embernek már dolgozni kellett menni, ezért kedden este hazaindultunk.


Augusztus 28. és szeptember 2. között 13 fiatal és két felnőtt kísérő részt vett a Határtalanul Cserkésztáborban, melynek helyszíne Nagykovácsi volt, Budapest mellett. Gyülekezetünk ifjai immár harmadik éve vehetnek részt ebben a táborban, mely számunkra hatalmas lehetőség és egyben ajándék is. Mindamellett, hogy egy hét színes tábori program vár rájuk, még lehetőségük van olyan helyekre is eljutni, mint a Parlament, Margitsziget, Budai Vár, múzeumok, fürdő, kalandpark. Köszönet ezért Veress Jankának, aki kapcsolatai révén az idén is elintézte, hogy részt vehessünk ebben a nagyszerű táborban.


Közben itthon, az itthon maradt ifjak segítségével a vakációs bibliahetet tartottuk. Az idén a Reformáció 500. jubileumához kapcsolódott a téma: Isten éltessen! Minden nap Dulcsessza cukrász műhelyében jártunk, s láttuk, ahogy az 5 emeletes torta elkészül, sőt minden nap jeles vendégek is érkeztek Károli, Luther, Kálvin, Dévai Bíró Mátyás és Szikszai György személyében. Ezen kívül bibliai történeteket, igéket, énekeket tanultunk, különböző szülinaphoz kapcsolódó apróságokat készítettünk – egy nap még süteményt is –, valamint sokat játszottunk. Közel 30 gyerek látogatott el minden nap a bibliahétre. Asszonyainkat is dicséret illeti, hiszen minden napra finom ételeket készítettek, hol szendvicset, hol lángost, máskor pizzát, süteményeket. Szabó Melinda tanárnőnek köszönhetően szombatra a hungarocell torta átvarázsolódott, és ehető, finom ötemeletes tortává változott, melyet a táborból hazaérkezők is megkóstolhattak. Az itthon maradt ifjakat is dicséret illeti, hiszen az egész hét előadásaiban és szervezésében sokat fáradoztak. Végül vasárnap az istentiszteleten előadtuk az énekeket, aranymondásokat és történeteket, amiket a hét folyamán együtt tanultunk.


Nos, nagyon röviden ez volt a nyár termése Jankafalván. Hiszem, hogy szép és emlékezetes nyár maradt ez a gyermekek számára ebben a jeles, jubileumi évben. Köszönet minden segítő kéznek, a Reformáció Emlékbizottság és mindenki más támogatásának, és hála legyen az Istennek ezért a gazdagon megáldott nyárért.

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor

Gálospetriek történelmi időutazása


Augusztus 16-án mi, gálospetri reformátusok és nemcsak, a már szokásossá vált gyülekezeti kirándulásra indultunk. Úticélként a magyarság történelmének meghatározó jelentőséggel bíró emlékhelyét, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot szemeltük ki, melynek megtekintését sokan régi vágyuk beteljesüléseként éltek meg.

Az indulás korai időpontjának ellenére mindenki, a legfiatalabb 3 évestől a legidősebb 84 éves jelentkezőig is idejében elfoglalta helyét az autóbuszban.

Balla Sándor tiszteletes úr rövid hálaadó és oltalomkérő imája után nekivágtunk a hosszú útnak. Mint tapasztalt határátlépők, senki sem felejtette otthon a személyi igazolványát, így gond nélkül átjutottunk Magyarországra. Elhagyva Debrecent kitárult előttünk az Alföld lapos tája. Átkelve a Körösön és a Tiszán többórás, kalandosnak is mondható utazás után Magyarország egyik legnagyobb tájvédelmi területén haladtunk keresztül. A Tisza szabályozása után megmaradt holtágak vize által táplált területet nádasok, füzesek és rétek teszik rendkívül változatossá.

Megérkezve Ópusztaszerre, a már Anonymus krónikájából is ismert, első országgyűlés feltételezett helyszínére, izgatottan léptünk be az emlékpark kapuján. A Látogatóközpontban kért és kapott eligazítás után könnyen megtaláltuk a Rotundát, a Feszty-körkép otthonául szolgáló épületet. Rövid várakozás után kitárult előttünk az az „időkapu” mely mögött a kanyargó lépcsőfokokon lépdelve évszázadokat haladtunk vissza a történelemben, mígnem ott találtuk magunkat a Feszty Árpád és 11 festőtársa által alkotott, a magyarok bejövetelét ábrázoló, monumentális panorámakép előtt, azzal a különleges érzéssel, mintha odacseppentünk volna a Vereckei-hágó közepére. Átszellemülve pásztázta szemünk a valósághű tájat és azokat a megfestett történelmi pillanatokat, amikor honfoglaló őseink, Árpád vezetésével birtokba veszik a Kárpát-medencét. A 120 méter hosszú és 15 méter magas festmény gyönyörű tájképe, a mozgalmas jelenetek több mint 2000 alakja, a vászonnal összehangolt terepasztal és a különleges hangeffektusok olyan érzetet keltettek, mintha mi magunk is az események részesei lennénk.

Úgy éreztük, a kiszabott fél óra kevés egy ilyen látvány alapos, teljes átélésére, de így is örökre szóló élménnyé vált.

Maradva az épületben az ott lévő kiállításokat nézhettük meg, több időt töltve a történelmi személyek viaszfiguráival és a Promenádon, amely a Monarchia fénykorának nagy és kisvárosi utcarészleteit mutatja be. Itt már felszabadultan pózolt mindenki Mátyás király terített asztala előtt, bohócával, a harcosokkal vagy akár Galeotto Marzioval, az igazságos király bölcs mondásainak, cselekedeteinek lejegyzőjével.

Kiszabadulva a Rotunda misztikus világából, kisebb csoportokra oszolva ki céltudatosan, ki felfedező kíváncsisággal indult neki az 50 hektáros, több napra is elegendő látnivalót kínáló parknak. Megálltunk többek között a honfoglalás 1000 éves évfordulójára épült Árpád-emlékműnél és az azt körülvevő, történelmünk legkiemelkedőbb alakjainak emléket állító szoborparknál. Útba ejtettük a Nomád Parkot, a Romkertet, de a lovasok csatabemutatójára is többen voltak kíváncsiak. Érdekes helyszín volt a Skanzen is, ahol a 19 épületegyüttes által az ország különböző tájegységeinek építészetét, életmódját mutatják be.

Délután mintegy jelre hallgatva mindenki a kijárat előtti padokon összegyűlve pihente ki magát, majd egy közös kép készítése után útnak indultunk úti célunk következő helyszíne felé, Gyulára. A busz ablakán keresztül nézelődve érdeklődéssel figyeltük az egyes feltételezések szerint már a török korban kialakult, magyar jellegzetességnek is titulált tanyavilág fák között meghúzódó, már romos, de több esetben karbantartott és lakott épületeit. 

Gyulára érve, még épp a jegypénztár zárása előtt sikerült a várat „lerohanni”, mely a város legrégibb épített öröksége. Megtudtuk, hogy a több mint 600 éves vár a valamikori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus, síkvidéki téglavára. A 16. század második felében Eger és Szigetvár mellett Magyarország három legerősebb végvárának egyike volt. Bejárva a szépen karbantartott várat és berendezett termeit, majd kitekintve a várfalról, látva a nap hanyatló voltát, úgy véltük, ideje hazaindulni.

Átlépve a szalontai határátkelőn, már teljes sötétedésben értünk Nagyváradra, majd kis pihenő után haza.

Végig az utunkon egyik ámulatból a másikba esve, kattogtak a fényképezőgépek, megörökítve mindazt a látnivalót, amit e csodálatos történelmi időutazás tartogatott számunkra.

Köszönet illeti Balla tiszteletes urat és kedves feleségét az útitervért és a szervezésért, ugyanakkor hálatelt szívvel köszönjük Kegyelmes Atyánknak utunk során végig megtapasztalt, felénk áradó, gondviselő jóságát! Övé legyen mindezért a dicsőség!

Nagy Béla,
református gyülekezeti tag


2017. augusztus 28., hétfő

Nemzeti ünnep, bibliahét, újkenyér ünnepe Érmihályfalván

Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség! 
 
Újkenyér hetének első napján, augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, a református presbiterek kezdeményezésére ökumenikus istentiszteletre gyűltünk össze római katolikus testvéreinkkel a kiskápolnánál, a Szent István-i apostoli keresztnél. 



Balázs János Dénes református lelkipásztor zsoltáréneklés után felolvasta az aznapi igerészt, a 133. zsoltárt, majd hálaadó imádságban köszönte meg Isten gondviselését nemzetünk életében. Bogdán István esperes-plébános a Példabeszédek könyvéből olvasott fel. Az egész gyülekezet hálát adott imádságban az új kenyérért, megköszönte Istennek, hogy most sem verte el a jég a szántóföldeket, bőséget, reményt hozott az aratás, nincs éhezés, nélkülözés. Az esperes úr megáldotta a kenyereket, az egyházfik pedig kiosztották falatokban a megjelent egyháztagoknak. Hálás szívvel és imádságos lélekkel énekeltük el a Himnuszt, hiszen Istenünk megáldotta a magyarokat jókedvvel és bőséggel.

Reméljük, ez az alkalom hagyománnyá válik, nemzeti ünnepünkön városunk minden lakosa, évente eljön majd ide hálát adni a mindennapi kenyérért.

Az örvendezés a kialakult szokáshoz híven a vakációs gyermek-bibliahéttel folytatódott. Az eseményt hirdető plakáton olvashattuk: Isten éltessen! A felirat alatt egy szülinapi tortát láthattunk, melynek tetején egy 500-as gyertya lángolt. A gyerekfoglalkozásokon a reformáció állt a középpontban. Első nap mindenki meghívást kapott Édes János 500 éves cukrászdájában. Ott minden alkalommal megtanultunk egy bibliai történetet és egy-egy sola-t, melyek a reformáció fő jelmondatai. A jelmondatokat a cukrászdában minden nap egy híres személyiség szájából hallottuk, amit meg is tanultunk. Megfordult itt a szülővárosából érkezett Károli Gáspár bibliafordító esperes, akitől a Sola Scriptura=Egyedül az írás jelmondatot tanultuk meg. A nap fő üzenet pedig: Olvasd a Bibliát! Másnap Luther Mártonnal beszélgettünk, aki megtanította mit jelent a Sola Fide = Egyedül a hit, hisz ez késztette őt arra, hogy reformálja az egyházat. Következő nap Dévai Bíró Mátyás tett bizonyságot Isten kegyelméről. Következő két nap Kálvin János és Szikszai György volt a vendég. Reformátorunktól megtanultuk, hogy Solus Christus, egyedül Krisztussal visszük sikerre ügyünket, ha Hozzá ragaszkodunk, hiszen egyedül Ő a mi közbenjárónk. A hívő embernek mindig Krisztusra kell tekintenie. Szikszai Györggyel együtt imádkoztunk, hiszen Soli Deo Gloria=Egyedül Istené a dicsőség. Mindenért adj hálát Istennek! – tanította. 


A játékos tanulást mindig finom uzsonnázás követte, majd együtt szorgoskodhattunk a kézimunkázásnál. Köszönjük a presbiter asszonyoknak, nőszövetségi tagoknak, hogy előkészítették a szeretetvendégséget. Köszönjük az adakozó családoknak a felajánlásokat. A lelki táplálékért köszönet lelkipásztorainknak, vallástanárainknak és az önkéntes ikéseknek.

A hálaadás hetét vasárnap bizonyságtétellel fejeztük be. Újkenyér ünnepén a megterített úrasztala mellé a szívből-lélekből elharsogott aranymondások és a tanult énekek kerültek, így dicsértük az Urat. A gyülekezet megcsodálhatta az 500. évfordulóra készített tortát, melyre minden nap került egy-egy emelet, szombaton pedig a gyertyákat helyezte el Édes János cukrászmester. 


Egyedül Istené a dicsőség! Megengedte, hogy egyházunk jeles évfordulóján Isten kegyelméből átéljük a bibliahét áldásait. Már az alkalom neve – bibliahét – is hirdeti, hogy az alkalmakon egyedül a Szentírás, az anyanyelven olvasott ige áll a középpontban. Ahogyan Luthernek és Kálvinnak igaz hite volt pajzsa, úgy nekünk is, 500 év után is ugyanez az erős hit a mi pajzsunk, feladatunk: egyedül Krisztusra tekinteni, Vele legyőzhetjük a gonoszt, és kegyelme által még több embert Istenhez tudunk vezetni. Egyedül Isten dicsőségére érdemes élnünk nap mint nap, mind gyerekek, mind fiatalok.

Balázs Eszter, IKE-tag

2017. augusztus 26., szombat

Jankafalviak érmelléki túrája II.

Augusztus 5-én, szombaton ismét útra keltünk 19 gyermekkel és fiatallal, hogy folytassuk érmelléki kirándulásunkat. Mivel erre a napra kánikulát mondtak az időjósok, ezért korán reggel útnak indultunk a lelkes csapattal. Az első túránk során az Ér völgyét jártuk be, most az Egyházmegye egy másik részére a Berettyó vidékére vezetett utunk elsősorban.

Első állomásunk most is Székelyhíd volt, mégpedig a Múzeum, ahol dr. Wilhelm Sándor nyugalmazott biológia tanár fogadott bennünket, s ő is vezetett végig az általa létrehozott tárlaton. A kiállított tárgyak segítségével a gyerekek a népi halászattal és vadfogással ismerkedhettek meg. A halászat az Ér lecsapolása előtt e vidék ősi mestersége volt, a mindennapi élet szerves része. S hogy miért, arra a tanár úrtól megkaptuk a választ: az erdők és a vadászat a főurak tulajdona és joga volt, a szegény, jobbágy ember nagy vadat nem ejthetett el, így maradt neki a hal, amitől hemzsegett az egykori láp, ezzel etette családját, illetve a nádasban fészkelő madarak tojásával, és a dongók által gyűjtött mézzel. Igazi terített asztal volt az Ér mocsaras világa az itt lakó ember számára. A tanár úr örömmel látta, hogy néhány jankai gyermek számára a kiállított tárgyak, és a halfajták sem ismeretlenek, hogy a halászat szeretete, e táj ősi ösztöne még ott ég a mai gyerekek szívében is. Miután kifizettük a belépődíjat, azaz beírtuk nevünket a vendégkönyvbe, elbúcsúztunk s elindultunk következő úti célunk felé. 


Az olaszi útról még vetettünk egy utolsó pillantást az Ér csendesen elterülő völgyére, hogy aztán néhány kilométer megtétele után a Berettyó egykori partján álló Vedresábrányba érkezzünk. Itt Botos Júlia tiszteletes asszony és férje Sándor fogadott bennünket. Miután megmásztuk a templomdombot, beléphettünk a hűs XII. századi templom falai közzé. A tiszteletes asszony röviden elmondta a templom történetét, s érdekességeket is mesélt, természetesen meg lehetett nézni a szószék mögött kezdődő titkos, falba épített feljárót, vagy a karzaton ki lehetett próbálni az ülőfülkéket. A templomlátogatás után frissítő víz is várt a gyerekekre, s miután a Berettyó völgyét is megcsodáltuk tovább indultunk Margitta felé. 


Itt Lőcsei László kántor úr fogadta a túrázó kis csapatot. Margitta és a templom történetének meghallgatása után, a kántor úr még azt is megengedte, hogy az orgonát megszólaltassák az arra vállalkozó gyerekek, de természetesen a legszebben az ő kezei között szólt e nemes hangszer. A templom melletti park hűs árnyékában elfogyasztottuk az otthonról hozott uzsonnát, majd egy kis fagylaltozással hűtöttük magunkat a nagy melegben. 
 
 
Innen Albisra vezetett utunk, ismét visszatértünk az Érmellék vidékére. Az Árpád-kori templomban Herman Csaba kántor úr fogadott bennünket. Ő ismertette a templom történetét. Érdekesség volt számunkra, hogy a templom alatt található a Zólyomiak kriptája, hiszen Albis volt az ősi fészkük (A Zólyomi család birtoka volt Jankafalva is, sőt Érmellék nagy része). S ha már Albison jártunk, akkor természetesen szó esett az Irinyi testvérekről is, Józsefről, aki a márciusi ifjak egyike volt és Jánosról, aki a gyufa feltalálójaként lett ismert. Neki amúgy idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. E templom is tartogatott érdekességeket, itt is volt falban lévő járat fel a toronyba és a karzatra. Természetesen ezeket is szemügyre vettük, megnéztük a harangokat és a toronybéli kilátást. A lőrésekkel, szűk falban lévő folyosóval és gyilokjárattal ellátott templomlátogatás során óhatatlanul is eszébe jutott az embernek: Erős várunk nékünk az Isten. Hiszen ez a kis templom egykor valódi erődítményként is szolgált a háborús időkben. Az is érdekesség volt itt, hogy egy szépen feldíszített templom fogadott bennünket, hiszen délután egy ifjú pár szándékozott házasságot kötni e templom falai között. A parókián egy kis frissítő vízzel és pogácsával kedveskedtek a házigazdák, majd utunkra engedtek Érábrány felé.


Mire ide megérkeztünk bizony már 40 fok körül járt a hőmérséklet. Jól esett hát a diófa árnyékába vonulva hallgatni Balla Tibor tiszteletes urat, amint a XII-XIII. század fordulóján épült másik ábrányi templomról beszél. Ez valamikor Monostoros Ábrány volt, mivel itt egy háromhajós monostor állt, bizonyította ezt a szentélyben lévő freskó és a kívül lévő boltívek. A tiszteletes igyekezett a megmaradt halvány freskókat bemutatni, s ahogy mesélte valóban fel is fedeztük a különböző képeket. A régi templomból az előtte lévő új templomba mentünk, merthogy az 1900-as évek elején a gyülekezet elhagyta a régi templomot, a megnövekedett lélekszám miatt új templomot emel, de sajnos mára már annyira elfogytak az egyháztagok, hogy a régi templom falai között is megférnének újra. 

 
 
Megköszönve a vendéglátást Micskére indultunk tovább, ahol Gavallér Lajos tiszteletes mutatta be a nemrég felújított műemléktemplomot. Néhányan kórustalálkozó és tábor alkalmával már jártak néhányan Jankáról ezen ódon falak között, de a legtöbben most először csodálhatták meg ezt szép kis ékszerdobozt. Számunkra érdekesség volt megtudni, hogy a szentélyrész alatt kripta is található, benne két ember földi maradványai. Az egyik IV. Zólyomi Dávid háromszéki főkapitány, a másik felesége iktári Bethlen Kata. Dávid annak a Daróczy Zsófiának a fia, aki a jankafalvi gyülekezetnek úrasztali kelyhet adományozott 1633-ban, s a Zólyomiak közül ő állt a legközelebb a fejedelmi cím megszerzéséhez, felesége pedig Bethlen Gábor fejedelem unokahúga volt. A négy fiatornyos templomtornyot is megmásztuk, hogy megcsodáljuk a kilátást, majd a tiszteletes vezetésével a micskei tájházat látogattuk meg. Itt a szövéssel, fonással ismerkedhettünk meg közelebbről. 



Micskéről Szentjobbra utaztunk, ahol gondnok úr fogadott bennünket. Szentjobb két dologról is nevezetes: egyrészt Mercurius apát 1061-ben ide menekíti a pogánylázadások idején Szent István ereklyéjét, a Szent Jobbot, melyet 1083-ban Szent László király itt talált meg, s ő adja e falunak a Szentjobb nevet, másrészt a szentjobbi vár történelméhez Bocskai István fejedelem személye kapcsolódik, akinek az 1606-os bécsi békét és vallásszabadságot köszönhetjük. Itt is jeles napon érkeztünk a gyülekezetbe, hiszen aznap reggel történt meg az átadás, azaz új lelkipásztora lett a közösségnek. Mivel néhány felleg eltakarta a napot, így a templom előtti játszóteret megrohamoztuk, hogy a sok fejtágítás után egy kis könnyed szórakozásnak is helyet adjunk. 



Végül Hegyközszentmiklósra érkeztünk, utunk végállomásához. Itt Árus László tiszteletes várt bennünket a szépen felújított templomban. Már páran itt is jártak táborok alkalmával, de így kívül-belül felújítva most először látták ők is e templomot. Miután a templom padjaiban megpihentünk és a tiszteletes urat meghallgattuk, átmentünk az egyházközség tulajdonában lévő termál strandra, ahol meleg étel és egy kis fürdőzés várt minket e kirándulás zárásaként. Most is csak hálás szívvel tudjuk megköszönni a házigazdáknak, hogy a nagy hőségben is szeretettel fogadták kiránduló csapatunkat. 


Talán e sorokkal kellett volna, hogy kezdjem beszámolómat, de így zárásképpen is helyén való elmondani, hogy hogyan is indult ez az egész túra. Reformáció emlékéve lévén azt szerettem volna, ha a jankai gyerekek a közelükbe lévő református templomokat és gyülekezeteket egy kicsit jobban megismerik. Mert helyénvaló messzi vidékek felkutatása is e jeles év kapcsán, de a közelünkbe lévő értékekről sem szabad megfeledkeznünk. S ha már útnak indultunk a református hitélet központjait felkeresni, akkor ez áldott lehetőséget adott az érmelléki táj kincseinek a felfedezésére is.

Mert igen is vannak kincsei az Érmelléknek és az Érmelléki Egyházmegyének, vallásos szempontból (4 püspököt és egy mártír lelkészt adott e táj, Árpád-kori templomok), kulturális és tudományos szempontból (Kazinczy, Fráter, Irinyi), történelmi szempontból (székelyhídi vár, kastélyok, kúriák, csatahelyszínek, Gutkeledek, Zólyomiak, Bocskai, ottományi kultúra, Szalacs, Szentjobb…), népi mesterségek és hagyományok szempontjából (szőlészet, halászat, fonás, szövés, vadászat, tájházak) és természeti kincsek szempontjából is (termálvíz, növény- és állatvilága).

E túrák célja az volt, hogy a gyerekek megismerjék e vidék gazdagságát, szülőföldjük kincseit, hogy ne szégyelljék azt, hogy az Érmellék szülöttei, hanem legyen egy egészséges büszkeségük és öntudatuk. Lehet, hogy mióta tönkretették e vidéket a lecsapolással, azóta egy kicsit több a por errefelé, de Érmellék semmiképpen nem egy „kis porfészek”, és nem szabad hagynunk, hogy ezt a sok értéket, őseink hagyatékát a feledés, az elfelejtés pora lepje be.

Reménységem szerint e két nap által a jankai gyerekek és ifjak számára történt egy kis portörlés, s így bejárva e vidéket minden bizonnyal több minden megragadt fejükben és szívükben, mintha Jankafalván, egy vallásórán én elmeséltem volna nekik mindazt, amit láttak és hallottak, s ez csak így is töredéke volt e táj gazdag örökségének.

Köszönet a támogatásért a Reformáció Emlékbizottságnak, és Istennek legyen hála!

Jakó Sándor Zsigmond
jankafalvi lelkipásztor

2017. augusztus 25., péntek

ÉRDA-gyermektábor Micskén


Istennek legyen hála, ismét megrendezésre került a nyári gyermektábor az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány (ÉRDA) szervezésében, július 17-21. között. 
 

 
Gyermekeink az egyházmegye különböző szegleteiből érkeztek, összesen 30-an. Ebben az évben, ahogyan eddig is, a micskei Sámuel gyermekotthon adott helyet a tábornak. A tábor Balla Júlia diakónus vezetésével zajlott. Megérkezésünkkor mindenki elfoglalta a helyét, majd Budai Mónika helyi tanítónő vezetésével a nagy csapat elindult a helyi focipályára, ahol ismerkedős játékokban vettek részt. Az ismerkedés után természetesen elengedhetetlen volt egy barátságos házi focibajnokság a fiúk és lányok között, melynek végeredménye 2-2 lett, s így mindenki nagy örömmel térhetett vissza a tábor területére. Vacsora után még egy kis csapatjátékban vehettek részt a gyermekek, majd mindenki eltette magát a következő napra, hiszen a másnappal indult a tényleges program. 




Másnap a torna után reggeli következett, majd az ebédlő részen kezdődhetett a bibliai történetekkel való ismerkedés. Ezeken az alkalmakon az idei gyermek-bibliahét anyagát alapul véve tanultunk új történeteket, aranymondásokat, énekeket. Később sor került a történet lerajzolására, mely rajzokból szebbnél szebb alkotások készültek, s látszott, hogy a gyermekek hogyan is képzeltek el egyes bibliai történeteket. A kézimunka is nagy elfoglaltságot jelentett, hiszen mindenki nagy gondot fordított arra, hogy a legszebb kézimunkát készíthesse el, s ezekből is szép számmal készültek nagyon szép darabok. A délutáni program, pedig minden képzeletet felülmúlt, hiszen bár csak egy napra volt bejelentve, mégis már akkor elmehettünk kicsit strandolni. Szerdán és csütörtökön is hasonlóképpen zajlottak a programok. Szerda délutáni meglepetés-programunk a helyi tájház bejárása volt, ahol Zöld Margit történeteiből ismerkedhettünk meg elődeink életével. Csütörtökön délután ismét strandolás volt a közös kikapcsolódás programja, majd estére következett a már jól bevált Ki mit tud? Itt mindenki bemutathatta, hogy mit tud, volt, aki furulyán játszott, vagy épp mesét mondott. Igazi kis család lettünk a végére. Másnap a reggeli után búcsúzkodás következett, s az utunk haza, a sok új emlékkel, baráttal és testvérrel a szívünkben. 




Ezzel véget ért az idei nyári tábor, melyen Istenünk hatalmas áldása volt érezhető végig. Hálás vagyok Neki a gyermekekért, akik ott lehettek, s kicsit kiszakadva, abból, amit maguk mögött hagytak, új közösségre, új családra találhattak. Igazán gyermekek lehettek, gondok nélkül, Vele.

Ez úton is szeretném megköszönni a finom ételeket, a konyhás-nénik állhatatos munkáját, hatalmas szeretetét. Köszönöm Balla Júliának, a Bertalan házaspárnak, hogy ott lehettem, láthattam, tapasztalhattam, növekedhettem szeretetben. Köszönöm, hogy vannak, akik foglalkoznak ezekkel a gyermekekkel, hiszen egy mosoly, egy ölelés már rengeteget jelent.

Turucz Imola
teológus-lelkész hallgató